Halászat, 1985-11-01 / 6. szám

Felvidéki István
(1921-1985)

A szövetkezeti mozgalom, a halászati szakma mély megrendüléssel értesült Felvidéki István, a Bajai Új Élet Halászati Szövetkezet nyugállományba vonult elnökének elhunytáról. Nevét a fiatal és az idősebb nemzedék egyaránt ismeri. Kortársi nemzedéke — visszaemlékezve a „hősi időkre” — már mint elkötelezett szövetkezeti szervezőt is értékelte, az ifjabbak mint széles körű és nagy műveltségű szakembert, közéleti személyiséget tisztelték.

Életének gyertyáját „mindkét végén égette” — a szólás nemes értelmében. Megosztotta magát az irodalom, a kulturális élet emelkedettebb és a gazdaságvezetés hétköznapibb feladatai között.

Hercegszántón született 1921. április 26-án, ott járt elemi iskolába, majd Baján gimnáziumba, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Fiatal kora óta vonzódott az újságírói mesterséghez; írt a pesti, a nagyváradi lapokban, de igazi tehetsége a mindvégig szeretett városa Baja irodalmi, zsurnalisztikái környezetében bontakozott ki. különösen helytörténeti munkáiban. Hozzánk közelebb állnak szakirodalmi munkái, cikkei, dolgozatai, amelyekben egyaránt felismerhetjük a jól tájékozott, képzett halászati szakembert és a líraibb húrokat pengető néprajzost, halászattörténészt.

1953-ban lett a bajai halászati szövetkezet tagja, kezdetben rövid ideig főkönyvelője, majd nyugállományba vonulásáig elnöke.

A halász életformát sajátjának vallotta; azok közé a vezetők közé tartozott kiket a halászközösség nemcsak elfogadott, hanem maga közül valónak is érzett. Emberségének, közmegbecsülésének legyen ez egyik valóban mérvadó fokmérője.

Nyugállományba vonulása után — megrendült egészségi állapota ellenére — továbbra is a halászat mellett maradt, jóllehet most már „csak” mint szakíró, krónikás — de továbbra is az, ki érzékenyen reagál a szövetkezeti életre, a szakmai történésekre.

Búcsúzunk a kollégától és megrendültén gondolunk a szeretett barátra, akinek emlékét megőrizzük.

Gönczy János