Pesti Hírlap – 1936-06-21 / 141. szám
Megsemmisítették gróf Teleki János mandátumát
A közigazgatási biróság Mojzes Jánost jelentette ki nagybaracskai képviselőnek. — Sulyos büntetések hamisitásokért és törvénysértésekért.
Szombaton ismét sulyos itéletet hozott a közigazgatási biróság egy választási panasz alapján. Megsemmisitette a nagybaracskai választást és odaitélte a választókerület mandátumát az ellenzéki jelöltnek, akit a biróság megállapitása szerint, törvénybeütköző módon, szabálytalan eszközökkel, hamisitások árán ütöttek el a mandátumtól. A közvélemény megdöbbenéssel vesz tudomástarról, hogy magas birói székből — rövid egymásutánban, ki tudja hányadszor —, ujból sulyosan megbélyegző itélet hangzott el arról a választási rendszerről, amely lehetővé teszi, hogy törvénysértések döntsék el a képviselőválasztások sorsát.
Választások megsemmisitése ilyen arányokban. mint most történik, minden bizonnyal példa nélkül áll a magyar választások történetében. Ezt a figyelmeztetést tudomásul kell vennie annak a többségi pártnak is, amelynek szervezkedési módszereiről mostanában annyi kritika hangzik el az országgyűlés mindkét Házában és egyebütt is. Bizonyos, hogy a legutóbbi választás közismert tulkapásaiban és erőszakoskodásaiban megnyilatkozó eszközök, amelyek most megelevenednek a sorozatos lesujtó birói itéletekben, nem tesznek jó szolgálatot annak az általános óhajnak, hogy a politikai helyzetben enyhülés következzék be.
*
A közigazgatási biróság szombaton hirdette ki itéletét a nagybaracskai kerület mandátuma ellen benyujtott petició ügyében: gróf Teleki János NEP-képviselő mandátumát megsemmisitette és dr. Mojzes Jánost nyilvánitotta ki a kerület képviselőjének.
Nagybaracskán az általános választás gróf Teleki Jánosnak juttatta a mandátumot, aki a választási elnök megállapitása szerint kilenc szavazattal kapott többet, mint ellenfele, dr. Mojzes János, a független kisgazdapárt jelöltje. Mojzes választói panaszt adtak be a választás ellen a közigazgatási biróságnál, a visszaélések, törvénytelenségek egész sorát hozták fel panasziratukban és kérték a választás eredményének kiigazitását. A közigazgatási biróság dr. Torzsay-Biber Gyula elnöklésével hónapokon át tárgyalta a peticiót és a bizonyitási eljárás befejezése után szombaton hirdette ki itéletét.
Rendkivül nagy érdeklődés nyilvánult meg az itélethirdetés iránt, és Torzsay-Biber Gyula elnök zsufolt padsorok előtt ismertette a biróság itéletét. Eszerint a közigazgatási biróság a nagybaracskai választás ügyében a választást védők áltál Mojzes János választójogának és választhatóságának felfüggesztése iránt benyujtott kérelmet elutasitja, ezzel szemben helyt ad a panaszosok kérelmének és a választásnak azt az eredményét, amely szerint Teleki János grófot választották meg országgyűlési képviselőnek, kiigazitja és Mojzes Jánost jelenti ki a nagybaracskai kerület megválasztott képviselőjének.
A biróság kötelezi gróf Teleki Jánost és a választásvédőket, hogy Pfeiffer Zoltánnak, a panaszosok képviselőjének 9800 pengő költséget 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett fizessenek ki.
A közigazgatási biróság Mayer Márton és Fejes Ferenc szavalatszedő küldöttségi elnökök választójogát és választhatóságát 5—5 évre, Major Sándor választójogát és választhatóságát pedig két évre felfüggeszti. Az itéletet a biróság az érdekelt felekkel, a képviselőházzal és Bácsmegye alispánjával közli.
Az itélet kihirdetése után az elnök hozzákezdett az indokolás ismertetéséhez. Mindenekelőtt előadta, hogy a Mojzes János érdekében peticionáló Hefner Antal és társai azt kérték a közigazgatási biróságtól, hogy 1249 szavazatot adjon hozzá Mojzes szavazataihoz, mert ekkora volt azoknak a választóknak a száma, akiket nem engedtek törvényesen leszavazni. HefnerAntal és társai — mondja az indokolás — hivatkoztak különböző törvénytelenségekre és szabálytalanságokra, amelyek a választások alatt történtek. Ismertette az indokolás ezután azokat a kifogásokat, amelyeket Teleki János hivei emeltek Mojzes Jánossal szemben. Teleki hivei Mojzes választójogának felfüggesztését kértek, mert szerintük Mojzes etetett-itatott a választáson, megfélemlitette a bácsmonostori segédjegyzőt, telefonon befolyásolta Mándy János szavazatszedő küldöttségi helyettes elnököt. Teleki hivei szerint Mojzes szavazataiból 549-et le kell számitani, 1100 szavazatot pedig még Teleki szavazataihoz kell hozzáadni.
Akik nem szavazhattak le.
Mojzes és Teleki hivei panasziratainak ismertetése után az indokolás ezeket mondja:
— A közigazgatási biróság az ügy egész elbirált anyagának beható vizsgálata alapján a következőket állapitotta meg:
Barna István bácsmonostori lakost és társait jogosulatlanul ütötték el a szavazástól, Vida Istvánt és társait a szavazás idő előtti lezárásával ugyancsak jogosulatlanul akadályozták meg abban, hogy leszavazzanak. A Major Sándor szavazatszedő küldöttségi elnök bünperében kihallgatott tanuk igazolták, hogy törvényellenesen, idő előtt zárták le a szavazást és csendőrökkel zavarták el a választókat, akik még szavazni akartak. Mayer Márton szavazatszedő küldöttségi elnök pedig Fejes Ferenc szavazatszedő küldöttségi jegyzővel együtt meghamisitotta az ugynevezett rovatolási iveket. Bár jogerős birói itélet e hamisitványról nincs, a közigazgatási biróság mégis tényként állapitotta meg, hogy a hamisitás megtörtént, mert ezt tények és tanuk igazolják.
Meghamisitott szavazó ivek.
A hamisitás ugy történt, hogy miközben Győrpusztáról Nagybaracskára vittek az iveket, Csákalján meghamisitották azokat, itt uj iveket készitettek, amelyekből kihagyták Mojzes szavazóit, akiket azután Teleki iveibe irtak be. De olyan szavazókat is beirtak Teleki iveibe, akik egyáltalán nem szavaztak. Feltünőnek tartja a közigazgatási biróság, hogy Mayer Márton szavazatszedő küldöttségi elnök és Fejes Ferenc azt vallották hogy nem emlékeznek a történtekre, holott kétségtelen részük volt a hamisitásban.
Tényként állapitja, meg a közigazgatási biróság azt is, hogy ifj. Kern János Mojzes-párti vezetőembert egy jelentéktelen bűncselekmény gyanuja miatt letartóztatott a csendőrség és csak a választás napján délután hat órakor, amikor a záróra már ki volt tüzve, bocsátotta szabadon, holott ifj. Kern János letartóztatása teljesen indokolatlan volt, mert szökésétől tartani nem kellett.
,,Sulyos törvénytelenségek.”
Mindezek megállapitása után a közigazgatási biróság a Teleki Jánosra leadott szavazatokból huszonöt szavazatot elvont, nyolcvannyolc szavazatot pedig Mojzes Jánosnak itélt meg és azt állapitotta meg, hogy 104 szavazattöbbség jelentkezik Mojzes javára.
Ami Teleki hiveinek panasziratát illeti, az azokban foglalt panaszok bizonyitását részben mellőzte a közigazgatási biróság, mert nem találta bizonyitásra alkalmasnak azokat, amire pedig lefolytatta a bizonyitást, az nem vezetett eredményre az eljárás során.
Végül az itélet indokolása foglalkozott azzal, miért kellett felfüggeszteni Mayer Márton szavazatszedő küldöttségi elnök és Fejes Ferenc szavazatszedő küldöttségi jegyző és Major Sándor szavazatszedő küldöttségi elnök választójogát. A felfüggesztés a választójogi törvény 128. szakaszában foglalt rendelkezések alapján történt. Mayer és Fejes választójogát azért függesztette fel a maximális időtartamra: öt—öt évre a biróság, mert eljárásukban sulyos törvénytelenségeket talált, és Mayer Fejes eljárásának törvénysértő szándékos és tudatos volta és az abban megnyilvánuló lelkiismeretlenség teljes mértékben indokolja, hogy választójogukat és választhatóságukat a maximális időre függessze fel a közigazgatási biróság.