Ifjúsági Magazin, 1971-09-01 / 9. szám

Vidd ki őt Csepelre!…

— Az utolsó versenyszám, a 3000 méteres terepfutás előtt az 1970. évi junior öttusa egyéni VB-nek már csak két esélyese volt. A szovjet Gorlov és én. Akkor, 120 ponttal vezettem előtte, de ellenfelem jó futó hírében állt. Perzselt a nap, vibrált a levegő a franciaországi Fontainebleau-ban. A helyzetemet nehezítette, hogy én jóval Gorlov előtt indultam. Tudtam, hogylegalább annyit kell futnom, mint neki. Ki bírja jobban! Már a 2000-en is túljutottam. Órám nem volt, csak a kövér verejtékcseppek üzenték: jól megyek. Aztán erőmet megfeszítve bevágódtam a célba. Visszafordulva Gorlovot kerestem. Vagy… dehogyis kerestem! Maradj még, drága barátom, mert a másodpercek ólomlábakon mennek! Egyszer csak feltűnt Gorlov. Honnan ez az erő? Óriási hajrába kezdett. Pár pillanat és bezuhant a célba. Rám nézett. Fáradtan mosolygott. Órának tűnő másodpercek teltek el. Az eredményjelző táblát bámultam. A cél mögött emberáradat volt. Zsongás, idegen szó. Na, írjátok márki! És megjelent Gorlov neve. Utána az ideje.

— Villányi Zsiga a világbajnok! — ordították a társaim. Megkövülten néztem. Nyolc másodperccel jobbat futottam. Gyönyörű pillanat volt.

REGGELI ÉBRESZTŐ

A 21 éves Villányi Zsigmond mondta el ezeket a szavakat, aki az 1971. évi felnőtt öttusa egyéni magyar bajnokságot és az osztrák nemzetközi bajnokságot is megnyerte. A még junior korú fiatalember most a felnőtt világbajnokságra készül. Az egyik edzésen találkoztunk. Keményen dolgozott. Mintha zuhanyozott volna, úgy elborították a sűrű verejtékcseppek.

Visszalapoztunk a naptárban:

— Tizenkét éves voltam, amikor a Bács megyei Hercegszántóról, szüleimmel a fővárosba költöztünk. Vékony, étvágytalan kiskölyök voltam. A véletlen adta, hogy Csepelre, a magyar öttusa sport fellegvárába kerültem. Ezért, ma is hálásan gondolok Meinhardt Juditra, a vasgyári sportiskolások akkori vezetőségi tagjára. Amikor ugyanis anyám elmondta neki a velem kapcsolatos bánatát, Jutka azt javasolta: — Vidd ki őt Csepelre! Háromtusázni. Meglátod, lesz étvágya, megerősödik.

A tizenéves fiút édesanyja minden reggel negyed hatkor ébresztette, mert 6-kor már az uszoda várta. Nyolc órakor pedig az iskolapad.

— Kezdetben minden tetszett. Aztán jött a tél, a hó, a metsző hideg, a „de jó volna aludni” — és ki nem mondottan először gondoltam rá: nehéz sportot választottak nekem. Mégis szerettem. És ma már nagyon örülök, hogy leküzdöttem magamban a kényelmességet, hogy az akarat felülkerekedett bennem.

Zsigára az is jellemző, hogy röviden csupán akaratnak nevezi a sportoló egyik legszebb tulajdonságát, a küzdeni, a győzni tudást.

MINDIG VAN KÖZÖS TÉMÁNK

— Amit áldozok, azt a magam örömére, egyesületem, a Csepel és — ha még nagyobb eredmények elérésére leszek képes — a hazám javára, önként teszem. Ami pedig a szigorú életrendet illeti? Vállalnom kell! Senki sem kényszerít rá. A vasárnapjaim általában szabadok. Hogy ez kevés? Bármilyen furcsán hangzik, a szórakozást nekem elsősorban a napi edzések biztosítják. Együtt vagyok a fiúkkal, rendszerint mindig van közös témánk és mindig akad valami érdekes. Szórakozást, kikapcsolódást jelentenek a rendszeres színház, mozi és tárlatlátogatások is. És a magnó, amely, ha otthon vagyok, mindig szól.

*

Villányi Zsigmond mindemellett gondol a sportolás utáni évekre is. Kitanulta a szabályozástechnikai műszerész szakmát és jelenleg a Testnevelési Főiskola vívómester szakára jár. 1973-ban végez.

— Egy sportolónak a győzelmekkel és a kudarcokkal egyaránt számolnia. kell.

— Számolok is! — mondja határozottan. — Aki legyőz, az jobb nálam. A vereségnek mindig oka van. Azt kell legelőször is kideríteni, hogy mi az? És csakis több, még több munkával lehet a felszínen maradni. Szeretnék még sokáig ott lenni az élvonalban.

UGHY TIBOR
MIZIK ZSUZSA FELVÉTELEI