Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1. – Ülésnapok – 1910-692

692. ORSZÁGOS ÜLÉS

1917. évi február hó 1-én, csütörtökön,

Szász Károly és Simontsits Elemér elnöklete alatt.

––––––––––––––––––

Tárgyai: Elnöki előterjesztések. — A háboru esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott 1916: IV. t.-cz. kiegészitéséről beadott törvényjavaslat tárgyalása. — A most duló haboruban a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről szóló törvényjavaslat általános tárgyalása. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése.

––––––––––––––––––

A kormány részéről jelen vannak: gr. Tisza István, Teleszky János, Sándor János, Balogh Jenő, b. Harkányi János, Jankovich Béla, b. Roszner Ervin.

––––––––––––––––––

(Az ülés kezdődik d. e. 10 óra 50 perczkor.)

Szász Károly elnök: Az ülést megnyitom.

…

Következik a napirend első pontja, a háboru esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott 1916. évi IV. t.-cz. kiegészítéséről beadott törvényjavaslat (Irom. 1339, 1348) általános tárgyalásának folytatása.

Ki a következő szónok?

Szepesházy Imre jegyző: Huszár Károly (sárvári)!

Huszár Károly (sárvári): T. ház! (Halljuk! Halljuk!)

Egy hang (a jobboldalon): Hogy tolongnak!

Huszár Károly (sárvári): T. képviselőtársamnak az a közbeszólása, hogy hogy tolongnak mögöttem az emberek, azt hiszem, teljesen felesleges megjegyzés, mert hiszen az igazságnak és a beszédnek erejét nem az adja meg, hogy hányan ülnek a padokban, hanem az, hogy a szavaknak mi a lényege (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) és a t. képviselő ur legkevésbbé okolhat engem, mert én hiven teljesitem a kötelességemet, tekintet nélkül arra, hogy mások mit csinálnak. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.)

A háborus gazdálkodás legérdekesebb szimptomája, hogy egyik oldalon makszimálják azokat a terheket, amelyek az egész társadalomra és az egész nemzetre hárulnak és minimálisra szoritják azokat a jogokat és szabadságokat, amelyeket a társadalom élvez. A háborus gazdálkodásban, melyet a külföldön államszoczializmusnak neveznek, az állam megszabja a kenyérnek, a húsnak, egyéb ételeknek, mindenféle fontos élvezeti és fogyasztási czikkeknek árát, ezzel szemben a másik oldalon teljesen szabad játékot enged az erőknek és a minimumra redukálja a polgárok jogát és szabadságát.

Ilyen korszakban és ilyen időben, amelyben az egész gazdasági élet, a társadalmi élet és az egész közélet rendkivüli viszonyok hatása alá kerül, kétszeresen kötelessége minden ellenzéki képviselőnek az ország közállapotainak feltárása, a kormány cselekedeteinek legmélyrehatóbb, legszigorubb birálata. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Máskor, békés időkben, relativ szabadság, gyülekezési jog és sajtószabadság mellett, módjában van az egész társadalomnak a végrehajtó hatalom cselekedeteit birálni, birálatával azt befolyásolni, de a háborus viszonyok lehetetlenné teszik a közvélemény szabad megnyilvánulását, soktekintetben akadályozzák még a sajtónak felderítő munkáját is, a gyülekezési jog teljesen meg van kötve és ez lehetetlenné teszi szélesebb rétegekre nézve, hogy legelemibb érdekeiket szóvá tegyék és azokért olyan erővel küzdjenek, mint ahogy azt azok az érdekek megkívánják. Itt tehát a képviselőkre hárul a feladat, hogy mindazt, amit helytelennek, hibásnak, mulasztásnak találnak, itt ebben a képviselőházban a legnagyobb szólásszabadsággal és a legnagyobb nyiltsággal, elmondják.

Én az ország háborus gazdálkodásának legnagyobb hibáját abban látom, hogy daczára annak, hogy mi agrár állam vagyunk, ebben az országban a háborus gazdálkodás által követett módszerrel a végrehajtó hatalom limitálta és megállapította minden olyan terménynek árát, amelyet Magyarország termel és amelyet az ország termelőrétegei hoznak piaczra, ellenben mindazon czikkeknek árát, amelyeket azok a termelők fogyasztanak, akik nemcsak mint termelők képezik az ország többségét, hanem mint fogyasztók is, ezeknek a nagyszámú túlsúlyban levő fogyasztóknak szükséges czikkeket nem makszimálta és azoknak árát nem határozta meg.

De nemcsak a gazdasági dolgokban van ez a hiba, hanem még sokkal érzékenyebben érezzük ezt a rendkívüli állapotot a közélet terén, mert hiszen makszimálva vannak azok az erőfeszítések, áldozatok és terhek is, amelyeket az állampolgároknak teljesiteniök kell a köz, a háboru sikere és az ország magatartása érdekében, ezzel szemben pedig minimumra vannak redukálva azok a jogok és szabadságok, amelyeket az állam ellenértékül ad az ő polgárainak. (Ugy van! balfelől.)

Amikor széles, nagynéprétegek, milliók hoznak legendás áldozatokat a köz érdekében, nemcsak hogy ezeknek érdemeit, szolgálatait nem jutalmazzuk azzal, hogy polgárilag egyenjogusitsuk őket, hanem a harczosok százezreinek még az eddig szerzett jogokat sem tudjuk biztositani és arról sem gondoskodunk, hogy ezek legalább jogveszteségben ne részesüljenek a háboru rendkivüli körülményei folytán.

Épen a tegnapi napon tette szóvá Héderváry Lehel t. képviselőtársunk, hogy a kormány eddigi intézkedései nem megfelelők és nem alkalmas biztosítékok arra, hogy azok a választópolgárok, akik már eddig megszerezték a szavazásra a jogczimet, ezt el ne veszitsék a háboru folyamán, vagy azok, akik a háboru időtartama alatt szereztek volna jogczimet automatice, feltétlenül belekerüljenek a választók névsorába. Csodálatos dolog, hogy akkor, mikor a ministerelnöki székből, külügyi képviseletünknek hivatott vezetőitől, magának a királynak ajkairól folyton halljuk a magyar nép dicsőségét és érdemét zengedezni, mikor az egész világ tele van a mi erőfeszítésünknek magasztalásával és mikor még ellenségeink is tisztelettel beszélnek a mi népünknek nagy áldozatairól és bámulatos hősiességéről, (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) akkor itt, ebben az országban a vezető tényezők ennek a népnek nagy áldozatát nem akarják honorálni. (Ugy van! balfelől.)

Ne áltassuk magunkat azzal, hogy ha a vezető pozicziókban levő hivatalos egyéniségek nem akarják konczedálni a népnek most vérrel megszerzett jogait, ez a nép ezekről le fog mondani, mert ha valaha a tömeg megismerte a maga erejét, a maga energiáját, az ő lelkében, az ő tömegeiben, az ő nagyságában rejlő erőt és hatalmat: akkor a világháboru volt az, amely megtanitotta a népet arra, hogy mit tehet, mit akarhat és mit művelhet egy nagy nép, ha összetart. (Ugy van! balfelől.) A nép erejének öntudatra ébredése, minden legszerényebb lövészárokbeli legénynek az emberi méltóságra, az állampolgári öntudatra való ébredése e világháboru nagy nyereségének tekinthető. Hiszen minden kulturembernek örülnie kellene, hogy széles nagy néprétegek, amelyeknek eddig államról, országról, közről, a hazának közös védelméről csak primitív és halvány fogalmai voltak, a háborunak súlyos csapásai és nagy áldozatai között az egész nemzetnek társadalmi és valláskülönbség nélkül való szolidaritásáról, összetartozandóságáról teljesen világos képet nyertek. Ezt az erkölcsi erőt, a nép elméjének ezt a megvilágosodását okos államférfiunak fel kellene használnia arra, hogy az államnak és a nemzetnek továbbépítő munkájában ezt mint eszközt igénybe vegye.

Uj királyunk van és mi uj népet akarunk az uj király uralma alatt, amely nép a maga demokratikus erejével, a maga becsületességével, a maga erényeivel a saját maga érdekeit, az ország érdekeit és a trón érdekeit egyforma hűséggel szolgálja. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.)

Nemcsak a haderőben kell érvényesülnie; a tömegek erejének a véráztatta csatamezőkön, hanem a népnek érvényesülnie kell a közéletben is. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Aki azt hiszi, hogy ezt meg tudja akadályozni, az a maga személyére nézve szörnyű csalódásba fog esni és el fogja teljesen veszíteni játszmáját, mert nagyon elszámítja magát. De nemcsak a saját maga pártjában, a saját maga politikai hatalmában fog az megcsorbulni, aki ebből a téves kiindulásból épiti fel a maga politikai számitását, hanem az egész országnak, az egész nemzetnek, az egész magyar társadalomnak érdekeit is mélyen sérti, mert ahelyett, hogy békés átalakulással tenné lehetővé a népnek haladását, az államnak modern fejlődését, a nemzeti életnek kiépítését, a szocziális fejlődésnek biztosítását: rákényszeríti azokat a tömegeket, hogy erősebb eszközökkel, veszedelmesebb fegyverekkel igyekezzenek kicsikarni azokat a jogokat és szabadságokat, amelyeket békés uton nem tudnak megkapni. (Ugy van! Ugy van! balfelől.)

Mi nem félünk attól, sőt követeljük, várjuk, sürgetjük és küzdünk azért, hogy ebben az országban egészséges és becsületes demokratikus gondolkodás és felfogás uralkodjék az egész vonalon. Mi demokráczia alatt nem a nyers tömegeknek puszta számbeli fölényeit és túlsúlyát értjük. Az én szememben a demokráczia nem jelent egyebet, mint lehetőségét annak, hogy minden tehetség, jöjjön az bárhonnan, alulról, a legszegényebb néprétegekből is, szabadon találja maga előtt a pályát az egész országban, hogy a közéletnek minden ágában, a gazdasági világban, tudományban, politikában szabadon érvényesülhessen.

Ebben a században, amelyben Európa összes népei oly csodálatos tanujelét adták az állami gondolathoz való ragaszkodásuknak, nem lehet széles nagy rétegeknek tömeges számban levő embereit visszatartani attól, hogy tehetségeiket a köz javára felhasználják. Épen azok a néprétegek, amelyekről divatos, de szerintem helytelen megjelöléssel azt mondjuk, hogy alsóbb néposztályok, a nemzeti életnek legegészségesebb rétegei. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Fizikailag és szellemi tehetségükben, lelkileg is, erkölcseikben is ezek a legtisztább néprétegei ugy a magyar nemzetnek, mint bármelyik más nemzetnek.

A parasztság, a tisztes iparososztály, a munkásosztály azok a néprétegek, amelyekből fel kell frissiteni minden nemzetet, (Ugy van! balfelől.) és az a nemzet, amely lehetetlenné teszi, hogy a népeknek ebből a rezervoárjából meritsen magának tehetségeket, erős egyéniségeket, az a nemzet, amely egyedül a felszinen levő rétegeknek önkényuralmára, az erőszak uralmára bazirozza a maga létét, a népek csatájában és versenyében el fog veszni. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.)

De mi, akik ahhoz a párthoz tartozunk, amelyhez szerencsém van nekem is tartozni, a demokrácziában nemcsak ezt a lehetőséget látjuk, hogy — amint a német kanczellár, Bethmann-Hollweg is mondta — a tehetségnek szabad utat kell adni az egész állami életben, a gazdasági életben, a tudományos életben, hanem a demokrácziát el nem tudjuk választania felelősségérzettől, hogy ne legyen semmiféle hatalom, ne legyen semmiféle közfunkczionárius, ne legyen semmiféle egyén az állami vagy a társadalmi életben, aki felelősségének tudatával teljesen tisztában ne legyen s aki azt mindenkor ne a legkényesebb lelkiismerettel gyakorolja.

Mi magát a tömeget sem oldjuk fel a felelősségérzet ezen erkölcsi súlya alól. Mi egész munkánkban, minden agitácziónkban, népnevelő törekvéseinkben mindig azért dolgozunk, hogy ugyanakkor, amikor ébresztjük a népben az önkormányzatra való hajlandóságot, a szabadságszeretetet és a demokráczia iránt való rajongást, ugyanakkor ezeket a dolgozó néprétegeket meggyőzzük azokról a nagy felelősségekről is, amelyek az állami életben reájuk hárulnak.

Az a korszak, a mely a háboru után be fog következni, egy olyan korszak lesz, melynek bejáratára ez lesz felirva: Mindent a népért, de mindent a néppel együtt. (Helyeslés balfelől.) A nép nélkül és a nép ellen nem fog sikerülni senkinek sem tartósan kormányozni és nem lesz lehetséges semmiféle állami életet fentartani. (Igaz! Ugy van! balfelől.)

Magyarországon, t. képviselőház, egy abnormális helyzet, áll fenn, nemcsak a mostani pártviszonyok miatt, de már régebbi politikai életünkből s különösen az utolsó évtizedek politikai életéből kifolyólag is. Magyarországon a magyar nemzet nagy rétegei évtizedek óta el vannak zárva attól, hogy a pozitiv állami munkában, a közéleti tevékenységben részt vegyenek. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Ez minden nemzetre nézve katasztrofális dolog, mert sehol sem érdeke a köznek, az államnak, hogy legérdemesebb és legjobb polgárai, akik a közéletben a leglelkiismeretesebben gyakorolják jogaikat, évtizedeken át oppoziczióra kényszeríttessenek s ennek folytán a szenvedélyek hatása alá kerüljenek egész nemzedékek. Egy bölcs nemzeti kormányzás, egy bölcs nemzeti uralom tehát gondoskodik arról, hogy ne csak az oppoziczióra nevelje a széles néprétegeket, hanem igyekezzék őket politikailag is iskolázni, hogy a nagy néptömegek képesek legyenek a pozitiv munkában való részvételre s bármikor hajlandók legyenek kötelességeiket teljesíteni.

Méltóztassanak elhinni, t. képviselőház, hogy nem tisztán a szenvedélyek uralma, nem a meggondolatlanság vagy az éretlenség vezeti azokat az embereket, akik az önök politikai irányzatával szemben sorompóba állítják a nép nagy tömegeit. Mert mi nem a mindenáron való gáncsoskodás, nem a politikai gépezet funkcionálásának megakasztása vagy megnehezitése végett fejtjük ki agitácziónkat, hanem azért, mert meggyőződésünk szerint mi az önök politikáját nem tartjuk az ország érdekében, lévőnek. (Igaz! Ugy van! balfelől.) De emellett, t. képviselőház, sohasem mulaszthatjuk el az alkalmat — sem innen a parlament tribünjéről, sem lapjainkban vagy gyűléseinken — hogy kifejezést ne adjunk annak a nézetünknek, hogy a magyar nemzetnek, a magyar népfajnak, ennek a keresztény társadalomnak nem lehet az a hivatása, hogy örökké csak a birálat és a kritika jogával elégedjék meg, hanem a pozitiv nemzeti munkában, az állami élet fejlesztésében is részt kell vennie. (Helyeslés balfelől.)

Meg kell mondanom azt is, t. képviselőház, hogy nagyon csalódik a kormány, ha azt hiszi, hogy az eddigi szisztémával és azzal a politikai elhelyezkedéssel, amelynek ma részesei vagyunk, megnyerhetjük ezt a háborut. Ahogyan a harcztéren szükséges a legutolsó ember összeszedése és a legutolsó embernek is a frontba való dobása ami nagy, igaz czélunk elérése érdekében, ugy a közéletben is minden rendelkezésre álló erkölcsi tényezőt, minden népréteget, minden pártirányzatot és minden embert fel kell használnunk, mert hiszen itt a nemzet életéről vagy haláláról, létéről vagy nem létéről van szó.

Ezt már csak azért is megkell tenni, mert azt a népet, amely ennyi érdemet szerzett, nem szabad kitenni annak az erkölcsi kárnak, hogy mint győztes harczokból hazatérő nagy tömeg, csalódottnak és becsapottnak érezze magát. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Hiszen lesz még talán — Isten adja, hogy soha be ne következzék, — lesz még talán ennek az országnak, ezen kormány helyén egy másik kormánynak és a királynak szüksége erre a magyar népre. És micsoda lélekkel fog ez a nép ujabb harczokba menni, ha látja, hogy amikor százezrek és milliók pusztultak el, nem kapták meg ezért a maguk megbecsülését.

Liptai Béla: Isten mentsen meg minket tőle, hogy még egyszer háboru legyen!

Huszár Károly (sárvári): Én sem kivánom. Isten őrizze meg ettől az egész világot, az egész emberiséget. Miután azonban a világ sorsának intézése sem a tisztelt képviselő urtól, sem én tőlem, sem ettől a képviselőháztól nem függ, mégis ugy kell irányitanunk nemzetünk sorsát és politikánkat, hogy amagyar népnek az önkormányzathoz, a végrehajtó magyar állami hatalomhoz, a királysághoz és az egész államhoz való hűsége, ragaszkodása és szeretete kétségen felül álljon s ezért mindent meg kell tennünk, ami alkalmas arra, hogy ezt a nagy erkölcsi erőt fokozza.

Óriási katasztrófa volna, ha keserű csalódás mételyezné meg a mi népünk lelkét, ha nem látná a nép, hogy az ő áldozatait méltányolják nemcsak azzal, hogy emléktáblákat állitanak az elesett hősöknek és felirják neveiket a községházára és az iskolák falaira, hanem azzal is, hogy mindenki, aki ebben az országban tényező: ennek a népnek boldogulására, gyarapodására, haladására, emberségesebb létfeltételei biztositására minden tőle telhetőt megtesz.

Amint már mondottam, ma még megvan a lehetőség arra, hogy az a nagy átalakulás, amely mindenkinek csak hasznára válnék ebben az országban, legális uton menjen végbe. De ha hatalmi eszközökkel, tudatlanságból vagy rosszakaratból, pártegoizmusból vagy zsarnokságból a legális, törvényes átalakulás utját eltorlaszoljuk vagy lehetetlenné teszszük, akkor ezáltal nemzeti katasztrófához viszszük ezt azországot, mert a világháboru után sem lesz akkor ennek az országnak békéje és a háboru elmulása után egy belső háboruság fog elkövetkezni, amelyben a nép jogért, kenyérért és szabadságért fog, talán az eddiginél még sokkal nagyobb elkeseredéssel harczolni. (Igaz! Ugy van! balfelől.)

Azt a mondatot nem lehet többé a nép lelkéből kitörülni, hogy akinek jó volt a vére és jó volt az adója, annak legyen jó a voksa is. Ez a mondat, gyújtani fog a lelkekben, ez át fogja alakitani ezt az országot. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Ez az általakulás megtörténhetik önökkel, de ha elleneszegülnek, meg fog történni önök nélkül, az önök akarata ellenére is. (Igaz! Ugy van! balfelől.)

A végrehajtó hatalom kivételes hatalmával Magyarországon mindig csak a napi szükségletekkel számolva éltek. Az ország mai kormányzatának egyik legnagyobb hibája, hogy ezt a diktátori hatalmat csak a máról-holnapra, a kézből a szájba való dolgozásra használja fel és nem tüz ki maga elé nagy nemzeti czélokat. Egyik rendeletnek a másikkal való foldozgatása a kormány egész munkája és nem nyit meg a nemzet előtt, uj czélokat, uj lehetőségeket és egyáltalán elzárja, az országot a jövő feladatainak megfundálása, kiépítése elől.

A háboru egyik legszomorúbb jelensége nálunk a főispáni hatáskörnek olyan rétegekre és területekre való kiterjesztése, ahol annak semmi keresnivalója nincsen. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Az önkormányzat szerveit fölhasználják arra — ami nézetem szerint szükséges, de nem abban a mértékben, és nem olyan mértékben, ahogyan ez ma nálunk történik, hogy a rekvirálásokat és a különféle, a nép előtt mindig odiózus dolgokat csinálják. Ahol pedig valami előny osztása, valami kedvezmény nyújtása forog szóban, azt a kormányzat mindig a főispánokra, az ő politikai bizalmasaira bizza.

Man merkt die Absicht. Látszik, hogy ez is tendencziával történik. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Egy állam politikai életében csak tendenczia lehet ez, amelyet ma még nem tud világosan érvényesíteni a kormány, mert hiszen nincsenek választások, de nagyon jól tudjuk, hogy a katonai felmentések, hadisegélyek kiosztása, rekvirálások ellen való felebbezés, vetőmagvak kiosztása stb. oly pártpolitikai kezekbe van nálunk letéve, ahol az nincs a maga helyén. Miért ne lehetne a hadisegélyek, felmentések, rekvirálások dolgában mindenütt olyan társadalmi bizottságokat szervezni, amelyek ezeket a kérdéseket minden pártpolitikai szemponttól eltekintve, tisztán az illető vidéknek és az azt a vidéket lakó népnek érdekében csinálnák? (Igaz! Ugy van! Helyeslés balfelől.)

Ebből az következik, hogy a háboru alatt egészen uj függő viszonyok keletkeztek, ezer és százezer lánczczal van lekötve a polgárság háláért és ellenszolgáltatásért a kormány bizalmasának olyan dolgokért, amelyekért nem a pártnak, hanem legfeljebb a hazának tartozik hálával. Azt látjuk, hogy a kivételes hatalom igénybevételénél nem járnak el egyformán a nagyokkal és a kicsinyekkel szemben. Amig a bankokkal és kartellekkel szemben nem látjuk az élelmezési hivatalnak és a különféle ministeriumoknak erélyét és szigorát, hanem amig azt csak a kis nyomorult szatócsok 10—20 koronás uzsoráskodásaival szemben látjuk érvényesülni, addig ebbe az állapotba bele nem nyugodhatunk. Mindenki vegye el büntetését, aki visszaélést követ el, (Helyeslés balfelől.) de az államhatalomnak elsősorban épen a nagybünösökkel szemben, a nagy visszaélésekkel szemben kell érvényesülnie. Köztudomásu például, hogy Szabadkán nagy mennyiségű gabona van elraktározva és nem tudjuk, hogy ezzel szemben történtek volna intézkedések. Miért? Mert a nagyokat kimélik és a kicsinyeket felakasztják! (Igaz! Ugy van! balfelől.)

Mi szivesen adnánk a legtágabb felhatalmazást egy olyan kormánynak, amely az egész nemzetet képviseli, de nem a pártegoizmusnak, amely még nem jött rá, hogy ez a háboru nem a párt háboruja, amely nem tudja a jelenből a tanuságot levonni és a nemzet erejét egyesíteni. (Igaz! Ugy van! balfelől.) A kormány háborus gazdálkodása a rendeletek kaosza, tulajdonképen, egy vegyes felvágott.

Kergetik egymást a rendeletek, amelyeket alig lehet követni, mert a kormány még csak arról sem gondoskodik, hogy azok egy munkában tétessenek közzé, vagy hogy ugy, mint Németországban történt, hogy az élelmezési ügyről valamely emlékirat, memorandum vagy kormányjelentés tájékoztassa a közvéleményt. Nélkülözzük a rendelkezésre álló statisztikai adatok feldolgozását, már pedig a kormány intézkedéseit nem lehet birálat tárgyává tennünk mindazon tények ismerete nélkül, amelyek, nem tudom, mi okból, a ministeri bürók fiókjaiban titokban tartatnak. Ismétlem, ne csak a rendeletek halmazát tárják elénk, hanem egy emlékirattal vagy kormányjelentéssel tárják fel előttünk az ország egész háborus gazdálkodását. (Helyeslés balfelől.) Mi nem tudjuk, mi van a központokban hivatalosan a kormány részéről, nem tudjuk, hogy a jótékonysági akcziókban mit fizetnek be és mit fizetnek ki, nem ismerjük az ország közgazdasági állapotának igazi és hű képét, nem tudjuk, hogy az élelmiszerekből mi ment ki és mi van itthon; nem vagyunk tisztában a készletekkel. (Igaz! Ugy van! balfelől.) A spionázstól nem kell félnünk, nem fognak a kormányjelentésekből olyan dolgok kiderülni, amelyek ellenségeinknek használnának, ám egy ilyen tájékoztatásra azért, hogy a nép fegyelmezni tudja önmagát, hogy az egész törvényhozás tájékozva legyen, feltétlenül szükség van. Itt vannak a vasuti és a hajózási dolgok, ezekről is szeretnék tájékozást; de általában nekünk az egész háborus gazdálkodásról világos képet kell kapnunk. Ez a legelemibb követelése egy népképviseletnek. (Helyeslés balfelől.)

Itt van a rokkantak, özvegyek és hadi árvák hadsegélyezési ügye. Találunk egy szóczafatot, hogy mennyit fizetnek ki hadi segélyezésben. De hogy a kormány egyszer az ellenzék vádjaival szemben a hadsegélyezés eddigi állapotát feltárná előttünk, ezt még mindig nélkülözzük. (Igaz! ugy van! balfelől.) És bárhogy ostromoljuk a kormányt, azt a szégyenletes dolgot mégsem tudtuk kiküszöbölni, hogy ebben az országban ne részesüljenek hátrányban a hősök özvegyei és árvái azok megett, akiknek még él a kenyérkeresőjük a harcztéren. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Czenzurázhatnak önök, kitörölhetik a lapokból, de ma már az országban száz és százezer család tudja azt a vérlázitó igazságtalanságot, hogy a magyar állam annak a katonafeleségnek, aki még oly boldog és szerencsés, hogy él az ő férje, nagyobb segélyt ad, mint annak a szerencsétlen asszonynak, aki a hazának a legnagyobb áldozatot hozta: odaadta a férjét. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Annak az asszonynak, akinek a harcztéren van a férje, megvan a reménysége, hogy férje, táplálója visszajön, de miért büntetik azt az özvegyet, azt az árvát, aki elvesztette kenyérkeresőjét. Miért nem adják meg ezeknek is azt a segélyt, amelyet kenyérkeresőjük életbenlétében kaptak? Hát meddig kell még erről beszélni? (Igaz! Ugy van! balfelől.) Hiszen, akinek érzéke van a nép bajai iránt, annak az első szóra orvosolnia kellene ezt! Szükséges volna ezt főképen azért, mert Ausztriában parlament hiányában a Stürgkh-kormány egynéhány képviselőnek egyszerű deputáczióval való közbelépésére ezt a sérelmet rögtön megszüntette. Ausztriában a hadbavonultak feleségei, ha férjük elesik, a háboru további tartamára, is megkapják a hadi kincstár kontójára azt a hadisegélyt, amelyet eddig élveztek, mig minálunk kevesebbet kapnak. Hol itt a paritás?

Nem elég, hogy minálunk a hadisegély a német viszonyokhoz képest igen alacsony, hanem ehhez hozzájárul még az is, hogy Magyarország és Ausztria népei között ugyanezen törvény alapján diszparitás van. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ez a legnagyobb kár a hadviselés érdekeire. Én meg vagyok győződve, hogyha csak a legkisebb jóakarat volna a túlsó pártban, ezt a legkisebb erőfeszítéssel meg lehetne csinálni. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Ha van valakinek joga, hogy élvezze az állam szocziálpolitikai gondoskodását, akkor a hadi özvegyek és árvák azok és az elesett katonák kenyérkereső nélkül maradt öreg szülei. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Sok esetben megtörténik, hogy csak egy esztendő mulva tudja meg a család hivatalosan, hogy a férj elesett. Hála Istennek, azon az egy igazságtalanságon már sikerült segíteni, hogy a hadi özvegynek és árvának nem kell visszamenőleg visszafizetni a segélyt. Ép igy lehet ezen a második igazságtalanságon is segíteni és amely család részére a hadisegély egyszer folyósittatott, ha el is esett a férj, vagy ha a háboruban szerzett sebesülés vagy betegség folytán idehaza meghalt, ez a család a hadisegély élvezetében meghagyassék. (Helyeslés a baloldalon.)

A drágaság folytonos emelkedése folytán, a megélhetési viszonyok nehézsége folytán nekünk az ellenzéknek az volna a kötelességünk, hogy a hadisegélynek olyan arányban való felemelését követeljük, az egész vonalon, mely a viszonyoknak megfelel. Mi a siker érdekében követeléseinket a minimumra redukáljuk és azt mondjuk, hogy legalább ne vonják meg a családtól azt, amit addig kapott, mig a kenyérkereső élt. Ne vegye egyetlen képviselőtársam egy perczre sem magára azt az ódiumot, hogy ő a hadi özvegyekkel és árvákkal szemben mostohán viselkedik. Meg vagyok győződve, hogy lelke mélyében mindenki igy érez, a mi érzéseinknek megfelelően közös akarattal adjuk meg a hadi özvegyeknek és árváknak a legnagyobb krizisen a háborus időtartamon való átjutás lehetőségét. (Helyeslés a baloldalon.)

Itt van a rokkantkérdés. Ezen a téren is sok történt, de még mindig nem elég. Szerettem volna, ha a t. belügyminister ur a háznak a rokkantkérdésről, de nemcsak nagy körvonalakban, adna némi tájékozást, hanem szisztematikus rendszeres jelentés alakjában éspedig nemcsak azért, hogy ezáltal megkönnyittessék a bírálat, hanem azért, hogy a nemzet széles rétegeiben az a meggyőződés keltessék, hogy az állam a rokkantak érdekében mindent megtett, ami szükséges.

Borzasztó módon felpanaszolják most is százak és ezrek, hogy a harcztéren elesett hősök családjai a bürokráczia hosszadalmas utján juthatnak csak hozzá a nyugdíjhoz, ami igazán a legnagyobb erkölcsi és erőpróbának és annyi nélkülözésnek teszi ki őket. Méltóztassék hatni a kormányra, hogy ezen okmányok beszerzését könynyebbé tegye…

Bartos János: Az özvegyekre bizzák a beszerzést.

Huszár Károly (sárvári): … és a nyugdíj folyósítását. Ez végre is nem marhaszállitás, nem borüzlet, hanem családok megélhetéséről van itt szó s ha a bürokráczia igy jár el, nem méltó ezekhez a nagy időkhöz, amelyeket a nemzet most él.

Múltkor a t. igazságügyminister ur egy odavetett mondatban elárult nekünk egy számot, azt t.i., hogy a háborus visszaélések folytán megindított eljárások száma 1200. Amint privát uton informálódtam ezekből a törvényszéki tárgyalásokból, amelyeken a papiros bakancscsalók, a posztócsalók, a különböző élelmiszerhamisitók és más hadseregszállítók felett itélkeztek a biróságok, körülbelül 2000 esztendő tekint le reánk.

Nagy érdeke volna a társadalomnak és a modern judikaturának, ha a megelőzést azon az uton is elől ehetne segiteni, hogy a közvéleménybe átviszszük azt a tudatot, hogy mindenki, aki ily módon vétkezik, elveszi méltó büntetését. (Helyeslés balfelől.) Nem elég, hogy hátul a törvényszéki rovatban megjelenik, hogy X. Y. kapott két vagy három esztendőt, hanem szükséges, hogy ezekről az itéletekről, akár egy beszéd keretében is, olyan publikáczió történjék, mely elrettentő például szolgál azoknak a gyenge lelkiismeretüeknek, akik kisértésbe jöhetnek, hogy hasonló vétket kövessenek el. (Helyeslés a baloldalon.) Hogyha a t. igazságügyminister ur nem állana meg a statisztikai számnál, hanem ezen büntettek minőségéről és a büntetés mérvéről tájékoztatná a közvéleményt, oly nagy szolgálatot tenne a gazdasági és a háborus érdekeknek, amely nagyon előnyös volna a további dolgokra vonatkozólag is.

Amig egyrészről azt látjuk, hogy a rekvirálás a legnagyobb kérlelhetetlenséggel folyik a kis emberekkel szemben és elvisznek az emberektől 2—10, 20 kilogramm kenyérlisztet, addig a másik oldalon a rekvirálásnál a legnagyobb lanyhaság mutatkozik.

T. kereskedelemügyi minister ur, hogyan volt az lehetséges, hogy ebből az országból 300 vaggon terményt kilehetett csempészni? Micsoda rekvirálás, micsoda közigazgatás és vasútiigazgatás az, ahol ez hónapokon keresztül megtörténhetik? Itt nemcsak a csempészek a vétkesek, itt bünös mulasztás terheli mindazokat a közegeket, akik azon vasuti állomásokon a vasuti forgalmat és a rekvirálást lebonyolitották. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Én azt kérdezem a t. kormány tagjaitól, hogy azon a területen mit csinált a Haditermény biztosa? Mit csinált, az illető vasutigazgatósága és mit csináltak azok a közigazgatási közegek, akik rekviráltak és nem vették észre, hogy hiányzik 300 vaggon buza akkor, amikor minden családnak a minimumra kell redukálni szükségletét, amikor ezt a terhet az országban mindenki viseli? Akkor ilyen lazaságnak, ilyen lanyhaságnak nem szabad előfordulnia.

A pamutcsempészés, az talán megtörténhetett volna rendes, helyes és kifogástalan adminisztráczió mellett? Hiszen maga az a tény, hogy azoknak a pamutáruknak a makszimálása későn történt meg, hogy az érdekelt czégek hamarább vásárolhatták a pamutot, hogy azok találtak hajókat és más forgalmi eszközöket az áru kivitelére: ez is a mi adminisztrácziónk beteg, tökéletlen voltát és mulasztásait mutatja. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.)

(Az elnöki széket Simontsits Elemér foglalja el.)

A kereskedelemügyi minister ur tegnap volt olyan szives és Ábrahám Dezső t. képviselőtársam beszédére megigérte, hogy árvizsgáló-bizottságokat fog felállitani és azok révén fogja módját találni az iparczikkek terén a további uzsora megakadályozásának. De miért ily későn? (Igaz! Ugy van! balról.) Hiszen az ellenzék már az elsővitában követelte ezeket az árvizsgáló-bizottságokat. Ezek nagyszerűen beváltak Németországban, kitűnően funkczionáltak az ellenséges államokban is. Véleményem szerint az árvizsgáló-bizottságok az egyedül alkalmas eszközök az uzsora megfékezésére. (Ugy van! balról.)

Ha meg volna állapítva, hogy a közvetitő kereskedelem minden árun makszimálisan csak 20 százalékot kereshet, ami már igen magas kereset, nem pedig ezer és kétezer, sőt még ennél is többszázalékot, akkor rögtön gátat lehetne vetni annak a rettentő drágaságnak, amely a mi egész középosztályunkat koldusbotra juttatja, amely a középosztályélet-standardját oly mély szinvonalra sülyesztette, hogy arról jobb nem is beszélni. (Igaz! Ugy van! balról.) Ma már ott tartunk, hogy egy köztisztviselő családja czipő-szükségletére fizetésének 60 százalékát kénytelen forditani. Hol marad még a ruházata, élelme, lakbére? Hát hogy éljen meg akkor az a szegény tisztviselő? (Ugy van! Ugy van! balfelől.)

Nem igaz az, hogy ezek az iparczikkek annyiba kerülnének, hogy olcsóbban nem lehetne azokat közforgalomba hozni. Konkrét példákat mondok el. Katonatisztek feleségeinek módjában van ruhaszükségletüket, posztószükségletüket a katonai raktárakból olcsó áron beszerezni. Ha lehetséges az, hogy a katonai raktárakból a katonatisztek feleségei — igen helyesen — tisztességes áron kapjanak posztót, miért kell akkor ugyanazért a posztóért egy nem katonatiszt feleségének, egy szegény tanitónénak vagy másvalakinek háromszoros, négyszeres árat fizetni? (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Ez semmivel sincs indokolva, mert meg vagyok győződve, hogy azt a posztót a katonaságnak sem szállítja áron alul az illető gyáros és amilyen áron a katonaságnak tudnak szállitani, ugyanazon az áron kellene azt a tiztességes kereskedelemnek is forgalomba hozni. (Ugy van! Ugy van! balfelől.)

Méltóztassanak megengedni, hogy reflektáljak a kereskedelemügyi minister urnak az ipari czikkek árának makszimálására vonatkozó tegnapi beszédére. Azt mondotta ő is és előzőleg a ministerelnök ur is, hogy az ipari czikkek egy részét nem lehet makszimálni, mert azok nem egységes kvalitásuak. Hát a mezőgazdasági termények kvalitása sem egyforma, mégis lehetett azokat makszimálni. (Mozgás.) Akárhogy is veszszük, nem egyforma! És mi akadálya van annak, hogy ha már belenyúlt egyszer az államszoczializmus a termelés gépezetébe a mezőgazdaságnál és megszabta a mezőgazdasági termények árát, hogy akkor az ipari bárók és ipari kartellek üzleteibe is belenyulhasson? (Ugy van! Ugy van! balfelől.)

Miért ne lehetne például azt mondani, hogy azok a czipőgyárak, amelyek nagy állami szubveneziót kapnak, azok kötelesek ilyen és ilyen minőségben ilyen és ilyen normál czipőket ilyen és ilyen áron gyártani a szegényebb néposztályok szükségleteinek fedezésére? Miért ne lehetne megszabni, hogy a posztógyárak ne gyártsanak százféle posztót, hanem amíg a háboru tart, addig gyártsanak egy egészen olcsó minőségűt a szegényebb osztály részére, egy középminőségüt középosztály részére, azonkívül talán egy harmadikat, amelynek árát szabadon lehetne hagyni azok részére, akik a hadseregszállitó néptörzshöz tartoznak? Miért ne lehetne az iparvállalatokat két-háromfajta ilyen egységes minőségű, normális posztó gyártására és forgalombahozatalára kényszeriteni, ugy hogy a középosztály ruházkodása is lehetővé tétessék? Ma még talán épen a ruházati czikkeknél nem érezhető olyan mértékben a baj, mert hiszen voltak még készletek az előző évekből: de ezek a készletek fogytán vannak és ha a kormány most nem gondoskodik idejekorán, akkor elszomoritó jelenségeknek leszünk tanui a jövő félévben és a rá következő télen. (Ugy van! Ugy van! balfelől.)

T. képviselőház! A közvetítőkereskedelemnek és az iparczikkeket gyártó vállalatoknak viselkedése Magyarországon nem felel meg annak, amit a háboruban nemzeti szolidaritásnak szoktunk nevezni, (Ugy van! balfelől.) Senkinek sem áll jogában hirtelen megvagyonosodás alkalmául felhasználni azt az időt, amikor patakokban ömlik a vér, amikor milliók halnak meg azért, hogy azok az iparvállalatok, azok a földbirtokok, azok a háztulajdonok meg legyenek védve, (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Ez az idő nem a vagyonszerzésnek, hanem a nemzeti áldozatkészségnek az ideje! (Élénk tetszés és helyeslés a baloldalon.) Bármilyen reakczionárius szinben tünjék is fel, de kimondom, hogy én minden vagyont, ami a háborus években keletkezett, akár a mezőgazdaság, akár az ipar, akár a kereskedelem terén szerezték, én azt gyanus szemmel nézem, mert az a vagyon akkor keletkezett, amikor milliók pusztultak el az illetőkért. A vagyonos társadalmi osztályoknak, a vagyonos egyéneknek fokozott kötelességeik vannak békeidőben is a polgárok összességével szemben. De százszorosak s ezerszeresek kell, hogy legyenek a vagyon erkölcsi és anyagi kötelezettségei a háboru idején, amikor a harcztéren azok áldozzák vérüket, életüket, akiknek legtöbbször semmijük sincs, csak hazájuk. (Ugy van! balfelől.)

Méltóztassanak megengedni, hogy a közvetítő kereskedelem üzelmeiről csak egyetlenegy elszomorító képet vetítsek az önök lelki szemei elé. Általános szavakból vajmi keveset érteni; a nagy néptragédiákat, amelyek a kisembereknél játszódnak le, az általános szólamok csak homályba és ködbe burkolják; csak akkor mutatkoznak igazi elszomorító valóságukban, ha azokat konkretizálják. (Halljuk!) Egy vidéki plébános ismerősöm volt szives faluról-falura járva összeirni, hogy azon a vidéken a szatócsok milyen árakat követelnek a köznéptől. Hogy Magyarország törvényhozása és közvéleménye is lássa egyszer, mit fizet odakint, az Isten háta mögött fekvő falvakban a szegény parasztosztály, a mezőgazdasági munkásság a rá nézve nélkülözhetetlen czikkekért, méltóztassék megengedni, hogy néhány számadatot felolvassak. (Halljuk! Halljuk!) özvegy Weinmanné Gellénfalván, Nyitra megyében az 55 fillérre makszimált petróleumot állandóan, minden vevőjének 200 fillérrel árusítja.

Weinstein Sándorné Galgóczona 55 fillérre makszimált petróleum literjét 126 fillérért árusítja és külön megfizetteti a hordót 70 koronával. Weinstein Berl Galgóczon egy liter petróleumot 2 koronáért árul, Sessel Galgóczon a lugkőt 4 koronáért, Schwartz galgóczi rőföskereskedő olyan siffont, mely azelőtt méterenként 36 fillérbe került, elad 4 korona 80 fillérért, 6 rőf kartont, melynek egységára azelőtt 40 fillér volt, most elad 30 koronáért, tehát méterét 5 koronáért. Elder Gyula Galgóczon egy rőf kartont, melynek 40 fillér volt az ára, elad 5 koronáért, egy vég kanavászt 15 korona helyett 160 koronáért. Deutsch Márk Galgóczon a zefír rőfjét árulja 60 fillér helyett 3 korona 40 fillérért, a barchetet 4 korona 60 fillérért, a sifont 4 korona 40 fillérért.

Már most a plébános úr elővette az 1914. évi 5600. számú rendeletet, mely azt mondja, hogy aki az élelmiszerek és elsőrendű szükségletek kielégítésére szolgáló czikkek árát, vagy az e körül szükséges szolgáltatások díjazásának árát aránytalanul magas összegben szabja meg, kihágást követ el és 15 napig terjedhető elzárással és 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető. Grammantik Ágost plébános már most meg akarván tisztítani a vidéket ez áru-uzsorától, mint vádló megjelent tanuival az illetékes közigazgatási fórumnál. Azt méltóztatik gondolni, ugy-e, hogy a közigazgatás örül, hogy a népnek akad egy jóbarátja, aki magára vette ez ódiumot és összegyűjtötte mindez adatokat, hogy véget vessen e dolgoknak? Nem igy történt. Mihelyt a tárgyalás elrendeltetett, beteget jelentett a főszolgabiró ur. Rá lett bizva az ügy a szolgabiróra. Mikor itt is elrendeltetett a tárgyalás, ez is beteget jelentett és igy utoljára a főszolgabirói hivatalban levő irnokra lett bizva a dolog. És ez Nyitrában történt, ugyanabban a vármegyében, melyből 300 vaggon gabonát tudtak kicsempészni! Nyilvánvaló, hogy itt a gépezetben egy keréknek hiányoznia kell, vagy egy kerék jobban meg van kenve és gyorsabban forog! Ilyen feljelentésnél bizonyára magának a főszolgabirónak lett volna kötelessége, hogy az egészvonalon rendet csináljon.

Hogy a háborus gazdálkodás milyen abszurdumokra vezet nálunk, arra nézve még egy másik példát is akarok felhozni. Most kaptam egy levelet, melyben egy baranya megyei, petárdai szegényfalusi néptanító ezeket irja nekem (olvassa): »Baranya vármegye Petárda községének néptanítója vagyok, öreg szüleimet magamhoz vettem s közös gazdaságunk Petárdán van. Birtokunk azonban a bácsmegyei Herczegszántó község határában van. Szüleimnek 12, nekem 6 kat. hold földem van. 1916-ik évi tengeri termésünk 24 mm. Ebből, noha gazdasági szükségletünk jóval több, csak 4 mm.-t hagytak meg és a többi rekvirálva lett. Kevés ugyan, amit meghagytak, de ezellen már látom, hogy nincs orvosság. A baj az, hogy ezt a csekélyke 4 mm.-t sem engedik Herczegszántó községből Petárda községbe átszállítani. Nekem pedig Petárdán van rá szükségem, mert gazdaságom, baromfiállományom is itt van.«

Ez a tanító végigjárta mindkét vármegye minden fórumát és végül el lett utasítva, el lett ütve attól, hogy a saját birtokán termelt és el nem rekvirált kukoriczát hazaszállithassa saját házában.

Hasonló eset nagyon sok van. Én nem mondom, hogy ne huzzuk elő a föld alól is mindazt az élelmi czikket, ami rendelkezésre áll és ne adjuk oda azoknak, akiknek nincs. De hiszen a tanítónak e négy métermázsára szüksége volt a háztartásában a maga megélhetésére! Hol van az államnak az a hatalma, hogy a lét fentartásához szükséges négy métermázsa saját házához való szállítását is megtagadja? Ez valóban az államhatalom túltengése és jogtalanság. Kérem ezért a t. minister urat, hogy minden olyan esetben, ahol valaki a saját birtokán termett és nem rekvirált terményeket haza akarja szállitani, ez soron kivül mindenkinek megengedtessék.

Még egy kérdést akarok szóba hozni, mely ugyan nem tartozik a vita keretébe, hanem inkább az élelmezéssel kapcsolatos, de a kérdés oly sürgős, hogy most akarom elmondani mondandóimat, amikor még nem késő. A vetőmag kérdését értem. A rekvirálások rendszertelenségének első következménye, hogy a kukoricza, zab és árpa rekvirálásánál nagyon sok helyen a kisgazdától, a középbirtokosoktól és másoktól is elvették a vetőmagot. Igy most tizezer számra vannak birtokosok, kiknek nincs meg a tavaszra szükséges vetőmagjuk. Divatos szólammá, lett mostanában: a többtermelés. De ha már a többtermelést nem tudjuk elérni, az már legfőbb kötelességünk, hogy legalább biztositsuk azt a termelési mennyiséget, amely eddig volt. (Ugy van! balfelől.) A vetőmagot minden körülmények között biztositani kell! Ha mindnyájunknak keservesen kellene koplalnunk is, vetőmagnak akkor is kellene lennie, mert a vetőmag nemcsak az illető gazda sorsát dönti el, hanem eldöntheti az egész háborut.

Kérdem a t. földmivelésügyi minister urtól, tisztában van-e azzal, hogy mennyi vetőmagszükséglete van az országnak, hogy az a vetőmag tényleg rendelkezésre áll-e. Képes-e a házat biztosítani arról, hogy az a vetőmag ott álljon majd rendelkezésre, ahol kelleni fog; gondoskodott-e arról, hogy minden vármegyében deczentralizálva járásonként, vagy talán még kisebb körzetekben már most helyére jusson a vetőmag, különösen a kukoricza, mert hiszen tavaly megtörtént, hogy száz és száz métermázsa, vetőmag czéljaira lefoglalt kukoricza a Bácskában tönkrement és juniusban adták fel az állomáson a kukoricza vetőmagot. (Ugy van! balfelől.) Nehogy ez az állapot ujból bekövetkezhessék, kérdem a t. földmivelésügyi minister urat és az ő felelőssége minden kétségen felül áll, mert az ország egyedül és kizárólag a földmivelésügyi kormányt fogja okolni, ha e téren zavarok lesznek, — hogy módjában van-e az és gondoskodott-e arról, hogy mindenkinek vetőmagszükségletét kielégítse, hogy a termelésnek azt a mérvét elérjük, amely az ország további ellátására feltétlenül szükséges.

Tudom, hogy van egyrendelet, amely szerint a főispánnál bejelenthető a vetőmagszükséglet. (Felkiáltások a baloldalon: Megint a főispán! Ezt is kortes czélokra használják! Ellenmondások a jobboldalon. Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon.)

Elnök: Csendet, kérek!

Huszár Károly (sárvári): Miért kell egy politikai funkczionárius kezébe letenni a kukoriczát? Sokkal czélszerübb lett volna, ha a vetőmagbiztosítását a vármegyei gazdasági egyesületekre (Helyeslés a bal- és a jobboldalon.) a vármegyékben teljesen független és pártpolitikától mentes gazdasági bizottságokra bizták volna. Engem ugy informáltak, hogy a vetőmagért jövő gazdák, ha csak nem állnak a főispán urnák különös kegyében, (Ugy van! balfelől.) biztató válaszokat nem kapnak és valamennyi főispán egybehangzóan azt jelenti ki, hogy ő a maga részéről tudomásul veszi ugyan a bejelentést, de nem garantálhatja, hogy az a kukoricza vetőmag tényleg rendelkezésre fog állani.

Báró Podmaniczky Endre: Ő nem garantálhatja! (Felkiáltások balfelől: Kötelessége! Zaj.)

Huszár Károly (sárvári): Ha nem tudja a főispán ur garantálni, garantálja más, de mi olyan földmivelésügyi kormányt akarunk, amely ezt garantálni tudja, mert ez az ország érdeke. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) És ha a földmivelésügyi minister ur sem tudná garantálni, akkor hagyja el helyét és adja át olyannak, aki tudja garantálni.

T. ház! Azt akarjuk, hogy abból a szokásos hanyagságból, amely az előző években előfordult, midőn a vetőmag rendszeresitése csak azért történt, hogy bizonyos urak és érdekeltségek terményeiket vetőmag czimén drágábban adhassák el, mint mások, az előző évek tapasztalata után most már elég legyen és gondoskodni kell egy rendszeres szétosztási tervről. De figyelmeztetem a t. házat, hogy méltóztassék egy ebben a tekintetben teljesen elfogulatlan emberre tekinteni, mert én nem vagyok mezőgazdasági termelő, azonban nagyon jól ismerem a néppel való sürü összeköttetéseim révén a magyar paraszt-, földmives- és gazdaosztály hangulatát. Ezen bajok és várható komplikácziók miatt a nép széles rétegeiben nagy elégületlenség, keserüség és nyugtalanság uralkodik. (Ugy van! balfelől.) Gondoskodnunk kell arról, hogy ne csak a fronton legyenek katonáink a helyükön, hanem az idehaza lévők is megfeszitett erővel folytathassák a termelő munkát. A gazdaközönséget, a kisparasztot, a közép-, de a nagybirtokost is minden, az állam rendelkezésére álló eszközzel a nemzeti termelés fentartására kell képesitenünk. (Helyeslés balfelől.)

Azt kérdezem tehát és nyilt, őszinte feleletet várok a földmivelésügyi minister urtól, hogy félre van-e téve és kiknél a rendelkezésre álló vetőmag; milyen áron és kitől fogják azt a gazdák megkapni? Melyik lesz az a fórum, ahol a főispánok helytelen, vagy ki nem elégitő intézkedéseivel szemben a gazdaközönség orvoslást kaphat?

A kereskedelemügyi minister urhoz is lenne a vetőmag kérdésében egy külön kérésem. Tudvalevőleg Erdélyben az áruforgalom keringése alá van kötve és nagy mértékben lehetetlenné van téve. Magában Erdélyben is a különböző községek és városok egymás között, de különösen az anyaország és Erdély nem tudják egymás között az áruforgalmat kellően lebonyolitani. Hogy fognak az erdélyi részek vetőmagot kapni, ha az áruforgalom a privát emberek részére nincs az egész vonalon biztosítva? Méltóztassék gondoskodni arról, hogy a vetőmag az erdélyi gazdákhoz kellő időben eljuthasson, mert nem jó gazda az, akinek legalább is februárban még nincs vetőmagja; mert aki csak áprilisban vagy később kapkod utána össze-vissza, ki van téve annak a veszélynek, hogy földje parlagon marad. Márpedig nagyon kell vigyáznunk, mert birtokomban van egy másik levél, amelyben a harcztérről hazajött katonák Sopron megyéből arról panaszkodnak, hogy a nagybirtokokon ezer és ezer holdak maradtak bevetetlenül és megmunkálatlanul.

Felhívom a t. kormány figyelmét arra és azt hiszem, az egész ellenzék egyetért velem, hogy minden olyan birtokot, akár kis-, akár közép-, akár nagybirtok, amelyet nincs módjában magának a tulajdonosnak megmüvelni, le kell foglalni az állam részére és bármiféle közmunkával vagy közerővel, akár foglyokkal, akár a rendelkezésre álló segédszolgálatos katonasággal, meg kell munkálni, mert hiszen ezt a háborut, amint azt a tengeralattjáró háborunak ma proklamált formájából láthatjuk, főképen az élelmezés kérdése fogja eldönteni. Nem lenne szabad 1917-ben Magyarországon parlagon heverő földnek lennie! Azt hiszem ennélfogva, hogy valamennyi ellenzéki képviselőtársam szive szerint beszélek, midőn kijelentem, hogy minden olyan rendszabályhoz, amely utat és módot, talál arra, hogy Magyarországon minden talpalatnyi föld bevettessék, hozzájárulunk; azt várjuk, követeljük és bekövetkezését reméljük.

Még a végrehajtó hatalom kivételes intézkedéseinek egy másik részéről kell szólanom, amelyről itt e házban még nem esett szó. (Halljuk! Halljuk!) Erkölcsi kötelezettségemnek érzem, mint néppárti képviselő, az ezen parlamentben nem képviselt osztály, a munkásság érdekében szót emelni. Kötelességünk annak a munkásosztálynak sérelmeit, panaszait, bajait, amely munkásosztály saját emberei által itt még szóhoz nem juthat, e parlamentben valamennyire szóvá tenni. Hiszen meg fogjuk ezt tehetni majd abban a boldog időben is, midőn az ország minden rétege képviselve lesz e parlamentben, de most fokozott kötelességünk a munkásosztály jogai, érdekei, egészsége és bajainak orvoslása felett őrködni. Az előttünk fekvő törvényjavaslatnak a munkásbiztositásra vonatkozó szakaszait mi néppárt is a legnagyobb örömmel fogadjuk, hiszen épen mi voltunk azok, akik a szociálpolitikai törvényalkotásokat a munkásvédelmet folyton forsziroztuk, követeltük és minden ilyen reformmunkát a legnagyobb erkölcsi sulylyal és erővel támogattunk.

De szerettük volna, hogy a t. kereskedelemügyi kormány nem állott volna meg, hanem a munkásbiztositást tovább fejlesztené és minden segítséget és támogatást megigérhetünk. Szeretnők ugyanis, hogy a rokkant biztositást teljesen kötelezővé tegye, valamint a betegbiztositást a házi cselédekre és mezőgazdasági cselédekre is kiterjesztené. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem lehet helyes disztinkczió a munkásokra nézve, hogy az egyiket biztositom a betegség veszélye ellen azért, mert ipari üzemben van, hogy az iparvállalatot esetleg megkimléjem perektől, de aki a házban, a család körében, a háztartásban foglalatoskodik, vagy a mezőn a cséplőgépnél, az ne részesüljön ugyanazokban az előnyökben a munkásbiztositás révén, mint a többi. Minden modern állam ezt a munkásbiztositást már kiépítette és nekünk is ki kell építenünk, azért méltóztassék erre nézve mielőbb törvényjavaslatot beterjeszteni.

Felhívom figyelmüket arra, ami most legjobban fáj a munkásosztálynak. A háboruban annak daczára, hogy az ipartermelés hallatlan módon fokozódott, az iparfelügyelet stagnál és az iparfelügyelet, még oly tevékenységet sem fejt ki, mint a háboru előtt. Csak a tegnapi napon publikálta egyik ujság, hogy az egyik iró végigjárt Budapesten néhány gyárat és azt látta, hogy 14, 13, 12 éves serdületlen iskolaköteles fiuk és leányok dolgoznak a gyárakban. (Mozgás.) Tudom, hogy sokszor, amikor a családapa távol van, a szegény családokban a család minden tagjának munkálkodnia kell, hiszen a mezőgazdaságban a falusi leánygyermek ma tulajdonképen az öreg munkáját végzi, a mezőgazdasági munka természete azonban nem rejt magában a fiatal testre nézve akkora veszélyeket, mint a textilgyár, a vasgyár, a különböző más egészségtelen gyárak, gyufagyárak stb. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Csak néhány adatot sorolok fel, pl. a Fehér és Gimesy gyárban husz munkás mellett 18 tanoncz dolgozik, körülbelül 13—14 évesek. A Lengyel-féle gyárban 50 tanoncz gyermek dolgozik fejlett napszámosok mellett. A Lakos és Székely gyárban a hegesztőműhelyben a tüz mellett több fiatal gyermekmunkás dolgozik, a vasesztergályozó padok közt, többnyire inasgyermekek, 12, 11 éves leányok dolgoznak, ami igazán szégyenteljes. A Vadász Zsigmond-féle vegyészeti gyárban is ilyen a helyzet.

Az Első Magyar Gazdasági Gépgyár váczi-uti főtelepén, azon kivül a révész-utczai gyártelepen lévő műhelyekben 100 egészen fiatal, részben iskolaköteles gyermek folytat munkát. Solymári, dunakeszii, pilisi gyermekek, olyan korban valók, amikor a törvény tiltja az alkalmaztatásukat, vidékről jönnek és reggel hét órától este hatóráig robotolnak. Ehhez járul a beutazás és visszautazás. A keresetük pedig hetenként 12—14 korona. A 12—14 éves gyermek közül I7-en állandóan éjjelimunkával foglalatoskodnak. Este hét órakor kezdik és hajnali öt órakor hagyják abban.

Aki azokon a vonatokon utazik, amelyeken a csepeli gyárban dolgozó munkások érkeznek, láthatja, hogy 12—13—14 éves leányok jönnek munkába és végeznek oly munkát, amely fizikumukra nézve rettenetesen káros.

Ha szükség van a municziós gyárakban, a vasgyárakban és más gyárakban munkaerőre, méltóztassék bárhonnan szerezni, van még elég férfi az országban, a kik kávéházakban és más helyeken ülnek, méltóztassék behivni őket katonai szolgálatra és polgári segédszolgálatot tessék itt is rendszeresiteni, de Magyarország gyermekeit ne tegyük tönkre idő előtt a gyárakban. Szükség lesz épen a háboru pusztításai miatt ezekre a gyermekekre. Hiszen épen a legerősebb fizikumu munkások küzdenek kint és elesnek, itt pedig az anyák koplalnak, hogy a tejet és a legszükségesebb élelmi czikkeket nagyobb mennyiségben adhassák kiskorú gyermekeiknek és épen azért nem szabad türni, hogy a 10—11—14 éves gyermekeket összetörje és összemorzsolja a gyár. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.)

A modern indusztriának ugyis legnagyobb baja, hogy az emberek fizikumában, életerejében a legnagyobb kárt okozza. A gyárak ugy is emberemésztő masinák. Más modern államok kötelező munkásvédő eszközökkel lépnek fel, az egészségügyi felügyelet kiépítésével a gyárakban. Ez azonban nálunk nagyon elmaradt. Egy téren nem szabad ismerni mulasztást és ez a gyermekmunkának a legminimálisabb mértékre való szorítása. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Meg kell tiltani a gyermekmunkát mindenütt, ahol ez a gyermekeknek fejletlen fizikumára veszélyekkel jár és nem lehet megengedni egyet, azt, hogy éjjeli munkát kiskoru gyermekek folytassanak. (Ugy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) Nagyon kérem a kereskedelemügyi minister urat, méltóztassék sürgősen utasitani az iparfelügyelőket, hogy tartsanak sürgős vizsgálatot az ország összes gyáraiban, Budapesten elsősorban a Weiss Manfréd-féle gyárban méltóztassék lehetetlenné tenni, hogy ott fejletlen gyermekeket, fiukat és leányokat az erejüket meghaladó munkára kényszerítsenek. Valami úton-módon kell segítséget találni, akármiféle nehézségek vannak, azokat le kell küzdeni, mert az országnak szüksége van gyermekeire. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.)

Méltóztassék megengedni, hogy a munkásvilág másik nagy bajára hivjam fel a figyelmet, különösen ebben a tekintetben kérnék meghallgatást. (Halljuk! Halljuk!) A kormány és a hadsereg részéről a municziós gyárakban rendszeresitve vannak az ugynevezett panasz-bizottságok. A magyar munkásosztálynak igen lényeges, jogos panaszai voltak a háboru kezdetén és vannak most is az egészségügyi viszonyokat, a munkafeltételeket és munkabéreket illetőleg. Rendszeresitették a panasz-bizottságokat. Ezek sok eredményt érnek el és hogy Magyarország munkásnépe, amely telitve volt oly eszmékkel, amelyek mindnyájunk előtt ismeretesek, ebben a háboruban mégsem követett el semmi olyat, ami az ország kárára lett volna a háboruviselés terén, hogy épen ez a munkásosztály érezte szolidaritását hazájával és nemzetével, az sok tekintetben azoknak a férfiaknak köszönhető, akik a munkásosztály részéről a panasz-bizottságokban benne vannak. Engem ezektől a férfiaktól és irányzatuktól egész tenger, nézeteiktől egészvilág választ el, ily kérdésekben azonban, amelyekben nekik a maguk követeléseikre nézve a munkásviszonyok tekintetében, a bérkövetelések terén igazuk van, világnézeti különbség egész tenger távolsága sem választhat el attól, hogy itt a képviselőházban a munkásosztály szószólója legyek. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.)

Mert ez a munkásosztály nemcsak az ultraradikális szocziáldemokrata világnézetnek képviselőit foglalja magában, hanem az egész magyar munkásságot (Ugy van! balfelől.) és az ő egyéni, az ő politikai és világnézeti meggyőződésük abban a pillanatban, amint én az ő szocziális és gazdasági viszonyaiknak megitéléséről és orvoslásáról gondoskodom, reám nézve teljesen mellékes. (Helyeslés balfelől.)

Nagy problémája a modern államnak, hogy a demokratikus agitácziónak és pártéletnek ilyen stádiumában, amelyben Európa modern államai ma vannak, hogyan tudja magát megóvni minden belső baj ellen a háborunak mostani harminczadik hónapjában és a következő időkben. Ausztriában, Németországban ugy gondoskodtak, hogy az államhatalom megtalálta az utat azokhoz a férfiakhoz, akik ennek a munkásságnak vezetői és vezérei és velük való egyetértésben segitett a munkásság bajain. Németországban ezáltal igen kedvező eredményeket értek el. Az osztrák munkások az ő panaszaikat a kormány kiküldött képviselőinek jelenlétében mondották el, az élelmezési bajokról, ezáltal a munkásság vezetői kényszerültek arra, hogy a legnagyobb objektivitással tárják fel a helyzetet, viszont a kormány közvetlen forrásból tudta meg a nép hangulatát és a nép bajait. Németországban maga a kanczellár biztatta a munkások vezetőit, hogy a kormánynyal együtt működjenek és ez az együttműködés tényleg létre is jött. A segédszolgálatról szóló törvényben külön biztositották a katonai behivó folytán organizált hadseregbe tulajdonképpen bekapcsolt népnek az egyesülési és gyülekezési jogot és abban a törvényben magában külön megvédték a munkások gazdasági érdekeit.

Amikor Németországban és Ausztriában ez történik, nálunk Magyarországon azt látjuk, hogy lehetetlenné van téve, hogy a panaszbizottságok értekezletre összehívják a munkásságot és ott közösen tárgyaljanak. Nézetem szerint addig, amig igen nagy és nyomós állami érdekek nem parancsolják, a gyülekezési és az egyesülési jognak ily megszorítása teljesen szükségtelen, mert hiszen a földalatti agitácziónak lehetetlenné tételére épen az ily gyűlések megengedése az egyedüli eszköz. Ha azt akarjuk, hogy Magyarország munkásosztálya belekapcsolódjék, belejöjjön az állami életbe, akkor nem kell őket földalatti konspirácziókra kényszeriteni, azokat az összejöveteleiket és gyüléseiket, amelyeket ők maguk a hatóságnak bejelentenek és amelyekre elvárják a hatóság embereinek, a rendőrségnek megjelenését, nem szabad betiltani, hanem azokat meg kell engedni és csak akkor kell az államhatalom rendelkezésére álló megtorló intézkedésekkel élni, ha ott tényleg történt valami, ami erre okot szolgáltatott .

Egy bölcs államkormányzat nem izgatja a munkásságot és a tömeget szükségtelen sikanériákkal, hanem megadja ezt a jogot annak a munkásosztálynak, amely künn a harcztéren is és — a magyar munkásságról egész összességében el lehet azt mondani — idehaza a municziógyárakban és az egész ipari világban a háboru alatt példás módon megállotta helyét (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) és még politikai téren sem követett el semmi olyasmit, ami okot szolgáltatna a gyanura, vagy arra, hogy megfoszszuk őket gyülekezési szabadságuktól, vagy eltiltsuk őket összejöveteleiktől, (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Ezt parancsolja az államraison, de ezt kell követelnünk magának a munkásosztálynak érdekében is, mert az ő bajaikat csak igy leszünk képesek orvosolni.

Épen a mai lapokban olvassuk a kormány tudtával és beleegyezésével történt azt a legujabb intézkedést, hogy Budapesten beszüntetik egy hónapra az iskolákat. Bevallom, nem vagyok egészen hiven informálva, vajjon hygienikus okokból, vagy pedig szénhiány miatt történik-e ez? Azt hallottam, hogy szénhiány miatt. Hát nem elég, hogy a falusi iskoláknak százai vannak évek óta becsukva. (Ugy van! balfelől.) hogy vannak falvak, ahol két esztendő óta szünetel a tanítás? Két esztendőről tudok nagyon sok esetet és csak arról beszélek, ami előttem ismeretes. Most meg Budapesten szintén megnyirbálják a tanévet, mikor már ugyis a napnak csak egy részében tanitanak, mert mig ezelőtt délelőtt és délután volt tanitás, most már csak délelőtt volt tanitás és most megint kikapcsolunk egy hónapot az iskolai évből. Ha igaz volna az, hogy a széninség az oka annak, hogy Budapest iskoláit be kell csukni, akkor azokat is be kellene csukni, akik ennek a széninségnek okai. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.)

Nem titok és nem lehet titok a kereskedelemügyi minister ur előtt, hogy Budapest székesfővárosba mennyi szenet hoztak be 1916-ban. Ez a statisztika a minister urnak rendelkezésére kell hogy álljon. Tudnia kell azt, hogy Budapestre 1916-ban mennyi szén jöttbe. (Ugy van! balfelől.) Én olyan emberektől, akik ebben a bransban szakértők, mert egész életüket ebben töltötték el és olyan egyénektől is, akik ismerik a vasúti forgalmat és akiknek módjuk volt messziről mégis betekintést szerezni arról, hogy mennyi a Budapestre szállított szénmennyiség, arról értesülök, hogy a Budapestre bebocsátott szénnek teljesen elegendőnek kellene lennie arra, hogy bizonyos takarékosság mellett a szükségleteknek megfeleljen. Ha nem, méltóztassék engem megczáfolni, én a felvilágositást nagy készséggel fogom fogadni.

Hódy Gyula: Nem volt vaggon; pamutra kellett!

Huszár Károly (sárvári): T. kereskedelemügyi minister ur, én azonban a kormánynak figyelmébe ajánlanék valamit. Mennyivel kevesebb kára volna ennek az országnak abból, ha az iskolák helyett Budapesten február hónapban a kávéházakat, mulatóhelyeket, szinházakat csuknák be, amelyek nemcsak fütőanyagban, hanem a nagy világítás folytán is a szénmennyiségnek igen nagyrészét foglalják le. Ha valahol kell a háboruban megszoritást csinálni, csinálják azt a luxusnál és ne az elemi iskoláknál. (Helyeslés balfelől.)

Ezzel el is mondottam azt, amit szükségesnek tartottam ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatosan elmondani.

Végezetül még csak a Héderváry Lehel t. képviselőtársam által felvetett eszmét veszem pártfogásba és a magam pártja részéről szintén kijelentem, hogy mi, a néppárt is igen nagysúlyt helyezünk arra, hogy addig is, amig ez ország népe ki tudja vivni magának azt, hogy azok mind megkapják a szavazati jogot, akik a harcztéren kötelességüket hiven teljesitették az állam iránt, gondoskodjunk legalább arról, hogy azok ne veszítsék el a szavazati jogot, akik automaticze jogczimet szereztek volna idehaza a szavazati jognak elnyerésére, vagy akik a harcztéren voltak és az ő jogczimüket igazolni nem tudták.

T. belügyminister ur, én a magam részéről szintén egy határozati javaslatot nyújtok be, amely lényegében tulajdonképen ugyanazt a czélt szolgálja, amelyet Héderyáry Lehel t. képviselőtársam akart elérni. Én azonban még ennél is tovább megyek; nem elégszem meg azzal, hogy a központi választmányok hivatalból vegyenek fel a lajstromba mindenkit, mert meg vagyok róla győződve, hogy még igy is fordulnak elő hiányosságok és hézagok és ennek pótlására a következő határozati javaslatot terjesztem be (olvassa):

»Utasitja a ház a kormányt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket arra nézve, hogy a demobilizáczió után és az általános választás előtt a választók között még egyszer egy pótösszeirás történjék, amelyben mindazok felvétessenek a szavazók lajstromába, akik tévedésből kimaradtak, avagy időközben jogczimet szereztek.«

Én azt hiszem, a belügyminister urnak lesz érzéke ez iránt, mert ha ő javaslatában, amelyet legközelebb fogunk tárgyalni, súlyt helyez arra, hogy minden egyes hősnek neve meg legyen örökitve márványtáblákon, vagy más uton minden egyes kis községben, akkor ne csak a falvaknak falaira méltóztassék felirni a hősök neveit, hanem azország és az állam egyenjogúsított állampolgárainak lajstromába is.

Azt hiszem, sokkal jobban fog örülni az a katona, ha a szavazók listájába irják be őt, mint egy olyan táblára, amely most is a mi látszatunk szerint uj üzleti ágaknak megnyitását tette lehetővé. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Uj részvénytársaságok alakulnak, ahol az igazgatósági tagok perczentet kapnak azután, hogy hány tisztnek és hány közlegénynek nevét irják fel a táblára. Minden tiszt után öt koronát, minden közlegény után három koronát igérnek az igazgatósági tagnak. (Mozgás.) Tudom, hogy ez nem a belügyminister ur műve, de ez a czég, — a hősök emlékét megörökítő részvénytársaság — a maga vállalatára védjegyet kapott. (Derültség balfelől.) Vérlázitó dolognak tartom, hogy az üzleti spekuláczió még a hősi halottakról is le akarja húzni a bőrt. Ez utálatos, undorító dolog és nem tudom, miféle közege lehetett a kormánynak az, aki egy ilyen vállalatnak védjegyet adott. Ez igazán egy olyan patent, amelyet rá lehet sütni az egész rendszerre. Remélem, a kormány kezébe veszi a söprüt és üt egyet a hősök emlékét megörökítő részvénytársaságon, amelyet én inzultusnak tekintek a magyar nép lelke ellen. Meg vagyok győződve, hogy a magyar nép sokkal mélyebben érzi a fájdalmat hős fiai elvesztése felett, semhogy törvénynyel kellene őt erre kényszeríteni és módot adni arra, hogy nyugdíjazott tisztviselők és más vigéczek prospektusokkal áraszszák el az országot és erre a törvényjavaslatra való hivatkozással busás üzleteket kössenek.

A birtokomban levő prospektus szerint minden hős megörökitésére tesznek ajánlatot, a tiszté kerül 70 K-ba, a közlegényé 50 K-ba. Vérlázitó dolog! Én undorodom tőle és azt hiszem, velem együtt minden jóérzésű ember. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Hogyan lehetett egy ilyen társaságnak patentet adni? Meg vagyok győződve, hogy ezen felszólalásom nyomán, — talán épen a belügyminister ur segélyével — meg fogjuk tudni, hogy kik azok, akik a hősi halottakat is ilyen uzsoráskodásra és erkölcstelen üzletekre akarják felhasználni. Arra kérem a belügyminister urat, hogy, ha a hősök iránti kegyeletének tanujelét akarja adni, adja ezt érthető módon ne csak a halottak, hanem a küzdő magyar katonaság iránt is olyképen, hogy ezen határozati javaslat elfogadásával mindazoknak biztosítja a szavazati jogot, akik a küzdelemből kivették részüket, hogy igy azok ne legyenek mostohán kitagadottak, hanem vétessenek be az alkotmány sánczaiba. A kormány törvényjavaslatát nem fogadom el. (Helyeslés balfelől.)

Elnök: Az általános vitához több szónok feljegyezve nincs. Kérdem, kiván-e még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom.