Gál Géza Gaszton

Népoktatás Hercegszántón az Osztrák-Magyar Monarchiában

2009

„A népnek erkölcsileg szabaddá kell lennie, a nemzet is szabad akar lenni és az is akar maradni. Neveljük arra, hogy értse és megérdemelje a szabadságot, amire nézve a józan haladás az eszköz…”

(Ney Ferencz)

Előszó

A történetírás a jelentősebb oktatási-nevelési intézmények részletes feltárását elvégezte. Kevesebb szó esett viszont a népiskolákról, amelyek a műveltség alapjait, a teljes emberré formálás elsődleges lehetőségét adták, főleg a társadalom alsóbb rétegeiből származó tanulók millióinak. A fiatalok mostoha körülmények között, nehézségek közepette értek el szép eredményeket az alsó iskolákban.

A tanítónők, tanítók az elemi ismereteket, a műveltség alapkészségeit, ami a további tanulmányok alapja, átadták társadalmi helyzettől függetlenül a tanítványaiknak.

Azok a korabeli pedagógusok, akik nem kaptak szobrot, nevük nem került be a lexikonba, napjainkra a feledés homályába merültek.

Az iskolai munkájuk pedig igen fontos volt, mert az részévé vált a tanítványaik felnőttkori tevékenységének és így a jövőjük meghatározását is befolyásolta. Képeztek kiemelkedő adottságú fiatalokat is, de döntő többségében átlagemberek kerültek ki kezeik közül, akik a mindenkori társadalom alapját képezik. Iskolatörténetek jelentős tényezője volt a település egyházközségi testülete. Komoly anyagi nehézségek ellenére fenntartották az iskolájukat, mert hittek annak fontos szerepében.

Dolgozatomban a Görögkeleti Szerb Hitfelekezeti Elemi és a Római Katolikus Elemi népiskolák történetének egy szakaszát igyekeztem feltárni Hercegszántón.

A Görögkeleti Szerb Hitfelekezeti Elemi Iskolát, az államosítást követően összevonták az 1946-ban létrehozott Állami Délszláv Tanítási Nyelvű Népiskolával. Azt követően Szerb-Horvát Általános Iskola néven működött. Napjainkban a jogutód neve Horvát Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon.

A Római Katolikus Elemi Iskolát is államosították 1948-ban. Az intézmény nevét Hercegszántó Általános Iskola, majd a 20. század utolsó évtizedében Dózsa Utcai Óvoda és Általános Iskolára módosították. A századfordulót követően rövid ideig Hercegszántó – Dávod Általános Művelődési Központ néven szerepelt a közoktatási intézmény. 2008. évben a Hercegszántó Község Önkormányzata megszüntette az iskola működését.

Kutató munkám célja az 1868 és 1918 közötti időszakban az ország elemi iskola rendszerének rövid áttekintése, valamint a Hercegszántón működött iskoláknak a bemutatása. Azt szeretném, hogy az akkori értékek ne merüljenek feledésbe, ezért konzerválni kívánom a jövő számára. Úgy érzem, szükséges egységbe foglalni az iskolák múltját. Az adott időszak megismerése az iskolához tartozó emberek számára – tanulók, szülők, pedagógusok – izgalmas lehet. A múlt ismerete, ami természetesen nem teljesen feltárt, fontos lehet számunkra, hogy a mai élettel összevetve a változtatásokat hasznosíthassuk.

A téma választásánál a döntésemben fontos szerepet játszott az iskolához való személyes kötődésem és természetesen a kíváncsiságom. Azt gondolom, hogy egy település tanügyi történetének bővebb leírása az ott dolgozó pedagógusokra vár.

Tanítványa is voltam az elemi iskola utódjának rövid ideig. Az állami általános iskola első osztályát Hercegszántón végeztem az 1954/55. tanévben. 1971-től tanárként is dolgoztam az intézményben.

Az 1868. évi XXXVIII. tc. megjelenésétől kísértem végig az iskola életét az I. világháború befejezéséig. Kutatásom során nagymértékben támaszkodtam a Kalocsai Érseki Levéltár és Könyvtár Hercegszántó iskolatörténetére vonatkozó anyagára. Polyák Imre plébános a Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára iskolai anyagának kutatását tette lehetővé számomra, ami fontos támogatást jelentett a múlt eredményes feltárásában. Sajnálom, hogy a Historia Domus hiányzik a plébánia irattárából, mert segítségével valószínűleg még több információhoz juthattam volna a témával kapcsolatban.

Szóbeli forrásokat kaptam, az iskolák történetével kapcsolatosan, Varga Terézia, és Vélin Marin hercegszántói lakosoktól.

Tisztelettel megköszönöm Ambrusné Dr. Kéri Katalin, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docensének segítségét. Hálás vagyok továbbá az itt fel nem soroltaknak is, a dolgozat megszületésében nyújtott nélkülözhetetlen támogatásukért.

A gyűjtőmunkámat az alábbi helyeken végeztem:

– A Bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskola Könyvtára

– A Bajai Városi Könyvtár

– A Bács-Kiskun Megyei Levéltár

– A Baranya Megyei Levéltár

– A Garai Plébánia Hivatal Irattár

– A Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattár

– A Kalocsai Érseki Levéltár

– A Szabadkai Történelmi Levéltár

Kutatás és elemzés tárgyává tettem:

– A hercegszántói iskolák történetének feltárását 1868-1919 között,

– A nemzetiségi nyelv oktatását az elemi iskolákban,

– A tankerületi tanácskozások anyagát

– Az „iskolaközségesítési” törekvéseket,

– Az országos tanügyi rendelkezések hatását a helyi r.k. Iskolában.

A feltárt, zömmel elsődleges forrásokat dokumentumelemzés módszerével dolgoztam fel. Az iskolák történetének feldolgozását még nem fejeztem be. A kutatómunkát folytatni kívánom. A Görögkeleti Szerb Hitfelekezeti Elemi Iskola, valamint a Római Katolikus Elemi Népiskola történetének kibontását, a felekezeti oktatás államosításig kívánom elvégezni, majd az érdeklődő közönség és szakemberek elé tárni.

Politika, gazdaság, oktatás történelmi áttekintése

Politikai, gazdasági helyzet

A feudális termelési viszonyokat felszámolta az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, de ennek közvetlen eredménye csak húsz év múlva jelentkezett. 1867. május 29. Ausztria és Magyarország kiegyezésének dátuma, amit az 1867. XII. tc.-ben rögzítettek. A kiegyezés után megváltozott hazánk helyzete a birodalmon belül. A dualizmus politikai konszolidációjával utat nyitott a tőkés gazdasági fejlődés meggyorsulásának, a polgári állam kiépítésének, a társadalom polgári átalakulásának. A technika, a gazdaság fejlődése az életformában, életviszonyokban is jelentős átalakulást eredményezett. A tőke nagy mennyiségben özönlött az országba. Az ipar és a kereskedelem rohamos fejlődésnek indult. Ez a fejlődés óhatatlanul felvetette az iskoláztatás kérdésének megoldását, mert képzetlen munkaerővel a megálmodott ország fejlesztő feladatok nem lettek volna megoldhatók.

Igen jelentős volt a vízi utak fejlesztése, a folyók szabályozása, a Balaton rendezése, ami a kereskedelem minőségi javulását eredményezte. A Duna a közlekedés és a kereskedelem motorja lett. A közutak kiépítése párhuzamosan folyt a vízi utakkal. 1890-ben 2600 km szilárd burkolatú útja volt az országnak, amit az I. világháború kezdetéig 4100 km-re növelt a nemzet. A vasúthálózat építése is jelentős eredményeket hozott. Budapesten helyezték forgalomba először Európában a földalatti villamosvasutat. A Baja – Zombor – Újvidék vasútvonalat 1895. szeptember 11-én adták át a forgalomnak, és naponta két alkalommal közlekedett két irányban. Gyárak létesítése, hidak építése esik erre az időszakra. A megelőző korhoz képest szárnyalt az ország gazdasági élete.

Az I. világháború lefékezte a gazdasági fejlődés lendületét. Az antanthatalmak már nem várták a Habsburg-birodalomtól a kiegyensúlyozó szerepet a térségben, és teret engedtek az itt élő kis népek önálló államisági törekvéseinek. A háború elvesztése és a nemzetközi politikai érdek új arculata jelentős tényezője volt a történelmi Magyarország felbomlásának.

Az elemi oktatás

A kiegyezés után kialakuló modern-polgári hazai közoktatás a felekezeti oktatás túlsúlyára épült. Az állam szerepe deklaráltan erősen korlátozott volt. A községeknek csak akkor volt kötelességük iskolát állítani, ha nem volt a településen oktatási intézmény. A polgári élet szükségessé tette, hogy a lakosságnak mind szakmai, mind általános műveltsége gyarapodjék. Az iskolaügy 1868-ig egyházi monopólium volt.

A hívő katolikus Eötvös népoktatási törvénye nem esett egybe az egyház elképzeléseivel. A miniszter törvényjavaslatának előterjesztésekor elmondta álláspontját, miszerint senki sem kívánja elvitatni az egyháztól a korábbi időben végzett, oktatással összefüggő pozitív tevékenységét, de „. az egyháznak érdeke, sőt kötelessége elkövetni mindent, hogy a gyermekekből jó keresztyéneket neveljen, ép úgy kötelessége az államnak is, hogy a gyermekeket jó állampolgárokká nevelje föl.”

Az 1868. évi XXXVIII. tc. lerakta a közoktatásügyi rendszer alapjait országunkban. E törvény büntető szankcióval elrendelte az általános tankötelezettséget 6-12 életévig a mindennapos, 12-15 évig a heti néhány órás ismétlő iskola látogatására. Mindkét tagozatot önálló céllal, és külön tervvel hozták létre. Kimondta a törvény azt is, hogy egy tanító 80-nál több tanulót ne tanítson. Az összezsúfoltság káros volt egészségügyi szempontból is, mert kevés volt a levegő, rossz volt a testtartás, amit a tanító nem javíthatott és a fertőző betegségek is jobban terjedhettek. A nagy tanulói létszám kedvezett a rossz tanulói szokások gyors terjedésének, és gátolta az eredményes oktatást a tanító minden erőfeszítése ellenére. A törvény előírta az iskolák szükséges felszerelését is. A népiskola nem volt ingyenes, de a szegény tanulók szülei engedményt kaphattak indokolt esetben. A hitfelekezetek saját erőből fenntartott iskoláikban maguk választották meg a tanítókat, megállapították azok fizetését, döntöttek a tankönyvekről, tanítási rendszerről és módszerről.

Eötvös szerint az állam feladata az egyén és a társadalom közös érdekeire és önszervező képességére alapozva megteremteni a népoktatás további felvirágzásának jogi, pénzügyi és igazgatási feltételeit. Az 1868. évi népoktatásról szóló XXXVIII. törvény kedvezett a hazai oktatásügy fejlődésének. Oktatási módszerek, tankönyvek, oktatási segédeszközök tekintetében lehetséges volt a változatosság a helyi feltételektől függően. A lokális igények kielégítését szolgálta az iskolafenntartás pluralizmusa is.

A „szabad egyház a szabad államban” eötvösi programot az egyház megkérdőjelezte a Ferenc Józseftől a magyar kormány, illetve a vallás- és közoktatásügyi miniszterre átruházott iskolák főfelügyeletének jogát. Ebben a kérdésben közrejátszott az a törvényi lehetőség is, hogy a nem előírás szerint működő felekezeti iskolákat „három ízbeni megintés” után megszüntethették, és a községi iskola felállítását rendelhették el. A tanfelügyelők ezen a téren történt jelentős serénykedése, a felekezeti iskolákkal szemben követett eljárásmódja miatt az egyházak részéről erőteljes tiltakozás bontakozott ki. Bács-Bodrog vármegyében, ahol tradicionálisan magas szintű felekezeti iskolahálózat alakult ki, nem igazán volt jellemző az iskolák állami kezelésbe vétele. Trefort Ágoston 1873-ban körlevélben szögezte le, és biztosította az egyházakat: nem az a kormány célja, hogy „mindenáron minél több községi iskola legyen, hanem az, hogy mindenütt a törvényes követelményeknek megfelelő, jó iskolák legyenek”. A tanfelügyelőket mérsékletre intette. Trefort intézkedéseit kedvezően fogadták az egyházi vezetők. Megértették, hogy az állam nem akar lemondani a segítségükről. Az egyház és a politikai vezetés „megbékélése” az 1876-os évre tehető, és ez megfelelő mederbe terelte a népoktatási törvény végrehajtását.

A nevelés és az oktatás céljaira sok község örömmel áldozott, mert meggyőződése volt, hogy ezáltal saját gyermekét boldogítja, emellett emeli vele a haza dicsőségét, tudván azt, hogy csak vagyonban és tudományban gazdag haza lehet hatalmas. Amely községek a haladás zászlaját kitűzték, azoknak az iskoláiban mindenféle taneszköz fellelhető volt. Előfordultak olyan települések is, ahol az anyagi lehetőségek szűkösek voltak, vagy a fenntartói konfliktusok miatt az iskola felszereltsége hiányos volt.

A népiskolai törvény (1868. XXXVIII.), majd a nemzetiségek egyenjogúságáról hozott törvények (1868. XLIV.) védelmükbe vették a nemzetiségi nyelvoktatást. Emiatt a törvény kemény támadások kereszttüzébe került. A népoktatási törvény a nemzetiségi iskolákban a magyar nyelvnek tantárgyként történő tanítását nem rendelte el. Emiatt az erősödő nacionalista csoportok az állam közvetlen befolyását elégtelennek tartották a népiskoláztatás nyelvének területén.

1879-ig valamennyi nemzetiségi iskolában a tanítás anyanyelven folyt. A szerb népiskolai ügy hatalmas önállósággal rendelkezett, és a dualizmus alatt jelentős iskolahálózatot hozott létre Bács-Bodrog vármegyében. A sikeres nemzetiségi iskoláztatás azonban a közéletben okozott problémát a magyar nyelven alig, vagy egyáltalán nem beszélő lakosok számára. A nyelvi nehézség abból adódott, hogy a közigazgatás és a jogszolgáltatás teljesen magyar nyelven történt, így a más ajkúak ügyének intézése meglehetősen költséges volt. Ez a felismerés arra sarkallta a nemzetiségek egy részét, hogy a magyar nyelv tantárgyként történő tanítását az iskolák tananyagába felvegyék.

A magyar nacionalista politikusok részéről is rendre felvetődött a magyar nyelv tanításának szükségessége a monarchia összes iskolájában. A dualizmus-kori „nyelvmagyarosítási” törekvések fő ideológiája a nemzeti érdekek megvédésére hivatkozott, főleg a nemzetiséglakta vármegyékben. Politikai kompromisszum jegyében született meg az 1879. XVIII. tc., amely a magyar nyelv tanítását az ország valamennyi iskolájában kötelezővé tette. A fő gondot ezután már az jelentette, hogy a nemzetiségi népiskolákban a tanítók nem tudtak magyarul, mert a nemzetiségi tanítóképzők nem tanították a magyar nyelvet. Volt arra is példa, hogy a szülők maguk is vegyes tannyelvű iskolát kívántak gyermekeik kétnyelvűsége érdekében, amely korszerű iránynak volt tekinthető abban a korban. Felismerték, hogy a vegyes tannyelvű iskolákban a gyermekek előtt megnyílik az út a felsőbb tanulmányok folytatására. Azonban a törvénymódosítás igazából nem elégítette ki a szélsőségeseket sem és a politikusokat sem, a nemzetiségiek oldalán.

A kormányzat ezen törekvése nem minden esetben talált egyetértésre a helyi szinteken, és intézkedés nélkül levéltárba helyezték a megkeresést. A kiegyezéstől az I. világháborúig ez a kormányzati szándék a vegyes nemzetiségi lakosságú vármegyékben eredménytelen maradt. A felekezeti iskolák államsegélyben nem részesültek, így a kormányzat a tanítási nyelv alakulásába nem szólhatott bele.

Az 1867 utáni politikai átalakulás a lendületes gazdasági fejlődés és nem utolsó sorban a sikeres oktatási törvényhozás következtében gyorsan növekedett az iskolák száma. A hatvanas évek végén tizennégyezer népiskola működött az országban, és 1893-ban számuk már elérte a tizenhét ezret. Az iskolák szaporodásával nem állt arányban a tanítók képesítése, ezért részükre póttanfolyamokat tartottak. A tanköteles iskolába járók száma 50%-ról 80%-ra emelkedett 1890-re. Az 1868-1914 közötti fejlődés a közoktatásügy legkiemelkedőbb korszaka volt.

Az állam magatartása a századfordulón változott az iskolákkal szemben. Bekövetkezett az etatizmus fokozatos térhódítása. Folyamatos kísérletek történtek az autonómiák visszavonására, elsősorban a nemzetiségek oktatásügyét illetően. A hivatalos szervek nagy mozgalmat indítottak annak érdekében, hogy a nemzetiségi megyékben új állami iskolák épüljenek. 1907-ben az Apponyi-féle törvény a nem állami iskolákat érintette elsősorban hátrányosan, illetve autonómia szűkítésére kényszeríttette őket. Csak abban az esetben részesültek államsegélyben a felekezeti iskolák, ha a magyar nyelvet, földrajzot, történelmet, polgári jogok és kötelességek című tantárgyakat a VKM tanterve alapján tanították. Az 1907. évi XXVII. tc. alapján törekedtek az iskolák magyar nyelvű tanításának teljességére. 1908-tól a népoktatás ingyenessé vált az országban.

Az I. világháború a tanügyi tevékenységet minimálisra szorította az oktatási intézményekben. A dinamikus lendülettel fejlődő tanügy jelentősen visszaesett.

Hercegszántó rövid története

Hercegszántó Bács-Kiskun megyében, Bajától délre található település. Lakossága 2200 fő körül mozog 2009. évben. A község lakóinak 80%-a magyar, 15% horvát és 5% szerb nemzetiségűnek vallja magát napjainkban.

A mai falu helyén – Szent István uralkodása alatt – egy Zánthov nevű helység volt. Az ország vezetője a települést – lelkészével és kápolnájával együtt – a Veszprémvölgyi-apácáknak adományozta. Ezt a jogot Kálmán király is megerősítette 1108-ban. A falu 1345-ben kilenc portából állt. 1405-től már Herczeg Péter birtoka volt a terület. 1413 után Hercegszántó néven is jegyezték a falut. 1614-ben már 46 családfőt számláltak össze.

A török hódítás után az elnéptelenedett bácskai vidékre először a horvát nép egyik csoportja, a sokacok telepedtek le, a ferences szerzetesek közvetítésével, a 17. század végén, akiket később kevés magyar is követett. A falu neve Szántova-ra módosult.

1699-ben a Bácsmegyei összeírás a bajai járásban Szántova falut 47 gazdával említette. 1785. évi úrbéri rendezéskor Szántován 70 telken 144 rác telkes gazda és 43 zsellér volt. 1786-ban 625 lakosa volt a településnek. Az 1800-as években jelentősebb számban települtek vissza a magyarok.

A római katolikus plébánia 1715 óta létezik, és a kalocsai egyházmegyéhez tartozik. A templomot 1725-ben építették. Az 1869-ik évtől postaállomása volt a falunak. A nép a földművelés mellett sertésneveléssel, fa- és nádvágással, halászattal javította helyzetét.

Baja – Bezdán közötti tápcsatorna szerződést 1870-ben fogalmazták meg és 1874-ben adták át. A csatornának 60 cm esése van.

A munkadíjak, piaci árak 1875-ben:

– egy gyalog napszám 75 kr.,

– egy sertés 24 frt.,

– egy barna kenyér 50 kr.,

– egy kg hal 36 kor.,

– 100 nád kéve 7,50 kr.,

– lágy tüzelő fa 8 frt (2x2x2m)

– búza két véka (pozsonyi) 4,96 frt.,

– egy hold föld örök ára 280 frt. (5)

Bács-Bodrog jelentős vármegyéje volt az országnak.

Az 1890. évi népszámláláskor Szántován 3357 lelket összesítettek, 582 házban. Nemzetiségi megoszlás szerint 1915 sokac, 1336 magyar, 41 tót és 35 német. 1900-ban építették fel a görögkeleti vallású templomot. 1904-ben miniszteri rendelet szerint Hercegszántóra változtatták a település nevét. 1910-ben megépült a Margitta-szigeti szivattyútelep. A nagymalmot Mojzes György építette fel 1910-ben. 1912-ben megalakult a településen a Hangya-Szövetkezet. Még ugyanezen év május 12-én átadták a forgalomnak a vasutat.

A községi elöljáróság leírása alapján 1 kh szántó értéke 1600 koronába került, aminek tiszta jövedelme 1913-14-ben 80 korona volt. Ha valaki csak bérelni tudott földet, akkor évi 60 korona gyarapodásra számíthatott holdanként. Ezek az értékek 1915-16. években 20 koronával emelkedtek. A lóval hajtott cséplőgépek a 19. század végén jelentek meg a faluban. Az első vetőgép 1910-ben került a hercegszántói nagyobb gazdák kezébe. A kisebb földterületeken azután is kézzel, nyakba akasztott zsákból szórták a magot a földre, amit még 1920-ban is tüskeboronával takartak be. Az egyszerűbb eszközöket – láncborona, vasfogas – a falu kovácsai készítettek a húszas évek kezdetéig.

Az I. világháború a faluban is éreztette kártékony hatását. Az állandó fizikális bizonytalanságon túl a megélhetés is jelentős gondot okozott a lakosoknak. 1918-ban szerb megszállás alá került a község.

Népoktatás Hercegszántón

Népiskolai hatóságok

Az 1868. évi népiskolai törvény szerint az országot vármegyék szerint tankerületekre osztották fel. A helyi-megyei-felügyeletet a közigazgatási bizottság gyakorolta, a helyi-községi-felügyeletet pedig az iskolaszék. A tankerületet a vallás- és közoktatásügyi miniszter által kinevezett tanfelügyelők irányították. A vallás- és közoktatásügyi miniszter által kinevezett tanfelügyelőknek a népoktatási igazgatásban irányító, ellenőrző feladatai voltak. Ellenőrizte a tankerületében a népiskolára vonatkozó szabályok végrehajtását, a tanítás menetét és eredményét; az iskolák épületét és felszerelését, valamint fejlesztését. Intézkedett új iskolák építéséről. Munkájáról időszakonként a VKM-nek jelentést tett.

A kir. tanfelügyelő a hitfelekezetek egyházi hatóságaival szemben rendelkezési jogot nem gyakorolhatott. A tapasztalt hiányosságok esetén figyelmeztette a népiskolák helyi és alsóbb hatóságait. Ha annak nem volt foganatja, akkor az illetékes egyházi főhatósághoz intézett megkeresést, szükség esetén a VK. miniszterhez tett jelentést.

Az egyházi főfelügyelet jogát a püspök gyakorolta. Intézkedéseit az egyházmegyei tanfelügyelő, az esperesi kerületi tanfelügyelő és a helyi hitközségi iskolaszék útján érvényesítette. A püspök feladatai voltak:

– a megválasztott iskolaszéket megerősítette,

– meghosszabbította az iskolaszék megbízatását szükség esetén,

– iskolaügyben a politikai hatósággal érintkezett,

– az iskolára vonatkozó szerződéseket jóváhagyta,

– új iskola építésénél a terveket és a költségvetést engedélyezte,

– díjleveleket engedélyezett

– az iskolaszék és a tanítók közötti vitás ügyekben első fokon döntött,

– a szülők és a tanítók között felmerült panaszokban másodfokon volt illetékes.

Az egyházmegyei tanfelügyelő feladatai voltak:

– a beadványokat feldolgozta,

– iskolákat látogatott,

– az iskolai vagyont ellenőrizte,

– az iskola törvényes működését felügyelte: az iskola épülete, felszereltsége, mulasztási naplók, helyi tanterv, órarend, haladási napló vizsgálata, egy tanteremben 80 tanulónál több ne legyen, egyes osztályokban arányosan legyenek elosztva a tanulók,

– tanórát látogatott,

– hitéleti információt gyűjtött,

– látogatásáról jegyzőkönyvet készített.

Egyházkerületi tanfelügyelő feladatai:

– őrködött a törvényi megfelelés felett,

– a tantervet, órarendet évenként bírálta,

– tanórákat látogatott.

A szántovai tankerülethez 1884-ben Béreg, Csátalja, Dautova, Gara, Gákova, Kolluth, Krucsevlya, Rasztina, Rigicza és Szántova települések tartoztak.

A plébános volt az iskolaszék elnöke. Az iskolaszék megválasztásáról szóló jegyzőkönyvet a kerületi tanfelügyelő útján felterjesztette az egyházi főhatósághoz. A felettes hatósági megerősítés után az első ülésen az iskolaszéki tagokat feleskette. A királyi tanfelügyelőnek is megküldte az iskolaszéki tagok névsorát, és iskolaszéki gyűléseket havonta hívott össze.

Az iskolaszéki tagokat az iskola látogatására kérte fel, amiről jegyzőkönyvet készítettek. Az iskolai vagyon növesztésére ösztönözte az iskolaszéket. Gondoskodott az iskolaépület karbantartásáról, felügyelte, hogy az előírt felszereléssel ellátott legyen az intézmény. Tanítói díjlevél alapján pályázatot tett közzé a kerületi tanfelügyelő és az egyházi főhatóság megerősítése után a tanítót beiktatta.

A plébánosnak, mint az egyházközségi népiskola igazgatójának is voltak feladatai. Amikor a tanító kötelmeit nem teljesítette, először négyszemközt figyelmeztette, majd az iskolaszék elé vitte az ügyét. A tantestülettel havonta tanácskozást szervezett. A tanítók tanítástervét, órarendjét megvizsgálta, és a kerületi tanfelügyelőhöz továbbította észrevételezésre. A tanítás eredményéről látogatásai során győződött meg. A tanítóknak 1-3 nap szabadságot adhatott. Az osztályoknak a tanítók közötti felosztása a püspöki kar által elfogadott népiskolai tantervben foglaltak szerint történt, amit betartatott. A tantestülettől döntést kért az iskolában használatos tankönyvekkel kapcsolatban. Az anyakönyvi-, mulasztási-, és haladási naplók használatát ellenőrizte. A felvételi naplót az iskolába való beiratkozáskor kellett kiállítani. Az előmeneteli és a mulasztási naplót az osztályok szerint szerkesztették. A tanuló előmenetelének, szorgalmának, magaviseletének mérlegelése karácsonykor, húsvétkor és az év végén történt.

Az évi nyilvános vizsgák idejét az egyházkerületi tanfelügyelővel egyeztette, erről a királyi tanfelügyelőt és az iskolaszéket is értesítette. Egy vagy két tantárgyból mutatott elégtelen tanulmányi eredmény esetén pótvizsgát rendelt el. Kettőnél több tantárgy elégtelen teljesítése után osztályismétlést írt elő. Magántanulók magánvizsgáit engedélyezte, amiért 10 koronát kellett fizetni. A szegény tanulók részére az iskola pénztárából könyveket, és tanszersegélyt engedélyezett. Felügyelte, hogy az iskolaévet a Veni Sancte-val kezdjék és a Te Deum-mal zárják.

Egy és három nap közötti tanulói távolmaradást engedélyezhetett. Három alkalommal igazgatói szünetet rendelhetett el, az iskolai szünnapok megtartását felügyelte, amik a következők voltak:

– minden vasár- és ünnepnap,

– az Oltáriszentség általános imádságának napja,

– április hó 11-e (az 1848. évi törvények szentesítésének évford.),

– április 25. búzaszentelés és három keresztjáró nap délelőttje,

– Őfelsége a király születés- és névnapja,

– karácsonyi szünet (4 nap)

– szilveszter (1 nap)

– húsvéti szünet (6 nap)

– a község védőszentjének napja.

A következő egyházi vezetők dolgoztak a községben a vizsgált időszakban a plébánia hivatal tablója alapján:

Jerkovics Károly 1860-1882

Jaszenovics Félix 1882

Grün Xavér 1882-1886

Holecskai János 1886-1892

Kanyó Tamás 1891-1892

Parcsetich András 1892-1893

Jaszenovics Gerő 1893

Bátori János 1893-1897

Czár András 1897-1911

Jaszenovics Gergely 1911-1921

Minden egyházközségben, amelynek római katolikus népiskolája volt a népiskolai hatóságokról szóló 1876. évi XXVIII. tc. 9.§-a értelmében legalább öt választott tagból álló iskolaszéket kellett létrehozni, akiket „a kebelbeli lakosok közül lehetőleg az oktatásügyhöz értő, de mindenesetre írni és olvasni tudó egyénekből” a község képviselőtestülete választott meg.

Az iskolaszék elnöke a plébános volt. A választást élőszóval (közfelkiáltás), vagy szavazójeggyel kellett megejteni. Az iskolaszéki tagokat három évre választották, de az idő letelte után ismét megválaszthatták. A rendes tagok bármely okból megüresedett helyét a sorrendben első póttag foglalta el. Az egyházhatóságilag megerősített iskolaszék – a plébános mellé – a saját tagjaiból világi elnököt, jegyzőt és gondnokot választott. Érvényes határozathozatalhoz az összes tagok általános többsége, iskolai törzsvagyon elidegenítése esetén a kétharmadának jelenléte volt szükséges. Ha a tagok első ízben a kellő számban nem jelennek meg, akkor a nyolc napon belül összehívott gyűlésen a megjelent tagok számától függetlenül határoztak.

Az iskolaszék minden tavasszal az előző évi számadást vizsgálta, minden ősszel pedig a jövő évi költségvetést állapította meg. Minden hónapban gyűlést tartottak, amiről jegyzőkönyvet vezettek. A szükségessé vált tanítói állásokat szervezték, ahhoz az egyházi főhatóság jóváhagyását kérték. Államsegély szüksége esetén a tanügyi kormány beleegyezését is eszközölték.

Minden iskolafenntartó köteles volt valamennyi tanítójának a nevére szóló díjlevelet kiállítani, amit az iskolaszék elnöke és jegyzője írt alá, valamint ellátták az iskolaszék pecsétjével. A díjlevélben részletezni kellett az alkalmazott tanítók összes járandóságát. Egy példányt a tanító kapott, a másikat az illetékes egyházfőhöz kellett felterjeszteni jóváhagyás végett.

Megállapították a szorgalmi idő tartamát, a tankötelesek iskolába járását ellenőrizték. A befizetett bírságpénzek felett rendelkeztek. Gondoskodtak a szükséges tankönyvek beszerzéséről, az iskolai eszközök meglétéről. Időnként szegény gyermekeket ruháztak fel, vagy erre a célra alapot hoztak létre, főleg, ha az iskolamulasztás a szegénység, vagy a ruhátlanság miatt következett be. A tanterem falait legalább évente egyszer kimeszeltették, a padlót felsúroltatták. Ügyeltek arra, hogy a fertőtlenítést ne a tanulóval végeztessék el. Tisztában voltak vele, hogy a fapadlót csaknem lehetetlen egészségügyi szempontból tisztán tartani, azért mindig elvégeztették a napi söprést. Ellenőrizték a téli fűtést, ami általában novembertől áprilisig tartott és a megfelelő hőmérséklet 17 fok volt. Az 1876-os miniszteri utasítás értelmében az iskolaszék egy-egy tagja hetente egyszer köteles volt az intézményt meglátogatni, és ott a tanulók magatartásán kívül a tanítót is figyelnie kellett. A tanításba nem szólhattak bele és a látogatásaikról jegyzőkönyvet készítettek. A tanév végi nyilvános vizsgákon az iskolaszék testületileg vett részt. Rajtuk kívül meghívták a község közéleti személyiségeit is. A pótvizsgán az iskolaszék 1-2 tagja jelent meg.

A szorgalmas és kitűnő tanulókat jutalmazták. A tanítóknak 4-8 napi szabadságot engedélyezhettek. A szülők és a tanítók között felmerült panaszokban első fokon dönthettek. A hitfelekezetek a saját képviseletük által meghatározott módon és mértékben igényt tarthattak a híveik anyagi hozzájárulására.

Az egyházi elemi iskolákban 1908 óta ingyenes az oktatás, ugyanúgy, mint az állami népiskolákban. Az egyházak anyagi teherbírásának csökkenésével az iskolák és a tanítók egyre jobban állami pénzbeli támogatásra szorultak. Az államsegély százalékban volt megállapítva. Az iskolafenntartó egyház biztosította a természetbeni lakást és az illetmény 10%-át. Túlzsúfoltság csökkenésére a tanfelügyelő állami tanító kiküldését is javasolhatta.

A tanulás ideje a népiskolákban országszerte délelőtt és délután volt. Délelőtt rendszerint 8.00-11.00-ig, és délután 14.00 -16.00-ig.

Az 1868. évi IX. tc-ben található a szerb-pravoszláv egyházi alkotmány. A törvényben megfogalmazták, hogy az egyházi ügyek vitelére három önkormányzati szervet állítanak fel. A helyi egyházközséget (Mesna crkvena opstina), az egyházmegyei eparchiális gyűlést, és a nemzeti egyház kongresszusát, amely az iskolaügy legfőbb szerve volt. Az oktatási ügyeket egyébként a Legfelsőbb Iskolatanács intézte, melynek mindenkori elnöke a pátriárka volt.

Az elemi iskolák tantervei

Az állami oktatás első, Mária Terézia „Ratio Educationis”-ától, 1777-től 1950-ig kidolgozott tantervei lényegében a szillabus-tervek közé sorolhatók. Ezek a tantervek a tanítás anyagát vázlatosan osztották be. Tantárgyakra, évekre és osztályokra bontották az anyagot, egyúttal rögzítették azt, mely tananyag mennyi idő alatt végezhető el, heti hány óra fordítható rá.

Az 1868-ban létrejött elemi iskola az a népoktatási intézmény, amely a műveltség alapvető elemeit volt hivatott minden társadalmi osztályra kiterjedő hatállyal közvetíteni. A tantárgyak megtanítását hetenkénti tanítási órákra arányosan kellett elosztani. Sok népiskolában osztatlan osztályba voltak sorolva a tanulók. Arra kellett törekednie a tanítónak, hogy – ha kevés ideig is, de – élőszóval tanítson minden gyermeket. Ezt a célt úgy lehetett elérni, hogy a tanítási órákat félórákra osztották fel, és minden félórában más-más osztállyal foglalkozott a pedagógus. Amelyik osztállyal nem működött közvetlenül a nevelő, azokat a tanulókat hallgatólagos munkával foglalta le. Segítette a hatékonyságot az is, hogy az ugyanazon időben dolgozó osztályok egyféle, vagy rokon tárggyal foglalkoztak. Az év elején megállapított órákat órarendbe foglalták, és kifüggesztették az osztályteremben, amit az iskolaszék engedélye nélkül megváltoztatni nem volt szabad.

Az intézményalapítást, a tankötelezettséget, a tanítandó tananyagot, a működés részleteit a felügyelet és az igazgatás mechanizmusát döntően törvények, rendeletek és utasítások formájában központilag szabályozták. Az 1869. évi tantervben Eötvös csak néhány módszeres útmutatást közölt, pl.: a matematika feladata volt az I. osztályban a négy alapművelet elvégzése az 1-30-ig terjedő egész számok körében. A gazdaságtanban csak azt vázolta a tanterv, hogy a tanító mutassa meg az iskola kertjét a III-IV. osztályos növendékeknek és végeztessen velük gazdasági és kertészeti teendőket.

Az elemi népiskola tantárgyai 1869-ban:

– hit- és erkölcstan,

– írás és olvasás,

– fejbeli, és jegyekkel számolás, a hazai mértékek és pénznemek ismerete,

– nyelvtan,

– beszéd- és értelemgyakorlatok,

– hazai földleírás és történet, némi általános földleírás és történet,

– természettan,

– természetrajz (különös tekintettel az életmódra és vidékre, amelyhez a gyermekek nagyobb részének szülői tartoznak),

– gyakorlati útmutatások a mezei gazdaság és kertészet köréből,

– a polgári főbb jogok és kötelességek tanítása,

– ének,

– testgyakorlat (tekintettel a katonai gyakorlatokra).

A hit- és erkölcstan tanításáról a vallásfelekezetek gondoskodtak. A római katolikus hitoktatás tananyagát a tanterv az I. osztályban így határozta meg a püspöki kar jóváhagyásával: Keresztvetés, Miatyánk, Üdvözlégy, Hiszekegy, Tízparancsolat, öt parancsolat, Hét szentség, reggeli és esti ima, Asztali áldás, Úr Angyala.

A magyar és anyai nyelv az elemi népiskola központi kérdése volt. Azt várták el a tantárgytól, hogy a tanuló a gondolatait tisztán fejezze ki, adja elő, és írja le helyesen. A mértani előismeretek alapfogalmainak megszerzését az I. és II. osztály „Beszéd- és értelemgyakorlatok” tanítása közben sajátították el a tanulók.

A földrajzban a saját lakóhelytől fokozatosan jutottak el a világ teljes képéig. A történelem tantárgy a magyar nemzet történelméből válogatott életrajzi képek elbeszéléseit tartalmazta, kiegészítve az ókori népek és a világtörténelemben fontos szerepet játszó népek történetével. A természetrajz tanításánál rávezették a tanulót az állatok és a növények életfejlődési feltételeire, és általában a termények hasznára. A természettanban kísérleteket mutattak be a vonzás, a rezgés és a vegyülés „tüneményeiből”.

A testgyakorlatoknak két fő faja volt: a játék és a torna. A játék a testnek megszerezte azt a ruganyosságot, ami által a lélek akaratának biztos végrehajtója lett. A torna a pszichikai és a pedagógiai előnyein túl a nemzeti védképességet is előmozdította, tehát politikai előnyei is voltak. A test edzése épp annyi gondoskodást igényelt, mint a szellemé.

Az éneknek a tantárgyak közé kerülése nem volt meglepő. Már az ókorban felismerték szelídítő, vidámító és bátorító hatását. A spártaiak egyoldalú nevelése is nagy súlyt fektetett arra, hogy az ifjúság a nemzeti karddalok éneklését gyakorolja. A keresztény iskolákban az ének a vallásos áhítat felébresztésére is szolgált. A rajzolás tanítása a népiskolákban nem volt kötelező tantárgy, de – mivel a látás, kézi ügyesség, ízlés és a nemzeti csinosodás szinte egyedüli képző eszköze – ahol mód volt rá, mindenütt fel lehetett venni.

A tankönyveket a tanítási rendszert és módszert a felekezeti iskolák maguk határozták meg. Az iskolák felszereléséhez a kormány a „Népiskolai Épülettervek”-ben adott útmutatót (padok, tankönyvek, földgömbök, térképek, szemléleti képek, színezett falitáblák, stb.). Brassai Sámuel pedagógiai munkáit a Népiskolai kézikönyvek jelentették meg. Céljuk az oktatás segítése volt. Brassai a tanító és a tanítvány viszonyát úgy vázolta, hogy a tanító a jeladó, az alkotó, a végrehajtó pedig a tanuló. A tanítónál fontos az ügyesség, a tanulónál a figyelem, kiegészítve a jóakarattal, és a készséggel. A tanrendszer üdvös jelszava: „Keveset, jól és lassan.”

1868-tól a Magyar Katolikus Püspöki Kar, mint központi szerv irányította a népiskola-ügyet. Az egyházi iskolákat a tandíj, az egyház és az iskolaadó tartotta fenn. 1877-ben jelent meg az első hazai közös tanterv a katolikus iskolák részére. Kisebb különbségtől eltekintve az állami népiskolai tanterv átvétele volt.

Az egyházak tantervüket saját maguk készítették, de szükség volt a VKM jóváhagyására. Tankönyveiket az egyház engedélyezte, de engedély előtt be kellett mutatni a VKM-nek. A Szent István Társulat által forgalmazott tankönyveket és taneszközöket használták. A milleneumra jelent meg a római katolikus népiskolák új tanterve, amely lényegesen különbözött elődjétől.

A mindennapi iskolák tantervének részei:

A.)  Tantárgyak

B.)  Tanítási idő felosztása

a.)  általános óraterv

b.)  lecketerv

C.)  A tananyag terjedelme.

A női kézimunka oktatást a rendes tanítási időn kívül, külön végezte a kézimunka tanítónője. A második osztály anyaga volt:

– Kötés: egy pár harisnya; ütérmelegítők; ujjatlan kesztyű; harisnyák fogyasztása, becsukása, a leejtett szemek felvevése; sűrűn kötött minta-szalag 5-8 mintával.

– Horgolás: különféle horgolt öltések megtanulása; minta-szalag 6-10 mintával; csipkék.

Az ismétlő iskolák tanterve hasonlóan volt felosztva.

Az iskolarendszer növekedésével nem volt elégséges az egyházak forrása, hogy elvégezzék az iskoláztatás feladatát, így államsegélyt vettek igénybe. Az 1905. évi tanterv cél-megfogalmazása: A népiskola akkor oldja meg a feladatát, ha a gyermeket mindarra megtanítja és neveli, amit majdan családi, egyházi és polgári életükben tudniuk és tenniük kell, hogy emberi rendeltetésüknek megfeleljenek. A szerkesztők szerint a népiskolai tanulmányok két csoportba foglalhatók:

– A vallásos élet tárgyai

– A nemzeti élet tárgyai:

a.)   A nemzeti életi ideális tárgyai

b.)   A nemzeti élet gyakorlati tárgyai.

Az 1905-ös tantervhez már külön utasítások készültek: Pl.: szoktassuk önmunkásságra a gyermek eszét. Kettős célkitűzése: gyakorlatiasságra és gondolkodásra nevelés. Bevezetik a kézimunkát, és a gazdasági és a háztartási gyakorlat jelentősége megnőtt. Kiemelt szerepe van a „Kézimunka” osztályok szerinti munkaanyagának. I. és II. fiú és leány-osztályokban: agyag-, lágypapíros-, esetleg egyszerű famunkák.

Az 1905. évi tantervben a számtan célja volt a tanulók rendszeres gondolkodásra szoktatása, és ezúton az értelem fejlesztése, másrészt a mindennapi életben a legszükségesebb számítások begyakorlása. I. osztályban az 1-20-ig terjedő számkörben minden egyes szám fogalmának megértése. Azon belül a négy alapművelet gyakorlása előbb tárgyakon, majd elvontan; a számok leírása. (8. sz. melléklet)

Az 1905-ös tantervet 1916-ban változatlanul kiadták a római katolikus népiskolákban.

A katolikus népiskolai tantervek változásait az 1.számú mellékletben lehet nyomon követni.

A 20. század eleji iskolák taneszközeinek gyűjteménye a 2. számú mellékletben tanulmányozható.

Római Katolikus népiskola Szántován

Az eötvösi törvény megalkotásakor Szántován Római Katolikus egyházi iskola már működött, így nem volt szükség községi iskola megszervezésére. A falu az elemi iskolát anyagilag támogatta. Az 1736. évi Can. Vis. említette, hogy a községnek még nem volt iskolája, ami sok kellemetlenséget okozott a plébánosnak. Harminc évvel később már írásos emlék tanúskodik a szántovai iskoláról, ahol 1762-ben Sághy György kántortanítóként funkcionált. Az iskolaépület állapota folyamatosan romlott, de csak 1815-ben építettek újat. A 2. tanítói állást 1855-ben szervezték meg, és akkor két tanteremre bővítették az iskola épületét is.

1868-ban Koncsek Mihály és Koncsek Imre voltak az iskola tanítói. Az iskolába 375 tanuló járt, és vegyes tannyelvű volt az intézmény. A tanítás nyelve illyr-magyar. A vármegyében még 31 r.k. iskolában volt a tanítási nyelv ugyanaz, mint Szántován. A falu lakosai közül írni és olvasni tudott a felmérések szerint 800 fő. Azok száma, akik csak írni tudtak, 60 fő. Minden évkezdéskor Veni Sancte-vel kezdték az iskolát és Te Deum-mal zárták. A nyári nagy szünidő 1845 óta augusztus és szeptember hónapokra esett.

1870-ben a Néptanítók Lapja két példányban járt az iskolának. Az első kiadás 1868 februárjában jelent meg. Eötvös célja ugyanaz volt, mint 48-ban a Nevelési Szemlével: a tanítók között terjeszteni a pedagógiai műveltséget. A hetilap magyar, német, román, tót, horvát, szerb és rutén nyelven jelent meg. 1870-től már csak egy példányt kaptak az iskolák a lapból. 1873-tól már csak magyar nyelven publikálták az újságot. 1874-től a kiadvány kéthetente jelent meg.

1870-ben a település tanköteles korú gyermekeinek száma a 6-12 életév között 270 fő. Nemek szerinti megoszlásban 125 fiú és 145 leány. Közülük iskolába 194 tanuló járt; 96 fiú és 98 leány. A 13-15 éves korú tanköteles gyermekek száma 195 fő, 98 fiú és 97 leány. Az ismétlő iskolába 26 fő járt, 10 fiú és 16 leány tanuló. A mulasztások száma jelentős volt, különösen az ismétlő iskolában: a mulasztott félnapok száma elérte a 4000-t. Az 1806-ba kiadott Rátio Educationis rendelkezett arról, hogy ha a tanuló számára kellő közelségben létezik népiskola és mégsem jár rendszeresen iskolába, akkor a szülőt meg kell fenyíteni.

Az 1845-s rendelet minden leányt és fiút kötelezett legalább az elemi iskola elvégzésére.

Az 1868.évi közoktatási törvény büntető szankcióval elrendelte az általános tankötelezettséget 6-12 életévig a mindennapos,12-15 évig a heti néhány órás ismétlő iskola látogatására.

A törvény rendelkezett arról is, hogy ha a szülő a tankötelezett gyermeket az iskolától visszatartotta, akkor komoly figyelmeztetésben részesült. Ha ez az eszköz hatástalannak bizonyult, és továbbra sem járt iskolába a gyermek, akkor a szülőt első ízben 50 kr.-ra, második ízben 1 frt.-ra, harmadik ízben 2 frt.-ra, negyedik ízben 4 frt.-ra büntették meg, amit az iskolai pénztár javára kellett befizetni. Végső esetben a gyermekhez külön gyámot rendeltek ki. Szántován nem éltek a bírságolás lehetőségével mulasztás esetén.

Az országban 2.215.610 tankötelesből 1.154.936 tanuló járt iskolába az említett évben, ami 52,2% látogatottságot jelentett.

A szülők nem szívesen küldték iskolába a gyermekeket, inkább otthon a ház körüli munkára használták őket. Évszakonként gondot okozott a megfelelő ruházat, lábbeli hiánya. A szegény szülők időnként nem tudták biztosítani gyermekeik számára a tankönyveket, taneszközöket, ezek hiányában p e-dig értelmetlen volt iskolába menni. A tanulók lakóhelyének az iskolától való távolsága – különösen télen – a sáros, vagy járhatatlan utak miatt szintén hiányzást eredményezett.

A nemzeti jelleg mint nevelési tényező a 17.században kerül előtérben az Európai iskolákban. Magyarországon 1730-tól tanítanak magyar történelmet és az ország földrajzát, de csak a gimnáziumokban. A magyar tannyelv és magyar nyelvtan igénye a 18.század közepén merült fel a gimnáziumok részéről, de a bécsi kormányzat a latint tartotta továbbra is követendőnek.1844-től volt lehetőség a közép-és felsőoktatási intézményekben a magyar tanítási nyelv alkalmazására.

A népoktatásban kezdettől fogva a helyi tanulók anyanyelve volt a tanítás nyelve.1879-ben Treffort miniszter valósította meg a magyar nyelvtan minden iskolarendszerre kiterjedő oktatását, természetesen meghagyva a nemzetiségi tannyelvet is. Ez a folyamat jogharmonizációban volt a nyugat-európai országokban, ebben a kérdésben megjelent törvényekkel.

1870-ben a legelő elkülönítése alkalmából 26 kateszteri hold földet hasított ki a kincstár iskola-alapnak, amelyet az iskolaszéki gondnok kezelt. Az iskola-földalap telekkönyvileg a római katolikus iskolára volt írva. Jövedelméből alkalmanként ellátták az iskolás gyermekeket tankönyvekkel és egyéb tanszerekkel; a felesleget tőkésítették. A legelő elkülönítése alkalmával a 2. tanítói állás javadalmához hét kateszteri hold földet csatolt a kincstár, ami szintén az iskola birtoklapjára került telekkönyvileg.

A 14. század végétől a káptalani iskolában tanuló diákok, akik világi pályára készültek, a szüleiknek kötelezettségei voltak a tanítóval szemben. A nagyváradi káptalani iskola szabályzata a vezetőtanárt feljogosította arra, hogy karácsonykor egy kakast és két cipót, húsvétkor két cipót egy sajtot és nyolc tojást kérhetett a szülőktől. Minden hónapban egy dénárt az iskolaszolga fizetésére, télen pedig fát az iskola fűtésére. A szegény szülök gyermekei mentesültek az adományozási kötelezettség alól.

A népiskolai tanítók illetménye a 16.századtól több tételből tevődött össze. Kaptak szolgálati lakást, gazdasági udvart, kertet, szántóföldet és legelőt. A település lakosai a megtermelt terményből meghatározott mennyiséget juttattak a tanítónak. Időnként a felettes egyházi hatóságtól is kaphattak pénzt. Az iskolába járó gyerekek szülei tandíjat fizettek a tanítónak. A tanítók az iskolai elfoglaltságuk mellett, vagy annak rovására fizetés kiegészítő társadalmi teendőket is elláttak: kántor, harangozó, jegyző, toronyóra kezelés, stb. Faluhelyen főleg gazdálkodással foglalkoztak.

A plébános és a tanító között a díjlevél, mint szerződés tartalmazta azon javadalmakat, amire a tanító szolgálata alatt számolhatott. Volt olyan szerződés, amiben a falu lakossága azt vállalta, hogy az első esztendőben minden gazda, egy napig tisztességes ebédet és vacsorát ad a tanítónak. Volt ennek az étkeztetésnek nemkívánatos vonzata is. A szülők kiderítették mi a kedvenc étele a tanítónak, és ha például kakas pörkölt volt, akkor egész évben ehette, mert mindenki kedvezni akart neki.

Az 1868.évi népoktatási törvény 142.§-sa szerint a tanító fizetését az iskolaszék állapítja meg. A tisztes lakáson és minimum 1/4 hold kerten kívül a fizetés nem lehet kevesebb 300 forintnál, illetve 200 forint a segédtanítónál. A készpénz egy részét terményben is meg lehetett váltani. Franciaországban az 1851-es törvény a tanítói jövedelem minimumát, átszámítva magyar pénzbe 250 forintban állapította meg.

1873-ban tanítói állást hirdettek meg a „Bácska” újságban, a Néptanítók Lapjában és a főegyházmegyei körlevélben a megürült iskolai tanítói állásra. A leendő tanító javadalmazása a következő volt:

– 126 forint készpénzben a mindennapi iskoláért,

– 25 forint az ismétlő iskoláért,

– 32 pozsonyi mérő kétszeres búza,

– 8 öl lágy hasábfa,

– 4 kocsi széna,

– 2/4 telek föld és legelő, illetve 7 1/4 hold egy tagban,

– 3 szoba lakás 200 négyszögöl kerttel. Szükséges az illyr és a magyar nyelv ismerete.

A katolikus iskolák tanítói jövedelmük egy részét kapták készpénzben, általában negyedéves előleg, vagy havi utólagos részletekben. Az illetmény másik részét természetbeni juttatásban váltotta meg a fenntartó. Mind a pénzbeli, illetve a különböző termények juttatása, illetve a lakás biztosítása gyakran nehézségbe ütközött. Meglehetősen kiszolgáltatott helyzetben voltak a tanítók az ellátmány kérdésében.

A meghirdetett állásra Fehér Antal tanító jelentkezett. Adatai egy pályázati táblára kerültek, ami a következő sorokat tartalmazta:

– Pályázó vezeték- és keresztneve: Fehér Antal

– Születési helye és hónapja: Szántova, 1817.06.05.

– Állapota: házas, 2 gyermek.

– Elvégezte: az előkészítő tanulmányokat, tanítói képesítés: 5 havi folyamat és póttanfolyam Pécsen.

– Nyelv: magyar, illyr és német.

– Előbbi foglalkozás: mint segédtanító 4 és 1/2 év, mint tanító 35 és 1/2 év.

– Magaviselete: politikai: kifogástalan; vallási: példás.

Be kellett nyújtania a folyamodványát képesítési okmányaival együtt az iskolaszékhez.

A tanítóválasztásra 1873. márc. 31-én került sor. A hitközségnek beszédet mondott az iskolaszék elnöke. Többek között felhívta a választók figyelmét ara: „Mily fontos a szülői felelősség gyermekeik neveltetése iránt, és ezért mily kellékeket keressenek a megválasztandó tanítóban”. Végül is Fehér Antal tanító a 45 fős testülettől 37 szavazatot kapott, így 1873. március 31.-től a római katolikus iskola tanítója Szántován. Kollégájával, Kocsek Mihállyal, 333 tanuló képzését végezték.

1560-ban Oláh Miklós vezette zsinat rendelkezett arról, hogy a településeken a pap mellett tanító is legyen a faluban, aki a fiatalokat oktatja. Egy iskola egy tanító volt a népiskola funkcionális alapja.

Az 1777. és 1806. évben kiadott Rátio Educationis, a település anyagi lehetőségeitől függően egy-két-és háromtanítós iskolákat határozott meg. Az 1845-s királyi rendelkezés előírta a népiskolák kétosztályos elemi, vagy öt-osztályos felső elemi iskolává alakítását.

Az 1868. évi népoktatási törvény előírta, hogy a hat népiskolai osztály élén egy-egy tanító álljon.

Szakmai indokokon túl, a tankötelezettség elrendelésével növekvő tanulók száma tette szükségessé az osztatlan iskolák felszámolását. Természetesen közoktatási törvényt ezen paragrafusát nem sikerült azonnal megvalósítani. A pedagógia Lexikon szerint még az 1936/37-i tanévben is, az összes hazai népiskola 45%-a (3109) egytanítós népiskola volt. Az optimális állapotot csak a megfelelő anyagiakkal rendelkező városok és falvak tudták megteremteni.

Magyarországon jelentős volt az apró falvak száma. Az ilyen településeken a kevés tanuló miatt nem is volt célszerű a külön osztályok megteremtése, mert 78 tanulóra külön osztályt szervezni nem volt érdemes. A népiskola viszonylag egyszerű tananyagát a hat év alatt megfelelően jó eredménnyel lehetett elsajátítatni. Az osztatlan iskola egyébként nem negatív jelző(szakember, felszerelés, ingatlan, stb).Kevesebb tanulóval és tanítóval sajátos pedagógia módszerrel folyt az eredményes nevelés-oktatás. Mai szemmel nézve nehezen produkálna jó eredményt egy ilyen intézmény, de abban a korban jól funkcionált.

A kéttanítós iskola igen nehéz feladat elé állította a tanítót és a tanulót egyaránt. A szűkös állapotot hűen jellemezte Biharcsek János s. lelkész leírása, miszerint 1874-ben – Koncsek Mihály ideiglenes távoztával – 430 gyereket kellett volna tanítania egy tanteremben, ha mindenki eljött volna az iskolába. A statisztikailag kimutatott tankötelesek és a ténylegesen iskolába járók közötti különbséget a helybeliek jól ismerték. A jelentős hiányzások miatt a valós létszám nem igazán jelentett elviselhetetlen terhet a tanítóknak. Ez egyben gátolta a tanítói létszámbővítést és az osztálytermek számának emelését is. Egy-egy osztályban a tanulók száma maximálisan 80 lehetett törvényileg. Az volt a kívánatos a higiénia érdekében, hogy egy tanulóra legalább 4 köbméter levegő jusson. Pl. egy 9 méter hosszú, 5 méter széles és 4 méter magas teremben 216 köbméter levegő van, így ott legfeljebb 54 tanuló helyezhető el. A zsúfoltság egészségügyi, erkölcsi és pedagógiai szempontból is káros volt a tanulók számára.

Norvégiában és Dániában 35 főre korlátozták az egy osztályban taníthatók számát ebben az időben.

1874-ben a tanévet év-harmadokra osztották be. A tanítók nyugdíját 1875-ben rendezte a kormány, amit már nagyon vártak a hajdani kollégák.

1876-tól Fehér József tanítót alkalmazták, Koncsek Mihály helyett, aki Szántován született 1843.03.19.-én. A gimnázium első osztályát végezte el, majd Kalocsán a képezdét. 213 fiú és 228 leány tanuló járt a hat évfolyamra.

A szűkös állapotokon való segítő szándékkal, 1879-ben az iskolaszék kezdeményezésére, a községi elöljárók is partnerek voltak a III. iskolának megszervezésére és egy új tanítói állás felállítására. Megegyeztek a két iskolai helyiség átalakításában, amit Tápai Péter mérnök tervezett. Az épület a község tulajdona, helyiségeinek módosítása, jó karbantartás, felszerelés és a bebútorozás költsége az iskolai alapvagyon pénztárát terhelte.

1879. május 6-án meghirdetett tanítói pályázat kifejezetten nőtanítónak szólt. Okleveles, dalmát és magyar nyelven tökéletesen jártas tanítónőt kerestek. Előny volt a zongorálás tanítása. Kötelessége volt a női munkát és az ismétlő iskolát külön díj nélkül tanítani. A pályázatra öten jelentkeztek. Nagy többséggel Balogh Karolinát választotta meg az iskolaszék tanítónőnek 1879. augusztus 20-án. A tanítónő Petroveszelloban született 1861.11.15.-én. Kalocsán végezte el a képezdét.

A női tanító kinevezése községben az akkori időkben országos viszonylatban is ritkaságszámba ment. Ennek egyik oka lehetett az is, hogy a nők a XIX. században még nem láthattak el kántori teendőket. Másrészt a nőtanító mindig kevesebb bért kapott, mint a férfi. A kisebb bér fő indok az volt, hogy a tanítónőnek nem kellett családot eltartania. Az iskola tantestületét Fehér József, Fehér Antal és Balogh Karolina tanítók alkották. A 139 fiú és 165 leány tanulón kívül, még 150 ismétlőiskolás tanítását is ellátták.

1880-ban Dr. Czirfusz Ferenc kir. tanfelügyelő és Dr. Kubinszky Mihály egyházmegyei tanfelügyelő látogatták a vármegye iskoláit.

Az 1883-as tanítói állás pályázatának kiírásában már az ismétlő iskoláért újra fizettek 25 forintot. Hat jelentkező közül Pokorny Karolint választotta meg a testület 1883. augusztus 23-án. A tanítónő 1864.03.13.-án Pétervárott született. A négy év polgári elvégzése után Kalocsán tanult három évig a képezdében.

A tanítók iskolai elfoglaltságuk mellett, vagy annak rovására fizetés-kiegészítő tevékenységet folytattak. Faluhelyen főleg gazdálkodással foglalkoztak.

Az iskolaszék III. ülésén, 1884. augusztus 18-án Matkovics Mihály tanítót egyhangúlag megválasztották szántovai tanítónak. Az új tanító Baján született 1858.09.15.-én. A gimnázium két osztályának elvégzése után, a pécsi képezdében végzett.

Balogh Karolin tanítói állásáról 1885-ben lemondott, Érdúlyhelyi Menyhért segédlelkész vitte ideiglenesen az osztályát az új pályázó megválasztásáig. Az üres pedagógusi helyre négy pályázó folyamodott 1885. augusztus 20-án a tanítóválasztáson. Az iskolaszék elnöke kérte a megjelent hét iskolaszéki tagot, hogy „A választást az érdemhez képest minden magán érdek mellőzésével eszközöljék”. A pályázók folyamodványait és mellékleteit felolvasták a gyűlésen, majd bírálat alá vették. A szavazást egyenként ejtették meg a jelöltekről, és egyhangúlag Csapláros Imrét választották meg tanítónak. 1860.11.11.-én Baján született. A gimnázium három osztályának elvégzése után a kalocsai képezde tanítványa lett. Az elemi iskolába 340, az ismétlőbe 132 tanuló járt.

Az iskolaszéki jegyzőkönyvet a tanítóválasztás eredményével jóváhagyás végett meg kellett küldeni az egyházmegyei főhatóságnak. A felügyelet hibát észlelt a döntés menetében. A püspökkari rendeletszabály 22.§-a értelmében a tanítói választás érvényességéhez az iskolaszéki tagok kétharmadának jelenléte szükséges. Az említett választáson csak hét fő jelent meg, ami elégtelen volt, így semmisnek nyilvánította a megejtett választást. Az egyházmegyei főhatóság elutasító válaszát követően ismételten összehívták az iskolaszék tagságát a tanítóválasztás ügyében. 1885. szeptember 7-én már teljes volt a szék tagságának a létszáma. A testület ismételten egyhangúlag Csapláros Imrét választotta meg tanítónak. Ezt a szabályos ügyrendet már elfogadta az egyházmegyei főhatóság, és a nevezett tanító állását megerősítette.

A szántovai tankerülethez tartozó települések Béregh, Kolluth, Gakovó, Krucsevlya, Rigyicza, Gara, Csataalja, Dautova és Rasztina iskoláinak tanítói egyfajta továbbképzési céllal ún. tanácskozmányi dolgozatokat készítettek. 1877-ben az iskola tanítói közül Csapláros Imre és Fehér József vett részt munkáival egy ilyen találkozón.

A tanítóválasztásnak fontos alaki követelménye volt a folyamodványok és a képesítési okmányok hiánytalan benyújtása. A VII. iskolaszéki ülés 1888. november 20.-án megállapította, hogy a kilenc pályázó közül kettőnek hiányosak a jelentkezéskor leadott dokumentumai. Őket azonnal kizárták a jelentkezési lehetőségből. A megmaradt hét jelölt közül egyhangúlag Bódis Gyulát választották meg tanítónak. 1851.08.04.-én Dávodon született. Elvégezte a gimnáziumot, majd a képezdei tanulmányait Kalocsán és Győrben folytatta. 264 fiú és 235 leány tanuló járt az elemi és ismétlő iskolába.

A tanulói létszám növekedésével 1891-ben a IV. tanítói állás megszervezése vált időszerűvé. A magyar-dalmát nyelvű beosztás feltételei lényegesen romlottak a korábbi pályázati feltételekhez képest. A megválasztást követően egy év próbaidőt kötöttek ki a leendő tanító részére. A katona-szolgálati idő körében lévők nem folyamodhattak az állásért. Üres tanítói lakással nem rendelkezett a község. A szabad lakás biztosításáig 50 forint lakbér-támogatást helyeztek kilátásba a jelölt részére. A pályázat lehetőségét a „Bácska”, a Néptanítók Lapja újságokban és a főegyházmegyei körlevélben hirdették meg. Három jelentkező vett részt az iskolaszéki ülésen. A jelenlévő tagok nyílt szavazással döntöttek a leendő tanító személyéről. Fehér Lukács kapta meg a testület bizalmát, így ő tölthette be a negyedik tanítói állást Szántován. Az iskolahatósági döntés meghozatalában valószínűleg jelentős súlya volt annak a ténynek, hogy apja, Fehér József is tanítóként dolgozott az iskolában. Ez a családi kapcsolat a választás folyamatában háttérbe szorította azt a fontos tényt, hogy Lukács nem rendelkezett tanítói képesítő oklevéllel. Az iskolaszék tanító választásában meghozott döntését a főegyházmegyei hatóságnak is meg kellett erősíteni, az érvényessége miatt. Az egyházmegyei szabályok értelmében viszont képesítő oklevéllel nem rendelkező egyént nem lehet tanítónak megválasztani, így Fehér Lukács tanító álláshely iránti kérelmét a főegyházmegyei hatóság elutasította.

A pályázatot újból ki kellett írni. A feltételek közül kihagyták azt a részt, miszerint a katonai szolgálatot még nem teljesítőket kizárták a jelentkezés lehetőségéből. Erre azért volt szükség, mert az előző pályázat kapcsán azt tapasztalták, hogy elég szűk volt a jelentkezők köre. Ismét összehívták az iskolaszéket tanító-választásra. Sikerült is megfelelő megoldást találni Thaly Kálmán, a pécsi tanítóképző intézet 4. évfolyamos tanító-jelöltje személyében. Helyettes tanító minőségben alkalmazták az iskolánál 1890. szeptemberétől azzal a feltétellel, hogy az iskolai év leforgása alatt tanítói oklevelet szerez a jelölt.

A tanító személyének biztosítása még nem volt elegendő a tanulói túlzsúfoltság csökkentésére. Szükség volt egy új tanterem biztosítására is. Az épületet megvették a tanterem számára, de a szükséges tanszerek és bútorok hiányoztak még 1893 nyarán is. Az iskolalátogató kifogásolta a teremmel kapcsolatos hiányosságokat, és szigorúan meghagyta az iskolaszéknek, hogy figyelmeztessék a községi elöljáróságot, szíveskedjenek a tanév kezdete előtt megszüntetni a meglévő hiányokat. A használatban lévő osztálytermek állapota sem volt kielégítő. A betegségek megelőzése érdekében mindenütt meszeljenek ki, és fokozott gondot fordítsanak az árnyékszék tisztán tartására, mert az lehet a fertőzések legfőbb forrása. Azt szerette volna elérni az ellenőrzéssel a látogató, hogy az 1893/94-es tanév megkezdése az állagpótlás hibái miatt ne késsen.

Lajthay János, érseki iskolalátogató az 1894. évi jelentésében az iskolaszéke elnöke, és egyben az iskola igazgatója figyelmét több dologra is felhívta a szervezés kapcsán:

„1. Utasítsa Fehér József tanítót, hogy a tantervét minél előbb készítse el, és Bódis Gyulát, hogy a tantervét a hatóságnak megerősítés végett mutassa be, a jövő iskolai évben tanmeneti naplót is vezessen.

2. Jelentse uraságod, vajon Thaly Kálmán, aki azon föltétellel bocsájtatott tanító állásra, hogy az iskolai év leforgása alatt tanítói oklevelet szerezzen, eleget tette ezen kötelezettségének? Mert ellenkező esetben az állomása megüresedettnek tekintendő és a pályázat minél előbb kiírandó.

3. Mi az oka a számos iskolamulasztásnak? Bejelentetnek-e a mulasztók a községi elöljáróságnak? Vajon alkalmazza az utóbbi mulasztókkal szemben a törvény által előírt rendszabályokat?

4. Mikor, mely napokon és hetenként hány órában tartanak ismétlő iskolát?

5. Minthogy Szántován az iskolakötelesek száma már olyan nagy, hogy a meglévő 4 tanteremben a törvény értelmében már el nem helyezhetők, keresse meg uraságod a községet még egy tanterem építése iránt, és adjon ezen eljárásnak eredményességéről is jelentést.”

Erre az időre fokozatosan erősödik a tankötelezettségi törvény érvényesítése az elemi iskolában. Az 1894/95-ös tanévre összeírt tanköteles gyermekek névszerinti kimutatását megküldte az iskolaszéknek a község politikai vezetése. Mándity Barisa bíró az iskolaszék elnökségének küldött levelében kéri őket, hogy a beíratási idő eltelte után a tekintetes iskolaszék az iskolába beírt, és oda ténylegesen bejáró 6-14 éves gyermekek névszerinti kimutatását szíveskedjenek részére visszaküldeni. Ezt az egyeztetést a főszolgabíró úr rendelte el. Az iskolába egyáltalán nem járó gyermekek megállapítása céljából összevetették a tankötelezetteket a névszerinti kimutatással. A mulasztó gyermekek szüleit megbüntették, és meghozták azokat az intézkedéseket, ami alapján az iskolakötelesnek iskolába kellett járni.

1894/95-ös tanévben bevezették az öt számjeggyel történő osztályozást az elemi fokon. A tanulmányi előmenetel: (1) kitűnő, (2) jeles, (3) jó, (4) elégséges, (5) elégtelen. Az erkölcsi magaviselet: (1) dicséretes, (2) jó, (3) tűrhető, (4) szabálytalan, (5) rossz. Szorgalom: (1) kitartó, (2) kellő, (3) változó, (4) hanyatló, (5) csekély.

Az 1894/95-ös tanévben nyolc alkalommal tartottak tantestületi gyűlést a szántovai iskolában. Ezeken a megbeszéléseken az intézmény oktatási és nevelési kérdéseire keresték a megoldást. A szakmai képzést az a két pedagógus-lap is segítette, amik az iskolába jártak. Öt tanítói lakás volt a faluban. Az iskola jellege római katolikus volt. Öt tanteremben folyt a tanítás. Négy tanterem saját épületben volt. Az iskola földszintes volt, az osztályokat három helyen helyezték el a községben. Egy épület közvetlenül a templom mellett volt. Helyén ma egy lakóház áll a Kossuth Lajos u. 20. szám alatt. A másik iskola a jelenlegi humán felnőtt orvosi rendelő helyén volt található. A harmadik osztályterem pedig a Dózsa Utcai Iskola helyén működött. A tanítók az iskola munkájáról tanmeneti naplót vezettek.

Az iskola felszerelése meglehetősen hiányos volt. Hat térkép és egy földgömb tartozott a leltárba. A tantermek felszereltsége is kívánnivalót hagyott maga után. Az iskola vagyona összesen 1000 forint értéket képviselt. Az intézmény fenntartása évente 350 forintba került. Egy féléves beszerzés az iskola részére 17 forint 53 fillérbe került 1897-ben. A vásárlást Baján végezték el, aminek még útiköltség-vonzata is volt.

A vásárolt tételek:

– 2 tuczat iron: 1,12.-

– 12 db színes iron: 0,85.-

– 4 doboz toll: 5,20.-

– 8 liter tinta: 3,20.-

– 12 finom tollszár: 0,32.-

– 4 radírgumi: 0,60.-

– 4 nagy iskolai szivacs: 5,60.-

– 2 kg kréta: 0,52.-

– 1 db ABC-s könyv: 0,12.-

Az iskola teljes felszereltségéhez 200 forint beruházásra lett volna szükség. Egy padban hat tanuló ült. Az osztályok vegyesek voltak. A tanítás folyamata magyar-dalmát nyelven történt. Az iskola könyvtára 30 kötetes volt. A szorgalmi idő kilenc hónapig tartott. A heti tanítás hétfőtől szombatig tartott. Délelőtt 08.00-11.00-ig, és délután 13.00-16.00-ig voltak a foglalkozások. Csütörtökön szünet volt az iskolában. Az 1895-ös évtől kezdődően a nyári szünetet július-augusztus hónapokban tartották az elemi iskolákban.

A mindennapos iskolába járásra kötelezett tanulók létszáma 408 fő volt. Nemek szerinti megoszlásban 199 leány és 209 fiú. Közülük rendszeresen 186 leány és 197 fiú járt rendszeresen iskolába. Az ismétlő iskolába 232 tanulót írattak be, 118 leányt és 114 fiút. Az iskolalátogatás százalékos aránya hasonló volt, mint a mindennapi iskolában: 101 leány és 110 fiú vett részt rendszeresen a foglalkozásokon. A tankötelezettség teljesítése még nem volt kielégítő, de jelentősen javult a korábbi időszakhoz képest. A mulasztott félnapok száma 2000 volt, a kirótt mulasztási bírság összege pedig 4,50 forintot tett ki. Egy tanítóra átlag 95 gyermek jutott, ami lényegesen meghaladta a törvényben előírt tanulói létszámot. Az intézmény faiskolát 1000 négyszögölön működtetett. Az iskolaszéki tagok havonta két ízben látogatták az iskolát. Thurszki Károly a dalmát gyermekeknek magyar tankönyvekkel való ellátására 200 forintot, Strébely János orvos iskolai könyvekre 200 forintot ajánlott fel, hogy alapítványt hozzanak létre. A faluban egy olvasó kör működött. A lakosok közül írni-olvasni 1500 fő tudott, csak az írást 100 fő ismerte.

1896-ban Szántován négy tanító dolgozott. Fehér József, Matkovics Mihály, Bódis Gyula és Osztrogonácz Balázs. A mindennapi iskolában részben osztott (három – négy – öttanítós) intézmények számára készült tanterv alapján tanítottak.

A milleniumi megemlékezés helyi jellegére utaló írást nem találtam, pedig az ország történelmében jelentős dátum volt az 1896-os év. Tiszteletére kiemelkedő alkotások sora jelent meg az országban, és több helyen pompás ünnepséget rendeztek az évforduló alkalmából. Szántova környékén található Gara községben – amely hasonló adottságú település volt a kalocsai egyházmegyében – megemlékeztek az iskolások a kiemelkedő eseményről. Délelőtt ünnepi misét tartottak a templomban, majd azt követően az ünneplők átvonultak az iskolába, ahol az iskolaszék elnöke beszédet mondott. Az előadó méltatta az 1000 éves államiságot. Biztatta a diákokat, hogy szeressék a hazát, a királyt és a pápát. Délután az iskola tanulói kivonultak a falu szélére, ahol több fát ültettek el, majd elénekelték a Szózatot.

1896-ban az ismétlő iskola kapott iskolalátogatói ellenőrzést. Matkovics Mihálynak az említett iskola-típusban alkalmazott tantervét vizsgálta meg az iskolaellenőr. Észrevételei között kifogásként szerepelt az, hogy a nyelvoktatásnál főleg a grammatizálásra helyezte a hangsúlyt. Az ismétlő tanulóknál viszont az lett volna a fontos, hogy a helyesírást sok gyakorlati munkával erősítse. A fogalmazást sűrűbben kellett volna alkalmaznia a tanórai munkában. A közéleti levelek megírását és az ügyiratok szerkesztését szintén előtérbe kellett volna helyezni, mert ezek a gyakorlati életben közvetlenül hasznosíthatók lettek volna. Számtanból szükséges lett volna a gyakorló példák sorozatára az egész tanévre, nem csak a tanév egy bizonyos időszakára. A reáliákat olvasmányok alapján kellett volna feldolgozni. A munkájában továbbra is követendőnek tartotta az iskolaellenőr, hogy mind a három osztályban tervszerűen osztotta el a tananyagot. Az ének, a testgyakorlás és a gazdaságtan tanításával jó úton haladt a tanító.

Nemzetiségi ellentétek felerősödése

1896-ban a nemzetiségi ellentétek jelentősen felerősödtek az istentiszteleti nyelvrend miatt, Szántován. A római katolikus sokac hívők egy része nem látta biztosítottnak anyanyelvének vallási folyamatosságát, és a görögkeleti vallás felvételét választotta. Ez a tendencia viszont negatívan befolyásolta a római katolikus iskolaszék működését, mert tagjainak egy része is jelezte az egyházból való kilépési szándékát. A püspökkari rendszabályok értelmében viszont csak r.k. vallású férfiak lehettek a r.k. iskolaszéknek tagjai. A főszentszék elnöke levélben érdeklődött a plébánostól a kialakult helyzetről. „Vajon az új iskolaszékbe beválasztott azon tagok, kik az egyházból való kilépésüket tanúk előtt uraságodnak bejelentették, ezen kilépésüket az erre vonatkozó polgári törvény szerint be is fejezték-e? Vajon tényleg fel is vétettek valamilyen felekezet tagjai közé, ha így van, iskolaszéki tagok nem lehetnek.” A helyi lelkész tájékoztatása szerint az iskolaszéki tagoknak a római katolikus egyházból történő kilépése törvényesen még nem történt meg.

A magyar nyelvű lakosoknak az iskolaszéki tagság elosztásával kapcsolatosan volt kifogásuk. 1898. január 3.-án Ifj. Simon Ferenc és társai – szántovai lakosok – azon kérelemmel fordultak a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, hogy a szántovai iskolaszékben a magyar nyelvű lakosok is megfelelő arányban képviseltessenek. Számukra megfelelő arány lett volna a templomi megoszlás, azaz fele-fele. Azt nehezményezték, hogy az iskolaszéki tagok mind sokacok voltak abban az évben. A V.K. miniszter – felekezeti iskola lévén – ebben a kérdésben nem dönthetett, így a kérdés rendezését a kalocsai főszentszék hatáskörébe utalta vissza. Az egyháznak igen nehéz volt a feladata. Ha bármelyik fél számára kedvező döntést hozott volna, az a másik felet keserítette volna el még jobban. A főszentszék elnöke – bízva az idő múlásának jótékony hatásában – meghozta bölcs döntését: „A magyar és sokac ajkú hívek között már régóta tartó viszálykodás és ellenségeskedés nem szűnt meg. A főszentszék a régi iskolaszéket fogadja el legitimnek. A régi tagok lemondását nem fogadta el, azokat az ülésre meg kell hívni, és ha nem jönnek el, akkor nélkülük kell határozatot hozni.”

1899. március 12-én 897 sokac hívőt átvett a görögkeleti egyház. 1899. október 29-én kelt levelében Czár András plébános arról tájékoztatja az érseket, hogy megkezdték a görögkeleti templom építését a faluban. A munkálatok fergeteges tempóban folytak, 1900-ban befejezték az építkezést. A katolikus hívők létszámának ilyen jelentős csökkenése már valóban veszélyeztette az iskolaszék tagjainak legitimitását. Az ortodox vallást tömegesen felvevők száma átrajzolta a falu politikai térképét is. Erre a tényre a közelgő helyhatósági választások ébresztették rá a lakosságot. A sokacok és a magyarok félretették korábbi sérelmeiket és összefogtak a görögkeleti vallásúak ellen a községi képviselőválasztáson. Ennek az alkunak az lett az eredménye, hogy a magyarok és a sokacok osztoztak a képviselői helyeken, kiszorítva a görögkeleti vallásúakat a helyi politikai életből. Ez a politikai összefogás olyan erősnek bizonyult, hogy garantálta a régóta húzódó iskolaszéki választás eredményességét is. A politikai választásokat követően rövid időn belül, 1899. november 23.-án megalakult az új iskolaszék, öt magyar és öt sokac tag részvételével. A tanítói testület Evetovics Vincét választotta iskolaszéki tagnak. 1870.09.15.-én Szabadkán született. A gimnázium után Kalocsán, a képzőben fejezte be a tanulmányait. Az iskolaszék tagjainak újból történt választását a püspökkari rendszabályok 15. 16. 17. és 18.§-ai alapján végezték. A tagok névsorát az egyházmegyei hatóságnak és a királyi tanfelügyelőnek is megküldték. Ezzel a sikeres választással egy – több éve húzódó – kényes ügyet sikerült lezárni, valamennyi érintett érdekét szem előtt tartva. A helyi vallási villongásoknak volt azonban tanító áldozata is. Bódis Gyula több évtizedig tanított Szántován. Az utóbbi három esztendő vallási és nemzetiségi ellentéteit azonban nehezen viselte, így 1899. decemberében elköltözött a faluból. A hurcolkodáshoz 50 forint segélyt kért. Matkovics Mihály tanítót, aki tevékeny részese volt a nemzetiségi villongásoknak, 1898. júniusában elmozdították az állásából.

1900-ban a mai Magyarország területén a nem magyar anyanyelvűek száma 963000 fő volt, ami a lakosság 15%-át tette ki. Ebből 68000 fő horvát, és 24000 fő szerb nemzetiségűnek vallotta magát.

A nemzetiségi nyelviskola tanítása iránti igény ebben az időszakban felerősödött az országban. Szántován az 1900-as népszámlálás 3385 főt említ, akik közül a sokacok és a szerbek a lakosság felét tették ki. Az általam fellelt dokumentumok tartalma szerint a századforduló idején jelentkező vallási villongások nem érintették a római katolikus iskola oktatási nyelvét, így Szántován továbbra is magyar-dalmát nyelven tanítottak az iskola első három osztályában. A szántovai görögkeleti elemi népiskolában nem vegyes tannyelven tanítottak. A magyar beszéd- és értelemgyakorlat, számtan, földrajz és rajz tantárgyakat tanították magyar nyelven, a többi tantárgyat nemzetiségi, tehát szerb nyelven.

Az 1907. évi XXVII. tc. 20.§-a, a nem magyar tanítási nyelvű felekezeti iskoláknál alkalmazott tanítók alapfizetését, vagy korpótlék-kiegészítését csak akkor támogatta, ha az előbb említett tantárgyakat magyar nyelven oktatták. Az államsegélyt élvező nem magyar tanítási nyelvű elemi népiskolák túlnyomó része osztatlan iskola volt az országban.

A VKM 1910-ben a 80.000 sz. rendeletével adta ki azt a tanítási tervet, amit Hercegszántón a szerb tanítási nyelvű iskolában is alkalmaztak, ugyanis egytanítós, hatosztályos, tagolatlan intézmény volt. Minden egyes tantárgynál pontosan megjelölte a kitűzött célt, meghatározta a tanítás anyagát. Az egész tanterv így félremagyarázást nem tűrő, határozott jelleget nyert. Az Útmutatás fő elve: a gyermek felfogásához mérten a legszükségesebbet nyújtani, de azt alaposan, és a gyakorlati életben felhasználható módon. A királyi tanfelügyelő látogatásai alkalmával főleg azt vizsgálta a nemzetiségi iskolákban, hogy a tanító bírja-e a magyar nyelvet oktatóképességgel, megfelelő-e a magyar nyelvi órák száma, és eredményes-e a magyar nyelv tanítása.

Az 1897/98-as tanévben a szántovai r.k. népiskolák rendes és ismétlőiskola tanköteles tanulóinak létszámadatai a következők voltak: az I. osztályt Bódis Gyula vezette. Rendes iskolai tanulója 91 fő, ismétlő iskolai tanulója 64 fő volt. A II. osztályt Fehér József irányította. Rendes iskolai tanulója 86 fő, ismétlő iskolai tanulója 122 fő volt. A III. osztályt Matkovics Mihály kapta. Rendes iskolai tanulója 78 fő, ismétlő iskola tanulója 57 fő volt. A IV.-V.-VI. egyesített osztályok tanítását Evetovics Vince (csak egy éves tanító) látta el. Rendes iskolai tanulója 74 fő volt. A tanév végén az iskolának lehetősége volt a szegény iskolás gyermekek segélyezésére és jutalmazására, amire 25 forintot fordítottak.

Az ezredforduló tanévében már az iskola tanulólétszámán is érződött a vallási arányok változásának hatása. Az iskolaköteles tanulók létszáma 338 fő volt. A római katolikus iskola mindennapi tagozatára beiratkozottak száma 300 fő. Az ismétlő tanfolyamra járásra kötelezettek száma 244 fő, és beiratkozott 144 tanuló. Az első osztályt Bódis Gyula vezette 99 tanulóval. A II. osztályt Fehér József tanította 75 tanulóval. Knezevics István 1899. január 19-én tanítói állásáról lemondott, így a III. osztályt 59 tanulóval, a IV. osztályt 57 tanulóval, az V. osztályt 9 tanulóval és a VI. osztályt 1 tanulóval Evetovics Vince irányította.

1901-ben felépült a görögkeleti templom mellett a felekezeti iskola is. A két egyház vezetői megbeszéléseket folytattak az iskolák működtetéséről. A költségvetési ügy kapcsán Czár plébános azt javasolta az ortodox papnak, hogy a görögkeleti egyház tartsa fenn a saját iskoláját, és fizesse a tanítóját is. Az 1901/02-es tanévben tovább csökkent a római katolikus iskolába járó gyermekek száma, ezért a főszentszék levélben kért tájékoztatást az okokról. Nevezett tanévben 339 iskolaköteles tanuló volt a faluban. Közülük 127 fiú és 119 leány az r.k. elemi iskolát látogatta, tájékoztatta a főszentszéket a plébános. Ugyanakkor azt is közölte, hogy a tanköteles gyermekek szülei 53 fiú és 40 leány tanulót a görögkeleti egyház vagyonából fenntartott görögkeleti iskolába írattak be. Kitűnik a levélből az is, hogy a téli hónapokban a mostoha időjárás miatt ruha és lábbeli nélkül a gyermekek bizonyos része iskolába nem tudott járni, ami szintén létszámapadást jelentett.

Tankerületi tanácskozások

Az Osztrák-Magyar Monarchiában a Római katolikus egyház által felügyelt elemi iskolákat tankerületekre osztották. A 19. század vége felé a Szántovai tankerülethez tartoztak Béregh, Kolluth, Gakovó, Krucsevlya, Rigyicza, Gara, Csataalja, Dautova és Szántova települések iskolái.

Az egy tankerülethez tartozó tanítók részére, minden évben augusztus végén vagy szeptember elején közös tanítói értekezletet tartottak. A gyűlés helyszíne évente változott. Az értekezleteket a kerületi tanfelügyelő hívta össze. Erre a találkozókra általában meghívták a község köztiszteletben álló tagjait is, a községi jegyzőt, a csendőrt, a vasúti pénztárost, stb. Az is előfordult, hogy a közeli települések vezetőit is invitálták a találkozóra. Értelemszerűen a vendéglátó iskola tantestülete, tanulói, egyházi és világi vezetői is részt vettek az ülésen.

A találkozókat a falu templomában kezdték egy szentmise közös meghallgatásával, majd a részvevők az elemi iskola egyik termében gyűltek össze. A tanácskozás elnöke, aki a tankerület tanfelügyelője volt, üdvözölte a megjelenteket és megnyitotta az értekezletet egy beszéddel. Az ülésről igazolatlanul hiányzó tanítók felelősségre vonásra számíthattak.

Általában három részre osztották a tanácskozást. Az érdemi feladatok előtt megválasztották a jegyzőkönyvvezetőt. Minden évben felolvasták az előző évi jegyzőkönyvet, és ha nem volt ellene kifogás, akkor hitelesítették.

Az első részben általános kérdésekkel foglalkoztak, ami a tanügyet közvetlenül nem érintette.

A második részben a főegyházmegyei tanhatósága által kiadott tételek, dolgozat formájában történő megoldásai közül, a helyi iskola tanítójának hallgatták meg az előadását felolvasás formájában, majd azután megvitatták. A benyújtott anyagok közül a legjobbakat jutalmazta az egyházmegye.

A harmadik részben a gyakorlati előadásokra került sor, amit ma bemutató tanításnak hívunk. A vendéglátó iskola tanítói és tanítványai két módszertanilag értékelhető órát mutattak be, amit tulajdonképpen két félóra volt. Azt követően közösen kiértékeltek a látottakat.

A tanácskozás végén az elnök megköszönte a megjelenést és kijelölte a következő évi értekezlet helyét és idejét.

Az általam feltárt iratok alapján a tankerület vezetői tisztét Láng Márton esperes úr látta el 1884-1890 között, majd Schröder György esperes plébános úr követte 1893-ig. 1894-től Maison Mihály esperes töltötte be ezt a funkciót. A tankerületi vezetőnek az volt a feladata, hogy kijelölje melyik iskolában tartják meg tanítói értekezleteket, elnökölje azt, nyissa meg, értékelje és zárja be az ülést.

1884. Béregh

„Az ft. Láng Márton esperes elnök úr lelkes szavakkal ecsetelte az iskola igazgatója és tanítói, valamint ezeknek egymásközti szükséges viszonyát fejtegető, úgy az abból származó üdvös hatást a tanügyre nézve, a már tőle megszokott meggyőző érvekkel bizonyító-beszéddel nyitotta meg a tankerületi értekezletet.”

Ezekben az években problémát jelentett a tanítók számára, hogy az országos nyugdíjalapba történt befizetésekről nem kaptak nyugtát. Annak hiányában pedig folyamatosan zaklatták őket, hogy fizessék be a pénz, amit egyébként már korábban teljesítettek. Egyszerű volt a tanítók kérése, az egyházmegyei hatóság kérje meg az országos nyugdíjalapot, hogy készítsen számukra egy ívet, ahol igazolni tudják a befizetésüket.

Az elnök tájékoztatta a jelenlévőket a főtanfelügyelőség tanítói dolgozatokról kialakított véleményéről. A leírat kiemelten ajánlotta a feladott munka lelkiismeretes kidolgozását, mert egyeseket dicséret illet, de sok volt a felületes beadvány.

1882 óta rendszeresített napló vezetése elég hiányos volt. Felszólította az esperes a tanítókat, hogy írják be a naponta feldolgozott tananyagot, valamint a tanulók mulasztásait is.

„A Mandics-féle bunyevácz nyelvű szakkönyvecskék használta – a félreértés elkerülése végett – csak a tanítót, s nem egyszersmind a tanulót is illeti.” Ezek után került sor a konkrét tanügyi munkára. Először Ticz János csataaljai tanító olvasta fel a dolgozatát. Munkájában a szakoktatás mellett foglalt állást. Burányi Antal dautovai tanító szerint viszont az összpontosító tanmenetet tartotta előnyösebbnek

Az elnök megdicsérte a dolgozat gyakorlati példáit, de megemlítette, hogy „didacticai elvek nincsenek kellőleg méltatva”.

A folytatásban Papp Gábor helyi tanító a beszéd és értelem gyakorlatok alapján „A szülői ház és annak környéke” címmel tartotta a bemutató tanítását. Kifogásként merült fel az órával szemben, hogy eltért a feladott tételtől és nem magyarul adta elő anyagát. Kérte továbbá az elnök, hogy a saját helyes kifejezéseinek elsajátítására fordítson nagyobb figyelmet. A hozzászólásokban többen javasolták, hogy az iskolában a külön nemzetiségű gyerekek, német és sokác, egymás nyelvét tanulják meg, és az elejét veheti az élet más területein a súrlódásnak.

1885. Kolluth

„Az elnök szakszerűleg fejtegette az önképzés nagy horderejét. Fontos az előkészülés ami megóv a tájékozatlanságtól, rendszertelenségtől és kapkodástól, ami károsan befolyásolja az eredményt. Fontosnak tartotta az élénk előadást, mert egyébként száraz unalmas lesz, így érintetlenül hagyja a gyermeki szívet és elmét.”

Az országos nyugdíjalaptól választ nem kaptak az előző évi kérésükre. Javasolták az újonnan kiadott olcsóbb könyvek vásárlását az iskolák számára. A főtanfelügyelőség szerint javult a dolgozatok minősége, de voltak igen gyenge színvonalúak is, ám neveket nem említettek.

Érdulyhelyi Menyhért szántovai tanító tájékoztatta a részvevőket, hogy nehezen haladnak a sokac tanítványai, mert nincs tankönyv és falitábla a tanításhoz. Azt kérte, hogy a főegyházmegyei hatóság szólítsa fel a Szt. István társulatot a hiányzó könyvek elkészítésére. Javaslatát elfogadták. Matkovics Mihály dolgozatát vették górcső alá a részvevők. Különösen mai szemmel igen furcsa gondolata volt a dolgozatnak, miszerint azt a gyermeket aki állatokkal szemben kegyetlenkedik azt részesítsék szigorú testi fenyítésben. Természetesen nem fogadták el a kollegák, mert az erkölcsi meggyőzést fontosabbnak vélték a verésnél, de a legvégső esetben nem tartották kizártnak a testi fenyítést sem. Az elnök azt javasolta, hogy ezt a dolgot mindenképpen beszélje meg a tanító az igazgatóval, aktualitás esetén, mert kellemetlensége is származhat az ilyen megoldásból.

A bemutató tanítás anyaga „A mellék és keresztnevek ismertetése”. Az órával elégedettek voltak a jelenlévők. Kifogásként csak azt említették fel, hogy a tanulók mintegy énekszerűen feleltek. Az órát tartó tanító elmondta, hogy a németajkúaknak kezdetben nehéz a magyar beszéd és abból származik a megtapasztalt éneklő válasz.

1886. Gákovó

„Az elnök kiemelte, hogy a templom és az iskola azon helyek, amely iránt a legnagyobb tisztelettel kell viselkednünk. A templom s az iskola szorosan összetartozik, ahol az erkölcsi alap előkészíttetik. Fontosnak tartotta, hogy a tanító az iskolán kívül is tanít.”

A csataaljai tanító betegsége miatt megvált az iskolától, mielőbbi gyógyulást kívántak számára. A kerületbe érkezett új tanítókat a többiek szeretetébe ajánlotta az elnök és szívből boldogulást kívánt az új helyre kerülteknek. A krusevlyai tanító felolvasta a dolgozatát. A béreghi tanító erősen kritizálta azt. Véleménye szerint nem általánosságban kellett volna kifejteni a feltett kérdést megválaszolását, hanem tanfolyamként megjeleníteni az anyag és az egyes leckék kiválasztását, illetve elrendezését.

A bemutató órán ismétlő anyagot adott elő a helyi tanító, a beszéd és értelem gyakorlatok alapján, „A házi állatok”-ról. Az elnök megjegyezte, hogy tetszés szerint választhat az előadó osztályt, tárgyat és tananyagot, de csak ismétlésre hagyatkozni egy ilyen értekezleten nem igazán előre mutató cselekedet.

1887. Krucsevlya

„Az elnök kiemelte a kultúra fontosságát a nemzet szolgálatában és különösen hangsúlyozta a néptanítóra háruló teendőket.”

A felolvasott dolgozat tárgya „A történelmi oktatás, mint jellemképző tényező”. A hozzászólók megjegyezték, hogy a dolgozat eltért a kijelölt tárgytól, ennek ellenére elfogadták.

A bemutató oktatás tárgya „A szülőhely ismertetése”. Nem merült fel kifogás ellene a hallgatóság részéről.

1888. Rigyicza

„Az elnök megemlékezést indítványozott Trefort Ágoston munkásságáról, elhalálozása kapcsán.

Kiemelte a tanítói állás magasztosságát, ami egyben igen fáradságos is, a gyermeki makacsság, a szülők tanügy iránti közönye és a tanítók siralmas anyagi helyzete miatt. Vigasztalásul azt mondta, hogy a tanítók a munkájukat Isten nevében kezdik, folytatják és fejezik be.”

Tájékoztatta továbbá az egybegyűlteket, hogy a bíboros érsek úr, Csapláros Imre tanítót, az oktatás terén, az iskolájában elért eredménye alapján dicsérő elismerésben részesítette.

Az ez évi dolgozat tárgya „A népiskola tanulók túlterhelése”. A dolgozatban azt taglalta az előadó, hogy minden tárgyban van olyan rész, ami nem a népiskolába való. Kiemelte az első osztályban az írva – olvasásból csak a kisbetűket tanítaná. A földrajz és történelem oktatást a IV. osztályra is kiterjesztené és ezáltal jobban eloszlana a terhelés. Természettanból azokat az ismereteket, ami kísérlettel nem támogatható, kihagyná.

Matkovics Mihály tanító a túlterhelés megoldására a megfelelő tanulói fegyelmet, a helyes tanítási módszerek alkalmazását, valamint a tananyagnak a tanulók képzettségéhez való alkalmazását javasolta.

Bugyáki János tanító szerint a túlterhelést ellen három körülményt kell megvalósítani. A tanuló rendszeresen járjon iskolába, a tanítás időtartama értelmesen legyen kitöltve és a tanító egyénisége motiválja a tanulót. Valamennyien elismerték, hogy a tanulói túlterhelés kérdésének megítélésében különbséget kell tenni az egy és többnyelvű iskolák között. Az első bemutató tanításon a német birtokos névmások magyar nyelven való használatát adta elő a tanító. Összességében elfogadták a látottakat, csak pár kifogást említettek meg.

A helytelen, vagy hibás válaszoknál szükséges volna addig ismételtetni a hibás szót, amíg a tanuló kifogástalanul nem mondja azt. Jó lenne, ha a tanulók hangosabban válaszolnának a feltett kérdésekre. Célszerű lenne változtatnia a kollégának azon is, hogy ne rámutatással vagy Te felszólítással hívja válaszra a tanulókat, hanem szólítsa őket a nevükön. A második óra anyaga „A közönséges törtek összeadása”. A kollégák véleménye az volt, hogy az nem egy új anyag feldolgozása, hanem ismétlés történt. Ezt az álláspontjukat arra alapozták, hogy a tanulók a szabályt előbb mondták, mint a tanító azt előadta volna.

1889. Gara

„Az elnök behatóan szólt a nevelés katholikus szelleméről. Kárhoztatólag utalt Pestalozzi által vallott nevelési szempontokra, amit erkölcs és emberbaráti szempontból tekintve kifogástalannak tartotta, de vallás szempontból keresztény elleneseknek látta.”

Azt nehezményezte, hogy a két garai tanító a bemutató tanítás anyagát a meghatározott időre nem küldte be. Ismertette a főegyházmegyei főtanhatóság ajánlását, miszerint a tanítók szíveskedjenek a vallásoktatás és az énektanítás alaposabb ismeretátadását elvégezni. Törekedjenek a szorgalmi idő szigorú betartására az iskolák és kerüljék a szakkönyvek használatát. A dolgozat témája „A fogalmazás tanítása”. A felolvasás utáni értékelésben Burányi kiemelte, hogy eltért az előadás a kijelölt anyagtól. Tartalma inkább a helyes beszédre szoktatás, a szókincs gyarapítás, a helyes feleletre buzdítás és a hibás válaszok kijavítására szorítkozott. Hiányolta az előterjesztésből a tanultak ismétlésének, bővítésének kidolgozását is. A könyvből másolások és a kérdések szerinti leírása is ebbe a témakörbe illeszkedhetett volna. Az elnök megemlítette a tárgyismertetés könnyebb módjait, a mondatalkotás lehetséges módozatait és helyénvalónak tartotta volna a reprodukciók és átalakítások szerinti fogalmazást is a dolgozatban.

A bemutató tanítás témája „A mondat és részeinek ismertetése.” Az óra értékelésében egységes véleményként jelent meg az a kifogás, hogy a tanító a fogalmakat készen nyújtotta a tanulóknak, így nem késztette őket gondolkodásra.

1890. Csataalja

„A hazafias nevelés és az erre szolgáló módok és eszközökről elmélkedett az elnök. Tárháza az iskola, különösen a népiskola, harcosai a néptanítók. Utalt a délmagyarországi tanítóegyletnek legutóbb tartott gyűlésén felmerült a népiskolák államosítására irányuló törekvésre is.

A tanítói mellékfoglalkozásról szólva elmondta hogy a lapszerkesztés csak felsőbb tanügyi hatóság engedélyével űzhető. Politika lap szerkesztésére pedig engedély nem adatik.”

Az dolgozat témája „A rajzoktatás”. Felolvasása után következett a megbeszélése. Bódis Gyula azt a nézetett vallotta, hogy rajz nem önálló tantárgy, mindig valamihez kapcsolódik.

Véleménye szerint az első és második osztályban a beszéd és értelem tantárgynál előgyakorlatként lehet bevezetni. A harmadik és negyedik osztályban az egyenes vonalak tanításánál szükséges alkalmazni. Az ötödik és hatodik osztályban a négyzet, a sokszög, stb. álló ábrákat tartja összekapcsolhatónak a rajzzal. Azt javasolja továbbá, hogy a rajzoktatás félóránál tovább ne tartson.

A bemutató tanítás anyaga „A ló ismertetése, a dolgozati hibák javítása, a szőlő művelése és a bor kezelése.” Az első és a harmadik téma feldolgozását hibátlannak tartotta a testület. A második téma ellen az volt a kifogásuk, hogy ha egy tanuló elakadt a feleletében, akkor a többiek súgtak neki, ami arra engedett következtetni, hogy az órát betanulták. A másik probléma az volt, hogy a tanuló helyes felelete után is azt követelte meg a tanító, hogy az ő szavaival válaszoljon, ezáltal megfosztotta őt az önálló gondolkodástól.

Az ülés végén a testület indítványozta, hogy Burányi Ferenc Dautovai tanítót elismerő kitüntetésre terjesszék elő a népnevelés közel félévszázados fáradhatatlan, buzgó és lelkiismeretes munkálkodása alapján. Az elnök elfogadta a javaslatot.

1891. Dautova

Láng Márton esperes úr visszavonult. Helyére Shröder György esperes került. Azt ígérte székfoglalójában, hogy „a hivatásának élő s lelkiismeretesen működő tanítónak jóakaró barátjává leend.”

Kifejtette továbbá, hogy hálával adózik a visszavonult Láng Márton esperes úrnak!

Bejelentette a változtatási szándékát. A korábbi gyakorlattal ellentétben, a félórai gyakorlati előadásra vonatkozó dolgozatot nem csak azok a tanítók készítik el majd, akik helyben vannak és tanítanak, hanem minden kerületbe tartozó tanító, mivel az 1882.évi tanácskozmányi jegyzőkönyv erre utal.

A főegyházmegyei tanhatóság kiadott dolgozati tétele a szépírás tanítására vonatkozott. Az anyag felolvasása után megvitatták. Két szempontot emelt ki az előadó. Első helyre tette a fokozatosságot és a szabályos betűírást. Azt vallotta továbbá, hogy a palatábláról csak akkor kell az írást papírra vinni, ha a tanuló már elegendő készségre tett szert.

A bemutató óra anyaga „A fejszámolás”. Egy harmadik osztályos tanuló elismételte a feladott példát, egy magasabb osztálybeli megoldotta a példát és a harmadik tanuló pedig összefoglalta az egészet. Az ülés elfogadta a látottakat.

1892. Szántova

Az elnök a Höbzl és Társának a Magyar Földrajzi Intézet által készített a Magyar Korona országainak iskolai térképét ajánlja az intézményeknek.

A népiskolai énektanításra vonatkozó dolgozatok felolvasása és vitája volt az első pont.

Az előadó „a tehetségek kiművelése iránti kötelezettségről tartott bevezetőt”, majd felsorolta azokat az előnyöket, amit a jól vezetett énektanítás eredményezhet. Az énektanítást csak hallás után tartja kezelendőnek, így az ének értelemfejlesztő voltának semmi fontosságot nem tulajdonított. Nem beszélt arról sem, hogy az énektanítást az osztatlan iskolában hány csoportban oldják meg. A legjobb énektanítást a hangjegyek után tartja elképzelhetőnek. Egyrészt az értelemfejlesztés, másrészt a könnyebb kezelhetőség szempontjából. A „C” mint alaphangból kiindulva leckénként ismerteti a létra többi hangjait, közben gyakoroltatja az egyes hangkörökbe eső dalokat, énekeket.

A bírálatban elhangzott javaslat szerint, osztatlan iskolában két csoportba szükséges sorolni a gyerekeket. Hallási képességük szerint alsó csoportba a gyengék, felső csoportba a képzettebbeket. Mind két csoport ugyan azt tanulja, de az alsó hallás után, a felső hangjegyek után.

Fehér József bemutató tanítása az írva – olvasásból az „u” betű ismertetését tárgyalta. A gyűlés általános dicséretet szavazott meg Fehér tanító úrnak.

Bódis Gyula az olvasmány tárgyi kereteiből tartott gyakorlati előadást. Az olvasmányt pontonként elolvastatta a tanulókkal, majd tartalmát kikérdezte tőlük. A kollégák kifogásolták, hogy hiányzott az olvasmány tartalmának tanulói rövid elmondása, a mintaszerű tanítói előolvasás, a pontonkénti kikérdezés, és az összefüggésében való elmondás.

1893. Béregh

Az egyházmegyei dolgozat témája „Az emlékező tehetség mívelése” tárgykörben került kiírásra.

A bemutató tanítás „A magyar szavak emlékeztetése és a mondat fogalmának ismertetése” témakörben került feldolgozásra.

1894. Kolluth

A körzeti tanfelügyelő tisztét Maison Mihály esperes töltötte be. A gyűlés magyar és német nyelvű lapok alkalmi tudósítóinak jelölt pár kollégát a tanítók közül. Kilátásba helyezték, hogy minden iskola részére az egyházpénztár költségén egy tanügyi szaklapot fognak járatni. A dolgozat témája „A jellemképzés”. Bódis Gyula ezt a témakört az iskola és a családi nevelés lazulása köré építette fel. Nem emeltek kifogást az írás ellen. A bemutató tanítás anyaga „A mondat a szó és a mondattani elemzés”. Az ötödik és hatodik osztályban a ház melléképülete és a kert ismerete alapján dolgozta fel a feladatot.

1895. Gakovó

A dolgozat témája „Az egészségtan és annak oktatása”, Bugyáki tanító előadásában. Kitért a dolgozatában az előadó arra a nézetére, miszerint nem tartja helyesnek, hogy az osztálytermet, az oda járó leány tanulók sepregetik. Egyben kérte a gyűlést, hogy hozzon olyan határozatot, mely szerint ezt a problémát a községi elöljáróságnak kell orvosolnia. Szorgalmazta egyben azt is, hogy a délutáni iskolai előadások időtartama, téli időben, egy órától három óráig tartson, a szemrontás elkerülése végett.

A gyakorlati óra anyaga „Az új pénznem ismertetése”. Bemutatásra került az egy, két, tíz és a 20 filléres, valamint a korona.

1896. Rigyicza

„Az elnök élesen ostorozta a társadalmi élet minden rétegében általánosan elterjedt neveletlenséget és azt a kárhozatot a népiskolákban elhanyagolt vallásos neveléssel és az oktatással hozta összefüggésbe.”

A gyűlés javaslatot tett arra, hogy a templomokban megtartandó szent misék magyar nyelvű énekkel is legyenek összekötve.

A dolgozat témája „A váltakozó párhuzamos tanmenetek a népiskolai oktatásban” címmel került kiírásra. Kritika nem érte a dolgozatot, mert ez az anyag egy jövőben bevezetésre kerülő témát dolgozott fel, így kevés tapasztalattal rendelkeztek a részvevők.

A bemutató órát az első osztályban tartották és a „11 szám ismertetése” volt a téma. A vendégek elégedettek voltak a látottakkal.

1897. Gara

„Az elnök szomorúan állapította meg az alsó és közép osztályba tartozó társadalmi rétegek vallást mellőző magatartását. A felsőbb rétegeknél ez a tendencia kevésbé érvényesül. Arra kéri az egybegyűlteket, ahol csak alkalmuk lesz, oszlassák ezt a nézetet.”

A dolgozat tárgya „A vizsgák tartása” témakörbe tartozott. A felolvasást követő kritikai észrevételek két csoportra osztották a jelenlévőket. Az egyik része nem értett egyet a vizsgákkal, mert időpocsékolásnak tartotta azt. Feleslegesnek tartották azt is, hogy szülőket hívnak oda, mert szerintük nem illetékesek a tanítót megbírálni, mint egyszerű polgári emberek.

A vizsgákat támogatók azzal érveltek, hogy már kicsiny korban hozzá kell szoktatni a tanulókat a nyilvános szerepléshez.

A gyűlés végül elfogadta a nyilvános vizsga létjogosultságát, de a hozzátartozó cifraságokat elvetette.

A bemutató tanítás, első osztályban „A családról és a családi élet”-ről szólt. Az ötödik és hatodik osztályban a „Hass, alkoss, gyarapíts és a haza fényre derül!” mondatnak, a mondattani és alaktani elemzése volt a feladat. Mindkét előadást kiegészítés nélkül elfogadta az ülés.

1899. Csataalja

„Az elnök a megnyitó beszédében felszólalt az anyagiassá váló világ ellen. Azt javasolja az iskoláknak, hogy a tanulóknak pénz helyett, könyvjutalmat adjanak.”

A dolgozat témája a „Sajtó hatása a társadalomra.” A felolvasást követő megbeszélésnek kiemelt része volt az a szándék, hogy az iskola úgy bocsássa el a gyermeket a kebeléről, hogy az szeressen későbbi életében is olvasni. A bemutató tanítás anyaga „A nemes elszántság” című olvasmány tárgyilagos kezelése volt. Az ülés egyaránt elfogadta a dolgozat és a gyakorlati előadás anyagát is.

1901. Szántova

Makk Géza dolgozatában kifejtette, hogy lealacsonyító lenne a tanító kezéből kivenni a testi fenyítés eszközét. Hivatkozásul elmondta, hogy a durvább lelkületű tanulókkal szemben nem lenne megoldási lehetősége.

1904. Küllöd

A dolgozat témája a „Kézimunka” volt. Az értékelő megbeszélésben különbséget tettek a leány és fiú feladatok között. Az egyik csoport azt a célt vallotta, hogy a tanulókat a jövőbeni dolgozó szerepükre készítse elő a kézimunka, a másikak szerint elégséges az, ha csak a házban, illetve a gazdaságban jelentkező feladatok elvégzésére teszi őket alkalmassá a megtanult anyag.

1905. Regöcze

A dolgozat témája „Az iskolai könyvtárak”. Az értékelésben helyet kapott a könyvtárak kezelésének tematikája és a tanulókra kifejtett nevelő hatása. Azt javasolták követendőnek, ha az első három osztályban a meséket, a felsőbb osztályokban a reáliákat, míg az ismétlő korúaknak a nagyobb elbeszéléseket és a történelmi tárgyú olvasmányokat szorgalmazzák.

A tanítók a tanítás folyamán bátran hivatkozzanak a tanított tárgyra vonatkozó könyvtári olvasmányokra. Buzdítás képen a tanítványok időnként szabadon mondhassák el az általuk olvasottakat.

A bemutató tanítás anyagát az első osztályban tartották. Témája „A legszükségesebb helyesírási gyakorlatok.” Kifogás nem merült fel ellene.

A Görögkeleti Szerb Hitfelekezeti Elemi Iskola

Az elemi iskola létrehozásában meghatározó szerepet játszott a helyi, Görög Keleti lelkészi hivatal.

Az átkeresztelkedés vezetői Jaša Prodanov és Sándor Adria, mindketten tehetős földművesek voltak. Az átállás után azonnal megszerveződött az egyházi község, Jašo Prodanovval az élen, aki az első elnöke volt a közösségnek.

A templom megépítéséig, az Istentiszteletet, a Szerb nagy Pátriárka Branković gazdag adományából megvásárolt telken emelt ideiglenesen felépített talapzatról szolgáltatták.

A székhely nélküli papok vidékről érkeztek:

Milutin Gavrilović Zombor, 1898-1899.

Bożidar Popović Neumi 1899-1900.

Źarko Popović Zombor 1900.

Nikola Midić 1900-1918 már helyben lakott és úgy látta el a papi teendőit A szerb parókia adott neki otthont a mai Kossuth Lajos utcában, mint napjainkban is. Akkor Úri utca volt a neve.

Az egyház helyi képviselete rögvest olyan népszokásokat kezdett meghonosítani, ami az identitás erősítését is szolgálta. Többek között engedélyt kértek a Húsvéti ünnepen szokásos mozsárlövésre, amit meg is kaptak a helyi bírótól.

„Szántova Község Elöljárósága

Főtisztelendő Görög keleti lelkészi hivatalnak helyben.

Folyó évi 1. szám alatt kelt megkeresésén tisztelettel van szerencsénk értesíteni, hogy a gör.kel.egyház húsvéti ünnepén az ünnep emelése czéljából mozsarakkali lövöldözés megengedtetik.

Szántova,1899.április hó 15.

Sirok Péter bíró”

A pravoszláv egyház egyéb helyekről is kapott adományokat a működése megkezdéséhez, majd folytatásához. Kegytárgyak, könyvek, harang és pénzadomány is érkezett Szeged, Óbecse, Mohács, és egyéb településekről.

A templom felszentelésére 1900. szeptember 17.-én került sor, amit Mirtrofon Žević, Bácskai Püspök végzett el és adott át. A Templom Bizánci stílusban épült.

A Görögkeleti Szerb Hitfelekezeti Elemi Iskola először bérelt épületben működött egy évig. Az épület Gyuka Vélin tulajdona volt. A következő évben a templomkertben építettek fel egy kis épületet ahol szintén ideiglenesen folyt a tanítás. A volt iskola később postaként is funkcionált, majd lebontották. A tanítói teendőket Stevan Ilkić látta el.

Gyámhatósági kérvény és annak engedélyezése volt szükséges a gyermekek áttérésének engedélyezéséhez:

„Kérvény Prodán Jakab és neje szül. Pein Anna szántovai lakosoknak kiskorú Prodán Mária és Prodán Jakab nevű gyermekeiket a görög kel. vallásra leendő áttéréséhez gyámhatósági beleegyezés engedése iránt.

Végzés.

Tekintettel arra, miszerint a születési anyakönyvi kivonat „észrevétel” rovatában észlelt feljegyzés szerint Prodán Jakab és neje Pein Anna folyó év március hó 12.-én a rom.Kath. vallás kötelékéből a görög kel. vallás kötelékébe léptek át, tekintettel továbbá arra, hogy ugyanazon anyakönyvi kivonat szerint nevezettek törvényes házassága alatt született Mária és Jakab nevű gyermekük még nem Kath. vallás alatt vannak felvéve, tekintettel végül arra, hogy folyamodott ezen gyermekeket is a gör.kel. vallás kötelékébe óhajtják felvétetni, ennélfogva Bács-Bodrog vármegyéhez folyamodott határozott kérelme folytán az 1894. évi XXX. tc. 3. és 2. bekezdése értelmében beleegyezik abba, hogy nevezettek az 1868. évi LIII. tc. 3-8.§-ban körülírt módon a szülők a görög kel. vallásra térhessenek át.

Zomborban, Bács-Bodrog vármegye 1899. évi december 13-án tartott tanácsüléséből.”

Az új iskola tervét Tapavica Milán budapesti tervező készítette el. A tanítás 1903. október elsején indult az új épületben, ami ma a Gábor Áron utcában található, korábban Dávodi utca volt. 80 tanuló kezdte meg tanulmányait az intézményben.

Cvetkovity Peter, sombori ügyvéd, 1.000.- korona adományt adott az iskola építéséhez.

Nikola Midić levélben kérte a Karlováci Zsinatot, hogy az egyházi nemzeti alapból segítse az iskola, a paplak és a tanári lakás megépítését. A levelet személyesen vitték el.

Az iskola tanítója 1901-ben Lazar Teofanović volt, aki Újvidékről származott. Svetozár Popović Sombori tanító 1901-1904 oktatott az iskolában. Hirtelen halála után ismét Lazar Teofanović vette át a tanítást 1908. február 25-ig. A szerb hitfelekezeti iskolában 1904/1905. tanévben megtartott előadásokról, a Községi Elöljáróságnak küldött jelentésében az alábbi adatok szerepeltek:

„1. A mindennapi iskolában

Az iskolai előadás kezdete 1904.szeptember hó 15.-én

Az iskolai vizsgálat 1905. június hó 17.-én tartatott meg

Az előadás 165 napon át tartott

2. Az ismétlő iskolában:

Az iskolai előadás kezdete 1904.október hó

Az iskolai vizsgahét 1905 május május hó 7-én tartatott meg

Az előadás 52 napon át tartatott.”

Minden iskolai év végén vizsgát tartottak az iskolában a tanulók részére, ahova a község elöljárót is meghívták.

1905-ben Sztániszláv Násztászim tanítónő, illetve 1907-1909 között Saveta Mojcikić Újvidéki tanító is megfordult az iskolában.

A tanítói fizetés 1905/1906-ban 190 korona plusz a kántor pénz volt.

1909.október elsejétől Isidor Pančić a tanító. Később Somborban tanfelügyelővé választották. Nagy hazafi hírében állott. Simeon Novaković félévet töltött az intézményben, de elhalálozott.

1910-ben a Bácsi Püspökség Iskolai Bizottsága február 10.-én kelt határozata szerint továbbra is támogatást kap az iskola a fenntartáshoz, az egyházi és iskolai alapból.

Az iskolaszolga feladatát Tubity Ádám látta el 1910-ben.

Az 1910. évi népszámlása adatai szerint a Bács-Bodrog vármegye Bajai járásban található Hercegszántónak 3706 lakosa volt. 1779 magyar, 1296 sokac és 531 szerb. A vallási megoszlás, 2872 római katolikus és 747 görögkeleti és 61 izrealita,

Igen nagy volt a szegénység a településen. A szerb lakosok 6157 korona adót fizettek az államnak.

Minden év február elsejéig kellett jelenteni az Érseki Iskolai Tanácsnak, hogy mennyi tanulója van a hatodik osztálynak a mindennapos iskolában és magánúton.

1912/13. tanév statisztikai kimutatása az iskolai évről:

Az egyházközség és a Karlovcai „Szt.Száva” alapítvány tartotta fent az iskolát. Hitfelekezeti iskolaadó 7%, összesen 600 korona volt az évben. Tandíj nem volt. Az osztályok osztatlanok voltak. Öt vegyes osztály a mindennapos és három vegyes osztály az ismétlő iskolában. A tanítás nyelve szerb és magyar. A hittant csak szerb nyelven oktatták. Női kézimunkát tanítottak az intézményben. A tanévet 1912.09.08.-án kezdték és 1913. június 17-én fejezték be. A tanterv, a heti óraszám, és az engedélyezett tankönyvek a VKM. által jóváhagyottak szerint történt. 1913. április 11-én iskolai ünnepséget tartottak. Ifjúsági szervezet és könyvtár nem volt az iskolában.

A Hercegszántói Görögkeleti Szerb Hitfelekezeti Elemi Iskola tanköteles tanulói az év folyamán: 41 fiú, 31 leány a mindennapos és 11 fiú, 18 leány az ismétlő iskolában.

A ténylegesen iskolába járók száma:

Mindennapos iskola

   I. 10 fiú, 7 leány
  II. 7 fiú, 5 leány
III. 6 fiú, 7 leány
IV. 9 fiú, 4 leány
  V. 3 fiú, 4 leány
VI.   –        –

Ismétlő iskola

    I. 6 fiú, 7 leány
  II. 3 fiú, 5 leány
III. 2 fiú, 6 leány

Az iskolaszék elnöke Prodán Barisa volt. A mindennapos iskolában mindenkinek görögkeleti vallása volt. Az ismétlő iskolában egy tanulón római katolikus, a többinek görögkeleti vallást gyakorolta. Az anyanyelve mindenkinek szerb volt, de mindenki beszélt magyarul is. Tandíjat nem kellet fizetni senkinek. A tankönyvek egy részét, 11 tanuló az iskolától kapta. 690 igazolatlan mulasztás történt az év folyamán, amire 53 korona büntetést szabtak ki. Csak tíz korona büntetést tudtak behajtani a szülőktől, 43 korona behajthatatlan maradt. A tanítónő I-V. osztályig tanította a gyerekeket és a hittan kivételével minden tárgyat oktatott az osztályokban.

Iskolán kívüli tevékenység lehetőségei: fiatalokat kórusi énekre készítették fel, liturgiára gyakoroltak, kórus munka, templom körüli takarítás, stb. Ezeket a plusz munkákat időnként pénzjutalommal honorálta a püspökség, mert szükségesnek tartották az iskolai munkán kívüli aktivitást.

1913-ban 198 család szerb tartozott a Görögkeleti egyházhoz. Novak Nastasic tanító 1914-től dolgozott az iskolában. Amíg katona volt, addig a a pap tanított helyette. Róth Dániel Fűszer-, vas- és rövidárú kereskedés számlája, amit az iskola részére állított ki 1915-ben, arról tanúskodik hogy egy darab szénlapát 90 fillérbe került. A fizetőeszközök változása a követezőképpen alakult a 19. század végén és a 20. elején. 1892-ig forint, majd 1919-ig korona. 1919-1921 között, a megszállás alatt dinár, 1927-ig ismét a korona, és azután a pengő következett.

1915-ben 203 házban laktak szerbek Hercegszántón. 1915-ben utasítást kaptak az iskolák, hogy a helyes táplálkozásról tartsanak előadást a tanítók a tanulók számára. 1916.-ban már élelemgyűjtésre szólították fel a tanulókat, a fronton lévő harcosok számára.

1918-ban a költségvetési papír szerint 1399 korona volt a tanító fizetése egy évben. Az iskola rezsi kiadása 400 korona volt. 146 házban 710 fő szerb lakos élt Hercegszántón és 760 hold földet birtokoltak összesen. A falu szerb megszállása alatt, 1918-21 között a községi bélyegző felirata szerb nyelvű volt.

A „községesítési” kísérletek

Az állami hatalom kiterjesztésének és megerősítésének fokozatos térhódítása Szántován is tapasztalható volt a századforduló környékén. Ez a folyamat gyakorlatilag egy időben jelentkezett az országos mozgalommal. A kormányzati törekvésekről, 1899 januárjában kelt levelében Máyer Béla főtanfelügyelő tájékoztatta a kalocsai egyházmegye plébánosait, hogy Bács-Bodrog vármegye királyi tanfelügyelője a katolikus iskolákat fenntartó polgári községekkel szóbeli és írásbeli tárgyalásokat folytat az iskolák államosítására, illetve új állami iskolák szervezésére vonatkozóan.

„A szántovai hitfelekezeti Római Katholikus iskolát a községi költségvetésben e czélra kivetett közköltségből a község tartja fenn” – ez volt olvasható Sirok Péter bíró 1898. június 21-én kelt levelében. Való igaz, hogy az iskola-adó fontos eleme volt az egyházi iskolák költségvetésének, de a tandíj, az egyházadó szintén része volt fenntartásának, amit a felekezetek szedtek be. Adrin Marin és 13 társa kérvényt nyújtott be a községi bíróhoz, amiben községi képviselőtestületi gyűlés egybehívását kérték. Az elöljáróktól azt a határozatot várták, hogy a felekezeti iskolát községi iskolává alakítsák át. A gyűlést 1898. november 20-án tartották meg. Ebben az időben a vallási és nemzetiségi villongások miatt kialakult kusza helyzet kedvezett a kérvény kedvező elbírálásának. A megjelent képviselők közül 13-an szavaztak a beadvány mellett, és nyolcan ellene, így öt szótöbbséggel megszavazták a következő határozatot: „Felekezeti iskolának községi iskolákká leendő átalakítása ezennel határozatilag kimondatik, mert az iskolákat a község tartja fenn. Utasíttatik a községi elöljáróság, hogy ezen határozatot meghirdetés és a 15 nap fellebbezési határidő lejárta után jóváhagyás végett a tekintetes vármegyei törvényhatósághoz terjessze fel. A szántovai r.k. iskolaszék jegyzőkönyvi kivonaton is tekinthessen be.”

A határozat ellen természetesen fellebbezést nyújtott be a főszentszék Bács-Bodrog vármegye törvényhatósághoz. A vármegye törvényhatósági bizottsága 1899. március 28-án a 193/közgy. számú végzésével a főszentszék fellebbezését elfogadta, a szántovai felekezeti iskola községi iskolává történt átalakítása tárgyában, és a határozatot megsemmisítette.

A bírósági döntést követően kicsit hűvösebbé vált a politikai és az egyházi vezetés kapcsolata a faluban. Az iskoláztatással kapcsolatos anyagi terhek növekedésével a pénzügyi megoldások lehetősége és a politikai akarat is gyengült a község részéről. Egyre mostohább körülmények között éltek és dolgoztak a tanítók a faluban. „Összedőlt a tanítói lak” 1901-ben. Az iskolaépület állaga is folyamatosan romlott. Evetovics Vince kiváló tanítója volt az iskolának. A plébános véleménye szerint „dicséretes buzgósággal munkálkodott”. Az egyesített osztályokban is kiválóan látta el a feladatát. A tehetséges tanító a nagyobb megmérettetést választotta, kedvezőbb körülmények között, és 1901. november 12-én Szabadkán vállalt tanítói állást, miután ott, őt tanítónak megválasztották. A megüresedett magyar-sokac nyelvű tanítói állásra kiírt pályázatban a tanítói lakást úgy hirdették meg, hogy a „jövő év tavaszán építendő 3 szoba-konyha-éléskamra szabad lakás”-t kapja a leendő tanító, konyhakerttel. Az épület elkészültéig a község gondoskodik lakhatásról. A plébános levélben kérte az összedőlt tanítói lakás felépítését a községtől, aminek költségét a politikai közösségnek kellett viselni.

1902-ben sikerült új tanítót szerezni Fermendzsin Ferenc személyében, akinek bolgár volt az anyanyelve. 1880.03.09.-én született Vingán. Négy polgárit végzett Lippán, majd Aradon fejezte be a képezdei tanulmányait. 201 fiú és 196 leány tanulója volt az iskola hat osztályának.

A tanítói lakás viszont csak 1903-ban sikerült felépíteni. Az érseki hatóság 139. isk. sz. leirata elrendelte a katolikus népiskolai és ifjúsági könyvtárak létesítését a településeken. A könyvnek, a könyvtárnak abban az időben igen nagy volt a jelentősége. A község képviselőtestülete mégis elutasította ennek a fontos feladatnak a végrehajtását, anyagi források hiányára hivatkozva.

1908-ban ismét felmerült a község részéről az iskolák államosításának a lehetősége. A testület szándékát elsődlegesen anyagi indítékok mozgatták. A plébános, tapasztalva a politikai akaratot, kérte az érsekséget, hogy az iskolai terheket vállalja át Hercegszántón, mert az iskolát községivé, majd államivá kívánják átalakítani. Az érseki hatóság nem vállalta magára a hercegszántói iskolák összes fenntartási költségét, mert anyagi lehetőségei korlátozottak voltak. Azt kérte a püspök, hogy a római katolikus hívők tanúsítsanak nagyobb áldozatkészséget. Másrészt tájékoztatta az egyháztagokat, hogy az iskola törvényileg védett volt az erőszakos államosítás ellen, mert azt a döntést, hogy az iskola állami, vagy felekezeti lesz, csak az iskolaszék hozhatta meg. Ha mégis az a döntés született volna meg, hogy államivá nyilvánítják a felekezeti iskolát, a község akkor sem szabadult volna meg az iskolai terhek viselése alól, mert az 1904. évi 99275. sz. kultuszminiszteri rendelet megkövetelte, hogy a volt iskolafenntartó az államosítás után is annyi pénzzel járuljon az iskolák fenntartásához, mint az államosítás előtt tette. A központosítás fejében viszont elveszti a felekezet az iskolaépületeket, az iskolatelket, és az iskola kormányzásába sem lesz többé semmi beleszólása.

Mivel a község képviselőtestülete rendre elhárította magáról az iskolával kapcsolatos fenntartási kötelezettségét, az áldatlan állapotok megszüntetése végett a főszentszék a vármegye közigazgatási bizottságához fordult jogorvoslatért. A testület helyt adott a kérelemnek, és még arra is kötelezte a községet, hogy a tanítói lakásokon évente kétszer – tavasszal és ősszel – végezze el a szükséges javításokat, és meszeltesse ki az épületet. A közigazgatási döntést követően a politikai vezetés már nem kísérelte meg az iskola államosítását.

Az iskolaépületek, tanítói lakok állagának romlásával a tanítás színvonala is visszaesett. Graff Miroszláv királyi tanfelügyelő látogatása alkalmával arról győződött meg, hogy „… Fehér József az ottani r.k. katolikus kántor tanító tanítási követelményeknek megfelelni képtelen.” A tarthatatlan helyzet megoldása végett a felügyelő kezdeményezte a kolléga nyugdíjaztatási eljárásának megkezdését.

1903-ban VKM. Rendelettel két féléves, négy negyedéves beosztást rendeltek el az iskolákban.

Az ismétlő iskolák a századforduló táján már nem tudták korábban meghatározott feladataikkal az új követelményeket ellátni, ezért törvényi lehetőség volt a módosításra. Szántován a r.k. iskolaszék határozatilag kimondta az ismétlő iskolák gazdasági ismétlő iskolává való átalakítását 1903-ban. Ezzel a döntéssel korszerűbb, gyakorlatiasabb ismeretekkel látták el az iskola tanulóit. A gazdasági ismétlő iskola tanítója évi 100 korona tiszteletdíjban részesült. A tanítás céljaira az iskolakert és a községi faiskola szolgált. A tanítás télen (november 1-től április 1-ig) legalább heti öt óra, a szorgalmi idő többi részében legalább heti két óra időtartamban folyt. A gyakorlati oktatás órái a kora reggeli órákban, az elméleti órák pedig napközben voltak.

A szántovai tankerület 1903. évi tanító-tanácskozmányi dolgozatainak bírálatára 16 pályamű érkezett be, valamint két lecketerv dolgozat nélkül. Valkó Ferenc és Fermendzsin Ferenc szántovai tanítók lecketervvel képviseltették magukat a továbbképzésen. Valkó Ferenc 1877.09.11.-én született Somborban. Kiskunfélegyházán végezte el a négy éves képzőt.

1905-ben Béregh, Csátlaja, Dávod, Gara, Gádor, Hercegszántó, Küllőd, Körtés, Rasztina és Regőcze tartozott a tankerülethez.

A királyi tanfelügyelő 1909. május 13-án meglátogatta a hercegszántói r.k. elemi népiskolát. Azt tapasztalta, hogy annak első osztályában alkalmazott Makk Géza r.k. tanító az írva-olvasásban feltűnően gyenge eredményt mutatott fel. Nevezett tanító a helyszínen szerzett meggyőződés szerint az osztályában kihirdette, hogy azon a napon, amikor az iskolalátogatás bejelentve volt, csakis a jó tanulók jöjjenek iskolába. Ezen óvatos intézkedése dacára az iskolájában talált – bizonyára jobb előmenetelű – gyermekekkel a törvényes kívánalmaknak megfelelő taneredményt felmutatni nem volt képes. A tanító vagy nem tud, vagy nem akar tanítani. Arra kérte a plébánost, hogy az elmarasztalt nevelőt nagyobb szorgalom kifejtésére utasítani méltóztasson. Makk Géza 1877.02.16.-án Somborban született és ott végezte el a gimnáziumi tanulmányait. Azt követően a bajai képző tanítványa volt.

A pedagógusok élet- és munkakörülményei nem voltak kielégítőek, ami számos betegség forrását eredményezte. A tanítással foglalkozók között a leggyakoribb tanító-betegség az idegesség és a tuberkulózis volt. A neurasthénia a szellemi megerőltetéstől, a tüdőbetegség pedig a fertőzött gyermekektől származott többnyire. A hercegszántói iskolában, 1907-ben Fermendzsin Ferenc tüdőbajtól szenvedett, és helyette Makra Rozália tanított. Egy év múlva Fermendzsin tanító ismét egészséges volt, így állását elfoglalhatta. A III-IV. osztályosok vezetésével bízták meg, így 130-145 gyermeket tanított. Kérte az iskolaszéket, hogy a három tanítóval bíró iskolák miniszteri tanterve szerinti beosztást érvényesítsék vele szemben a munkájában, mert betegségébe így visszaeshet. A miniszteri rendelet szerint az iskolákban a három tanító esetén úgy kell az osztályokat elrendezni, hogy az I. osztály önállóan, a II-III. osztály és a IV-VI. osztály közösen, osztatlanul dolgozik. Kérése orvosolatlan maradt a feltételek hiányában. Ez a tanítói betegség ismét felvetette a IV. tanítói állás megszervezésének szükségességét.

A tanulókat a palatábla használatakor érhette jelentősen a fertőzés veszélye, mert a törléshez használt tisztátalan szivacs, vagy rongy időnként kölcsönbe is került. Arra törekedtek az iskolákban, hogy a II. osztályban már ne használjanak palatáblát.

Makk Géza a kor másik tipikus tanító-betegségében szenvedett, így már 39 éves korában nagyfokú ideggyengesége miatt tanítani képtelen volt.

Érték támadások a tanítókat a szülők részéről is. Ezek a vádak többnyire megalapozatlanok voltak az egyoldalú információ miatt, másrészt fakadhattak rosszindulatból is. Makk Géza súlyos testi sértés miatt került bíróság elé. Az ellene felhozott vádak szerint a tanítványok fülét húzogatta, térddel hátba rúgta őket. A legveszélyesebb cselekedete a felperes szerint, ami miatt a bíróságra citálták az volt, hogy a kórusról egy tízéves gyereket lelökött, aki az elszenvedett sérülései miatt nyomorék maradt. A vád alaptalan volt, ezért felmentették a tanítót. A másik kifogás az volt ellene, hogy nem tanított rendszeresen, mert a helyi hitelszövetkezetben is dolgozott. Ez a vádpont sem állt meg a bíróság előtt.

1906-ban rendelték el a madarak és a fák napjának népiskolai megünneplését. A falut övező szép természeti környezet, erdők és vizek kiváló lehetőséget nyújtottak az iskolaépületen kívüli feladatok teljesítésére. Bizonyos tárgyak oktatása intenzitása érdekében a kedélyképzés szempontjából és egészségi okokból is fontos volt ez a központi intézkedés.

Javult a tankötelezettség teljesítésének aránya, de még mindig 10% körüli hiányzás volt tapasztalható. A plébános arra kérte az iskolaszéki tagokat, hogy a szülőkkel érintkezve buzdítsák őket arra, hogy gyermekeiket szorgalmasabban küldjék az iskolába. Volt adminisztratív lehetősége is a községnek, hogy érvényt szerezzen az iskolába járásnak. A vármegyebizottság 6345/907. rendelete az iskolába be nem íratott tanköteles gyermekek szüleit napi négy korona büntetés megfizetésére kötelezte. A 2085/elsz. működési rendelet 13.§-a szerint 2-10 fillérig büntethető a napi iskolai hiányzás. „Mint hogy a napi díj elég magas, és az utasítás 13. paragrafusa a naponkénti díjat nem kötelezőleg állapította meg, ennélfogva a napokra külön díj nem állapíttatik meg.” – ez szerepelt a községi jegyzőkönyvben. Ez a humánus eljárás a nehéz anyagi helyzetben lévő embereknek segített, de gyermekeik tanulmányi fejlődésének ártott.

1907-ben Hercegszántó község a regöczei kerülethez tartozott. A népoktatási intézmények helyzetét felmérték ebben az évben is. A hercegszántói r.k. iskola továbbra is alsó iskola volt. Öt osztályban tanították a tanulókat. Az iskola felekezeti, fenntartását a község látta el. Az épület állapota nem volt megfelelő. A törvényileg kötelező taneszközökkel sem volt felszerelve. Az iskolában tanított Valkó Ferenc, Makk Géza és Fermendzsin Ferenc. A tanítóknak képesítésükről oklevelük volt, az erkölcsi viseletük ellen nem merült fel kifogás. A tanítás sikerét gyengének ítélték meg az értékelők. Faiskolát nem működtetett az intézmény, az iskola hitelemzője Jaszenovics Gergely plébános volt. Iskolaszék működött a faluban. A tanköteles gyermekek száma a mindennapos iskolában 128 fiú és 124 leány volt. Iskolába viszont csak 113 fiú és 114 leány járt közülük. Az ismétlő iskolába járásra kötelezett tanulók száma 31 fiú és 44 leány volt. Ezen a tagozaton jó volt az iskolát rendszeresen látogatók aránya, mert 31 fiú és 41 leány tett eleget kötelezettségének.

Az 1907. évi XXVII. tv. 33.§ tovább nyirbálta a nemzetiségi jogokat az iskoláztatás területén. „Bármilyen jellegű elemi népiskolánál magyar nyelvű, és csak olyan nyomtatvány minták (iskolai, felvételi, előmeneteli és mulasztási naplók, stb.) alkalmazhatók, amelyek a vallás- és közoktatásügyi miniszter által megállapított összes rovatokat tartalmazzák. Ezen nyomtatvány minták magyar nyelven töltendők ki. Az iskola fenntartónak azonban jogában áll ezeket a magyar nyelv mellett hasábosan a megállapított tannyelven is kitölteni.” Az Apponyi-féle törvény elsősorban a nemzetiségi, de a felekezeti iskolákat is érzékenyen érintette.

Pozitívum volt a törvény 15.§-a, ami a szükséges taneszközöket meghatározta. Az iskolafenntartók anyagi kímélése miatt két részre osztotta a listát. Az első rész taneszközeit 1910. szeptember 30-ig, a második részt további három év alatt lehetett beszerezni. A háromtanítós, hatosztályú népiskola taneszközeinek első csoportja 125,37 korona, a második csoportja 116,33 korona értéket képviseltek.

A tanterem bútorzata volt a tanítói asztal, amit dobogón helyeztek el. A tanulói padok kettő, maximum négyülésesek lehettek. A fekete táblát a falra erősíthették, vagy lábakon állt. Fontos volt a víztartó-szék, ahol a kézmosást lehetett elvégezni. A három darab higiénikus köpőcsésze elhelyezését a padló tisztán tartása, másrészt a tanulók szerte-köpködésről való leszoktatásának szándéka indokolta.

Az 1908. évi XLVI. tc. az elemi népiskolai oktatás ingyenességét szabályozta. A törvény tartalma vonatkozott a mindennapi és az ismétlő tanfolyamra is. Sem tandíj, sem az 1891. évi XLIII. tc. által megállapított 30 filléres járulék nem volt szedhető. Az iskolák legfeljebb 50 fillér beiratkozási díjat kérhettek, amely összeget az ifjúsági és tanítói szakkönyvtár gyarapítására voltak kötelesek fordítani. A beiratkozási díj megfizetése alól a szegény szülők gyermekei felmentést kaphattak.

1912-ben a kalocsai Érsekmegye érseke Csernoch János volt. A főtanfelügyelő Zundi Péter és a segéd-tanfelügyelő Petrovácz József. Az egész főegyházmegyét 12 tankerületre osztották fel. A Regöczei Tankerület tanfelügyelője Maison Mihály esperes. A kerületbe tartozott Béregh, Csátalja, Dávod, Gara, Gádor, Hercegszántó, Rasztina, Körtés, Küllöd, Regöcze, Györgypuszta. Hercegszántón három tanterem állt az iskola rendelkezésére. Valkó Ferenc, Makk Géza és Fermendzsin Ferenc voltak a tanítók. Hitelemzést Jaszenovics Gergely plébános helyettes és Wildinger Jakab káplán látta el. Az említett évben a kerület községei közül Gara rendelkezett a legtöbb, összesen hat tanteremmel. Az elemi iskolai tanköteles fiúk száma 140, a lányoké 149 fő volt. Közülük iskolába járt 134 fiú és 133 leány tanuló. Az ismétlő iskolai tanköteles fiúk száma 64, a lányoké 72 volt. 46 fiú és 51 leány tett eleget tankötelezettségének. A kerületi tanfelügyelő Maison Mihály, regőcei plébános volt.

Az 1874. május 28-án alakult Baja-Vidéke Római Katolikus Néptanító-Egyesületnek – ahová a Regöczei kerület néptanítói is tartoztak – Hercegszántóról nem volt tisztségviselő tag. A Kalocsai Kántor-Tanítói nyugdíjintézetnek szintén nem volt hercegszántói tagja.

1913-ban Szigriszt-Strum Mária, mint tanítónő működött hercegszántón egy évig. Egyébként a kollegina Rasztina pusztán tanított, ahol a mindenkori hercegszántói plébános látta el a lelkipásztorkodást. Valkó Ferencről és tanítványairól 1913-ban készült egy csoportkép.

Ez a fénykép az általam fellelt legkorábbi képes dokumentum Hercegszántó oktatásügyéről. Skenderovics Antal káplán és Valkó Ferenc tanító a 2-3. osztályos tanulókkal 1913-ban.

1913-ban a kerületi tanfelügyelő tisztét Bászler István garai plébános látta el.

Einstein azt mondta, hogy a zongorával a békében játszanak, a háborúban eltüzelik. Gondolatmenete az iskolai oktatás folyamatára is igaz volt az 1914-ben kitört I. világháború alatt. A katonai behívások, a háborús események jelentősen megzavarták az ország tanügyét. Az iskolaépületeket a katonaság lefoglalta magának termények elhelyezésére, illetve elszállásolásra. Hercegszántón is előfordult, hogy a tanítás a községi óvoda épületében folyt az iskolaépületek hadi igényű lefoglalása miatt.

Valkó Ferenc 1914-ben bevonult katonának. Az iskola tantestülete két főre zsugorodott. Makk Géza az I-II. osztályt, Fermendzsin Ferenc a III-IV. osztályt vezette. Az V-VI. osztályt az ismétlő iskolások közé íratták be. A bevonult tanerőket a bevonulás napjától szabadságolni kellett, és az álláshelyüket megőrizték a leszerelésig. A hadba vonult tanító helyére helyettest lehetett felvenni. 122 fiú és 113 leány tanulója volt a három teremben tanított hat osztálynak. Az ismétlő iskolának 111 tanítványa volt. A hercegszántói r.k. elemi népiskola VI. osztályos tanulóinak záróvizsgálatát már május 22-én megtartotta az iskolafelügyelő. A háborús helyzet miatt igen nagy szükség volt a kétkezi munkára, így a nagyobb tanulók a rövidebb iskolai idő miatt hamarabb munkába állhattak.

A 19.570/1915 VI. a.sz. rendelete értelmében az elemi népiskola VI. osztályának záró vizsgáit az 1914. évi 57.729.VI. a.sz. miniszteri rendelet kiadott utasítása értelmében az 1915-ös tanévben is megtartották. Abban az évben már mérlegelték, megfelel-e a gazdasági munkák miatt, ha a záróvizsgát április második felében bonyolítják le. A VI. osztályos fiú tanulók létszámát is kérték abban az évben először.

Az iskolai szorgalmi idő megállapítását és a tankötelezettség végrehajtását a népoktatási intézetekben az 1915/16-os tanévben a háború módosította. Az I-II. osztályokban a tanítási év szeptember elején kezdődött és június végén ért véget. A III. osztályban a mezőgazdasági népességű községben a tanév elejét október hó 1-vel, a végét pedig április hó 30-al állapíthatták meg a fenntartók. A községekben a szorgalmi idő a IV. osztályokban is korlátozható volt az október-áprilisi időszakra. Az V-VI. osztályosok, és az elemi népiskola általános és gazdasági ismétlő-tanfolyamára utaltakat pedig november 15-től április 15-ig kötelezte az iskola látogatására a minisztérium.

A hercegszántói iskolában a beiratkozásra szeptember elsején és másodikán került sor 1916-ban. Az osztályonként beiratkozottak száma: I.o.: 91, II.o.: 60, III.o.: 52, IV. o.: 23 és az V.o.: 27 tanuló. A tanítás szeptember 6-án kezdődött, és a tanévet június elején zárták 1917-ben. Az iskolát elvégzők számára végbizonyítványt állítottak ki.

A nagyszünet szeptember 1-ig tartott. A csütörtök volt a heti pihenőnap. A karácsonyi szünet december 24-től január 1-ig tartott, a húsvéti szünet virágvasárnaptól húsvét utáni keddig. Pünkösd szombat – vasárnap – hétfő – kedd szünet volt. A madarak és a fák napja és egy igazgatói szünet szintén része volt a tanév pihenőidejének. Búzaszenteléskor és keresztjáráskor délután volt a tanítás.

Már az I. világháború alatt is derekasan bevonták az ország tanítóit a közfeladatok ellátásába. Így történt ez Hercegszántón is. Fermendzsin Ferenc tanítót, aki a III-IV. osztályt vezette, rekvirálásra osztották be az évkezdéskor. Makk Géza tanító az I-II. osztályt 3 hétig tanította, majd szintén rekvirálni hívták őt is. A szemes termények begyűjtése eltartott november közepéig, majd a burgonya számbavétele következett, ami újévig folyt. Addig gyakorlatilag nem volt tanító, tehát szünetelt a tanítás. A plébános érzékelte a probléma súlyos mivoltát, és kérelemmel fordult a politikai vezetéshez. Azt javasolta, hogy a tanítók délelőtt tanítsanak, délután rekviráljanak, mert egyébként a tanítás teljesen eredménytelen lesz. Attól is tartott, hogy az iskolai előadások elmaradása miatt a fiatalkorú bűnözők száma gyarapszik a faluban. Sajnos kérése nem nyert támogatást.

A tanítók munkaidejével kapcsolatos negatív megítélés a közhangulatban is tapasztalható volt a viharos időkben nemcsak a hatalom részéről. Az 1917. év Magyar Kultúra Levélszekrény rovatában volt olvasható egy érdekes vélemény. A tanítók csak akkor várhatnak fizetésemelést, ha a fenntartó szolgálatára állnak egész évben napi nyolc-tíz órán keresztül a jelenlegi négy óra helyett véleményezte egy hozzászóló. A tanítónak az a lehetősége lenne meg, hogy a fennmaradó szabadidejében elmenne dolgozni. Egy munkaóra díja még a napszámosnál is egy korona, így az éves bevétele elérhetné a 900 koronát pluszban. Természetesen a tanítók széles rétegében keltett erős visszhangot, és reagáltak a cikkre. A falusi tanítók többnyire osztatlan iskolában dolgoztak, ami napi öt-hat óra elfoglaltságot jelentett. A délelőtti és a délutáni tanítás előtt a gyülekező tanulók felügyeletére egy órát kellett fordítani. A hanyag, vagy fegyelmezetlen tanulók visszatartása, őrzése, és a velük való foglalkozás ismét egy óra elfoglaltságot jelentett. A szemléltető eszközök készítése, felkészülés az órákra, feladványok írása és javítása, az adminisztráció vezetése, önképzés, és még számtalan más dolog szintén jelentős időt igényelt. Az ismétlőiskola elfoglaltságait nem is említve. Összegezve megállapította a válaszoló, hogy a tanító napi elfoglaltsága nem négy óra, mint ahogyan azt a kívülállók látják, hanem annak a többszöröse.

Ahogy az ország haladt előre a háborús országúton, úgy romlottak a tanítás kondíciói is. Valkó Ferenc hadifogoly volt Olaszországban, Makk Géza betegsége miatt nem tanított. Fermendzsin Ferenc volt az egyedüli tanító, és 253 tanköteles gyermeket tanított. A kilátástalan helyzet megoldására a plébános segítséget kért a főszentszéktől. A háború alatt hirtelen keresetté váltak a női tanítók, mert a férfi kollégák többsége bevonult. Kérelmében két tanító, vagy tanítónő igényét írta le, de igazából férfi tanerő küldésében nem bízott; inkább a tanítónőkre számított, mert – információi szerint – voltak olyan kolleganők, akik pusztai állást nem mertek vállalni a hadi események miatt, de faluban ideiglenes állást szívesen vállaltak volna.

Így került a hercegszántói iskolához Tonner Gizella 1917. november 22-én és Kanyó Margit 1917. december 6-án, mint tanítónő. Abban az évben a tanítók évi 1200 korona fizetést kaptak, amit az állam kiegészített évi 1200 korona háborús segély juttatásával.

A begyűjtés ellátásán kívül a helyi hadigondozó bizottság a tanítókat bizonytalan időre akarta igénybe venni az összeírás elvégzésére is. A plébános ebben az esetben is kifogásolta, hogy az iskolai feladatok ellátása fog emiatt hátrányt szenvedni, és ismételten azt kérte, hogy a tanítók délelőtt tanítsanak, és délután végezzék az összeírás munkálatait. Az iskolában a tanítói létszámhiány, a rekvirálás, a helyettes tanítónők évközi munkába állása, a hiányos fűtőanyag-ellátás miatti szünetek következtében a tanulás eredményét szinte értékelhetetlennek tartotta a lelkipásztor az 1917/18-as tanévben. Azt tervezte, hogy valószínűleg az egész iskolát az első osztályba fogja beíratni a következő tanévben. Feltételezése nem volt alaptalan, mert 1918. áprilisában Tonner Gizella állásáról lemondott. Pótlására ugyan sor került Hrotkó Katalin tanítónő személyében, de ez a tanítók vándorlási folyamata tovább gyengítette az iskola tanítási eredményességét.

1919-ben Béregh, Csátalja, Dávod, Gara, Hercegszántó, Gádor, Rasztina, Körtes, Külldőd, Regőcze és Györgypuszta tartozott a tankerülethez.

A háború alatt az iskolaszéki ülések több alkalommal is elmaradtak. A háromévenkénti újraválasztás is akadozott. Jaszenovics plébános már 1915-ben kérte az érseki hatóságtól az iskolaszéki tagok ismételt, három évre való megerősítését. A kialakult helyzetre való tekintettel a főszentszék helyt adott a kérelemnek.

A háború megnyerésének esélytelenségével, a monarchia felbomlásának közeledtével az iskolai oktatás eredményessége fokozatosan romlott az országban, és ez alól nem volt kivétel Hercegszántó község sem. Az iskolák külső és belső állapota erősen megsínylette az ínséges időket. A népoktatás megteremtése óta tartó folyamatos tanügyi fellendülést a háború derékba törte.

Összegzés

Munkám során a Görögkeleti Szerb Hitfelekezeti Elemi Iskola, valamint a Hercegszántói Római Katolikus Elemi Népiskola dualizmus-kori történelmének feldolgozására vállalkoztam. A korszak – fellendülései és hanyatlásai ellenére – a tanügyi fejlődés előmozdítója volt a településen.

1868-ban két tanító két tanteremben kezdte megvalósítani a népoktatási törvény hat osztályos népiskoláját Hercegszántón. Az iskolába járás kötelező volt, de eleinte jelentős volt az iskolai mulasztás, főleg az ismétlő iskolában. A szülőknek szükségük volt gyermekük dolgos kezére a mezőgazdasági munkák során, így akkor nem küldték őket tanulni. Bátran megtehették, mert a tankötelezettségi törvény megsértőivel szemben a bírságolás lehetőségét alig érvényesítette az elöljáróság. Másrészt pedig nem tartották annyira fontosnak az elme csiszolását. Jelentős volt az analfabetizmus a településen, amit a lakosok nem éltek meg hátrányként. Eötvös korában a tankönyv szövege állt mindenfajta iskolai tanulás középpontjában. Ez az ún. „tankönyv-iskola” működött a faluban is. Az iskola működése a korábbi időszakhoz képest felfelé ívelt, annak ellenére, hogy szegényes, szűkös osztálytermek voltak, a gyermekeket zsúfoltan helyezték el, és hiányos volt a tantestület és a tanítók képzettsége is. A tanítók önképzését segítette a Néptanítók Lapja. Az osztatlan osztályok pedagógiai eredményessége nem volt mindig kielégítő, de a katolikus tanítóknak erőt adott a hitük, és valószínűleg ebben rejlett a titkuk, hogy a mostoha körülmények ellenére is megfelelő szinten tanítottak – számos elfoglaltságuk mellett. Megintésben egyszer sem részesült az iskola a tanfelügyelők részéről. Az alkalmazott pedagógusok életkörülményei nem voltak megfelelőek.

A századforduló táján javult az iskolába járás aránya. Felére csökkent a hiányzások száma. Bírságot továbbra sem nagyon érvényesítettek a hiányzókkal szemben. Javult a tanítók képzettsége, emelkedett a létszámuk is. A nevelés célja erre az időre áttevődött a cselekvő ember kialakítására. A cselekvő embert pedig csak cselekvéssel lehetett nevelni. A cselekvés lett az iskolai oktatásnevelés vezérvonala.

Az oktatási feladatok növekedtek, az álmok megvalósításához több pénzre volt szükség. A község anyagi lehetősége és a vezetők politikai akarata az oktatás ügyében azonban csökkent. A Kalocsai Érsekség pénzügyi kondíciói is végesek voltak.

Ennek a folyamatnak az lett az eredménye, hogy a tanulók és a tanítók ellátásának minősége romlott. Az osztálytermek zsúfoltságán, hiányos felszereltségén nem tudtak jelentős javulást felmutatni. Előrelépés történt viszont a több tanító alkalmazásával, ami az osztott osztályok megteremtése felé irányult. Csökkent az analfabetizmus is a faluban.

A tanítók ellátásának romlásával egyre több kifogás merült fel a rendesés az ismétlő iskola tanulmányi eredménye ellen a tanfelügyelők részéről. Ez a helyzet az I. világháborúban tovább mélyült. A tanulók jelentős számú hiányzása – és egyéb okok miatt – az oktatás színvonala szinte értékelhetetlen szintre esett vissza.

A nemzetiségi nyelvoktatás kérdésében meglehetősen speciális helyzetben volt a magyar kormány a dualizmus korában. A kiegyezés megszüntette az osztrák elnyomást, és – végre – magyar anyanyelven működhettek az oktatási intézmények. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor lehetővé kellett tenni – a kor szellemiségét figyelembe véve – az ország területén élő nagyszámú nemzetiség részére, hogy az anyanyelvüket rendszeresen használhassák. A nemzetiségi csoportoknak is jelentős dilemmájuk volt, mert egyrészt kétségtelen, hogy a nemzetiségi hagyományok ápolásában, az értékek megőrzésében, az identitástudat továbbvitelében meghatározó szerepe van a nemzetiségi anyanyelvnek. Másrészt az adott államban való érvényesüléshez az adott ország nyelvét is el kellett sajátítani. E kérdéskör megoldásában nézetkülönbségek voltak a két oldal között. A szélsőséges nézetek komoly konfliktusokat okoztak a politikai életben. Ez a véleménykülönbség viszont nem befolyásolta azt a tényt, hogy a kis falvakban élt a nemzetiség legerőteljesebben és legtovább a nyelvében.

Napjainkban Hercegszántón a Horvát Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon működése évtizedek óta bizonyítja, hogy az anyanyelvi szintű oktatás mellett a magyar nyelv elsajátítása is tökéletes lehet. Azok a tanulók, akik kétnyelvűségben élnek, jól megállják helyüket a társadalomban.

Az első nyelvmagyarosítási kísérlet 1876-ban történt, és egyáltalán nem érintette az iskolai oktatás nyelvét Hercegszántón. A századforduló táján a magyarországi nemzetiségiek magyarosítása óriási politikai célkitűzés volt. A hercegszántói elemi iskola tanítási nyelvét ez a szándék nem módosította. A nemzetiségi feszültség inkább az istentiszteleti nyelvrend kapcsán jelentkezett a faluban. Ennek az ellentétnek viszont volt egy jó irányú hozadéka, létrehozták a görögkeleti népiskolát. Az anyanyelv templomi használatának konfliktusa olyan mértéket öltött, ami egyházszakadáshoz vezetett Hercegszántón. Küzdelmes közösségi élet várt a vallásváltást felvállalókra, aminek hatását talán még ma is érződik. Ennek ellenére úgy vélekednek az érintettek, hogy az anyanyelv megőrzése érdekében helyes cselekedet volt megvalósítani az akkori elhatározást.

Azt tapasztaltam, hogy a nyelvi magyarosítás nem jelentkezett erőszakos formában a hercegszántói oktatásban a vizsgált időszakban.

A központi államhatalom terjedése a falut is elérte. A felekezeti iskola átalakításának a szándéka községi, majd állami iskolává első alkalommal 1898-ban jelentkezett. Főleg anyagi motivációk játszottak szerepet a döntés meghozatalában, de befolyásolhatta az ügy alakulását a vallási ellentét kialakulása is. Az elhamarkodott határozat valószínűleg a döntéshozók törvényi tájékozatlanságából is fakadt. Ebben a kérdésben nem volt illetékes a politikai hatalom. Amennyiben a döntés jogilag helyesen jött volna létre, tehát az iskolaszék hozta volna meg, az iskola pénzügyi fenntartásában meglévő korábbi kötelezettsége akkor sem szűnt volna meg.

A sikertelen kísérletet követően a község fenntartói kötelezettségeit többnyire pénzhiányra hivatkozva, vonakodva és többször minimális szint alatt teljesítette. Ennek az eredménye a tanügyi helyzet általános romlását vonta maga után.

Az oktatásügy mindig a rendszer különböző szintjein álló emberek akaratán, teljesítőképességén, érdekeinek függvényein múlott. Az országosan megfogalmazott tervek megvalósításának a végrehajtás helyén működő egyének cselekedetei szabtak korlátot. Hercegszántón a tanítók részéről megvolt az elszántság a népoktatási törvény maradéktalan végrehajtására, de anyagi helyzetük, munkahelyi feltételeik azt jelentősen hátráltatták.

A tanulók a tankötelezettség bevezetésekor sokat hiányoztak az iskolából. A századfordulóra javult, majd a háborúra ismét visszaesett az iskolába árás aránya. Az oktatás menete a kiadott tantervek szerint történt.

Mellékletek

1.) Katolikus népiskolai tanterv 1877.

Hit- és erkölcstan:

a)    Katekizmus
b)    Biblia
c)    Szertartástan
d)    Egyháztörténelem
e)    Evangéliumi szakaszok magyarázata

Anyanyelv:

a)    Beszéd-és értelemgyakorlat
b)    Írás és olvasás
c)    Anyanyelvtan

Mennyiségtan:

a)    Számtan
b)    Mértan

Történeti tárgyak:

a)    Földrajz
b)    Történelem
c)    Polgári jogok és kötelességek ismerete

Természettudományi tárgyak:

a)    Természetrajz
b)    Természettan
c)    Gazdasági és kertészeti gyakorlatok

Testgyakorlás:

Művészeti tárgyak:

a)    Éneklés
b)    Rajzolás

Katolikus népiskolai tanterv 1896.

Vallásos élet tárgyai:

a)    Biblia és Katekizmus
b)    Egyháztörténelem
c)    Szertartástan

Nemzeti élet tárgyai:

a)    Lakóhelyi ismeretek
b)    Írás-olvasás
c)    Nyelvtan, fogalmazás
d)    Földrajz
e)    Történelem
f)    Polgári jogok és kötelességek
g)    Énektanítás

A gyakorlati élet tárgyai:

a)    Számolás és mérés
b)    Ismeretek a természet köréből:

–    természeti képek
–    Természetrajzi képek
–    Természettani képek
–    Gazdasági gyakorlat
–    Egészségtani közlemények
–    Játék-torna

c)    Rajzolás, szépírás
d)    Női kézimunka

Katolikus népiskolai tanterv 1905.

Vallásos élet tárgyai:

a)    Biblia és Katekizmus
b)    Egyháztörténelem
c)    Szertartástan

Nemzeti élet tárgyai:

a)    Nemzeti nyelv ismerete

–    Olvasás
–    Nyelvtani magyarázatok
–    Írás, fogalmazás

b)    Földrajzi és történelmi ismeretek:

–    Lakóhelyi ismeretek
–    Földrajz
–    Történelem
–    Polgári jogok és kötelességek

A nemzeti élet gyakorlati tárgyai:

a)    Számolás és méréstan
b)    Ismeretek a természet köréből:

–    Természetrajzi képek
–    Természettani képek
–    Gazdasági tudnivalók
–    Egészségtani közlemények

c)    Gyakorlati ügyesség:

–    rajzolás
–    játék-torna
–    Kézimunka

2.) A háromtanítós és három tantermes hatosztályú népiskola taneszközei

Közös eszközök:

–    Magyar nemzeti címer és lobogó
–    Métermértékek gyűjteménye
–    Történeti faliképek
–    „Óvakodjunk a szeszes italoktól” falitábla
–    Gazdasági és háztartási eszközök mintái
–    Mértani testek mintái
–    Rovargyűjtemény
–    Növénygyűjtemény
–    Ásvány-és kőzetgyűjtemény

I és II. osztályos tanterem részére:

–    Magyar nemzeti címer
–    Fali olvasótáblák
–    Számológép

III. és IV. osztályos tanterem részére:

–    Magyar nemzeti címer
–    A vármegye térképe
–    Magyarország falitérképe
–    Métermértékek fali táblája
–    Himnusz falitáblán

V. és VI. osztályos tanterem részére:

–    Magyar nemzeti címer
–    Métermértékek fali táblája
–    Európa fali térképe
–    Földgömb
–    Ásványtani kísérletező szerek
–    2 db retorta, nehezen olvadó üvegből, 70 gr
–    2 db gázfelfogó henger, 21 és 31 cm
–    Üvegkád cinkhíddal
–    Üvegtölcsér
–    1/10 kg kaucsukcső, különféle vastagságú
–    % kg üvegcső, könnyen olvadó üvegből
–    25 db különféle nagyságú parafa dugó
–    3 db kaucsukdugó, két furattal
–    Üvegharang és hozzávaló tányér
–    2 db dugófúró
–    Néhány parafalemez és szűrőpapír
–    Faállvány a mérlegrúdhoz és csigához
–    Álló és mozgó csiga 1-1 db
–    Közlekedőedények
–    Mérlegrúd serpenyőkkel és akasztóvillával
–    Üveglopó és görbe szivornya
–    Szivattyús kút
–    Rézgolyó karikával
–    Hőmérő
–    „Gőzgép mintája” falitábla
–    Síktükör
–    Prizma
–    Gyűjtőlencse állványon
–    Nyelvsíp
–    Mágnespatkó
–    Üveg- és kaucsukrúd, dörzsöléshez
–    Elektromos inga
–    Himnusz falitábla

Jegyzetek

1. Eötvös József válogatott pedagógiai művei Bp. 1957. Tankönyvkiadó
2. Kelemen Elemér: Az egyházi iskolák a magyar oktatás történetében a kezdetektől a XIX. század végéig. Új Pedagógiai Szemle 1996. május; 91.o.
3. Iványosi-Szabó Tibor: Bács-Kiskun megye múltjából V. Szita László: Adatok Bács-Bodrog vármegye dualizmus-kori népoktatásának, nemzetiségpolitikai kérdéseihez; 447.o.
4. A Pallas nagy lexikona. Az összes ismeretek enciklopédiája II. kötet Arafale-Bélaken Bp. Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság 1893.
5. FridrikTamás: Bács-Bodrog vármegye földrajzi, történelmi és statisztikai nép szerű leírása; Szeged, 1878. Endrényi Lajos és társa könyvnyomda; 298.o.
6. Kalocsai Érseki Hivatal Levéltára; 1884.
7. Bárdossy Ildikó: Curriculumfejlesztés alapjai; Pécs 1998. JATE Távoktatási Központ
8. BerauerJózsef: A Kalocsa-Egyházmegyei Rom. Kath. Népiskolák Története; Kalocsa, MDCCCXCVI. Táblázat
9. Kalocsai Érseki Hivatal Levéltára; 1873.
10. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára 105.sz./isk. 1873
11. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1874
12. Körösi Henrik és Szabó László: Elemi népoktatás Enciklopédiája; Bp. 1915. 249.o.
13. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1874.
14. Kalocsa Érseki Hivatal Levéltára; 1879.
15. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1883.
16. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1884.
17. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1885.
18. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1885.
19. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1877.
20. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1888.
21. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1893.
22. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára 8.300.sz/isk. 1894.
23. Bács-Kiskun Megyei Levéltár 1894.
24. Szóbeli közlés: Varga Terézia és Vélin Marin
25. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1897.
26. BerauerJózsef: A Kalocsa-Egyházmegyei Rom. Kath. Népiskolák „ nete; Kalocsa, MDCCCXCVI.
27. Historia Domus Gara 1896.
28. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára 13/896 sz.
29. Kalocsa Érseki Hivatal Levéltára 32.1897. sz.
30. Kalocsa Érseki Hivatal Levéltára; 1898.
31. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1899
32. Kalocsa Érseki Hivatal Levéltára; 1900
33. HVG. 2001.01.27.9. old.
34.Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1898.
35. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1902.
36. Kalocsa Érseki Hivatal Levéltára; 1899.
37. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára 71. Szám/közgy.1898.
38. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára 781 .sz./899
39. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára 21/4. 1901.
40. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1901.
41. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1901.
42. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára 4. sz./1906.
43. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1908.
44. Kalocsa Érseki Hivatal Levéltára; 1908.
45. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1909.
46. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 828 sz./1900.
47. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 541. Sz./isk.1903.
48. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1904.
49. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára közig. Biz. 4413/1909.
50. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1907.
51. Kalocsa Érseki Hivatal Levéltára; 1908.
52. Magyar Iskolatörténeti Kronológia. Alapvető adatok 996-1948.; összeállította: Mészáros István. Megyei Pedagógiai Intézet, Veszprém 1990.
53. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1906.
54. Bács-Kiskun Megyei Levéltár 1907.
55. 1907 évi XXVII. tv. 33. paragrafus
56. Schematismus Cleri Archidioecesis Colocensis et Bacsiensis; 1912.
57. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára 176/1914.
58. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1914.
59. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1915.
60. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1915.
61. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára 13/1916.
62. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1916.
63. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1917.
64. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára 40/1917.
65. Hercegszántó Plébánia Hivatal Irattára; 1918.
66. Gara Plébánia Hivatal Irattár: Historia Domus 1884-1905

Szakirodalom, forrásjegyzék

1. Tanulmányok Pécs történetéből 5-6. Szerkesztette Font Mária – Vonyó József 291-300. Pécs Történet Alapítvány, Pécs 1999.
2. Györffy György: Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I. Budapest 1987. Akadémiai Kiadó, harmadik kiadás.
3. Iványi István: Bács-Bodrog Vármegye földrajzi és történelmi helynévtára III-V. Szabadka 1907. Szabados Sándor könyvnyomdája.
4. Magyar városok és községek statisztikai gyűjteménye Budapest, 1958. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó
5. Dr. Gyenes Antal: Észak-Bácska; monográfia; Budapest 1972.; Mezőgazdasági Kiadó
6. Dr. RapcsányiJakab: Magyar városok monográfiája, Baja és Bács-Bodrog vármegye községei; A Magyar Városok Monográfiai Kiadóhivatala Budapest, 1834.
7. Gergely Jenő – PrinzPál: A trianoni Magyarország 1918-1945; Bp. 1998. Vince Kiadó és Kulturális Szolgáltató Iroda
8. FögleinGizella: Nemzetiség, vagy kisebbség? Magyarországi horvátok, németek, románok, szerbek, szlovákok és szlovének státusáról 1945-1993; Bp. 2000. Ister Kiadó és Kulturális Szolgáltató iroda
9. Rostás Krisztina: Nagybaracska és a környező tanyasi iskolák története; szakdolgozat; Baja, 1998.
10. Marin Mandić: Santovacka Hrvatska Skola; Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997.
11. BenczédiLászló: Magyar történelmi kronológia; Tankönyvkiadó Bp. 1979.
12. Magyarország megyei kézikönyve 2. Bács-Kiskun megye kézikönyve; Ceba kiadó, 1997.
13. Tantárgytörténeti tanulmányok II. Garami Károly; Tankönyvkiadó Bp. 1963.
14. Dokumentumok a magyar nevelés történetéből 1848-1919. Köte Sándor és Ravasz János; Tankönyvkiadó Bp. 1979.
15. Mészáros István: Felekezeti népiskolai tantervek (1868-1948); Országos Közoktatási Intézet, 1996.
16. Állam – egyház – iskola. Neveléstörténeti füzetek 16. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Bp.
17. Dr. Kiss Áron: Nevelés és oktatástörténet kézikönyve különös tekintettel Magyarországra; Javított második kiadás; Bp. 1875.
18. Népiskolai utasítás; Bp. 1941. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda
19. DR. Serényi Antal: Tanügyi jog népoktatásügyi része. Második bővített és átdolgozott kiadás; Komárom, 1943.

Szóbeli források

1. Varga Teréz
2. Vélin Marin