1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 1. (Kecskemét, 2001)

Tóth Ágnes (szerk.)

1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára

Hercegszántó

Október 27.

– Bajáról tüntetők érkeztek a faluba, főleg a bajai tanítóképző első évfolyamos hallgatói voltak köztük. Részt vett a tüntetésen Nagy Ferenc, Varga Sándor, Keresztes Ferenc, Nagy Péter, Kiss Szabó Ferenc és Vöő Sándor is. Követelték a vezetők leváltását és a kommunista jelképek eltávolítását. Keresztes Ferenc a földművesszövetkezet épülete előtt lévő vörös csillagot leverte.

– Megalakult a forradalmi bizottság, melynek Sirok György lett az elnöke. Tagjai: Andrási József, Kőhegyi Mihály, Mándity Mátyás, Kelecsényi István, Mándity József és Túri József. Túri Józsefet megválasztották jegyzőnek. A forradalmi bizottság eltávolította Dujmov István vb-elnököt és Orha István vb-titkárt. Túri József misét mondatott a kommunista rendszer összeomlásának örömére.549

November eleje

– Nagy Béla irányításával fegyvert kapott Bajáról a községi nemzetőrség.550

– Az Új Barázda-, a Hódunai Dózsa- és a Felszabadulás Téesz kimondta feloszlatását.551

*

Andrási József: Hercegszántón született 1901-ben. Anyja neve Aladics Klára. A forradalom alatt tagja lett a községi forradalmi bizottságnak. Részt vett a tanács vezetőinek leváltásában. A megtorlás során preventív őrizetbe vették.552

Kelecsényi István: Kiskőszegen született 1920-ban. Anyja neve Kler Anna. Iskolai végzettsége 6 elemi. A forradalom alatt tagja lett a községi forradalmi bizottságnak. Részt vett a tanács vezetőinek leváltásában. A megtorlás során preventív őrizetbe vették.553

Keresztes Ferenc: Dávodon született 1918-ban. Anyja neve Vida Katalin. Foglalkozása önálló földműves. A forradalom alatt részt vett a felvonuláson, követelte a kommunista vezetők lemondását. A földműves-szövetkezet előtti vörös csillagot eltávolította. A megtorlás során kétszer is preventív őrizetbe vették.554

Kiss Szabó Ferenc: Hercegszántón született 1920-ban. Anyja neve Kiss Ilona. Iskolai végzettsége 6 elemi. A forradalom alatt részt vett a felvonuláson, követelte a kommunista vezetők lemondását és a vörös csillagok eltávolítását. A megtorlás során kétszer is preventív őrizetbe vették, és rendőri felügyelet alá helyezték.555

Kőhegyi Mihály: Hercegszántón született 1897-ben. Anyja neve Mancsek Rozália. Iskolai végzettsége 6 elemi. 1945 előtt rendőr őrmester volt. A forradalom alatt tagja lett a községi forradalmi bizottságnak. Részt vett a tanácsi vezetők leváltásában. Kinevezték a községi rendőrőrs parancsnokának. A megtorlás során kétszer is preventív őrizetbe vették.556

Mándity József: Hercegszántón született 1914-ben. Anyja neve Horváth Éva. Iskolai végzettsége 5 elemi. A forradalom alatt tagja lett a községi forradalmi bizottságnak. Részt vett a tanács vezetőinek leváltásában. A megtorlás során preventív őrizetbe vették.557

Mándity Mátyás: Hercegszántón született 1923-ban. Anyja neve Balatinácz Magdolna. Foglalkozása földműves. A forradalom alatt tagja lett a községi forradalmi bizottságnak. Részt vett a téeszek feloszlatásában. A megtorlás során kétszer is preventív őrizetbe vették.558

Nagy Ferenc: Hercegszántón született 1913-ban. Anyja neve Vida Katalin. Iskolai végzettsége 6 elemi. A forradalom alatt részt vett a felvonuláson, követelte a kommunista vezetők lemondását és a vörös csillagok eltávolítását. Nem indult ellene eljárás.559

Nagy Péter: Nagybaracskán született 1931-ben. Anyja neve Földvári Anna. Iskolai végzettsége tanítóképző. A forradalom alatt a tanárok között végzett szervező munkát, leváltották Durányi János iskolaigazgatót. A megtorlás során preventív őrizetbe vették, és 1958 júniusáig rendőri felügyelet alatt állt.560

Sirok György: Hercegszántón született 1906-ban. Anyja neve Német Erzsébet. Iskolai végzettsége 6 elemi. Foglalkozása önálló földműves. 1945 előtt tagja volt az FKgP-nek. A forradalom alatt a községi forradalmi bizottság vezetőjének választották, és tagja lett a járási forradalmi bizottságnak. Részt vett Dujmov István vb-elnök és Orha István vb-titkár eltávolításában. Követelte az elvett földek visszaadását. A megtorlás során kétszer is preventív őrizetbe vették, és rendőri felügyelet alá helyezték.561

Túri József: Hercegszántón született 1901-ben. Anyja neve Aladics Klára. Iskolai végzettsége gimnáziumi érettségi. 1945 előtt jegyző volt. A forradalom alatt megszervezte, és tagja is lett a községi forradalmi bizottságnak. Részt vett a tanács vezetőinek leváltásában. Visszakérte elvett ingatlanjait. A megtorlás során internálták.562

Varga Sándor: Dávodon született 1918-ban. Anyja neve Horváth Erzsébet. Iskolai végzettsége 5 elemi. A forradalom alatt részt vett a felvonuláson, követelte a kommunista vezetők lemondását. Nem indult ellene eljárás.563

Vöő Sándor: Hercegszántón született 1923-ban. Anyja neve Orbán Katalin. Iskolai végzettsége 5 elemi. A forradalom alatt részt vett a felvonuláson, követelte a szovjetek kivonását és a vörös csillagok eltávolítását. Nem indult ellene eljárás.564

 


Jegyzetek

549 TH V-150-364. 164.

550 TH V-150-364. 164.

551 BK.MÖL XXIII. 2. a. sz.n. irat. Feljegyzés Baja járás községvezetőinek helyzetéről. 1956. december 1.

552 TH V-150-364. 164.

553 TH V-150-364. 165.

554 TH V-150-364. 166.

555 TH V-150-364. 166.

556 TH V-150-364. 164.

557 TH V-150-364. 165.

558 TH V-150-364. 164.

559 TH V-150-364. 166.

560 TH V-150-364. 166.

561 TH V-150-364. 152.

562 TH V-150-364. 165.

563 TH V-150-364. 166.

564 TH V-150-364. 166.