Honismeret, 2010/5. szám

Földesi Ferenc

Dauid-tól Dávodig

Történelmi morzsák egy településtörténethez

Barátom, Petike József
dávodi polgármester emlékére

Dauid — Dávod: e két név egy falut, egy települést jelöl, dacára a két jelentősen eltérő hangzásnak. Ha elolvassuk a régi korok híradásait, Dávod neve hajdan többféle alakban fordult elő, így olvashattuk: Daut, Dauit, Dauch, Dawoth, Dautova, Davotháza, Teutva, Daved, és még sorolhatnám a XIII. századtól számtalan oklevélben és iratban feltüntetett és folyamatosan lakott hely megnevezését.

Dávod község igen régen lakott hely a valamikori Bács-Bodrog vármegyében, a mai Bács-Kiskun megye déli csücskében. Az, hogy régen lakott, mi sem bizonyítja jobban, mint számtalan, Kr. előttről előkerült lelet, tárgyi emlék, mint pl. fegyverek, pénzérmék, cseréptöredékek.1 Jelentős hely lehetett, hiszen — ha nem is országos jelentőségű — de több erőssége is volt. Ezek egy része vesszőből font ún. földvár (a Vira-hegyen, a Földvári tónál), de épült kőből is, aminek nyomai még ma is láthatóak a településen.

Írásos emléke sajnos már nem nyúlik vissza ilyen messzeségbe. Azt tudjuk, hogy egy település korát attól számítja a hivatalos „időmérő”, amikor neve első ízben olvasható valamilyen írásos dokumentumon, amelyek jobbára birtokjoggal kapcsolatos oklevelek voltak. A király valamely hű nemesének szolgálataiért birtokot adományozott, amit pontosan oklevélbe foglaltak. Ezt a birtokadományozást aztán időről időre a király megismételte, megerősítette. Ezekben az iratokban olvashatóak részletesen a település határai, területe és esetleg egyéb kiváltságai is.

Az oklevelekben leírtakon kívül azért vannak más források is, amiből következtethetni lehet egy település, így Dávod korára, lakott mivoltára. „Mivel a messze múltat inkább csak sejtjük, jobb a termékeny bizonytalanság” — írja egy tanulmányában László Gyula történész. Vagyis nem található meg az adott iratban pld. Dávod — akkor éppen használt — neve, de a benne olvasottak nagy valószínűséggel az adott településről szólnak, utalnak rá. Ilyen okmány az Árpád-házi Dávid herceg adománylevele is.

Dávid herceg — I. András király fia és Salamon, a későbbi király testvére — Szent (I.) Lászlótól 1089-1090 körül keletkezett oklevél tanúsága szerint földadományt kap a régi Bodrog vármegye területén, vagy ahogyan az ún. Dávid doux-ban2 olvasható: „5 szolga családot, három eke földet, öt halászóhelyet és a dunai vízhalászati jogot”. Vélhetőleg több falut is alapít: így a róla elnevezett Dávodot is, ahol templomot építtet. Dávid herceg — vagy a korabeli írásmód szerint Dauid — mint a papi rend tagja letelepül és haláláig itt él, majd apja mellé temetik a Tihanyi Apátság altemplomába.3 Kevés magyarországi település dicsekedhet el azzal, hogy ismert az Árpád-kori alapítója, sőt alapítójának sírja — esetünkben — a Tihanyi Apátság altemplomában tekinthető meg.

Bizonytalan és csak utalásként lehet Dávodról olvasni egy 1256-ban keltezett oklevélben is, amely Daut fia István birtokeladását írta le. Az eladást a bácsi káptalan hitelesítette, maga a terület a Mosztonga pataktól — ami a régi Bodrog vármegye déli határa volt — északi részén terült el.4 Már egyértelmű utalás található Dávodra (Dauit-ra) egy 1319. évi keltezésű oklevélben. Ebben Károly király a Dauit-i Leustatachius királyi embert küldte ki tanúnak egy birtokadományozási ügyben.5

Dávod a XIV. század elején a Harasztiak birtoka volt, kik közül az utolsó — Leustachius de Dauty generationis Harazth — fiúörökös nélkül meghal, birtokait — köztük Dautot is — királyi adományozás útján Henrik bán birtokába jutott. Henrik bán fia — Herczeg Péter, Bodrog vármegye főispánja — 1347-ben Daut, Szekcső és Tőttös helységek uraként szerepelt az oklevelekben.

A településnek 1347-ben már hetivásárjai is voltak, s hogy Herczeg Péter ezeknek nagyobb vásárlóerőt szerezzen, a hétfői vásárra menő kereskedőket és vásáros népet — még a Tőttös család Bátmonostor nevű falujába igyekvőket is — erőszakkal Dautba terelte. Viszont Péter özvegye 1366-ban már arról panaszkodik a királynál, hogy Tőttös fia László a dauti vásáros népet Gara nevű, saját birtokára kényszerítette.

Lássunk ezt a „hatalmaskodási pert”, melynek a maga idejében nagy híre volt a vármegye közéletében. A panasz Becsei (Báthmonostori) Tőttös László, Gara helységének földesura ellen irányult, melyet özvegy Szekcsői Herczeg Péterné, daut-i birtokosnő emelt Nagy Lajos király előtt azon az alapon, hogy a nevezett hatalmaskodó földesúr szétkergette azokat a kereskedőket, akik a daut-i vásárra iparkodtak. A kereskedők akár akartak, akár nem: arra kényszerültek, hogy ne Dautra, hanem a garai vásárra menjenek, melynek időpontja történetesen éppen egybeesett a dauti vásáréval.

A peres eljárást az ügyben, Lajos király megbízásából, Bebek István országbíró vezette. A tárgyalás során az alperesként szereplő Tőttös László perbéli képviselői azzal védekeztek, hogy éppen a panaszos özvegy megboldogult férje: Szekcsői Herczeg Péter követett el önkényes tettet akkor, amikor a vásárt Daut helységbe helyezte, holott az igazság szerint Bodrogban lett volna a törvényes helye.6

Az országbíró, — mit tehetett egyebet? — a pécsi káptalanra bízta a vizsgálat lefolytatására, előírva a feleknek, hogy perbéli követeléseik jogosultságát a bizonyítási eljárás során hiteles okmányokkal igazolják. A pécsi káptalan nagy buzgósággal hozzá is látott a vizsgálat teljesítéséhez, de még mielőtt szabályszerűen befejezhette volna, a perben álló felek közt még ugyanabban az esztendőben, 1366-ban, békés megegyezés történt.

A megegyezés értelmében Becsei Tőttös László kártérítés fejében 100 márkát fizetett az özvegynek, ezzel együtt — mindkét fél kölcsönös előnyeit is figyelembe véve — a két vásár idejét úgy állapították meg, hogy azok ne essenek egy időpontba.7

Daut első határleírását egy 1384-es iratban olvashatjuk, amelyben Szekcsői Herceg fia Péter és Bátmonostori Töttös fia László között létrejött egyezség részleteit olvashatjuk. A kiküldöttek: István dékán, Garazda János kanonok, Eresztvényi (Erezteuen) Péter és Szécsi Miklós mester jegyző, voltak. Az oklevél tanúsága szerint: „ Miután visszatértek, egybehangzóan jelentették, hogy húsvét ünnepének nyolcadára következő negyedik napon [1384. IV. 20.], s az azt követő napokon az érdekelt felek jelenlétében kimentek Szántó (Zanthou), Dávod (Dawth), Nyavalyád (Nawalyad), Töttös (Thewtus), Hódsziget (Hodzygeth), valamint Danolch és Chichygew más néven Nuzal nevű birtokokra, illetve a Danolch-hoz tartozó földekre ”.8

A határbejárás szerint Dawth (Dávod) szomszédos volt Tótival, amelyet a múlt század elején még ismertek és a mai Nagybaracska alatt volt. Dávodnak egy másik szomszédja az 1384. évi határjárás szerint a mai Herczegszántó volt. Ugyanakkor bejárták a határt Daut és Bénye között is. Eszerint Daut nem volt távol Bátmonostortól, közel volt Hercegszántó, Tóti és Gara falvakhoz. Keleti szomszédja volt Bénye, északról Tótival, délről Hercegszántóval volt határos; nyugati határa a Holt-Duna volt. Dávodtól északnyugatra Gécs és Isiph van említve.

1447-ben még egy Benedek nevű dauti várnagyról (castellanus) is van említés, kinek felesége (Katharina Benedicti castellani de Dauoth consors) bizonyos ügyben felperesként szerepelt. 1407-ben egy oklevélen a kalocsai káptalan idézése olvasható, mellyel a bátai apátot az országbíró elé idézi, Bodrogban Hájszentlőrinczben és Dawothban (Dávodon) is közhírré teszi, ami arra mutat, hogy Dávod Bodrog vármegyében jelesebb hely volt.9

1497-ben még mindig birtokos itt a Szekcsői Herczeg család. Az 1521-22-i vármegyei dézsmalajstromokban is előfordul Daut, Sükösd és Bátmonostorral együtt említve. Neve még 1535-ben is előfordul.

A mohácsi csatavesztés utáni időkben a falu egyre jobban elnéptelenedett. Lakói elmenekültek, vagy a Duna árterén lévő zsombékos, ingoványos, nehezen megközelíthető helyeire telepedtek. A háborús helyzet megszűntével lakóinak száma növekedett — elsősorban betelepülő balkáni népességgel — olyannyira, hogy az 1500-as évek közepétől már a település két részből állt.

A szegedi szandzsák török összeírásaiban Dávod a törökök Gorna Davidovájával azonosítható. Volt mellette egy Dolna Davidova is. Mindkét faluról kiderült, hogy Mohács után elpusztult, és csak valamikor 1546 és 1561 között telepedett be újra balkáni népességgel.

A szegedi szandzsák 1561. évi összeírásakor a két Davidova a zombori náhijében10 feküdt. Részleteiben a következő adózókkal.11

Dolna Davidova falu, defteren kívüli.12

Ilija Radoszav müszellem, a fia: Sztan, Nikola Radisa martalóc, a fia: Vuk, Ivan Radoszav, Dragojlo Pavun. Müszellem 1, martalóc 1, [adózó] háztartás13 2. Jövedelem 454 akcse.

1 kapu, 50 [akcséval]50
búzatized 12 kejl144
kevert gabona [búzával és rozzsal kevert] [tizede] 6 kejl36
Lentized4
Sertésadó60
makkoltatási adó50
erdő- és legelőhasználati adó20
Juhadó75
Büntetéspénzek15

Gorna Davidova falu, defteren kívüli:

Vuka Mility primityur, a fia: Mihajlo, Aleksza Radics, a fia: Todor, Dragisa Radivoj, Radics Radan, a fia: Jovan, Dojin(?) Vukan, Gyurica Radoszav, a fia: Dimitre, Radoman Rado, Mircsa Grujacs müszellem. Radoman Mihajlo, Petre Radoja, Belak Nikola, Dragojlo Vuk, Vuk Nedelko, Dragisa jövevény (doszelec). Müszellem 1, háztartás 12. Jövedelem 3376 [akcse]

12 kapu600
búza[tized] 95 kejl1140
kevert gabona [tizede] 110 kejl660
káposzta- és lentized48
méhkasadó60
erdő- és legelőhasználati adó240
juhadó533
büntetéspénzek és menyasszonyadó95
A másik összeírás 1578-ban készült.14 Dolna Davidova faluVuk Radoszav, a fia: Radics, Vukity Radoszav, a fia: Ilije, Radona Vucsije, Vujics Radenko, a testvére: Bogdan, Jako Radoszav, a fia: Damjan, Radul Vuk, Cvetko Dragity, Nikola Damjan, Vukoszav Vucsity, Obrad Pavle, Radivoj Vukdrag, Vukasin Vuk, Manojlo Gyurko. 13 háztartás. A jövedelem 5000 [akcse].
13 kapu650
búza[tized] 184 kejl2576
kevert gabona [tizede] 55 kejl440
erdő- és legelőhasználati adó650
méhkas-adó26
káposzta- és lentized28
fokhagyma- és vöröshagyma-tized12
lencsetized8
konyhakerti adó26
juhadó232
sertésadó22
a falu sátorlakóinak [a nem állandó lakosok] földesúri pénzadója100
büntetéspénzek, menyasszonyadó, hordó adó230

Gorna Davidova falu

Mihajlo Nikola, Gyurica Radoszav, a fia: Radivoj, Radin Milovan, Radovan Radoszav, a testvére: Radoszav, Szubota Gyurasin, Vuk Mile(?), Radul Radoman, Ivan Radenity, Vujics Manomir, a fia: Pavle, Mircsa Grujacs, Todor Aleksza, Nikola Pavul(?), Cvetko Vuk, Vukoszav Drakarity(?) primityur. 14 háztartás. A jövedelem 5000 [akcse].

13 kapu650
búza[tized] 135 kejl1890
kevert gabona [tizede] 100 kejl800
erdő- és legelőhasználati adó650
méhkas-adó112
káposzta- és lentized42
fokhagyma- és vöröshagyma-tized18
lencsetized16
konyhakerti adó26
juhadó452
sertésadó146
büntetéspénzek, menyasszonyadó, hordóadó198

A török hódoltság ellenére a magyar jogfolytonosság elve érvényben maradt és a török uralmat csak ideiglenesnek tartották, a királyi adományozás (donáczió) ezen a vidéken is javában folyt. Így adományozta a falut Wesselényi nádor 1658-ban Dúló Györgynek és Pápai Péternek.

Szelepcsényi György kalocsai érsek 1665-ben, régi oklevelek alapján összeíratta az érsekség fizető községeit, e jegyzékben Daut is fel van sorolva. Itt a település már Daud, Dautho, Dauthova néven szerepel.

Erről a vidékről 1685-ben űzték ki a törököket. Ettől az időtől fogva a falu már minden nyilvántartásban és térképen megtalálható. Ekkor a faluban 47 gazda volt, szabad jobbágyok. Nagy többségükben a törökökkel ide vándorolt szerbek és rácok voltak, a görögkeleti vallás hívei.

A török korszak letűnése után az 1699. évi vármegyei összeírásban Dautova a bajai járásban volt, 47 gazdával. A lakosság lélekszámának ingadozása igen nagy, 1714-ben egy bíró és 26 adófizető volt Dautován, 21 családban, a következő évben már csak 14. Ez a feljegyzés azonban csak egyházi és nem tesz különbséget alsó- vagy felső Dautova között.

1762-ben 100 római katolikus magyar család jött Dávodra Felső-Magyarországból. Az eddigi szerb lakosság Sztanisity pusztára költözött át és Dautova azóta magyarlakta falu, földesura mindenkor a királyi kamara volt.

Elképzelhető, hogy ekkor is a település két részből állhatott: alsó- és felső Dautovából. Arra vall az is, hogy az 1530-as évektől 1780-as évekig két temetője volt a falunak. Egyik a mai templom mögött, a másik a már megszűnt vasútállomás előtti részen. Az utóbbira még a ma élő idősebb lakosok is emlékeznek, a másik a mai templom mögötti, végleg eltűnt. Az alsó lehetett a görögkeleti temető, mert az 1920-as években kereszteket találtak ott, de templomnak, kápolnának, nagykeresztnek nyomaira nem.

A görögkeleti lakosság 1762-ben elhagyta a falut. A római katolikus lakosság igen kegyelet-tisztelő volt és nem rombolta széjjel a szerb temetőt, azt az idő tüntette el. A plébánia hivatalos feljegyzése szerint (1762. évi) a „falu görögkeleti lakossága elhagyta a falut”. Azt is megemlíti, hogy a távozás okát nem tudják. Torzsalkodások is előfordulhattak. Kivel? Hányán hagyták el a falut? Elűzettek? Kik űzték el őket? Nyilván laktak itt mások is, akik elűzhették őket, mert vagy többen voltak, vagy hatalmi szóra kellett elmenniük. Az is bizonyos, hogy a megművelhető földterület igen kicsiny volt abban az időben, mert víz-víz, ingovány mindenfelé, no meg futóhomok.

A vallási torzsalkodások igen élesek lehettek és nem kis mértékben idézték elő a görögkeleti lakosok gyors távozását.

A falu legrégibbi pecsétjén 1764. évszám áll. 1772. július 3-án hozták be az úrbáriumot. A XIX. század elejétől a falu lakossága gyorsan szaporodott, közigazgatása rendezett lett.

A Duna szabályozása a múlt század első felében meghatározója a falu életének. 1870-ben postája, 1912-ben vasútja lett a falunak, amely Baja és Zombor között közlekedett. A vasúti összeköttetés 1972-ben szűnt meg.

A község 1894-tól DÁVOD-ra változtatta nevét. A falu legrégebben megnevezett határrészei: Kajla, Böde, Igal, Kétágú-hegy, Adókút, Homokmező.

Dávod a legrégibb magyarországi részletesebb térképeken is fel van tüntetve. Így az un. Lázár-diák térképén is, ami 1528-ban jelent meg. A mohácsi-csata képi ábrázolása felett olvasható Dawothaza. templommal jelölve. Látható tovább egy 1553. évin Dauothatza, Krekwitz 1685. évi térképén Davothaza megnevezéssel. Marsiglinek az 1690-es évekből való mappáján Toutva áll, fölötte Totina és alatta Sentova.

Vallási élet

Plébánosa név szerint legelőször 1321-ben „Martinum sacerdotem de Daved15 van felemlítve. 1391-ben Losonczi István bodrogi főispán tesz említést „plebani de Dauoth16, dávodi plébánosról és a plébániáról. 1419-ben. György nevű plébánosa [Georgio de Dawoth plebanis17] volt. 1453-ban a kalocsai érsek, Herczeg Rafael említi a dávodi plébánost.

1762-től sövényből font imaháza volt. Templomát a kincstár, mint kegy úr — Sárváry István adminisztrálkodása alatt — 1779-ben építtette 32×12 m térfogattal Minden Szentek tiszteletére, majd 1910-tól Magyarok Nagyasszonya névre változtatta. A templom felszentelését 1776-ban gr. Batthyányi József kalocsai érsek végezte. Első plébánosa Kovács János volt.

Orgonáját (1/8 m/r) 1929-ben Barakovits János építette, majd 1987-ben Váradi Ottó és fia átalakította, és beépítette az 1923-ban az által a kalocsai székesegyház számára készített kis játszóasztalt. Harangjait 1790-ben 62 cm átmérővel Johann Kohll és Anton Litman, 1932-ben 83, 50 és 39 cm átmérővel Boditsy Sándor öntötte.

1762-től 76-ig Csátalja filiálisa (fiókplébániája) volt. Plébániáját 1776-ban szervezték, 1805-ig mint adminisztratúrát töltötték be. Anyakönyveit 1765-től kezdve vezették. E helyen kell megemlítenem a Dávod-Püspökpuszta-i plébániát is, ami jelenleg Dávod szerves részét képezi. Az egyházközséget 1898 alapították. Templomát 1912 építették, amit Jézus Szíve tiszteletére szenteltek fel. Orgonáját 1912-ben az Angster gyár építette.

Földesi Ferenc

Források: Magyar Országos Levéltár; Fejér György: Codex Diplomaticus, Zichy-család okmánytára 1—IX. kötet; Iványi István: Bácsvármegye történelmi és földrajzi helynévtára; Dr. Csánki Dezső: Magyarország földrajza a Hunyadiak korában.

 


Jegyzetek

1 Ezt elsősorban Gora Zoltán helytörténész gyűjteményéből ismerhetjük meg (http://www.gora.fw.hu). De jelentős tárgyi emlék van a bajai Türr István Múzeum birtokában is.

2 Szent (I.) László adománylevele a „Dávid Doux” a Pannonhalmi Főapátság levéltárában található.

3 „Salamon öccse, Dávid szerényen megelégedett a Duna bodrogi partvonalával, ahol még sokáig emlegették celláriumát, borospincéjét, s ahol Dávod falu máig őrzi nevét. E tájon, Apatinban tett adományt a tihanyi apátságnak, amelybe apja mellé kívánt temetkezni.” Székely György (főszerk.): Magyarország története 2. kötet. Akadémiai Kiadó. Bp. 1984. 894. old. Sajnos azt a tényt, hogy valóban apja mellé temették, nem sikerült egyértelműen megerősíteni, így marad a már említett „termékeny bizonytalanság”.

4 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: MOL), Diplomatikai Levéltár (a továbbiakban: DL) 49725 Codex diplomaticvs Hvngariae ecclesiasticvs ac civílis/IV/2.

5 Kristó Gyula (szerk.): Anjou-kori oklevéltár V. 1318-1320. Bp.-Szeged, 1998. V. kötet. 157. old.

6 Gróf Zichy Család Okmánytára (a továbbiakban: Zichy), Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1872, II. kötet, 200. számú oklevél. Az oklevél dátuma a következő megjelölést tartalmazza: „az oklevélben írt határidő tizenhatodik napján.” Ez nem teljesen világos, mivel az oklevélben csak a még el nem végzett vizsgálatoknak van dátuma, de azt követően nem kelhetett az oklevél. Más dátum nem olvasható a szövegben. A dátum fogalmazása pedig kizárja, hogy a tizenhatot visszafelé számoljuk, tizenhat nappal a kitűzött határidő előtt. Ezt másképp írták volna.

„Bebek István országbíró a pécsi káptalannak előadja, hogy Doboka-i Benedek, Herceghnek nevezett Péter özvegyének az Ügyvédje bemutatott előtte Töttös (Tuteus) fia: László ellen három vizsgálatot elrendelő okleveleket, mégpedig a pécsi káptalan, a pécsváradi konvent és a szekszárdi konvent okleveleit. Azt kérte, hogy a királyi ember a nevezett egyházak kiküldött embereivel együtt tartson vizsgálatot kikérdezvén a környékbeli nemeseket és más rangú személyeket. Azt az eredményt kapta az országbíró, hogy Töttös fia: László a nevezett özvegy Daut faluban tartott vásárára igyekvő kereskedőket erőszakkal saját Gara nevű birtokára kényszerítette, s ott tartotta, míg a Daut-i vásár véget nem ért.

Erre Balázs fia: … mon. László mester Ügyvédje a következőket felelte: László mester saját Gara nevű birtokán a király engedélyével tart vásárt hétfőként egészen délig, de ez a vásár egyáltalán nem zavarja a panaszos Úrnő vásárát, mivel a két birtok, Daut és Gara egymástól egy rasztányi [1 rasta = kb. 8 mérföld. Az ország vásárhálózata szempontjából volt jelentősége ennek a szokatlan mértékegységnek, ennél közelebbi településeken egy időben nem lehetett vásárt tartani a konkurencia miatt. (Vö. német Raststation, pihenőhely szót.)] távolságra található, ráadásul a kérdéses vásár korábban Bodrogban volt, s később tette át Hercegnek nevezett Péter mester Daut-ba.

Ezt hallva az országbíró megkérdezte az özvegy Ügyvédjét, hogy van-e valamiféle írásbeli bizonyíték arról, hogy a vásárokat Duut-ban tarthatják, vagy sem.

Erre az Ügyvéd azt felelte, hogy azt nem tudja, hogy amikor Daut királyi kézben volt, szoktak-e ott vásárt tartani, de [most] a vásár vasárnap szokott kezdődni, és a harmadik napon, azaz kedden oszlik fel.

Mivel a fenti állítások igazát nem tudták eldönteni, az országbírói bíróság felkéri a pécsi káptalant, hogy tartsanak vizsgálatot, és a kijelölt királyi emberek (a felperes asszony részéről: Cytou-i Miklós, Cytou-i Péter fiai: Lőrinc és Jakab, Bay-i Péter, Onws-i György fia: Péter, Dabra-i Fábián: az alperes részéről: Hayos-i Kalacha fia: István, Tetul-i Lukács fia: György, Lekche-i István, Bay-i Mihály, Ormand-i Cosma, Beseneu-i Jakab fia: Balázs, Peresnek nevezett Mihály) közül kettőnek (mindkét fél részéről egynek-egynek) a részvételével Szent György nyolcada utáni vasárnap [1366. V. 3.] és a következő napokban vizsgálják meg, hogy a kérdéses birtokok milyen messze esnek egymástól, s arra alkalmas emberektől, a daut-i vásárra igyekvőktől, illetve a szomszédos nemesektől és más rangú személyektől tudakolják meg, hogy igaz-e, hogy a daut-i vásár vasárnap szokott megkezdődni és keddig tart. S ha mindez megtörtént, felszólítja az országbíró a káptalant, hogy írják meg részletesen a megtudott dolgokat a megjelölt vasárnap nyolcadára [1366. V. 10.], amely határidőre egyrészt László mesternek be kell mutatni a király oklevelét a Gara-i vásár engedélyezéséről, másrészt a panaszos Úrnőnek is be kell mutatni a kérdéses vásárról szóló esetleges okleveleit. Az okleveleket fordította: Dr. Hermann István.

7 Zichy, 206. számú oklevél. 1366. IV.24. (Szent György Ünnepén)

„A pécsi káptalan bizonyítja, hogy megjelent előttük egyrészről Szekcsői (Sceukcheu) Hercegnek nevezett Péter mester özvegye és fia Péter, másrészről Töttös (Theuteus) fia: László mester, és előadták, hogy minden perben, viszályban, amely még Hercegnek nevezett Péter és Töttös mesterek idejében kezdődött, s azóta is folytatódott, a következő megegyezésre jutottak:

Mind magukat, mind utódaikat kölcsönösen felmentik minden károkozástól, hatalmaskodástól, és más egyéb vétkektől, különösen is azon károkozásoktól, amelyeket ahhoz a perhez kapcsolódóan követtek el, amelyet nevezett özvegy és Péter fia indított Töttös fia: néhai Miklós mester ellenében.

A felek azt is előadták, hogy, mivel Töttös fia: László Gara nevű birtokán hétfőnként megtartatni szokott vásár kárt okoz a már említett özvegy és fia Dawth nevű birtokán tartott vásárának, ezért László mester testvéri szeretettel megígéri, hogy nem tart vásárt Garán.

Amennyiben valamelyik fél a fenti megállapodástól elállna, a másik féllel szemben pervesztes lesz.

Arra is kötelezte magát Töttös fia: László mester, hogy a perköltségek fejében két részletben száz márkadénárt fizet az özvegynek és fiának, márkáját hat pensummal számolván. Az ötven márkányi első részletet Szent Jakab apostol Ünnepének nyolcadán [1366. VIII. 1.], a második részletet pedig Szent András apostol Ünnepének nyolcadán [1366. XII. 1.] fizeti ki. Amennyiben az első részletet nem fizetné ki, akkor kétszeres büntetést kell fizetnie, ha pedig a második részletet nem fizeti meg, akkor a már megfizetett első részletet elveszti, s pervesztessé válik az özveggyel szemben.”

8 Zichy, 235. számú oklevél.

9 Zichy, 445. számú oklevél.

10 A náhije a legkisebb közigazgatási egység.

11 Levéltári jelzete: Başbakanlik Osmali Arşivi, lstanbul, Tapu 332), Dolna Davidova a 222-223., Goma Davidova a 237-238. lapon. A török levéltári fordításokat Hegyi Klára végezte. Az adatok a szerzőhöz írt levélben találhatóak. Ezúton is köszönetet mondok Hegyi Klárának értékes segítségéért.

12 Ez abból látszik, hogy az 1546. évi török összeírásban nem szerepelnek, az 1561. évi pedig mindkettőnél megjegyzi, hogy „defteren kívüli”, azaz eddig még nem írták össze.

13 Adatok értelmezése jól követhető Káldy-Nagy Gyula: Magyarországi török adóösszeírások. Bp. 1970. Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 52. c. munkájában, amely részletesen taglalja az adófajtákat. A müszellem, a martalóc és más terminusok értelmét olvashatjuk Hegyi Klára: Magyar és balkáni katonaparasztok a Budai Villájet déli szandzsákjaiban c. tanulmányában. Századok, különlenyomat 6. szám, Bp. 2001. A nevekről annyit jó tudni, hogy a balkániak körében még nem voltak családnevek, ehelyett két nevük volt: elöl az összeírt ember sarját keresztneve, utána az apjáé. Az ilyen kétnevűek nős családfők voltak, nőtlen fiaik, testvéreik stb. egy névvel szerepeltek.

14 Jelzete: Başbakanlik Osmali Arşivi Tapu 570, Dolna Davidova a 219-200., Gorna Davidova a 236. lapon.

15 Zichy, 230. számú oklevél.

16 Zichy, 379. számú oklevél.

17 Zichy, 390. számú oklevél.