Kell-e nekünk kreativitás?

Eredetileg a jógyerekség-fetisizmusról akartam írni mint a magyar politikai élet súlyos, sőt gyógyíthatatlannak látszó betegségéről. De erről inkább máskor, mert még ki sem tisztult a kép a választási és kampányizgalmak után, s jött egy újabb, talán fontosabb hír.

Nem az, hogy a magyarok most már hivatalosan az EU szegénységi listájának végére kerültek; ehhez most nem tudom összeszedni a retorikai képességeimet. Hanem az, hogy a magyar diákok nem elég kreatívak.

Egészen pontosan: a 15 éves fiatalok teljesítménye nem éri el az OECD átlagát a kreatív gondolkodást mérő mutatóban. Ez derült ki a most nyilvánosságra hozott 2022-es PISA-felmérésből.

Az OECD teljes neve Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, a fejlett országokat egyesíti, amelyek elkötelezték magukat a demokrácia és a piacgazdaság mellett (Kína és Oroszország nem tag, Magyarország valahogy benne maradt).

A PISA, vagyis a tanulók teljesítményét mérő nemzetközi program az OECD felméréssorozata. A matematikán, szövegértésen, természettudományokon kívül először 2022-ben értékelték a kreatív gondolkodást. A magyar tanulók ez utóbbi ágban az OECD-mezőny alsó felében végeztek, átlagosan 31 ponttal, bár el kell ismerni, hogy ez picivel jobb eredmény, mint az összes szomszéd országé (Szlovákiáé pl. 29; hogy milyen lenne Ausztriához viszonyítva, azt nem tudni, mert Ausztria a kreatívgondolkodás-felmérésben nem vett részt).

Mint minden esetben, ha valamilyen nemzetközi összehasonlításban Magyarországra nézve kedvezőtlen adat jön ki, automatikus a válasz, hogy nem kell vele törődni, mert Rossz A Módszertan. A nemzetközi felmérések módszertana olyan, mint a bíró bármely világversenyen, bármely sportágban: mindig a magyar kárára téved vagy csal. Így van berendezve a kozmosz, nincs a teremtett világban vesztes, csak mi.

A metodika ezen értelmezésben azért rossz, mert a kreativitást nem lehet mérni, ez afféle humán értelmiségi lilaműköd-gerjesztés. Ha az illetékesek most kezdenek csak foglalkozni vele, akkor nyilvánvalóan újabban találták ki a nyugati egyetemi világban, arról pedig tudjuk, amit tudunk.

Nos, a nyugati egyetemi világban 2000 óta sok és egyre több a dühítő fejlemény, de a kreatív gondolkodással már jóval az ezredforduló előtt és nemcsak humán értelmiségiek kezdtek foglalkozni.

És 1. a kreativitás létező dolog, ugyanolyan elfogadott pszichológiai fogalom, mint a tesztekkel mérhető intelligencia; az emberi agy egyik örvendetes képessége, ami új és értékes dolgok megalkotásában vagy nem egész új dolgok újszerű kombinálásában nyilvánul meg.

2. A kreativitásnak igenis vannak fokozatai, ezek ugyan egzaktul nem, de közös értékskála birtokában elég nagy biztonsággal összevethetők. Elég régóta vannak rá tesztek, nem csupán egy vagy kettő. A PISA új programjában, nagyon leegyszerűsítve, a kreatív problémamegoldás során felvetett ötletek sokféleségét, eredetiségét, használhatóságát, illetve a tanulóknak azt a képességét, hogy egymás ötleteit kritizálják és továbbfejlesszék.

3. Az OECD – azaz a legfejlettebb és legszabadabb országok – ez irányban képezett szakemberei nem a dolgozószobájuk magányában merengve, posztmodern filozófusokat olvasgatva találták ki a feladatokat és értékelési módjait. Hanem a nemzeti módszerek kiértékelése, kognitív laboratóriumi munka, kis léptékű próba-adatgyűjtések és nagyszabású gyakorlati kísérletek után véglegesítették a módszertant.

4. Ami még fontosabb: az OECD e programjának kulcsfogalma és egyszersmind a kreatív gondolkodás szinonimája az „out of the box” gondolkodás. Akármit mondanak a nyelvcsőszök, erre – mint, jellemzően, annyi más, üzlettel kapcsolatos fogalomra – nincs megfelelő magyar szó.  Azt jelenti, hogy valaki az elé kerülő problémát másként, a sémáktól elszakadva, új szögből nézve oldja meg. Az alappélda a „kilencpontos” feladat, amit annak idején a Kis Matematikusok Baráti Körében kevesen oldottunk meg időre: hogyan lehet a négyzet alakban elrendezett kilenc pontot négy egyenes vonallal összekötni.

Ami – a politikai szabadság és a piacgazdaság viszonyai között – a hétköznapi életre és a tizenöt évesek leendő életpályájára alkalmazva ezt jelenti (idézem az OECD anyagát): „A kreatív gondolkodás segíti a fiatalokat abban, hogy alkalmazkodjanak a gyorsan változó világhoz, amely rugalmas munkavállalókra tart igényt. A mai gyerekek olyan munkakörökben dolgoznak majd, amik ma még nem is léteznek, új technológiákat használnak majd újszerű problémák és a jövőben felmerülő kihívások megoldására.”

Ami, jól látható, pontosan az ellentéte a mai magyar köz- és szakoktatás azon alapelvének, hogy a gyereket egy életre be kell zárni egy adott szakmába, sőt munkakörbe (ezzel természetesen jár  együtt a kreatív gondolkodás visszaszorítása), és minél inkább meg kell nehezíteni, hogy felnőtt életében tanuljon, másfajta munkakörben dolgozzon, netán érvényesüljön. Kész csoda, hogy a folyamat 2022-ig csak ennyire haladt előre (vagy a mintát választották meg szerencsésen).

Magyarországon nem új technológiákat megtanulni képes, rugalmas munkavállalókra van szükség, és kreatívan gondolkodó vállalkozókra még kevésbé; hanem fegyelmezett kisemberekre, akik engedelmesen gürcölnek az EU legkisebb nettó jövedelmének fejében, addig sem kavarnak bajt. Minden más az uralmi elit politikai és gazdasági pozícióit veszélyeztetné. Az az érdekük, hogy tőlük független tényezők ne gondolkodjanak kreatívan.

És itt megpróbálhatok válaszolni arra, hogy miért éppen a 2020-as évek elején vezették be az új tesztet. Vagy ami ugyanaz: eddig miért nem?

Induljunk ki abból, hogy az OECD elsőrendűen gazdasági szervezet, éspedig, mondom harmadszor, a világ legfejlettebb és legszabadabb országainak szervezete. A tágabb értelemben vett Nyugaté. Amit a hidegháború idején szabad világnak neveztek. Ennek a Nyugatnak a XXI. század elején egyre erősebbek és elszántabbak a külső és belső ellenségei.

Szerintem mostanra érett meg a jövőről gondolkodó és döntésközelbe is jutó szakemberek fejében – a politikusokról nem mernék nyilatkozni – az a felismerés, hogy a Nyugat egy téren van lépéselőnyben az ellenségeivel szemben: ez pedig az, amit kreativitás néven foglalnak össze. Az eredeti gondolat, a tudás újító alkalmazása a problémamegoldásban, az ötlet és mások ötleteinek újító, értéket termelő kombinációja.

Gyárak nélkül (még) nem lehet meglenni, de a fejlődés motorja rég nem a feldolgozóipar, hanem a kreatív ágazatok szférája. Nem a sorozatban legyártott tárgyak mennyisége és modernsége, hanem az eredeti ötlet, ami sokkal nagyobb valószínűséggel születik meg a politikai és gazdasági szabadság feltételei között, mint zsarnokságban és politikai kapcsolatokon, avagy akaraton alapuló gazdaságban.

Ez az átalakulás a tágabb értelemben vett Nyugaton már folyamatban van, vagy lényegében megtörtént, és a társadalmak szerkezetének átalakulásához vezet. Megjelent, és – mint Thibault Muzergues állítja erről szóló könyvében – már a nyugati társadalmak negyedét-harmadát alkotja a városi, liberális kreatív osztály, s ennek vélhetően politikai folyománya is lesz előbb-utóbb.

A fejlett országok szervezetének szakemberei látják, hogy erre tart a világ. Magyarországon, a hatalmi piramis csúcsán vagy látják, vagy nem látják, de az eredmény szempontjából mindegy is: mindent megtesznek azért, hogy a folyamat elkerülje a Duna–Tisza táját. Az ellenzéki politikusok és híveik – tisztelet a könnyedén megszámolható kivételnek – a világból körülbelül a Facebookon naponta felröppentett témákat látják, amiken azon nyomban és jóízűen föl lehet háborodni.

Az, hogy a magyar fiatalok teszteredménye a kreativitást módszeresen gyilkoló politika ellenére nem rosszabb a környező országokénál, még némi reményt ad: e politika hatékonysága egyelőre  kétséges. Ha valaki fölébredne, talán meg lehetne fordítani a romlást. De fogadást nem kötnék a közeli ébredésre.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.