Honfibú és bírvágy

Egy jó baloldalra pedig nagy szükség volna – összegez a honfibútársaság valamelyik tagja a kormányhoz igen közel álló tévécsatorna nem kevésbé közel álló műsorában. Ez a mondat szinte minden olyan összetételű vitaműsorban elhangzik, amelyikben legalább egy kormánypárti ember ül. Nem sorolom fel, hogy mondjuk, Gajdicstól G. Fodorig kik is borongtak már el azon, miért nincs jó baloldal. Ráadásul teszik mindezt ijesztően magas szellemi pulpitusról: ők túllépve pártérzelmeken, már az ellenoldal bajait is magukénak érezve búsonganak, mert a kisajátítási láz olyan hőfokú, hogy már az ellenzék baja is az övék.

Egyszer a búsongásból ocsúdva föltehetnék már azt a kérdést is, miért nincsen nálunk rendes jobboldal.

Vagy, hogy pontosabban fogalmazzak: miért nincs rendes konzervatív oldal. Azzal aligha van elintézve minden, hogy „Magyarországon jobboldali kormányzás van”. Mert ilyen van másutt is, Ausztriától kezdve Svájcon keresztül Hollandiáig. De ahogy látom, az osztrák jobboldali kormányzásban és a magyar jobboldali kormányzásban annyi a közös, hogy egyik országban sem a baloldal kormányoz. Más közös vonást nem látok. Ugyanez elmondható az összes jobboldali kormányzású ország és Magyarország közötti viszonyról, további lényeges hasonlóság szinte nincsen.

Sorolhatom a konzervatív értékeket a tulajdon védelmétől kezdve a törvény előtti egyenlőségen keresztül az azonos versenyhelyzetig, nehezen találok akár csak megközelítőleg Svájchoz, Ausztriához hasonló szilárdságú hazai jogbiztonságot. Nehezen tudok elképzelni olyan szituációt, amikor ezekben az országokban egyik napról a másikra megváltozna a felsőoktatási intézmények egész rendszerének tulajdoni helyzete, ráadásul úgy, hogy a döntéshozó testületekben jóformán kivétel nélkül a kormányhoz közeli emberek foglalnak helyet. Itt nem az a kérdés, megteheti-e a parlament kétharmados többségét birtokló jobboldali frakciószövetség, hanem az, hogy ez a parlamenti tarolás vajon nevezhető-e konzervatív szemléletűnek vagy jobboldali értékvilágnak. Nyilván semmiképpen sem. Ez és az ehhez hasonló döntések az eldurvult hatalommánia döntései, amilyenek legutoljára az úgynevezett kommunizmusban voltak, szemléletüket illetően legalábbis.

A kapitalizmus egyik alapeleme a gazdasági szereplők azonos versenyhelyzete és általában is a piaci biztonság. Miközben ideidézem a fenti beszélgetők jámbor óhaját, hogy kellene egy jó baloldal, fölteszem a kérdést, megfelelő-e a jobboldal olyan országban, ahol a kormányzásnak lényege, hogy hat-hét kiválasztott nyeri a pályázatok túlnyomó többségét. Ahol naponta sérül a piaci szereplők azonos versenyhelyzetének jóformán összes szempontja. Ahol az ország ebből is fakadóan közpénzekből fölpumpált gazdagokból és az egyről kettőre lépni képtelen leszakadtakból áll. Hol az a kormányzat által szavakban képviselt polgári erény, ami ezt a lehetetlen vagyoni különbséget akár csak enyhíteni próbálja? – már persze strukturálisan és rendszerszerűen, nem pedig, amint történik most is, választás előtti évben, hirtelenjében kiosztott olyan pénzekkel, amelyekről eddig nem beszélt a kormányzat. A jobboldali kormányzás ideája az erős középréteg, amelyik bátran vállalkozik, bízik saját erejében, mert bízhat az erős és kiszámítható jogrendszerben. De ez a középréteg nem létezik, mert nem láthatja sem a biztos jövőt, sem a megbízható jogrendszert. Mindennapos ellenfele a kormányzati protekcionizmus, a politikai megbízhatóságon alapuló pályázati struktúra, hivatalt az kap, aki már bizonyította lojalitását. Lásd a kulturális élet egészét, Demeter Szilárdtól L. Simon Lászlóig. Már említeni is szégyen, hogy miközben kiszárad a Velencei-tó, a kormány a természet imádata jegyében vadászati világkiállítást rendez, és miközben Európa egyik legérdektelenebb nemzeti futballbajnokságát látjuk tele külföldivel, egyre nagyobb befogadóképességű stadionokat épít.

Ami pedig a büszke és tetteit vállaló polgár eszményét illeti, emlékeztetek a kormányfő egy néhány nappal ezelőtti parlamenti válaszára. Szilágyi György jobbikos képviselő felemlegette, miből telik a kormányfőnek egy „kacsalábon forgó kastély építésére Hatvanpusztán”. Orbán erre úgy reagált: „Nálunk az a szokás, hogy a gyerekek nem beszélnek bele a szülők dolgaiba”, utalva ezzel korábbi állításaira, miszerint nem ő, hanem apja, Orbán Győző építkezik a területen (Telex). Semmi köze veje gigantikus üzleteihez, és általában semmi köze az Orbán család vagyonosodásához. Egyedül a felesége sárazsadányi szőlőtulajdonához volt, az ügyben még tanácsokat is osztogatott állami pénzek tekintetében. Azt is csak azért ismerte el, mert kiszivárogtak róla a jegyzőkönyvek. Megjegyzem mellékesen, ha kormányfő lennék, és látnám, hogy az apám többszintes magánbirodalmat épít, szólnék neki, hogy ezt már ne csinálja. De hát ez ízlés kérdése.

Elfogadom, hogy kellene egy jobb baloldal, de miféle jobboldal ez? Hol vannak az erények, az őszinteség és a becsület? Egyelőre csak honfibú meg bírvágy. Ezeket látni.