Pesti Napló – 1935-09-15 / 210. szám

— Súlyosan terhelő vallomások a bátmonostori választási elnök ellen. Bajáról jelentik: A bátmonostori szavazatszedőbizottság elnökének, Major Sándornak ügyében szombaton déli két óráig folytatta Linzer tanácselnök a tárgyalást. Negyven tanut hallgattak ki, akik valamennyien Major Sándor ellen vallottak, különösen az asszonyok, akik a csendőrök túlkapásairól is panaszkodtak. A tárgyalás végén az elnök megkérdezte a királyi ügyészt és a védőt, óhajtanak-e bizonyításkiegészítés céljából újabb tanukat beidéztetni. A védő kijelentette, hogy csak héttőn tud újabb tanukat bejelenteni, az ügyész pedig nem óhajtott bizonyításkiegészítést. A tárgyalás folytatását hétfőn reggel kilenc órára tüzték ki. Ez alkalommal újabb negyven tanut hallgatnak ki és a déli órákban valószínüleg ítéletre kerül a sor. Az ítélettel tulajdonképpen eldől annak a peticiónak a sorsa is, amelyet dr. Mojzes János hívei adtak be és amelynek tárgyalását a közigazgatási bíróság már ki is tüzte. Major Sándor bűnügye különben csak kis része annak a hatalmas ügytömegnek, amely a választással kapcsolatban az igazságszolgáltatást foglalkoztatja. Mojzes János feljelentése alapján eljárás indult Radányi Frigyes garai főjegyző és Éberhardt István garai községi bíró ellen, akiket azzal vádolnak, hogy négyszáz szavazót nem engedtek az urna elé. Hasonló feljelentés érkezett Vermes Vince hercegszántói és Sasváry György csátaljai főjegyző ellen. Mayer Márton györgypusztai községi aljegyző és Fejes Ferenc györgypusztai tanító, valamint két társuk ellen, akiket tizenkétrendbeli közokirathamisítással vádol az ügyészség, azért indítottak eljárást, mert kilenc ívet összetéptek, újakat állítottak ki és a vád szerint az ellenzéki szavazókat úgy vezették rá az ívekre, mintha a kormánypárti jelöltre szavaztak volna.