444.hu, 2024. augusztus 2.
UJ PÉTER
205.1. Mélyrepülésanalízis: a szuverenista gazdaságpolitika szerteágazó lehetőségei
205.1.1. Nemrég ugyebár megnyerte a venezuelai „választást” – szörpríz! – Madúró Miklós kétszeres Chavez-díjas és háromszoros Csalez Lopez-aranykoszorús posztneopszeudokommunista diktátor, aki nem is annyira spin- már, mint amennyire klasszikus, bár tömeges kivégzéseket még nem rendez. Kell-e mondani (nem kell!), mekkora nagy barátságban is van ővele a mi Szijjártó Péterünk, mert a mi Péterünk ugyebár ilyen alakokkal szeret haverkodni, a legjobb, ha kicsit véres is a kezük. (Készpénz, mindig.)
Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy ez a vér dolog azért kézen-közön fölvethető, most is voltak halálos áldozatai a nyilvánvalóan elcsalt választásokat követő tüntetéseknek. Dehát a feszültséget – ezt alighanem Szijjártó Péter, és a Maduro-győzelmet csont nélkül elismerő elvtársak: az oroszok, irániak, Kína, Irán, Kuba, Észak-Korea, Szíria, Nicaragua, Honduras, Bolívia, mindösszesen: remek barátaink, kifogástalan demokráciák és eszmatársaink is megerősíthetik – természetesen külföldről szítják, a venézellenes, hazaáruló, a szuverenitást fenyegető ellenzék, a dollárjobboldal.
Az még kevésbé meglepő tehát, hogy a magyar kormány megvétózta a venezuelai választást (csalást) bíráló EU-nyilatkozatot, nem is lenne szép, ha Szijjártó barátait bírálgatnánk, mégis egy rendes, mélyen szuverenista, patriotisztikus, tiszteletre méltó országról van szó, nem valami balti latorállamról vagy ukrajnoid LMBTQ-CIA-anarchiáról.
205.1.2. Kedvenc közgazdász-publicistám, Noah Smith tök véletlenül, pláne akaratlanul rámutatott még az orbáni és a madurói rendszer néhány rokon vonására. Smith a venezuelai gazdaság egészen példátlan összeomlását elemzi, elutasítva mind az amerikai jobboldal mind a bal ideologikus magyarázatait. (A jobboldali magyarázat: a szocializmus sosem működik. A baloldali, még sokkal eszementebb érvelés, egyenest a NY Timesból: a venezuelai szocializmussal csak egy baj van, hogy kapitalista.)
205.1.3. Először is közli ezt a megrázó ábrát:
Az egy főre jutó nemzeti jövedelem Chavez majd Maduro (Chavez 1999-től 2013-ig, haláláig volt elnök, utóda, Maduro értelemszerűen 2013 óta van hatalomban) alatt a második világháborút követő évek szintjére esett vissza Venezuelában. 18 000 dollárnál magasabb értékről 6000 alá, tehát harmadolódott hét év alatt. Talán jobban fogalmat alkothatunk arról, mennyire drámai visszaesés ez, milyen egészen súlyos hatása lehet az emberek mindennapi életére, ha visszaemlékszünk, hogy a rendszerváltás utáni két évben az alig tíz százalákos visszaesés az egy főre GDP-ben milyen életszínvonalesést, és eképpen milyen mély társadalmi traumát okozott, vagy hogy a rettegett Bokros-csomag alatt valójában nem esett vissza ez a szám, csupán stagnált egy-két évig, majd lassan növekedni kezedett, az 1998-as magyar GDP (egy főre jutó) már több mint tíz százalékkal volt magasabb, mint az 1995-ös, mégis valami egészen drámai korszakként maradt meg a kollektív emlékezetben ez a néhány év.
205.1.4. Smith arra jut, hogy leginkább három tényező vezetett a világ egyik legnagyobb kőolajkészletével rendelkező országának gazdasági összeomlásához:
– Inkompetens politikai beavatkozás az állami olajvállalat működésébe.
– Rengeteg magánvállalkozás kisajátítása és államosítása.
– Állami árszabályozás az infláció leszorítására. (Ársapkák.)
Milyen ösmerős kis pontok ezek.
Vajon mit gondolhat erről korunk nagy, piacbarát közgazdasági koponyája Orbán Rasi?
205.2. Látogatóban Grétegenéknél – beveszi vagy nem veszi?
205.2.1. Nem nagyon szoktam itten más hazai lapok publicisztikáit ajánlgatni, de most, illetve a múlt héten a Magyar Narancsban Eörsi Mátyás olyasmit írt meg, amit január óta én is próbálnék a magam kicsikét talán szétesettebb módján magyarázni újra és újra, miszerint Orbán év elején turbó fokozatra kapcsolt külpolitikai fontoskodása, botránykeltései, ámokfutása nem egyszerű túlmozgásos feltűnősködés, pláne nem félvállról vehető vagy kinevethető bénázás, hanem nagyon is végigggondolt, és eddig elég jól működő stratégia Brüsszel „bevételére”.
205.2.2. Orbán számára nem feltétlenül az a siker, amit a nem cinikus, nem hatalommániás, nem amorális – tehát: normális – emberek sikernek gondolnak. És végképp nem azonos az ország és Orbán érdeke, ahogy az egyre világosabban kiderül a direkt gazdasági károkat okozó hatalmi terjeszkedés egyre fájdalmasabb eredményeiből. Ezekről a fontos fogalmi különbségekről rendre megfeledkezünk. (Nem véletlen, így van kitalálva a hatalmi nyelvjáték.)
205.2.3. Eörsi cikkének alapállítása, hogy a Make Europe Great Again szlogen (mint a magyar soros elnökség jelmondata) nem egyszerű trollkodás vagy fricska, hanem a fent emlegetett stratégia része, nagyon jól kitalált eleme. Három fontos és jó gondolat a cikkből (bár idézhető lenne hat vagy akár kilenc is, érdemes elolvasni):
„Csakhogy Orbánnal nem az a baj, hogy ostoba, és nem is az, hogy nincs több ötlete »Európa bevételére«. Ugyanis van neki. Ennek ékes bizonyítéka a »Patrióták Európáért« pártszövetség létrehozatala, miután Giorgia Meloni pártcsoportja, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) kikosarazta. Ennek az új frakciónak a megalakulása akkor is teljesítmény, ha az európai szélsőjobb valójában nem tudott a korábbinál nagyobb befolyásra szert tenni, legfeljebb átrendezte a sorokat. A korábban is Putyin tenyeréből evő pártok ma is Putyin európai hangjai, csak már nem az Identitás és Demokrácia nevet viselik.”
(…)
„Orbán célját ismerjük: ez Brüsszel bevétele. Az európai parlamenti választáson nem sikerült, de mint tudjuk, a meccsnek akkor van vége, amikor Orbán nyer. Márpedig a magyar elnökség ritka jó fegyvert ad a kezébe Brüsszel és Európa »bevételére«, s nap mint nap azt látjuk, hogy ezt a fegyvert használja is.”
(…)
„Az Egyesült Államok elnökét a magyar soros elnökség alatt választják meg, s ha Trump nyer, nem lepődnék meg, ha a beiktatásakor a Capitolium lépcsőin kiemelt helyen látnánk majd Orbánt, a fő szövetségest, aki nem a Fideszt, még csak nem is Magyarországot, hanem az egész Európai Uniót képviseli majd. A soros magyar elnökségnek ekkor már ugyan vége lesz, sőt, mint tudjuk, Orbán az elnökség alatt sem képviseli az Uniót – de kit fog ez érdekelni akkor, amikor a világ minden kommentátora az Európai Unió éppen leköszönt elnökeként fogja azonosítani? Vajon nem ez lesz az óriási fricska Európa vezetőinek? Ti ezt soha nem tudtátok elérni. A világ egyik nagy befolyású vezetőjének hisz mindenki, ergo az is vagyok!”
És ha így lesz, ha nem, ez nekünk még nagyon-nagyon sokba fog kerülni. Eddig is rengeteg pénzbe, elmondhatatlanul sokba került.
Attól tartok, erről még lesz szó. Elég.
205.3. Kereszty András 1947–2024
205.3.1. Néhány órával azután érkezett a halálhír, hogy a múlt heti hírlevél kiment: 81 éves korában elhunyt Kereszty András újságíró, szerkesztő, a Népszabadság egykori főszerkesztő-helyettese, a Népszava és a Griff volt főszerkesztője.
205.3.2. Szily kolléga közölte nálunk a hírt, tulajdondonképpen őt is Kereszty indította el a pályán, amikor fölvette a Népszavához, ahogy egyébként engem is Kereszty indított el, négy évvel korábban.
205.3.3. 1990-ben Kereszty vezetésével (felügyelete alatt) indult el a Népszabadság első újságíróképző-gyakornoki programja, a Népszabadság Stúdió. Több százan keveredtünk oda az első évfolyamba, néhány hét után pár tucatnyian maradtunk, aztán végül öten-hatan, akik évtizedekre megragadtunk a sajtóban.
Tulajdonképpen Kereszty volt az első igazi újságíró vagy inkább úgy mondom, az első hírlapíró, akivel találkoztam. És valahogy mindig is ő maradt a leghírlapíróbb hírlapíró nekem. Olyan volt már a megjelenése is. Mintha az Elnök embereiből lépett volna elő: a nadrágtartó, a zakó, a szemüvegkeret. Washington Post, hetvenes évek eleje.
Nekünk ő volt nagy főnök, a Washingtont megjárt guru, aki tudta, hogy kell újságot csinálni. Hónapokkal voltunk a rendszerváltás után, nemcsak nekünk huszonegy-két éves pályakezdőcskéknek, de jóformán senkinek sem volt fogalma igazán, hogyan is működik a demokratikus sajtó demokratikus társadalomban. (Most meg már megint nem tudjuk, de ezt most hagyjuk is.)
Kereszty, úgy tűnt, tudta, mit kéne csinálni. Elhittük neki, hogy tudja.
Volt benne lendület, volt vízió, talán néha több is, mint amennyit ilyen-olyan kompromisszumokkal kezelni tudott volna a környezete.
205.3.4. Az is sokat elárul, hogy nagyon hasonló emlékeim vannak arról a néhány évről, amíg együtt dolgoztunk, mint amilyenekről Szily kolléga írt: „Vicces, laza, okos ember volt, pompásan sztorizott és egyáltalán nem volt betojva a néha fegyverrel mászkáló, szándékosan fenyegető aurát árasztó milliárdostól. Az újságírásról pedig pont úgy gondolkodott, mint bármelyik nyugat-európai vagy amerikai tudósító, akit a Financial Timesnál végzett munkám miatt megismertem.”
Én nem dolgoztam a FinTimesnál, és nem ismertem nyugati tudósítókat (és a Népszabadságnál nem volt fegyverrel hadonászó tulajdonos sem, szerencsére), de mindig valami ilyesmit éreztem. És ahogy visszaemlékszem: Keresztytől soha a büdös életben nem hallottam semmilyen politizáló, ideolgizáló okoskodást, csak úgynevezett szakmai típusú érveket, szempontokat, utasításokat. Tudom, szinte kínosan hangzik ma már az ilyesmi. Itt tartunk.
Alig négy hónapja, március 15-én, a MÚOSZ sajtónapi ünnepségén találkoztunk utoljára. Egykori laza eleganciája megkopott ugyan, de ugyanolyan energikusnak, ötletekkel telinek tűnt, mint három évtizede.
