A hercegszántói Prehalek házaspár

Akkortájt, amikor a leghosszabbak a nappalok és legrövidebbek az éjszakák, a nyári napfordulathoz közel, június 24. Szent Iván napja, azaz Keresztelő Szent János emléknapja. Révai Nagy Lexikonából véve azidézetet: „Az ekkor még megtartott népünnepek a pogány kori nap- és tűzimádás nyomait mutatják… A szent-iváni népszokások majdnem egész Európában fellelhetők: a magyar népnél leginkább csak ott, ahol ez szláv vagy német elemmel érintkezik… Többnyire … nagy tüzet gyújtanak babonás szertartások közt…; a tüzet főképen a leányok átugrálják s az ugrás sikerült vagy nem sikerült voltához szerelmi jóslásokat fűznek; a tűz körül állók az ún. szentivánéji énekeket ismétlik szakadatlanul…” A Felsőszentivánon évről évre megtartott búcsú e naphoz kötődik, és miután magam immár negyedszázada a községhez kötődöm, vagyok ilyen múltra visszatekintve résztvevője a felsőszentiváni búcsúnak (feleségemmel társban, jó ideje unokáinknak is társaságában, legutóbb, 2011-ben annak élményét is megélve, hogy tizenéves korba ért legidősebb lányunokánk, Mire boldogan lobogtatva hozta haza a sikerült tűzugrása elismeréseként kapott díszoklevelet. Lehet, példáján felbuzdulva, ez évben húga, Elza és unokahúga, Sára is nekiveselkedik a feladatnak?).

A felsőszentiváni búcsú szokványos velejárója – csakúgy, mint számos más településen – az árusoknak és az elsősorban gyermekeknek és ifjaknak szórakoztatását-vidámságát biztosítani akaró vállalkozóknak (korábbi megnevezésük szerint mutatványosoknak) jelenléte. A búcsú napján hagyományosan kibérlik a Rákóczi és Jókai utca egy szakaszát, így a vasárnap kora délutánján tetőző búcsúi forgatagra a községháza és az önkormányzati tulajdonban lévő, rendelővel összeépített orvoslakás közvetlen közelségében kerül sor. Hát innen az én közelebbi, most már negyedszázados ismertségem a hercegszántói Prehalek házaspárral. Ez ismertséget az idő az által érlelte, hogy más településről Felsőszentivánra minden alkalommal az itteni búcsú napját megelőzően, jobbára egy héttel korábban – vasárnap, kora éjszakai órán – érkeztek, lakókocsijukkal és szerelvényük más tartozékaival a rendelő közvetlen közelségében „tanyáztak le”, minek folytán a búcsú napját megelőző napokban találkozásaink, beszélgetéseink szinte mindennaposakká váltak, és az is előfordult, hogy valamelyikük mint orvoshoz fordult hozzám.

Amikor pedig legutóbb, a 2011 évi felsőszentiváni búcsú vasárnapjának már villanygyújtás utáni késő estéjén hosszas szerelvényükkel irányt vettek Ásotthalmának, és az 1971-es gyártmányú Csepel teherautó kormánykerekéhez a nap fáradalmaitól viseltes, 80-hoz közel járó Pista bácsi ült, a Rákóczi és Jókai utca kereszteződésében a felsőszentivániak közül utolsóként búcsúztam tőlük.

A házaspárt előre megbeszélten, 2012. január 26-án kerestem fel hercegszántói otthonában, a Rákóczi utca 10. szám alatt. Délután 3-kor csöngettem be hozzájuk, bő három óra múlva kísértek ki a kapun. A közbenső órák hatszemközti beszélgetéssel és sok-sok fénykép megtekintésével, illetve az azokhoz fűződő élményeik felelevenítésével teltek. Eljövetelemkor, egy többgenerációs mutatványos család veterán házaspárjának életpályájával a tarsolyomban, kölcsönösen azt a reményünket fogalmaztuk meg, hogy legkésőbb ez év júniusában – akkortájt, amikor a leghosszabbak a nappalok és legrövidebbek az éjszakák – Felsőszentivánon a szokásos körülmények között viszontlátjuk egymást.

A férj, Prehalek István 1933. április 4-én Hercegszántón született. Anyai ágon nagyapja, Vidák Miklós matrózként szolgált azon a hajón, amelyen Horthy Miklós még mint kadét szerepelt a hierarchiában. Az alsómonostori parasztgyerek kiváló úszó volt, úszóversenyeket nyert matróztársai előtt. Utóbb vízimolnár, majd mutatványos lett. Az apa, Prehalek Lajos gyorsfényképész volt a búcsúkban és vásárokban. Az általa készített képek némelyike „Szív küldi szívnek” üzenetet hordoz, némelyike bajai vásári emlékeket őriz. Az apa viszonylag korai életkorban bekövetkezett halála után az anya, Prehalek Lajosné, született Vidák Jusztina állt a vállalkozás élére.

A feleség, Prehalek Istvánné, született Gergela Irma ugyancsak hercegszántói születésű, ő 1936. december 22-én látta meg a napvilágot. Anyai ágon nagyapja, Mayer István is, anyja is már mutatványos, közelebbről körhintás volt (ahogyan sok más felmenője és egyéb rokona későbbi férjének, ugyanúgy övéinek is). Irma elsőáldozására 2. osztályos korában, 1944-ben került sor – a II. világháború szörnyű nélkülözése időszakában, amikor a „cserebere-kereskedelem” jelentette a mindennapi megélhetésnek is, az elsőáldozási ruhához hozzájutásnak is piacát. Anyja a ruha anyagát 7 és fél kilogramm szalonnáért cserébe egy közeli tanyán szerezte be, a picinyke lábra 37-es méretű, papírral és tépett vászondarabokkal kitömött cipő került.

Mindketten katolikus iskolába jártak, Irma a helyi zárda növendékeként mutatott föl kiváló tanulmányi előmenetelt az intézmény drasztikus, máról holnapra történt bezárása pillanatáig. Miután mindketten mutatványos családba születtek, közös volt a sorsuk abban is, hogy búcsúk és vásárok szezonjában kiskoruktól sokat voltak távol otthonuktól, vándoréletmódjuk nemcsak iskoláztatásuk nehézségeit hatványozta, de meghűléses stb. megbetegedéseik kockázatát is jócskán fokozta. A közös sors eszmélésüktől megannyi közösen átélt esemény emlékével köti össze őket máig. Közte azzal a drámai élménnyel, hogy a Csikérián 1942. augusztus 20-án, Szent István-napon tartott búcsú egyik percében elrendelték mindennemű zene azonnali beszüntetését, a búcsú publikumának tudomására hozva, hogy Horthy István kormányzóhelyettes tragikus repülőszerencsétlenség áldozata lett. És egybevágó az emlékezetük a vonatkozásban is, minő meggondolásból rendelte el a Rákosi-rezsim az addig gyermekmeghajtásos körhinta beszüntetését, illetve motoros meghajtásúvá átalakítását. Hát abból a meggondolásból, hogy a szegény gyerekek ne hintáztassák tovább a kulákgyerekeket…

Prehalek István és Gergela Irma 55 éve házasok, 1957-től saját jogon, külön engedéllyel rendelkező mutatványosok. Ahogyan korábban nagyszüleik és szüleik, illetve tágabb rokonságuk kíséretében tették, rövid ideig maguk is még lovas kocsival járták a széles környéket, és sátor jelentette a fedelet; a körhinta menetidejére is, a közti időszakokban is maguk szolgáltatták a zenét. Az 50-es évek végén előbb a TEFU-tól bételt tehergépkocsi szállította őket – a többi mutatványossal együtt – helyszínről helyszínre (dinnyeszezonban kizárólag éjszaka), mígnem saját „kéthengerű Rába traktor”, majd Hoffer traktor, azt követően Super-Zetor vontatta szerelvény tette egyre komfortábilissá vándorló életmódjukat. A Hoffer traktor vontatta szerelvény vonató járművének ülésében rendre a férj, a szerelvény utolsó tagja, a 3 méteres merev rúdon vontatott busz volánjánál rendre a feleség ült és kormányzott. Jelenleg az 5. évtizedét taposó Csepel teherautó tölti be a vontatónak is, többmás funkciónak is a szerepét.

Az idős házaspár vállalkozása jó ideje a Szórakoztató és Vidám Park Vállalkozók Országos Egyesülete keretében működik (jelenleg is szoros együttműködésben az unokaöcs, az ugyancsak hercegszántói Prehalek Lajos vállalkozásával). Szórakoztató kínálati listájuk a motorizált gyermekkörhintáktól kezdve a céllövészeten át a jobbára csak bizonyos korosztályon túliak által kipróbálható motorizált körhintákkal bezárólag elég széles ahhoz, hogy egy falusi búcsú résztvevőinek ilyen irányú igényét kielégítsék, és ahhoz mérten különösen, hogy a jelen gazdasági körülmények közepette azoknak megannyi alkalommal transzportálására is, folyamatos, biztonságos üzemben tartására is módot találjanak.

A több generációra visszanyúló, örök álmukat alvó mutatványos elődöknek is, életük delelőjén meghalt testvéreiknek is maguk állítottak síremléket a hercegszántói temetőben. A feleség 48 éves korban meghalt bátyjának síremlékén Petőfi egyik verséből vett idézet sírfeliratként szerepel.

A 2012. január 26-án náluk töltött bő három óra egyik legfelemelőbb pillanata volt, amikor Pista bácsi a régen elhunyt sógortól a nehéz időkben többször hallott, nekik is zsinórmértékké vált szentenciát idézte: „Nehéz a becsületes élet, de édes falatjai lesznek!”

A reményem, hogy a Prehalek házaspárról megjelent cikk olvastán a Bajai Honpolgár olvasói közül számosan kívánják velem együtt Irma néninek és Pista bácsinak: még sok édes falatban legyen részük.

Péter Árpád dr.