Hercegszántó helytörténetéről
és másról ….
Szövetkezeti Élet,1984. július 20.
Hercegszántó lakossága és szövetkezeti parasztsága augusztus 20-án ünnepli meg az első községbeli termelőszövetkezet megalakulásának 35. évfordulóját. Az ünnepség napján zenés ébresztő köszönti a falu lakosságát, majd megemlékezésre kerül sor, amelynek szónoka Papp György, a bajai városi pártbizottság első titkára. Ezt követően képzőművészeti kiállítást nyitnak meg a hercegszántói galériában. Délután a szabadtéri színpadon néptáncegyüttesek adnak műsort. Lesz lovasbemutató és futballmeccs is, a község apraját-nagyját ünneplésre szólító esemény utcabállal végződik majd.
Hercegszántó határszéli község, csaknem azonos távolságra délre Bajától és keletre Mohácstól. A két város vonzásában, de nem éppen közeli szomszédságában ma 2933 lakosa van a községnek. Harmadrészben horvát sokác és szerb nemzetiségű sokác. Kétnyelvűségét nemcsak a magyar–szerb feliratú táblák hordozzák, hanem szerb-horvát nyelvű körzeti általános iskola is, amelybe több mint féltucat közeli nemzetiségi községből érkeznek a diákok. Sokác és magyar, leginkább pedig már vegyes családok lakják Hercegszántót.
A két nép sorsa évszázadok óta összefonódik. Így volt ez 1944 őszén is, a térség felszabadulásakor. Hercegszántó október 24-én szabadult fel — mivel katonai erő nem védte, a felszabadító csapatok csekély létszámot küldtek ki: néhány szovjet katonát és jugoszláv partizánt, akik lóháton érkeztek a községbe. Jó két hónap múlva lesz éppen negyven éve ennek a nevezetes eseménynek. Nevezetes volt akkor is, a felszabadítók előőrsét diadalkapuval és díszsortűzzel fogadta a lakosság — este pedig bankettel ünnepelték az érkezésüket.
A hercegszántóiak közül sokan jelentkeztek a jugoszláv népfelszabadító partizánhadseregbe.
Csupa fiatal, hiszen a katonakorú férfilakosságot már korábban besorozták. A partizánnak álltak közül heten vesztették életüket a felszabadítók oldalán: Andrin István, Filákovity István, Filákovity Zsivkó, Gality Miklós, Gorjanácz Marin, Rókus Iván és Tomasev Marin. A község emlékművet állított nekik.
Viharos átalakulás vette kezdetét a felszabadulással — a Magyar Kommunista Párt kezdettől igen népszerű volt: 1945 elején már háromszáz tagot számlált.
A lakosság nagyrésze földművelésből élt, a többség igen szegényen. A földreform alapvető változást hozott a hercegszántóiak életében. Csaknem 1900 katasztrális hold földet osztottak fel. Zömmel a hercegi uradalom földjeit, kisebb részben pedig a faluból politikai magatartásuk miatt külföldre távozott nagygazdák elhagyott földjeit. Háromszázhetvenhárom földigénylő család között osztották szét a területet.
Megszűnt ezzel a nincstelenek és a csaknem nincstelenek embertelen sorsa. A maguk földjén kezdhettek gazdálkodni, nem kellett az uradalmakba járni napkeltétől napnyugtáig tartó napszámba.
A juttatott földeken nehezen indult meg az önálló gazdálkodás, a földigénylők közül sem merte mindenki birtokba venni a népi hatalomtól kapott jussát, ezért az ő földjük visszaszállt a bizottságra, amely a frontról, illetve a hadifogságból hazatérők között osztotta azt ki újra. Nemcsak az újonnan földhöz jutottaknak voltak nehézségeik, mert a háború, pusztítása nyomán semmiből sem volt elegendő, ami kellett a mezőgazdasági termelés újbóli megindításához. Traktor mindössze egy darab volt a faluban, de ló is kevés volt. Vegyes igával — tehenet és lovat összefogva — próbálkoztak a gazdák. Akinek pedig erre sem volt módja, az megpróbálhatta a maga erejével megváltani a fogatmunkát, egy fogatnapot három-négy napi gyalogmunkával kellett viszonozni.
— — —
A földosztástól még négy esztendő sem telt el, amikor megalakult az első termelőszövetkezet. Hódunán, a juttatott földön gazdálkodó volt uradalmi cselédek alakították meg1949. január 1-én Dózsa néven II. típusú szövetkezetüket. A legaktívabb szervezők lettek a tisztségviselők: Grézló Antal az elnök, Ternyák László a párttitkár. A szövetkezet alapítói — Csóka István, Dominics Antal, Kosty István, Perjési Pál, Horváth Péter — közül ma már senki sincs az élők sorában. A Dózsa Tsz-be mintegy harminccsalád lépett be. Másfél évi közös gazdálkodás után a Dózsa III. típusú szövetkezetté alakult, valamennyi régi tagja megmaradt és mellé még több mint húsz család lépett a szövetkezetbe. Az elnök Vígh József lett, a párttitkár Horváth Sándor.
Az újonnan csatlakozók között volt 1950 augusztusában István József is, aki elnökhelyettesként is dolgozott, amíg Vígh József tanfolyamon volt. Pontos adatokkal már nem szolgál az emlékezet, de annyit bizonyosan tud István József, hogy ötvennél több család volt a tsz-ben és a „birtok” nagyobb volt ezer holdnál. Az átalakuláskor egyébként elég sok falusi lépett be a hódunai Dózsába és az első év bizony nagy-nagy szegénységben találta a valamikori cselédek családjait, de a szövetkezet hamar megerősödött. Kenyérre rövidesen mindenkinek tellett a fejadagból, akinek pedig sok gyereke volt, annak átadtak a kenyérjegyükből a többiek. A Dózsa Tsz-t a „víz” rendítette meg alapjaiban — az 1956 tavaszi árvíz, ami után semmi termés nem volt. Ekkoriban néhányan kiléptek a szövetkezetből, hogy más módon, másutt keressék a boldogulásukat. A Dózsa Tsz tagsága 1957-ben kétfelé vált, a többség Vígh Józseffel tartott, a többiek Grézló Antallal tartottak és Kossuth néven alakítottak szövetkezetet. Két esztendei külön úton járás után aztán csatlakoztak az időközben megerősödött Dózsához, amelynek akkorra már saját erőgépe is volt. A Dózsa Tsz ezután még közel tíz esztendeig működött, mikor is a hercegszántói Lenin Tsz-szel egyesült.
— — —
A község másik úttörővállalkozásba kezdett kollektívája 1949. november 16-án Felszabadulás néven alakított szövetkezetet. Többségében Jugoszláviából áttelepült magyar nemzetiségűek léptek a szövetkezés útjára, jobbára állami tartalékföldet bocsátottak a rendelkezésükre, az állam adta a lovakat is. A Felszabadulás Tsz elnöke MolnárJózsef, párttitkára Polgár János volt. Ezt a szövetkezetét az ellenforradalmi hatások gyengítették meg: 1956 végén feloszlott. Másfél esztendő elteltével azonban — 1958. augusztus 1-én — újjáalakult.
Nem a Felszabadulás Tsz volt az egyetlen Hercegszántón, amelyiknek fordulatos volt a története. A mozgalom számos rövidebb életű kísérletet is eredményezett. Ilyen volt a hercegszántói Új Barázda Tsz, amelyik 1955 októberétől a következő év októberéig működött. A Felszabaduláséhoz hasonló sorsfordulókat ért meg a hercegszántói Új Élet Tsz: 1952 nyarán alakult, 1956 végén feloszlott, 1957 őszén újra alakult, hogy aztán 1973 végén — utolsóként a község szövetkezetei közül — egyesüljön a Lenin Tsz-szel.
A mezőgazdaság teljes átszervezésének megkezdése előttről még egy községbeli szövetkezet alakulása datálódik: a Táncsics Szakcsoporté, amelyet 1957 nyarán alapítottak a gyümölcstermelő gazdák Páncsity István vezetésével. A párttitkár Gálity István volt.
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1958 decemberében tartott ülésén mérte fel a helyzetet, és vizsgálta meg, hogy megértek-e a feltételek a mezőgazdaság teljes kollektivizálására. Ekkor született meg az új agrárpolitika, amely mögé rövidesen az egész parasztság felsorakozott.
— — —
Az új program a szövetkezeti mozgalom új szakaszát nyitotta meg. A meglévő szövetkezetek átalakultak, egyesültek és újak alakultak. Ekkor — 1958 végén a községben 4 szövetkezet működött: a hódunai Dózsa a belőle kivált Kossuth, a néhány hónapja újjáalakult hercegszántói Felszabadulás, valamint a Táncsics szakcsoport. A következő hónapok mozgalmas idők voltak, egymást követték a szövetkezetalakítások. Az elv az volt, hogy azok szövetkezzenek egymással, akik megértik, egymást, vagyoni helyzetük hasonló. Ennek alapján, valamint a község területi adottságai miatt Hercegszántón, Hódunán és Budzsakban külön alakultak szövetkezetek.
Az első lépést a hercegszántói Lenin Tsz megalakulása jelentette, 1959. február 12-én. A szövetkezet elnöke Nagy András lett, aki 1968-ig állott a posztján. Később párttitkára, majd egészsége további romlása miatt személyzetise lett a tsz-nek, 1980 óta pedig nyugdíjas.
A Lenin megalakulása után egy héttel Budzsakban alakult szövetkezet — az Úttörő —, amely azonban csak az év végéig maradt önálló, 1959 végén egyesült a nálánál pár héttel később alakult, ugyancsak budzsaki Új Tavasz Tsz-szel. Maga az Új Tavasz 1966 elején egyesült — a hercegszántói Felszabadulással. Ezzel megint új név jelenik meg a községben, az egyesült gazdaság ugyanis Bácska néven folytatja a működését, egészen 1970 tavaszáig, amikor egyesül a Lenin Termelőszövetkezettel.
Ne feledkezzünk azonban meg a Táncsics szakcsoportról sem, amely szintén a nagy szövetkezetszervezés idején újult meg: 1959. március 1-én III. típusú szövetkezetté alakult. A következő év elején pedig egyesült a Lenin Tsz-szel. A Táncsics alapítóelnöke — Páncsity István — párttitkár lett a Lenin Tsz-ben.
Útja azonban még innen is tovább vezetett: megbízást kapott, hogy lássa el az elnöki teendőket az Új Élet Termelőszövetkezetben. Mint fentebb láttuk a szövetkezetek lassan „elfogytak”, 1970-ben a Bácska, 1973 végén az Új Tavasz lépett a Lenin Tsz-szel egyesülésre. Ezzel érett be a termése annak a magnak, amelyet az alapítók még a mozgalmas jelzővel illetett 1959-es évben elvetettek.
— — —
Pillantsunk röviden vissza most újra a Lenin Tsz alapításának idejére, amikor Nagy András vezetésével ifj. Molnár György, Varga János, id. Janovics Antal, Szerletics Imre, Juhász Lajos, Kiefer Jakab, Gajdos József és társaik megalakították szegényparasztokból és újonnan földhöz juttatottakból a szövetkezetet. Kezdetben tíz pár lóval és kevéske gazdasági felszereléssel művelték meg háromszáz holdnyi földjüket. A munkát akkoriban szinte kizárólag a kézi munka jelentette, a gépállomás csak a vetések előkészítésére és elvégzésére biztosított erőgépeket.
Gépállomási központ Csátalján létesült, 1949-ben, onnan helyeztek ki Hercegszántó határába egy traktorosbrigádot — kezdetben öt traktorral. Később a géppark gyarapodott és az első Hoffereket lassan Zetorok és lánctalpas traktorok váltották fel. A gépállomások technikai és agronómiai segítsége igen jelentős — sőt pótolhatatlan — volt az újonnan alakult szövetkezetek számára. Szervezettséget vittek a nagyüzemi gazdálkodásban tapasztalatlan vezetők által irányított tsz-ekbe és erősítették a politikai munkát. Hercegszántón az első időkben Polgár János, Véber Mihály, Pöndör Lajos és Jedinák Lajos voltak a gépállomási traktorosok.
Az átszervezés utáni években számos nehéz feladattal kellett megbirkózni a szövetkezeteknek. A fejlesztési lehetőség szerény volt, a kezdeti próbálkozások sem hoztak mindig sikert. Az egymás mellett lévő termelőszövetkezetek egymással versenyeztek is — ennek terepéül azonban a személyi jövedelmek növelését választották, abban akart mindenki túltenni a másikon; Később azonban már a tervek összehangolására, az erők egyesítésére is akadt példa: az első sertéstelepet a Bácska, a Lenin és az Új Tavasz Tsz-ek közösen építették meg. A jellemző állapot azonban mégis a községben lévő anyagi és szellemi erők szétforgácsoltsága volt, amelyet csak az 1974 elejére létrejött, minden gazdaságot magába olvasztó Lenin Tsz számolt fel. Természetesen az sem egycsapásra, mert a nagy közösség összekovácsolódása nem volt zökkenőmentes, gyakran nehéz volt a személyi érdekeket alárendelni a közös érdeknek. A fejlesztések így még az egyesülés utáni években sem kerültek rögtön előtérbe. Igaz, a nagy mulasztást nem ekkor, hanem a megelőző öt-hat évben követték el a hercegszántói szövetkezetek, amikor a népgazdasági reform adta beruházási, korszerűsítési lehetőségeket nem használták ki.
— — —
A Lenin Tsz kialakulása óta eltelt tíz évben nagyot fejlődött: eszközeinek értéke már eléri a 230 millió forintot, ami kétszerese az 1974. évinek. Termelési értéke is közel kétszeresére növekedett, és jelentősen emelkedett a bruttójövedelem is.
A fejlesztésekre vonatkozó jelenlegi álláspont 1977-ben alakult ki: eszerint a tsz az államilag meghirdetett programokból azokhoz csatlakozik saját fejlesztéssel, amelyek során a tsz fejlődéséhez szükséges termelési kapacitásokat tud kiépíteni, amelyek biztosítják, hogy a tsz ne maradjon le a környezetéhez képest — és nem utolsó sorban amelyekhez az állam támogatást ad.
Minden tekintetben ilyen cél a géppark korszerűsítése, amelyre a tsz 1978-tól 1983-ig összesen 63 millió forintot fordított. Eközben megvalósult számos termelést segítő beruházás. A régi szín átalakításával 2 millióért elkészült a gépműhely, tízezer tonna gabona elhelyezésére alkalmas magtártér épült, közel 5 milliós költséggel. Befejeződött a sertéstelep rekonstrukciója, amelynek révén a korábbinak kétszeresére, évente több mint 7 ezer darab hízóra növekedett a kibocsátás. Megépült a 3 ezer anyajuh elhelyezésére alkalmas telep is, ennek költsége közel 4 és fél millió forint volt. A legnagyobb vállalkozás pedig a meliorációs program, mely a következő években fejeződik be. Az erre fordítandó 44,8 millió forintnak 80 százalékát fedezi állami támogatás.
Az egyre egészségesebben fejlődő közszellem, a gyarapodó szellemi tőke és a fejlesztésre tett erőfeszítések meghozzák az eredményt. 1979 és 1983 között a búza hektáronkénti hozama 4,2-ről 5,2 tonnára emelkedett, a kukoricáé 6-ról 7,6 tonnára, a borsóé l,3-ról 2,7 tonnára. A napraforgót kis ingadozással évek óta magas színvonalon, 23 tonnát meghaladó termésátlaggal termelik. Az egy tehénre jutó tejtermelés ugyanezen idő alatt 3307 literről 4117 literre növekedett, a tsz hústermelése pedig 581 tonnáról 927 tonnára. A háztáji gazdaságok 1979-ben 866, tavaly 1259 tonna húst értékesítettek.
Kedvezően alakul a hatékonyság is: a termelésben lekötött eszközökre és a kifizetett munkabérekre egyre több eredmény jut. A hatékonysági mutató 1978 és 1982 között átlagosan 8,7 százalék volt, átlagosan 1,2 százalékos volt az emelkedés.
Az állóeszközök értéke másfélszeresére emelkedett 1977-től 1983-ig. Ez idő alatt az elhasználódott eszközök pótlására és új termelő kapacitások, valamint belső infrastrukturális feltételek megteremtésére saját alapjaiból 110 millió forintot fordított a tsz.
Termelésének értéke egyharmadával növekedett, az eddigi legsikeresebb évben — 1982-ben — elérte a 184 millió forintot. Emelkedő színvonalon tudott gondoskodni a szövetkezet a tagság személyi jövedelméről is. Kezdetben egy dolgozó tag átlagos évi jövedelme 39 ezer forint volt, az évenkénti 2–3 ezer forintos emelkedés révén a múlt évben elérte az 52 ezret.
A hercegszántói Lenin Termelőszövetkezet 5309 hektáros területű, 1091 tagja van. Közülük ma már 684-en nyugdíjasok.
A Lenin Tsz vezetőségének legfőbb célja, hogy erősítse a község népességmegtartó képességét. Ennek érdekében igyekeznek mind jobb és korszerűbb munkakörülményeket teremteni, biztosítani a tagság személyes jövedelmének emelését. Az erőfeszítések másik célja a község kulturális, művelődési életének segítése. Színházi előadást, gyermekműsort, TIT-előadásokat finanszírozni, a termelőszövetkezet, anyagilag támogatja az iskolák oktatási fejlesztéseit, a tanulmányi kirándulásokat, és segíti a gyerekek pályaválasztását. Jut segítség a községi sportkörnek is, Hercegszántón megyei, sőt országos fogathajtó bajnoki futamokat is rendeznek. Csupa olyan tevékenység ez, amilyenekre aligha gondoltak annak idején a termelőszövetkezetek, alapítói.
Gyurity Józseffel, a tsz és egyben a község párttitkárával arról beszélgettünk, hogy a helyi politikai vezetés számára okoz-e gondot, jelent-e külön feladatot az a tény, hogy Hercegszántó nemzetiségi község?
— Nem, sőt, magát a tényt is csak akkor észleljük, érzékeljük, ha külön foglalkozunk vele, tudatosan napirendire tűzve e témát — mondja. — Ma már például a vezetőségválasztásánál sem kell erre külön tekintettel lenni. Azt tartja természetesnek a tagság, hogy az kapjon funkciót, aki arra rátermett, nem szempont a nemzetiségiek összetételét tükröző arány.
A fentiek igazolására említi, hogy míg régen ritkaságszámba ment a vegyes házasság, ma már szinte, nincs is a faluban olyan család, amelyik ne vegyes lenne. A szerb-horvát óvodába is szívesen beíratják a magyar anyanyelvű gyerekeket, a nyelvtanulás lehetősége miatt, ez vonatkozik az iskolára is, s a fordítottjára is van nem egy példa.
A különböző anyanyelvű emberek együttélése tehát nem gond Hercegszántón. Ami a határmenti község számára ma is gond: a képzett szakemberek biztosítása. Egyetemről, főiskoláról nem pályáznak ide a végzős hallgatók, így a szövetkezet számára az a megoldás, hogy figyelje saját tehetséges, rátermett dolgozóit, ösztönözze őket a tanulásra. Így nem véletlen, hogy a tsz vezető beosztású dolgozói közül jelenleg is öten tanulnak.
Szurcsik István, a tsz elnöke igényes a szakmai tudásra, nemcsak személyét, hanem a környezetét illetően is. Tanyai családba született, és amikor a felszabadulás után lehetősége nyílt a tanulásra, úgy érezte: bizonyítania kell. Ez vezérelte akkor is, amikor Varsóba küldték agrártudományi egyetemre, s ez az igény szinte végig kísérte pályafutásán. Fontosnak tartja az önképzést, ma sem rest, ha arról van szó, hogy gyakorlati gazdálkodási tapasztalatait szakmai cikkekben összegezze és közreadja, vagy ha felkérik egy-egy előadás megtartására például a Debreceni Agrártudományi Egyetemen.
— Valóban, a tudást, a szakmai ismeretek frissen tartását fontosnak tartom — mondta —, és igyekszem ezt környezetembe is „átültetni”. Kialakult nálunk egyfajta csapatmunka, amit én — és úgy vélem munkatársaim is — alkalmas, jó módszernek tartunk arra, hogy feladataink megoldásához szélesebb szakmai ismeretekkel felvértezve fogjunk hozzá. Az a szokás nálunk, hogy egy-egy szakterület elemzésekor, vagy egy tervezett intézkedés eldöntésekor nemcsak az adott szakterület vezetője készül fel a vitára, — az aktuális szakirodalom áttekintésével is —, hanem minden vezető a maga munkaterületéről hozzáteszi a témáról összegyűjtött ismereteit és véleményét. Ez szakmai igényességre ösztönöz, nevel mindannyiónkat. Nem szeretném, ha szavaimat félreértené: nem arról van szó, hogy mi az eredményeinkkel elégedettek lennénk, csupán most azokról a módszerekről esett szó, amelynek révén úgy hisszük, további eredményekre vagyunk képesek.
(X)