Pesti Hírlap – 1937-12-04 / 276. szám
Kártérítés fizetésére kötelezte a Kuria a nagybaracskai képviselőválasztás meghamisítóit
A Kuria Térfi-tanácsa pénteken hirdetett itéletet abban a perben, amelyet Mojzes János független kisgazdapárti képviselő inditott gróf Teleki János volt nagybaracskai képviselő és a nagybaracskai választókerület választásának három vezetője ellen.
Emlékezetes még, hogy a választás során kilenc szótöbbséggel gróf Teleki Jánost jelentették ki képviselőnek. A közigazgatási biróság megállapitotta, hogy hamisitások, visszaélések történtek, ezért gróf Teleki Jánost megfosztotta mandátumától és azt Mojzes Jánosnak itélte oda. Ezenfelül a közigazgatási biróság a hamisitások miatt több választási funkcionáriust, igy a választási elnököt is évekre megfosztotta a politikai joguk gyakorlásától.
Mojzes János ezekután 11.325 pengős pert inditott gróf Teleki János, valamint három társa, Gádorfalvy Meyer Márton községi jegyző, szavazatszedő bizottsági elnök, Fejes Ferenc gyöngypusztai kántortanitó és Major Sándor bátmonostori kántortanitó ellen, mert Teleki időközben ilyen összegü képviselői fizetést vett fel, amely — felfogása szerint— őt illette volna meg.
Az alsóbiróságok elutasitották Mojzes keresetét.
A Kuria most az alsóbiróságok itéletét részben megváltoztatta és Gádorfalvi Meyer Márton választási elnökkel, valamint Fejes Ferenc választási jegyzővel szemben megállapitotta a kártéritési kötelezettséget. Az itélet szerint ugyanis a gyöngyöspusztai választási irodában ők hamisitották meg a választási jegyzéket és ezzel huszonhét szavazatot szereztek gróf Teleki Jánosnak, ami elégséges volt arra, hogy őt kilenc szavazattal megválasztott képviselőnek jelentsék ki. A Kuria szerint a magánokirathamisitás magánjogi vétség is, tehát kártérités alapja lehet.
A kár összegét a törvényszék ujabb tárgyaláson fogja megállapitani.