Szentély csendje őrzi álmát

Április 12-én a bajai szerb templomban gyászszertartás kíséretében elhelyezték Ápity Milos görögkeleti lelkész réz szarkofágját. Az 1941-ben Mohácson eltemetett pap exhumált hamvai halála hetvenedik évfordulóján nyerték el méltó helyüket. A hercegszántói parókia hajdani lelkipásztora a világháború egyik ártatlan áldozata volt.

1941-ben Hitler a német befolyási övezetet a még el nem kötelezett Jugoszláviára is ki óhajtja terjeszteni. Az orv szándék ellen az ország szerb lakossága valami kétségbeesett vad heroizmussal lázad fel. A végkifejlet nem lehet kétséges. A Wehrmacht alig tizenegy hónapja egyetlen lendületes csapással zúzta szét a hatalmasnak vélt angol-francia koalíció haderejét. Másrészt a Versailles-ban összetákolt királyságon már megjelennek azok a törésvonalak, melyek mentén bő fél évszázad múlva szét fog hullani. Valóban: a német támadás után a horvát és szlovén nemzetiségű ezredek szinte ellenállás nélkül adják meg magukat.

A Balkán felett elsüvítő vihar sajnos hazánkat is belesodorja a hadi eseményekbe. A német stratégák tervei szerint egyes páncélos hadosztályok Bulgária és Románia területéről támadva fogják harapófogóba a nyugatról is szorongatott jugoszláv hadsereget. A két balkáni országhoz vezető vasútvonalak hazánkon haladtak át. A magyar kormány már hónapokkal korábban csatlakozott a Berlin-Róma-Tokió tengelyhatalmi egyezményhez. Így nehéz lett volna megtagadnia, hogy engedélyezze a gépesített csapatok szerelvényeinek áthaladását. Még nagyobb, a hibánál is súlyosabb vétek, hogy a kormányzó nem hallgat világos ítéletű, széles látókörű és tisztességes miniszterelnökére, Teleki Pálra. A gróf érzi a Jugoszláviával közelmúltban aláírt barátsági és megnemtámadási szerződés erkölcsi kötelezettségét. Más részt nem kételkedik a német birodalom végső vereségében, továbbá abban, hogy a náciknak tett engedmények ellenünk hangolják azangolszász világhatalmakat. A nagypolitikai tendenciák összetorlódásától szorongatott lélek összeomlik, és a kéz az íróasztalban lapuló Browningért nyúl. A gróf öngyilkossága azonban elszakítja azt az utolsó erkölcsi köteléket is, mely a habozó, befolyásolható Horthyt a nemzetközi jog szilárd pilléréhez rögzíti. Válaszol Hitler csábító szirénhangjaira, és vállalja a támadásban való részvételt. A következmény nem marad el. Az angol követ megjelenik Bárdossy külügyminiszternél, és bejelenti a diplomáciai viszony megszakítását.

A politika boszorkánykonyhájában fortyogó pokoli zagyvalékról a határvidék lakossága mitsem tudhatott. Sejtelme sem volt arról, hogy a gyilkos főzet napokon belül rázúdul békés polgári létére. Április 4-e táján azonban vészes jelek fenyegetése keltette fel a félelmet. Mozgósították a kb. hetven főnyi garai határvadászokat, és azok a szomszéd őrsökhöz csatlakozó őrlánccá bontakoztak szét. Így kb. kétszáz méterre jutott egy-egy ötlövetű mannlicher puska, melynek „tűzerejét” csak két-három korszerűtlen golyószóró támogatta. A teljesen váratlan katonai művelet felkeltette a jugoszláv támadástól való fenyegetettség pánikreakcióját. A falu északi határában szántogató gazdák további aggasztó eseményekről számoltak be. Néhány nap múlva előnyomuló honvéd hadoszlopok jelentek meg. Ezek azonban Gara és Vaskút között alakították ki harcállásaikat. A falu tehát a magyar hadsereg és az esetleges jugoszláv ellentámadás harapófogó szárai közé szorult. Hercegszántó, Katymár és Madaras jelentkező postahivatalai hasonló helyzetről számoltak be. Tízezernyi békés polgár élettere máról holnapra potenciális harcmezővé változott.

A felvonult IV. pécsi hadtest április 11-én kezdi meg a támadást. Garára két nappal később érkezik a hír, hogy a hercegszántói szerb pópát megölték. A szóbeli értesülést az emberek döbbenettel, dermedten fogadják. Alig akad garai lakos, aki a kémtevékenység vádját hitelesnek tartaná.

Vegyük szemügyre e félelmes és tragikus történetet a józan értelem mérlegelését alkalmazva. A fényjelekkel való morzézás lehetséges híradási forma. A tengerészet még a huszadik században is alkalmazta. Ehhez azonban olyan szakmai felkészültség szükséges, melyet aligha oktatnak a pravoszláv teológiai fakultásokon. Továbbá a jelek vételéhez és dekódolásához még nagyobb szakértelem szükséges. A meglepett, sőt fejvesztett jugoszláv hadsereg ugyan hogyan kerítette elő a morze olvasáshoz értő híradós katonát? Továbbá szerfelett valószínűtlen, hogy a specialista a fénytávíró működésének időpontjában Béreg magasságában és látótávolságban tartózkodott. Tudjuk azt is, hogy a tolvajlámpával való spionkodás vándortörténet. Színezi ezzel a romantikus elemmel legismertebb regényét Jókai Mór is. Pedig A kőszívű ember fiai-nak megjelenésekor már köztudott volt, hogy a pesti palotasort ágyúival elpusztító Hentzit nem a fantázia teremtette lámpalengető, hanem esztelen dühe vezényelte. Az első világháború eseménytörténetét követő leírásokban is szerepelnek galíciai, fényekkel morzézó pópák. Az újságírók képzelete által kreált naivtörténetek azonban nem viselik el a józan értelem kritikáját.

Amennyiben Ápity lelkész elköveti a terhére rótt tettet, szinte öngyilkosságot követ el. A lámpajelzéseket ugyanis először a faluban tartózkodók és a magyar katonák észlelik. Semmi adatunk nincs arról, hogy a huszonhét éves lelkipásztornak suicid hajlamai lettek volna. Haladjunk tovább. Amennyiben a pópa valóban elköveti a „hűtlenség” minősítésű cselekményt, statáriális bíróság elé kellett volna állítani. A rögtönítélő bíróság perrendtartása kétségkívül szűkíti a fogoly védekezési lehetőségét, de a vádat meggyőző, teljes körű bizonyításra kötelezi. Ápity Milost nem állították bíróság elé. Katonai kémelhárítók inkvizítori kihallgatása után a meggyötört embert két revolverlövéssel végezték ki.

A gaztettet magyar állampolgár ellen követték el. A végrehajtókat jelentéstételi kötelezettség terhelte. A nyilvánvalóan meghamisított tartalmú irat azonban a IV. hadtest magasabb elöljáróinak szintjén valahol elakadt. A már anonimmá vált törzstiszt olyan háborús bűnt követett el, mely alól nincs feloldozás. Azt, hogy ilyen eset egy reguláris, szabályozott fegyelmi renddel bíró hadseregben miként következett be, egy analóg történet alapján sejthetjük meg.

Zomborban április 12. éjszakáján egy visszahagyott csetnik csapat tűzharcba kezd. Az inzultusra fel nem készült, fejüket vesztett magyar csapatok erre pánikszerű, céltalan lövöldözéssel válaszolnak. A célpont nélküli tűzharcot csak reggel sikerül megfékezni. Másnap egy főhadnagy a görögkeleti lelkészre ráparancsol, hogy vezesse fel a templomtoronyba. Az ablak magasságába érnek, mikor az előtte kapaszkodó öreg pópát lelövi. Ezután eldicsekszik tiszttársainak: a papot saját véreivel, a toronyablakot célba vevő csetnik orvlövészekkel vadásztatta le. Kádár Gyula ezredes (az ismert, kitűnő memoárszerző) ekkor a pécsi hadtest vezérkarának egyik osztályát vezeti. Gyanút fog, és felkéri a hadtest törzsorvosát, hogy vizsgálja meg a holttestet. A doktor szakvéleménye: a pópával kb. egy méter távolságból leadott, magyar fegyverből származó lövés végzett. Kádár azonnal jelenti az esetet a hadtest parancsnokának, és hadbírósági vizsgálat elrendelését indítványozza. Az altábornagy azonban – némi halogatás után – a kivizsgálásról „végleg megfeledkezik”.

Ápity Milos gyilkosainak gaztettéről azonban mégis keletkezhetett valami feljegyzés, mely megmaradt a hadügyi irattárban. Valamint az a tény is, hogy 1941. április 27-én az ismeretlen módon Mohácsra került holttestet vizsgálóbíró jelenlétében felboncolják. A jegyzőkönyv természetesen rögzíti a bestiális vallatás látleletét. A hercegszántói tragédiának – mely a BTK. szerint nyilvánvalóan gyilkosságnak minősült – 1941-ben nincs semmi következménye.

A fegyverek elhallgatása után számos háborús bűnös szívódik fel a világtérképen, tűnik el nyomtalanul, sohanem sújt le rájuk a megérdemelt büntetés. Meglepő, de tény, hogy a rémtettet végrehajtó három hóhérlegény úgy vélhette, bűnüket végképp el fogja fedni a feledés homálya. Csupán ezzel magyarázható, hogy Magyarországon maradnak. 1948-ban azonban előkerülhetett a bizonyító erejű irat, és őrizetbe veszik őket.

Nagy János zászlóst halálra ítélik, Kunszabó Antalt és Andrási József szakaszvezetők tizenöt, illetve ötévi fegyházbüntetést kapnak. Megmagyarázhatatlan azonban, hogy a lelkész 1992-bentörtént rehabilitálásakor a negyvennégy éve készült periratokat nem sikerült megtalálni.

A míves szarkofág felett légbefoszlottak a bús, szláv liturgikus zene lágy hullámai. Illő azonban, hogy az emlékezet ércbe rótt betűk maradandóságával őrizze meg az események sodrába ártatlanul került lelkész vértanúságának történetét.

Dr. Dániel József