Élet és Irodalom,

LXVIII. évfolyam, 27. szám, 2024. július 5.

KOVÁCS ZOLTÁN

Miközben a magyar miniszterelnök fáradhatatlanul küzd gyengülő uniós befolyásának szinten tartásáért, ennek érdekében Patrióták Európáért néven lázasan szervezi az unió parlamentjének szélsőjobbos frakcióját, Franciaországban ugyanilyen hévvel igyekeznek centrista és fél-baloldali erők megszervezni az ellenállást, hogy legalább ne kétharmaddal győzzön Marine Le Pen pártja, a szélsőjobbos Nemzeti Tömörülés. Mint az már ismert, az első fordulóban 76 mandátumot osztottak ki. A maradék 601 választókörzetben második forduló lesz. 190 körzetben kettő, 307-ben három, 5 körzetben négy képviselő jutott be a második fordulóba. A Le Monde adatai szerint 129 helyen léptek vissza az Új Népfront jelöltjei (szinte kivétel nélkül Macronék javára), 81 helyen pedig az Együtt jelöltjei (elsősorban a baloldali jelöltek javára). A visszalépések miatt nem kizárt, hogy sem a Nemzeti Tömörülésnek, sem a többi pártnak nem lesz abszolút többsége. „Hét napunk van arra, hogy elkerüljük a katasztrófát Franciaország számára”, jelentette ki Ra­phaël Glucksmann, aki az európai parlamenti választásokon a Szocialisták listavezetőjeként indult.

Az várható volt, hogy a június eleji uniós választás valamennyire változtat a korábbi erőviszonyokon, de messze nem változtatott annyit, mint amennyit a magyar kormányfő remélt. A vezető uniós pártfrakciók aránya lényegében változatlan, egyedül a liberálisok vesztettek igazán, de mondhatni, maradt minden a régiben. Ráadásul épp a Fidesz az a párt, amelyik a következő ciklusban kevesebb képviselőt küldhet. Mint szintén köztudott, a Fideszt egyik frakcióbansem látják szívesen, ugyancsak általános vélekedés szerint azért, mert jelenléte mindenhol több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz. Orbán nekilátott tehát a számára maradt utolsó lehetőség megjátszására: összegyűjteni azokat, akik ilyen-olyan okok miatt sehova se kellettek. Ebből lett a Patrióták Európáért nevű kezdemény, létrehozását néhány napja jelentette be a magyar kormányfő, Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt elnöke, és Andrej Babiš, a cseh ANO párt vezetője.

Általános vélekedés szerint alapvetően szélsőjobbos és Európa-ellenes frakció lesz. Már ha lesz belőlük frakció. Valamilyen biztosan összejön, ehhez hét ország huszonhárom képviselője kell. Nem egyszerű egy ilyen tákolmányt összeütni, de nem is lehetetlen. Hogy is mondta a bizakodó Orbán? Egy olyan politikai formációt hoznak létre, ami „hasítani fog, és nagyon gyorsan az európai jobboldal legnagyobb frakciója lesz”. Most azonban csak három párt a tagja, nyilván csatlakozik még hozzá más is, a jobboldalon mindig akad egy-egy magányosan ücsörgő megszállott, kiélezett helyzetekben jelenlétük tiszta haszon. Van hova nyúlni. Ez a méltatlan helyzet föltűnő már. Egyik mértékadó lap úgy fogalmaz: „a frakció lerombolja a liberális demokráciát, növelve a bizonytalanságot az unióban”. Más vélemény szerint az új frakció nem befolyásolja az európai politikát, mert a frakcióban egyedül Orbán van kormányzati pozícióban.

A magyar kormányfő azonban láthatóan elemében van, bizonyos szempontból eljött az ő ideje: kedvére halászhat a zavarosban. Ezt tette a Brexit idején, a migránsválság közepette, az orosz–ukrán háború minden pillanatában, csak most az a gond, amit nyilván ő is lát, hogy egyre kisebb a játéktere. A bővizű folyó kanálisra szűkült. Az elején még a Néppártban kavart, sok-sok frakciótárs jótékony takarásában. Csinálta, amíg tudta, aztán megunták és kirakták. Egy ideig várt, és úgy gondolta, 2024-ben eljön az ő ideje. Nem jött el. Most a Néppárthoz képest kisebb körletben ügyeskedik, de operál tovább rendíthetetlenül. A politikai Noszty Feri: csak egészség legyen, meg egy kis tűrhető kártyajárás.