A magyarországi ortodoxia 1945 után
Dujmov Milan
A történeti Magyarország területén az államtól elismert, illetve az uralkodó áldásával létrejött első hivatalos ortodox egyházszervezet 1695-ben született meg. Természetesen már korábban is éltek keleti keresztények az ország területén a 9. századtól kezdve folyamatosan kisebb-nagyobb létszámban. A hódoltsági területeken már püspökségek is alakultak. Az 1695-ös esztendő azonban mérföldkőnek számít a hazai ortodoxia történetében, hiszen ekkor alakult meg hét püspökséggel az önálló szerb ortodox egyházszervezet. A császár beleegyezésével Temesváron, Károlyvárosban (Felső Karlócán), Szegeden, Budán, Pécsett, Versecen és Egerben (Nagyváradon) működhetett ortodox püspök.1 1698 után, amikor a románok egy része unióra lépett a római egyházzal, a megmaradt román ortodoxokat a szerb püspökök pasztorálták. A román ortodoxok számára Mária Terézia 1761. március 12-én román ortodox püspökséget alapított Brassóban, amely rövidesen Nagyszebenbe költözött, mely a Karlócai Szerb Metropólita joghatósága alatt működött. Ez az állapot egészen 1864. december 24-ig maradt fenn, amikor is megalakulhatott az önálló Nagyszebeni Román Ortodox Érsekség három püspökséggel: az aradival és az újonnan alapított karánsebesivel és természetesen a nagyszebenivel.2
A trianoni békediktátum által meghúzott határokon belül csak egy ortodox püspöki székhely maradt Magyarországon: Buda, illetve Szentendre. A többmilliós hazai ortodoxia néhány tízezerre zsugorodott. A trianoni Magyarországon rekedt román parókiák a nagyváradi, illetve az aradi püspök alá tartoztak. Már az 1920-as években tárgyalások folytak, hogy az összes magyarországi ortodox egyházközség a budai szerb püspök joghatósága alatt éljen, de ez csak terv maradt.3
1916-ban a szerb és román egyházközségek mellett megalapították a budapesti bolgár egyházközséget, majd később a pécsit is.4
Az 1930-as évek elejétől három új parókia szerveződött, amelyek felvették a görögkeleti magyar nevet: Budapesten, Szegeden és az 1940-es években Nyíregyházán. Az ő kánoni státuszuk azonban rendezetlen maradt, hiszen gyakorlatilag nem tartoztak egyetlenegy ortodox egyházszervezethez sem. A magyar állam hathatós támogatásával és segítségével 1940-ben létrejött a Magyar Ortodox Egyház, amelynek élére a kormányzó Popof Mihályt nevezte ki, mint a görögkeleti magyar és görögkeleti rutén egyházrészek adminisztrátorát. Ebbe az egyházszervezetbe beletartozott a Kárpátaljai Ruszin Ortodox Egyház, a görög alapítású egyházközségek (a budapesti kivételével), a három magyar ortodox parókia, a székelyföldi magyar ortodox egyházközségek, valamint az 1940-ben magukat magyarnak deklarált hazai román egyházközségek (három kivételével). Ezt az egyházszervezetet egyetlen ortodox egyház sem ismerte el, és 1946-ban felbomlott.5
1945 után a hazai ortodoxia helyzete az alábbiakban foglalható össze.
Szerb egyház
Továbbra is létezett a Budai Szerb Ortodox Püspökség, amelyhez az összes szerb egyházközség tartozott. Élén Zubkovics György püspök állt, aki 1912-től irányította egyházmegyéjét. Azonban halála után, 1951-ben a kommunista állam nem engedélyezte új püspök beiktatását. Ez az állapot egészen 1990-ig tartott. 1951 és 1990 között a budai püspökök trónja betöltetlen maradt, hiszen a Szerb ortodox Egyház Zsinata hiába választotta meg sorra a budai püspököket, a Magyar állam nem engedélyezte állandó itt tartózkodásukat. Itt közöljük a budai püspökök névsorát 1951-1990-ig:
1951-1953 Vojnovics Hrizosztom
1953-1956 Gyority Germán
1960-1963 Bradarcsevity Arszenije
1963-1988 Ilicsity Nikanor
1988- Krisztity Daniló, akit 1990-ben végre bevezethettek a szentendrei székesegyház püspöki trónusába.6
A háborús évek után, ahogy minden egyházat, így a szerb ortodox egyházat is sújtotta az államosítás. Az egyházmegye és egyházközségei elvesztették iskolaépületeiknek többségét, a papi és egyházközségi földeket szintén államosították. Evvel a lépéssel a püspökség kilátástalan anyagi helyzetbe került. Mivel sok parókia nem tudta fenntartani templomait, így az 1950-1960-1970-es években több mint egy tucat templomot lebontottak, és néhányat átadtak használatra más felekezetnek. Ekkor bontották le a budai székesegyházat a püspöki palotával együtt, valamint az adonyi, bátaszéki, hidasi, görcsönydobokai, töttösi, véméndi, szigetvári, ivándárdai, borjádi, lánycsóki és liptódi templomot. Néhány helyen a szerb egyház kénytelen volt eladni templomait: Vácott, Szentendrén, Balassagyarmaton, Esztergomban, Baján, Alsónánán.7 Az állam és az ortodox egyház közötti enyhülés az 1960-as években következett be, amikor megengedték a Budai Szerb Ortodox Püspökség adminisztrátorának, hogy látogassa magyarországi egyházközségeit. De továbbra sem engedték meg nekik az állandó itt-tartózkodást. 1962. október 20. és 23. között a szerb patriarcha Germán, a volt budai püspök, látogatást tett Magyarországon, ahol felkeresett néhány szerb ortodox parókiát Pesten, Szentendrén, Budakalászon, Pomázon, Lóréven és Ráckevén.8
A rendszerváltás után, 1990-ben került sor Danilo Krsztity püspök beiktatására, aki már ténylegesen elfoglalhatta a budai szerb ortodox püspöki trónt. Elindult az egyház kártalanítása, melynek keretein belül a budai egyházmegye visszakaphatta számos iskolaépületét, valamint a lebontott tabáni székesegyházért és püspöki palotáért anyagi kártérítésben részesült. Az egyházközségekben megindulhatott a hitoktatás, a templomok zömét renoválták. Danilo Krsztity halála után a budai püspökök névsorába Lukijan Pantelity püspök került. Intézkedéseivel a megüresedett parókiák élére papokat állított.
Román egyház
A mai magyarországi román ortodoxok ősei az oszmánok kiűzése után telepedtek be azokba a helységekbe, ahol ma találjuk őket. Mint már említettük a trianoni Magyarországon rekedt román ortodox parókiák felet a nagyváradi, illetve az aradi püspök fennhatósága alá tartoztak.
A román ortodox egyházközségek 1946-ban Gyulán egyházi kongresszust tartottak, ahol semmisnek nyilvánították az 1940-ben hozott határozatokat, és újra kinyilvánították román jellegüket. A Bukaresti Román Patriarchátus a magyarországi román egyházközségből vikariátust alakított ki, amelyet az aradi román püspök irányított. 1999-ben a vikariátust püspöki rangra emelték, így megalakult a Gyulai Román Ortodox Egyházmegye a következő egyházközségekkel: Hajdú-Bihar megyében Darvas, Körösszakál, Körösszegapáti, Mezőpeterd, Vekerd és Zsáka, Békés megyében Battonya, Békés, Békéscsaba, Csorvás, Elek, Gyula, Kétegyháza, Méhkerék, Pusztaottlaka, Sarkadkeresztúr, Csongrád megyében Magyarcsanád és Szeged, valamint Budapest.9
Bolgár egyházszervezet
A két bolgár egyházközség 1916-ban alakult Budapesten, illetve Pécsett. 1931-ben felépült a budapesti bolgár ortodox templom, mely később a Nyugat-európai Bolgár Egyházmegye székhelye is lett. Alapszabályának megfelelően a magyarországi bolgár ortodox egyház fő célja:
1. bolgár ortodox hit terjesztése és megőrzése,
2. a bolgár kisebbség-identitás megőrzésének elősegítése,
3. a hívők vallási igényeinek teljes körű kielégítése az érvényes ortodox vallási kánonok szerint.10
Magyar ortodox egyház
Továbbra is megoldatlan maradt a magyar egyházközségek, valamint a görög alapítású parókiák kánoni helyzete. Rendezésükre több próbálkozás is született: a konstantinápolyi patriarchátus terve, a budai püspökség elképzelése és a moszkvai patriarchátus megoldáscsomagja. A tárgyalások egészen 1949-ig tartottak, sokszor párhuzamosan az érintett egyházközségek és az említett egyházak között, valamint e három ortodox egyházszervezet között is.
A budapesti görög alapítású egyházközség javaslatára a konstantinápolyi patriarchátus a budapesti egyházközség görög parókusát, Hilarion Vazdekasz archimandritát szerette volna püspökké szentelni. Joghatósága alá az összes görög alapítású egyházközség, valamint a magyar jellegüket kimondó parókiák tartoztak volna. Itt jegyezzük meg, hogy a görög alapítású egyházközségek egészen az 1930-as évekig, sőt tovább is a Budai Szerb Ortodox Püspökség alá tartoztak, melynek keretén belül bizonyos hallgatólagos autonómiát kaptak. Többségük helyzete a 2. világháború után rendezetlen maradt, hiszen kötelékük a budai egyházmegyével meglazult. Vazdekasz archimandrita 1947-ben elhagyta Budapestet, így a hozzá fűzött terv is kútba esett.
A budai szerb püspökkel folytatott tárgyalások 1945-49 folyamán tartottak. Egy szűkebb bizottság egyházrendezési tervezetet dolgozott ki, amelynek értelmében az összes magyarországi ortodox parókia a budai püspök joghatóságát ismerné el. A püspökségen belül három vikariátus létezett volna: szerb, román és magyar. A görög alapítású egyházközségek írásos megkeresésére Zubkovics György többek között a következőt válaszolta: „Felkérem tehát nevezett hat se nem szerb, se nem román egyházközségeinket minden félreértést kizáró módon nyilatkozzanak, hajlandók-e ősi alapító levelük és alapszabályaik alapján szerénységem atyai juriszdikciója alá magukat újból helyezni”. A levél következő részében ezt olvashatjuk: „megjegyzem azonban, hogy ezen elhatározásomat függőben kell tartanom azon egyházközségekkel szemben, amelyek magukat magyar jellegűnek tartják, illetve tartani óhajtják (különösen a magyar liturgikus nyelv önkényes és alapszabály-ellenes bevezetésével), mert ezeket éppen egyes egyházközségek állítólagos kérelmére a moszkvai és az összes oroszok patriarchája őszentsége óhajtja juriszdikciója alá venni. Mindaddig, míg ezen magyar jellegű egyházközségek hovatartozása tekintetében a szerb és román patriarchátusok a moszkvai patriarchátussal meg nem egyeznek, juriszdikciómat ezekre egyelőre függőben kell tartanom.”
Ebből a levélből kitűnik, hogy a budai szerb püspök csak a hat görög alapítású egyházközséget lett volna hajlandó újra egyházi joghatósága alá vonni. Ez a hat: Budapest, Kecskemét, Szentes, Karcag, Miskolc, Gyöngyös. 1948 júniusában a szerb, a román és a moszkvai pátriárka között megállapodás jött létre, hogy a magyarországi ortodox egyház felett a budai püspök gyakoroljon kánoni felügyeletet. A három magyar eredetű parókiát illetően a budai püspöknek az volt a véleménye, hogy kánoni hovatartozásukról később szülessen meg a döntés.
Az orosz egyház először 1946 nyarán küldte ki Nesztor munkácsi püspököt, hogy tudakozódjon a magyarországi ortodox egyház helyzetéről. Természetesen a magyar kormány is beavatkozott a magyarországi ortodoxia körüli kánoni huzavonába, és véleményünk szerint diplomáciai úton – feltételezhető Moszkva áldásával – szorgalmazta, hogy a magyar jellegű egyházközségek felett az orosz egyház gyakoroljon kánoni joghatóságot. Itt kell megemlítenünk, hogy a hosszas tárgyalásokat megunva a budapesti magyar ortodox egyházközség parókusa püspökválasztó zsinatot hívott össze Budapesten, hogy magát püspökké választassa. A budapesti görög alapítású egyházközség pedig már felvette a kapcsolatot a hajdúdorogi görög katolikus püspökkel „valamilyen speciális uniálási forma megtalálása érdekében”.11 1949. november 15-én Alekszij patriarcha juriszdikciója alá vonta a magyar ortodox egyházközségeket, valamint a budapesti orosz egyházközséget. Ma a magyar ortodoxok a Moszkvai Patriarchátus alá tartoznak a Bécsi-Budapesti Orosz Egyházmegye keretein belül, kivívták maguknak a magyar istentiszteleti nyelv jogát.
A Konstantinápolyi Patriarchátus Exarchátusa
A Beloianniszban élő görögök számára a kilencvenes években parókia létesült és templom épült. Evvel a magyarországi ortodoxia még egy egyházszervezettel bővült. Bécs görög metropolitája felvette a „Magyarország exarchája” titulust, jelezve, hogy a Konstantinápolyi Patriarchátus szeretné a kánoni oltalma alá vonni az összes ún. görög alapítású egyházközséget. Hosszú pereskedés kezdődött a templomok és egyházi épületek hovatartozását illetően. Néhány egyházközség (Kecskemét, Szentes, Karcag) maga deklarálta, hogy szeretne a konstantinápolyi egyházhoz tartozni. Döntésük, szerény véleményünk szerint aggályos, de kétségtelen, hogy a hazai ortodox egyházaknak minél előbb rendezniük kellene az egymás közti viszonyukat a hazai ortodoxia jövője érdekében.
Összegzés
A hazai ortodoxia – mint láthattuk – nem egységes egyházi fennhatóság alatt éli mindennapjait. Ám ez nem azt jelenti, hogy ne lennének a hitben, tanításban egységesek. Mégis sokszor felmerül a kérdés: Miért ne lehetne, hogy az összes magyarországi ortodox egyházközség egy juriszdikció alatt éljen? Bizonyára ez mindenképpen rendezné a magyarországi ortodoxok egyház területi és adminisztratív egységét, azonban kérdéses, hogy a más nemzetiséghez tartozó ortodoxok mennyire éreznék, és mennyire érzik egyáltalán a magyarországi ortodoxia mielőbbi egységének fontosságát. A másik nagy kérdés, hogy melyik ortodox egyház hivatott ennek az egységnek a létrehozására? A Konstantinápolyi Patriarchátus bizonyára a „primus inter pares” elvére hivatkozna. Mivel a konstantinápolyi pátriárka első az egyenlők között a pátriárkák sorában, ez alapján jogot formálhat a világban szétszóródva élő ortodox diaszpóra egyházi felügyeletére, így a magyarországira is.
A budai szerb püspök arra hivatkozik (hivatkozhatna), hogy a budai püspökség a legősibb a magyar államtól elismert ortodox egyházmegye a mai Magyarország területén. Láttuk, hogy Zubkovics püspök tervet is készített az 1920-as években ennek az egységnek a megvalósításáért. Véleményünk szerint talán a megoldás egy magyarországi autonóm, majd később független érsekség felállításában rejlik. Az érsekség három püspöksége a hazai román, szerb és magyar görög, bolgár, orosz egyházközségekből állna. Természetesen tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy a hazai ortodox nemzetiség egyházak legfelsőbb egyházi fórumai a püspöki zsinatok erről hallani sem akarnak. Ma a hazai nemzetiségi ortodoxia számára legnagyobb veszélyt a többségi nemzetbe való beolvadás és az egyházközségek kihalása jelenti. A szerb és román közösségek demográfiai adatai egyes községekben kétségbeejtőek. Számításaim szerint néhány évtized múlva néhány közösség kihalásra van ítélve. Gálity Lyubinkó, néhai hercegszántói parókus erről így vélekedik az egyházközség História Domusában: „Ma közösségünk számára a legnagyobb veszélyt az elvándorlás, a vegyes házasságok és az asszimiláció jelenti. ”12 A saját, még publikálatlan számításaink a hercegszántói parókus szavait igazolják. Az elvándorlás erről a parókiáról olyan méretet öltött, hogy a hívők száma 20 év alatt megfeleződött. Míg 1972-ben a hívők száma 220 volt Hercegszántón, addig 1992-re 120-ra zsugorodott, 2002-ben pedig csupán 80 főt számlált az egyházközség.13 Egy másik közösségben, a medinaiban, az elvándorlás mellett a termékenységi mutatók voltak igen kedvezőtlenek. Sok család utód nélkül halt ki, egyrészt mert nem kötöttek házasságot, másrészt mert kevés gyermeket hoztak a világra. A szegedi és Budapest környéki közösségekben nem az elvándorlás okozta a hívők számának csökkenését, hanem a házas termékenység alacsony mutatói, illetve az erőteljes asszimiláció. Mivel a nemzeti egyházak ragaszkodnak saját nemzetiségi nyelvű istentisztelethez, néhol görcsösen megakadályozva a magyar nyelv részleges bevezetését, így elveszítik azokat, akik már nem beszélik őseik nyelvét. Természetesen néhány szerb ortodox templomban hallhatunk magyar nyelven is a liturgia egyes részeit, ennek száma elenyésző.
Az etnofiletizmus, azaz a nemzetiség ápolása fontosabb, mint az ortodox hit. Ez jellemzi a mai nemzetiségi ortodox egyházakat. Reméljük, hogy a hazai ortodoxia végre közösen keresi majd az utat a magyarországi ortodox egyház fennmaradásának érdekében.
Jegyzetek
1 DUJMOV Milán: A Szerb Ortodox Egyház története Magyarországon. In: A keleti kereszténység Magyarországon. Szerk.: DONCSEV Tosó és SZŐKE Lajos. Budapest, 2007. 71. p. (A továbbiakban: DUJMOV, 2007.)
2 BALOGH Margit-GERGELY Jenő: Egyházak az újkori Magyarországon. Budapest, 1996. 105. p. (A továbbiakban. BALOGH-GERGELY, 1996.)
3 BERKI Feriz: Az orthodox kereszténység. Budapest, 1984. 141. p. (A továbbiakban: BERKI, 1984.)
4 M. PANDÚR Julianna: A magyarországi bolgár ortodoxok. In: A keleti kereszténység Magyarországon. Szerk.: DONCSEV Tosó és SZŐKE Lajos. Budapest, 2007. 97-98. p. (A továbbiakban: M. PANDÚR, 2007.)
5 BERKI, 1984. 144-147. p.
6 BALOGH-GERGELY, 1996. 102. p.
7 DUJMOV, 2007. 80. p.
8 Patrijarh srpski German. (Évkönyv German pátriárka húsz éves pátriárkává való megválasztása tiszteletére.) Beograd, 1978. 39-41. p.
9 MISKOLCZY Ambrus: A magyarországi román ortodoxok. In: A keleti kereszténység Magyarországon.
Budapest, 2007. 84-85. p.
10 M. PANDÚR, 2007. 98. p.
11 BERKI, 1984. 155. p.
12 A hercegszántói egyházközség História Domusa 1972.
13 Az adatokat a História Domusban leírtakra és saját összeírásaimra alapozom.