A föld nem ereszt el

Furcsa lenne, ha nyugdíjas íróról, festőről, szobrászról, művész emberről hallanánk. Nyugállományú paraszt sincs, legfeljebb formailag, a hivatal nyelvén. A föld nem ereszt el, erről győzött meg a Túrkevén élő Szurcsik István egykori „mezétlábas”, későbbi téeszelnök, mai hétholdas gazda.

— Mondta, együtt eszmélt a földdel. Milyen volt a horizont?

— Tanyán éltem, ahol messzire lát a szem, tág a horizont. Búzatáblákat láttam, kukoricaföldeket, akácosokat, legelőket, először azt hittem, ez az egész világ, s ennek kellős közepén érzékeltem a megéléséért küszködő embert, a szüleimet, rokonaimat, a tanyák népét. Úgy nőttem föl, hogy a munka, a mindennapi kenyérért folytatott harc természetes volt számomra. Igyekvő szorgalmamat is bizonyára azoktól a kétkezi emberektől kaptam, akik körülöttem éltek. Ez a legnagyobb juss, ami nekem jutott, hiszen minden emberi tisztesség alapja a munka, azóta is ezt tartom. Része volt ennek abban is, hogy tanulni akartam, többet tudni annál, amennyivel szülőfalum, Hercegszántó nagy határa megáldott. Azzal a tudattal mentem az agráregyetemre, hogy amit ott kapok, később visszahozom, megosztom, sőt, odaadom azoknak, akik indítottak. Nem messianizmus volt ez, ahhoz még gyerek voltam, de már fölismertem, hogy többet ad a föld, ha jobban műveljük. S még egy: az önérzetem is sarkallt, elő-előjött a kérdés, miért legyek én, a tanyai ivadék, kevesebb másoknál.

— Önéletírásából tudom, hogy lengyelországi egyetemen végzett. Logikusnak tűnhetett volna, hogy a diplomájával Bács-Kiskunba megy vissza. De mindez nem így történt.

— A honvágynak is része volt abban, hogy a lengyel egyetemen töltött éveim alatt minden de minden itthonról jött híradást elolvastam, meghallgattam. Talán mondanom sem kell, az érdekelt elsősorban, hogyan alakul a magyar parasztság sorsa. Túrkevéről sokat hallottam, akkoriban már mozgott ott a föld, erőteljesebben, ahogy máshol. Ez egyre kíváncsibbá tett, és amikor hazajöttem — bár Erdei Ferenc, az akkori parasztminiszter vissza akart küldeni Hercegszántóra —, Túrkevére kértem magam. Jól van, mondta Erdei, akkor oda mész. Területi agronómus lettem a gépállomáson. Az vezetett, hogy megismerjem a nagyüzemi modellt, tájékozódjam, hogy én, a parasztgyerek, mit tudok ebben jobbítani. így kerültem 1953-ban Túrkevére. Még a körmöstraktorok idejét éltük.

— 1957-ben viszont már téeszelnök.

— Pedig nem álltak mögöttem úgynevezett nagy erők, csak éppen Keviben befogadtak, elismerték a munkámat. 1972-ig voltam elnök.

— Ekkor mi történt? Elfáradt, megbukott?

— Nem buktam meg. Hogy mégis miért mondtam le? Nem szívesen beszélek erről, mert mostanság sokan abba kapaszkodnak, hogy így meg úgy üldözték. Volt persze ilyen is bőviben. Maradjunk abban, hogy véleménykülönbségeim voltak a hatalommal. Nem Keviben, feljebb. Nem keménykedtem, úgy láttam jónak, ha távozom, itthonról hazamentem.

— Maradjunk még egy szóra Keviben. Mutatványtéesz volt a gazdasága?

— Nem, hiszen tizenötmilliós bevételünk volt, ez akkoriban igen nagy pénznek számított. Nem az állami támogatásból éltünk, az emberek jól kerestek, kedvvel dolgoztak.

— A szülőfalujában újra téeszelnök lett.

— Nem sokkal a Keviből történt távozásom után meghívtak, tíz évig, egészen a nyugdíjazásomig ott voltam téeszelnök.

— Úgy tűnik, mégis Kevi az itthon, családi házában itt beszélgetünk.

— Nem titkolom, itt jobban otthon érzem magam, mint ahol születtem, az itteni szálaim erősebbek. Ez talán attól van, mert valójában itt tágult ki a horizontom. Nagyon sokat kaptam a kevi emberektől, én is megszerettem őket, az erősebb gyökereim már ide kötnek. Az, hogy eredményes ember lehettem, az ittenieknek köszönhetem.

— S most mi van a horizontján?

— Nagyon meg kell gondolnia a parasztembernek, hogy mihez kezd manapság az életével, a földjével. A kis parcellák világa a felaprózás ellenére is lejárt, beszerzésre, értékesítésre okvetlenül szövetkezni kell, különben lehetetlen emberhez méltó életet élni. De még így is nagyon nehéz! Az élelmiszeripar felét a külföldi tőke uralja, áruink forgalmát belföldön és külföldön különböző tényezők nehezítik. 1989-ben az agrárkülkereskedelemben a kivitel még ötször, tavaly viszont már csak 2,4-szer volt több, mint a behozatal. A mezőgazdaság alig több, mint hatvan százalékát állítja elő annak, mint a nyolcvanas évek végén. A közel másfél millió munkahelyből hatszázezer a mezőgazdaságban szűnt meg. Mi lesz ezekkel az emberekkel, hiszen a város se tudja befogadni őket, ott is munkanélküliség van. Akárhogyan közelítem is ezt a fájó kérdést, a magángazdaságok mellett igenis nagy szükség van a termelőszövetkezetekre is.

— Ez a vélemény szoros összefüggésben van a földvásárlással. Úgy tűnik, igazuk van a szocialistáknak, amikor a téeszek földvásárlási lehetőségét szorgalmazzák.

— Feltétlenül, csakhogy valószínűleg már ezzel is elkéstek. Ha nem tudnak a téeszek mielőbb földet venni, nem tudják fejleszteni a vészesen lecsökkent állatállományt. Már itt, Túrkevén is van olyan szarvasmarha-tenyésztő társulás, amelyik vásárolja a takarmányt, nincs annyi földje, hogy önellátó legyen. Ha a kormány nem tudja mielőbb biztosítani, hogy a szövetkezetek földet vásároljanak, akkor ennek beláthatatlan következményei lesznek, A föld népének jó része tovább szegényedik.

— Más politikai erők ellenzik a szövetkezetek földvásárlását, mondván, a külföldiek kezébe kerülhet a termőföld.

— Farizeus beszéd! Éppen akkor kerül túlsúllyal idegen kézbe a föld, ha nem lesznek annak tőkeerős magyar tulajdonosai. A pénzes külföldi az unióba lépés után olcsón felvásárolja majd a tönkrement kisgazdaságokat, jó ha egykori tulajdonosait nem űzi el, szolgálatára alkalmazza.

— Ez kísértetiesen a zsellér Magyarország képletét idézi.

—-A mi parasztjaink hátrányos helyzetbe kerülnek az uniós parasztsággal szemben, hiszen azoknak tradicionális, de rugalmas állami támogatottságuk van, bejáratott piacuk, erős banki hátterük stb. Ha ne adj’ isten a föld- és munkanélküli paraszti tömegekkel kerülnénk be az EU-ba, bizony százezreknek csak a cselédsorshoz hasonlítható függőség jutna.

—Jobb esetben milyen lehetőségeket lát?

—A szántóföldi termesztésen és az állattenyésztésen kívül növelni kell a speciális magyar termékek kínálatát. Ilyenek a meggy, a málna, a feketeribizli, az erdei termékek. Érdemes lenne több spárgát termesztenünk, de helyünk lehet a világpiacon a gyógynövényekkel, sőt, a vetőmagvakkal is. A méhészetet is tovább keli fejlesztenünk, eredményesebbé kell tenni a vadgazdálkodást.

— A hét holdja?

— Egy részét betelepítettem fával, gondját viselem, hiszen éveim múlását a föld nem érezheti meg, nem láthatja kárát. A parasztembert különben a halála se választja el a földtől, a sír is az övé, amelyik befogadja.