MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉSI ALMANACH AZ 1931-1936. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉSRŐL

MOJZES JÁNOS DR.

(Regőce)

Hercegszántón, Bácsbodrog vármegyében született 1899-ben, egyszerű földmivescsaládból. Szegeden végezte középiskoláit, Tübingenben és Budapesten folytatott jogi tanulmányokat s ügyvédi oklevelet nyervén, Baján nyitott ügyvédi irodát, miután előbb a háborúban az orosz, román és olasz fronton harcolt, legutóbb mint géppuskás századparancsnok. Ügyvédi működése közben a földmíves nép szociális problémáinak felkarolásával szűkebb hazájában, a megmaradt Bácskában rendkívüli népszerűséget szerzett s nyilván ennek köszönhette, hogy 1929-ben megyéje törvényhatósági és közigazgatási bizottságának tagjává választották s hogy 1930 november 9-én, Láng János lemondása után, időközi választásokon, mint pártonkívüli ellenzéki jelölt meglepetésszámba menő győzelemmel hódította el az eddigi kereszténypárti regőcei mandátumot. 1931-ben is Regőcén választották meg, ezúttal a független kisgazdapárt programjával. Az új ház korjegyzője volt és pártja parlamenti akcióiban tevékeny részt vesz.