Egy többnemzetiségű katolikus hitközség
(Györgypuszta)
sorsa
a trianoni határrevízió időszakában

Györgypuszta, korábban Szent György – mai nevén Bácsszentgyörgy – a török pusztítás következtében elnéptelenedett, pusztává vált. Csak a 19. század végén népesült be újra. A hely vonzerejét természeti adottságai, főleg kiváló földje adta. A kamarai birtokrendezés következtében kedvező, olcsó földszerzési lehetőségével vonzotta Nagybaracskáról és a környező falvakból a fiatal népességet. Hamarosan a többnemzetiségű (magyar, német, bunyevác) lakosság önállósodási törekvései artikulálódtak és fölerősödtek. Saját helyi intézményeket próbáltak létrehozni, köztük a templom, az egyház volt sokáig a legfontosabb. A nemzetiségi villongások is többnyire vallási keretek között jelentek meg, ismétlődően felmerült az istentiszteletek nyelvrendje, elosztása, vetélkedés a kedvezőbb pozícióért, a nagyobb presztízsért.

Ennek a sajátos helyi társadalomalakulásnak fontos dimenzióját jelentette a határ-mentiség, különösen a Nagy Háború után kialakult helyzet, a regőcei egyházközségtől történő kényszerű elszakadás, az új helyzethez való alkalmazkodás. Hogyan hatott a trianoni békediktátum a térségi viszonyokra, a nemzetiségek közötti kapcsolatokra? – kísérli meg bemutatni ez a tanulmány.

Előzmények

Györgypuszta, majd önállósulása után Bácsszentgyörgy egy Bács Kiskun megyei kisközség, a magyar-szerb határ mellett, a Baja-Zombori út és a határ metszéspontján. A trianoni békediktátum előtt Bács-Bodrog Vármegye észak-bácskai részén helyezkedett el. Előbb, a hunyadiak korában virágzó templomos falu volt az előd település, Szent György ¹, amely a török megszállás alatt elnéptelenedett, pusztává vált. Elszlávosodott, neve Gyurittyá változott.

térkép

Csak a 19. század végén indult gyors növekedésnek, s vált ötszáz fős településsé. Közigazgatásilag 1772-től 1939-ig a tőle a 18 km-re lévő Nagybaracskához tartozott. Önállósodási törekvésük eredményeként lett egy útmenti csárdából saját iskolájuk (1892), évtizedes küzdelem után saját temetőjük (1905), majd hamarosan templomuk (1911) is. Egyházilag sikerült Nagybaracskáról 1908-ban – a ma már Szerbiához tartozó – közeli Regőce községhez csatlakozni, annak filiájaként. De ez sem jelentett tartós megoldást, újra és újra felmerült a kérdés, ki lássa el Györgypuszta pasztorálását? Elkészült a „hőn áhított” templom, de a településnek még évekig nem volt saját papja, s lényegében sokáig több környező község látta el Györgypuszta lelki gondozását. Már 1912-ben fölmerült, hogyan tovább?

Érvek Garához csatolás mellett és ellene

Egyházilag Györgypuszta Nagybaracskáról átkerült Regőczéhez ², de egyre terhesebbnek látszott ez a „hálátlan” feladat. Felmerült, hogy a garai lelkészség elvállalná Györgypusztát, ha megbíznák ezzel. Gondot jelentett a regőczei lelkészségnek, hogy nem volt bunyevácul beszélő papjuk. Mivel a községben nem volt jelentékeny bunyevác nemzetiség, bunyevác iskola sem, nem is törekedtek arra, hogy ezen a nyelven is tudó lelkészük legyen. A közeli községek közül Hercegszántó és Gara viszont jelentékeny bunyevác lélekszámuk miatt rendelkeztek bunyevácul is beszélő pappal. Mivel Gara könnyebben megközelíthető volt, s távlatilag kilátásba helyezték egy műút megépítését, amely Baját Gara, Györgypuszta és Rasztina érintésével Zomborral kötötte volna össze, így elsőként Gara jöhetett számításba. Ekkor már nem élt a templomépítő regőcei esperes plébános, Maison Mihály, helyére egy hasonnevű pap, Maison Jeremiás került. Ő a következőket írta 1912 tavaszán az Érseki Hatóságnak. „Györgypuszta hovatartozására nézve Bászler esperes ³ egy ízben azt a tervet vetette fel, hogy szívesen venné, ha az Garához csatoltatnék. Nekem ez ellen semmi kifogásom nem lévén ezt a Főtisztelendő Érseki Hatósághoz felterjesztettem és tudomásom szerint Bászler is írt ebben az ügyben. Hogy a györgypusztaiak közt minden vetélkedésnek és korteskedésnek meg terveknek – és főként olyan helyekről jövő piszkálódásoknak és bíztatásoknak, honnan az ember nem várná, – véget vettessék, nehogy a nemzetiségek közötti veszekedések még jobban elmélyüljenek, kérek értesítést arra nézve, hogy remélhető-e ebben a kérdésben valami döntés. (…) Ha azonban a Főtisztelendő Érseki Hatóság ezt a kérdést a györgypusztai lelkészség felállításáig véglegesen megoldani nem akarja, legyen szíves az esperest vagy engemet megbízni, hogy ideiglenesen intézkedjünk.”⁴ Még ebben az évben, augusztus 26-án az érseknek írt levelében részletezte Maison Jeromos a felmerülő problémákat, javaslataival együtt. „A nehézséget csak az okozza, hogy a bunyevácokat mi nem bírjuk anyanyelvükön pasztorálni. Bászler István esperes úr azt az ajánlatot tette nekem, hogy ők Garáról szívesen ellátják Györgypusztát, ott mindig van bunyevác káplán, akkor természetesen szükség volna arra is, hogy Györgypuszta végleg Garához csatoltassék. Nehézséget csak az okozna, hogy Györgypuszta polgári anyakönyvileg Regőcéhez tartozik, s így kétfelé kellene menniök (a híveknek, A.-J.) a bejegyzések végett. A kereszteléseket azonban elvégezhetik minden nehézség nélkül még azután is Regőcén, az esketésekre lehetne nekünk felhatalmazást adni, s így csak a temetések miatt kellene nekik két helyre menni. Ha tehát Excellentiád is helyesli Bászler esperes ajánlatát, én annál inkább hajlandó vagyok Györgypusztáról lemondani, mert télen az utak Gara felől mégis jobbak, mint Regőce felől. Az a tervbe vett Regőce–Györgypuszta–Rasztinai műút még nagyon sokáig fog elhúzódni.”⁵

A levél vétele után az új érsek levelet írt Bászler Istvánnak, véleményét kérve arról, hogy „a györgypusztaiak véglegesen melyik plébániához csatoltassanak? (…) Ha Györgypuszta továbbra is Regőcze filiáját képezné, a bunyevácok isteni tiszteletét a garai plebánia végezhetné-e? Jelenleg mikor van isteni tisztelet Györgypusztán: az isteni tisztelet nyelvrendje az eddigi gyakorlat szerint hogyan fejlődött? Havonként hányszor, milyen isteni tisztelet tartatik a templomban? (…) Hány kilométerre van Györgypuszta a két községtől?”⁶ Az érsek szerint a Garához való csatolás esetén a polgári anyakönyvezést Garára kellene tenni, hasonlóan, mint az 1908-ban történt, amikor Nagybaracskáról helyezték át Regőcére. „Közigazgatásilag Györgypuszta továbbra is Nagybaracskához tartoznék, mert ha Györgypuszta teljesen Garához csatoltatnék, ez az intézkedés – mint ezt a vármegyei alispán 8178/1908. sz. a. jelezte – Nagybaracska község fennállását veszélyeztetné.”⁷ Mindazonáltal a három nemzetiségre tekintettel az érsek szerint a filia áthelyezése támogatandónak tűnik. A további eljárást a garai esperes plébános véleményétől teszi függővé. Közben, még mielőtt válaszolna Bászler István, egy újabb értesítést kapott a legfrissebb fejleményekről, ugyanis a magyar nemzetiség képviseletében felkeresték Györgypusztáról (Németh István és Barna János) az érseket hivatalában, ahol a következőket adták elő:

„1) Ragaszkodnak ahhoz, hogy az istenitisztelet fele legyen oly módon, hogy félrész a magyaroknak, s a másik fél a németeknek s a bunyevácoknak jusson. Kívánságukat a három nemzetiség számarányával és azzal igyekeznek megindokolni, hogy ők az őslakók Györgypusztán, a németek s a bunyevácok pedig bevándorlottak. Másrészt pedig figyelembe kérik vétetni, hogy úgy a németek, mint a bunyevácok egészen jól tudnak magyarul.

2) A leghatározottabban tiltakoznak az ellen, hogy Garához csatoltassanak, inkább visszamennek az anyaközséghez, Nagybaracskához. Szégyenletes dolognak tartják, hogy őket megint ide, majd oda terelik s nem is indokolt a Garához való csatoltatás, mert 3 kilométerrel távolabb is. Leginkább pedig úgy látom, azért nem akarnak hallani se a györgypusztai magyarok Garáról, mert félnek, hogy túlsúlyba kerülnek a németek s a bunyevácok, mert Garán nincsenek magyarok. Nem tudom, megfelel-e a magyarok ezen érvelése a valóságnak? Ha igen, bajos lenne őket akaratuk ellenére Garához csatolni. Szükségesnek tartottam ezt Ntisztelendőségeddel közölni, mielőtt véleményt ad.”⁸

Bászler István válaszában, amely pontos diagnózisnak tűnik, az érintettekkel történt beszélgetés alapján a következőket írta. „Jelenleg van a pusztán 545 lélek, ezekből 266 magyar, 147 német és 132 bunyevác. A jelenleg ott lakók a határból birtokolnak 125 negyedtelek földet, ebből a magyaroké 31 negyedtelek, a bunyóké 16, a többi pedig a németeké.⁹ Ezen kívül a györgypusztai határban van a regőczeieknek 31, a garaiaknak pedig 129 negyedtelek birtokuk, kik még ott laknak. Ha tehát a puszta önállósíttatik s annak következtében bevándorlások előfordulnak, előreláthatólag csak garai és regőczei németek és részben garai bunyók fognak ott letelepedni. E tekintetben nem ok nélkül minden áron ellene vannak az önállósításnak. Ami az isteni tisztelet nyelvét illeti, míg Baracskához tartoztak évenkint csak Úrnapon volt isteni tiszteletük. Az imaházban magyar mise volt és minden nemzet készített a körmenethez egy-egy oltárt, hol az ő nyelvén tartatott meg az ájtatosság.1908 óta pedig b.e.¹⁰ Maison esperes tartott június 1-én búcsút három misével és három prédikációval, tehát minden nemzetnek külön misés prédikáció jutott. Ezen kívül semmi más nem volt s így ne panaszkodjanak most az ide-oda hurcolások miatt, hanem örüljenek, hogy templomuk van és végre rendes isteni tiszteletben részesülnek. Jelenleg a regőczei plébánia látja el őket vasár- és ünnepnapokon vegyesen. A nyelvre nézve mostani követeléseik a következők; a magyarok mint őslakók követelték az egészet, majd azután engedtek és a felébe belenyugodtak olykép, hogy 3 ünnep magyar, 3 német és három bunyevácz. Szent István király és Nagyasszonynapja pedig mindenkor magyar. (…) Ez szerint a parancsolt ünnepek évről évre változtatva 3 év alatt minden egyes nemzet megkapná valamennyi ünnepet a kettő kivételével, mely mindig magyar. A vasárnapokból (a magyarok) pedig felét akarják. A németek és bunyók a parancsolt ünnepek eme beosztásáról és a két magyar ünneppel szintén meg vannak elégedve, de a vasárnapokat felváltva követelik magyar, német és bunyó nyelv szerint, mert mind a hárman egyenlően 827.27 koronával járultak a templom felépítéséhez. Györgypuszta Garától 7.53 km, Regőczétől 5,59 km. távolságra esik. Igaz, hogy Garára jobb útja van és ők maguk is – úgy veszem észre – szívesebben jönnének Garára mint Regőczére, mert többnyire ide való származásúak a magyarokat kivéve, kik Baracskához szítanak. Az esetben, ha Garához csatlakoznának a polgári anyakönyvezés nem válnék okvetlen szükségessé, de az adminisztratíve rám nézve áldozattal járna, mert itthon is nagyon de nagyon kell vigyázni, hogy a két nemzet ki legyen elégítve. Maison ugyan hajlandónak nyilatkozott a temetések, keresztelések és az esketések elvégzésére amennyiben az anyakönyvezés ott maradna csupán azon stólajövedelemért, mely ezen ténykedésekért jár, a párbért pedig átengedi , ha lehet rajtuk valamit beszedni. Van ugyan a határban 15 K. hold plébániai föld, amelyből Baracska legalább részben engedhetne, mert semmi dolga nincs velök többé. Györgypusztától – úgy látszik – mindenki szabadulni igyekszik, mert többnyire szegények és már előre is elégedetlenkednek a nyerendő előnyök miatt (eddig semmijök sem volt) a kötelezettségekről pedig még egy sem tett említést. Én ugyan világosan megmondottam nekik, hogy ha én gondozom őket, kötelességük nemzetiségi különbség nélkül ájtatosan a templomot látogatni, mindennemű vallási kötelességeiket pontosan teljesíteni és az eddig teljesített szolgálmányokat betartani.

Ha ezek után a Főtisztelendő Hatóság Garához csatolja a pusztát, szegények lelkeiért nem kímélek sem időt, sem fáradtságot, míg erőm és egészségem megengedi, s hiszem, hogy más is meg fogja tenni, akire bízatnak. Ami pedig az isteni tiszteletek nyelvét illeti, bizalommal várom a Főtisztelendő Hatóság döntését, csak bátor vagyok megjegyezni, hogy ha az ő kívánságaik és követeléseik tekintetbe vétetnek, akkor egyik esetben egy, a másik esetben két nemzet fog elégedetlenkedni s bízom abban, mint Maison mondja, „amit Kalocsa határoz, abban meg fognak nyugodni.”¹¹

Úgy vélem, hogy a garai plébánia egyértelműen elkötelezett volt abban, hogy felső felhatalmazással átvenné Györgypuszta lelki gondozását. Ugyanakkor erősen tiltakoztak a magyarok, ők semmiképpen nem akartak Garához tartozni, csatlakozni. A regőcei plébános véleménye ambivalens, elengedné Györgypusztát, meg nem is. Problémát leginkább az okozott a plébánia számára, hogy nem volt bunyevácul beszélő papjuk, ami a bunyevácok lelki gondozásához fontos lett volna. Maison Jeromos plébános Nagybaracskához való viszonya a párbér rendezése kapcsán nagyon megromlott, a képviselő testülettel, a közigazgatási vezetéssel már-már tárgyalni sem volt hajlandó.¹²

A kalocsai Érseki Hatóság egyenlőre nem sürgette a változtatást, az érseket hamarosan kinevezték hercegprímássá, elkerült Kalocsáról.¹³

Amikor 1912-ben felmerült egy györgypusztai hitközség szervezésének gondolata, ehhez a plébános kért egy minta szabályzatot feletteseitől, de hosszú ideig ez ügyben nem történt előrelépés. Egy 1917. szeptemberében, az Érseki Hatóságnak írt levélben olvashatjuk, „Györgypusztán szervezett hitközség nem lévén” a kántori teendők ügyét nem lehetett „hitközségi képviselet elé vinni.”¹⁴ Maison Jeromos levele fontos információt tartalmaz a kialakult helyzetről, valamint a fellobbant nemzetiségi villongásokról.

Az istentiszteletek nyelvrendjéről a nemzetiségek között folyamatosan eltértek a vélemények. A magyar anyanyelvűek ekkor azt az álláspontot képviselték, hogy a misék nyelve fele részben magyar legyen, a másik felén osztózzon a német és a bunyevác nemzetiség. Egyre inkább arra hivatkoztak, hogy ők a legrégebbi györgypusztaiak, és számarányuknak is ez a megosztás felelne meg. Továbbá azt is hozzátették érvként, hogy a fiatal korú bunyevácok és németek már jobban tudnak magyarul, mint saját anyanyelvükön. A bunyevácok és a németek változatlan hivatkozási alapja, hogy egyenlő mértékben vették ki részüket a templomépítésből és a harmónium megvásárlásából, ezért nekik is egyenlő mértékben jár az anyanyelvükön tartott istentisztelet. Maga a szertartás latinul folyt, a tanítás (az ige) és a prédikáció, valamint az éneklés történhetett anyanyelven. Írásban rögzített megállapodás híján az a gyakorlat alakult ki, hogy a pap döntötte el aktuálisan a szentmise nyelvét, s kérte az Érseki Hatóságot, hogy ezt a gyakorlatot hagyják így. Ugyanakkor a plébános, Maison Jeromos számarányuk miatt jogosnak vélte a magyarok követelését, viszont ezt a hívek előtt felvállalni nem merte vagy nem akarta.

Mi legyen a Nagy Háború után?

Az első világháború vége, továbbá az elhúzódó szerb megszállás új feladatok ellátására kényszerítette a garai plebánia hivatalt. A regőcei anyaközség és a fília, Györgypuszta elszakadtak egymástól, megszűnt közöttük a szokásos kommunikáció. Györgypuszta felszabadult, de Regőce szerb fennhatóság alá került. A garai plébános írta ekkor,1921. november 30-án az érseki hatóságnak: „a györgypusztai hívek a felszabadulás óta hozzám folyamodtak, mert plebánosukkal nem érintkezhetnek, s meg is tettem nekik mindent, a mit csak tehettem. A keresztelőket behozták, s azokat itt anyakönyveztem is, a halottakat Györgypusztán temettem, s miután minduntalan elmúlt egy terminus melyre a szerbek kivonulása ki volt tűzve, nem anyakönyveztem azért, hogy átteszem őket a regőczei plébánia hivatalnak bejegyzés végett s miután azonban mindeddig nem vonulnak lefelé, kénytelen voltam ezeket is itt bejegyezni. Polgári anyakönyvük is Garán van. Most lesznek esetleg házasságkötések is, s itt nem tudom, hogy leszünk. Én propenis parochusuk ¹⁵ nem vagyok, tehát a jegyesek felvételére, kihirdetésére, esketésére kérek felhatalmazást, egyáltalán felhatalmazást mindarra, a mi az ő plebánosukat megilleti, legalább addig, míg Regőcze fel nem szabadul.”¹⁶

A Kalocsai Érseki Hivatal válaszlevelében írta: „tekintettel azon körülményekre, hogy a györgypusztai hívek anyaegyházukkal, Regőczével nem közlekedhetnek, (…) kérelmére Ntisztelendőségednek további intézkedésig megadom a teljes jurisdictiót. Ezen jurisdictio vonatkozzék a házassági ügyekre is.”¹⁷ Mivel Regőczét a trianoni békediktátum alapján elcsatolták Magyarországtól, az új helyzetre új megoldást kellett keresni.

Baja és környéke a trianoni békediktátum ellenére még hónapokig szerb megszállás alatt volt, csak 1921. augusztus 22-én vonultak vissza csapataik a hivatalos trianoni határig. Hiába reménykedtek korábban Magyarországon és a visszacsatolt részeken egy kedvezőbb végkifejletben – többek között Regőcze felszabadulásában –, Regőcze és Rasztina átkerültek a szerb-horvát-szlovén oldalra.¹⁸ A Trianoni Békeszerződés ratifikálása után a végrehajtást ellenőrző erők közbejárására a szerb csapatok visszahúzódtak a trianoni határig, s Regőcze és Rasztina 20 évre átkerültek a határon túlra.¹⁹

A kalocsai érsekség az új helyzetben Györgypusztát egyházilag önállósítani akarta, de megfelelő feltételek híján átmenetileg Hercegszántóhoz csatolta. Pedig, mint láttuk korábban, Gara spontán módon már-már átvette Györgypuszta lelki gondozását, amelyhez átmeneti időre –amíg Regőcze felszabadul a szerb megszállás alól – érseki felhatalmazást is kapott.

Györgypuszta – Rasztina közös lelkészi állomás?

Korábban felmerült a Györgypuszta-Rasztina közös plébánia terve is, sőt 1920-ban már-már elérhető közelségbe került, ugyanis éppen Bászler István javaslatára levelezés indult meg annak érdekében, hogy a leendő közös lelkésznek lakást szerezzenek Rasztinán, és néhány hold föld juttatását a rasztinai uradalomtól.²⁰ Rédl báró, a rasztinai uradalom tulajdonosa ekkor már halott volt, de az özvegy, Melanie bárónő hajlandónak látszott az együttműködésre.²¹ Várady Lipót érsek megígérte ”ha a lakást megkapjuk és a lelkész megélhetése biztosítva lesz, rövidesen kapnak lelkészt a györgypusztai hívek.”²² De ez a lehetőség is elúszott az új határ véglegesítésével, az új hatalom, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság a rasztinai Rédl-birtokot kisajátította és odaadta a dobrovoljácoknak.²³ Ezzel az egykori mintagazdaságnak is vége szakadt, s a betelepítettek berendezkedtek, földet és házat kaptak önkéntes katonai szolgálataik jutalmául. A telepítésnél fontos szempont volt, hogy az új határnál megbízható szerb, és ne magyar népesség legyen.²⁴

A györgypusztai önálló lelkészség megalapítása

Az önálló lelkészség megalapítása, noha várható célként szerepelt, mégis meglehetősen rejtélyes módon történt. Ez még Várady Lipót érsek halála előtti döntésének az eredménye. Az előzményekhez tartozik, hogy a korábbi hercegszántói plébános, Czár András 1911-ben elhunyt, s a megüresedett plébánia adminisztrátorává Jaszenovich Gergelyt nevezték ki.²⁵ Ő plébánosként a Nagy Háború alatt is ott szolgált. A szerb uralom időszakában konfliktusba került az új hatalommal, feljelentették amiatt, hogy a karácsonyi éjféli misét nem bunyevác nyelven tartotta, és azért is, hogy nem lelkesedett az új hatalomért. Bászler esperes Jaszenovich érdekében letartóztatási körülményeit leíratta a plébánossal, de később mintha mégis bizalmatlansági tényezővé vált volna akkori működése. 1921-ben az érsek Jaszenovich plébánost monostorszegre helyezte, tudjuk meg Loógi Pál „titkos” kinevezését hírül adó leveléből. Idézem: „a monostorszegi lelkésszé kinevezett Jaszenovics Gergely áthelyezésével megüresedett hercegszántói plébánia ideiglenes lelkészévé (nevezem ki) azon reményben, hogy Tséged példás életmóddal és buzgósággal fog a hívek üdvén munkálkodni. (…) Teljes erővel párosult tapintattal törekedjék az egyháztól elszakadt lelkeket visszatéríttetni a helyes útra (…). Állomását haladéktalanul foglalja el, tartsa azonban egyenlőre titokban utazásának célját, s a monostorszegi kinevezést is.” (….)²⁶ Ugyanekkor az érsek a hercegszántói „Érdemes Községi Elöljáróság”-nak a következőket írta. „Értesítem, hogy Jaszenovics Gergely plébános áthelyezésével megüresedett hercegszántói plébánia ideiglenes vezetésével Loógi Pál szenttamási káplán urat bíztam meg. Ajánlom őt az Érdemes Községi Elöljáróság szíves figyelmébe.”²⁷ Loógi Pált rövid hercegszántói működés után elhelyezték, helyébe dr. Wildinger Jakab lépett. Megfelelő dokumentumok hiányában nem tudtam megállapítani, hogy miért kellett távoznia Hercegszántóról Loógi Pálnak, s azt sem, hogy Jaszenovich Gergely miért került végül mint monostorszegi lelkész Györgypusztára. Feltehetően ebben szerepet játszott az is, hogy Monostorszeg szerb területté vált.

A györgypusztai lelkészség létesítése

A györgypusztai lelkészséget 1922.július 26-án alapították meg. Az 1922. évi XIII. sz 2962. sz. alatt megjelent érseki körlevél a györgypusztai lelkészséget létesítő latin-magyar nyelvű irat a következőket tartalmazza.

„A halálhoz közel álló boldog emlékű Városy Gyula érsek Úrnak utolsó műve volt a györgypusztai templom felépítése, amit ifjúsága óta jól ismert. A hívek legutóbb a regőcei plébániától, hová tartoztak, az állam új határai által elszakíttatva gyűjtés útján a plébános ellátását magukra vállalták. Hozzájárult még Nt. H pápai kamarás, nagybaracskai plébánosnak testvéri szeretete, aki a saját jövedelméből lemondott 7 kath. hold és 400 négyszögöl földről az új lelkészség javára. Ezen szegényes jövedelmet a plébánia szerzésében a kedvezőtlen viszonyok által akadályozott monostorszegi plébános elfogadta. Ezért ugyanazon Nt. Jaszenovics Gergely urat ezen új lelkészség vezetésével megbízzuk, kérvén a györgypusztai egyház pártfogóját, Rózsafüzér Királynéját, hogy e kicsiny kezdetet megáldani kegyeskedjék.

Kalocsa, 1922. júl.26.

Lipót sk. érsek”

Az ismertetett okmány szerint az alapítást az indokolja, hogy az új állami határok elszakították Györgypusztát anyaegyházától, Regőcétől. A település rendelkezik egy templommal, amelyet Városy Gyula néhai érsek épített. A hívek vállalják, hogy adományukkal biztosítják a pap megélhetését. Ehhez hozzájárult Holczinger József nagybaracskai lelkész, aki a Györgypusztán lévő egyházi birtok egy részének jövedelméről lemondott a lelkészség javára. Az érsek az új plébánia vezetésével Jaszenovich Gergelyt bízta meg. Nem derül ki az alapító okiratból egyértelműen, hogy mit jelent „a plebánia szerzésében a kedvezőtlen viszonyok által akadályozott monostorszegi plebános” megfogalmazás. Úgy tűnik számomra, hogy az előkészítő munkálatokban valamilyen ok miatt nem vehetett részt kellő mértékben. Ez lehetett a távolság is, vagy egyéb más tényező. Az előkészületben viszont részt vett Wildinger Jakab, akinek egy levélben közreműködését megköszönte később az Érseki Hatóság. Dr. Wildinger Jakab szentszéki bírót 1922. mácius 17-én nevezték ki a hercegszántói plébániára adminisztrátornak, majd 1923. április 12-én plébánossá, augusztus 1-jén parochussá. A lelkészség megalapítását követte volna Györgypusztán a hitközség létrehozása, amit egy botrányos helyzetre tekintettel nem tartott alkalmas időpontnak Jaszenovich Gergely. Ekkor már a hercegszántói plébánián találjuk dr. Wildinger Jalkab főszentszéki bírót plébánosként, akivel a volt hercegszántói előd viszonya számomra nem igazán tűnt testvérinek. Vitában álltak, ugyanis az utód tulajdon „rongálmányok” címén az előd Jaszenovich Gergelytől méltánytalannak tartott összeget kért kompenzáció gyanánt. Ekkora összeget Jaszenovich nem volt hajlandó kifizetni Wildingernek, aki „pesti pipec házat akar”, kevésnek találva a megajánlott százezer koronát.²⁸ A két fél között Bászler István kerületi esperes próbált közvetíteni.

Botrányok Györgypusztán

Témánk szempontjából tanulságos az a levél, amelyet Jaszenovich Gergely írt Györgypusztáról az érseki hatóságnak 1922-ben.²⁹ Ekkor már néhány hónapja ő volt az új lelkészi hivatal vezetője, plébánosa.³⁰

A levél egy „botrányos eset” ismertetésével kezdődik. „Bunyevác mise volt, „ite missa est” után a bunyevác asszonyok – mert a tanító a németeknek és bunyevácoknak nem akar orgonálni és énekelni –, a szokásos „Áldj meg minket Jézus” éneket bunyevác szöveggel kezdték énekelni. Azonban nem fejezhették be az első verset, mert 3-4 magyar asszony asperges ³¹ után magyar énekbe kezdett és ily botrányosan versenyezve két nyelven énekeltek. Az utcán azután szidták egymást és mindenkit. Másnap a magyarok panaszára zsandárok jöttek Garáról, és három napig kihallgatást tartottak. Minden bunyevácot és németet, kik a misén voltak, még a 60-65 éveseket is kihallgatták, szüleiket felírták még ezen öregeknek is, hogy törvénybe adják. A regőczei plébános megszüntette ezen szerencsétlen rendelet végrehajtását még 3-4 év előtt és béke volt a községben. Most a tanító július 3-án ismét kieszközölte Erdélyi aláírásával, mely rendelet annyi zavar, veszekedés, bűnnek oka.³² (…) Ha azokat az öregeket is törvénybe idézik, kik semmit sem tettek, csak azért mert templomba jöttek vasárnap, ki mer majd templomba jönni? Kérem ezen rendeletnek hatályon kívül helyezését, mert az istentiszteletnek – egyesek szerint – akkor van vége, mikor a nép a kántorral énekét befejezi, nem pedig mikor a pap távozik az oltártól. Félni lehet, hogy a templom üres marad. Kérek sürgős intézkedést, mert október 1-én a botrány megismétlődhetik.”³³ Jaszenovich lelkész végkövetkeztetése: „ilyenek után szó sem lehet hitközség alakításáról.” Ehhez járul, hogy „az Esperes Úr állítása szerint még a párbér szerződés sincs aláírva.”³⁴

Hamarosan megérkezett a válasz.³⁵ A levélben az áll, hogy Jaszenovich Gergely állandó lelkész, Györgypusztán lakik, aki „tulajdonságainál fogva is alkalmas arra, hogy a különböző nemzetiségű hívei között a békét biztosítsa. (…) Ntisztelendőséged különösen alkalmas a bunyevácok vezetésére. Hasson tehát arra, hogy többé a felpanaszolt eset ne ismétlődjék.”³⁶ Az istentisztelet nyelvrendjét – amelyet a korábbi kántorral kötött szerződésből ismerünk –, nem kívánják egyenlőre megváltoztatni, noha a magyar anyanyelvűek sürgetik, nagyobb részt kérve. „Az érseki hatóság lehetőleg kerülni óhajtja a változtatásokat és ezért a magyarok javára sem kíván további engedményeket tenni.” A konkrét, felpanaszolt esetről az Érseki Hivatal véleménye, hogy „a bunyevácok helytelenül jártak el, midőn a legutóbbi bunyevácz mise után bunyevácz éneket énekeltek.”³⁷ Az ügyiratra Révay kanonok megjegyzést fűzött, ráírta, hogy a szegedi kerületi detektív főfelügyelő, Papp Ferenc érdeklődött az érseki hatóságnál a Jaszenovich ellen hozzájuk érkezett panasz kapcsán. Az imént ismertetett levelet bemutatták a főfelügyelőnek. Valószínűnek tartom, hogy a szerbek bajai sávból egy éve történt kivonulása után politika ügyként kezelték a bunyevácok minden, akár jelentéktelen „lázadását”, emiatt történhetett meg a napokig tartó kihallgatás, amit a bunyevác nemzetiségű pap az érseki hatóságnak felpanaszolt.

A következő évben szintén történt egy botrányos eset, aminek a lényegét röviden ismertetem. A hercegszántói plébános érseki megbízottként Györgypusztára látogatott az iskolába összehívott megbeszélésre. Ekkor már Jaszenovich Gergely nem élt, és a hercegszántói plébánia látta el Györgypuszta pasztorálását. A meghívottak közül mindhárom nemzetiség választott 3-3 képviselőt, s velük akart tárgyalni érseki megbízottként dr.Wildinger Jakab plébános. Az eseményen jelen volt a helybeli tanító, Neupert Sebestyén is. Wildinger plébános szerette volna szűk körben, csak a 9 képviselővel folytatni a tervezett megbeszélést, azonban Neupert arra hivatkozva, hogy neki „mint tanítónak joga van a tanteremben maradni”, újabb felszólításra sem hagyta el a termet. Ezt követően heves szóváltás történt, a vita hevében a plébános eltiltotta „az éretlen, izgága alakot” a kántori teendők további végzésétől. Végül a plébános és a megválasztott képviselők elvonultak a községháza egyik termébe. Dr. Wildinger Jakab mint érseki megbízott „az egyház tekintélyének lejáratása miatt” az Érseki Hivatalnak beszámolt (feljelentést tett) a történtekről. Levelében személyeskedéstől sem mentes, olykor nehezen igazolható vádakkal illette „a neveletlen, tekintélyt nem tisztelő, pusztai tanítót, aki a híveket egymás ellen izgatja”, feljebbvalóival „szemtelenül viselkedik”. Kéri a plébános az Érseki Hivatalt, hogy erősítsék meg döntését a kántori teendők eltiltásáról és kezdeményezzenek Neupert Sebestyén tanító ellen fegyelmi vizsgálatot. Az Érseki Hivatal méltányolva a kérést a levelet eljuttatta Faragó János királyi tanfelügyelőnek, kezdeményezve a vizsgálatot. A tanfelügyelő igazoló jelentést kért a tanítótól a levélben foglaltakról. A vádak között szerepel, hogy a tanító a szent miséken csak a magyar nemzetiségnek énekel, a bunyevácok és a németek számára kijelölt alkalmakon „egyáltalán nem fungál”. A tanító ezt elismerte, és azzal indokolta, hogy az érintett nemzetiségek „megfenyegették”, ha az isteni tiszteletük végén magyarul énekel, nem kapja meg a szokásos járandóságot. A litániákon kántorizál, csupán akkor hiányzik, ha valami hivatalos elfoglaltsága adódik. A felsorolt vádakat a tanító visszautasította, azokat igaztalannak, hazugnak tartva. A tanítás minősítését kikérte magának, azt községi tanító lévén nem a plébános, hanem a hivatalos, állami felettesei kompetenciájának tekintve. Véleménykülönbség alakult ki abban is, hogy miért nincs az iskolában rendszeres hitoktatás. Neupert szerint az elmúlt évben csupán két alkalommal történt hitoktatás az iskolában. A plébános ezt nem cáfolta, ebbe a munkába szerették volna bevonni a tanítót is, aki erre csak akkor lett volna hajlandó, ha a plébánia kertet megkapta volna ingyen művelésre. „Hittan nem volt, mert ezt Neupert csak a templom mögötti földért hajlandó elvégezni – ez az ő keresztény nemzeti meggyőződése!” – reflektált erre később a hercegszántói plébános. A magyarok papellenes befolyásolását Neupert tagadta ugyan, de a vád nem tűnt alaptalannak, bizonyítására neveket említett a plébános. A levél alapján következtetni lehet a tanító elfogultságára a magyarok mellett. A plébános levelében a tolerancia híve, úgy vélte, hogy Neupert „működése és általános izgágasága a határ mentén súlyosan kárára van a nemzeti érdekeknek, mert a nem magyar nemzetiségeket durvaságával elidegeníti a hazától”, majd később írja: „nyers és durva fellépésével a németeket s bunyókat a magyar állameszmétől elidegenítette. Most is szeretné mind a kettőt felfalni, ha lehetne.” Neupart véleménye erről merőben más volt. „Az én működésem azért van kárára a nemzeti érdeknek a határon, mert magyar vagyok? Ebből azt kell következtetnem, hogy magyar ember ne közelítse meg a határt azért, mert az megsérti a nemzetiségeket, és elidegeníti őket a hazától. Ez volt mindig is baj, hogy a magyar túl udvarias és engedékeny volt a nemzetiségekkel szemben, és ennek is köszönhetjük, hogy megcsonkították szegény hazánkat.”³⁸ Idővel mindkét fél engedékenyebb lett, Neupert Sebestyén, aki csupán 23 éves fiatalember volt, szóban és írásban is bocsánatot kért a plébánostól, aki megbocsájtotta az illetlen viselkedést. „(…) kétszer is elgyalogolt Hercegszántóra, hogy a kántori interdictumot ³⁹ feloldjam. (…) Megbocsátottam neki és ő már vasárnap énekelt is bunyevácul a mise alatt.” Kérte a plébános az érseki hatóságot, hogy a „megjuhászkodott, javulást ígérő Neupert számára méltóztassék talán még egyszer irgalmat gyakorolni.” Ezt követően az Érseki Hatóság levélben értesítette Faragó János királyi tanfelügyelőt, hogy Neupert Sebestyén györgypusztai katholikus tanító ellen a fegyelmi vizsgálat elrendelésétől eltekintenek, mivel bocsánatot kért a plébánostól.⁴⁰

A hitközség „megalakulása” és az ideiglenes Plébánia Hivatal

Jaszenovich Gergely hirtelen halála után átmeneti időre a györgypusztai lelkészi teendőket a hercegszántói plébánia látta el.⁴¹ A megbízást Várady Lipót Árpád érsek halála miatt Horváth Győző püspök, káptalani helynök adta, aki az átmeneti időszakban több fontos intézkedést tett a györgypusztai lelkészség megerősítése érdekében.⁴²

A püspök levelet intézett gróf Klebelsberg Kunó vallás és közoktatási miniszterhez is, amelyben ismertette a györgypusztai helyzetet, a templomépítéstől a lelkészi állomás létesítéséig. Nagy gondja a háromnemzetiségű községnek, hogy nincs 1 plébániaépület, aminek hiánya miatt lelkész oda nem küldhető. (…) „egyetlen határszéli helye ez a kalocsai egyházmegyének, ahol a lelkészi állomás hiányzik. (…) A nemzeti érdek most felettébb megkívánja, hogy ez a vegyes nemzetiségű puszta, melynek központja alig 300 lépésnyire van a jugoszláv határtól s remélhetőleg nemsokára községgé szerveztetik, hazafias szellemben vezettessék.” Bizalommal kéri a püspök a miniszter támogatását, hogy az érsekuradalom folyó jövedelmeiből, a györgypusztai plébánia felépítési költségeit utalványozni kegyeskedjék. „Tekintettel a folyton növekvő árakra, és figyelembe véve azt, hogy béke idején a szállási plébánia, melléképület és kerítés készítése 25.000 koronába került, amelyből 1/5 rész kézi napszám és fuvar címén a híveket terhelte: mély tisztelettel kérem Excellentiádat, hogy a hiányzó 20.000 koronának, azaz 1000 métermázsa búzának megfelelő értéket e célra rendelkezésre bocsátani szíveskedjék.” (…)⁴³

A györgypusztai hitközségi bizottság még ebben az évben megalakult és új isteni tiszteleti nyelvrendet kért. Az elfogadásról és annak indokairól Wildinger Jakab plébánosnak Kisbaum Lajos általános érseki helynök a következőket írta. „ (…) Méltányolom a kérelemben felhozott indokokat, főleg azt, hogy az isteni tiszteletnek ezen módja s betartása a györgypusztai nemzetiségek között az egyetértést s békességet fenntartani és ápolni fogja, ezennel elrendelem, hogy egyenlőre tíz éven át, tehát 1925. jan. 1-től egész 1934. dec. 31-ig bezárólag a 6 vasárnap illetve ünnepnapon tartandó istentisztelet közül teljesen – tehát úgy a szentbeszédet mint az egész misét értve – három legyen a magyaroké, kettő a németeké, egy a bunyevácoké. Kérem Ntisztelendőséged, szíveskedjék ezen rendeletemet a györgypusztai hitközségi bizottságnak a legközelebbi alkalommal tudomására hozni.”⁴⁴

Az új, állandó lelkész, Szabó Sándor

A leltári jegyzőkönyv szerint a lelkészi hivatalt Szabó Sándor lelkész dr. Wildinger Jakab hercegszántói plébánostól 1925. április 14-én vette át, ahol jelen volt Bászler István kerületi esperes is. Összesen öt pontban rögzítették az átadásra került értékeket.

Az 1. pontban rögzítették, hogy Szabó Sándor átvett Wildinger Jakabtól 80 ezer korona készpénzt és 120 korona perselypénzt a syndikustól. Ez összesen 200.000 (kétszázezer) korona. (Ne feledjük közben a korona értéke erősen csökkent.)
A 2. pontban felsorolták azokat az anyakönyveket, amelyek 1921. augusztus 1-től 1923.május 18-a között keletkeztek.⁴⁵
A 3. pontban szerepel, hogy a „mellékelt leltárban szereplő templomi tárgyak átadattak.”
pontban az alapítványi keresztekről állapodtak meg: „a leltárban feltüntetett 3 kereszt (két kő és egy fa), amelyek közül a kőkeresztek jó állapotban vannak, viszont a fakereszt (ez a Korsós féle, alapítvánnyal rendelkező kereszt), rossz állapotban van.” Utasították a lelkészt, hogy „az alapítványok után Regőcén kutasson.” Ezt a lelkész később meg is tette.⁴⁶
Az 5. pontban rögzítették, hogy a lelkész átvette a bérelt házat, 2 szobát, egy konyhát s 1 kamrát. „Mindkét szoba padlózva van az államsegély terhére.” Ennek pontja rögzítette, hogy a lelkész átvette a „15 kishold földet, amelynek bérleti szerződése október 1-jén lejár, szintúgy a plébánia-lak építésére szánt kb. 600 négyszögöl területet is.” A bérleti s párjövedelem átadó és átvevő között „pro rate temporis alapszik.”⁴⁷ Az 5. pont alatt szerepel a plébános lakásbérleti viszonya, amelyről több irat is fennmaradt.

A bérelt lelkész- lak és az ideiglenes Plébánia Hivatal

Mivel a tervezett plébánia lak építése még el sem kezdődött, szükségessé vált a lelkész lakhatásának megoldása, mégpedig oly módon, hogy a ház egyúttal plébánia hivatal is legyen. A célra egy kis átalakítással alkalmasnak tűnt Szücs Imre üresen álló háza. A földpadozatú szobákat fapadlózattal látták el, a konyhát cementlapokkal rakták le, egy feleslegesnek minősített kemencét felszámoltak. Ehhez az Érseki Hivatal segítségével államsegélyt vettek igénybe. A plébánia hivatalt az egyik szobában alakítottak ki.

Nagy gondot jelentett a plébános számára az új nyelvrendelet elleni tiltakozás. A rendeletet Szabó Sándor lelkész 1925. okt. 12-én kifüggesztette, azzal, hogy „láthatja mindenki, hogy teljesen eredeti és új meghatározás van, tehát senki sem hivatkozhatik arra, hogy tavaly vagy tavalyelőtt hogy volt.”⁴⁸ Az „áhított béke” a nemzetiségek között mégsem jött létre, főleg a bunyevácok érezték sérelmesnek és igazságtalannak az új istentiszteleti nyelvrendet. Szabó Sándor lelkész levelet írt e tárgyban az Érseki Hatóságnak. Arról panaszkodott, hogy a bunyevácok közül sokan nem járnak templomba, kivételt képeznek a fiatalok. Érdeklődött a családoknál, hogy mi ennek az oka. A válaszokból kiderült, hogy ezzel tiltakoznak az új istentiszteleti nyelvrend ellen, s kérik a lelkészt, járjon el az érdekükben a kalocsai Érseki Hatóságnál. Ők maguk is tervezik, hogy felkeresik az érseket, s ha az nem elég, akkor elmennek a hercegprímáshoz, és addig be nem teszik a lábukat a templomba, míg meg nem kapják jogos kívánságukat. A régi érvüket hangoztatják, hogy a templomépítésben egyenlő arányban vettek részt, ugyanannyi napszám- és fuvardíj megváltást fizettek be, mint a másik két nemzetiség. Az összehívott gyűlésre, ahol a lelkész szerette volna tisztázni velük az Érseki Hatóság döntését, 10 férfi és 4 nő jelent meg. Felolvasta nekik az Érseki Hivatal iratát, „amelyben számokkal van kimutatva, hogy miért nem tarthatnak a nemzetiségek igényt a befizetett összegek arányában szétosztott isteni tiszteletre.⁴⁹ Ekkor már az Érseki Hivatal a nagybaracskai községi hozzájárulást (3 ezer korona) úgy tekintette, hogy az csupán a magyarok befizetését növelte, s ezzel mind az anyagi áldozatvállalás, mind a megváltozott létszámviszonyok indokolják az új mise nyelvrend arányait. Nem sokkal korábban a kántorral kötött szerződésben még a misék elosztása a nemzetiségek között egyenlő arányban történt, s ezt a változást, amely már évek óta érlelődött, jogaik csorbításaként élték meg a bunyevácok. A gyűlésen a plébánosnak címezve az is elhangzott az egyik bunyevác szájából „ha én komolyan akarnám, hogy ők jöjjenek templomba, megírnám Kalocsára, hogy mily igaztalanul határozták meg a létszámot (…)⁵⁰ Azt is bejelentette az érseki hivatalnak Szabó Sándor, hogy bunyevác vasárnapokon teljesen csendes misét tart és nem prédikál. Ennek oka, hogy a bunyevácok a tanítónak nem fizették meg a kántordíjat, így ő nem jön énekelni, s különben sem értenék meg a prédikációt, ugyanis a templomba járó bunyevác fiatalok nem tudnak annyira bunyevácul, hogy a vallási fogalmakat megértenék saját anyanyelvükön. Egyébként pedig otthon is magyarul beszélnek. Kivételt képezne, ha annyi bunyevác venne részt a szentmisén, és ők ott énekelnének. A levélben azt is megírta, hogy megmondta nekik, ha továbbra is távol maradnak a templomból, megtagadja számukra az egyházi temetést, „ha csak a betegágyon meg nem változnak.” Kéri az Érseki Hivatalt, hogy válaszoljanak erre a levélre, ragaszkodjanak a misenyelv-rendeletben legutóbb leírtakra, amely tíz évig, azaz 1934-ig szól. Szabó Sándor elmagyarázta a bunyevácoknak, hogy ha ők engedményeket kapnak, „az a nemzetiség marad el a templomból, amelyeknek rovására az előnyt a bunyevácok megkapják.” Erre a nem éppen bunyevác barát levélre sokáig nem érkezett válasz, ezért megsürgetve hamarosan egy újabb levelet írt az Irodaigazgató Úrnak.⁵¹ A plébános értesülése szerint a hetekben várható a bunyevácok küldöttsége a kalocsai érsekségre, hogy visszaállítsák az egyharmados istentiszteleti rendet. A plébános kéri, hogy ne engedjenek Kalocsán a zsarolásnak, „mert különben én nem vállalom a felelősséget azért, ha utána az 55% magyarság nem jön a templomba.” Úgy vélte Szabó Sándor, hogy a helyi bunyevácságot a határon túlról izgatják. Az ellenállás fő okát abban látta, hogy nem akarnak párbért fizetni: „mert óhajtom a párbért olyképpen rendezni, hogy adóként szedjék be és én a községi pénztárból kapjam meg.” Az egész határt adóztatnák meg, „így azonban nem bújhatnának ki a bunyevácok sem, és ez fáj nekik.” Végül elnézést kért, hogy levelével az iroda igazgató urat zavarja, de lelkiismerete megnyugtatására tette, „mert egy újabb rendelettel csak még több lelket veszíthetünk, (…) ahelyett, hogy nyernénk.”⁵² A sürgető levélre reflektált az Érseki Hivatal. Megnyugtatták a lelkészt arról, hogy az istentiszteleti nyelvrendet nem fogják megváltoztatni. Viszont a bunyevác vasárnapokon elvárják, hogy a lelkész olvassa fel az evangéliumot bunyevácul, tartson szentbeszédet „ha legalább néhány hallgatója akad”, s a mise végeztével az imádságokat is végezze bunyevác nyelven. „A kántor díjazására vonatkozólag hozasson az iskolaszék útján megfelelő határozatot, s a díjak beszedését kísérelje meg a politikai község útján a papi párbérrel együtt eszközöltetni. Ily módon minden nemzetiség kénytelen lesz a maga részét befizetni s a kántor is zavartalanul fogja az orgonálást s éneklést minden egyes vasárnapon a megfelelő nyelven végezhetni, mivel díjazásáról megfelelő módon gondoskodva lesz. Legyen rajta, hogy rábeszéléssel a bunyevácokat jobb belátásra bírja, főleg a fiatalságot igyekezzék a templomba járásra rábírni.” Utasították, hogy az egyházi temetés megadása vagy megtagadása tekintetében az érvényes egyházi szabályokhoz tartsa magát.⁵³ A bunyevácok hamarosan panasszal fordultak a kalocsai érseki hatósághoz, amely levélről Szabó Sándor részletesen kifejtette a véleményét.⁵⁴ Az istentiszteleti nyelvrend történeti változásának áttekintésétől eltekintek. Azt viszont érdemes hangsúlyozni, azt az érvet, hogy mennyit fizettek a nemzetiségek a templomépítéskor, már az építtető érsek sem fogadta el 1908-ban. Az első években mégis ezt vették alapul konszenzussal a nemzetiségek. A hangsúly később áttevődött a lélekszámra, s mivel a magyar anyanyelvűek voltak túlsúlyban, s ehhez még hozzájárult a trianoni békediktátum utáni trauma is, felerősítette a bunyevácok bűnbak szerepét, s gyanússá váltak a magyarnak maradt területen. Ugyanakkor tény, hogy a bunyevácok valóban a legkisebb nemzetiségi csoport volt a településen, s az 1924-es nyelvrendelet a lélekszám arányokhoz képest igazságosnak tekinthető. Mégis, a felmerülő viták számháborúkká kezdtek válni, listák és ellenlisták készültek a nemzetiségi csoportok lélekszámairól. A bunyevác vádak szerint „rosszul számoltak a papok”, elfogultak, igazságtalanok voltak. Ebben a hosszú levélben is azt kifogásolta Szabó Sándor, hogy a panaszlevélben szereplő létszám nem helyes, a bunyevácok nincsenek 127-en, csak 80-an. 1924. augusztus 24-én, még mielőtt benyújtották az érseki hivatalnak az új nyelvrendelet-kérelmet, felmérték a nemzetiségek lélekszámát. „Voltak köztük, kik hónapokkal a beadás előtt véglegesen elköltöztek innen közülük. Bevették a szerbekkel lemenekülőket és néhány halottat.” A nagy változások után, december 3-án Szabó Sándor „mind a három nemzetiség jelenlétében” készített egy új összeírást, amely szerint Györgypusztán akkor 250 magyar, 144 német és 80 bunyevác szerepelt. A papelődök közül a bunyevácok elismeréssel említették Jaszenovich plébánost, aki Szabó szerint „a magyarok és a német nemzetiségűek szerint teljesen a bunyevácoknak kedvezett. (…) Magyar napokon leintette az énekeseket, hogy bunyevácul énekelhessenek. Bunyevácz nyelvű híveim azt vetik a szememre: „Grega bácsi meg merte tenni, hogy többet kapjanak, maga nem.” Azzal a véleménnyel, hogy tíz éven keresztül béke volt a nemzetiségiek között, Szabó plébános nem értett egyet, a békétlenség okát onnét eredeztette, hogy a bunyevácoké volt az első mise akkor, amikor még minden nemzetiségnek külön miséje volt, s ez a sertések kihajtásának idejével esett egybe, s valaki „másoldali sertettsége” miatt kezdte a bunyevácok miséjét sértő módon „kanász misének” hívni, ami elterjedt. Ezért kérték a misék időpontjait folyamatosan változtatni a nemzetiségek között. Neupert tanító bunyevácok iránti ellenszenvét Szabó Sándor onnét eredezteti, hogy a szerb megszállás időszakában a bunyevácok Regőcén „kegyetlenül megverették”. A szerb megszállás alatti időben a kivonuláskor a magyar ének elmaradt, „mert különben 25-öt vágtak volna a kántorra.” Az új nyelvrendeletben ezzel kapcsolatban úgy döntött az érsekség, hogy a magyar ének úrfelmutatás után legyen, „mivel úgy a németek, mint a bunyevácok „hadd bőgjönek a magyarok” jelszóval kivonultak a templomból.” A saját helyzetéről pedig így vélekedett: „ha az én személyem akadály, bármely nap kész vagyok állomásomat elhagyni, bár bizonyos vagyok abban, hogy míg a ma élők közül lakik valaki Györgypusztán és én a bunyevácok kérésére megyek el, rend nem lesz, mert 3 nyelvű embert nem kap Györgypuszta, és hála Istennek híveim szeretetét oly fokban bírom, hogy szeptember havában alig bírtam lecsendesíteni őket, hogy sorra ne verjék azokat, kik kijelentették „elmegy innen ez a pap és jön olyan, ki a mienk lesz.” Már régen kérte volna áthelyezését, de „látván azt a lelki nyomort, ami itt van. (…) missziós terület Györgypuszta” – nem tette.⁵⁵ Ennek a levélnek a tartalmához kapcsolódik a lelkész decemberi levele is, amelyben beszámolt feletteseinek törekvéseiről, munkája eredményeiről, kudarcairól. Végzett munkáját a fiatalság körében sikeresnek vélte, azonban az idősebb bunyevácok nem jártak a templomba. Ennek okát a vallási tudatlanságban látta. A hívek egyharmada nem tudja a Hiszekegyet, alig tudja a tíz parancsolatot egyötöde. „Hány szentség van? Talán tudja 20-25 lélek, az iskolásokat kivéve.” (…) Hogy a helyzet javuljon: „a kisgyermekeket a Szívgárdába gyűjtöttem össze, hogy a községi iskolánál megengedett két órát még kettővel növeljem hetenként. Minden nagylány 15 évtől fölfelé köteles eljönni az esti hittanórára, különben nem táncolhat. A legények hasonlóan vannak kezelve. Hogy össze tudjam szedni őket kis egyesületet létesítettem számukra. A felnőtteknek minden vasár- és ünnepnap a litánia után tartok katekizmust és a Katholikus Népszövetség keretében a férfiaknak van hetenként egy kis megbeszélése, hol vagy a történelem, az iskola, stb. őket valahogyan más oldalról érdeklő tárgy keretében, vagy azokkal kapcsolatban vesszük elő a vallás igazságait. Ezeket a megbeszéléseket privát házaknál tartom, hol itt, hol ott, beszélgetés formában.”

Pozitívumként említette, hogy sokan szeretnek olvasni, „összesen 51 hetilap jár az egyszerű nép számára.” Az újságok közül „A szív-et, a Katholikus missziót és a Népújságot kapják.” A plébános beszerzett könyveket, de azokat már kiosztotta, s kéri az érseki hatóságot, „ha valahol olcsón lehetne könyvet szerezni a nép számára, kegyeskedjék a Hatóság pártfogásába venni. ”Reméli, hogy meglesz az eredmény és „sikerül a templomba békét hozni.”⁵⁶

Összefoglalás

Végül foglaljuk össze a témánk szempontjából releváns helyi történések legfontosabb tapasztalatait. Lényegesnek vélem, hogy a szinte lakatlan pusztából néhány évtized alatt született egy új település. A népesség összetétele az általunk vizsgált időszakban vallásilag homogén, néhány kivételtől eltekintve római katolikusok. Nemzetiség szerint magyarok, németek és bunyevácok voltak. Vagyoni helyzetüket tekintve meghatározó módon szegények, de a többség tulajdonos, valamilyen nagyságú földterülettel szinte mindenki rendelkezett. A szegények napszámmal, részes műveléssel biztosították vagy egészítették ki jövedelmüket. A faluban nem volt uradalom, sem egyházi, sem világi. Csupán néhány cseléd dolgozott a nagyobb birtokkal rendelkező parasztoknál. A betelepülők magukkal hozták nemzetiségi kultúrájukat, vallási beállítódásaikat, korábbi életmód- tapasztalataikat. Identitásuk alapvetően keresztény, és nemzetiség jellegű identitás volt. Éppen ezért nem véletlen, hogy önállósodásuk intézményi kereteinek meghatározó jellemzője a katolikus vallás. Öntevékenyen hozták létre elsőként az imaházat, harcoltak ki saját temetőt, érseki segítséggel építettek templomot, majd plébániát. A nemzetiségek együttélése konfliktusokkal volt terhes, amelyeknek legjellemzőbb megjelenési formája az istentisztelet nyelvrendje körüli vita. Érdekes szereposztás figyelhető meg, ugyanis a magyar nemzetiségűek támogatást leginkább az állami közigazgatástól reméltek, s kaptak, míg a német és a bunyevác nemzetiségek az egyházi felsőbbségtől. Gyakran felkeresték a kalocsai érseket személyesen is, s több alkalommal aláírásokkal nyomatékosított petíciókat juttattak el hozzá. Az egyenlő jogok követelése a nemzetiségi identitás védését szolgálta, amit az egyház respektált és támogatott.

Az egyensúly fontos tényezője volt helyben a mindenkori plébános, még ha nem is volt saját papjuk. Elfogultságuk olykor érzékelhető volt valamelyik nemzetiség javára vagy kárára.

Ennek a többnemzetiségű együttélésnek lényeges tényezője a település határ mentivé válása Trianon után. A békediktátum következtében elszakadt egymástól az anyaközség és a filiája, Regőce a szerb-horvát-szlovén királysághoz került, Györgypuszta pedig Magyarországon maradt. Ennek következtében különféle problémák, működési diszfunkciók keletkeztek. A korábbi együttműködési lehetőségek beszűkültek, a gyanakvás és bűnbakképzés fölerősödött.

Jegyzetek

¹ Zichy Okmánytár, Szent-György adatai IV.462., V. 19., 25., 146.,486., VI. 78., 406.,420.,421., 42., 628., , VIII. 33., 42., 72., 74., 159.174.,197 és IX. 374. A Bodrog megyei Szent-György települések térbeli azonosítását Dombay Ernő végezte el, Bodrog megyei „Szent-György helységek az 1520-22. évi tizedjegyzékek tükrében c. dolgozatában. (A bajai Türr István Múzeum kiadványai 12., Baja, 1965.)

² Kalocsai Érseki Levéltár (KÉL): Kleiner Lajos érseki helynök 4216. sz. levele, az átcsatolás rendeletszáma 87112/IV. 908.

³ Bászler István garai plébános és kerületi esperes, akihez felügyeletileg Györgypuszta is tartozott.

⁴ KÉL: Maison Jeremos regőczei plébános 58. sz. levele az Érseki Hatóságnak, 1912. márc. 21.

⁵ KÉL: Maison Jeromos 1912. aug. 16-án szám nélkül írott levele, Regőcze.

⁶ KÉL: János érsek 4300. sz. levele Bászler István garai esperes plébánosnak, Kalocsa, 1912. X. 19.Az új érsek dr. Csernoch János, aki elődje, dr. Városy Gyula halála után (1911) lett kalocsai érsek. Két év múlva hercegprímássá nevezték ki és elkerült Kalocsáról.

⁷ Ugyanott, mint előbb.

⁸ KÉL: János érsek 6194. sz. levele Bászler István garai esperes plébánosnak, Kalocsa, 1912. dec. 19

⁹ Negyedtelek (quarta) körülbelül 6 holdas birtok. Azok a családok, akik ennyivel rendelkeztek, „annak már minden fordulóban volt egy darab földje és beletartozott a falu teljes jogú társadalmába” (Ikvai N. 1967: 36).

¹⁰ b. e. = becses elődöm

¹¹ KÉL: Garai Plebánia Hivatal: Bászler István 202. sz. levele a kalocsai Érseki Hatóságnak, 1912. december 24.

¹² A békülékeny, kompromisszumra törekvő plébánost nagyon megsértették levelükben, amit Maison Jeromos megfellebbezett a főszolgabírónál. A baracskaiak úgy gondolták, hogy mivel Gyögypuszta egyházilag Regőczéhez tartozik, tárgyaljon a pap a regőcei politikai vezetőkkel. De mivel Györgypuszta közigazgatásilag Nagybaracska része, kötelességük a területükön működő egyház/ak/ ügyeivel foglalkozni – érvelt a plébános a. a Bács-Bodrog Vármegyei Törvényhatósági Bizottságnak 4318. sz. alatti fellebbezésben. Regőcze, 1914. VII. 25.

¹³ 1914-ben új érseke lett a főegyházmegyének, Várady Lipót Árpád, aki 1923-ig töltötte be ezt a tisztséget.

¹⁴ KÉL: Maison Jeromos 194. sz. levele az Érseki Hatósághoz, Regőcze 1917. szeptember 16.

¹⁵ pro penis= hivatalosan megbízott papjuk

¹⁶ KÉL: Garai Plébánia Hivatal, 93.sz.a.: Bászler István esperes plébános levele az Érseki Hivatalhoz, Gara, 1921. november 30.

¹⁷ KÉL 4409. sz. a. engedély megadása Bászler Istvánnak, Kalocsa, 1921. XII. 3.

¹⁸ Faludi Gábor – Gergely Ferenc: Adalékok Baja első világháború utáni történetéhez. In: Baja története a kezdetektől 1944-ig, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989, 287-306., Szerk.: Kőhegyi Mihály

¹⁹ 1941-től 1944-ig az érintett elcsatolt részek újra Magyarországhoz tartoztak. Ebben az időszakban a Rasztinára (Hadikfalva) telepített bukovinai székelyek lelki gondozását mint filiát a györgypusztai plébánia látta el.

²⁰ A Rédl család. (Rottenhauseni és rasztinai báró) Alapítója Redl Ferencz-József, ki a magyar kir. udvari kamaránál tanácsos és a bácsi és tiszai koronai jószágok igazgatója volt, és 1759. maj. 17-én Bécsben kelt czímeres nemes levélben „Rottenhauseni” előnévvel ausztriai örökös tartományokbeli nemességet nyert,* 1765. évi april. 15-én pedig M. Terézia királyasszony által magyar nemességre emeltetett fiaival együtt.* Fia Ferencz udvari tanácsos és az erdélyi udv. kanczellária előadója volt és 1780. dec. 9-én Bécsben kelt adománynál fogva kapta a Bács vármegyében fekvő „Rasztina” helységet, arról viselendő előnévvel együtt. Meghalt 1801. sept. 7-én. Neje báró Geramb Julia volt, ki 1812-ben a Ludoviczára 1200 ftot ajánlott föl.* Ettől két fia maradt: Imre és Gyula, kik 1808. mart 11-én magyar báróságra emeltettek. (Nagy Iván: Magyarország családai 9. k.)

²¹ KÉL: Kleiner Lajos 2562. sz. levele Jaszenovich Gergely plébánosnak (1920. augusztus 20.), továbbá az érsek 104/ 1921. sz. levele Bászler István esperes plébánosnak.

²² KÉL: Az érsek 104/ 1921. sz. levele, Kalocsa, 1921. január hó 10.

²³ A dobrovoljácok olyan katonák, akik a szerbek mellett önkéntesként harcoltak az első világháborúban.

²⁴ A sors fura fintora, hogy később, 1941 és 1944 között megvalósult Rasztina és Györgypuszta közös hitközsége, Rasztina, új nevén Bácshadikfalva Györgypuszta filiája lett.

²⁵ KÉL: Az érseki hivatal 2374. sz. levele, 1911. 04. 19.

²⁶ KÉL. az érsek 3578. sz. levele Loógi Pálnak, Kalocsa, 1921. X. 7.

²⁷ Loógi Pál elfoglalta állomáshelyét, de 1922. április 20-án Lacko Imre hercegszántói hívő levelet írt az érseknek, amelyben 300 hívő nevében kéri, hogy Wildinger Jakab helyett kérik vissza Loógi Pált. Wildinger Jakabot 1923. április 12-ével hercegszántói plébánossá nevezték ki.

²⁸ KÉL: Jaszenovich Gergely 9/1922. sz. levele az Érseki Hatóságnak, Györgypuszta, 1922. november 10.

²⁹ KÉL: 3/1922. sz. levél az Érseki Hatóságnak, Györgypuszta 1922. szeptember 19.

³⁰ Erre a lelkészség alapító leveléből következtetünk. Tudjuk, hogy éltek rokonai Györgypusztán, és azoknál lakott. A következő évben Wildinger Jakab egy levelében mint néhai lelkészt említette. Jaszenovich monostorszegi plébánossá való kinevezése összefüggésben állhat azzal, hogy a trianoni békeszerződés után – vélhetően állami kérésre állambiztonsági okból –, a határmenti településeken magyar érzelmű papokat akartak állítani. A bunyevác származás gyanúsnak számított egy frekventált, nagy létszámú bunyevác és szerb nemzetiségek lakta településen.

³¹ asperges= szenteltvízzel való meghintés, amely a szentmise végén történik. Ezt követően vonul ki a pap a sekrestyébe.

³² Az egyházi rendelet szerint ekkor minden mise végén magyarul történik az ének, függetlenül attól, hogy milyen nyelvű mise volt. A bunyevác származású plébános szerint a tanító panaszt tett a világi hatalom képviselőjénél, hogy nem tartják be ezt a rendeletet. Később levélben az egyházi hatóság is helytelenítette a mise utáni bunyevác éneklést.

³³ Ugyanott, mint az előző hivatkozás.

³⁴ párbér (lat. lecticale, ‘ágybér’): a plébános házaspároktól (néhol özvegyektől is) terményben vagy készpénzben évenként kapott járandósága. Az ›egyházi adó egyik fajtája a 13. sz-tól. Mibenlétét és mértékét a pléb. alapítólevele, a visitatio canonica v. a jogszokás állapította meg. (…) A hatályos jogban már nem szerepel. *Magyar Katolikus Lexikon

³⁵ KÉL 4023. sz. alatt, 1922. szeptember 26.

³⁶ Ugyanott mint az előbbi.

³⁷ Ugyanott mint az előbbi.

³⁸ KÉL: Hercegszántói Plebánia Hivatal: Dr. Wildinger Jakab 49. sz. levele a kalocsai érseki hatóságnak, 1923. júl. 17.Neupert Sebestyén igazoló jelentése, válasz a vádakra, 807/1923.sz.a. másolat, hitelesítette Faragó János királyi tanfelügyelő, továbbá a Hercegszántói Plebánia Hivatal 56. sz. levele az Érseki Hatóságnak, dr. Wildinger Jakab, 1923. aug. 30.

³⁹ interdictum= egyházi tiltás, tilalom

⁴⁰ KÉL 773 sz alatt, 1923. szeptember 3.

⁴¹ Még 1922. év végén egy elszámoláson szerepel Jaszenovich Gergely aláírása, de egy fél év múlva már néhai megboldogultként említi egyik levelében Wildinger Jakab.

⁴² KÉL: Horváth Győző püspök 2038. sz. levele dr. Wildinger Jakab főszentszéki tanácsos, plébános úrnak, Kalocsa, 1923. augusztus 2.

⁴³ KÉL: dr. Horváth Győző püspök, káptalani helynök 2038. sz. alatti levele gróf Klebelsberg Kunó vallás és közoktatásügyi miniszternek, Kalocsa, 1923. aug. 2.

⁴⁴ KÉL, 1711. sz. a., Kalocsa, 1924. július 12.

⁴⁵ a) kereszteltek: 1921 VIII. 1-től 1924 augusztus, b) kereszteltek: 1922 VIII. 21- 1923. V. 18., meghaltak: 1922. VIII. 21-1923. V. 18., c) egybekeltek: 1922. X. 24- 1923. V. 1., d) bérmáltak, amely 1922. V. 17-én volt Györgypusztán, ami „másolás után felterjesztetik”.

⁴⁶ Lásd Albert József: Bácsszentgyörgyi keresztek c. fejezetben. (kézirat)

⁴⁷ KÉL: A szerződés (szám nélkül) elfogadását az Érseki Hivatal részéről lásd a 1429/ 1925. szám alatt.

⁴⁸ KÉL 1711. sz. alatt.

⁴⁹ KÉL 2038. sz. levél, Kalocsa 1923. aug. 2., továbbá az ÉH 1845. sz. leirata, Kalocsa 1923 június 24. Vértes János kántori alkalmazásáról.

⁵⁰ BPH: Szabó Sándor lelkész 3. sz. levele az érseki hatóságnak., 1925. V. 25.

⁵¹ BPH: Szabó Sándor szám nélküli levele, Györgypuszta, 1925.VII-17.

⁵² Ugyanott, mint az előző hivatkozás.

⁵³ KÉL 2061. sz. alatt.

⁵⁴ KÉL: Szabó Sándor 28/1925. sz. levele a Főtisztelendő Érseki Hatóságnak, amely válasz az érseki hatóság 3881. sz. 1925. XI. hó 26-án kelt levelére.

⁵⁵ KÉL: Szabó Sándor 28/1925. sz. levele az Érseki Hatóságnak a bunyevácok panaszlevelének kivizsgálása kapcsán. Válasz az ÉH. 1925. november 26-án kelt 3881. sz. levelére.

⁵⁶ KÉL: Szabó Sándor 30/925. sz. alatti levele az Érseki Hatóságnak, Györgypuszta, 1925 XII. 12.

Egy többnemzetiségű katolikus hitközség(Györgypuszta)sorsaa trianoni határrevízió időszakában