Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. – 1931. május 22. – Ülésnapok – 1927-504

Az országgyűlés képviselőházának
504. ülése

1931. évi május hó 13-án, szerdán,

Almásy László, Puky Endre és Czettler Jenő elnöklete alatt.

–––––––––––––––––––––

Tárgyai: Elnöki előterjesztések. — Az 1931/32. évi állami költségvetés egyes tárcáinak tárgyalása. A belügyi tárca részletes tárgyalása.1. cím. Központi igazgatás. Felszólaltak: Madai Gyula, Várnai Dániel, Petrovics György, Pakots József, Farkasfalvi Farkas Géza, Propper Sándor, Éri Márton, Kéthly Anna, Mojzes János, Esztergályos János, Strausz István, Hegymegi Kiss Pál, Moser Ernő, Szilágyi Lajos. 6. cím. Folyamőrség: Scitovszky Bélabelügyminiszter. — Vallás- és közoktatásügyi tárca. Felszólaltak: Östör József előadó, Pakots József, Kornis Gyula, Várnai Dániel, gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter. — Az igazságügyi és külügyi bizottság benyujtja együttes jelentéseit az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló római nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről, továbbá az irodalmi és művészeti tulajdon tárgyában Montevideoban 1889. január 11-én kelt nemzetközi szerződés becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatok tárgyában. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Interpelláció: Kéthly Anna — a belügyminiszterhez — a szarvasi főszolgabíró hatalmaskodása tárgyában. A belügyminiszter válasza. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése.

–––––––––––––––––––––

A kormány részéről jelen vannak: gróf Klebelsberg Kunó, Scitovszky Béla, Wekerle Sándor.

–––––––––––––––––––––

(Az ülés kezdődik délelőtt 10 óra 2 perckor.)

(Az elnöki széket Almásy László foglalja el.)

Elnök: T. Képviselőház! Az ülést megnyitom.

…

Napirendünk szerint következik a belügyi tárca költségvetésének részletes tárgyalása.

…

Elnök: Szólásra következik?

Gubicza Ferenc jegyző: Mojzes János!

Mojzes János: T. Képviselőház! Az idő rövidsége miatt legnagyobb sajnálatomra, nem tudok kitérni az előttem szólott Kéthly Anna képviselőtársam által felhozott kérdésekre.

Azok közül a kérdések közül, amelyek megoldásával belügyi kormányzatunk az utóbbi időben foglalkozott, talán legnagyobb érdeklődéssel a közigazgatás racionalizálását, észszerűbbé és egyszerűbbé tételét és a községi háztartások rendezését várja az ország népe, de különösen a falvak földmívelő lakossága.

Sok panasz hangzott el már úgy ebben a Házban, mint a Házon kívül is szerte az országban, hogy közigazgatásunk túl van méretezve, hogy túl komplikált és túl nehézkes. Hallottunk panaszokat arról, hogy olyan munkát, amelyet egy ember egy félóra alatt elvégezhetne, 15 ember másfél év alatt végez el, hogy bebizonyítsák azt, hogy reájuk szükség van. Hallottunk panaszokat arról, hogy ha egy aktát két embernek kell elintéznie, akik esetleg ugyanabban a hivatali szobában ülnek, amíg az az akta az egyik asztalról a másik asztalra kerül, sokszor hónapok is eltelnek.

Mindezekhez a panaszokhoz teljes tárgyilagossággal hozzátehetjük, hogy ezek a panaszok talán többé-kevésbbé túlzottak és egyes szórványos esetekből nem lehet általános következtetéseket levonni. Azok az okok, amelyek közigazgatásunk túlméretezését előidézték, túlnyomó részben rajtunk kívül álló okok, amelyek a kényszer erejével növelték meg adminisztrációnkat olyan méretűre, amely talán nem is áll egészen arányban a valóban szükséges és hasznos közigazgatási feladatokkal és teendőkkel és az ország teherbíró képességével.

Hallottunk összehasonlításokat Nagy-Magyarország közigazgatási kiadásai és Csonka-Magyarország hasonnemű kiadásai között. Ezeknek az összehasonlításoknak eredménye valóban azt mutatja, hogy Csonka-Magyarország adminisztrálása többe kerül, mint amennyibe került egész Nagy-Magyarország közigazgatása. Ha tehát azt vesszük tekintetbe, hogy az ország területének 72%-át, lakosságának 59%-át elvesztettük, a közigazgatás terhei pedig nem csökkentek, sőt emelkedtek abszolút összegben is, akkor valóban nem lehet kétséges, hogy közigazgatásunk túlméretezett és hogy a közigazgatás terhei nem állanak arányban a megmaradt kis országrész teherbíró képességével.

Az is kétségtelen, hogy ezt a megmaradt kis országrészt kevesebb emberrel is eladminisztrálhatnánk. Közigazgatásunk komplikáltságának és nehézkességének fő oka tehát éppen az, hogy több emberrel kell végeztetnünk azt a munkát, amelyet kevesebb ember is elvégezhetne. A közigazgatás racionalizálásának, egyszerűbbé tételének tehát a helyes kiindulópontja, kezdő lépése az lenne, hogy mindazokat az embereket, akik a közigazgatásnál nélkülözhetők, akik a közigazgatás egészséges menetét szükség nélkül akadályozzák és nehezítik, onnan el kellene vonnunk és meg kellene szüntetnünk a szükségtelen és nélkülözhető hatásköröket is, ha ezeket a szükségtelenné vált közigazgatási közegeket másutt el tudnánk helyezni.

De éppen ez a körülmény nehezíti meg és teszi lehetetlenné, a racionalizálásnak ezt az egyedüli helyes, észszerű és eredményes módját, illetőleg keresztülvitelét, hogy tudniillik a közigazgatástól elvont és nélkülözhetővé vált tisztviselőket másutt nem tudjuk elhelyezni. Hogy pedig csupán a munkanélküliek számát szaporítsuk, vagy a nyugdíjasok számát növeljük, ennek valami túlsok értelme nem lenne.

Ami tehát a racionalizálásnak azt a módját illeti, amely a felesleges és szükségtelenné vált hatáskörök megszüntetésével és az ezáltal nélkülözhetővé vált közigazgatási közegek elbocsátásával járna, szociális szempontból nem igen látom megvalósíthatónak.

A közigazgatás racionalizálásával nem is ebben a vonatkozásban akarok foglalkozni. Vannak sokkal kézenfekvőbb és egyszerűbb módjai is a közigazgatás egyszerűsítésének és észszerűbbé tételének, amelyek egyúttal a lakosság érdekeinek is jobban megfelelnek, ezek pedig az egyes közigazgatási területek módosításával, egyes közigazgatási határok kiigazításával függnek össze. Vannak ugyanis az ország minden részében olyan közigazgatási határok, amelyeknek további fenntartása mamár teljes anomália és anakronizmus. A gazdasági és kulturális fejlődés és a népesség legeminensebb érdekei is azt követelik, hogy ezeket a fejlődés útjába álló, elavult és a népesség terjeszkedését megakadályozó határokat meg kell változtatnunk. Ha jól emlékszem, Csizmadia András t. képviselőtársam és e Ház tagjai közül már többen is szóvá tették egyes ilyen elavult, a gazdasági célszerűséggel és a természetes fejlődéssel ellentétben álló közigazgatási határok megváltoztatásának szükségességét, úgy tudom azonban, hogy ezideig meglehetősen kevés eredménnyel. Én meg tudom érteni, hogy a mélyen t. belügyminiszter úr meglehetősen nehéz helyzetben van, mert a homlokegyenest ellenkező érdekek szövevényében nehéz teljesen kielégítő és az egymással szembenálló érdekeltek mindegyikét teljesen megnyugtató megoldási módot találni. De a belügyminiszter úrnak és — amennyiben törvényhozási intézkedésre van szükség — a törvényhozásnak is túl kell tennie magát bizonyos akadályokon. A mult nem állhatja útját a jövőnek és a természetes fejlődésnek. Azokat a közigazgatási határokat, amelyek a primitív gazdálkodás és az úrbéiriség korában, azóta már teljesen elavult szempontok figyelembevételével, vagy azóta már rég megváltozott természeti viszonyok alapján állapíttattak meg, ma már nem lehet indokolt minden esetben változatlanul fenntartunk, különösen akkor nem, ha ezek a határok ellentétben állanak a gazdasági célszerűséggel, a fejlődés törvényével, a népesség gazdasági és kulturális törekvéseivel. Ezek a határok elhatárolhatják egyes közületek gazdasági, kulturális és szociális törekvéseit, de nem állhatnak ezeknek a törekvéseknek útjában és nem állhatják útját az egészséges fejlődésnek. Elvégre a közigazgatás és a közigazgatási határok kell, hogy legyenek a nép érdekében, nem pedig fordítva: a nép a közigazgatási határok és a közigazgatás érdekében. A modern, észszerű, tehát racionális közigazgatás követelményeinek az az elv felel meg, hogy az egyes közigazgatási határok megállapítása történjék a nép érdekeinek és szükségleteinek megfelelően, nem pedig fordítva.

Nem tudom, hogy a közigazgatási határok kiigazítását, illetőleg hány konkrét panaszt terjesztettek a mélyen t. belügyminiszter úr elé, tudom azonban azt, hogy Bács-Bodrog vármegyéből a határmenti megcsonkított Katymár és Hercegszántó községek már a mult évben terjesztettek elő ilyen kérelmeket, amely kérelmek most a belügyminiszter úr előtt vannak elintézés alatt. Hercegszántó község az ezidő szerint Mohácshoz tartozó Klágya-puszta és Pacsibara határrészeknek, Katymár község pedig a bácsborsódi határnak a katymári határba beleékelődő és a Katymár községtől délre eső ólegyeni határrész átcsatolását kérte. Szíves elnézését kérem a távollevő Mihálffy és báró Vojnits t. képviselő társaimnak, hogy kerületüket akarom megnyirbálni, de talán nem veszik tőlem rossz néven, ha a közérdeket nem helyezzük alá bizonyos tapintatossági szempontoknak.

A Mohácshoz tartozó Klágya-puszta és Pacsibara nevű határrészek, amelyeknek átcsatolását Hercegszántó kérte, Hercegszántó községtől fél kilométerre fekszenek, illetve legtávolabbi pontjuk három és fél kilométerre fekszik, míg Mohácstól 21, illetve 24 kilométernyire. Sőt télen Mohácstól teljesen el vannak vágva, mivel odavezető út nincsen, csupán a főhercegi uradalmon, vagy a püspökpusztai uradalmon mehetnek keresztül, ezeknek az uradalmaknak utai pedig télen át teljesen el vannak zárva. Mohács városát tehát csak nagy kerülővel lehet megközelíteni. Télen az oda- és visszautazás két napig is eltart. Nem kell kiemelnem, hogy a Duna, amely ezeket a határrészeket Mohács városától elvágja és amelyen át híd nincs, tél idején megnehezíti e területek birtokosainak Mohács városába való jutását. Az átcsatolni kért határrész területe mintegy 980 kat. hold, amely 123 birtokos közt oszlik meg. Ezek közt 110 hercegszántói, 13 másik két szomszédos községbeli birtokos, de mohácsi birtokos egyetlen egy sincs. Ezeknek a területeknek, illetve az ott lévő tanyáknak lakossága Hercegszántóra jár templomba, a gyerekek odajárnak iskolába, orvost, szülésznőt onnan vesznek igénybe, minden szociális és kultúrális szükségletüket Hercegszántó elégíti ki, az adót ellenben Mohácsnak fizetik. A Katymár általát csatolni kért bácsborsódi határrész nagyobb része szorosan beékelődik a katymári határba, amely ezt a határrészt három oldalról körül veszi, sőt annyira beékelődik, hogy Katymár község egyik utcájának fele Bácsborsódhoz tartozik és ez a fél utca a bácsborsódi községházától — nem mondom, hogy községtől, mert község tulajdonképpen nincs is, csak többé-kevésbbé szétszórt tanyák — mintegy 12 km-re fekszik.

Az átcsatolni kért másik határrész, az ú. n. ólegyeni határrész, Katymár községtől délre, a község és a jugoszláv határ közt fekszik, szerves összefüggésben a katymári határral és teljesen elvágva a bácsborsódi határ többi részétől. Ezeknek a határrészeknek birtokosai ugyancsak katymári lakosok. Minden szociális, kulturális szükségletüket Katymár község elégíti ki, odajárnak templomba, a gyerekek odajárnak iskolába, tehát minden tekintetben odatartoznak, az adót ellenben Bácsborsód községnek fizetik. Sőt ha az a tanyai gazda, aki az ólegyeni határrészen lakik, adót akar fizetni, vagy egyéb dolga akad a községházán, keresztül kell mennie Katymár községen, amely tőle csak pár km-nyire van és Katymártól még mintegy 12 km-nyi utat kell megtennie, amíg eléri a bácsborsódi községházát. Miért van arra szükség, hogy ezeket a közigazgatási anomáliákat, ezeket a lehetetlen közigazgatási határokat továbbra is fenntartsuk és mi akadálya van annak, hogy az ilyen lehetetlen és tarthatatlan közigazgatási határokat mielőbb megszüntessük?

De egy másik ok is indokolja ezeknek a természetellenes és a népesség fejlődésével ellentétben álló közigazgatási határoknak kiigazítását s ez a további ok összefüggésben áll a községi háztartások rendezésével. A községi háztartások rendezéséről szóló törvényjavaslat célja — a belügyminiszter úr szerint — a községi háztartások arányosítása, illetve az egyes községek terhei között levő aránytalanságok megszüntetése. Vannak községek, amelyekben pótadó alig van és viszont vannak községek, amelyekben a pótadók az egyenes adók sokszorosát teszik ki. A pótadók alapjául községekben túlnyomórészt a földadó szolgál, tehát a pótadók nagysága szoros összefüggésben áll a földadó nagyságával és így egyenlő tényezők esetén összefüggésben áll a határ nagyságával, illetve terjedelmével. Azonos szociális feladatok mellett nagyobb területre kisebb teher esik, mint kisebb területre.

Gyakran látjuk, hogy vannak fejlődő, népes községek, nagy szociális és kulturális feladatokkal és magas terhekkel, amelyeknek aránylag kicsi a határa, viszont vannak apró-cseprő községek, alig számbavehető gazdasági és kulturális feladatokkal és terhekkel, a határuk viszont aránylag túl nagy. Az természetes, hogy a teherviselés szempontjából ezek között a községek között lényeges különbség van. Ezeket a különbségeket pedig eliminálni, vagy némileg is arányosítani nézetem szerint nem lehet a nélkül, hogy ezeket a határokat ne igazítsuk ki ott, ahol ezt a természeti viszonyok lehetővé teszik.

Hogy visszatérjek az általam felhozott konkrét esetekre, Katymár községnek mintegy 5500 lakosa van, a községhatára pedig 10.000 katasztrális hold volt, de ennek körülbelül fele részét elvágta a jugoszláv határ. Ugyanilyen helyzetben van a szomszédos Madaras község is, amely községnek több mint 6000 lakosa van, viszont határának nagyobb része ugyancsak jugoszláv területre esik. Hercegszántó község határából pedig a mintegy 4000 katasztrális holdas Rasztina pusztát vágta le a jugoszláv határ.

A bácsborsódi határ területe mintegy 26.000 katasztrális hold, lakossága pedig alig 2000 ember, ezek is többnyire katymáriak és madarasiak. Ha a trianoni diktátum által megcsonkított katymári és madarasi határokat a természetes fejlődésnek megfelelően kiegészítenők is, a megmaradó bácsborsódi határrész még mindig hatalmas terület lenne a lakosság csekély számához képest. Ugyanez lenne a helyzet a Klágya-puszta és Pacsibara nevű határrészeknek a megcsonkított hercegszántói határhoz való átcsatolása esetében is; Mohács városának még mindig maradna több mint 30.000 katasztrális hold területe.

Mivel időm lejárt, kénytelen vagyok beszédemet befejezni. Nagyon kérem a mélyen t. belügyminiszter urat, szíveskedjék az általam előadottakat megfontolás tárgyává tenni, úgy a közigazgatás célszerűbbé tétele, mint a községi háztartások rendezése szempontjából és egyúttal az általam felhozott konkrét, esetekben az átcsatolni kért területek birtokossága érdekének és kérelmének megfelelően dönteni.

A címet elfogadom.