Forrás: Másolati irat, az 1930-as évek közepén-végén keletkezett, szerzője nincs feltüntetve.

Görögkeleti hitre térnek a szántói sokácok

Szántó a múltban – Szántó (Santovo) 1820-ban tiszta sokác falu – A magyarok letelepedése megtöri a szláv falu tisztaságát – A sokácok lázongnak a magyar nyelv erőszakos bevezetése miatt a sokác templomba és áttérnek a szerb hitre

Már az 1000-ik évben említik Szántót, Zantov néven, amikor is az első magyar király, Szent István, kápolnát ajándékozott a Veszprémi Völgyből idetelepült apácáknak. Szántó ekkor kb. 30 házból állt. – 1405-ben Zantov Herceg Péter tulajdona lesz. Szántót 1419-ben Herceg-Szántó-ként említik. 1453-ban Herceg Rafaelo érsek említi egy levélben a szántói papot.

A török időkben Szántóként említik, görögkeleti (pravoszláv) szerbek lakták.

1590-ben itt három Szántóról tudnak: Felső Szántó 31 házzal, Középső Szántó 13, Alsó Szántó 16 házzal.

Amikor a szerbek Garáról, Katymárról, Jankovácról, Rémről stb. Esztergomba költöztek, valószínűleg Szántóról is sokan elmentek. Ezek a szerbek nagyrészt áttértek a katolikus vallásra, csak kis részük maradt görögkeleti.

1649 október 17-én a belgrádi katolikus püspök – Ibriszimovity Marin – Szántóra jön bérmálni. Ez egy bizonyíték, hogy itt római katolikus szlávok is éltek, valószínűleg sokácok. A még 1526 előtt épült katolikus templomot, a törökök engedélyével, tatarozták és 1725-ig használták, a templomot Boldogasszony emlékére szentelték. (Voznesenije Djeve Marije).

A lelkészi teendőket ferences barátok végezték. – 1699-ben Szántón 47 szerb gazda van. 1715-ben alapítják itt a katolikus parókiját, hozzá tartozik még Béreg és Küllőd (Kolut) község is. Ettől kezdve vezetik helyben az anyakönyveket. – 1725-ben a sokácok felépítik a ma is álló katolikus templomot, amely 30 m. hosszú és 14 széles.

1768-ban, Szántón, 126 római katolikus „rác” gazda van.

1781-ben 1714 sokác él Szántón.

1785-ben 144 gazda él itt, a magyarok azt írják, hogy ezek szerbek voltak. Tulajdonképpen, ezek katolikus „rácok” – sokácok voltak. Az államtól 70 jobbágytelekkel rendelkeztek, 43 jobbágy is volt.

1812-ben villám csapott a templomtoronyba, ezért 1817-ben tatarozták.

1820-ban Szántón 2486 fő él. Ebből 2428 sokác, 20 görögkeleti szerb és 38 zsidó. 1820-ban a magyaroknak még nyomuk sincs Szántón.

1896-ban Dr. Jankó János kiadja könyvét: Adatok a Bácsbodrogh Megyei sokácok néprajzához. Az író a 28. oldalon ezt írja:

„Feltűnő a nagysága a magyarok letelepedésének Szántón a sokác faluban. E században telepedtek itt le, de egy részükről nem tudtam adatokat szerezni arról honnan költöztek ide. A többségükről tudjuk, hogy Dautovóról, Baracskáról és Madarasról jöttek.

A magyarok annyira „újak” Szántón, hogy öreg sokácok emlékeznek arra az időkre, amikor Szántón egyetlenegy magyar sem élt.”

A tiszta sokác falu képe rohamosan változik. E változások mind a mi kárunkra, a sokácok kárára jöttek létre.

1890-ben a lakosság összetétele ilyen: 1915 sokác, 1336 magyar, 41 szlovák, 35 német 30 egyéb nemzetiségű él Szántón, összesen 3357 lakos 528 házzal.

A legnépesebb sokác nemzetségek a következők: Andrin 6 házzal, Arian 8, Blazsev 9, Bózsity 14, Tyatity 19, Deszecsár 7, Filakovics 13, Fucin 12, Gorjánac 10, Gyúrity 30, Jélity 29, Kovacsev 10, Lipokátity 12, Mandity 17, Prodan 16, Szabovlyev 5, Tucakov 3, Tomasev 9 és Velin 15 háztartás stb.

1899-ben Szántón olyan eset történt, ami nagy jelentőséggel bírt mind a katolikus, mind a görögkeleti (pravoszláv) vallásra nézve.

A magyar sovinizmus brutális támadást indított a sokác nyelv ellen, hogy kiszorítsa az egyházból. Ez a szántói sokácok között olyan elkeseredést váltott ki, hogy tömegesen tértek át a szerb görögkeleti vallásra, itt keresve védelmet szláv büszkeségüknek, nemzeti és törzsi becsületüknek, őseik nyelvének melyre olyan büszkék.

Hogy minél pontosabb adatokat kapjak a mi sokác helységünkről, Szántóról szóló írásomhoz, a sokácok görögkeleti vallásra való áttéréséről, Dr. Szimovity Radivoje zombori orvostól, a mi nagy hazafinktól és ismert történésztől kértem tanácsot. Ő utasított a főméltóságú Ilkity Szteván archimandritához, Zomborban él, hogy elmondja nekem hogyan és miért alakult ki ez a nagy változás vallási téren; Ő azokban a napokban Szántón tartózkodott.

1933 október 17-én felkerestem Ilkity urat a zombori Szokol Egyesület nagy könyvtárában, ahol figyelmesen meghallgatott, és a kérdezett ügyben ezt nyilatkozta:

A katolikus sokácok áttérése a szerb görögkeleti vallásra, tisztán nemzeti megmozdulás, s onnan ered, hogy a magyar egyházi hatóságok a sokác nyelvet ki akarták szorítani az egyházból s helyette bevezetni a magyart.

Valaha Szántó tiszta görögkeleti szerb helység volt, de lakosai valószínűleg szétköltöztek, részben pedig katolikus vallásra tértek. Az sem kizárt, hogy a sokácok Szántóra délnyugatról jöttek a sokácokkal, akik a Duna mindkét oldalán északra húzódtak. Azt, hogy Szántón pravoszláv szerbek is éltek 1730-1740 körül tudjuk, mert az akkori egyházgyűlésen (szábor) a szántói falubíró Jankó is részt vett. A mai katolikus templomot a sokácok egyedül emeltették, 1752-ben, és benne az istentisztelet, azaz azt a részt, amely a nemzetek nyelvén engedélyezett, kizárólag sokác nyelven szolgáltatták. A prédikáció is mindig sokácul folyt. 1860 végén a Szerb Vajdaság megszüntetése után a magyarok gyors ütemben települtek Szántóra, de számbelileg a sokácoktól mindig jóval kevesebben voltak. Rövid időn belül sikerült a magyar nyelvet a sokac templomba is bevinni. Így minden harmadik vasárnap magyarul énekeltek és prédikáltak. A sokácok ez ellen mindjárt 1876-ban fellázadtak, elég élesen, hangoztatva, hogy a templomot ők építették és ezért azt követelik, hogy az tisztán sokác maradjon. A magyarok pedig, ha nekik a magyar nyelv kell, építsenek maguknak új templomot.

Ezt a harcot közben az egyházi hatóságok lecsitították, de nem tudták kioltani. A kedélyek csak ideiglenesen és látszólag csendesedtek le, mert Hajnald a Kalocsai érsek megígérte, hogy a magyaroknak ezután semmi joguk se lesz a templom használatára. Ezt Jerkovity Karlo lelkész a szószékről is kihirdette. Ő 1861-től 1887-ig volt itt lelkész.

A XIX. század utolsó évtizedében teljes erőből fellángolt az elkeseredett harc a sokác anyanyelv megőrzéséért.

1887 és 1892 között Holecski Jován volt a pap. Ez idő alatt békesség volt a faluban.

1892-től 1896-ig Bátori János volt a pap. Csonoplyán született és eredetileg Burnaty Ivánnak hívták, de ő mint bunyevác, és mint pap, köp a bunyevác vezetéknevére és Bátorira magyarosítja. Magyarország 1896-ban ünnepelte az ezer éves évfordulóját annak, hogy Ázsiából Európába jöttek, s az államalapításuk milléniumát. Ekkor Bátori, a szlávok árulója, hogy minél jobban kiérdemelje a hatalom bizalmát, néhány szántói magyar kérésére, kérvényt ír a kalocsai érsekhez és a pesti közoktatási minisztériumba, hogy a magyarok ugyanolyan jogokat kapjanak a szántói templomban, mint a sokácok. Mint plébános a kérvényt elfogadásra javasolja a hatóságoknak, mert állítólag így akarja minden sokác is. A magyar hatóságok a kérvényt örömmel, azonnal elfogadták, és engedélyezték, hogy ezután a sokác templomban ne minden harmadik, hanem minden második vasárnapon legyen magyar nyelven istentisztelet.

Mikor a lelkész ezt kihirdette, a nép valósággal fellázadt. Már a templomban tiltakoztak és kiabáltak. Többségük sírt és jajveszékelt, siratták keserű szláv sorsukat. A templom előtt várták a papot, hogy megverjék. A rendőrség segítségével sikerült a papnak megmentenie a puszta életét.

A magyar hatóságok és a magyar egyház agresszív támadására a sokácok Bátori lelkész bojkottálásával válaszoltak. E nehéz és döntő elhatározásra mindnyájan esküt tettek. Egyidejűleg Pestre és Kalocsára delegációt küldtek, hogy az illetékes hatóságoknál harcolják ki a sokácok régi jogait. Őket azonban valósággal kinevették. Bátorit még ez évben, más piszkos cselekedete miatt megfosztották lelkészi tisztségétől.

A hatóságok azt hitték, hogy ezzel lecsillapíthatják a kedélyeket, de ez nem vált be mert a sokácok továbbra is követelték jogaikat.

Hogy a sokácok ellenállását megtörjék, Szántóra jött Csaszka György kalocsai érsek és Vásári Gyula kanonok, de ez sem segített. A sokácok nagyon szépen fogadták őket, már a falu határában vártak rájuk, elkísérték a templomig, de a templomba nem voltak hajlandók bemenni, míg meg nem erősítik a sokácok régi jogait. Megemlítendő, hogy ez alkalommal az érsek kíséretében több magasrangú vármegyei tisztviselő is érkezett, hogy minél jobban megfélemlítsék a sokácokat.

Az érsek arra kényszerült, hogy a templom előtt szóljon a hívőkhöz, az evangéliumból idézett s ezzel akarta igazolni a hatóságok döntését. Minden hiába volt. Vásári, aki vad magyar volt kb. ezt kérdezte a sokácoktól:

Mit ugráltok annyira a sokác nyelvért, mikor úgy is be kell hódolnotok a magyaroknak!

Ez eget rengető vihart kavart, a sokácok elébe dobálták rózsafüzéreiket és imakönyveiket. Hogy ezt a kudarcot kiküszöbölje és a lelkeket lecsendesítse, Csaszka Szántóra küldte a legjobb papokat: néhai Evetovics Ivánt Bácsról, Budanovics Lajcsót, a mostani szabadkai püspököt, Hegedűs Lénárdot a mostani bajmoki papot. Mindez kudarccal végződött.

1897-ben az érsek a zombori születésű bunyevác Cár Andriját nevezi ki papnak, de ő sem ért el semmit. A sokácok döntő lépésre szánták el magukat.

Újból delegációt küldtek Kalocsára és Pestre, majd Bécsbe a pápai nunciushoz is.

Mindez eredménytelen volt, ezek után a sokácok eldöntötték, hogy áttérnek a szerb (görögkeleti) vallásra.

Két teljes évig tartott a harcuk, a templomba járástól való megtartóztatásuk, bolyongásuk és a szerb egyházi hatóságokhoz való közeledésük.

A mi hatóságaink nem léphettek fel nyíltan és őszintén, mert ez a mozgalom lényegében nemzeti jelleggel bírt és nem vallásival.

Ki tudja hogyan végződött volna ez az eset, ha nem jut Cvetkovity Petár verseci születésű, zombori ügyvéd kezébe. Ő jogászként oldotta meg az ügyet, a szabad vallásgyakorlási törvény keretein belül.

Elküldte a szántói mozgalom vezetőit: Prodanov Jasát, Andrin Sándor és Velin Zsiva földműveseket, hogy törvényesen kijelentkezzenek az illetékes plébánosnál. Ők ezt ritka kitartással el is intézték, ugyanis több mint ezer okmányt kellett kiállítani két példányban. Minden kijelentkező lapot illetve nyilatkozatot Cvetkovity ügyvédhez vittek, aki továbbította a bajai szolgabíróságra. Mivel így a törvényben előírt módon kijelentkeztek és megszűntek a római katolikus egyház tagjai lenni, a szolga-bíróság szabályosan az újvidéki szerb görögkeleti egyházközösség konzisztanciáihoz juttatta el bejelentkezésüket, mint az illetékes testülethez, melyhez a jelentkező sokácok tartoznak.

A szerb egyházi hatóságoknak kell ezután gondoskodni az új hívők egyházi jogairól.

Az újvidéki görögkeleti püspöki szék, Opacsity Germán vladika halála miatt ez időben betöltetlen volt. Opacsity úr 1899 január 19-én halt meg. A megbízott püspök ekkor Jankovity Anatolije a kovilyi majd krusedoli kolostorfőnök volt.

A szerb egyházi hatóságokat kész tények elé állították, melyek olyan kényesek és különösek voltak, hogy azt sem tudták mit kell kezdeni ilyen helyzetben.

A legnagyobb gond az volt, hogy miből építsenek új templomot és honnan szerezzenek javakat a lelkész és a tanító eltartására, mert az új hívők nem voltak olyan anyagi helyzetben, hogy maguk, nagyobb külső segítség nélkül megszerveződjenek és elkezdjék az új egyházi életüket. Az ügy holtpontra jutott, de tenni kellett valamit. Ezért elküldték az akkori zombori esperest (protoprezviter), Kupuszárevity Lyubomirt, hogy vigye véghez az átkeresztelkedési szertartást. Ő kellemetlen helyzetben volt. Hogyan és mit cselekedjen?

Én ekkor önként felajánlottam a szolgálataimat, mint akkori zombori tanító, most rendfőnök, hogy vállalom az örömhír vivő misszionárius szerepét az új hívők között, és előkészítem őket az átlépésre. Ezért a szerb egyház és a szerb nép nevében elsőként utaztam Szántóra, ahol minden szükségeset előkészítettem, hogy az átkeresztelkedés rituálisa folyamatos legyen. Így mesélte el nekem Ilkity Szteván kolostorfőnök úr.

Hogyan tértek át a sokácok a görögkeleti hitre – Megható jelenetek

Amikor az újvidéki görögkeleti egyházkerület konzisztóriuma áttanulmányozta a szántói lakosok kérvényét, minden ide vágó rendelkezést is átnéztek, nehogy valami törvényellenes legyen. Mikor meggyőződtek mindenről kijelölték Kupuszárevity Lyubomir zombori esperest és írnokát Vidicki Georgije magas rangú szerzetest (szingyel), aki később a kovilyi kolostor rendház főnöke lett, hogy menjenek Szántóra és ott hivatalosan, egyházi szertartással végezzék el a lakosok átkeresztelését.

A konzisztórium küldöttei azonnal kapcsolatba léptek a szántói mozgalom vezetőivel és megállapodtak, hogy a szertartást 1899 március 12-én, vagyis a régi naptár szerint február 28-án, tartják meg. E dátum vasárnapra esett. E nagy napot először Zombor érezte meg. Itt már kora reggel kocsizörgésre ébredtek, a nagy piacteret valósággal elözönlötték a hintók, csézák, steierkocsik és parasztszekerek. A kocsik feldíszítve, érdeklődőkkel tele, csak az esperesre és az egyházi méltóságokra vártak az indulással.

Zomborból mintegy 500 kocsi indult, legalábbis ezt írta a zombori Bácska magyar nyelvű újság 1899 március 14-i számában.

Ez a nagy szám útközben állandóan gyarapodott. Szántóra legalább 800-900 kocsi érkezett. Erről a tömeges részvételről a Bácska így írt: „A szerbek ezzel nyíltan kifejezték és a magyarok tudtára adták hogyan tudnak lelkesedni nemzeti érdekeikért és hogy ilyenkor testben és lélekben együtt vannak.”

A szántóiak már Béregnél várták a hivatalos küldöttséget. Elől mintegy 80 lovas állt – a bandérium – szép sokác öltözékben, felcicomázva és fellelkesülten, a népvezérek pedig kocsikon várták az egyházi vezetőket.

A faluban három, nagy, díszes diadalívet állítottak.

Fél kilenckor az egész falu a küldöttséggel együtt Prodánovity Jakov-Jása szép nagy udvarán gyűlt össze. Jakov heves magyarellenes harcos volt, most pedig különösen lelkesedett a szerb nemzetért. Háza a falu közepén volt. Udvarán tartották meg az átkeresztelkedési szertartást. Az oltár az udvar keleti részén, egy emelvényen állt s így mindenki jól láthatta a liturgia lefolyását. Az oltár tető alatt volt és virággal díszített. Ekkor Szántóra tízezernél több szerb érkezett, de nagy volt az érdeklődés más népek részéről is. A zombori szerbségen kívül itt voltak a Szántó környékiek is: Regőcéről (Ridjica), Őrszállásról (Stanisić), Szivácról, Sztapárról továbbá Bajáról, Újvidékről, Szabadkáról, Vukovárról, Mohácsról, Dunaszekcsőből és egész Baranyából.

A nép elcsendesedett, harangok nem szóltak, mivel nem is voltak, az udvarban nincs egy talpalattnyi szabad hely sem. Sokan a szalmakazlakon, szárkúpokon foglaltak helyet, de voltak a környező tetőkön és a magas eperfákon is. Mikor a papok beöltöztek, először is vizet szenteltek majd ünnepi liturgiát szolgáltattak. Az imákra a zombori papnevelde ünnepi kórusa válaszolt Bukurev Boskó karnagy vezetésével. A szertartást a következők szolgáltatták: 1. Kupuszárevity Lyubomír esperes (próta), 2. Sztrajity Gyura szenttamási (Srbobran) plébános (paroh), 3. Vidicki Georgije magas rangú szerzetes ( szingyel – szyngelosz), 4. Milovánovity Mihajló szerzetes (jeromonah), gimnáziumi hitoktató (katiheta) Újvidékről, 5. Mihaldzsity Szteván Kisfalibei (?) pópa (jerej), az ismert nemzeti harcos, aki ma szenátor a szenátusban, 6. Boberity Milán Kúláról, 7. Popovity Miloszáv és 8. Postity Braniszláv lelkészek Ó-Sztapárról, 9. Gavrilovity Milutin, 10. Popovity J. Zsárkó és 11. Pavkovity Georgije diakónus (gyakon), mindannyian Zomborból.

Mikor az éneket befejezték, Kupuszárevity esperes az emelvényre lépett és olyan gyönyörű beszédet mondott, hogy mindenki meghatódott. Hosszú beszédében rámutatott a Szántóiak döntő lépésére, majd megismertette őket a görögkeleti vallás legjelentősebb tanaival, beszédéből a következőket emelnénk ki:

„Szeretett keresztény testvéreim!

Már két éve, hogy elkezdődött egyházi mozgalmatok, hogy áttérjetek a görögkeleti hitre. Erős akaratotok és Isten segítségével elhárítottatok minden akadályt, a törvényeknek megfeleltetek s ma vallási célotok előtt álltok. Istenfélő lelketek vágya beteljesült, ma a görögkeleti egyház kapujában álltok, amely néhány pillanat múlva anyai keblére ölel benneteket.

A régi szerb könyvekben feljegyezték, hogy 1736-ban tehát 163 évvel ezelőtt Szántó szerb falu volt és az akkori szántóiak szerbek voltak. Abban az évben Jaksity volt a falubíró (knyáz) Szántón. Ez a Jaksity a többi falusi elöljáróval megválasztották képviselőjüket a Szerb Népi Egyházi Száborba.

Az akkori kedvezőtlen és nehéz időkben a szántói szerbek, a ti őseitek, kénytelenek voltak áttérni a római katolikus vallásra. Nem csak a szántóiak, hanem minden szerb a Duna-mellékéről.”

Kupuszárevity esperes így fejezte be hosszú beszédét:

„Híveim, kik ma e szertartás tanúi vagytok, a szeretetekbe ajánlom új testvéreiteket. Fogadjátok őket olyan nyájasan, amilyennel Isten egy fia szenvedett és meghalt a mi üdvösségünkért!”

A heves éljen kiáltások csitulása után az esperes így szólt:

„Lássunk hozzá a szent cselekedethez!”

Ezután következett az átkeresztelés ünnepi aktusa.

Még az istentisztelet kezdete előtt az udvar egy részét, négyszögben, kötelekkel kerítették el, ez előtt volt az oltár. Aki átkeresztelkedésre jelentkezett e térségben kellett tartózkodnia. Pontosan 1177-en voltak.

Ekkor következett a legfennköltebb pillanat, amire minden résztvevőnek könnybelábadt a szeme, tekintet nélkül arra hogy görögkeleti vagy katolikus vallású. Az esperes jelére minden sokác letérdelt, az emelvényen Vidiciki Georgije és Milanovity Mihajló kinyitva tartották az evangéliumot miközben az esperes az átkeresztelési imát mondta. Ezután ez esperes a néma csöndben elmondta a görögkeleti Hiszekegyet, amit az átkeresztelkedni vágyók szóról-szóra megismételtek. Végül az egyházi méltóságok megáldották őket.

Ezzel az átkeresztelkedők Isten és ember előtt a görögkeleti egyház kötelékébe léptek. Ezután mindenki áldozott. Akik a katolikus hitben nem vették magukhoz a bérmálás szentségét most megtették. Az áldoztatást öt pap végezte. Sorra mindenki, férfiak, nők gyerekek és öregek a kehelyhez járultak, földre borulva.

Megjegyezzük, hogy mikor az érsek felszóllította az átkeresztelkedni vágyókat, pont dél volt, s a katolikus templomban megkondultak a harangok.

A Bácska, magyar nyelvű újság erről így tudósított: „A különös véletlen játéka volt, mikor az esperes letérdeltette az átkeresztelkedni vágyókat, abban a pillanatban a katolikus templomban megszóllalt a lélekharang, mintha csak a hívőket siratná, akik elvesztek a katolikus egyház számára.”

Ezek után Sztrajity Gyúra tartott fennkölt beszédet, őt ezekben a napokban nevezték ki becskereki esperesnek.

Az ünnepség végével az új pravoszláv hívők boldogan mentek haza.

Az egyházi személyek és az énekkar tiszteletére Prodanov Jakov házában rendeztek ebédet. Itt az esperes poharat ürített Dr. Cvetkovity Petár egészségére, akit a szántóiak jobbkezének tisztelt.

Délután népünnepélyt tartottak, a sokác lányok és fiúk népdalokat énekeltek és népi táncokat táncoltak.

Az ünnepségen, templomépítésre, 2090 forintot és 95 garast gyűjtöttek.

Az első adományozó a vukovári Paunovity Aleksza volt a fiával Radivijal 1000 forintot adományozva, a Szerb Mileticsi Gagyanszki 100 forintot ajándékozott, a zombori Milivojevity Gyompár Gyura és Georgijevity Koszta 50-50 forintot stb., – lásd Ilkity Szteván tudósításait a Szerb Sion (Srpski Sion) újság 1899-es számában.

Erről az eseményről sokat írtak az akkori szerb lapok a „Branik” (Őrző) és a „Zasztava” (Zászló) újvidéki lapok valamint a „Szrbobran” zágrábi kiadású kalendárium 1900-as kiadása.

Az első papok – A példamutató Midity Nikola lelkész – Az új templom felszentelése

A Karlócai Görögkeleti Érsekség hivatalos lapjában, a Szerb Sion 1899 évi 10. számában, mely a régi naptár szerint március 10-én jelent meg, Georgije karlócai pátriárka Őszentsége körlevelet intézett a szántói szerbekhez. Ebből pár sor: „Az Isten Adjon Hozzá akkora erőt, mint amekkora az Ő dicsősége, hogy megerősítsétek lelketeket az Ő hitében” … „Hallván erős hiteteket, nem győzök hálát adni nektek és imáimba foglalni neveteket!”

Ilkity Szteván misszionárius Szántóról való távozása után, helye betöltetlen maradt. Az egész misszió az első szántói papra Gavrilovity Milutinra maradt, aki ma Apatinban betegen a fiánál Dr. Gavrilovity Alakszandár házában él. Ő az új naptár szerint 1899 március 16-tól decemberig volt Szántón.

A második pap Popovity Bozsidár, a későbbi verseci érsek volt, aki 1931-ben halt meg Versecen. Ő 1900 márciusáig maradt Szántón.

Bózsa pap után Kirjakovity lelkész következett, de ő csak egy hónapig maradt itt.

A negyedik pap Popovity Zsárkó zombori plébános volt.

1900. december elejétől a lelkész Midity Nikola, okleveles teológus lett. Nős ember volt, felesége az újvidéki Nikolity Crnogorcsev Zorka volt. Midity úr ma is él, Ó-Becsén plébános. Szántón maradt 1918 október elsejéig, majd Obrovácra ment, s onnan 7 évvel ezelőtt Ó-Becsére helyezték. Ő volt a Szántóiak első, rendes úton megválasztott papja, mivel előtte a községi egyházi szervek az akkori autonóm rendeleteivel neveztek ki a papokat.

Megkértem Popovity Isza urat, a mostani zombori járási tanfelügyelőt, aki 1909 október 10-től 1912 október 1-ig Szántón volt tanító, hogy nagy vonalakban írja le Midity úr munkáját az új plébániakörletben.

Ő szóról-szóra, ezt írta:

„Előttem Marcikity Száveta volt a tanítónő Szántón, aki később Felső Kovilyban tanított, ma pedig Újvidéken él. Ő nagyon szorgalmas volt.

Négyosztályos iskola maradt rám, én nyitottam meg az ötödik és a hatodik osztályt. 78 tanuló volt az iskolában, a plébános Midity Nikola volt. Ő valóságos attya volt az ottani szerbeknek. Már akkor rászolgált a legnagyobb kitüntetésre, amit egy minden téren kitűnő pap kaphat. Valóságos pásztor volt ki kiteszi lelkét a nyájáért. Minden nap járta a házakat. Ha valamilyen jogi tanács kellett, rögtön az ő tanácsát kérték. Mindenki, mindenért hozzá fordult, gyónni vagy tanácsot kérni. Mindenkit a legszívélyesebben fogadott, kegyesen meghallgatott, barátságosan és őszintén megmutatta a helyes utat. Híveinek minden ellenszolgáltatás nélkül, kérvényeket, folyamodványokat, fellebbezéseket fogalmazott stb. Az embereknek olcsó egyházi kölcsönt szerzett az egyházközösségtől. Plébánia hivatala ingyenes iktató volt. Ő helyettesítette a tanítót és a kántort is. Minden reggel misézett, vasárnap vecsernyét is tartott. A nép jó, szegény de békés és szorgalmas volt. Sokan Frigyes főherceg közeli birtokán dolgoztak napszámban. Nála volt vadászaton a volt német császár, Vilmos is.”

Sok szántói szerb él itt Jugoszláviában is. Őket faggattam, hogyan voltak megelégedve Midity lelkésszel. Kivétel nélkül, mindenki, kb. ezt mondta: „Midity pap Istentől vezérelt, valódi pásztora volt nyájának. Tanácsiért folyamodtak nem csak a szerbek, hanem sokác testvéreink is, de még a magyarok is.

Csak az ő rátermettsége és taktikája tarthatta meg a szerbeket a görögkeleti vallás kötelékeiben, mert kívülről nagy volt a nyomás, rágalom, kifigurázás és lekicsinylés a görögkeleti egyház felé.

Nagy volt a szomorúság és fájdalom, mikor meghallottuk, hogy Szántóról Obrovácba megy. Higgyék el, úgy sírtunk, mintha anyánkat, apánkat vagy testvérünket vesztettük volna el. Ő volt a mi vezércsillagunk. Mi, kik ismertük, halálunkig nem feledjük. A Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén, 1918-ban, misézett nálunk utoljára. Utolsó prédikációját intézte hozzánk, s mi „Isten hozzád”-ot mondtunk neki. Az istentisztelet alatt mindenki sírt, prédikációját pedig jajveszékeléssel és zokogással hallgattuk.”

Adassék meg a becsületes nép szép és magasztos elismerése, szorgalmas és kiemelkedő lelki pásztorunknak!

Midity után, mint hatodik plébános Ugrisity Gyorgye jött, ma az újvidéki egyházi szék jegyzője. Én még Bács-Topolyáról ismerem, ahol 1924-ben pap volt; vele baráti kapcsolatot tartottam fenn. Ő nem érett vagy nem tudott Midity utain továbbhaladni. A híveihez, általános vélemény szerint, túl ridegen viszonyult, számukra hozzáférhetetlen volt. Valószínűleg elégedetlen volt a parókiájával, szem elől tévesztve azt, hogy hitközségi tagjai újak e hitben, szellemileg és nemzetileg egészen más irányban nevelkedtek, mint a görögkeleti szerbek a többi hitközségben. 1920 tavaszán a bácskai püspök Eremity Csédát nevezte ki ide papnak, ő most a zsablyai plébános. Az emberek között ő is közkedvelt volt, de a bajai háromszög kiürítésekor ő is otthagyta Szántót és Szerbiában húzódott meg.

A bajai háromszög kiürítésekor sok görögkeleti szerb is elhagyta Szántót, velük együtt sok sokác is. Ettől a perctől kezdve ez az új görögkeleti parókia nehéz napokat élt át. A magyarok részéről igazi támadásnak vannak kitéve a görögkeletiek, hogy térjenek ki hitükből és vegyék fel a római katolikus vallást, vagy jelentsék ki, hogy a magyar görögkeleti egyházhoz akarnak tartozni. A papi teendőket most Tomity Jeftimije látja el, aki szabadkai születésű, a bajai parókiát is ő vezeti. A szántóiak szerint Jeftimije atya jó nemzeti lelkipásztor, ami nagy szerencséje ennek a jó népnek.

*

Prodanov Jása átengedte a házát a telekkel együtt a templom építésére. Háza a piacnál van a községházával szemben. Mivel e hely kicsi volt a templomnak és az egyházi portának, ezért Csizmity Barisa is átengedte háztelkét erre a célra. Ezeket a telkeket a templom építésére Dr. Makszimovity Milán, az egyházi uradalom vezetője, a pátriárka sógora választotta ki.

A pátriárka meg is vásárolta a telkeket a templom építésére.

1899 március 20-án (az új naptár szerint), esett a hó és az első istentiszteletet a szabad ég alatt tartották. Csak a pap állt, úgy ahogy fedél alatt. A liturgiát Prodanov Jása udvarán tartották, kinek a háza már a templom részére volt szánva. A szertartásra hatalmas tömeg gyűlt össze és nyugodtan várt a hidegben. Ez alkalommal fölolvasták és szétosztották a pátriárka körlevelét, mely latin betűkkel és „i”-ző nyelvjárásban íródott.

Mindenki kapott a körlevélből, mert megfelelő számban nyomtatták. Este vecsernye és prédikáció is volt, ugyanebben az udvarban. Mindezt Gavrilovity Milutin az első pap celebrálta.

Április ötödikén megérkezett az első harang, a szántóiak legnagyobb örömére. Kocsival, Jelity Barisa hozta Bajáról, a harang a bajai szerbek ajándéka.

Április 6-án felállították az első haranglábat, és az öreg Jelity Barisa harangozott először, örömkönnyeket hullatva.

Hogy a húsvéti istentiszteletet ne a szabad ég alatt tartsák, Prodanov Jása udvarán ideiglenes templomot ácsoltak fából. E fatemplom Virágvasárnap előtti szombaton lett kész. Körülbelül 700-800 férőhelyes volt.

Április 24-én a szántói görögkeleti sokácok köszöntik a pátriárkát húsvét alkalmából. Az üdvözletet latin betűkkel írták, 167 gazda írta alá.

Az újvidéki Popovity testvérek, könyvkereskedők, miseruhát, könyveket, egyházi énekeket és ikonokat küldenek ajándékba. Az újvidéki Tyurcsity Dávid ugyanezt teszi.

Május 5-én a pátriárka küldötte Dr. Makszimovity Milán 6400 forintért megvásárolja a telkeket a templom, az iskola és a parókia számára, ezen kívül 4000 forintért 270.000 darab téglát is vásárolt.

A pesti Tapavica Momcsilo és Pility Mladen mérnöki irodája ingyen elkészíti a templom tervrajzát.

1889 májusában a szántóiak megtekintik a szerb kolostorokat: Ravanicát, Jazak-ot, Hopovó-t, Krusedol-t, meglátogatják a pátriárkát is Karlócán (Sremski Karlovci), Újvidéket is megnézik Ilkity Szteván misszionárus tanító vezetésével.

Mindjárt az áttérés után adományokat gyűjtenek a leendő templom építésére Zomborban e célból egy bizottságot hoztak létre, amely az akciót vezette.

A bizottság élén Dr. Cvetkovity Petár és Kupuszárevity Lyubomir esperes állott. Az egész karlócai egyházközösség területéről érkeztek az adományok. E bizottság építette föl azután a szántói templomot a karlovcai egyházközösség és az egész szerbség adományaiból.

A szántói szerbek már epedve várták a templom elkészültét és felszentelését, hogy itt fohászkodhassanak Istenhez a haladásáért és boldogulásért, nem csak a maguk részére, hanem az egész szerb nép és a jugoszláv nemzetségek részére is.

Végre elérkezett az új naptár szerinti 1900. szeptember 30-ika. A nagy, magas, gyönyörű és impozáns új szerb templom úgy állt ott felcicomázva mint a menyasszony az új ruhában, hogy a szerb püspök örök időkre megeskesse az új görögkeleti szerbekkel.

A templom a falu közepén egy dombon épült. Kívülről nagyon kecses s már messziről szembe ötlik. A magassága, ahogy nekem mondták, kb. 40 méter. 10-12 m széles és 30-35 m hosszú.

Az ikonosztáz (szentkép fal) egy Szentendrei templomból érkezett. Nagyon szép és régi. Letisztították és felújították s most régi fényében ragyog. Az oltár teljesen az adományokból készült. A templom belülről szépen díszített. A toronyban az egyik harang bajai a másik szentendrei.

A torony tetején aranyozott kereszt áll. A harmadik harangot az Amerikába kivándorolt szántóiak vették. A magyarok később e harangokat levették, ágyúknak öntötték, hogy velük gyilkolják a szerbeket és az oroszokat.

A szántói szerbek büszkék voltak szép új templomukra.

1900 szeptember 30-án reggel 8 óra körül megérkezett a néhai Sévity Mitrofán püspök (vladika). A nép már a község határában várta. A püspök hintóba szállt melyet négy ló húzott. A hintó előtt ment a bandérium negyven lovassal. A harangok szólltak, a mozsarak és ágyuk dörögtek mialatt a püspök áthajtatott a két diadalkapu alatt. Az út mentén, ahol a püspöknek gyalog kellett a templomba mennie, kislányokat sorakoztattak fel, hogy rózsákkal és más virágokkal hintsék be az utat. A püspökkel három esperes (prota) 1 püspöki főtitkár (protoszingyel), 11 főpap (jerej) és 2 diakónus (gyakon) szolgáltatták az istentiszteletet. A kórusban a szántói lányok, a kerubok énekét pedig a zombori tanítóképző férfi kórusa énekelték.

A templomszentelés fél óráig tartott, ezután liturgia következett. A püspök megható szózatot mondott. A bankett a portán felállított sátorban volt ötven meghívottal, az ebéd alatt a szántói lányok népdalokat és egyházi énekeket énekeltek. Mindenki vigadott. Itt van a gájdás (dudás) is, akivel együtt énekli az ifjúság: „Vesela je Srbadija, kad joj gajdaš kolo svira” (Vidám a szerbség, ha a dudás kólót zenél).

Érdekes még, hogy e napon a templomban, mise után, megtartották az első esküvőt is. A szántóink a falu határáig kísérték ki a püspököt és a vendégeket.

Így kezdte meg rendeltetését és hallatta hangját az új szántói szerb templom, a szerb nép vallása iránti szeretetének szemléletes bizonyítékaként.

A kalocsai püspökség és az új szerbek – A Parókia épülete – Az új szerbek élete a háború előtt és alatt – Az első szerb tanítók – Érdekes részletek – Hogyan magyarosítják el ma a sokác gyerekeket

Mikor a sokácok áttértek a görögkeleti hitre, a kalocsai magyar püspökség kényszerítette őket, hogy vagy adják vissza az egyházi kölcsöneiket, vagy térjenek vissza a katolikus hitre. Erre Prodanov Pávle a fiaival Barisával és Marinnal, kiknek 102 hold földjük volt és Prodanov Jása kinek 46 holdja volt, a saját pénzükből visszafizették Kalocsának a kölcsönök nagy részét, nehogy az emberek visszakeresztelkedjenek. Így az új szerbek a mozgalom vezetőinek tartoztak az egyház helyett. A tartozás kb. 87.000 korona volt, ez mintegy 1 millió 300 ezer mai dinárt tett ki. 1903-ban házat vettek a parókia épületének. Antity Milán adta el a házát e célra, neki ekkor 7 háza volt Szántón. Ez a ház valamikor Késmárki főszolgabíró tulajdona volt. Szép nagy téglaház volt, az utcára nézett s rendezett nagy kertje volt. Ez mellett meg 2 és fél hold gyümölcsöst — szilvást is vettek.

Mindezt a Karlócai Népi Egyházi Pénzalap vette 3000 forintért, addig a lelkészek egyszerű parasztházakban laktak. Mikor a templomot építették, a karlócai pénzalap nem adhatott adományt, félve a magyaroktól, nehogy azok vallási propagandával vádolják meg.

A sokácoknál a nemzeti öntudat sokkal erősebb volt mint a bunyevácoknál. A sokácok mérhetetlenül szerették a „rác” nyelvüket, s ehhez az is hozzájárult, hogy tulajdonképpen nem is volt intelligens rétegük, főleg nem volt elmagyarosodott intelligenciájuk, akik az idegen, modern magyar szellemben nevelték volna őket.

Szerb kóló. A görögkeleti és katolikus vallásra szakadással a népi kólóban is szakadás történt, a szerbeknek tamburazenekaruk volt, míg a sokácoknak semmilyen. A zenekar csak a szerb népdalokat játszott és tulajdonképpen ezért tűnt el a sokác kóló. Cvrkusity Milán, később pedig a felesége Milica kocsmájában csak szerb kólót táncoltak. A szerbek lassan a sokác viseletet is elhanyagolták és elfeledték.

*

A balkáni háborúk az új szerbek nemzeti öntudatának megerősödéséhez jelentősen hozzájárultak. A szerb sereg minden győzelme emelte öntudatukat s boldogok voltak, hogy a szerb nép fiainak érezhették magukat, a magyarok arra törekedtek, hogy a katolikus sokácok körében lekicsinyeljék szerbek sikereit s hogy a szerbek elleni gyűlöletre szítsanak.

1913-ban a szerbek Népkönyvtárat alapítottak. Az elnök Midity Nikola pap lett, a titkár pedig Nasztaszity Novák tanító, aki ma a zombori tanfelügyelőségen dolgozik. Könyvtáros Balatinac Marijan volt. Csak szerbek voltak a tagok. A könyveket a Szerb Maticától, gyárosoktól és a szerb művelődési intézményektől ingyen kapták. Kb. 250 kötetük volt. A könyvtár alapításnál nagy segítséget nyújtott pesti egyetemen működő Ifjú Szerbek Köre (Kolo mladih Szrba).

*

A papi gyümölcsös, amit a népi pénzalap vásárolt, kitűnő hely volt a szerb majálisok rendezésére, amire a magyarok rossz szemmel néztek. Ezeken a majálisokon a szerbek mellett minden sokác is részt vett.

*

A könyvtárral párhuzamosan, a hazaszerető Nasztaszity Novák Szokol Torna Egyesületet is alapított. Farsangkor (bele poklade), azaz húsvét előtt 7 héttel, szerb vigalmat tartottak, de olyat amely minden eddigit felülmúlt Az ünnepélyen a helyi inteligencia is részt vett, kivéve a katolikus papot.

A színpadon új szerb, a balkáni háborúból való nótákat énekeltek. A Szerb Sólymok (Szrpszki Szokoli) egyenruhában való megjelenése mindenkinek megdobogtatta a szívét és hatalmas ovációkkal fogadták őket. A magyarok körében a Szerb Sólymok megjelenése és az egész rendezvény kínos érzéseket váltott ki. Az egyesület tagjai botokkal fegyverforgatási gyakorlatokat imitáltak s ezt énekeltek: „Hirdesse a trombiták éles hangja a szerbség soraiban, hogy a sólymok a szerbségnek új korszakot nyitnak, a rabság kemény bilincseit letörik a szerb kezekről.” stb. A más vallásúak között ellenszenvet váltott ez ki. A sólymok énekkel kísért gyakorlata megzavarta a jelenlevő magyarokat. Nem értették a dalok szövegét s ez mentette meg a szerbeket a feljelentéstől és letartóztatástól.

A háború kitörésekor azonban az a mulatság szolgált a más vallásuaknak alapul a szerbek üldöztetéséhez. Midity Nikola papot és Balatinac Marijant a Népkönyvtár könyvtárosát a szabadkai bíróság börtönébe toloncolták, felségsértés vádjával. A hatóságok azt gondolták, hogy a pásztor nélkül maradt szántói görögkeleti nyájat ezzel megfélemlítik s így kényszerítik őket vissza a régi vallásra. E helyett azonban felingerelte a hívőket s még jobban megerősítette őket szerbségükben. Bíróság elé állították Nasztaszity Novák tanítót is, de felmentették mert közben besorozták.

Vád alá helyezték Grgurov Sztoján pesti diákot is, ő most orvos Zomborban. A könyvtár megszervezésekor Szántón is járt. Ügyesen védekezett, s a katonai bíróság kénytelen volt felmenteni.

A háború kitörése a szántói szerb vezetőség helyzetét megnehezítette, mivel Pesten kinyomozták, hogy az ott tanuló szerb diákok közül többen a belgrádi „Nemzeti Ellenállás” (Narodna Odbrana) tagjai. A szántói könyvtárt azzal gyanúsították, hogy néhány tagja titkos kapcsolatokat tart fenn Belgráddal. A szántói szerbekről, mint hazaárulókról többször írt pesti „Magyarország”, a zombori „Zombor és vidéke” és egy szabadkai magyar újság is. Megtámadták Midityet és társait mint veszélyes szerb elemeket.

Midity kettő, Balatinac pedig három hónapot ült börtönben. A szegedi bíróság mindkettőjüket végleg felmentette. Ez idő alatt a papi hivatásban a regőcei Tyirity és az őrszállási Zurkovity tiszteletesek helyettesítették Midityet.

*

Nincsenek pontos adataink, ki mikor volt tanító Szántón. A nevüket tudjuk s megpróbáljuk időrendbe szedni őket s ezt-azt elmondani róluk.

1. Az első szerb tanító Szántón a zombori származású Popovity Szvetozár volt. Ő nyitotta meg az első szerb iskolát. Ez az iskola Velin Gyúka földműves házában volt. 1901-ben nyitották meg és egy évig maradt itt. Ezután a helybeliek egy kis épületet emeltek a templom udvarán s ez volt az ideiglenes iskolájuk. 1905-ben kezdődött a tanítás az új nagy iskolában, amelyet szintén a templom udvarában emeltetett a Nemzeti Pénzalap. Az új szerb iskola sokkal impozánsabb volt mint a magyar iskola. A régi szerb iskolát 1921-ig postának használták. Popovity tanító 1903-ban halt meg Szántón.

2. A második tanító Teofánovity Lázár volt 1903-tól 1907-ig. Filákovity Vida görögkeleti vallású sokác volt a felesége. A tanító Újvidékén halt meg.

3. A harmadik tanító Marcikity Száveta tanítónő volt. A templomban is énekelt a tanítványaival. Nagyon szorgalmas volt, újvidéki származású, ide is ment vissza tanítónőnek. Szántón 1907 és 1909 között dolgozott.

4. A negyedik tanító Popovity Isza a mostani zombori tanfelügyelő volt. 1909 október 10-től 1912 október 1-ig dolgozott Szántón. Komoly, őszinte de önérzetes ember volt s e mellett jó hazafi.

5. Néhai Novákovity Szima csak fél évig volt itt.

6. Iváncsevity Sztéva ma szerzetes és hittantanár Újvidéken.

1913-tól a felszabadulásig Nasztaszity Novák volt a tanító. 1915-ben és 1916-ban Midity pópa helyettesítette míg Novák katona volt. Később Novák nővére Sztaniszlava helyettesítette aki befejezte a tanítóképzőt.

Az utolsó jugoszláv tanítók 1921 augusztus 21-ig Felnacski Rada és felesége Vida voltak. Rada Szokol Egyesületet is alapított, énekelni tanította az ifjúságot stb. Kitűnő ember volt, ma a romániai Dinnyésen lelkész. Hogy ezután kik voltak a tanítók, arról nincs adatom.

Azt tudjuk, hogy ma Csupity Branka a tanítónő, aki egy apatini származású magyar katonatiszt felesége lett. Sokan dicsérik mint jó szerbet, de sokan elítélik mert egy magyar tiszt felesége lett.

*

A lelkésznek 400 forint volt az évi fizetése a Nemzeti Pénzalaptól és az egyházi adó még Őrszállásról is. Ez a plébánia az utolsó, hatodik osztályba volt sorolva a fizetéseket nézve. Midity minden reggel misézett s az emberek minden nap rendszeresen jártak a templomba. A karácsonyi ünnepek előtt hajnali misét is tartott, korábbi időpontban mint a katolikus papok. Az úrnapi misét a körmenet váltotta fel. Kezdetben ideiglenes oltárokat, lugasokat alakítottak ki az utcán.

Bevezették a védszent ünnepeket is (szvecsár). Mindenki maga választotta ki a patrónusát, a védszentjét. Midity sokakat megtanított a templomi éneklésre. Tyatity Mitát kántornak is megválasztották.

Az említetteken kívül gazdag volt még Velin Zsivkó is, 102 holdja volt. Prodanov Sztipán és fia Markó 50 holddal rendelkezett stb. Midity pap a templomban sokszor tartott beszédet, melyeknek legnagyobb része tisztán nemzeti tartalmú volt, ezt a nép nagyon szerette.

Hogy a szántóiakat mennyire áthatotta a szerb szellem, a következő eset is bizonyítja. 1914-ben Belgrád az osztrák-magyarok kezére került. Ekkor már Midity pap hazaért a fogságból. A győzelem ünnepére körmenetet rendeltek el a hatóságok s mindenkinek égő gyertyát kellett tennie az ablakba, a körmenet a szerbek és Szerbia ellen uszított. Jelity Marija nem tett gyertyát az ablakába, s ezért háza összes ablakát beverték. Másnap Midity paphoz ment panaszra. A pap megkérdezte miért nem tett gyertyát az ablakába. „Uram, hogy tehettem volna ilyet? Hát Belgrád nem szerb? Hogy örülhetek én, hogy a magyarok elfoglalták a mi Belgrádunkat!” – felelte az önérzetes sokác asszony.

Szám szerint, hány szerb volt Szántón

Az átkeresztelkedés napján a gyerekekkel együtt 1177-en voltak pravoszlávok. Agitációval, fenyegetéssel, rágalmakkal, nevetségessé tevéssel és gúnyolódással a magyaroknak sikerült az emberek egy részét visszatéríteni. A magyar országos statisztika 1900-ban Szántón csak 870 görögkeleti vallású embert említ. Sok fiatal szerb ment a kereset után Amerikába s ezért csökkent ilyen mértékben a számuk Szántón. Az 1910-es magyar adatok 747 görögkeletit mutattak ki Szántón. A sokácok száma 1900-ban 1371, 1910-ben pedig 1296. A magyarok száma 1900-tól 1638-ról 1778-ra növekedett.

Az ő országuk volt s a statisztikát is úgy vezették ahogy a magyar hatóságok akarták s nem úgy ahogy a mi érdekeink megkívánták.

A bajai háromszög kiürítésekor Szántóról kb. 400 ember költözött el. Ezután néhányan visszatértek a katolikus hitre. Ma csak 340 görögkeleti vallású szerb él Szántón.

*

A szerb hadseregben a következő szántóiak voltak önkéntesek: 1. Izsipác Antonije, 2. Andrity Márkó, 3. Bózsity Petár, 4. Prodanov Matija, 5. Gyurity Jóca, 6. Mijatov Gyuka, 7. néhai Tyatity Misa, 8. egy Simity nevű ember aki Dobrinánál elesett.

*

Az első határmegállapító nemzetközi bizottság 1921 tavaszán járt Szántón. A szerb katonaság ekkor még a bajai háromszögben tartózkodott, a bizottság fogadása fennséges és egyedülálló volt. Talán sehol sem fogadták őket olyan szépen mint itt. A fogadás özvegy Cvrkusity Milica fogadójában volt. Az egész falu Jugoszláviát éltette, még a magyarok is. Még a mi képviselőnk Csolakantity, aki Mijatov Vászánál szállt meg, meg volt győződve arról, hogy Szántó csak hozzánk kerülhet, mivel itt a magyarok kisebbségben voltak. És mi történt!

*

1902-ben a szántóiak nagy szambán zarándokoltak a templomi zászlókat víve a beocsini kolostorhoz. Ó-Futaknál keltek át a Dunán Szerémségbe. A templomban Sijacski Gavrilo-Gica tartott ünnepi vecsernyét. Gyönyörű beszédben üdvözölte őket. Egész Szerémségben ünnepélyesen fogadták őket, Urogon (Irig) és kiváltképpen a szerémségi kolostorokban.

Az első dalárdát a jóravaló és szorgalmas Popovity Szvetozár szerb tanító alapította. Halála után az őt követő tanító Teofánovity Lázár vezette. A dalárda több rendezvényt szervezett és így erősítették a szerb szellemet az új szerb nemzetben. A társaság a kitűnő karmesterével sok szerb helységet is bejárt, előadásokat szervezve, melyeken mindig nagyszámú hallgatóság gyűlt össze. Jártak Ó-Szivácon, Őrszálláson, Sztapáron, Kúlán stb.

Mindenhol sokác népviseletben léptek föl, mindenhol Szépen fogadták és kísérték ki őket.

*

A bajai háromszög mi általunk való megszállása alatt Tapavica Emil volt a közjegyző, ma Újvidéken él.

A szlávok helyzete Szántón, ma.

Ma nagyon rossz a helyzetük. Főleg a katolikus sokácoknak. Mint szlávok, teljesen magukra vannak hagyatva. A gyermekeik egy szót sem tanulhatnak sokácul, se írni se olvasni. A fiatalabb nemzedék csak magyarul ír és olvas.

A magyarok kíméletlensége kitűnik abból is, hogy Magyarországon a sokác diákoknak megtiltották, hogy anyanyelvükön beszéljenek az utcán. Az iskolában és az iskolaudvaron pisszenniük sem szabad sokácul. A sokác gyerekeket, mint katolikusokat többnyire apácák nevelik, akik még nagyobb soviniszták mint a magyar férfiak. A sokác gyerekeket annyira összezavarták a nyelvükben, ha otthon a szüleikkel beszélgetnek, minduntalan magyarra fordítják a beszédet. A gyerekek keverik a két nyelvet, pl. ha azt akarja mondani: Megyek a vasútállomásra (Idem na železničku stanicu), ezt mondják „Idem na vasúti állomás”; Vagy: Itt egy béka (Evo ovde je jedna žaba), ezt mondja: „Evo ovde je jedan béka.” stb. Az első cikkemben amit Szántóról írtam, rávilágítottam, hogy milyen soviniszta hülyeségekkel tömik a magyar tanítóképzősök fejét, hogy az életbe kerülve, tanítóként hogyan magyarosítsák el a más nemzetek gyerekeit. Mikor Magyarország lakosságának több mint 50%-a más nemzetiségű volt, akkor is nyíltan hirdették a sovinizmusukat. Elképzelhető, mit végeznek most, mikor az országban alig van nemzeti kisebbség.

Ezeket az adatokat a magyarok cselekedeteiről két szántói sokáctól, katolikusoktól, kaptam mikor Bácsbéregen megismerkedtünk. Megkértek, hogy mindezt hozzam nyilvánosságra, de a nevüket ne említsem, mert Szántón nagyon rosszul járnak.

A szerbek még tartják valahogy magukat, de náluk is érezhető a csüggedés, mondták ugyanazok a sokácok.

Hej Szántó, szegény Szántónk, vajon még egyszer az atyai, szülei keblünkre ölelhetünk-e, a mi kedves Garánkkal és az édes Katymárunkkal stb. együtt? Uram minél előbb hallgasd meg könyörgésünket!