Élet és Irodalom,
LXVIII. évfolyam, 28. szám, 2024. július 12.
KOVÁCS ZOLTÁN
Miután Orbán Viktor hálálkodva megköszönte Vlagyimir Putyinnak, hogy „ezekben a nehéz időkben” is két nap alatt volt hajlandó fogadni őt – sokáig Orbán maga sem tudta eldönteni, milyen minőségben volt is a Kremlben –, megjegyezte, lassan elfogynak azok az országok, amelyek mind a két háborúban álló féllel tudnak beszélni, sőt, lassan Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, aki mindenkivel tud beszélni.
Ez így, természetesen, nem igaz. Orbán ugyan két és fél év háború után hajlandó volt szóba állni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akivel amúgy jóformán az összes európai állam vezetője korábban találkozott már, Putyinnal viszont az a baj, hogy vele ritka kivétellel nem akarnak találkozni az európai vezetők. Vagyis Putyinnak nagyon is érdeke, hogy szóba álljanak vele, más kérdés, hogy Orbánon kívül nemigen van ilyen. Alig akad. Az eseményről megjelent magyar kormányközlemény igen büszkén még azt is hangoztatja, hogy 2009 óta már tizennegyedik alkalommal találkoznak. Ez feltehetően világcsúcs.
Kisebb zavart okozott, hogy a találkozó előtti nyilatkozata szerint Putyin úgy volt értesülve, hogy Orbán az Európai Unió soros elnökeként érkezett Moszkvába. Orbán eleinte látványosan elsumákolta, hogyan is érkezett. Nyilatkozataiból az derült ki, hogy ő maga is ebben a hitben szeretné érezni magát, de aztán, józan mértéktartás: mégis úgy állapodott meg saját magával, hogy látogatása bilaterális jellegű volt.
Erős kezdés az unió soros elnökétől: Kijiv, Moszkva, Peking, aztán Washington. Az értékelés igen eltérő, volt, aki szerint ez Orbán első igazán jelentős világpolitikai sikersztorija, volt, aki szerint nem egészen. Rácz András Oroszország-szakértő a közösségi oldalán írt, többek között azt: „Moszkvában Putyin egyértelműen közölte, hogy a háborút Oroszország a saját feltételei mentén fogja befejezni, hiába próbál közvetíteni Orbán Viktor. Ergo, a »békemisszió« valójában véget is ért, hiszen úgy nemigen lehet közvetíteni, ha az egyik fél nem hajlandó tárgyalni. Szóval, bár nagyon jól indult a hét Orbán kiyivi útjával, de aztán a moszkvai vizittel lényegében tragikomédiába fulladt.” A nemzetközi politikai élet sem hagyta szó nélkül a súlyos esetet. Csehország külügyminisztere, Jan Lipavský így fogalmazott az X-felületén: „Miközben hasznos idióták Putyinnal a békéről hadoválnak, ő gyerekkórházakra küld rakétákat. Épp egy NATO-csúcsra tartok, ahol egy olyan hosszú távú stratégiát szorgalmazok, amellyel megállíthatjuk Oroszországot. Nem adhatjuk meg magunkat az agressziónak.”
Orbán folyamatosan mondja, hogy a békéért dolgozni kell. Ez nyilván igaz, de bármilyen nagy rössel érkezett Ukrajnába is, Oroszországba is, gyakorlatilag üres volt a keze. Zelenszkijnek azt javasolta, akár időlegesen, de kössön fegyverszünetet. Vagyis azt kérte az ukrán elnöktől, amit Zelenszkij minden korábbi nyilatkozatában a leghatározottabban elutasított: országa honvédő háborút folytat, a béke feltétele, hogy az agresszor vonuljon ki. Putyintól valamivel kevesebbet kért, ahogy politológusok mondják, inkább elvi éllel közelített. Így nyilatkozott a találkozó után: „A háború most már megtöri a gazdasági teljesítőképességünket, és a versenyképességünknek is árt. Az elmúlt két és fél évben megtanultuk, hogy dialógus és diplomáciai csatornák nélkül nem lehet elérni a békét. A béke nem magától lesz, azért dolgozni kell, ennek a módozatait tárgyaltam meg az elnök úrral.”
Az elnök úr pedig a módozatok megtárgyalásának keretében kifejtette, hogy először is négy megye átengedését kéri, az meg világos, hogy az így megmaradt Ukrajnát oroszbarát bábkormánnyal igazgatná. Orbán ilyen pakkal indult tovább a türkökhöz. Vagyis gyakorlatilag üres kézzel érkezett, és úgy is távozott. Mi maradt ebből? Két férfiember zavarba ejtő találkozása. Mint utóbb kiderült, Zelenszkijjel még csak korrekt sem volt, mert nem említette, amit pedig még az ilyen öncélú és átgondolatlan úgynevezett békemisszió keretében is illene, hogy Kiyiv után Moszkvába siet, egyenesen a Kremlbe. Ahogy Jimmy énekelte húsz éve, hát milyen az ilyen?
De hát voltaképpen miben bízhatott Orbán, amikor útnak indult? Abban biztos lehetett, hogy a békét illetően semmit nem ér el, abban viszont igaza van Török Gábornak, hogy megmutatta magát a világnak. Ez sikerült. A világ még a politika iránt érdeklődő része láthatta a magyar miniszterelnököt megbízás nélküli ügyvitel keretében. Az unió vezetői egy hete nem győznek elhatárolódni Orbántól, tekintettel arra, hogy az uniót külpolitikai kérdésekben a külügyi és biztonságpolitikai főképviselő vagy a tanács elnöke képviseli. Orbán pillanatnyilag egyik sem. Tartalmilag pedig az uniós állásponttal Orbán pont amúgy is szembemegy (igyot protyiv). Vagyis ha egyszer majd végleg eldönti, milyen minőségben volt Putyinnál, és úgy határoz, hogy soros elnökként tisztáznia illik, mit kellene képviselnie.
Most azonban egyelőre ott tart, nem mondhatja el soros elnöki székfoglaló beszédét sem. Az Európai Parlament menetrendje olyannyira sűrű az EP-választások júniusra csúszása miatt – szól az indoklás –, hogy a magyar kormányfő nem tud majd beszédet mondani a testület alakuló ülésén. Az Euronews uniós forrásai szerint Orbán nem tudja bemutatni a Tegyük újra naggyá Európát (Make Europe Great Again – MEGA) mottójú elnökségi programját az első plenáris ülésen. Orbán Viktor jelezte ugyan szándékát, hogy a július 16–17-i alakuló ülésen beszédet mondana, azonban a parlament elnöksége visszautasította a kérést, mondván, erre nem találtak a parlament napirendjében üres idősávot. Lehet emlegetni az unió brüsszeli urait, Sorost meg az aktuálisan kijelölt ellenséget, ez az egész az országra nézve szégyen. Orbán tisztában van azzal, hogy az unió belső szabályrendszere gyenge, igazából nem tudnak a magafajta akcióhősökkel tenni semmit. A szabályokat annak idején normális élethelyzetekre dolgozták ki, és ha volt szabálysértés, olyan szintű volt, amit a rendelkezésre álló jogszabályokkal rendezni lehetett. Arra, hogy jön valaki, aki az unió alapértékeivel szembemenetelve, a háborút nem háborúnak látja, az agresszort nem nevezi néven, akárhányszor ül is le vele tárgyalni, nem számított senki.