Ethnographia / A Magyar Néprajzi Társaság értesítője • 7. évfolyam, Budapest, 1896

Dr. Wlislocki Henrik

A sokacz néphit köréből.

1890-ben húzamosabb ideig időzve a sokacz nép közvetlen közelében kedves barátom Mihajlovics Endre káplán legelőször figyelmeztetett ezen érdekes népszigetre, mely iránt Mac Ritchie, angol tudós, az időközben feloszlott „Gipsy Lore Society” titkára is ottjártában érdeklődéssel visel­tetett és engem a sokacz néphit gyűjtésére buzdított. Engedve e buzdításnak czigány tanulmányaim közben a sokaczok ethnographiájával is foglalkoz­tam s Mihajlovics barátom segítségével meglehetős terjedelmes anyagot gyűjtöttem. Ebből közlöm e helyen mindazon érdekesebb adatot, mely dr. Jankó János úr e folyóirat jelen évfolyamában megjelent dolgozatához mintegy szerény kis kiegészítésül, pótlásul járulhat.

Hogy maga iránt szerelmet támaszszon a legény szivében a sokacz leány néhány csepp olyan vizet kever a borba vagy pálinkába, melybe szt. György­-napkor fogott gyíkot fulasztott bele; ezt a bort vagy pálinkát aztán meg­itatja az illető legénynyel. Újév éjjelén a leány eléget egy abroncsot és annak hamvát észrevétlenül alkalomadtán az illető legény körül hinti, kinek szerelmét elnyerni akarja. A tojás két végét kilyukasztva, a lyukakon át kifújják annak tartalmát, melynek helyébe szt. György-nap előtt fogott zöld békának porrá égetett maradványát teszi a leány, miután előbb havi vérével vegyítette e port. Ezt a tojást aztán azon a helyen a földbe ássa, a hová az a legény szokott vizelni, a kit ő magának meghódítani akar. Ha vasár­napi harangozáskor a leány négylevelü lóherét megétet a legénynyel, ez beleszeret és feleségül veszi a leányt. Újév éjjelén a leány vérével meg­nedvesíti a legény lábbelijét, hogy az mindig csak utána járjon. Ha a leány meg akarja tudni, hogy kedvese elveszi-e őt vagy nem, kenyérsütéskor az egyik nyers kenyérbe lyukat csinál, abba vizet önt és aztán a lyukat tész­tával betapasztja. Ha a kenyér megsült, leveszi a tapaszt és utána néz, hogy a lyukban elpárolgott-e a víz vagy nem. Ha a víz elpárolgott, az illető legény nem veszi el, de ha a lyukban van még egy kevés víz, akkor biztosra veheti, hogy a legény felesége lesz.

Nagyon ritkán történik, hogy egy kérőt valamelyik leányos házból kikosaraznak; hiszen a legény rendesen csak olyan házhoz állít be, a hol biztosra veheti a dolgát. De a leány szülei is igyekeznek a kellemetlen kérőt még megjelenése előtt ajándék stb. által szándékáról, azaz leányuk megkéréséről elterelni, még pedig azon félelemből, hogy a kikosarazott kérő távoztakor számtalanszor megrúgja a ház melletti kerítést kiáltván: „Annyi évig várj a férjhezmenéssel, ahányszor megrúgtam házad kerítését!” Ez az átok t. i. néphiedelmük szerint be is teljesedik: a leány vagy pártában hal meg, vagy házas élete boldogtalan lesz.

Ha az asztalon véletlenül három gyertya ég, a jelenlevők közül valamelyik mielőbb menyasszony lesz. Esketés előtt a menyasszony egy pénz­darabot czipőjébe a jobb talpa alá tesz és úgy megy az esketésre, hogy házasságában szegénység ne érje. Ha a menyasszony esketése alkalmával gyíkfarkat visel meztelen balmellén, megálmodja vőlegénye minden elkövetett csínyját; ha pedig szarkatollat hord zsebében, az ő szava fog majd dönteni minden ügyben és nem a férjéé. Ha az esketési menetnél méh száll a meny­asszonyra, házas életében gazdag lesz; ha pedig darázs ereszkedik reá, sze­génység lesz osztályrésze. Hűtlen lesz a férje, ha esketése napján bolha csípi meg a menyasszony balkezét, vagy balmellét.

Esketés előtt kérjen a menyasszony pénzt vőlegényétől és vigye ezt a templomba magával, akkor házasságukban férje minden pénzét neki adja. Ha esketés napján verekedő macskákat lát a mátkapár, házasságuk boldog­talan lesz. Esketéskor álljon a vőlegény szorosan menyasszonya mellett, ha ő vagy a nő özvegy volt; azt hiszik, hogy az elhalt hitves lelke ez alka­lommal közükbe fúródik, hogy elválaszsza őket. Ha az egyik fél özvegy, úgy vigye esketésre magával azt a hajat, melyet elhalt hitvese fejéről levágott volt, midőn ez a koporsóban feküdt. Ezt a hajat hullassa el a templom közelében. Ha aztán az elhalt lelke az esketésre eljönne, előbb felszedi egyenkint az elejtett hajszálakat és elkésik az esketésről.

Néhol kölest dob a menyasszony a tűzbe, mihelyt új otthona küszöbét átlépi. Gyakran almával kezében vonul be új otthonába, hogy ne hiányozzék házasságának a gyermekáldás. Ha házasságának első idejében gyermektelennek akar maradni, lakatot s utána egy kulcsot dob a kútba; a míg a lakat és a kulcs nem érinti egymást a kút fenekén, addig nem esik teherbe. Vagy ha esketés után legelőször leül, annyi ujjára ül, a hány évig gyermektelen akar maradni.

Ha esketés után a fiatal pár feje fölött egy szitát hajítanak el, meg lehet tudni, hogy házasságuk boldog, vagy boldogtalan lesz. Ha a szita t. i. megfordítva, azaz fenekével felfelé hull a földre, a házasság boldog­talan lesz.

Hogy férje sohase jöhessen rá jövendő csalfaságaira, a fiatal asszony igyekszik lakadalma estéjén lefekvés előtt valahogy észrevétlenül fiatal férje kalapját a földre ejteni és jobb lábával rágázolni; ha ez sikerül, férje sohse tudja meg csalfaságát. Lefekvéskor a menyasszony simogassa egyenesre az ágyneműt, akkor őt is férje mindig csak simogatni, czirógatni fogja; de ha az ágyneműt ez alkalommal hányja, veti, rázza, férje is őt rázni, verni fogja. A nászéjen ügyelni kell, nehogy valaki a menyasszony lábbelijét ellopja, mert azzal házas életének minden boldogságát is ellopja. Ha újév napján elhalt férfi és nő sírjáról földet vesz az ember és azt az új házaspár nászágyába csempészi, a házasság nemcsak gyermektelen, de boldogtalan is lesz. Ha fiúgyermeket kiván magának a fiatal házaspár, a nászéjen csizmában kell a fiatal férjnek az első coitust végeznie.

Ha menyasszony fiúgyermeket kíván, esketése napján kalászból koszorút fon és azon keresztül észrevétlenül vőlegényére pillant; vagy esketése napján menyasszonyi ruháját öltözködés előtt szegre akasztja. Ha meny­asszonyi ruháját öltözködés előtt elébb az ágyra teszi, több leánya, mint fiúgyermeke lesz.

A házaspár közül az hal meg elébb, a kinek lábnyomát az esketés után legjobban lehet látni az oltár előtt. A ki hűtlenséget elkövetett, vagy ledér nő lábnyomába lép, sárgaságot kap. Azt beszélik, hogy a hűt­lenséget elkövetett férjes nőnek halála után minden évben azon nap éjjelén, a mely napon legelőször követte el a házasságtörést, a határ valamelyik félreeső kis helyén éjféltől kakasszólásig mezítláb, tüzes parázson tánczolnia kell. Csak azután térhet ismét vissza sírjába. Ezt minden évben meg kell tennie, míglen teste végleg porrá nem válik; azon a helyen pedig nem terem semmi növény, s oda eső se hull. Élt egyszer Beregen egy kovácsné, ki számtalanszor házasságtörést követett el. A kovács jószívű együgyű ember volt és felesége halála után vasczipőt készített és ezt húzta elhalt hitvese lábára. Így temettette el, mert tudta, hogy minő büntetésben fog része­sülni hűtlen felesége. Eljött azon nap éjjele, melyen egykor a kovácsné legelőször követett el házasságtörést. Felkelt sírjából és elment azon félre­eső helyre, hol az ördög által rakott parázson tánczolnia kellett. Tánczolt, tánczolt, de a vasczipőn át nem égette el a lábát és ott kellett tánczolnia hajnalhasadtáig. Ezentúl csak nappal térhetett vissza sírjába, hogy aztán minden éjjel, részint a parazsat taposva, részint az embereket ijesztgetve, bejárja a helységet. Végül az emberek megunták a dolgot és kiásták a föld­ből a kovácsnét s lehúzták a lábáról a vasczipőt. Azóta nem jelent meg senkinek.

Magtalan nő oly kendőt tart ágyában, melylyel két kutyát azok párosulása közben érintett. Magtalanság ellen jó, újholdkor szamár vagy lótejbe főtt haltojást enni.

Oly nő, kinek már több gyermeke van, olyan követ keres, mely do­bás közben almafán megakadt. Ezt a követ leveszi a fáról, tányérba teszi és újholdkor vizet tölt reá; ezt a vizet aztán megitatja a magtalan nővel, kinek menyasszonyi ingét aztán kilencz hétig az illető nő maga viseli testén.

Terhes asszony ne fésülje haját az ágyban, mert gyermeke rövid életű lesz. A háziasszony terhessége alatt nem jó vágóeszközt a szobában élesíteni, mert a nő nehezen fog szülni. A vajúdás beálltával minden bogot feloldani szokás a nő ruháján.¹

Ha a terhes asszony rendesen a jobb lábszárában érez fájdalmat, fia lesz. Ha a terhes nő meg akarja tudni, hogy fiú- vagy leánygyermeket fog-e szülni, úgy terhessége első kilencz hetében valamikor éjfélkor egy ezüst pénzdarabot szenteltvízbe márt és azt jobb lába hüvelykujjára teszi, s aztán lábát felemelve a pénzdarabot elgurítja; ha ez ő tőle jobbra esik a földre, fiúgyermeket fog szülni; ha balra gurul, leánya lesz. Azt hiszik, hogy fiú várandó, ha a terhes nő hasa kevésbbé domború, hanem inkább csúcsos, hegyes. Nők, kiknek gyermekeik korán elhaltak, vagy a kik elébb szerencsétlenül szültek, terhességük idején nagycsütörtökön szamárfark szőrből készült övet viselnek meztelen testükön. A várandó gyermek ingecskéjét ünnep- vagy vasárnap kezdik szabni, varrni; akkor a gyermek életében szeren­csés lesz.

Ha a gyermek világra jön, a bába annak valódi nemét csak a szobá­ban levőknek mondja meg; a szobán kívül időzőknek alkalomadtán az ellenkező nemet mondja (pl. a leánygyermeket fiúnak mondja, s viszont); teszi ezt pedig azért, hogy a gyermek boldog és hosszú életű legyen. Az újszülött gyermek talpát az apja jobb kezével érinti, hogy gyermeke egész életében egyenes, becsületes úton járjon; Beregen és Monostorszegen régente az újszülött gyermeket vasabroncson húzták keresztül, hogy erős legyen. Az első fürdővízbe három élő szenet szokás dobni, mielőtt azt kiöntik.

Ezelőtt évekkel a betegágyas nőnek, s ép úgy minden asszonynak, ki a gyermekkel születésekor és közvetlenül születése után érintkezett, nem volt szabad a gyermek kereszteléséig főznie, dagasztania, mosnia, — mert tisztátalan volt. Keresztelés után a házat alaposan megtisztították és szentelt vízzel fellocsolták.

Első szoptatáskor az anya borral telt üveget tart kezében, feje fölé pedig egyik női rokona szitában kenyeret tart, hogy a gyermek boldog életű és gazdag legyen. Ha az anyának nincs elegendő teje, jobb kezébe vízzel telt kis palaczkot, hóna alá pedig egy-egy czipót vesz, és így napkelte előtt olyan ház ablaka elé lopódzik, melyben szoptatós asszony lakik. Ha ez aztán napfelkeltekor szoptatja gyermekét és ezt az illető anya az ablakon át látja, a vizet három kortyra kiiszsza és a czipókat a kelő nap felé hajítja és elszalad. Ez által neki lesz teje, a másik nőnek pedig elapad. Ez okból nem jó a gyermeket reggel olyan szobában szoptatni, melynek ablaka nincs lefüggönyözve. Hogy az anyának sok és jó teje legyen, a betegágyból való felkelésére következő első péntek hajnalán letérdel egy bokor előtt és napkeltekor szájával három galyat tép le a bokorról, melyeket aztán megfőz és annak levét három reggelen át éhgyomorra megiszsza, és e három nap estéjén mindenkor a gyermek ganaját e bokor alá ássa. Ha valaki farkasgégével a gyermek szájába fú, az anya teje kiapad mindörökre. Vannak rossz emberek, kik a szoptatós anyát péntek napon oly eledellel kínálják meg, melybe porrá égetett fekete kandúr szőrét kevertek; ha aztán az ilyen eledelből eszik az anya, gyermeke nem fogadja el többé emlőit, lesoványodik és belehal, ha idejekorán nem találják ki baját. Ily esetben juh- vagy tehéntejbe kell füröszteni a gyermeket és olyannal táplálni is; akkor életben marad és az illető személy rossz szándéka a gyermek javára válik, mert olyan erős és kitartó lesz, mint a farkas.

Egészséges, szerencsés lesz egész életében az a gyermek, kinek első lábbelijét farkasbőrből készítették, vagy abba legalább egy darabka farkasbőrt helyeztek el; jószívű, jámbor lesz az a gyermek, kinek első lábbelije juhbőrből készült. Ha a gyermek talpához, mikor járni kezd, olyan kést kennek, melylyel valakit egykor megöltek — minden rossz a gyermekből a késbe száll és a gyermek rendkívüli jó ember lesz. A kést aztán néhány­szor a földbe kell szúrni — mintegy átadva a földnek a gyermekből a késbe szállt rosszat.

Hűtlen lesz a férj, ha a feleség lábbelijét megfordítva állítja ágya elé, azaz hegyével az ágy felé fordítva. Ha a nő kötényébe tűz által vélet­lenül lyuk támad, vigyázzon, mert férje más nő után is jár.

Irigy nők elvehetik a férfi „erejét”; ez okból keresztútra vizelni nem jó, mert az ilyen nők oda szoktak elásni macskakoponyába elhelyezett nyúl­herét; a ki aztán oda vizel, tehetetlen lesz. Ha valakinek vizeletét edény­ben a kéménybe akasztják, férfi ereje „elszárad”. Porrá szárított nyúlherét kever a menyecske a hallevesbe, hogy férje szerelme „erősbödjék”. Ha a férfi vizeletét, vagy a nő havi vérét holt ember koporsójába teszik, a férfi tehetetlen lesz, a nő pedig sohasem fog teherbe esni vagy nyomorék gyer­meket szül.

Ha a nő nem kiván magának több gyermeket, holdfogytakor férje gatyamadzagát számos bogra köti s azt legközelebbi havi tisztulása elmúlá­sáig keblében viseli, akkor pedig folyóvízbe dobja. Vagy a betegágyas asszony első kimenetele előtt tésztát dagaszt, tésztás kezeit akkor egy kis hordóba mossa, melyet a templomhoz visz és a tésztás vizet kívülről a templom falához önti.

Az első kakukszó hallatára vagy az első fecske láttára, köpjön az ember elébb baltenyerébe és dörzsölje meg azzal jobb halántékát, aztán a jobb tenyerébe köpve, dörzsölje azt balhalántékára — és egész éven át minden, a „mit gondol, sikerülni fog. Kakuktollat és rókaszőrt viselnek a tolvajok maguknál, mikor lopásra indulnak. Ha a tolvaj lábnyomát kiássuk és a kéménybe akasztjuk, a tolvaj mindaddig betegeskedik, míg a lopott jószágot vissza nem hozza tulajdonosának. Oly nő véréből, ki ikret szült és aztán gyermekágyban meghalt, a tolvajok faggyúval keverve, gyertyát készítenek. Ha ezt meggyújtják, nem látja őket senki. Régente szokás volt, hogy az, a kinek elloptak valamijét, felszaladt a toronyba, ott vízzel meg­mosta a harangot és foghagymával bekente azt. A mosás közben a harang­ról lecsurgó vizet pedig edénybe felfogta és aztán a temető kapujára öntötte. Tette ezt pedig azon hitben, hogy majd a harang megkondulásánál halálos félelem szállja meg a tolvajt, ki aztán a lopott jószágot visszahozza tulaj­donosának.

Ha az ember meg akarja tudni, hogy valami járata sikerülni fog-e vagy nem, úgy vesse le jobb lábáról a csizmát és dobja azt a tűzhelyről az ajtó felé; ha a lábbeli hegyével esik az ajtó felé, akkor sikeres lesz az illető ember járata.² Ha valaki fontos ügyben hazunnan távozott, nem szabad távozása után rögtön a szobát söpörni, mert járata sikertelen lesz. Ha az ember valami fontos járatban van és útközben arra a gondolatra jut, hogy járata bizony sikertelen lesz, akkor cserélje meg lábbelijét: a balról húzza a jobb lábra s viszont. A ki csigára lépett, annak ép úgy kell tennie, hanem azon a napon balsiker éri. Ha seprés közben valakinek lábát véletlenül érintik a seprűvel, az illető azon a napon valami bajba keveredik, ha rögtön ki nem köp. Utazás közben nem szabad fürödni; az ember lemossa magáról eddigi szerencséjét. Úton lelt tűt, vagy vasdarabot elébb folyó vízbe kell dobni, mielőtt hazaviszszük, ha nem az nap baj ér bennünket.

Ha az ember valahonnan haza jön, mondják az öregek, jó egyet kiköpni; mert megeshetik, hogy lábnyomába valami rosszakarója szeget ver, s akkor az illető megsántul;³ vagy ásóra veszi s valami sírba dobja; ez esetben az illető ember csakhamar meghal. Ha egészséges ember lábnyomát kiásva, beteg ember ágyába teszik, még pedig holdtöltekor, akkor az egészséges is beteg lesz. Beteg ember lábnyomát Szóntán kivágják a földdel együtt és a kéménybe akasztják azon hitben, hogy a lábnyom elszáradásával a beteg nyavalyája is megszűnik. Ősrégi hiedelem ez, melyre minden világrészben bukkanunk.⁴ Ha valakinek ágyába titkon kenyérkarajt varrnak, melyből beteg ember evett, ez felgyógyul, az illető pedig beteg lesz.

Ha a tűz szikrázik, pénz jön a házba. Két ember ne fújja egyszerre a tüzet (parázst), mert halálos ellenségek lesznek. Nem jó a tűzbe köpni, mert az ember egészsége elszárad. Ha a szomszédságban tűz üt ki, az asztalt lapjára kell borítani. A ki a sótartót felborítja, csakhamar sírni fog. Sót kell a tűzbe hinteni, ha ez nagyon pattog, mert ellenségek valami rosszat forralnak a család ellen. Evőeszközzel nem jó az asztalon unalomból játszani: az ember szegénységre jut.

Akasztott embernek, ha meghalt, pofont kell adni, ha nem kísértet lesz belőle. Ha az ember fejszével lábába vágott, a lábbelijében támadt lyukat mindaddig nem szabad bevarrni, míg a seb meg nem gyógyul.

Ha azt akarod, hogy kutyád harapós legyen, főzz meg egy egeret és itasd meg a kutyakölyökkel a levét. Macskát, kutyát nem szabad napleszállta után czirógatni, mert az illető az által könnyen betegségbe esik. Idegen kutyát úgy lehet a házhoz szoktatni, ha kenyeret étetünk vele, melyre elébb vizeltünk. Ha valami állatot vásárol az ember, annak haza­hozatalakor sós vízzel kell megmosni a talpát, akkor az állat könnyű szer­rel gyarapodni fog gazdájánál. Sz. György-nap előtt fogott zöld békát porrá kell égetni, és annak egy részével azt az állatot behinteni, melyet eladni akarunk; akkor az állatnak sok és jó vevője akad. Ha valami állatot eladás végett elviszünk telkünkről, annak néhány szőrét, illetve tollát ki kell tép­nünk és az ólba dobnunk, nehogy az illető állattal szerencsénket is eladjuk. Ha borjút adnak el a mészárosnak, azt farkánál fogva felemelve viszik ki az ólból, hogy a szerencse megmaradjon a marhaállományban. Jó, ha az ember beteg állat elé csizmából önti az eledelt. A beteg állat néhány szál szőrét, illetve tollát porrá kell égetni, s azt más ember telkére dobni; ez által a beteg állat könnyebben épül fel. Jégeső alkalmával néhány szem jeget kell a háziállatok ivóvizébe dobni, akkor könnyen híznak és egészségesek maradnak. Ha két állat párosul, nem jó, ha az ember két kezét összekulcsolja; mert a közösülés nem sikerül.⁵

Az új termésből sült kenyeret a fej fölé tartva kell a szájba tenni, hogy az ember még számos évben ilyen kenyeret ehessen. Szántás kezdetén jó az ekevasra vizelni, hogy a vetésnek se víz, se jég ne ártson. A vető­magot lisztes zsákból kell szórni, mert akkor az új termés is lisztes, azaz jó lesz.

Újhold láttakor ki kell köpni, hogy az emberben levő „rossz” ne nőjjön. A ki éjjel megnyilatkozott eget lát, vagy égi éneklést, égi harangozást — főleg pünkösd éjjelén — hall, az boldog ember lesz egész életében.

Eső idején nem jó lábbelit a szabadban hagyni, mert ha az eső bele hull, jég veri el a vetést. Ha vihar vonul keresztül a határon, kaszát, kapát, fejszét vagy kést kell ég felé hajítani, hogy a felleg megijedve, elvonuljon és jég ne verje el a vetést.

Élt egyszer Szóntán egy szegény özvegyasszony. Férje részeges volt és kimultával csak kis szántóföldet hagyott hátra. Az elholtat mindenki ócsárolta, mivel nagy vagyonát elitta és most inség az özvegyének jussa. Csak az özvegy fogta elhalt férje pártját és mentegette az emberek előtt annak eljárását. A következő nyáron mindenkinek vetését elverte a jég csak az özvegyét nem, mert nem vala annyi gabonája, hogy bevesse szántó­ját. A jövő évben nagy ügygyel-bajjal ő is bevetette kis szántóföldjét. Vetés napját megelőző éjjelen megjelent neki álmában elhalt férje s így szólt hozzá: „Halálom után mindenki gyalázott, még azok is, kik segítettek vagyo­nomat elinni; csak te fogtad pártomat; azért isten kegyelméből olyasmire tanítalak, a mi által vagyonra szert tehetsz. Vetés előtt szúrj szántófölded négy szögletébe egy-egy vasszeget, és a vetőmag közé vegyíts széttört libatojáshéjat; akkor szapora lesz a vetésed s a jég sem fog ártani neki”. Ezen a nyáron jég verte el a határt, de az özvegy asszony termése mégis csak bőséges volt. Ő aztán megmondta az embereknek, hogy mit tett ő szántáskor. Az emberek is úgy tettek és ezentúl nagyon is gyámolították a szegény özvegyet, ki ily módon szép kis vagyonra tett szert.

Wlislocki Henrik dr.

¹ L. Liebrecht, Zur Volkskunde 322, hol ez az elterjedt szokás fejtegetve van.

² Régi elterjedt hiedelem; a legrégibb adatot lásd Du Cange, r. v. Calceamentum in altum projicere: «Superstitionis species qua de vitae diurnitate augurabantur. Vita S. Arnulfi, tom. 3. pag. 238.» V. ö. Zeitrchrift d. Vereins f. Volkskunde 1894. évf. 191. s k. 1.

³ Ezt a hiedelmet Pythagoras is ismeri.

⁴ V. ö. Burghard v. Worms: «Fecisti quod quaedam mulieres facere solent diabolicis adimpletae disciplinis: quae observant vestigia etindagir.es Christianorum et tollunt de eorum vestigio cespitem et illum observant. et inde sperant sanitatem aut vitám eorum auferre.» V. ö. Grimm, Myth. 4, III. 410.

⁵ Székely néphit szerint a kutya nem végezheti el szükségletét, ha az ember két kis ujját egybekulcsolva ellenkező irányban húzza.