Szita László

Mohács gazdasági és társadalmi fejlődése a XVIII. század első felében

…

III.
Mohács a török uralom idején

…

A hajdúk támadásának igen érdekes emléke maradt meg a mohácsi jobbágyságban. A város török bírójának (kádi) a halála és a sziget elnevezése a következőképpen élt a nép között: „… azon szigeten, melyet a két Duna egyik nap Kelet, azaz Bács Vármegye felül, a másék Mohács felül közben veszi, réghenten Oszrováknak hítták, de minek utána török világban bizonyos Kadia nevő Törököt, aki azon szigetben sok méheket tartott, veszprémi magyar hajdúk (kikkel akkor szólott is a Fátens) megfogták, és mezételent fához kötvén ugyan abban az szigetben szúnyogokkal megetették, azolta Kadia szigettyének hívattatik és ugyanazon sokszor nevezett szigeten túl Bács vármegye felül lefolyó Duna mindenkor öreg Dunának nevezetetett...”²⁴

…

IV.
Mohács és környékének fejlődése a XVII. sz. végén és a XVIII. század elején

Mohács város jogi állásáról, Pécshez hasonlóan, 1743-ban nagyszabású tanúkihallgatás zajlott le, amelyből Mohács városnak a török alatt és a török utáni helyzete tisztázható. Választ kapunk arra, hogy fegyverrel szolgálta-e a királyt? Továbbá a pécsi püspököt, mint földesurát jobbágyként szolgálta-e? A vallomások részletes tájékoztatást adnak valamennyi szolgáltatásra vonatkozóan.²⁷

Mohács XVII. század végi kialakulásának története szempontjából fontos vallomást tett Moysess István tatinyai (Bács megye) 70 éves lakos. Ő, mint aki a Duna túloldaláról szemléli az eseményeket, a tanúk közül egyedül tesz olyan vallomást, amely a város településtörténetére is fontos tényeket közöl. Noha ismertek ezek más forrásokból is, mégis a valóság erejével hatnak. Moysess a következőket vallotta: ,,… a Felső Mohácsiaknak (Duna jobb partján a nagy Mohács – Sz. L.) a török idő alatt maguk között lakó Bégjeik voltak, akik nékiek parancsolt, és avval hajókon a Dunán és szárazon fegyverrel is szolgáltak, ahova parancsoltattak. Úgy a keresztény birodalomban is mind addig fegyverrel szolgáltak, méglen a kurucz világban el nem pusztultak. Kis-Mohácsrul (Szigeten lévő település a középkorban (XIV— XV. sz.) is létezett, török megszállás alatt újra kialakult. — Sz. L.) sohasem hallotta, hogy fegyverrel szolgáltak volna, de ki volt a földes urok, vagy kinek adóztak volna, nem tudja, hanem azt jól tudja, hogy még a kuruc világ előtt Jány Ferencnek Pécsvári (Pécsváradi, Sz. L.) Apátúrnak ugyanazon Kismohácsiak szolgáltak és adóztak.³⁶

Moysess egykor (1698-1703 között) Mohács esküttje is volt. A püspök hatalmaskodása idején vett vándorbotot és költözött el a városból. Mint szemtanú vallja, hogy szabadon halásztak a mohácsiak, de a püspöknek hetente a megszabott halmennyiséget kötelesek voltak Pécsre szállítani.

Hegyi János kíméletlen uradalmi tiszt volt. A kilencedet, tizedet, erőszakkal behajtotta. Az ő vezetésével a kamarához küldött mohácsi panaszosokat Szekcső alatt elfogta, mindenüktől megfosztotta, a városból kiűzte.³⁷

Vidakovics András Bács megyei kamarai birtokon, Szántón élt.

Az eddigi tanúknak a mohácsiak fegyveres szolgálatára vonatkozó vallomását a következőképpen konkrétizálja : ,,… midőn Nándorfehérvár Leopold Tsászár üdejében megvétetett, akkor is Mohátsról két Sajka ott jelen volt …”. Földesura ebben az időben nem volt. Csak Nesselród idejében kényszerültek adózásra.

Rendkívül érdekes a szigeten folyó életre vonatkozó apró adat; „… régente némely Famíliák kiket Velentzeseknek híttak, a Szigetben laktak volna, kik bizonyos Iszpajánnak szolgáltak és adóztak … a kurucz háborúság után maga a tanú is néha a Mohácsi Szigetben, hogy szabadon fát vághasson, tcédulát vett a Mohácsi bírótul …”

E vallomás a püspöknek a hatalmaskodásáról újabb adatot vetett fel. ,,A püspök emberei bementek a kocsmába és a csapokat le akarták vágni, de a lakosság ellenállt.” Ekkor a karhatalommal megjelent uradalmi tiszt több embert kiűzött és sokukat megbüntetett.

Barascsevics György a Bács megyei Béreg községből ugyancsak vallomást tett.

A tanú Mohácson született és ott élt, amíg a városban az ellentétek miatt gazdálkodásában nem zavarták. Vallomásában megerősíti azt a korábbi tényt, hogy ,,a mohácsiak a török alatt és utána is a Dunán két sajkával vettek részt a harcokban”.

Mohács a felszabadulás után kamarai birtok lett, ahol Smerling nevű ,,cammeralis adminisztrátor” szedte be a tizedet a borból és a mezei veteményekből. Arra is emlékezett, hogy a kamarai igazgatás után Baptista nevű városbíró egyezett meg a püspökkel a contractusban, amely szerint a városnak 500 forintot kellett évenkint fizetni. A halászatra vonatkozóan fontos utalása: ,,Saját maga tapasztalta azt, hogy amikor a tiszttartó először Mohácsra érkezett, azonnal hálót szerzett és a várostól elvette a szabad halászatot.”

Ugyan ő támadta meg a Pozsonyba utazó mohácsi küldötteket. Sőt minden vagyonukat elvette, azok többet nem mertek visszatérni.

A tizenhetedik tanú Majster Zivan Bács megyei Dantova helység lakosa, 55 éves, görögkeleti vallású.

Germekkorában Mohácson élt, s ő maga is látta, hogy sajkákon szolgáltak a mohácsiak: „Ezek a hadisajkák mohácsi fegyvereseket vittek.”

A kamarai igazgatásra vonatkozóan fontos megjegyzést tett. E szerint Szebényi Gergely halála után a csornai prépost Jány Ferenc parancsolt a városban. Jány hálót is tartott magának. A tanú is járt azokra a vizekre és keszeget hozott. Jány halála után német adminisztrátor volt a város élén.

A Rákóczi szabadságharc után új telepesek jöttek a városba. A püspök ekkor egyezett meg a várossal és létrejött egy contractus. A szerződésről szólva némileg eltérő információt említ meg a halászattal kapcsolatban. Azt állítja, hogy az uradalom végig rendelkezett hálóvai. Nyilván erre nem volt szüksége, mert a mohácsiakat szerződés kötelezte a heti friss hal beszállítására, amelynek eleget is tettek.

Vallomásának fontos része szól a halászok ellenállásának megtöréséről. Rets tiszttartó Nagy Györgyöt, ,,ipát onnan fölyüről magával hozta a halászok tanyájára a saját hálóival és az uraság hálóival együtt is halásztatott, mohácsiaknak a halászatot nem engedélyezte”. Nyilván a cél az volt, hogy ezzel is a lakosságot a nagyobb összegű contractus teljesítésére szorítsa és egyáltalán a „zenebona” elcsituljon.

Babits Márk dályoki, 70 éves lakos vallomásának leglényegesebb részei újabb tényeket nyújtanak a török utáni Mohács történetéhez:

,,… a török előtt Atyjával Boszniából jött Dályokra, akkor Mohácsnak kapitány parancsolt és Sajkával fegyverrel szolgáltak azon kapitánynak …”.

A legfiatalabb tanú vallomását apjától szerzett ismeretei alapján tette meg. Mikolin Mátyás szintén Bács megyéből jött. Szülei egykor mohácsi lakosok voltak. A 30 éves férfi Béreg faluban élt. Maga tapasztalta, hogy ,,… Mohácson a kuruc háborúkig fegyver viselő hajdúk laktanak, kinek szolgáltak nem tudja …”. A részletekről, a püspök és a város közötti ellentétekről már csupán vázlatos kép él benne. „A püspök megharagudott a városra, mert megverték a katonáját …” stb.

A 80 év feletti Bugadija Márk Bács megyei Szántó faluban élt. Egykor Mohácson lakott. Vallomásának minden részletében kapcsolódik a korábban tett vallomásokhoz.

A fegyverviselő mohácsiakkal kapcsolatban ő is azt az érdekes vallomást teszi, mint korábban sokan. A mohácsi bég alatt két sajkán fegyveresen szolgáltak. A török hatalom visszavonulása idején Szebényi nevű városi kapitánnyal a török ellen vonultak Nándorfehérvárig.

Az utolsó tanú Bugadija földije, a 60 éves Tuczakovits Jakab. A mohácsiak a török szolgálatában hajósok voltak, majd ezt követően a kuruc háborúkig a keresztény uralkodót szolgálták. A contractusra, a tizedre, a halászatra vonatkozóan vallomása nem tért el a többiekétől.³⁸

Figyelemre méltó viszont az a megjegyzése, hogy „a kurucz háborúk után visszatértek ismét a lakosok”. Itt nyilván a menekülő szerb népesség visszavándorlásáról van szó,

A Pozsonyba igyekvő városiak fogságbaejtéséről, más vallomásokhoz hasonlóan megemlíti, hogy mezítelenre vetkőztették a polgárokat a püspök katonái. Vissza nem térhettek többet a városba. Közülük egyet megemlít, aki a vallomás idején is távol volt hazájától: Barasonits Györgyöt.

…

VI.
A sziget jelentősége a XVIII. század első felében

A XVIII. század közepén létrejött contractus a mohácsi mezővárosi polgárság győzelmét hozta. Legalább is olyan státust adott, amelyben a kedvező természeti és gazdálkodási lehetőségeket jól kihasználó Mohács továbbfejlődése biztosítottnak látszott. A város gazdálkodásának menetében a XVIII. század első felében is ugyanúgy mint a török uralom időszakában, sőt azt megelőző korokban, nagy jelentősége volt a szigetnek. Pontosabban a szigeteknek.⁷³ E tanulmányban vizsgált korban és a XVIII. század első felét megelőző évszázadok alatt, jelentékenyen változott a Duna árterülete. Új szigetek, új ágak jöttek létre, majd feltöltődtek és másutt alakultak ki ismét szigetek.⁷⁴ A forrásainkban szereplő tanúk maguk is beszámoltak a szemük láttára változott helyzetről.

Kádia sziget birtoklásáért évtizedekig folyó harcot folytatott a püspöki uradalom a bellyei főhercegi uradalommal⁷⁵ (1703—1726 között). Majd a Bács megyei kincstári uradalom kísérelte meg Kádia sziget birtokának jogát kétségessé tenni. Bács-monostor, Baracska, Csataalja, Dautova, Szántó, Béreg, Kollut halászai, jobbágyai a kincstári uradalom prefektusának bátorításával fát vágtak, vadásztak, halásztak a Kádia szigeten, sőt azon túl is a nyugatibb részeken.

1686—1703 között erősödhetett meg e gyakorlat. A kamarai igazgatás alatt lévő Duna melléki (Bács-Bodrog vármegyei) birtokok és ekkor még ugyancsak a kamara kezelésében fekvő mohácsi uradalom, ellentétek nélkül „élte” a szigeteket. Azonban a mohácsi uradalom, miután ismét régi tulajdonosának, a pécsi püspöknek a hatósága alá került, e korábbi gyakorlatot igyekezett felszámolni és ez ellentétekhez vezetett, A sziget birtokáért versengett a pécsi püspök, a bellyei főhercegi uradalom, a Bács megyei kincstári birtok és Dunaszekcső. Az ellentét elsősorban az erdőhasználat és főleg a halászat miatt éleződött ki.

1690-es évektől folyt a vita a pécsi püspök és a pécsváradi apátság között a Mohács környéki területek birtoklásáért. E vitában, amely perré dagadt, a szigeti területeknek volt döntő súlyuk.

A sziget jelentős része, a Kismohács néven ismert településsel együtt, a török után Jany Ferenc szerémi püspök birtokába került.⁷⁶ A török elleni háború itt kisebb pusztításokkal járt. A lakosság itt a XVIII. században jelentékenyen megnőtt. A városfalon kívül élt mohácsiak átköltözésével és a Duna keleti partjáról átszivárgott menekültekkel együtt a sziget és Kismohács jelentős jövedelmet adott a szerémi püspökségnek.

Az 1702-ben kezdődött perben a pécsi püspök Mohács egész birtokába került mindazokkal a területekkel egyetemben, amelyek a török előtt is hozzátartoztak. Azonban az évszázados szokásjogot nem lehetett egykönnyen megváltoztatni. A szigeten a püspöki uradalom jogainak érvényesítéséért 1703-tól hosszú küzdelem vette kezdetét, amely még a század első felében sem mondható lezártnak. 1703-ban a királyi comissio, a püspökség és Mohács bírója és több jobbágya előtt megejtette a határjárást. Ezek okmányait később újra és újra elő kellett venni a szigeten meghúzott határárokért folyó küzdelemben.

1726-ban a sziget birtoka körüli viták elcsendesültek. Negyed százados bizonyítás után (1703—1726) sikerült a pécsi püspökségnek valamennyi szomszéd nagybirtokkal egyezségre jutni. Ezt követően a szigeten folyó faizásban nem akadályozták sem a bács megyeieket, sem a hercegi uradalom falvait, akik a mohácsi provizornak évente meghatározott összeget fizettek. Favágás esetén mohácsi hajdúk ellenőrzése mellett a fa árát külön megfizették. Évtizedeken át természetesen többször megkísérelték a szerződést kijátszani és 1742-ben, 1745-ben is olyan eset fordult elő, hogy egyezség ellenére fát vágtak a szomszéd községek és igyekeztek magukat a fizetés alól kivonni.

A negyvenes évek második felében ezek az esetek elszaporodtak. Különösen Kádia sziget területén illetve a környékén lévő erdőkben. Az uradalom határozott fellépése sem segített a terület megvédésében. A keleti szomszéd községek ismét igényt tartottak olyan területekre, amelyek véleményük szerint nem a mohácsi uradalmat illették. Az újra kiéleződő vitában vizsgálat indult, amely igen sok új részlettel gazdagítja a XVIII. század első feléből származó ismereteinket a sziget történetéről és életéről. Több utalás a XVII. század végi eseményekre is rávilágít.

E vizsgálat alapján tisztázódott Kádia sziget birtoklásának története és a sziget határa is. A vallomások egybehangzóan megállapították, hogy Nesselrod ellen a főhercegi uradalom indított pert, mert a sziget használatában akadályozta a falvak népeit. Kádia szigeten Konyinitza fok az ún. öreg Dunából kiindulva, mintegy felezte a szigetet. A foktól délre eső szigetrészen mindig a főhercegi uradalom jobbágyai voltak a birtokban. Lőrinc András mohácsi lakos erre így emlékezett: ,,… Mohátsi lakostul közönségesen hallotta, hogy Konyinitza névű Fok egyenesen által napkeletnek N. Bács vmegye, felül lefolyó Dunának közepéig hasítaná Kádia nevű szigetet, és ezen Szigetnek Délrül való részit mind nagyemlékezetű Eugenius Herzegh, annak halála után pedig Flges. hatodik Károly Császár és Magyar Országi Király, nem különben ezen Mostanyi Flges. Uraságh, és annak emberei békességben bírták, sőt maga is a Tanú azon sziget mellett föl, s alá hajón járván tapasztalta, hogy ezen Flges. Uraságnak Emberei azon szigethben fát vágván el is hordván békességessen bírták. Szántói lakosok pediglen ezen szigethnek kérdésben vett részeiben, ezen Flges. Urasságh tisztjei engedelme nélkül fát vágnyi nem merészeltek …”⁷⁷

A helyzetkép egész pontosan kiegészül Vékényi György mohácsi lakos vallomásával: „… Kádia nevű szigetet egészben Mohácsiak bírták volna, mind addig, míglen in Anno 1726-ban nagyemlékezetű Eugenius Herczegh Mlgos. Groff Nesselrod akkorbéli Pécsi Püspök eő Excellentiája ellen törvényes pört határok iránt indított volna, de ezen pörnek alkalmatosságával mind szárazon, mind vízen lévő szomszéd helységbeli pörös határokat, mind a két részről arra rendelt Delegátus Bírák említett Mlgok. tisztjeivel és embereivel, nem különben külső bizottságokkal együtt megjárván, elvégződött törvényesen, hogy Konyinitza nevű Fok egyenesen által napkeletről N. Bács vármegye felül lefolyó Dunának közepéig hasítja Kádia nevű szigetet. Ezt a Tanú nemcsak több mohácsi lakostul hallotta, hanem maga is a Tanú, többekkel együtt említett határjárásokon és után tett megírt végzésen és rendelésen jelen volt. Mely üdőtől fogvást … az ide ítéltetett sziget részit szabadon, minden háborgatás nélkül bírták …”

Az ellentétek a határperben elsimultak és a mohácsi uradalom és a hercegi uradalom között minden vitás kérdés lerendeződött. A negyvenes évek végén azonban újabb ellentétek robbantak ki a Bács megyei kamarai uradalom és mohácsi jobbágyok és halászok között. 1750 tavaszán és nyarán a bellyei főherceg provizora mohácsi jobbágyok részére az erdőben megfelelő bér ellenében faizást engedélyezett.

Ugyanekkor több mohácsi halász részére Kádia déli — tehát Bellyéhez tartozó — részén halásztanya építését engedélyezte. A Bács megyei kamarai tiszt fegyverrel támadt ellenük. Nagy Mihály kölkedi lakos tanú, vallomása során erről a következőket mondotta: „… Bátaj István és Mathesz Samu mohácsi lakosok Bellyére lemenvén kértenek engedelmet Bellyei Prefektus Úrtul, a mint levél által adott is engedelmet nékik Kadia ezen Flsges Uraságh részire jutott Délre való oldalában egy eöregh halász tanyát nékik kitisztogatnyi, meg lévén ezért az engedelem, a fönt nevezett Bátaj István és Mathesz Samu melléje vévén némely Mohácsi és Kölkedi Lakosokat, a kik között a Tanú fia is jelen volt, mely tanyát két hetek elfolyása alatt minden háborgatás nélkül megtisztogatván, a halászatot is elkezdvén, de a Cameralis Tisztek és azoknak Emberei, amint a tanúnak a fia referálta, a halász Gazdákat legényeikkel együtt meg írt módon kitisztított Tanyátul kiűzték …”. Kiss János másik kölkedi jobbágy ki jelen volt azt vallotta, hogy ,,… Cameralis tiszt által és véle lévő Cameralis Pandúrokkal együtt, kikergettettek, magukat nem kaphatván, a Gunyhojukat felgyújtották … azon tanyát előbb senkitől nem háborgattatták míglen a hálót a tanyában bé nem vetették volna …”.⁷⁸

Kádia délnyugati részén álló és épülő tanyák a háborúskodás okaiként bukkannak föl több vallomásban. A tanúk egymásnak ellentmondó részleteket vallottak. Valamennyi összevetésével kizárhatók az ellentmondások és a tények már világos képet nyújtanak Kádia körül zajló „halász háborúról”.

Időben pontosan meg nem határozhatóan (1740-es évek közepén?) a kamarai uradalom Béreg, Dautova, Szántó Községeinek jobbágyai Kádia szigetnek a püspöki uradalomhoz tartozó területén halásztak. „Botos nevű hálókkal a Kádia sziget melletti halászat közben Duna Szakadékban” tetten érték és üldözőbe vették őket a mohácsiak. A főhercegi uradalom területére menekülőket azonban nem bántották, mert tudták hogy ott szerződés mellett joguk van a Bács megyeieknek halászni. Valószínű ez az eset adott okot, hogy 1750-ben Kádia déli részére telepített mohácsi halásztanya lakóit most a Bács megyeiek fegyverrel elűzték, és felégették tanyáikat.⁷⁹

A szigeten folyó halászatra vonatkozó fontosabb adatokat foglalnak össze az utolsó tanúk is. Kádia déli részén, és Mohács sziget több területén eszéki halászok települtek évről-évre, akik a mohácsi halászó jobbágyokkal jó kapcsolatban voltak. Bács-Bodrog vármegye Duna menti községeiből is tanyáztak halászok és egy ideig ugyancsak jó viszonyban voltak a mohácsi jobbágyokkal. „Közösen sütöttek, főztek és szárogatták hálóikat. Voltak akik 1—2 napra látogattak át a túloldalról enni, inni és mulatozni”. A halásztanya évi bére 100 forint volt. Ezt vagy a pécsi püspöki vagy a belyei hercegi uradalom kasszájába fizették. A püspöki uradalomhoz tartozó sziget területéről makkoltatás és faizás után 1745-ben 690 forintot fizettek be a mohácsiak.

A legjelentősebb haszon a szigetről a halászatból és a faizásból folyt be. E mellett a kaszálók is mind nagyobb jelentőségre tettek szert.

A sziget felszíni viszonyai a XVIII. század első félévszázadában jelentősen változtak. A perek szerint is újra és újra szükségessé vált bejárásuk. A határjelek eltűnéséről számolnak be igen sokan. A kereszttel megjelölt nagy fák áradáskor, vagy a medert változtató Duna ágak alakulásakor elpusztultak. 1727 és 1750 között több határjárást végeztek, köztük több semmilyen perrel nem volt kapcsolatban. Inkább amolyan „megelőző” vagy védelmi intézkedésnek számított a sziget tulajdonosának érdekében. Ilyen „semleges” határjárás után készült bizonyító vallomások anyaga lenyűgöző módon éleszti fel és szinte érzékelhetővé teszi a két és fél évszázados valóságot.

A Bátáról Mohácsra költözött Bátaj István a következőképpen beszélte el 1750-ben a Kádia sziget bejárását: „… Bács-Bodrog vármegye felé eső keleti részére neveztetik eöreg Dunának, amelynek partjait megirtatyni a régi és utóbbi török háborúban már négyszer megérte — Lőrincz András 90 éves mohácsi lakos — tőle tudja, hogy először még akkor, amikor Zrínyi a Dárdai hidakat elégette, majd amikor a törököt a Kereszténység Harsány hegye alatt megverte volna, most is ezen öreg Dunán járnak föl s alá minden nagy terhes hajók. A másikon pediglen (Kádia nyugati partján lévő ág. – Sz. L.) aki tsak szakadék légyen, semmi terhes hajók nem járnak, ha csak valaki messziről nem jővén, ell nem vétti az utat, mely a mint a tanúnak már nevezett Mohácsi Lőrincz András mondotta, oly kicsiny volt, hogy akár micsoda kis fával által lehetett hajtanyi és nem volt szélesebb a Konyinitza nevű Foknál, hanem azután a Duna vévén erejét arra, úgy esztendőnként terjedett oly szélesre amint mostan vagyon …”⁸⁰

Körös György maga mint szemtanú mondja el a nevezetes eseményt, a Duna parti nagy irtást, amelyet a hajók vontatása érdekében rendelt el a haditanács. 1686 utáni török elleni hadjáratokhoz a hadianyag és hadsereg személyi állományának szállítása a Dunán történt. A tanúkban igen mély nyomokat hagytak ezek az események. ,,… Dicsőségessen uralkodó Flsges. hatodik Károly császárnak és Magyar Országi Kírálnak hadi renden lévő vitézlő népei a Török ellen le mentek és némely Gályákat a Dunán le eresztettek volna … akkor is az Oregh Dunának partját említett Flges. császár irtatnyi a szomszéd Vármegyének parancsolta, hogy annál szabadgyabban és békességesebben mehessenek a Gályák, amint mostan is a nagyobb és terhesebb Hajók megint az öregh Dunán föl s alá járnak …”⁸¹

Más tanú is részt vett a Duna parti erdők irtásánál, hogy ,,a terhes nagy hajók, amelyek eledelt szállítottak a török háborúban lévőknek le- és visszamenetelre alkalmasabban érkezhessenek” … Vékény György atyja hajdú volt és a szigetet jól ismerte. A Kádia keleti partján folyó Duna 1690-es években kezdte kivájni azt a medrét, amelyet a vallomást tévők a XVIII. században ismertek. Eős István Mohács szigeti lakos azt vallotta, hogy az 1690-es években olyan csekély szélességű volt még a Kádia keleti részén a folyó ága, hogy pallót tettek keresztbe és azon átmehettek. 1680-as évektől kezdett ,,arra tsavarodni” a Duna. Balázs Péter mohácsi lakos szerint „… a Török üdőben ezen Szakadék Duna vette az eöregh Dunábul az eredetét, és oly kicsiny volt, hogy ha egy darab fát által vetettek rajta könnyen száraz lábbal etcer-kétcer által lehetett lépni … az öreg Duna nem rég erejét arra fordítván szélesítette és öregbítette esztendőnkint …”

Ivó Paprikics, eszéki jobbágy, Mohács sziget mellett hajózott gyakran Buda és Eszék közötti borkereskedők hajóin és látta a Duna parton folyó irtási munkát, amelyben mohácsiak is részt vettek.

Forrásunk csak az öreg Duna parti irtásról számol be, amely mint látható a hajózást (1696—1718 között) volt hivatva szolgálni. Szántó, vagy egyéb hasznosításra irányuló irtásról nincsenek adataink. 1736. évi urbáriális conscriptio szerint a szigetrészeken 60 kaszásnyi rét van használatban. Ha rendszeresen irtanák ennek dupláját érhetnék el. Ugyanennek a forrásnak a rétre vonatkozó összefoglalója szerint: ,,… a városi lakosság rétjei a Dunán át síkon terülnek el, nem valami bő hozammal, de a dunai szigeteken ki-ki tetszése szerint kaszálhat, szénát gyűjthet, ezért nincs panaszra ok”.⁸²

Meglepő viszont az állattartásra vonatkozóan az, hogy e tanulmányhoz áttekintett jelentős tömegű egykorú forrásanyagban, a hétköznapok valóságát tükröző kb. félezer tanú vallomásában kevés adat van. A XVIII. század második felében viszont nagymennyiségű bizonyító adat áll rendelkezésre a szigeteken fellendülő állattartásról. E kérdést alaposan feldolgozó Andrásfalvy Bertalan műveiben a század második felére mutat meggyőző adatokat. Az viszont nincs kizárva, hogy korábban, de a XVI. és XVII. században ennek ellenére biztosan, Mohács szigeten is jelentős állattartás volt. Kismohács a XVII. században lehetett a legjelentősebb település, a török háborúk után viszont már csak 23 kunyhóból állt. Becsült értéke az 1711. évi jövedelmei után mindössze 148 forint 06 krajcár volt.

A XVIII. század harmincas éveiben készült részletes összeírás a szigeten nem említett állattartásra vonatkozó adatot.⁸³ A magasabb helyeken elterülő, nagykiterjedésű tölgyesekben pedig a makkoltatás évről-évre ismétlődött az érte fizetett census lassú emelkedése a szigeten is növekvő sertés és szarvasmarha tartást bizonyítja. A perek és a tanúvallomások, ha szűkszavúan is, de már a húszas évek elején tartalmaztak utalást e két állatfajta növekvő jelentőségére. Mellette a méhészet továbbra is jelentős lehetett.

Az évente rendelkezésünkre álló conscriptiókban 1707—1749 között egyáltalán nincs említés a szigeten folyó állattartásról. A szigetet nem írták össze. Valahol, valószínű a pécsi püspöki levéltárban kell a kutatást elvégezni, hogy a sziget történetére is fényt deríthessünk a XVIII. század első feléről. Az mindenesetre tarthatatlan nézet, hogy a conscriptorok nem ismerték a sziget viszonyait. Az uradalom tiszttartójának szép tanyája volt ott, jelentős gazdasággal. Tehát ez is aláhúzza azt, hogy az uradalmi összeírók ismerték, a megyei conscriptorok ugyancsak.

…

___________________

²⁴ B. m. L. Inquisitiones. VII. 177/1747 (tanúvallomási jegyzőkönyv Kádia sziget nevéről.)

²⁷ Az uradalom és püspök között folyó per anyagát a Pécsi Káptalan hiteles helyi levéltárában lévő: Protocollum-anno 1736—1747. alapján rekonstruáltuk. A továbbiakban: Bm. L. PSzK ir. jelzetet használjuk.

³⁶ B. m. L. Inquisitiones. No. 14/1746. Tanúvallomási jegyzőkönyv a Mohácsi Uradalom tisztjeinek visszaéléséről. 1746.

³⁷ Uo.

³⁸ Uo.

⁷³ Ezek a következők: Nagysziget, Mocskossziget, Rásztokköze sziget, Klágya, Pacsibara, Kádia.

⁷⁴ Andrásfalvy Bertalan: A mohácsiak állattartása… 1. rész 315—316 p.

⁷⁵ B. m. L. Inquisitiones 14/1746, továbbá a XVII/177—1747. sz. akta.

⁷⁶ Fölkér József im. 67. p.

⁷⁷ B. m. L. Inquisitiones VIII/223—1745. sz.

⁷⁸ Uo.

⁷⁹ Uo. A halászati eszközökre vonatkozóan lásd Andrásfalvy Bertalan: A Sárköz és a kör­nyező Duna-menti területek ősi ártéri gazdálkodása és vízhasználatai a szabályozás előtt. Budapest 1973. 24—31. p.

⁸⁰ B. m. L. Inquisitiones IV/99 — 1744. továbbá 14/1747. sz. akta.

⁸¹ Uo.

⁸² Uo.

⁸³ B. m. L. Conscriptio Domestica Anni 1730 (Conscriptio Generális Inclyti Comitatis de Baranya)