parameter.sk, 2024. június 8.
SZÉKY JÁNOS
Június 7-én, pénteken reggel a fideszes Szentkirályi Alexandra visszalépett a főpolgármester-jelöltségtől, így ha az esélytelen posztnyilas harmadikat nem számítjuk, két zöld jelölt fog megküzdeni egymással: Karácsony Gergely, akit a Párbeszéd nevű mikropárton kívül a rossz passzban lévő DK és a végromlás szélén támolygó MSZP támogat, illetve Vitézy Dávid, aki eredetileg Orbán oldalán tűnt fel, sőt egy időben államtitkár is volt, de most a szintén nem túl erős LMP áll mögötte.
Így az a helyzet állt elő, hogy hiába vezetett végig Karácsony a közvélemény-kutatásokban, könnyen veszíthet – ugyanis, legalább egy nyilvánosságra hozott felmérés szerint, ha Szentkirályi nem indul, akkor a nála most hajszállal népszerűbb Vitézyre többen szavaznának, mint Karácsonyra. És ki tudja, a Várszínháznak milyen nem nyilvános felmérései vannak még ezen kívül.
Szentkirályi visszaléptetésének nyilvánvalóan ez az oka: Orbánék nem vállalták a blamázst, hogy saját jelöltjük harmadik lesz, viszont ha Vitézy legyőzi Karácsonyt, amire a miniszterfeleség-szóvivő nem lenne képes, az számukra tiszta nyereség. Voltaképpen ez a cél: megértetni a budapestiekkel, hogy a kormányellenes csököny csak bajjal jár. Hogy ki a főpolgármester, mindegy, ebben a rendszerben harmadrendű kérdés, túl sok önálló hatalma nincs. A lényeg a szemléltetés: így jártok, ha ellenzékit választotok.
Politikatechnika szempontból hibátlan profizmusra vall, ahogyan Szentkirályival végigcsináltatták a Karácsony-ellenes negatív kampányt, s hogy ennek a hatalmas költsége – amit az adófizetők fedeztek – minél kisebb veszteséggel hasznosuljon, kivárták a legutolsó pillanatot, akkor vették csak le a tábláról. Miután sokan hónapok óta számítottak erre a lépésre. (Nem hiszem azonban, hogy Orbánék eleve így tervezték, ennyire nem agyafúrt játékosok, csak mivel elsöprő erőfölényben vannak, úgy látszik, mintha ennyivel okosabbak is volnának.)
Így viszont előnyükre fordíthatták a taktikai balfogást is, nem kellett Vitézyt besározni, úgyhogy fényes, majdnem makulátlan páncélban várhatja a viadalt, s a kampányból már nincs annyi hátra, hogy az esélyeit hathatósan ronthassák Karácsony spindoktorai (hadd használjam ezt az avíttas kifejezést).
Az esélyeket nem méricskélem, jósolni meg pláne nem vagyok hajlandó, most nézzük csak racionálisan, miért lenne érdemes szavazni egyik vagy másik politikusra. Tisztázzuk: nem akarok senkit befolyásolni, nem is tudok, és mint látni fogjuk, az se biztos, hogy van értelme. „Ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz, és az se kötelező” – szokta mondani anyám, amikor kamaszként döntéshelyzetbe kerültem. Szerintem ez a liberális gondolkodás alapja.
Maradjunk tehát a hűvös tárgyilagosságnál: Mi szól amellett, hogy mindegy, kit választ a budapesti polgár?
A főpolgármester a magyar választók egyhatodának (a nem demokratikus rendszerben) demokratikus eljárással (névleg) hatalomhoz jutott vezetője, egy olyan városé, ahol a magyar GDP csaknem 40 százalékát termelik meg, és amelynek sajátos érdekei vannak az ország többi részéhez képest (ostobaság Magyar Péternek az a kijelentése, hogy ez „mesterséges szembeállítás” – nem, ez az érdekek és ebből fakadóan a világkép legtermészetesebb különbsége, ebből kéne kiindulni a valódi várospolitikában). Nos, a jelek szerint egyik jelölt sem gondolja, hogy ennek a tisztségviselőnek saját jogán országos politikai tényezőnek kellene lennie.
A korrupciót a Zuglóban elhíresült Horváth Csabával fotózkodó Karácsony nem tudja megakadályozni. A Partizán vitájában azzal büszkélkedett, hogy alatta nem volt korrupciós botrány a Városházán. De közben a Rogán-média pontosan a fordítottját tolja, és hát ebben a világban, főként Magyarországon, botrány abból lesz, amiből csinálnak. (Nem adok linkeket.) És ha most győzne, nullához konvergáló saját pártháttérrel valószínűleg egy kiszámíthatatlan testületi többséggel együtt élve kellene polgármesterkednie. A korrupció elleni harcban, mondhatni, gyengék a fegyverei.
Vitézy pedig, akárhogy nézzük, egy olyan oldal csöndes támogatását élvezve lenne főpolgármester, aminek nem a bűne, hanem létformája a korrupció. Én nagyon bízom az emberekben, de azért vannak realitások, hogyan tartóztathatna föl egy szál újonc egymagában egy gőzhengert?
Ami demokráciáról, ezen belül a városi önkormányzat szerepéről Karácsonynak is, Vitézynek is tévesek a fogalmai. Karácsony nem akar változtatni a rendszeren, úgy véli, ez nem az ő dolga (holott a választóinak ez volna az érdeke)
Vitézynek pedig esze ágában sincs változtatni a rendszeren, mert hát annak gyermeke. Szerinte az a jó városvezető, aki jó kapcsolatot ápol a kormánnyal, mert akkor tud jó eséllyel pénzt szerezni a központtól. És ez így is van 2010 óta Magyarországon.
De minek az önkormányzat, ha fejlesztésre, sőt működésre is, a maradék igen kevés feladata puszta ellátásához (különös tekintettel a közlekedésre) csak a központi államtól képes pénzt kialkudni? Sőt rákényszerül arra, hogy kérjen, míg a központot semmi sem kényszeríti arra, hogy adjon, sőt az az érdeke, hogy megleckéztesse azokat, akik szembefordulnak vele?
Karácsony azért panaszkodik – a rendszeren belül maradva: joggal –, mert Orbán nem ad neki pénzt, sőt szolidaritási hozzájárulás címén még azt is elveszi, ami eddig járt. Nem helyben hagyják a személyi jövedelemadó vagy egyáltalán a központi adóbevételek X százalékát, hanem még külön meg is adóztatják a fővárost, testületileg, büntetésül, amiért aránytalanul nagy a hozzájárulása a nemzeti össztermékhez, vagyis a központi adókhoz.
Budapesten, mint mondtam, a GDP csaknem 40 százalékát termelik meg, miközben az önkormányzat bevételei nem érik el a GDP fél százalékát. Itt nem jól viselkedni kellene, nem is ügyesen alkudozni, mert azt nem lehet, sőt nem is csak panaszkodni: ezt a rendszert meg kell változtatni. De sem Karácsonyban, sem Vitézyben sem ködlik fel, hogy a helyi önkormányzatnak lehetne törvényben meghatározott normatív bevétele a saját polgárai adójából (mint 1990 és 2010 között volt, és mint a térség más országaiban ma is van), ami elég legalább a működéshez, és amit megkap, ha a fene fenét eszik is, akárki van kormányon.
Már mondtam, hogy mind a két jelölt zöld. Ez abszolút legitim politikai irányzat, nagyon szép célokkal, de akár egyetértünk a prioritásaikkal, akár nem, az tény marad, hogy pártjaik Magyarországon és ezen belül Budapesten a polgároknak csak kis százalékát képviselik és mozgósítják. Márpedig ha ez a két jelölt marad a páston, akkor a nem szélsőnacionalista választó kénytelen egyetérteni a prioritásaikkal.
Láthatóan egyik jelöltnek sincs tudomása arról, hogy egy város nem attól „élhetőbb” (valaki kitalálta ezt a szót, azóta minden oldalon ez dől a szájakból, a Fideszt is beleértve), hogy „zöldebb” (ez most a városházi szlogen), hanem minden várost a szabadon fejlődő, innovatív kis- és középvállalkozások emelnek föl. Az ő városukat hivatalnokok, ügyfelek, tanulók, nyugdíjasok és árnyas fák alá vágyó, unatkozó emberek lakják, akik szeretnek várostervező fantaszták által megálmodott „közösségi terekben” semmiségekről csevegni vadidegenekkel.
Jellemző például, hogy mindkét jelölt az ellenzék körében általánossá lett „lakhatás” terminust használja – ez arra utal, hogy a város mint politikai egység feladata volna, hogy a lakóinak szociális alapon megfelelő lakást juttasson. Valójában, a 21. századra, a fejlett világban – Magyarország hivatalosan ide tartozik – nem ez a tét. Hanem ha a város kellően vonzó, mert jobban lehet ott élni, mint máshol, akkor sokan szeretnének ott élni, s ez keresletet támaszt a lakáspiacon. És a keresletet vállalkozások kielégítik, mert ez nekik üzlet.
Budapest azonban nem növekszik, sőt elöregszik, és elköltöznek innen az emberek, köztük fiatalok, középkorúak és jobb módú idősek, mert a nagyvárosban nekik nem jobb élni – az üzleti lehetőségek, az élet elérhető javai s örömei nem ellensúlyozzák a kényelmetlenségeket. Budapest lakossága 2001 és 2022 között 1,759 millióról 1,671 millióra csökkent. Varsóé 1,610 millióról 1,863 millióra nőtt, de nem azért, mert az egyik város vezetése gondoskodik a lakhatásról, a másiké meg nem, hanem mert az egyik város dinamikusan fejlődik a vállalkozások jóvoltából, a másik meg nem.
Ezt az apróságot az egyetlen magyar milliós nagyváros vezetőjelöltjeinek ismerniük kellene; láthatóan nem ismerik. Nem tudom, melyikük kevésbé analfabéta a demokrácia, a piacgazdaság és a városi létforma ügyeiben.
Ahogy a várost a polgársága tudja fölemelni, amelynek gerincét kis- és középvállalkozók, menedzserek alkotják, a magyar politikai rendszert is legfőképpen a budapesti polgárság (autonóm középosztály) tudná megváltoztatni. Annak a megerősítéséért pedig Karácsony semmit sem tesz, tehát hozzájárul a gyengüléséhez. Igaz, Vitézy sem ígér semmit, ami erősítené.
Ha mindezt átgondoljuk: végül is mindegy, hogy Vitézy vagy Karácsony.
De ha választás, legyen választás. Mi szól Vitézy mellett?
Akármik (lesznek) Vitézy tervei, valószínűleg kapna rájuk pénzt Orbántól. Karácsony pedig valószínűleg nem. Ilyen a rendszer.
Vitézy – ezt közlekedési felelősként bizonyította – tud valamennyit javítani a városlakók életminőségén, Karácsony pedig nem. Most nem a Karácsonynak gyakran felhánytorgatott autósellenességről beszélek, hanem – csak két példa – a Nagykörút beszűkítésének irracionalitásáról a kiszámíthatatlanul keletkező és megszűnő kerékpárutakkal, ráadásul a nagyváros egyik legforgalmasabb biciklisfutár-útvonalán, a kétkerekűeket is veszélyeztetve; vagy a Blaha hosszan tartó felújításáról, a ciklus díszberuházásról, aminek valahogy nem látom a hasznát, se zöldet, se másmilyet.
Végül: mi szól Karácsony mellett? Egyvalami: ragaszkodik egy bizonyos kulturális és külpolitikai függetlenséghez, a tágabban vett liberális értékrendhez. És lehetséges, hogy ezektől a gesztusoktól, a kultúra és a liberális gondolkodás védett zugaitól búcsút kellene venni, ha Vitézy lenne a főpolgármester. Mondom, lehetséges, de korántsem biztos, és különben se jósoljunk. Ez több tényezőtől függ, amiket nem lehet előre látni. Ha a kedves budapesti olvasó rám hallgat, számolni se számol vele, de az se kötelező.
Remélhetném, hogy azt a réteget, amelyikből autonóm budapesti polgárság lehetne, kellő intenzitású pofonként érné a biztos befutónak hitt és megszokott Karácsony helyett Vitézy győzelme. De ahogy ebben a győzelemben nem vagyok biztos, úgy a hatásában sem. El tudok képzelni olyan forgatókönyvet, hogy egy hidegzuhany esetén a művelt ellenzéki közönség elmerülne a sebnyaldosásban. (Bocsánat a többszörös képzavarért.) És még jobban meg lenne győződve róla, hogy „Orbán tette ezt velünk”, ahelyett, hogy a saját rossz döntéseit, gyávaságát, tudatlanságát vagy önelégültségét bánná. Ahhoz soha senkinek sincs kedve.