Fejedelmi vadászatok a bellyei uradalomban

A 19. század utolsó évtizedeiben a ragadozó madarak királyaira használt kőszáli sas vagy aranysas stb. elnevezések mutattak rá a színváltozatok- alfajok és fajok pontos elkülönítésének fontosságára, amelyek szükségessé tették megfelelő múzeumi bizonyító összehasonlító anyag beszerzését. A 2008-ban 150 éve született Rudolf trónörökös korának egyik leglelkesebb ornitológusaként a híres természettudós, Alfréd Brehm társaságában 1878. április 23-án megkezdett dunai madártani gyűjtőútja a fenti kérdések megválaszolásához kívánt hozzájárulni. A trónörökös 1889. januári tragikus halálát követően fordították le magyar nyelvre és adták ki 1890-ben Tizenöt nap a Dunán című útinaplóját, amely részletes beszámolójával az egyik legelső ismertetés a bellyei uradalom értéri (akkori szóhasználattal berki) erdeinek élővilágáról. A szerző jó érzékét mutatja a könyv 121. oldalán olvasható megjegyzése, amellyel egy kicsit a vészharangot is megkongatta a rétisasok jövőjével kapcsolatosan. „A mennyire azonban e vidékek jellemét s a kultúra haladását ismerem, azt hiszem, hogy ott tíz-húsz év múlva már nem lesz réti sas, ellenben az Apatin vidékén fekvő vadonokban még sokáig háborítatlanul fog garázdálkodhatni e merész rabló.” Már Rudolf is felfigyelt az itteni kitűnő gímszarvas állományra, erre vonatkozik könyvének 91. oldalán lévő leírása. „Egy falka szarvas, mely a szekértől nem messze tanyázott, gyönyörű látvány volt. E vadak ezen a vidéken feltűnő nagyok; jóval nagyobbak és hatalmasabbak mint Gödöllő környékén, a mi nagyon sokat mond. Magyarországon e nemes vad egészen más mint Európának többi művelt államaiban; háborítatlan nyugalomban s rendkívül jól táplálkozva egészen sajátszerű, jellemzetes fajtája fejlődött ki, melynek lényeges különbségeit minden szorgalmas megfigyelőnek észre kell vennie.”

Az 1896-os Millenniumi Kiállításra építette Frigyes főherceg azt a fenyőből készült, vadászkastély formájú pavilont, amelyben a Monarchiában terítékre hozott legjobb trófeákat állították ki. (Érdekesség, hogy a millenniumi ünnepségeket követően a faépületet Szekszárd vásárolta meg, majd az 1971-es Vadászati Világkiállítás gemenci bemutatóhelyének szánva Trófea Múzeum céljára újították fel, s jelenleg a DDNP tulajdonaként a Szekszárd melletti Bárányfokon az Élet a Duna ártéren kiállításnak ad otthont.) A bemutatott anyag egyúttal felhívta a figyelmet a bellyei uradalom területén élő vadállomány kiváló tulajdonságaira is. A kitűnő agancsú bikák nemcsak a Monarchia határain belül, hanem azon kívül is felkeltették a „csodaszarvas” trófea után áhítozók érdeklődését.

Az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó évtizedeiben a kor általános divatja szinte kőtelezővé tette az előkelő családok férfi és nő tagjai számára, hogy az akkor lovagiasnak nevezett sportot űzzék, azaz vadásszanak. Nem volt ez másképpen Frigyes főhercegéknél sem, ahol nemcsak a családfő, hanem felesége és lányai is szenvedélyes vadászok voltak. A fiú utód, Albrecht már kisgyermek korában megkapta első puskáját. A kor kékvérű nimródjai közül aki medvét akart lőni, a görgényi havasokba ment Teleki Sámuel vadászterületére, s előzőek tükrében nem meglepő, hogy a gímszarvas egyik leghíresebb vadászhelye a bellyei uradalom lett, ahol a vadászati jogokat a tulajdonos főhercegi család saját maga gyakorolta. Az uradalom számos vadászkastélya és vadászháza ajtóinak kilincseit szinte egymásnak adták Európa legelőkelőbb vadászai, közöttük gyakran uralkodók is.

Az első fejedelmi vadászatot 1893 szeptemberében tartották. Ekkor még az idős és komoly egészségügyi problémákkal küszködő Albert (Albrecht) főherceg volt az uradalom tulajdonosa, vendégel I. Ferenc József császár és király (az utolsó pillanatban a Monarchia ügyei elszólították, a részvételt lemondta), II Vilmos német császár és Albert szász király voltak. A másodikon – 1897 őszén – már Frigyes főherceg fogadta házigazdaként I. Ferenc Józsefet és II. Vilmost. A német császár harmadik vadászatát 1903. szeptember közepén rendezték; érdekessége, hogy az uralkodó szállását a nemrég felújított karapancsai ún. kiskastélyban jelölték ki. Utoljára – negyedik alkalommal – 1910. szeptemberében vadászott II. Vilmos a bellyei uradalomban, ekkor a már elkészült karapancsai ún. nagykastélyban szállt meg. Négy vadászata közül talán az 1903-as tükrözi leghűbben a „császárnapok” addigra kialakult programját, ezért a továbbiakban ezt ismertetjük részletesebben.

A helyi sajtó mindig igyekezett folyamatosan követni a történéseket, s a Bácska című Bács-Bodrog vármegyei közlöny mar 1903/59. számában (aug. 7.) írt a felséges vendég fogadására megtett előkészületekről. Folytatásként a folyóirat 1903/70. száma (szept. 15.) a címlapon terjedelmes cikkben köszöntötte a „… germán Cäsart, aki most már ismételten dokumentálja a magyar nép iránti rokonszenvét eljövetelével.” Előzőeken túl azért vélhetően a puskájának célkeresztjében várhatóan feltűnő, kapitális agancsú bellyei szarvasbikák is motiválhatták útját. De ugyanakkor tény az is, hogy mindig szakított időt találkozóra az itt élő emberekkel, érdekelte pl. az itt élő sokacok népviselete és a helyi népzene. II. Vilmos szeptember 12-én (szombaton) délután 2 órakor Pécs felől, a kialakult gyakorlatnak megfelelően udvari vonattal érkezett Mohácsra, ahol a Dunagőzhajózási Társaság sátrat állíttatott fel tiszteletére. Itt Frigyes főherceg, St. Quentin gróf dragonyos ezredes főudvarmester, Rampelt Adolf udvari és Nemegyey Ákos királyi tanácsosok (utóbbi egyúttal az uradalom igazgatója), Prónay százados, szolgálatot teljesítő kamarás és a helyi hatóság képviselői fogadták. A császár kíséretét bizalmasa, Eulenburg gróf fő-udvari marsall, Löwenfeld a la suite tábornok, dr. Iling orvos, Schwerin titkár, Selle udvari tanácsos (a táviratok rejtjelezője), egy csendőr, egy vadász, két fegyvertöltő és az ellátásukat biztosító személyzet alkotta. Az üdvözlés után II. Vilmos kíséretével átszállt a Sophie nevű gőzösre és továbbutazott Karapancsára, úti poggyászukat egy másik hajó hozta utánuk. Az uralkodót a kiskastély emeletén, kíséretének egy részét a földszinten helyezték el (Eulenburg gróf és St. Quentin gróf a mogyorósi vadászlakban lakott). Az előszobából, ebédlőből, dolgozó és háló szobából álló császári lakosztály berendezését személyesen Izabella főhercegnő felügyelte, aki II. Vilmos családtagjainak, korábbi itteni vadászatoknak és saját családi fotóinak elhelyezésével tette otthonossá a szállást. Egy közeli faépületben kapott helyet az udvari távírda és posta, ide futottak be azok a telefonok is, amelyek a szarvasok mozgásáról, a vadászterület bőgőhelyein felbukkanó rekord agancsú bikákról szolgáltatták az információt. A vadászlakon kívül a császár és vadászkísérete számára éjszaki szállást rendeztek be és étkezési lehetőséget biztosítottak a Sophie gőzhajón is.

A hétfőn kezdődő vadászatok előtt vasárnap reggel II. Vilmos a Sophie-n Kőriserdőbe utazott és ott szentmisén vett részt. Visszaútján Bezdán előtt hajózott el, ott a parton összegyűlt lakosság hangos éljenzéssel köszöntötte. Karapancsán a császár megtekintette azt a két fiatal rétisast, amelyeket ugyanezen év májusában egy közeli fészekből szedtek ki és faketrecben neveltek fel. Ezeket Frigyes felajánlásaként vitte magával Németországba és a berlini Zoologisches Garten gyűjteményében helyezték el őket. A szarvasvadászatok jellemzője, hogy naponta két részletben zajlottak: kora reggeltől nagyjából 9 óráig, majd a délután második felétől alkonyatig. A mostani alkalom specialitása, hogy rétisas vadászatot is beterveztek.

A fejedelmi vendég jelenléte az egész Dunavidéken fokozott biztonsági intézkedések bevezetését tette szükségessé. A bács-bodrogi partokon személyesen Latinovits Pál főispán felügyelte a rendet; a csendőrség parancsnoka a Karapancsán székelő, s a székesfehérvári kerületparancsnok Selestey ezredes volt. Baja alatt kezdődött és majdnem Gombosnál végződött az a 200 csendőrből álló lánc, amelyet a parti községek rendőreivel és fővárosi detektívekkel egészítettek ki. Karapancsa és Kőriserdő biztonságát külön őrlánccal erősítették. A dunai közlekedést a csónakokkal cirkáló kakastollas legények éber tekintete felügyelte. Természetesen a baranyai oldalon is hasonló intézkedéséket foganatosítottak, ott báró Fejérváry Imre főispán irányított. A közlekedési csomópontokon és bevezető utakon minden gyanúsnak vélt személyt igazoltattak. A szinte katonai mozgósításhoz hasonló intézkedések meghozatalát azon belügyminisztériumba érkezett olasz távirat tette szükségessé, amely öt anarchista Magyarországra érkezéséről közölt információt (Bácska 1903/73. száma, szept. 25.).

Első vadásznapjára II. Vilmos Nemegyey Ákos igazgató és az uradalmi fővadászmester kíséretében hajnali négy órakor indult a karapancsai pagonyba. A másfél órás cserkészés alatt egy 14-es agancságú bikát sikerült elejteni és megsebzett egy másikat (ezt a vadászok délután megtalálták), továbbá lőtt egy őzet; délutáni vadászatán pedig egy 16-osat hozott terítékre. Frigyes a császár ittléte alatt nem vadászott. A két vadászat között II. Vilmos vendéglátójával és segítőivel eszmecserét folytatott az európai és hazai viszonyokról: táviratot váltott Bülow kancellárral, átnézte a Berlinből érkező futárpostát, és néhány helyi vadásszal elbeszélgetett (egy Gordics nevű munkás leánykáját néhány pénzérmével ajándékozta meg). A fél egykor felszolgált ebéd érdekessége, hogy Bécsből küldött vizet ivott mellé. Utána néhány díszruhába öltözött szántovai (hercegszántói) sokac leányt mutattak be a császárnak, aki „a festői népviseletet sokáig érdeklődéssel nézte.”

Következő nap reggelén ismét a karapancsai vadászterületen cserkészett a császár, ahol két 18-as agancsú bikát lőtt. Ezután felszállt a Sophie gőzhajóra, s a Frigyessel eltöltött ebéd után a futártól Prokoppfokon átvette a berlini postát. Az Izabella hercegnővel folytatott délutáni sasvadászat nem bizonyult sikeresnek, ezután folytatták útjukat Kőriserdőre. A kudarc egyik lehetséges oka, hogy a vadászat nem költési időben történt, és a madarak nem kötődtek annyira egy-egy ponthoz. A leskunyhó előtt így bizonytalan volt a rétisas megjelenése.

A kőriserdei vadászkastély melletti vadászlakot a legutóbbi vadászat óta emeletráépítéssel megnagyobbították. Így lehetett ott aznap este a császárt és kíséretét, illetve a főhercegi családot elhelyezni. Az itteni program bizonyult a fejedelmi vadászat fénypontjának: a fél 9-kor megkezdett estebéd alatt a díszes sokac kosztümbe öltözött bodrogmonostori tamburások szolgáltatták a zenét, majd a vacsora után – 10 óra felé – húsz pár kupuszinai táncos lampionok és fáklyák fényénél rákezdett a csárdásra. A hangulat emelkedésével később „… Frigyes főherceg is kedvet kapva megpörgetvén egy jóképű menyecskét” táncolt. Ezután a családból és a császári kíséretből többen álltak be a vigadozók közé (II. Vilmos ezúttal nem táncolt). Nagy derültséget keltett, amikor a zenekar szünetében a verandán Izabella működésbe hozta korának „ördöngös” masináját, a fonográfot. A mulatozás után a társaság éjfél körül vonult vissza. Érdekesség, hogy a kedvező külföldi sajtóvisszhangnak köszönhetően szinte azonnal jelentkezett olyan impresszárió, aki külföldi körútra hívta a tamburazenekart.

A császár másnap sikeres vadászatot folytatott a laskói révben, ahol több erős agancsú szarvast hozott terítékre, majd visszatért Karapancsára, s ott is vadászott. Az utolsó napon Izabella főhercegnő és lánya viszonozták II. Vilmos Kőriserdőn tett látogatását. A császárnapok a Sophie fedélzetén búcsúvacsorával zárultak, ezután a hajó visszavitte az uralkodót Mohácsra (vonata szeptember 17-én, csütörtökön este 10 órakor indult el Bécsbe).

A vadászat befejezését követően a Bácskában (1903/71. szám, szept. 18.) egy újabb cikk méltatta az imperátort. Az idézett részlet sok mindent elárul a két ország között kialakult kapcsolatról. „Benne egy igaz jóbarátot bírunk, aki ismeri szivünk minden dobbanását, agyunk minden gondolatát és akire mindenkor számíthatunk, ha nemzetünknek baráti karra szüksége leend.”

Néhány nap múlva a főhercegi család Kőriserdőn a vadászatok befejezése alkalmából ebédet adott a császárnapok megfelelő feltételeinek biztosításában elévülhetetlen érdemeket szerzők számára, amelyre a két érintett szomszédos vármegye főispánját és más udvari méltóságokat hívtak meg. A menü a következő volt:

Creme d’orge.
Omlette a la Pamentres.
Filets de Cerf chasseurs.
Ecrevisse a la Martna.
Poulardos Vierges.
La Rose d’Antoine.
Glace Cómpotte.
Café.

További érdekesség: vélhetően a nemzetközi sajtónak köszönhetően az orosz uralkodó érdeklődését is felkeltették a vadászterület kiváló adottságai. A Bácska 1904/9. száma (jan. 28.) erről így számolt be: „A béllyei vadászatok iránt Miklós cár annyira érdeklődött, hogy Frigyes főherceg meghívta őt az őszi vadászatokra a béllyei uradalmába. Derschatta orosz udvari hivatalnok már Béllyére is érkezett, hogy az előkészületekben részt vegyen.” De a terv nem valósult meg.

Nebojszki László