Vöő Imre

Kormói krónika

Adatok a kormópusztai internáltak életéről
1950-1953.

Előszó

Sokáig viaskodtam magamban azzal a gondolattal, hogy megírjam-e a 40 éve történt eseményeket, melyek velünk történtek. Szabad-e felszakítani életünk megtorzító gyászos sebeit? Évekig elhessegettem magamtól a gondolatot, hogy leírjam a kormópuszai kitelepítettek szomorú életét. Először csak magamnak írtam volna, mert a diktatúra alatt ilyennel nem illett dicsekedni — attól függetlenül, hogy 1953 nyarán a Nagy Imre-kormány feloszlatta a kényszermunkatáborokat, papíron „rehabilitálta” a meghurcoltakat.

Sajnos egy életen át magammal cipeltem ezt a megbélyegzést, illetve éreztem hatását. Negyven évig kisebb volt a kenyerem, mert nem voltam „káder”, osztán meg templomba járó ember is voltam.

Nem is tudtam visszamenni szülőfalumba — csak vendégségbe. Elkerültem a főváros mellé lakni, így nem kellett kerülgetnem azokat a gyalázatos pribékeket, akik aláírták a kitelepítési papírunkat.

Én 16 évesen kerültem szüleimmel a kitelepítettek sorsára, 39 hónapot ott sínylődtem, nem tanulhattam tovább. A jugoszláv határ mellől, Hercegszántóról mint határsávból kerültünk Szolnok megyébe.

Amikor kiszabadultam, egy bőrönd ruha volt minden vagyonom. Újrakezdtük az életet albérletben. Egy év múlva behívtak katonának. Munkaszolgálatos katona lettem, nem megbízható, kulák gyerek!

Most, hogy elmúlt a sötét korszak, és közeledett a 40 éves évforduló, nehezen rászedtem magamat, hogy leírjam a „gyászos idők” eseményeit. Előszedtem az öreg katonáládából a megmaradt naplót, a noteszokat, feljegyzéseket, leveleket és megpróbálom összeállítani az eseményeket, még ha hiányosan is.

Végignéztem a kitelepítettek névsorát és úgy láttam, hogy senki más nem tudja, és nem is fogja leírni a históriát, hiszen én voltam a tábor krónikása. Ezért vertek meg a rendőrök egypárszor, mert szerettem írogatni középiskolás korom óta, a táborban már csak folytattam a jegyzetelést. Úgy látszik, a történelem iránti érdeklődésem és a zenélés egy életre meghatározó lett életemben.

A sorstársak közül ma már nagyon kevesen élnek, hisz akkor sem voltak fiatalok, mikor a táborba kerültek. A kiszabadulás után szétszóródtunk az egész országban.

Történelmi szempontból is szükségesnek láttam, hogy legyen nyoma a gyászos időknek, hiszen ártatlanul szenvedtünk. A Szolnok megyei levéltár őrizze meg az újkori históriát, hiszen abban a megyében történt.

Szigetszentmiklós, 1990. június 23.

Vöő Imre
(a tábor krónikása)

A kitelepítés leírása

Hercegszántón 1950. június 23-át írtak éppen, amikor a tragikus esemény történt. Hajnali 2 és 3 óra között — 3-4 fős ÁVH-s segédlettel megerősített — helyi rendőrök zörgettek be a lakás ajtaján, kezükben a „Véghatározat” címen kiállított kitelepítési határozattal.

Előtte való nap fejeztük be az aratást, június 22-én csütörtökön, a külső tanyánk körül. Az egész család részt vett a betakarítási munkában, az idősebb nővérem, Alvári Sándomé tanyájánál. Az apám, Vöő János és Verona nevű nővérem este hazamentek a faluba a lakásunkra. Mi hárman, édesanyám, húgom és én a tanyán aludtunk, mondván, majd másnap megyünk haza.

A falusi lakásunkba bezörgető rendőrök meglepődtek, mikor a család felét találták otthon. A felszólítás értelmében 50 kilogrammos csomagot volt szabad magunkkal vinni, és esetleg valamilyen állatot.

A rendőrök gyorsan intézkedtek, a mezőőr befogta a lovainkat a kocsiba, és egy rendőrrel kijöttek értünk a falutól 7 kilométerre lévő tanyára. Már szürkéllett, azaz kezdett világos lenni, mire a kocsi kiért a tanyára, saját lovainkkal. Már sejtettük, valami baj lehet, mert rendőr jön értünk. Felzörgettek bennünket, hogy gyorsan öltözzünk, üljünk a kocsira és visznek bennünket. Az úton szótlanok voltunk, én elbúcsúztam a tájtól, éreztem, többet sose látom. A kocsi hátsó ülésén ültem, míg a kocsi haladt, az egész életemet végiggondoltam, mit vétettem, hogy így visznek bennünket?

Az aratók mentek a határba, szánakozva néztek ránk, ahogy a faluhoz közeledtünk. Ők már látták: a sok rendőr, ávós katona az utcákon — itt valami baj van. Ahogy a vasútállomás felé közeledtünk, sírtak az asszonyok, nem tudtuk mire vélni! Az utcán nagy volt a forgalom, rendőrök, katonák, ávósok 3-4-es csoportokban jártak az út közepén, egészen az állomásig. Bennünket a házunkhoz vittek kocsival, én leugrottam a kapu előtt és kinyitottam azt. Bent az udvaron nyüzsögtek a rendőrök (itt lakott nálunk a rendőrparancsnok a házban), az udvaron csomagok voltak lerakva; rám szólt a rendőr, rakodjak fel a kocsira! A család többi tagjai még ruhaneműket kerestek, szedtek össze. Gyorsan búcsút vettem a háztól, mert a rendőrök sürgettek bennünket. A lovas kocsi hamar odaért a vasútállomásra, ahol már igen sokan voltak a rendőrökön, katonákon kívül.

Berakodtam a vagonba; egyik végébe a kevés csomagot, mely talán két zsákban volt. A vagon másik sarkába egy anyadisznót hoztunk, és kikötöttük. Mi érkeztünk utolsónak a négy kitelepített családból. A vonat délelőtt 9 óráig várakozott az állomáson, én vizet hoztam az útra, majd az egyik sírdogáló asszony egy szakajtó burgonyát hozott, és a vagon másik oldaláról feladta; a rendőr nem látta.

Elindult a szerelvény, de Dávodon, Nagybaracskán, Csátalján újabb vagonokat csatoltak hozzánk, melyekben szintén kitelepített családok voltak. Baján is várakoztunk, majd 10 óra felé továbbindultunk Kiskunhalas felé. Két rendőr őrizte a szerelvényt Halasig, ott leváltották őket, mások jöttek helyükbe; itt is csatoltak hozzánk egy másik szerelvényt. Kecskemétnek vettük az irányt, a vagon kisablakán figyeltem az állomások neveit. A Tiszán át Szolnokra mentünk. Cegléden este 7 órakor lehettünk. Itt vártunk egy ideig. Itt láttuk a 2-es számú vonatot. Az is kitelepítetteket szállított. Beesteledett, ledőltünk a vagon deszkájára, elnyomott az álom. Június 24-én reggel 6 óra körül Kunhegyesen állt meg a szerelvény!!! Itt kiszállítottak bennünket csomag nélkül. Az öregeket, betegeket autóra terelték, mert teherautók és vontatók vitték a csomagjainkat. Minket pedig férfiakat, fiatalokat félreállítottak. Erre lett nagy sírás-rívás! Azt hittük, bennünket Szibériába visznek, elszakítva a családtagjainktól, csomagjainktól.

Persze az állomást megszállták a lovas rendőrök hemzsegő tömegei. Mindenre gondoltunk, csak jóra nem; én az apámmal együtt a többiek között álltam. Az autók elmentek a szemünk láttára, nagy sírás között… Ki tudta, hova viszik a nőket? Nem közölték velünk. Amikor elmentek az autók, vontatók, bennünket hajtottak, hogy pakoljuk ki az egész szerelvényt, illetve csomagjainkat mind lovas szekerekre raktuk, melyek oda voltak rendelve az állomásra. Amikor mindent kipakoltunk, megindult a karaván, a sok szekér és mellette pedig mi férfiak végig a falun, lovas rendőrök kíséretével egész Kormópusztáig. Az út hosszúnak látszott, pedig talán 6 kilométer volt. Útközben volt idő szétnézni; sivár pusztaság volt a határ a nyár közepén. Három jegenyefa jelezte az új lakásunkat, mely egy birkahodály mellett volt. Szombaton dél körül értünk a pusztára, ahol örömmel fogadtak bennünket a családtagjaink. Megálltak a szekerek a tábor udvarán, leraktuk a csomagokat, mindenki megkereste a sajátját. A néhány állatnak helyet kerestünk az épület megett.

Szomorú honfoglalás volt ez a nap!!!

Az asszonyok megpróbáltak valami ételt készíteni, az udvaron, a gödör oldalán, két vályogból raktak tűzhelyet és egy-egy levest főztek, mint a cigányok… Elmondani azt az érzést nem lehet, amit éreztünk… Minden vagyonból fél óra alatt kiforgatva, a faluból kitelepítve, a puszta közepére kirakva, kezdhettük az életet elölről. De miért? Azért, hogy magyarok voltunk?

Hát így kerültünk Kormópusztára, és 39 hónapot sínylődve, dolgozva, reménykedve vártuk sorsunk jobbra fordulását!!!

Egy új élet előtt

1950. június

24. Tehát szombaton délre értünk ki Kormópusztára. A kéziratos naplómban így van rögzítve az esemény: Szombat délután van, nagy a sürgölődés. Az ismeretlenségben nem mentünk sehova a szobánkból. Este lefeküdtünk, a hely szűknek bizonyult, reggel korán ébredtünk.

25. A vasárnap unalmasan múlott el, ismerkedtünk az új helyzettel; olyan érzés volt, mintha egy ismeretlen országba cseppentünk volna. Mindenki ismeretlen volt nekem; szüleimnek voltak ismerősei más faluból is. Itt derült ki, hogy a szomszédos Dávod községből a sógorunkat is elhozták, Nagybaracskáról újabb sógorok kerültek ide. Délután a rendőrség gyűlésre hívott össze az udvarba bennünket. A parancs elhangzása után a szeszes italokat a trágyadombra kiöntették a táborlakókkal. A nép jó része már addigra jól leitta magát bánatában. Éjjelre bezárták ránk az ajtókat, este 8 óráig volt szabad kint lenni. Behúzódtunk a szalmából készült fekhelyünkre és beszélgettünk, mert se villany, se lámpa nem volt a birkahodályban, raktárban. Persze a gyűlésen sorakozó volt és névsorolvasás, 286-an voltunk a táborban. Ez volt a második nap.

26. Hétfő. Reggel kezdődött az aratás. Minket, akik nem estünk bele az aratóbrigádba, elvittek rizsát gyomlálni. Ott 10 órát kellett dolgozni és 29 forintot adtak érte. Köztudott az, hogy ott Tiszagyenda határában több száz holdon rizsát termesztettek; a rizstábla mellett volt a kormópusztai táborunk. Különböző nagyságú táblák voltak, 1 hold, fél hold, ezekbe vetették géppel a rizsát. Amikor kikelt, vízzel elárasztották, a rizs víz alatt nőtt, és olyan térdig érő víz volt rajta. A növekedő rizsa közül kellett a gyomot kiszedni, főleg a konkolyt, és a parti gátra kihordani. Tehát a munka abból állt, hogy a népek egy része egész nap hajolva húzgálta ki a gyomot, s voltak fiatalok, akik kihordták a gátra. A munkáért órabért adtak. Ez főleg női munka volt.

28. Elvittek a tarlóföldre kaparékot szedni össze. Az arató brigád 20 kaszásból, marokszedőből állt, három nap készen volt 150 hold gabona.

29. Búzát kötöztem egész nap, 10 órára kaptam 6 forintot.

30. Rizsában voltam.

1950. július

1. Rizsában voltam, 8 órára 13 forint.

2. Vasárnap; munkaszünet volt.

3-6. Rizsában voltam napi 10 forintért. Sokat fürödtünk. Egész nap a műtrágyás vízben lenni szokatlan volt, és a sok hajolgatás is.

7. Hárman kévét hánytunk óránként 1 forintért.

8. Zabot kaszáltam egész nap 8 forintért.

9. Vasárnap — pihenés, a fekvőhelyek rendezése, tisztálkodások. A nők felváltva egy sarokban tisztálkodtak, amely egy pokróccal volt elkerítve.

10. Zabot arattam, nagyon gyenge termés volt.

11-15. Rizsát gyomláltunk.

16. Vasárnap, pihenés.

17-19. Rizsában dolgoztam, 44 forintért a három napra.

20-21. Tábori munka, trágyahordás a birkahodályból; lakóhelyet kellett csinálni belőle.

23. Vasárnap; kezdtük egymást a fiatalok megismerni.

24-25. Homokhordás a birkahodályba. A padozatot feltöltöttük, rá agyag került, majd az asszonyok kimeszelték többször. Emésztőgödröt is ástunk.

29. Szénát szedtünk Tiszabő falu alatt.

30. Vasárnap — pihenés, fiatalok ismerkedése.

31.WC készítésén dolgoztam. Nem mindennap volt mindenkinek munka, ilyenkor a táborban dolgoztatták a népet.

1950. augusztus

1-3. Gereblyézés három nap, 10 órára 15 forint.

4. A WC-t csináltuk. És ezen a napon fogadtuk az első látogatókat a szülőfalunkból. Most tudtuk meg tőlük, mi történt miutánunk, a kinti véleményeket magunkról.

A látogatásról. A rendőrök megengedték a látogatást, így megírhattuk rokonainknak. Főleg vasárnap jöttek, de ha hét közben jött valakinek látogatója, azt is beengedték. A tábor végén volt egy füves, akácos terület a rendőrőrs mellett; itt pokrócokra leülve beszélgettünk, a csomagot átadhatták. Rendőr járkált köztünk; be a táborba senkit nem engedtek. Csomagot postán is kaphattunk.

5. Szénaszedés Tiszabő alatt. Szerettünk a kinti emberekkel beszélgetni, barátkozni. Ha ilyen messze mentünk, akkor civil művezető vitt bennünket. Mód nyílott bemenni a faluba is.

6. Vasárnap — pihenés, vendégek várása.

8. Kocsirakás Tiszabő alatt; szénát raktunk kocsira, kocsin vittek a helyszínre is. Azután 4 napot a táborban töltöttünk.

13. Vasárnap — lehet bemenni Kunhegyesre, megengedték a rendőrök, kaptunk egy eltávozási papírt.

18-19. Próba rizsaratásra vittek bennünket.

20. Vasárnap — nagy ünnep volt részemre, mert kaptam engedélyt, hogy bemenjek Kunhegyesre, a látogatókkal.

21-22. Kötözés.

23-26. Rizsaratás.

27. Vasárnap; ismét kaptam kimenőt Kunhegyesre, voltam a református templomban, megismerkedtem Kovács Sándor kántor úrral. Felmentünk a toronyba is, és orgonáltam.

28-31. Rizsaratás.

Kunhegyesi Járási Kapitányság

Igazolvány

Igazolom Vöő Imre szül. 1934. Hercegszántó községben, Anyja: Pekovics Katalin. A kormói zárt terület lakója csak külön írásbeli engedély esetében 15 km-en belül mozoghat. Ezen igazolvány külön mozgási engedély nélkül érvénytelen.

Kunhegyes 1950. aug. 3.

PH

Boda sk.
rendőrparancsnok

1950. szeptember

1-4. Rizsaratás.

5. Cséplőgépnél dolgoztam.

6. Vetésen dolgoztam.

7-9. Rizsvágás, kötözés.

10. Vasárnap; Kunhegyesen voltam, templom után a kántor úr elhívott a lakására, s ott beszélgettünk.

11. Épül a tábori konyha. Rizsaratáson voltam egész héten. Belejöttünk a rizsaratásba, melyet kézzel, sarlóval kellett vágni, hogy a szem ne peregjen ki. Három hétre megtiltják a kimenőt…

15. Rizskötözés. Halászat a lecsapolt rizstáblákon, a lapos részeken, a halak ott maradtak. A táborlakók összeszedték a jó törpeharcsákat, melyek a 15-20 dekagrammot is elérték. Kézzel fogtuk a halat, vagy 1 méteres hálóval. Az apám is font egy 2 méteres hálót. Sok sült halat megettünk, még a rendőrök is kértek halat.

17. Vasárnap. Tegnap este cirkuszoltak a rendőrök, vasárnap azért mégis kaptunk kimenőt, és elmentünk Tiszaroff községbe, a templomba. Voltam a Tiszát megnézni. Gyalog jöttünk vissza.

18. Rizsaratás. Csomagot kaptunk!

20. Kemencék készültek az istállókba, készül az ebédlő is a táborban.

21-22. Rizsaratáson.

23. Szénagyűjtésen voltam, este a rendőrök cirkuszt rendeztek ismét.

24. Vasárnap — látogatónk volt…

25-26. Trágyarakáson Tiszabő faluban. Megnéztem a Tiszát, postán voltam.

28. Esős idő volt, a táborban sarat csináltam; saralják a szobák padlását, készülnek a kémények. Este a rendőrök cirkuszt csináltak…

29-30. Ismét trágyarakáson voltam Tiszabőn két nap, vettem zseblámpát.

1950. október

1. Vasárnap — esős idő volt, de mégis bementünk Tiszagyendára, búcsúra, voltam a templomba is. Voltak látogatók, és csomagot is kaptunk.

2. Saralás a táborban, cserepezték a mosdót. Mindennap nem jut munka mindenkinek, így a táborban maradók végzik a társadalmi munkát. Hosszú időre, télire felkészítik a tábort. Pedig azt mondták, ha kész lesz az aratás, hazaengednek.

4. Vályogot veretnek velünk a rendőrök a táborban. Zaklatnak bennünket, hogy jegyezzünk békekölcsönöket. (Mire föl?) Folytatódik a rizsaratás. Két autó deszkát hoztak a táborba, priccsek készültek belőle és egyebek. A padláson már hűvös volt aludni, télen pedig nem lehet, így a szobába zsúfolták a népet.

5. Nincs munka; kimentünk halászni, szőlőt böngészni. Voltam a Cebe-tanyán, szép volt régen.

6. Kalászt gyűjtöttünk a rizsföldön, 10 liter rizs lett belőle. A WC épül a táborban.

8. Vasárnap. Kunhegyesen voltam egész nap. A református templomban voltam, a kántorhoz mentem, orgonáltunk. Voltam a vasútállomáson és a temetőben.

9. Földhordás az ebédlőbe.

10-11. Kalászszedésen.

12. Hurcolkodás az ebédlőbe.

13. Az iskolánál dolgoztam, majd répaszedésre vittek. A rendőrség épületének egyik szobájába iskolát működtettek a tábor gyerekei részére. A táborlakó Horányi Antalné tanítónő próbált foglalkozni a gyerekekkel.

14. Fogasolásra vittek, kukoricatust fogasoltam.

15. Vasárnap. Voltak látogatók, a szalmánál beszélgettünk, majd bekísértük őket Tiszagyendára.

16 A vasárnapi látogatók az egyik tanyában aludtak, így másnap hétfőn is beszélgettünk velük délig, majd bekísértük őket Kunhegyesre, az állomásra; estefelé értünk vissza.

17-20. Nem volt munka. Olvastam, malmoztam.

21. Szombat. Autóval vittek munkára, egy kulák tanyát kellett elbontani, mely szép padlós épület volt.

22. Vasárnap — nem volt kimenő a tanácsválasztás miatt, látogatót sem fogadtunk.

23. Hidegre fordult az idő, megfagyott a víz. Én ismét a tanyabontáson voltam. Tűz volt a táborban; a bontási anyagot, lécet, cserepet elhoztuk ide.

24. Tanyabontáson.

25. Hidegedett az idő, leköltöztem én is a padlásról. Ott tudtam nyugodtan írni, olvasni, de télire az ajtót lecsuktuk. (Ugyanis ez egy hajdani gabonaraktár volt, a padláson ablakokkal; szerencsére mi ebbe költöztünk be, 40 fővel, és szobának használtuk.)

27. Hordta a szél a havat, hűvösre fordult!

28. Cserepet hoztak Tiszabőről kocsival.

29. Vasárnap. Szigorítás miatt nincs levél, se csomag, se látogató; a vaddisznó rendőr elzavarta a látogatókat.

30. Téglát hoztak; kőművesek, ácsok jöttek a táborba építkezni, két szobát építettek, és átjárót, a két épületet egybekötve.

31. A Magasépítő Vállalathoz kerültek Garahalmán; itt nagy istálló épült, ezen segédkeztünk.

1950. november

1. Folyik a tábor építése, pedig őszi idő lett, havas eső is esett.

3. Kubikolásra vittek; 10 méter hosszú gát készítése volt a norma, havas esőben dolgoztunk.

4. Zuhogó esőben cserepeztek.

6. Befogtak téglát rakni, de ellógtam!

7. A rendőrök hajtják a népet a konyhához dolgozni, mint a rabszolgákat. Én a padláson elbújtam, nem mentem a tábori munkára ezen a napon.

8. A rossz idő megjött, az emberek fáznak. A szobabejárat elé féltetős konyhát építettünk, hogy a hideg ne csapódjon mindjárt be a szobába. Barbár módon hajtanak bennünket, egyik nap kubikolni, másik nap meg a tábori munkára.

9. Reggel jöttem haza, éjjeli munkán voltam. Most csinálják az emeletes ágyakat a szobákba.

10. Kubikolni voltam; este jelentkezni kellett Mezőtúrra, 40 főt vittek. Hatalmas sár volt. Sztalinyec lánctalpas traktor húzta a vontatót a kövesig, ott átszálltunk a vontatóra, és az vitt bennünket — Fegyverneken, Kuncsorbán, Mezőtúron keresztül — a Pusztabánrévei Állami Gazdaságba; reggel 6 órára értünk oda. Mindig éjjel vittek bennünket munkára, hogy a lakosság ne lásson bennünket.

11. Tehát reggel értünk a helyszínre, egy elhagyott tanyába. Kolbászt és meleg teát kaptunk. Onnét még 6 kilométerre vittek bennünket egy répaföldre. Előtte a szálláshelyet elkészítettük, a földre szalmát terítettünk, ezen aludtunk, pokróccal takaróztunk. Fűtés nem volt.

12. Vasárnap. Dolgoztunk egész nap, szedtük a répát. Másnap meglátogattak bennünket az „urak”; az élelem elfogadható.

14. Elvégeztük a répaszedést. Pakoltunk és vittek vissza, persze megint gyalog, több kilométert meneteltünk a kövesútig, ott várt a vontató. Este 5 órakor indultunk vissza a sötétben, egész Kormópusztáig.

15. Gyapotot szedni vittek 40 főt Kisújszállásra; én a padláson aludtam, mert most készítették az emeletes ágyakat a mesterek.

16. Az istállóhoz egy pajtát építenek a táborban.

17. A konyhát téglával lapozták le, illetve padlózták, az istálló előtt is téglából készítettek járdát. Teljesen berendezkedtünk téli tartózkodásra.

20-23. Kubikoláson. A táborban kisborjú született; a táborlakók 8 tehenet hoztak, ez biztosította a tejet a gyerekeknek. Élő János gondozta a jószágokat; neki ez volt a munkája, máshova nem járt.

A berendezkedésről. Miután láttuk, nem lesz egyhamar szabadulás innen, igyekeztünk felkészülni a télre. Meleg ruhát szereztünk, hozattunk, és gumicsizmákat vettünk.

Kezdetben azzal bolondítottak bennünket, hogy ha kész lesz az aratás, hazaengednek. Hát ebből nem lett semmi, fokozott tempóban téliesítették az épületeket, járdát, kemencéket, kéményeket építettek.

Persze szüleink is látták a helyzetet, ezért igyekeztünk segíteni a téliesítésben. Sok mindent mi is megcsináltunk a magunk erejéből, asztalokat, padokat; felváltva ettünk ezeken. Megtanultam vesszőből kosarat fonni. Igyekeztünk pár kiló lisztet, szalonnát, rizsát tárolni a szűkebb napokra. A sár borzasztó nagy volt; 4 ló húzott egy rövid kocsit, egy ember állandóan a kereket pucolta a sártól. Csak gumicsizmában tudtunk közlekedni, száraz időben bakancsban. Ezért télen csak a férfiak dolgoztak.

Megjegyzem, 1950 őszén még jó volt az élelmezés, melyet még a csomagok is pótoltak, szalonnával, kolbásszal. Sajnos arra gyümölcs alig van, ezért egyoldalú volt a táplálkozásunk. Persze egyetlen gondunk volt az élelem beszerzése, hogy túléljük az egész kényszermunkát. Másrészt meg nem tudtuk, meddig élünk, így enni kellett, mert dolgozni kellett, ha tetszett, ha nem.

1950. december

1. Beköszöntött a téli idő; sokszor csak fél napig tudtunk dolgozni. Ha meg kint ért el a rossz idő, bejöttünk a táborba; vizes ruhában nem dolgozhattunk.

2. Reggel erős köd volt. Irkáltam, rizsát válogattam.

5. Megtartották a gyerekeknek a Mikulás-estet, valaki még ördögnek is beöltözött. A hó is esett.

8. A Kormópusztára írt leveleket, csomagokat a kunhegyesi rendőrség elkobozta.

9. A tábori beszerző Barcsák János lett.

10. Vasárnap. Elkaptak és Kuncsorbára vittek gyapotot szedni. Délutánra értünk oda.

11. Reggel 6 órakor ébresztő volt, irány a gyapotmező. Egész nap 8,5 kiló gyapotot tudtam szedni. Este razzia. A kormói táborban közben állati kegyetlenséggel ment a kubikolás; 60 éves embereket is hajtottak dolgozni.

14. Indultunk vissza Kuncsorbáról vonattal Kisújszállásig. Egy vagonba pakoltak bennünket, 40 főt és a csomagjainkat. Úgy vigyáztak ránk géppisztollyal, mint a gyilkosokra, 3 rendőr. Kunhegyesig mentünk vonattal, ott lovas kocsi várt bennünket, amely a csomagjainkat hozta; mi gyalog meneteltünk a kocsi mellett a táborig, rendőri kísérettel. Sötét este értünk vissza a táborba.

15. Beindult a tábori konyha, Bozóné és Saádné lett a két szakácsnő.

16. A december 7-én elkobzott csomagokat kihozták a táborba; mind megromlott, büdös volt, el kellett ásni. 40 fő kubikolni ment. Egy újságot sikerült elolvasni; fél évig nem láttam újságot.

18. Kubikoláson.

19. Hó esett, hógolyóztunk.

20. Az egyik rendőr kizavart kubikolni bennünket, pedig a hó belepett mindent; 38 fő volt kubikolni.

21-22. Megint hajtottak kubikolni.

23. Disznót vágott a tábor, készülődtünk az ünnepre. Többen éjjel kimentek, bort hoztak, de a rendőr elvette. Az eső elmosta a havat, fekete karácsonyunk lett.

24. Sütnek-főznek az asszonyok. A lányok karácsonyfát állítottak, betlehemet csináltak, fát díszítettek. Sokat gondoltunk haza. Bármilyen nyomorult helyzetben voltunk is, az ünnepeket, névnapokat megtartottuk, ráértünk. Szenteste minden szobába behozták a fiatalok a kis karácsonyfát, sírva evett mindenki; akárhova néztem, mindenütt sírtak. Szent este volt. Minden szoba kapott a fiataloktól egy kis karácsonyfát, és a pásztorjelenetet játszották. A hold is szomorúan ragyogott be az istálló ablakán, mintha ő is siratott volna bennünket. Amikor minden szoba megkapta kis karácsonyfáját, akkor a Szloboda és Vöő család, rögtönzött kórust (énekkart) alakítva, karácsonyi énekeket énekelt minden szobában. Elsőnek a Csendes éj, szentséges éj című éneket mondtuk négy szólamra, majd a többi karácsonyi népéneket az egész szoba velünk énekelte. Az ügyeletes rendőr is az ablak alatt hallgatta az éneket. Mindenki boldog karácsonyt kívánt egymásnak.

25. Karácsony első napja! A tábor lakói későn keltek fel, nem kellett főzni, ünnepi csend volt a szobáikban. Csak sóhajtoztunk, könnyeinket törölgettük, bármerre néztem a szobában, mindenütt imádkoztak az ágyon ülve. Nappal beszélgettünk, este elkezdtük a karácsonyi énekeket énekelni, sokan összejöttek az ének hangjára. Előbb magyarul, majd szlávul (sokacul) és németül énekelték, végül magyar katolikus énekeket énekelt mindenki, majd a Himnusszal befejeztük az emlékezést.

26. Karácsony másnapja. Nagy élmény ért, mert rádiót hallgattam, a rendőrségét, és beszélgettem Mézes rendőrrel. Délután a fiatalok játszottak, egymást meglátogatták a szobákban, és Jánost köszöntöttünk.

27. A férfiak egy része kiment kubikolni, másik része a táborban dolgozott, a WC gödröt ásták.

28-30. Kubikolás. Napközben hallottuk, hogy közelünkben más munkatáborok is vannak, találkoztunk sorstársakkal. Mindenkit átkutattak este a bejövetelkor a rendőrök, névsorolvasás és cirkusz volt.

31. Szilveszter napja. 15 ember elment kenyérért, mert akkora sár volt, hogy a kocsi nem tudott bemenni. A fiatalság szilvesztert szervezett, a rendőrök is mulatni akartak. Sepi bácsiért (Barna József) három rendőr jött, hogy menjen, harmonikázzon nekik. (Engem is akartak vinni, de kimagyaráztam magamat.) Éjfélig mulattak.

A munkáról. A munkába menet úgy történt, hogy reggel 7 (télen 8) órakor megkongatták a harangot (vasat), mely a rendőrség épülete mellett volt. Mindenki, aki dolgozni akart, idesereglett, gyülekezett. Ide jöttek be a munkásokért a művezetők minden reggel, megmondván, hány ember kell nekik. Egy füzetbe beírták, ki hány embert vitt ki; este leszámolták és megmotozták a bejövőket. Sokszor, ha tömegmunka volt, egy rendőr jött velünk géppisztollyal a nyakában, s egész nap ott lődörgött a területen.

Amikor többféle munka volt, akkor a brigád- és művezetők vitték ki az embereket; mentünk libasorban a gátakon. Nem volt annyi rendőr, hogy kísérjen, de később már megbíztak bennünk. Este, mikor jöttünk, már vártak a gyerekek, öregek az épület végén. Mindennap hoztuk a híreket is kintről. Az egész tábor egy nagy családként élt itt, és mindenben összetartott. Ez enyhítette a nyomorúságunkat. Egész nap kibeszélhettük magunkat, fiatalok, öregek egy-egy brigádban dolgozva. A munkahelyeken találkoztunk a falubeliekkel, sőt sokszor együtt dolgoztunk velük, sok becsületes magyar emberrel találkoztunk, sajnáltak minket.

A tábori életről. Az idősek, betegek, gyerekek és a nők általában a táborban éltek, míg mi dolgozni voltunk a földeken. Az orvos mindennap körüljárta a szobának nevezett helyiségeket. Ő is kitelepített volt, de a közérdek úgy kívánta, ne járjon ki dolgozni, maradjon a táborban az ottaniakkal. A táborban lévők ágyaikon heverésztek, olvastak, írtak, beszélgettek, kártyáztak. A nők mostak, főztek, végezték a női munkákat.

Naponta egyszer főztek, általában vacsorát, a többi étkezést mindenki maga oldotta meg. Ha kimentünk dolgozni, akkor vittük a tarisznyánkat, abban az ebédrevalót. Télen teát kaptunk, nyáron vízhordó gyerekek biztosították a vizet, messzi tanyákról hordva.

A tisztálkodás felváltva volt egy elfüggönyözött részben, sarokban. Szegény nők sokat szenvedtek e téren. Mi férfiak lavórban, hideg vízben mosakodtunk, nyáron pedig fürödtünk; megoldottuk a tisztálkodást. Nyiratkozni egy Bandula János nevű fiatalembernél lehetett, 1-2 forintért, vasárnaponként.

Ahogy az idő hűvösödött, úgy fűteni kezdtek a kemencékben rizsszalmával, reggel és délután. Mi 40-en laktunk egy helyiségben, mely szerencsénkre padlás volt. Minden nap másik család fűtött, ez be volt osztva. Az ügyeletes személy takarított a szobában és a konyhában; a kemence körül egy szál szalmának nem volt szabad lenni. A tűzhelyből a parazsat minden este ki kellett vinni és eloltani, ezt sokszor a rendőr ellenőrizte. Nehogy tűz legyen!

Persze minden szobának naponta csak annyi szalmát volt szabad behozni, amennyi a fűtéshez, tüzeléshez kellett. Vállon hordtuk a szalmakötegeket libasorban a gátakon, ilyenkor rendőr jött velünk ki a szalmakazalhoz. Ha esett, ha fújt szalmának lenni kellett, méghozzá száraz szalmának. E célból ősszel a tábor körül nagy szalmakazlakat készítettünk. Itt csépeltek a gépek, a tábornál. Persze ez a szalma nem volt elég egész télen, így messziről kellett hozni.

Rizsszalmával főztek az asszonyok. Ezért ha kint voltunk és találtunk egy száraz ágat, este hoztuk magunkkal a táborba. Nyáron szárított trágyával is főztünk; két téglát élire állítva közel egymáshoz, arra tettük a lábast, mint a cigányok, és úgy főztünk a tábor előtt lévő elhagyott agyagbánya partján. Füstöltek a nők, mint a cigányok, mikor jöttünk a munkából haza, készült a vacsora. Fél évig nem volt tábori konyha, főzni addig így kellett.

Az alvásról. Sokáig leterített szalmán aludtunk. Amikor a látogatók eljöhettek a táborba, hozatott mindenki szalmazsákokat, hogy azon aludjunk. Egy főnek 40 centiméter hely jutott mint fekvőhely; a mi szobának nevezett helyiségünkben 40 személy aludt. 1950 őszén kezdtek faágyakat, emeletes ágyakat készíteni, így a padláson alvók is lekerültek. A ház palatetős volt, nyáron nagyon meleg, télen nagyon hideg.

A tisztaságot nagyon megkövetelték a rendőrök, és mi is igyekeztünk emberhez méltóan élni, még ha sokan is voltunk kis helyen. Általában minden este a rendőr benézett a szobánkba, zseblámpával világítva nézte a tisztaságot. Mindenki a cipőjét, csizmáját az ágy elé kellett, hogy tegye megtisztítva. Ha egy szál szalmát talált a konyhában a rendőr, akkor a naposnak, sőt 3-4 személynek fognia kellett a szalmaszálat és rendőri kísérettel a trágyadombra elvinni. Mindennap másik család volt a napos, ő felelt a rendért, tüzelt a kemencében, kihamuzta a tűzhelyet minden este; parázs nem maradhatott a tűzhelyben.

Bármikor éjjel, éjfél után beordítottak a rendőrök, hogy riadó — sorakozó az udvarban. Akkor az egész tábornak ki kellett menni, 2-3-as sorban felállni. Zseblámpával megszámolták, névsort olvastak — addig ott kellett ácsorogni hiányos öltözetben, éjnek idején. Hát ilyen is volt egypárszor.

A razziákat főleg akkor tartották, amikor valaki kiment a táborból élelemért éjjel. Hiába okoskodtak a rendőrök, nemigen kapták el a sorstársakat, mert a névsorolvasáskor valaki jelentkezett a kiszökött helyett a sötétben — és igent kiáltott.

1951. január

1. Újév napja! Szép fehérre behavazott újév reggelére. A gyerekek csúszkálni mentek a gödörbe, a férfiak járták a szobákat, és a legények BÚÉK-ot kívántak egymásnak. A fiatalok játszottak, sakk, madzsong, kártya, udvarlás, dalolás volt az időtöltés formája. Bármennyire szomorú volt a helyzetünk, csak fiatalok voltunk. Igyekeztünk az időt valahogy kellemesen eltölteni a táborban, nem éreztük magunkat bűnösnek.

A teli estékről. Igen sokat tanultam a téli estéken, a kemencepadkán ülve hallgattam a szobában lakó idős emberek beszélgetéseit; 40 fő lakott a mi szobánkban, vegyesen német, szerb, magyar nyelvű. Csak halkan gyakorolhatták nyelvüket, vagy kint a határban, amikor dolgoztunk. Nagyon haragudtak a rendőrök, ha nem magyarul beszéltek a sorstársak.

Nagy volt az összetartás, egymást segítettük, támogattuk, ha csomagot kapott valaki, jórészét elosztotta a szomszédjainak. Elmondtuk egymásnak a híreket, egymást vigasztaltuk, a reményt tápláltuk egymásban. Néprajzi érdeklődésem folytán sok mindent megfigyeltem. Rengeteget olvastam, egymásnak adtuk a könyveket.

 2-3. Kubikolás egész nap. Este az egyik rendőr díszmenetet veretett velünk, játszotta az eszét. Névsorolvasást rendelt el az udvaron, a csecsemőktől a 92 éves korig. Jobbra átt, balra átt — ordítozott a rendőr. Szidtak, átkoztak bennünket — rohadt kulákokat stb. Ott dideregtünk papucsban a hóban, félig öltözötten.

4-5. Kubikoláson.

6. Kubikoláson. Délben tűz volt a táborban, begyulladt a plafon. Összeszaladtunk, illetve akik a táborba bent voltak, és eloltották a tüzet. A táborban vadállat módon ordítoznak velünk a rendőrök, sokallják a keresetünk, pedig mi becsületesen megdolgoztunk azért a fél fizetésért, amit nekünk adtak. Ha sokat teljesítettünk, akkor órabért fizettek; ha keveset tudtunk teljesíteni, akkor normára számolták el. Így mindenképpen mi jártunk rosszul. Mit tudtunk tenni?

Az élelmezésről. Nehéz munkát végeztettek velünk, ezért fizetésünk háromnegyed részét élelemre költöttük, hogy megmaradjunk életben. Az volt a mienk, amit megettünk. Úgyis itt döglötök meg, piszkos kulákok — vigasztaltak bennünket. Saját ruhánkban dolgoztunk, csizmáról, bakancsról mi gondoskodtunk.

Irigyelték a rendőrök is, meg a civil művezetők is, hogy mi jól dolgozunk, és (szerintük) „Jól élünk”… Persze a látogatók hozták a szalonnát, kolbászt, sajtot, amely pótolta a tábori kosztot. 1951 tavaszán rosszra fordult az élelmezésünk. Volt, amikor napi 20 deka kenyeret kaptunk fejenként. Hát ezzel hogyan kubikoljunk? A napi norma 6 köbméter volt — kihányni, gátnak elkészíteni a földet.

Ha reggel megeszem a 20 dekagramm kenyeret, akkor délben mit eszek; de ha nem eszek, akkor nem tudok dolgozni! Reggel mindig fél liter feketekávé (bivalytejnek neveztük) volt a menü, hozzá gyümölcsíz, vagy egy sajt. Hát ettől nem ment az ásó…

Úgy oldottuk meg a dolgot, a kenyérkérdést, hogy a férfiak, akik kimentek dolgozni, elvitték a kenyeret, a nők adagját is. A nők rizsát, vagy tésztafélét ettek hónapokon át. Sajnos nagyon egyoldalú volt az étkezés, így sorban ínysorvadást kaptunk vitaminhiány miatt.

Megjegyzem, a dicső Rákosi-rendszer alatt a kinti lakosság is silányan étkezett az 1950-1953-as években. Itt Szolnok megyében a szikes földek nem nagy termést adtak, az itt lakók elég szegényesen éltek, de jószívű magyarok voltak.

Bennünket meg el kellett látni élelemmel, úgy ahogy. Mert mi nappal dolgoztunk, a Bánhalmi Állami Gazdaság részére. Szerettek is bennünket, illetve a munkánkat. Egyik évben agitáltak bennünket, építsünk házakat és telepedjünk le itt, Kormópuszta körül. Azt hitték, örökké kommunizmus lesz. Mi szilárdan ragaszkodtunk ahhoz, hogy mi csak haza akarunk menni, van nekünk házunk, otthon hagytuk.

Amikor 1951-52-ben az élelem kevés volt, elmentünk a környező tanyákra, falukba élelmet vásárolni, mert pénzünk volt. Amikor a brigádból valaki elment beszerezni, mi többiek a részét közösen kitermeltük, elvégeztük, dolgoztunk helyette. Főleg akkor volt ez, amikor megértő brigádvezető volt velünk. (Nem súgta be a rendőrnek este.) Igaz, ha italt hoztak, kapott a művezető is belőle.

8. Kubikolás ködös időben a tábor mellett, így ebédre bejöhettünk. Napközben pártemberek és rendőrök ellenőrizték a tábort. Kérdezték az asszonyoktól, hogy vannak — na azok osztán befeleltek az elvtársaknak. A kis Kormon (Cebe-tanyán) is voltak kitelepítettek dolgozni; tőlük tudtuk meg, hogy ők még mostohább körülmények között tengődnek, mint mi. Nincs semmi élelemkészletük.

10. Télen kubikoláskor szoktunk meleg teát kapni. Egyre jobban érezni a szegénységet, kevés az élelem, petróleumlámpával világítottunk a táborban. Vettünk 50 kilogramm fát, hogy főzni tudjunk a berakott-tűzhelyben. Egész délelőtt vágtam a fát. Az idős emberek kosarat fonnak, azt eladják a civil lakosságnak élelemért. Délután én a rendőrségnek vágtam a fát. (Ez gyakori szórakozás volt; a nőkkel is dolgoztattak, takarítottak, ablakot tisztítottak stb.)

11. Tűz volt a Cebe-kastélynál, ahol szintén internáltak laktak.

12-13. Olyan kemény volt a föld, hogy csákányolni kellett.

14. Vasárnap, pihenőnap. A látogatókat elküldték, valaki besúgta a rendőröknek, hogy itt vannak.

15. Kubikoláson. Este harmonikáztam. Lehet újságot rendelni a táborba!

16. Havas időben kubikoltunk.

18. Orvos volt kint a táborban — ilyen se volt még fél év alatt. A tábori orvosunk még csak két évet végzett az egyetemen, mikor hazament nyári szünetre az édesanyjához; őt is elhozták, kitelepítették. A tábor lakói megbízták az orvosi ügyelettel, neki nem kellett kijönni dolgozni a határba. Ha valami komolyabb betegség előállt, beküldte a beteget a bánhegyesi rendelőbe.

19. Tiszabőről 600 munkást kért az Állami Gazdaság, így rángatnak bennünket is. Szalmáért voltunk a havas időben.

21. Látogatónk volt a szülőfaluból. Ilyenkor lehetőség van leveleket kiküldeni, megkerülve a cenzúrát. A látogatók elmondták, hogy odahaza rendőrök laknak a lakásunkban. Megtudtuk azt is, hogy újabb kitelepítések voltak a falunkból; a Hortobágy környékére vitték az embereket. A táborból a mai nap hazaengedték Berkes Gábor 2 éves, Nákity Márton 5 éves és Kuluncsics Béla 1 éves fiúkat; a rokonok vitték el őket.

22. Összeírták az elvtársak, hogy a táborban ki a beteg és a munkaképtelen.

23. Kubikoláson. Hóesésben dolgoztunk, délben abbahagytuk és bementünk a táborba. Volt köztünk egy párttag, kocsis volt és besúgó a rendőröknek — igen gyalázatos módon viselkedett, sok kellemetlenséget okozott a tábor lakóinak, leánya pedig a rendőrök szeretője volt. A mai nap leváltották a kocsis munkakörből és kubikos lett, helyére Horváth György került, ez a lovasfogat hordta az élelmet a tábornak, hetenként kétszer-háromszor.

24. A táborparancsnok (rendőr) meglátogatta a kubikosokat a munkaterületen. Ezen a napon a zalai kitelepített emberekből 30 főt hoztak ide, kubikolni a tiszagyendai határban. Így alkalom volt velük beszélgetni. Krumpli, bab a vacsora, igen gyenge lett az élelmünk. A hónap végén egy tehenet levágtak, hogy húst kapjanak a táborlakók.

25-26. Kubikolás; a rendőrség egy csengőt szerelt be a szobákba, riadó esetére. A kubikolásért 1,10 forint órabért kaptunk.

28. Vasárnap — kalácsot sütöttek a kemencében.

29-30. Kubikoláson; akkora a sár, hogy ökrös kocsival kellett vontatni a lovas kocsit…

30. A rendőrőrsön egy szobát iskolának használhattak a tábor gyerekei. Ősztől kezdve a tanítást Horányi Antalné tanítónő végezte. Kényszerítették rá, hogy foglalkozzon a gyerekekkel.

31. Bizonyítványosztás volt a gyerekeknek. Egy lovas rendőr jött Kunhegyesről a táborba, körülnézett és ijesztgetett bennünket. Este razzia volt a szalmakazlak körül.

Az éjszakai kiszökésekről. Egy alkalommal én magam is kiszöktem éjjel többekkel élelemért a környékbeli tanyára. Az egyik jó rendőr volt ügyeletben 4 órát; tudta, hogy kimentünk, de nem értünk vissza időre; vagyis a váltás előtt. Estünk-keltünk a sötétben a keskeny gátakon, el is tévedtünk. Az őrségváltáskor zseblámpával világítottak egymásnak, jelezvén, hogy nem az ellenség közelít a bódéhoz. Így tudtuk meg, hogy elkéstünk, és várni kellett; míg a rendőr az épületet megkerülte és akkor gyorsan besurrantunk a lakásunkba. A tábor körül sok szalmakazal volt, így pár méterre meg tudtuk közelíteni az épületet. Ha kimentünk, mindig a szalmakazlakat céloztuk meg, ezek a WC mellett is voltak. Ha úgy alakult, hogy veszélyes volt a csomag bevitele, akkor ott a szalmakazalban elrejtettük, és besétáltunk, mintha csak WC-n lettünk volna. Persze ilyenkor az egész szoba szurkolt a kint lévőkért. Én is, mikor késtem, egy pár tiszta csizmát az ágyam elé tettek. Észrevette a rendőr, hogy valaki besurrant az épületbe, rohant oda; én a csizmát lerúgtam és belöktem az ágy alá, s gyorsan ruhástul befeküdtem a helyemre, fejemre húztam a takarót. Szaladt a rendőr, kereste a sáros csizmát, de nem találta.

1951. február

1. Édesanyám nagymosást tartott; ilyenkor a vizet az egyetlen gémeskútról kellett hordani valakinek. Az asszonyok felváltva oldották meg a mosást. A mi szobánk szerencsés volt, mert volt padlása, és a ruhát ott tudtuk szárítani. Nyáron a mosott ruhát a bokrokra raktuk száradni.

2. Csatornaépítésen dolgoztam.

3. Kenyérért mentünk Kunhegyesre, 18 fő; fejenként három kenyeret hoztunk, mert akkora sár volt, hogy kocsival nem lehetett bemenni.

4. Vasárnap — szalmahordáson.

5. Kubikoláson; a rendőrök lövöldöztek flóber puskával, a célba lövést gyakorolták.

6. Kenyérért voltam.

8. Betöltöttem a 17. évemet a mai nap, vettem új töltőtollat, Szolnokról hozattam.

9. Befogtak dolgozni a rendőrőrshöz, drótkerítést kell csinálni. A rendőrök most pisztollyal lőnek célba.

10. A rendőrségen fát vágtam, a többiek a kerítést csinálták. Este névsorolvasás volt.

11. Vasárnap; szalmahordáson. Látogatónk volt a szülőfaluból, folyik a kuláküldözés odahaza, otthon se jó.

12. Kubikoláson; 60 fő ment ki. Tífusz-féle járvány ütötte fel a fejét a táborban, szerencsére elejét vették.

14. Kubikoláson.

15. Beteg voltam 3 nap, feküdtem egész nap, kiizzadtam a megfázást. Kint volt 10 elvtárs, megnézték a tábort; azt mondták, aki nem dolgozik, az nem eszik, ránk ijesztettek!

19. Voltak látogatóink, elküldtem velük haza néhány noteszt, a jegyzeteim, hátha megmarad az utókornak, ha kiszabadulok.

20. Kimentünk kubikolni. Este névsorolvasás, új rendőrparancsnokunk van. Elmentek a kiskormói kitelepített munkások valahova a Cebe-tanyáról.

21-23. Kubikoláson.

24. Nagytakarítás a tábor udvarán, a szobákat is felmosatta az egyik rendőr az asszonyokkal.

26. Esős idő. Másoltam a Kormói jegenyék című novellát, melyet Saád József honvéd alezredes írt. Mindenkinek tetszett, így lemásolják.

27. Faragtam egy ülőpadot. Kisborjúja született a tábor egyik tehenének.

A munkáról. Nem volt kötelező mindennap dolgozni, nem is volt mindig mindenkinek munka, meg egyes munkákra nem is tolakodtak az emberek. Az időjárás sokszor közbeszólt, és nem indultunk ki dolgozni. A családunkban 5-en voltunk, 3 nő és 2 férfi. Télen ketten kerestünk 5 főre. Másrészt meg azért is kimentünk dolgozni, hogy ne legyünk a táborban, jobban elment az idő kint munkával. Ha bent maradtam, mint fiatalnak mindig adtak munkát, csak ne pihenjünk. A rendőrök szórakoztak velünk, kitaláltak mindig valamit, hogy molesztáljanak bennünket.

1951. március

1. Kubikoláson. Volt kint egy orvos és óvónő a táborban. Öt látogatót elfogtak, mert az egyik művezető besúgta a rendőröknek. Este razzia az udvaron, ránk ijesztettek.

2. Kosarat fontam, megtanultam unalmamban; utána szalmáért voltunk, rendőr kísért minket.

3. Kubikoláson. Volt egy rendőrhadnagy a táborban ellenőrizni. Kérdezte: mi a panaszuk? A nagyszájú asszonyok egyike jól odamondogatta az elvtársnak.

4. Vasárnap. Nagy az elkeseredés a táborban, igen gyenge a koszt, aki nem tud dolgozni, az még venni se tud, ha nem hoznak neki a látogatók. Hó esett.

Az írásról. A II. számú noteszem feljegyzése eddig tartott. (Fiatal fejjel írtam ezt a naplócskát, de a valóságot nem lehetett írni, mert félni kellett a lebukástól. A csodával határos módon maradtak meg ezek a noteszok akkor és azóta is.) Innentől folytatás a III. számú noteszból.

6. Délelőtt egy kosarat javítottam. Voltam szalmáért. Az idő nagy ködös, alig látni.

8. Az eső miatt napokig nem dolgoztunk, a gémeskútból szivattyúzták ki a vizet, ott segédkeztem.

11. Vasárnap; hóesés, eső.

12-16. Kubikoláson. 16-án meghalt Batinkó Lőrinc 54 éves táborlakó Karcagon a kórházban; 17-én temették.

17-21. Kubikoláson.

23. Nagypéntek; favágás a konyhán, szántanak a traktorok a rizsföldeken.

24. Kubikolás; a nők készülődnek Húsvétra.

25. Húsvét I. napja.

26. Húsvét II. napja; locsolkodás zeneszóval a táborban. A fiatalok végigjárták a szobákat.

27. Kubikolás. Este a kemence mellett beszélgettek az idősek, én jegyzeteltem.

29. A hidászok mellett dolgoztam a Cebe-tanya körül, egy avar kori temetőt találtunk, Szolnokról voltak kint a régészek leletet menteni; lovas sír is került elő, bronz övveretekkel.

31. Meghalt Ódor Jánosné 77 éves táborlakó, másnap temették; a táborból voltak sírt ásni Tiszagyendán. Röplabdapályát csináltunk a rendőröknek.

1951. április

1. Meghalt id. Hanák Imréné 59 éves táborlakó.

2-30. Másodikán kubikolás este hatig. Este Tiszasülyre vittek bennünket, 50 főt, kubikolni. A kövesútig gyalog mentünk, onnét vontatóval vittek megint éjjel. Tiszasülyön már voltak internáltak, ők is kubikoltak. Bennünket egy nagy épületbe zsúfoltak be. Igen gyenge kosztot adtak. Itt is kellett a tanyákon egész nap élelmet koldulni, venni. A munkából elszöktek a beszerzők, mi helyettük dolgoztunk, amit hozott, elosztottuk egyformán.

A verésekről. Nekem külön emlékezetes a tiszasülyi kirándulás, mert lebuktam mint krónikás. Az ablak mellett írtam levelet a szobában, a rendőr az ablakon át meglátta, bejött és elvette. Persze betyárosan elvertek, megpofoztak és megfélemlítésképpen elvittek Szolnokra a rendőrségre. Az volt a szokásuk a rendőröknek, hogy az ajtóba állították a rabot, pofonvágták úgy, hogy a fejét az ajtófélfába vágta, akkor másik kézzel meg másik oldalról támasztották meg. Mikor jól elverték az embert, akkor megkérdezte a gyalázatos: na most, ha kimegy innen, mit mond? Bántottuk? Ha elmondom valakinek, akkor kinyír!!! De látták már a dagadt arcképemről, hogy megkaptam az adagot; várták, ki következik utána.

Tehát Szolnokra vittek a rendőrkapitányságra, ott aludtam, persze ott is vallattak, hogy kinek írtam a levelet; mindenáron azt akarták rám fogni, hogy kém vagyok. Szerencsére nem voltam még 18 éves és nagykorú, így visszavittek a kormópusztai táborba, így azok is megijedtek.

A naplóírás is megszakadt április 2-án, csak májusban folytattam, mikor a táborba visszakerültem. Tehát egy hónapig szenvedtünk, illetve csak én Tiszasülyön. Úgy megvertek, hogy mindkét dobhártyám kilyukadt, egy életen át viselem emlékét.

1951. május

2. Kubikoláson ismét, a Cebe-tanya körül, hidat építettünk. Igen gyenge a koszt.

4. Szolnokra vittek, kihallgatás után a fogdába vágtak, egy cigány is volt velünk. Én nem éreztem magam bűnösnek, nem tudtak velem mit csinálni.

5. A vasútállomásra kísértek, este 11 órára értünk a Kunhegyesi rendőrségre.

6. Reggelit nem adtak; vasárnap volt, délelőtt 11 órára értünk vissza a kormói táborba.

7. A táborba érkezés után pár napig pihentem.

11. Közmunka — téglahordás. Kevés a munka, így pihenésre is jut idő. A kenyéradag 25 dekagramm.

13. Ekkor szerepel a naplóban az utolsó bejegyzésem. Ezt a naplót is hazaküldtem, ezért megmaradt.

Az írásról. 1951. május 14-étől hiányzik a feljegyzésem 1952. január 1-jéig. Razzia volt és házkutatás, a naplót félelmemben a kemencébe dobtam, mert jöttek a rendőrök, nem tudtam megmenteni. Az eddig írtakat még hazaküldtem, szerencsére megmaradt 38 év után is — így tudtam a tábor életéről bővebbet írni. Később 1952-től csak egyszavas bejegyzések vannak a noteszokban…

Az 1951-es eseményekről. A helyzetünk nem változott; az élelmezés gyenge volt. Megszorították a tábori életet is. Egyik szobából a másikba sem mehettünk át beszélgetni. Ez nekünk fiataloknak sehogy sem tetszett. Az egyik alkalommal én mégis átmentem, meglátta valamelyik rendőr, és hívattak be az őrsre. Piszkosul elvertek, megpofoztak, az ajtóba állítottak. Persze a gyalázatosok csak egyenként vertek bennünket, mert bármikor megehettük volna azt a 4-5 nyikhaj rendőrt, hiszen edzésben voltunk, nem voltunk satnya gyerekek a táborban. Féltek is, tartottak tőlünk.

Talán az is nehezítette a helyzetet, hogy valaki a táborlakók közül állandóan értesítette a tábori eseményekről a Szabad Európa rádiót. Ha valami disznóság történt, akkor név szerint bemondta a rádió a rendőr nevét. Borzasztó dühösek voltak, mindenkinek az udvarra kellett kiállni, átkutattak mindent az épületben.

Nekünk is volt eszünk; napközben sok emberrel találkoztunk, lehet, hogy valamelyik művezető volt beépítve adatgyűjtésre, aki mindennap bejárt az emberekért?

Ez a rádióüzenet nekünk kellemetlen volt sokszor, de végül mégis jó volt, mert féken tartotta a pribékeket a nagyobb verekedéstől Ha valami baja volt a rendőrnek, rajtunk töltötte ki a bosszúját, hova mehettünk panaszra?

Szerencsére volt egy pár normális rendőr is, akivel tegező viszonyban is voltunk, mi fiatalok. Nem engedtük, hogy a táborbeli lányokat, asszonyokat molesztálják.

Így múlott el a nyár, a nyári munkával, az ősz a rizsa aratásával, csépléssel. Azzal bolondítottak bennünket, hogy 1000 öl rizs aratása után 5 kilogramm hántolt rizst kapunk. Először elvették a rizsát tőlünk és fizettek 23 forintot egy napra. Később a reklamálásra megkaptuk a rizsát, mely nekünk az életet jelentette a kenyérszűkös hónapokban.

A tábori konyhára vasárnap estig lehetett előfizetni; reggelre kaptunk egy merőkanál feketekávét.

A legnehezebb időszak a 39 hónap alatt az 1951-es esztendő volt mindenféleképpen. Nagy lelkierő kellett az átvészelésre, egymást bíztattuk, sírtunk, imádkoztunk eleget, ott, ahol látták is. Főleg az asszonyok sokat sírtak. A várva várt szabadulás csak nem akart jönni. Az országos állapot sem volt jobb, biztonságosabb a mienknél.

1952. január

9. Gyapotszedésen voltunk, az idő télies, fagyos, csúszkálni lehet. 9 nap 160 kiló gyapotot szedtem.

23. Trágyahordás Tintagyepen; itt egy birkahodály volt.

28. A Magasépítő Vállalatnál segédmunkás lettem Garahalmán. Havas téli idő volt, hetekig tartott, még március 21-én is esett. A kőműves mellett április 2-ig dolgoztam.

1952. április

25. Kubikolás a Füle-tanya körül.

1952. május

5. Trágyahordás 10 napig.

16. Lucernakaszálás; 1300 öl a norma, ezért 31 forint járt. Egész héten kaszáltam, különböző határrészeken.

28. Kapálás a Cebe-tanya körül.

1952. június

1. Szénagyűjtés, boglyázás a Cebe-tanyánál.

6. Kaszálás a Tintagyepen, több napig.

23. Napraforgó-kapáláson, borsókaszáláson. Nehéz munka volt; június 1-jén a testsúlyom 70 kilogramm volt, egy hónap múlva 63 kilogramm lett.

1952. július

3. Elkezdtük a búzát aratni, 1100 öl a norma 1 napra.

15. Kaszálni vittek.

19. Trágyahordáson.

26. Répakapáláson voltam.

1952. augusztus

31. Közös munka a tábor területén, 2 nap.szeptember

1952. szeptember

1. Megkezdődött a rizs aratása sarlóval.

2-21. Három hétig kazalozni jártunk a Tintagyepre.

22-29. Egész héten kaszáláson.

30. Silózni vittek Bánhalmára. Majd októberben több nap esett, így pihentünk.

1952. október

6. Bánhalmán silóztunk, az Állami Gazdaság területén.

20. Kubikoltam egy nap.

21-22. Silózás Bánhalmán.

24. Kubikolás.

1952. november

1-5. A hónap elején több napig esett az eső, így volt idő a pihenésre.

6. Betonozáson.

10. Ároktemetés.

11. Trágyahordáson.

12. Vasútépítésen.

13-14. Kőszállításon.

15. Vasútépítésen ismét.

19. Kocsirakás a Cebe-tanyánál.

20. Trágyahányás 2 nap.

24. Répaszedésen.

25. Melaszoláson Bánhalmán.

26. Trágyahordáson.

28. Répaszedésen; 90-100 öl az egy napi norma fejenként.

1952. december

2. Kubikolásra mentünk egy hétre.

7. Vasárnap; répaszedésre vittek.

8. Kubikoláson egész héten.

17. Hó esett, de kubikoltunk egész Karácsonyig.

25-26. Karácsony.

27. Újra kubikolás.

Az írásról. A kis zsebnoteszba csak ennyi lett beleírva: hol dolgoztam, és mit fizettek érte, ha fizettek. Tehát ez az esztendő is olyan volt, mint az előző, rángatták az embert ide-oda. Már nem szerepel a látogatók jövése — szigorodott a helyzetünk. A pár szavas feljegyzés is érzékelteti, mindenhez kellett értenünk az Állami Gazdaságban végzett munkákhoz.

1953. január

12. Az idő annyira enyhült, hogy folytattuk a kubikolást egész 24-éig, Bánhalma térségében. Utána egy hétig eső esett.

1953. február

2. Kubikolás Garahalmon.

6-7 Beteg voltam; valami miatt hetekig nincs bejegyzés a naplóban, illetve a naptárban.

1953. március

2. Bánhalmán dolgoztam.

1953. április

5. Húsvét napján meghalt Szloboda Imréné a mellettem lévő ágyon, másnap temettük Tiszagyendán. A gazdaság adott pénzt a koporsóra, én és az apám voltunk kint Tiszagyendán sírt ásni, és ott maradtunk a temetésen, hiszen nagynéném volt az elhunyt.

1953. május

 Ebben a hónapban már érezni lehetett a politikai enyhülést. Mi ugyan nem tudtuk, mi van az országban; Nagy Imre vette át a hatalmat, és próbálta rehabilitálni az ártatlanul elhurcolt sok száz magyar családot.

1953. június

4. E napra az van beírva: sörosztás volt a táborban… Én ugyan nem emlékszem már vissza. A tábor férfiai kugliztak, mi fiatalok meg röplabdáztunk vasárnaponként. Ekkor már nem írtam a munkáimat sem.

7. Újból jöttek látogatók hozzánk.

1953. július

  Semmit sem írtam a noteszba, de már ekkor jött a jó hír, hogy hamarosan szabadulunk.

1953. augusztus

6. Az első csoport e napon szabadult a táborból.

A kiszabadulásokról. Tehát mégiscsak ránk ragyogott a szabadulás napja. Leírni nem lehet azt a boldogságot, amikor az első csoport felpakolta csomagjait a lovas kocsira és elköszönt. Most már el kellett hinni, hogy tényleg vége a nyomorúságnak. A megürültek helye bizonyíték volt a szabadulásra. Mi, akik még maradtunk valameddig, jókedvűen dolgoztunk. Általában hetenként szabadult egy-egy csoport, 12 és 23 fő került egy csoportba. A rendőrök meghúzták magukat, nem féltünk senkitől se, hallottuk a kinti híreket. A II. csoport augusztus 11-én, a III. 18-án, a IV. 23-án, az V. csoport szeptember 10-én szabadult.

16. Újból sörosztás volt, és tánc a fiataloknak.

18-19. Kazalozás.

20. Megünnepeltük az augusztus 20-át, a fiatalok táncoltak is.

21-31. Hatalmas szénakazlakat készítettünk Tinta-gyepen, Garahalmán.

1953. szeptember

1-14. Kazalozás.

15-17. Elvittek rizscséplésre engem is 3 nap.

18-19. Rizsát arattunk, 2 nap.

20. Vasárnap, pihenőnap. Zene-est volt a táborban. Bozó József kocsmárosnak volt egy gombos harmonikája, ő muzsikálgatott, a fiatalok táncoltak, mindenki örült — aki elment, azért, aki várakozott, az meg azért.

21. Rizscséplésen voltunk, 72 mázsát csépeltünk.

22. Rizscséplésen a Nádas-telepen. Délután, mikor bejöttünk a munkából, akkor hívatták a családfőket, és tudatták velük, hogy a mai naptól, illetve 23-án reggeltől szabadok. Ebbe a csoportba az én családom is beleesett. Nagy volt az öröm… Ez kedden este volt.

23. Kezdődött a csomagolás, búcsúzkodás. Szüleim Kunhegyesen a vagont intézték, én kiöltöztem nyakkendősen, és bementünk többen a szabadultak közül Tiszagyendára. Betértünk a katolikus templomba, hálát adtunk Istennek a szabadulásért! Örömömben megzengettem a kis orgonát, örült a plébános úr is, hogy szabadulnak a rabok a táborból. Engem meghívott, maradjak ott Tiszagyendán kántornak, havi 400 forintot tud adni a harangozásért és az orgonálásért. Kedves élmény volt ez az első nap, de csak menni kellett a hazai tájakra, minél messzibb innen.

24. Beraktuk a kevés holmit egy vagonba, mely a vonathoz volt csatolva. Szüleim a vagonban voltak, én és leánytestvéreim már a személykocsiban utaztunk egész Bajáig.

Az újrakezdésről. Mi Baja mellett, Érsekcsanádon telepedtünk le; szeptember 26-án, szombaton értünk oda. Sajnos nagyanyám nem érhette meg a szabadulást, egy hónappal előtte meghalt; sok volt az izgalom, rendőri zaklatás, verés — és ez a sírba vitte.

Kezdhettük megint az új életet 1953 októberében!!!

A kormópusztai kitelepítettek névsora, 1950.