HVG, 2024/27., 2024. július 4.
TÓTA W. ÁRPÁD
Sajnos azért nem jár támogatás, hogy tudtam előre, mi lesz az országos babavárás vége. Hogy megint azok fognak jól járni, akik ostobán, meggondolatlanul és mohón haraptak rá a horogra. És ismét azok állják a számlát, akiknek több eszük volt. Láttuk a devizahitelnél: azok pénzéből kellett kimenteni a hitelkárosultakat, akik nem ugrottak bele, mert számoltak azzal, hogy esetleg elszalad a frankárfolyam. Hát most a boldogság kék madara repült el. És viszi a tízmilliókat, gyöngyöző kacagással!
Pedig milyen jó ötletnek tűnt, nem? Hát nem. Aláírni pénzért, hogy együtt maradunk és csinálunk három gyereket? Mégis ki tesz ilyet? Elég sokan megtették persze, pedig az egész program abszurd. Viszont ötvenmillió, az ugye szép összeg. Vannak, akiknek az egyetlen esélyük lakásvásárlásra. És friss házasok között nem illik felhozni, hogy ennek a kapcsolatnak esetleg pár éven belül vége lesz, nulla gyerekkel és övcsatok hajigálásával. De ettől még nagyon is reális lehetőség. És akkor mi lesz? – kérdem az ifjú párt a pap bal válláról, diszkrét szarvakkal a fejemen. Jön a számolgatás, hogy ütjük-vágjuk-csaljuk-gyűlöljük egymást, de ha asztalt bontunk, akkor tízmilliókat bukunk? Úgyhogy inkább legyártjuk azokat a gyerekeket, ha undorodva is?
A családtámogatási politika – amit többek között Novák Katalin szokott volt magasztalni ámbráscetszerű mosolyával – gyökeresen beteg rendszer. Tipikus esete annak, amikor odafent a gyíkemberek elképzelik, hogyan működhetnek az emberi kapcsolatok. Az eszményeiknek ellentmondó adatokat, kutatásokat, szociológiai trendeket lesöprik, elvégre keresztény ország ez. Holtomiglan-holtodiglan, ásó-kapa-nagyharang, meszelt ház, fészekalja gyerek, kutya, szigorúan puli, pumi vagy kuvasz. Sose veszekszünk, ülünk a kandallónál. Így élnek a magyarok, miután megesküdtek templomban, utána pedig nagy lagzit csaptak nyúljás pacallal, citerazene mellett.
Aki meg nem így él, az nem is érdemel gondoskodást. De hát az emberek nem így élnek, és nem csak azért, mert ez nem keresztény ország. Nyilvánvaló volt, hogy ez a terv elvérzik. Úgy is lett: ebből nem lett semmivel se több gyerek. Az irgalmatlan pénzszórás az elsődleges célját nem érte el. A gyerekvállalás, úgy tűnik, valami misztikusabb, de legalábbis bonyolultabb jelenség a jachtvásárlásnál. Az tényleg olyan, hogy letesszük a pénzt, és hozzák a hajót. A gyerek valahogy másképp lesz. Tán a gólya hozza.
Arra viszont tökéletesen megfelelt a program, hogy az égbe emelje az ingatlanárakat. És ezzel jól megszívassa azokat, akik nem vállaltak felelőtlenül kötelezettséget, hanem a biztonságos, nehéz utat választották: összekaparják anélkül, hogy zaciba adnák a leendő gyereket. Mint minden efféle támogatás, ez is automatikus áremelkedést hozott, nemcsak az ingatlanoknál, hanem építőanyagban és szakmunkában. Közismert, magától értetődő mechanizmus ez. Csak már megint készen volt a kommunikációs terv, mielőtt bárki benyöghette volna a kormányülésen ezt az apró mellékhatást. És szokás szerint ügyeltek arra is, hogy a projekt a gazdag családokat támogassa a legnagyobb mértékben. Nem volt például felső értékhatár. Hát kit kéne a közösből kitömni, ha nem azt, akinek van pénze?
A csok és a babaváró több embernek ártott, mint ahánynak használt. A kockázatot nem vállalók adójából támogatta a vakmerőket, a többieknek pedig elérhetetlenné tette a saját lakást. Szép munka! És ne felejtsük: ez ennek a 14 éves kurzusnak az egyik fő vívmánya. Ezt lobogtatják, amikor igazolni próbálják minden aljasságukat; erre mutogatnak, ha belekérdezünk, mit is tettek a nemzetért.
Hányan nem teljesítették a feltételeket? Hány hitel ketyeg le éppen úgy, hogy a házasság, amire felvették, már rég felbomlott? Vagy még épp haldoklik, de gyereket már egyik fél sem akar a másiktól? Az MNB jelentése szerint körülbelül a hitelfelvevők egyharmada járt így – eddig. És láss csodát: néhány hete jött ki a törvény, amely ezt a bibit hivatott betapasztani. Akkora méltányossági eljárások lesznek, hogy az új építésű fal adja a másikat!
A devizahiteleknél ezt még muszáj volt normatívan megoldani, így a végtörlesztéssel esetleg élhetett a belső ellenség is. Most már minden jó kezekben lesz: a büntetések elengedéséről a kormányhivatalok döntenek. A jó ispán urak. De a cél világos: elkerülni a tömeges nekikeseredést a bedőlő hitelek miatt. Semmi kétség: a gyerek nélkül, elváltan jelentkező csok-károsultak röhögve fognak elsétálni a végén, leszámítva néhány népellenes elemet, aki röhögő fejet rakott a lombkoronasétányra. A többség nyereséggel száll ki. Gazdagabban egy lakással vagy házzal, lekötelezve, hálásan. És nem nekünk lesznek hálásak, akik kifizettük.
Aztán kesereghetünk tovább a magyarok siralmas pénzügyi tudatosságáról. És kezdhetjük tervezni a következő nagyszabású programot. Nem kell ezt cifrázni babával meg ingatlannal. Vegyél fel kölcsönt, amit aztán nem tudsz visszafizetni. De megmentünk, mert sok van belőled. Az lesz a neve, hogy hülyeváró hitel!