Levéltári Szemle, 38. (1988/ 3. szám)
Érszegi Géza
Szent István görög nyelvű okleveléről
Az első királyunk neve alatt fennmaradt tíz oklevél1 között különleges helyet foglal el a veszprémvölgyi monostorról szóló.2 Míg a többi oklevél latin nyelven íródott, addig ennek a nyelve görög. De egyéb vonatkozásban is különleges hely illeti meg oklevelünket. Hogy azonban különleges voltát láthassuk, nézzük meg a többit, a latin nyelven írottakat.
Ugyancsak különleges hely illeti meg Szent István okleveleinek sorában a pannonhalmi apátság számára kiállított oklevelet.3 Különlegessége abban van, hogy ez az egyetlen, amelyik eredeti oklevél látszatát kelti. A pannonhalmi oklevél ugyanis szinte megszólalásig hasonlít azokra az oklevelekre, melyek a császári kancelláriában készültek az első ezredforduló tájékán. Sőt a diplomatikai kutatás eredményei alapján annak a névtelen kancelláriai alkalmazottnak a keze munkáját láthatjuk benne, aki Heribert kancellár keze alatt dolgozott, s mivel nevét nem ismerjük, az ábécé betűinek egyikével, a „C” betűről nevezték el. Minthogy „Heribert C” pályája a császári kancelláriában 1002-ben megszakadt, joggal gondoltak arra a kutatók, hogy az csakis Magyarországra jöttével függhet össze, ahol feladata a királyi udvar hivatali írásbeliségének megszervezése lehetett.4
Rá vall nemcsak az eredetiséggel kecsegtető pannonhalmi oklevél, de több más bencés monostor számára adott, valamint püspökségek alapításáról szóló másolatban fennmaradt oklevél is. A pécsváradi 1015-ből,5 a két zalavári 1019-ből és 1024-ből,6 valamint a bakonybéli 1037-ből7 valamennyien egy bencés monostor alapításáról szólnak. Mindegyikükről azonban kiderült, hogy a pannonhalmi oklevél felhasználásával készült hamisítványok.8 A veszprémi püspökség 1002-i9 és a pécsi 1009-i10 alapításáról szóló oklevelek szövege ugyancsak Heribert kancellár egykori, C betűvel jelzett munkatársára vallanak. Mivel azonban e két utóbbi oklevélnek sem maradt fenn eredeti példánya, valamint a Heribert C-re nem jellemző, sőt gyanút keltő szövegek is fellelhetők bennük, ezért – noha egészükben hiteleseknek tekinthetők – valószínű, hogy szövegük megváltozott (interpolált) formában maradt ránk.11
Visszatérve a pannonhalmi oklevélre ugyancsak meg kell állapítanunk, hogy szövege semmiképpen sem lehet minden részletében eredeti. A csak nehezen feloldható ellentmondás a keltezésben, miszerint az oklevélben 1001-i kelet szerepel, Heribert C pedig ekkor még javában a császári kancelláriában tevékenykedett, valamint a szövegezésben előforduló törés, azaz a többes számú fogalmazásról egy adott helyen áttér az egyes számra, hogy azután a záró formulás részek ismét többes számba kerüljenek, továbbá az, hogy a pecsétjén nem Szent István, hanem Kálmán királyunk látható, arra a megoldásra vezették a kutatókat, hogy a császári kancelláriában szokásos formában kiállított oklevél módosított szövegű (interpolált), az eredeti írását azonban híven utánzó másolattal van dolgunk.12
Az előbbiekben érintett hét oklevéllel nem merült ki a Szent István neve alatt fennmaradt oklevelek tárháza. A nyitrai püspökség 1006-i alapításáról szóló, a történeti tényekkel tökéletesen ellenkező oklevél kétségtelenül hamis.13 Ezen kívül találunk olyan oklevelet is, amelyben ugyan a leírt tény történeti hitelű, az oklevél azonban hamis, mint a ravennai adomány levél.14 Találunk persze utalásokat arra, hogy különböző, eredetüket illetően az idők homályába vesző régi jogokat is első királyunk udvarából származó oklevél tartalmazta volna; ilyen a székesfehérvári vendégek kiváltságlevele is.15
A veszprémvölgyi oklevél sem mentes a problémáktól. Ugyanis ez az oklevél sem maradt fenn eredetiben. 1109-ben íratta át Kálmán király oly módon, hogy egy hosszú hártya felső felére másolták az eredeti görög szöveget, az alsó részére pedig azt a latin nyelvű oklevelet, amely részint azt tartalmazza, miért is kellett lemásolni Szent István görög oklevelét, részint pedig a görög oklevél latin parafrázisát adja.16 Azonban nem az eredeti oklevél hiánya okozza a legnagyobb gondot, hanem az, hogy két példányban maradt ránk az 1109-i átírás. Nemcsak a könyveknek, az okleveleknek is megvan a maguk sorsa! A veszprémvölgyi oklevelet a török hódításig a veszprémi völgyben levő monostorban őrizték. Innen menekítették valószínűleg 1543-ban az apácák Körmendre, ahol az apácák közössége fokozatosan megszűnt, s így 1627-ben a győri jezsuiták kapták meg mind az apácák birtokait, mind a levéltárukat.17
Oklevelünk ismertté válása is ezzel kezdetét vette. Péterfy Károly 1741-ben tette közzé az oklevél görög szövegének egy kis részletét latin fordításban.18 Ebben a király rendelkezéseinek megszegőire átkot mond, s ezzel párhuzamba állította Szent István törvényének azt a szakaszát, amelyben Isten házának megsértőire kiközösítés büntetését helyezik kilátásba. Csaknem a teljes szöveget közölte továbbra is csak latin fordításban Szegedy János 1750-ben,19 illetve Batthyány Ignác 1785-ben.20 Az első, aki a görög szöveget közzétette 1770-ben, Pray György volt.21 A jezsuita rend eltörlése (1773) után oklevelünk a Kamarai Levéltárba került, s azzal együtt ma a Magyar Országos Levéltár Mohács előtti gyűjteményében található mindkét példányban, mint e levéltár legrégebbi eredeti oklevele.22 Ezt megelőzően 1895-től mintegy fél évszázadon át a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltára adott otthont az egyik példánynak.23
Oklevelünk mindkét példánya hártyára írott, azonban az „A” példány hártyája 46,5×58,5 cm nagyságú, ún. déli hártya, amelyen vakvonalazás segítette az írást (l. a műmellékletet!). A „B” példánynak durva, inkább az északi hártyához közelálló a kidolgozása. Nagysága 46,5×64,5 cm. Mindkét oklevélen látszik, hogy hátulról középtájon befüggesztett pecséttel volt megpecsételve. A mellettük levő 9 cm átmérőjű viaszpecséten trónon ülő királyi alak látható a következő felirattal: † COLOMANNVS D(E)I GRATIA VNGARORVM REX.24 Valószínűleg a pecsét a „B” példányon volt a közelmúlt századokban, s emiatt többnyire ezt a példányt vették alapul a közléseknél mint hiteles példányt.25
Első ízben Fejérpataky László vette észre, hogy a latin átíró szövegben eltérés van a két példány között,26 majd Gyomlay Gyula vette alapos vizsgálat alá a görög szöveget, s állapította meg, hogy az „A” példány szövege a jó, a „B” példány pedig egy görögül aligha tudó személy meglehetősen silány másolása útján jött létre.27 Végül Hóman Bálint állapította meg a latin szöveg alapján, hogy az „A” példány Kálmán király hiteles oklevele, a „B” példány pedig egy, a XIII. század végén az apácák birtokperéhez készült egyszerű hamisítvány, amelyre az eredetiről leszedett hiteles pecsétet tették rá.28
Amennyire a szövegből kiderül, a Szent István által kiadott oklevelet bizánci szokás szerint összetekercselték és lepecsételték. A hitelesítésnek ez a módja azzal járt együtt, hogy amennyiben valamilyen oknál fogva szükség volt az oklevél felnyitására, fel kellett törni a pecsétet, miáltal az oklevél hitelét vesztette. Hogy ismét hiteles írás tanúskodjék a tulajdonos mellett, új oklevélbe kellett foglalni a régi szövegét. Mikor Kálmán király idején az apácák pereskedtek, be kellett mutatniuk az eredeti oklevelet, s mivel azt kinyitották, s ezáltal érvénytelenítették, újat adott helyette a király. Hogy milyen perben kellett bemutatniuk az apácáknak Szent István oklevelét, nem tudjuk, tudjuk azonban, hogy Simon pécsi püspököt bízta meg a király az oklevél megvizsgálásával, s az ő jelentése alapján készült el a latin szöveg, amely azután a göröggel együtt egyetlen hártyára másolva maradt a korunkra.29
Az így ránk maradt görög szöveg legnagyobb hiányossága az, hogy nincs kelte. Nem lehet tudni, vajon nem a másolás folyamán hagyták-e el feltehetően az oklevél végéről, vagy netán eredetileg sem volt. Az oklevél szövegének befejezetlenségére utal az, hogy az ún. átokformulával zárul; hiányzik tehát a keltezés, s az, hogy általában bizánci szokás szerint megadták, ki írta az oklevelet.
Az oklevél kiadója: „István, a keresztény, egész Magyarország királya”. Mivel egyes források szerint Géza fejedelem keresztségben nyert neve is István volt, ezért van olyan feltételezés is, miszerint a görög oklevél kiadója Géza fejedelem volt, s így az oklevél 997 előtt keletkezett.30 Ezzel szemben Kálmán király oklevelében egyértelműen Szent Istvánnak tulajdonítják a görög oklevél kiadását.
Első királyunknak több mint egy emberöltőre kiterjedő uralkodása idején melyik évben készült oklevelünk, ugyancsak kérdéses. Szentpétery Imre egyértelműen az interpolált, s általa 1002-re helyezett pannonhalmi oklevél elé teszi a görög oklevél létrejöttének idejét, gondolván, hogy a latin nyelvű hivatali írásbeliség létrejöttével megszűnt a lehetősége a görög nyelvű oklevéladásnak hazánkban.31
Ezzel szemben Moravcsik Gyula egy körültekintően felépített hipotézis alapján, amely Horvát István ötletéből született,32 1010 utánra helyezi oklevelünket, amikor már nincs nyoma Heribert császári kancellár idézett „C” jelű munkatársa működésének Magyarországon.33 Horvát István ötlete a Szent Margit-legenda azon értesülésén alapszik, miszerint Szent Imre hercegnek, első királyunk fiának a jegyese a görög (bizánci) császár leánya volt.34 Ez az eljegyzés minden bizonnyal szövetségkötés eredménye lehetett a két uralkodó között. Sajnos a máskor oly bőséges adatokat tartalmazó bizánci források a XI. századi magyar történet vonatkozásában rendkívül szűkszavúak, s így a legenda állítását sem erősítik meg.35 Szent Istvánnal egy időben II. Baszileiosz császár uralkodott az őt túlélő öccsével VIII. Konsztantinosszal. Baszileiosz császár nőtlen volt, Konsztantinosznak három leánya közül pedig Eudokia monostorba vonult, Zoé először III. Romanosz császár felesége volt, s utóbb még kétszer férjhez ment, s végül Theodóra ugyan szintén monostorba került, mégis először 1042-ben Zoéval közösen, majd 1055/1056-ban egyedül uralkodott.36 Közülük az egyik III. Ottó császár jegyese volt.37 Valószínű azonban, hogy egyikőjük sem lehetett Szent Imre herceg jegyese, részben a koruk miatt,38 részben pedig a rangkülönbségre oly mereven ügyelő bizánci udvar nemigen adhatott császárleányt a magyar udvarba.39 Az ismeretlen görög hercegnő tehát valószínűleg gyermekként kerülhetett a magyar udvarba, s míg a házasságkötés meg nem történhetett, monostorban, hihetőleg a veszprémvölgyi görög monostorban élt.40
Sajnos a görög oklevél alig árul el valamit is az alapító céljáról. Mindössze annyit tudunk meg belőle, hogy azt István király a saját, a felesége, gyermekei és egész Pannónia lelki üdvéért alapította. A Kálmán király-féle latin szöveg azonban zavarbaejtő, hiszen azt írja, hogy Szent István király privilégiuma a monostor auctor-ának nyelve szerint lett görögül írva. Számtalan feltevés látott már napvilágot ezzel kapcsolatban. A jelenlegi tudásunk szerint az auctor az oklevéladó, vagyis az a személy, aki a monostort alapította és erről oklevelet adott ki.41 Csakhogy Szent István nyelve nem lehetett görög! Valószínű tehát, hogy az auctor szót a monostor értelmi szerzője ként kell felfognunk, s talán ebbe a jelentésbe belefér az, aki kezdeményezte a monostor alapítását, aki netán maga a bizánci uralkodó volt.
Amiként nincs tudomásunk arról, ki lehetett a görög császár leánya, ugyanúgy a sorsára vonatkozóan sem rendelkezünk forrásokkal. A monostor azonban amelyet első szent királyunk alapított, a többi görög monostorral együtt talán a tatárjárás idejéig virágzott Magyarországon.42 Ezt követően a monostor a ciszterci apácák lakhelye lett.43
Természetesen a görög oklevél hiányosságait és páratlan voltát tekintve mindig is felmerült a szöveg hitelességével kapcsolatban kétkedés. Czebe Gyula, akinek az első jó görög szöveget, s máig ható interpretációt, fordítást köszönhetjük, feltételezte a dél-itáliai párhuzamos forrásanyag alapján, hogy a görög szöveg nem maradt változatlan a megújításkor, hanem az eredeti szöveget egy dél-itáliai, szicíliai görögségben járatos ember a kor, a XII. század eleji viszonyainak megfelelően átalakította.44 Vélekedését azonban Darkó Jenő más görög vidékekről származó forrásokban fellelhető párhuzamok alapján45 és Krajnyák Gábor az egyházi terminológia jelenlétéből kiindulva46 cáfolják. Ennek alapján tehát nincs okunk feltételezni, hogy a meglevő szöveg nem Szent István oklevelének szövege.47
Tagadhatatlan, hogy Szent István görög oklevele egyedül áll abban a mezőnyben, ahol egymás után hárman is felsorakoznak (ugyan interpoláltan) a császári kancellária mintájára készült oklevelek.48 Kérdéses azonban, hogy ezeket a császári mintára készített okleveleket kell-e hiteleseknek, a korra jellemzőknek tekintenünk? Az nyilvánvaló, hogy egyik, Szent István nevéhez fűződő latin nyelvű oklevél sem maradt ránk változatlan formában. A görög oklevél szövege ellen viszont számottevő érvet nem lehet felhozni. Joggal gondolhatjuk tehát azt, hogy a görög az egyetlen hiteles oklevélszöveg, amely fennmaradt Szent István neve alatt. Az oklevél formája, helyesebben szólva inkább formájának hiánya egy szerveződő állam hivatali írásbeliségének első termékére vall. Az oklevélben használt egyes szám az uralkodói többes helyett gyakori a korai uralkodói oklevelek között.49 Ráadásul ennek nyomai itthon is felfedezhetők. Már volt róla szó, hogy a pannonhalmi oklevél bizonyos része egyes számban lett fogalmazva.50 Egy ilyen egyes számban fogalmazott oklevél körvonalai rajzolódnak ki a Gizella királyné adományát megőrző késői feljegyzésből is.51 Hogy tehát valóban ez az egyes számban való fogalmazás volt jellemző a Szent István-kori hivatali írásbeliségre, s a többes számú részek a fejlettebb írásbeliség adta formák közé Szent István korában még, avagy csak később lettek befoglalva, azt pusztán a veszprémvölgyi oklevél vizsgálata alapján eldönteni nem lehet. Ezt további kutatás tisztázhatja, amit nagymértékben elősegíthet a legrégebbi okleveleink megjelenés előtt álló corpusa.52
FÜGGELÉK
Alább közöljük a veszprémvölgyi oklevél hiteles („A”) példányának görög szövegét Moravcsik Gyula kiadása alapján (Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásai, Budapest, 1984. 79—81.), valamint annak Czebe Gyula (A veszprémvölgyi oklevél görög szövege. Értekezések a történelmi tudományok köréből. 24/1918. 17—18.) által készített, Moravcsik Gyula által módosított fordítását, továbbá Kálmán király 1109-i oklevelének latin szövegét, s annak magyar fordítását.
„Az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Én, István, keresztény s egész Hungria királya, miután létesítettem, felállítottam és berendeztem a szentséges Istenanya veszprémi, érseki monostorát, s összegyűjtöttem benne apácák seregét a magam, nőm és gyermekeim, valamint egész Pannónia lelki üdvéért, így rendelkezem. Ajándékozok ennek a monostornak 9 falut földestől együtt. Ezen falvak nevei a következők: először Szárberény, negyvennyolc füsttel és hat halásszal; aztán egy másik falu, Szántó, harminc családdal – ez a Dunánál van –, továbbá (ti. ajándékozok) húsz családot a szentséges Istenanya beiktatásakor, úgyszintén a szombotu-i révet hét révésszel, hasonlóan a vásárvámot is, valamint lovas szolgát hatvanat, halászt a Dunán tizenkettőt, ácsot hármat, kovácsot kettőt, pohárnokot egyet, esztergályost egyet; (ti. van aztán) Paloznakban egy birtokrészes vincellér meg Faddon is egy vincellér, Melegdi; kapja meg továbbá majorgazdaság gyanánt a Szentháromság szigetét. Az összes falunevek együttesen ezek: először Szárberény, aztán Mama, aztán Sandor, aztán Kenese, aztán Csittény, aztán Szántó, aztán Padrag, aztán Zalészi, aztán Gerencsér. S több más egyebet is ajándékozok a szentséges Istenanyának, az érseki monostornak, hogy a monostoré legyen, amíg csak ég és föld áll. De szabad rendelkezési joggal is felruházom ezt a monostort avégből, hogy azokat, akik nem akarnak a szent monostor fönnhatósága alatt lakni, a fejedelemasszony és a nővérek rendelete nélkül űzzék ki arról a helyről kedvük és akaratuk ellenére. Ha pedig valakit azon kapnának, hogy abból, amit én a monostornak adtam, elszakítana vagy elidegenítene valamit, legyen az az én nemzetségemből vagy bárki más, akár király, akár főúr, akár ispán, akár püspök, akár más valaki, átok szálljon rá az Atyától, a Fiútól és a Szentlélektől, dicsőséges Asszonyunktól, az Istenanya s örökké szűz Máriától, a dicsőséges Apostoloktól, a háromszáztizennyolc atyától és minden szentektől s tőlem, bűnöstől.”
Kálmán király 1109-i oklevelének magyar fordítása
„Az Úr megtestesülésének 1109. évében a legkeresztényibb Kálmán király parancsára lett megújítva ez a veszprémi apácák monostoráról szóló privilégium.
A megújítás oka a következő volt. Mivel Szent Istvánnak az egész privilégiuma, amely ugyanezen monostor minden tartozékáról szólt, az ő viaszpecsétjével lepecsételve lett összetekerve, de bizonyos pereskedések miatt elkerülhetetlenül fel kellett bontani, ezért a pereskedések megszűntével – hiszen a régi privilégium elvesztette hitelességét – olyan újat kellett készíteni, amely azt tartalmazta, amit az a monostor minden vitán felül birtokolt abban az időben, midőn megparancsolták a privilégium megújítását.
Tehát Simon pécsi püspöknek a király parancsára és a veszprémi püspök egyetértésével tartott alapos vizsgálata és a legkeresztényibb Kálmán királynak szóló jelentése alapján a következőket találták ellentmondásmentesen az egyházéinak: Szárberény falu 54 házzal, de a faluhoz tartozó föld és erdő közös a falu lakói között. Szántó falut a Duna mellett először 32 házzal adta oda Szent István, azután az egyház felszentelésekor adott ugyanabban a faluban még húsz házat. Ugyanebben a faluban van még 12 halász is. A falu teljes földje az apátnő birtoka. Ugyanezen falu vásárvámja és révpénze hét hajóssal együtt a monostoré. Adott egy szigetet is Silden és a szigeten kívül adott magánál a révnél egy birtokot marhalegelőül. A föld azonban közös. Magánál a Sild révnél keszeghalászatuk van. A harmadik falu Máma, a negyedik Sándor, az ötödik Kenese, a hatodik Csittény. Ezen négy faluban: Mamán, Sándorban, Kenesén, Csittényben a föld nem közös és nem szabad akárkinek ott laknia csak ha az apátnő engedi. A hetedik falu Sarlós, a föld azonban közös a pécsi püspök népével. A nyolcadik falu Padrag, ahol Padrag fiának közös a földje az apátnő népével. A kilencedik falu Gerencsér, amelynek a földje közös. Mindezekben a falvakban az apátnőnek nincsenek lovasszolgái, de van 63 háznyi szekerese és kétháznyi kovácsa és egy esztergályosa, valamint egy pohárnoka. A többiek szőlő- és földművesek. Paloznakon is van az apátnőnek egy szőlőművese a szőlőjével. Ezen kívül adott a Szent Király Madocsa révjénél vizahalászatot, amely a Szűz Mária apácáinak étkezésére szolgál.
A monostor kezdeményezőjének nyelve szerint görögül írott régi privilégiumot azért írattuk hozzá, hogy a régi és az új összehasonlításából biztosan kiderüljön az igazság. Hiszen a pécsi püspök vizsgálata szerint az újba be lettek véve azok is, amelyek nem találhatók meg a régiben, vagyis azok, amelyekkel gyarapodott a szent egyház az idők folyamán.
Bárkit azonban aki ezeket, amelyeket ez a privilégium tartalmaz, valamivel is csökkenteni merészelné, Isten az igaz bíró és Szűz Mária, minden apostol és minden istenhívő átka érje – ahogyan a régi privilégiumban írva van –, és az Isten egyházának megtámadásáról szóló országos törvény szerint fizessen.”
Jegyzetek
1 Szentpétery Imre: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Budapest, 1923. (továbbiakban: Szentpétery, Kritikai jegyzék) No 1–11.
2 Uo. No 1.; szövegét l. a Függelékben.
3 Szentpétery, Kritikai jegyzék No 2.
4 Szentpétery Imre: Szent István király oklevelei. Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján. Szerk.: Serédi Jusztinián. Budapest, 1938. (továbbiakban: Szentpétery, Szent István oklevelei) II. 133–202.
5 Szentpétery, Kritikai jegyzék No. 6. és uő.: Szent István király pécsváradi és pécsi alapítólevele. Értekezések a történelmi tudományok köréből 24/1918. 581 – 640. (továbbiakban: Szentpétery, Pécsváradi és pécsi).
6 Szentpétery, Kritikai jegyzék No. 7–8.
7 Szentpétery, Kritikai jegyzék No. 9.
8 Szentpétery, Szent István oklevelei 138–140.
9 Szentpétery, Kritikai jegyzék No 3. Új kritikai szövegkiadását legutóbb Györffy György készítette el (Diplomata Hungarica antiquissima 1000–1196. Történelmi Szemle, 3/1960. 525–535).
10 Szentpétery, Pécsváradi és pécsi 581–640. és Szentpétery, Kritikai jegyzék No 5.
11 Györffy György a Szent István latin nyelvű okleveleinek létrejöttével kapcsolatos hipotézist kutatásaival továbbfejlesztette. Feltevése szerint azok a változások, amelyek a császári kancelláriákban lezajlottak, a magyarországi hivatali írásbeliségben is tükröződnek. III. Ottó császár halálával ugyanis (1002. január 23.) Heribert kancellár pályafutása is véget ért az udvarban. II. Henrik németországi új kancellárja Egilbert néhány évi munkálkodását követően az a Bruno lesz a kancellár, aki korábban Szent István udvarában lelt menedéket haragvó bátyja, II. Henrik elől, valamint az itáliai kancelláriában is változás állott be, amikor II. Henrik 1004-ben leverte Arduin itáliai ellenkirályt. E változások következtében a kancelláriák alkalmazottai, az egymást váltó kancellárok munkatársai részben hazánkba kerülhettek, s feltehetően a pécsi és a veszprémi okleveleket már nem is ugyanaz fogalmazta, aki a pannonhalmit. [István király és műve. Budapest, 1977 (továbbiakban: Györffy, István) 266–267.]. A pécsi oklevél például a keltezésében olyan újítást tartalmaz, amelyet csak 1003. december 1-jén vezettek be a német királyi kancelláriában, a veszprémi oklevél pedig az itáliai kancelláriában készült oklevelek számos kifejezését tartalmazza (Györffy György: Die Anfänge der ungarischen Kanzlei im XI. Jahrhundert. Archiv für Diplomatik 30/1984. 91.). Györffy György újabb kutatási eredményeiről lektori jelentésében tájékoztatott, amiért ezen a helyen is fogadja hálás köszönetemet.
12 Szentpétery, Kritikai jegyzék No 2.: „Az eredeti hiteles oklevélnek interpolált utánzata.”
13 Szentpétery, Kritikai jegyzék No 4. Újabb kiadása: Codex diplomaticus et epistolaris Slovaciae. Ed. R. Marsina. Bratislavae, 1971. No 51.
14 Szentpétery, Kritikai jegyzék No 10. és 601.
15 Szentpétery, Kritikai jegyzék No 11., valamint más példák: Szentpétery, Szent István oklevelei 198–199. Érdekes, hogy miként Szent István legendáját is oklevélnek kijáró tisztelet övezte (Györffy, István 268.), ugyanúgy 1437-ben a felkelt erdélyi parasztok is Szent István oklevelének előkerülésétől várták sorsuk jobbra fordulását, azt gondolván, hogy abban meglelik eredeti – az akkorinál –, könnyebb helyzetük bizonyítékát (Demény Lajos: Parasztfelkelés Erdélyben 1437–1438. Budapest, 1987. 131–140.).
16 Szövegét l. a Függelékben!
17 Gutheil Jenő: Az Árpád-kori Veszprém. A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai I. Veszprém, 1977. (továbbiakban: Gutheil, Veszprém) 138–165. Hervay L. Ferenc: Repertorium historicum ordinis Cisterciensis in Hungaria. Bibliotheca Cisterciensis 7. Roma, 1984. 192–199.
18 Péterfy, Carolus: Sacra concilia ecclesiae Romano-catholicae in regno Hungáriae… Posonii, 1741. 6–7.: „Si vero quis praesumpserit ex eis, quae dedi, ab hac habitatione abscindere aut abalienare aliquid sive ex generatione mea sive alter quispiam sive reges sive principes sive episcopi sive duces militum sive alii quidam, ut habeant anathema a Patre et Filio et Spiritu Sancto, gloriosa domina nostra, Dei genitrice et semper virgine Maria, gloriosis apostolis et trecentis et octo patribus et omnibus sanctis et a me peccatore.” A párhuzamba állított törvényszöveg: (Závodszky Levente: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai. Budapest, 1904. 142.) „Quisquis fastu superbie elatus domum Dei ducit contemptibilem et possessiones Deo con- secratas atque ad honorem Dei sub regia immunitatis defensione constitutas inhoneste tractaverit vei infringere presumpserit, quasi invasor et violator domus Dei excommunicetur …”
19 Szegedy, Iohannes: Assertor libertatis Ungaricae, Dalmaticae, Croaticae et Sclavonicae Andreas II rex Hierosolymitanus … Iaurini, 1750.
20 Leges ecclesiasticae regni Hungáriae.., opera et studio Ignatii comitis de Batthyán. Albae-Carolinae, 1785. I. 374–375.
21 Pray, Georgius: Vita S. Elisabethae viduae… nec non B. Margaritae virginis… Tyrnaviae, 1770. 221–222.
22 Magyar Országos Levéltár. Mohács előtti gyűjtemény. Dl 11/1 (= „A” példány), 11/2 (= „B” példány). A korábbi irodalomban a Dl 11/1 jelzetű példány neve: MP, illetve M, a Dl 11/2 jelzetű példányé pedig OP, illetve O.
23 A Brandenburgi levéltárba került Hunyadi levéltár egy részét csereképpen megszerezte a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltára, s elcserélte a Magyar Országos Levéltárral olyan oklevelekért, amelyek két példányban voltak meg ott. (Borsa Iván: A Hunyadi család levéltárának története. Levéltári Közlemények 35/1964. 46–47. és uő.: A Magyar Országos Levéltár Diplomatikai Levéltára. I. A gyűjtemény kialakulása. Levéltári Közlemények, 41/1969. 300.)
24 Kumorovitz L. Bernát: Kálmán király 1109. évi veszprémvölgyi „ítéletlevele”. A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 3. Veszprém, 1984. (továbbiakban: Kumorovitz, Kálmán király) 5–15.
25 A már idézetteken (Péterfy, Pray, Batthyány, Szegedy) kívül a „B” példány szövegét és facsimiléjét közölte Szerdahelyi György Alajos (Diploma Graecum S. Stephani regis monialibus caenobii Vesprimiensis BMV datum. Budae, 1804), valamint az ő nyomán a többi kiadói is. Erre vonatkozóan l. Gyomlay Gyula: Szent István veszprémvölgyi donátiója. Értekezések a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Széptudományi Osztálya köréből 17/1902. (továbbiakban: Gyomlay, Veszprémvölgyi) 5–8.
26 Fejérpataky László: Kálmán király oklevelei. Értekezések a történelmi tudományok köréből 15/1892. 5.
27 Gyomlay, Veszprémvölgyi 391–434.
28 Hóman Bálint: A veszprémvölgyi 1109. évi oklevél hitelessége. Turul 29/1911. 123–134, 167–174. Uő.: Szent István görög oklevele. Századok 51/1917. 99–136, 225–242.
29 Kumorovitz L. Bernát: A magyar pecséthasználat története a középkorban. A Jászóvári Premontrei Kanonokrend Gödöllői Szent Norbert Gimnáziumának és Szent Norbert-Nevelőintézetének Évkönyve az 1943–44. iskolai évről. Szerk.: Szopek Loránd. Gödöllő, 1944. 293. és uő.: Kálmán király 5–15. Hogy miként nézett ki egy így megpecsételt oklevél, Moravcsik Gyula kutatásaiból tudjuk (Bizánc és a magyarság. Budapest, 1953. X. sz. kép).
30 Balogh Albin: A veszprémvölgyi görög monostor alapítása. A legrégibb magyarországi oklevél. Regnum 6/1944–1946. 21–30. László Gyula: A magyar pénzverés kezdeteiről. Századok 97/1963. 382–397. Komjáthy Miklós: A veszprémvölgyi alapítólevél kibocsátójáról. Levéltári Közlemények 42/1973. 33–49. Ugyancsak idevonható Melich János véleménye (A honfoglaláskori Magyarország. Budapest, 1925–29. 39), miszerint a veszprémvölgyi monostort Sarolt, Géza fejedelem felesége számára alapították, s azt Szent István adományaival gyarapította. A Géza- féle alapításnak ellentmond az, hogy az oklevélben szereplő István „király” címet visel (Moravcsik Gyula: Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásai. Budapest, 1984. 79.), valamint az, hogy a monostor érseki volt, vagyis az (esztergomi) érsek alá tartozott, az érsekség azonban csak Szent István idején létesülhetett (Györffy György: Zu den Anfängen der ungarischen Kirchenorganisation auf Grund neuer quellenkritischer Ergebnisse. Archívum Historiae Pontificiae 7/1969. 79–113).
31 Szentpétery, Pécsváradi és pécsi 631.
32 Horvát István: Boldog Asszony Veszprém Völgyi Apátza Monostorának alkató Görög oklevele Szent István Magyar Királytól Kálmán Magyar Királynak 1109-dik évi hiteles Másolatából két Réz Táblával. Tudományos Gyűjtemény 1/1834. 84–106.
33 Moravcsik Gyula: Görög nyelvű monostorok Szent István korában. Emlékkönyv Szent István Király halálának kilencszázadik évfordulóján. Szerk.: Serédi Jusztinián. Budapest, 1938. I. (a továbbiakban: Moravcsik, Görög nyelvű) 387–422.
34 Szent Margit legendája. Árpád-kori legendák és Intelmek. Szerk.: Érszegi Géza. Budapest, 1987. 125. Egyébként Szent Imre feleségére nézve nem egységes a hagyomány; némely forrás III. Kresimir horvát király leányát, más forrás pedig II. Mieszko lengyel királyét tartja Imre herceg nejének (Moravcsik, Görög nyelvű 413).
35 Moravcsik, Görög nyelvű 414, 418.
36 Gardthausen, V.: Die Schrift, Unterschriften und Chronologie im Altertum und im byzantinischen Mittelalter. Griechische Palaeographie. Leipzig 1913. II. 490–491. Moravcsik, Görög nyelvű 414–415. Ostrogorsky, Georg: Geschichte des byzantinischen Staates. Byzantinisches Handbuch 1/2. (továbbiakban: Ostrogorsky, Geschichte) München, 1952. 256.
37 Moravcsik, Görög nyelvű 415.
38 A hercegnők életkorára abból lehet következtetni, hogy Zoé 1028-ban ötvenéves volt (Ostrogorsky, Geschichte 256 és Moravcsik, Görög nyelvű 415).
39 A bizánci udvar álláspontját Bíborbanszületett Konstantin császár a következőképpen fejtette ki: „Ha … valamelyik nép azt kérné, hogy a rómaiak császárával rokonságba jusson, vagy úgy, hogy annak leányát kapja, vagy pedig, hogy saját leányát adja feleségül, hogy akár a császárnak, akár a császár fiának a felesége legyen, ezt az esztelen követelésüket is vissza kell utasítanod … mondván: »Erre a dologra nézve is fel van írva … szent Konstantin rendelkezése … hogy a rómaiak császára sohase létesítsen rokoni kapcsolatot a római szertartástól eltérő és idegen szokásokat követő, különösképpen pedig más hitű és kereszteletlen népekkel, kivéve egyes egyedül a frankokat…«” (Bíborbanszületett Konstantin: A birodalom kormányzása. A görög szöveget kiadta és magyarra fordította Moravcsik Gyula. Budapest 1950. 71.) Bár ez az elvi álláspont a gyakorlatban másként is alakulhatott, s éppen II. Baszileiosz idején, aki azért a segítségért, amit Vlagyimir kievi fejedelem nyújtott neki 988 kora tavaszán Bardasz Phokasz ellen, feleségül adta bíborban született húgát, Annát a fejedelemhez, akinek megkeresztelkedésével vette kezdetét a kereszténység orosz földön (Ostrogorsky, Geschichte 243–244). Ahogy Vlagyimir fejedelem is méltó lehetett egy bizánci hercegnő kezére, úgy a magyar uralkodó, vagy a trónörökös sem lehetett kifogásolható vő a bizánci udvar számára, hiszen ez a magyar uralkodó: „István, a keresztény” volt.
40 Amennyiben mégis VIII. Konsztantinosz császár valamelyik leányára vonatkoznék a Szent Margit-legenda adata, leginkább a legkisebb leányra, Theodórára gondolhatnánk. Mikor ugyanis 1028-ban VIII. Konsztantinosz a halálán volt, s örököse csak a három leánya volt, kiszemelték Romanosz Argyrosz patrikioszt, hogy társa legyen valamelyik leánynak. Ehhez Romanosznak le kellett mondania feleségéről, aki monostorba vonult. A legnagyobb leány már nem jött számításba, mert apáca volt. A legkisebb Theodóra pedig visszautasította Romanoszt – mint mondták – részben a rokonság miatt, részben mert Romanosz felesége még élt. Végül az ötvenéves Zoé hajlandó volt a kezét nyújtani III. Romanosznak. Theodóra azonban hamarosan összeesküvésbe keveredett, s így száműzték a palotából Petrionba. Legközelebb már csak akkor találkozunk vele, amikor 1032-ben egy újabb összeesküvés miatt nővére, Zoé levágatja a haját és apácának kényszeríti. (Georgius Cedrenos Ioannis Scylitzae ope ab Immanuele Bekkero suppletus et emendatus. Tomus alter. Corpus sciptorum históriae Byzantinae 14. Bonnae 1839. 485–489. Ostrogorsky, Geschichte 256, 260, 268.)
41 Az auctor szóra: Szentpétery Imre: Magyar oklevéltan. A magyar történettudomány kézikönyve. Szerk.: Hóman Bálint. II/3. Budapest, 1930. 5. Karácsonyi János feltételezte, hogy Gizella királyné alapította a veszprémvölgyi monostort, s lakói német apácák voltak (Szent István király élete. Budapest. 1904. 39–40). Ezt a vélekedést lényegében Hóman Bálint is elfogadta (Hóman Bálint–Szekfű Gyula: Magyar történet. Budapest 1941. 198. Paizs Dezső pedig úgy vélte, hogy az auctor a monostor tulajdonosait, az apácákat jelentette (Az „auctor monasterii” a veszprémvölgyi apácák Kálmán-féle megerősítő levelében. Magyar Nyelv 36/1940. 41– 42). Fehér Géza felhasználva azt a forrást, miszerint az 1014–15-ben uralkodó Gavril-Radomir első feleségét, a magyar király leányát áldott állapotban elűzte, aki a fiával. Deleán Péterrel Magyarországra menekült, elképzelhetőnek tartotta, hogy számukra alapította Szent István király a veszprémvölgyi monostort. (A bolgár egyház kísérletei és sikerei hazánkban. Századok 61–62/1927–1928. 1–20), amit Deér József kronológiai meggondolásból valószínűtlennek tartott (Észrevételek Fehér Géza „A bolgár egyház kísérletei és sikerei hazánkban” című cikkére. Századok 61–62/1927–1928. 333–335).
42 A görög monostorok létezéséről a 13. század első felében: Érszegi Géza: Dunapentele a középkorban. Fejér megyei Történeti Évkönyv 9/1975. 15.
43 Gutheil, Veszprém 159.
44 Czebe Gyula: A veszprémvölgyi oklevél görög szövegkönyve. Értekezések a történelmi tudományok köréből 24/1918. 131–244.
45 Darkó Jenő: A veszprémi apácamonostor alapítólevelének 1109-i másolatáról. Egyetemes Philológiai Közlöny 41/1917. 257–272, 336–351.
46 Krajnyák Gábor: Szent István veszprémvölgyi donatiójának görög egyházi vonatkozásai. Századok 59–60/1925–1926. 498–507.
47 A szöveg változatlanul hagyása melletti érv lehet az is. hogy a görög oklevélnek azon részét, amely a monostor érseki jellegére utal. a görög szövegből nem hagyták ki 1109-ben, csak a latin parafrázisban hallgatással mellőzték. (Kumorovitz, Kálmán király 9.)
48 A pannonhalmi, a pécsi és a veszprémi alapítólevelek tartoznak ide (Szentpétery, Kritikai jegyzék No 2, 3, 5.).
49 Codex diplomaticus regni Croatiae, Dalmatiae et Sclavoniae. Red Marko Kosrencic. Zagreb 1967. I. No 3 (852). 28 (950?) 64 (1060) stb.
50 Szentpétery, Szent István oklevelei 160.
51 Sörös Pongrácz: A bakonybéli apátság története. A Pannonhalmi Szent-Benedek-Rend története VIII. Budapest 1903. 590. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagynunk azt a tényt sem, hogy a Szent István neve alatt fentmaradt törvények szövegezése többesszámú, ez netán köszönhető azoknak a külföldi példáknak, amelyeket a törvényszerkesztők követnek; éppen az így megnyilvánuló idegen hatás miatt kerültek gyanúba (Bónis György: Szent István törvényeinek önállósága. Századok 72/1938. 433–487).
52 Diplomata Hungáriae antiquissima. Szerk.: Györffy György. Budapest (nyomás alatt).
