hvg.hu, 2024. június 2.
RÉVÉSZ SÁNDOR
A száz évvel ezelőtti párizsi olimpián egy bohókás fickó a 400 m-es gyorsúszás előfutamának a végén mellúszásra váltott, még egy kicsit kapálózott is a közönség szórakoztatására. Ő volt Johnny Weissmüller, a csodaúszó, a 67-szeres világcsúcsdöntő, aki öt olimpiai arany és egy – vízilabdában szerzett – bronzérme után Tarzan-filmek tömegében hódította meg a világot. Elfogyasztott öt feleséget, és nyomorúságos körülmények között halt meg egy mexikói színészotthonban. Százhúsz évvel ezelőtt, 1904. június 2-án született Szabadfalván.
A magyar sajtóban régen is most is „magyar származású úszófenoménként” szokták őt emlegetni. (L. pl. Aradi Újság, 1923. július 25., 168 óra, 2008. augusztus 14.) Pedig egyáltalán nem volt magyar. Eredeti neve Peter Johann Weißmüller, illetve Weissmüller János, Amerikában ékezet nélkül, Weissmuller volt. A 18. században bevándorolt bánáti sváb családba született bele. Földművelő volt az apja, dohánygyári munkásnő az anyja. Szülőfaluját (mely már rég beolvadt Temesvárba) az ő családjában Freidorf néven emlegették, őt Jochannak vagy Hansinak szólíthatták, Jánosként csak a katolikus plébánia anyakönyve ismerhette.
Mindennek azonban igen csekély a jelentősége, hiszen csak fél évet élt az ifjú Weissmüller Magyarországon. A család 1905 januárjában kivándorolt Amerikába. Ott az apja egy ideig bányában dolgozott, aztán letelepedtek Chicagóban. Egy évvel fiatalabb öccse, Peter, aki szintén úszó lett, és olykor másodikként csapott a célba legyőzhetetlen bátyja mögött, már az Egyesült Államokban született.
A kis vézna Johnny 9 éves korában gyermekbénulásban megbetegedett, légzési nehézségekkel küszködött. Az orvosa azt tanácsolta a szülőknek, hogy vigyék úszni a gyereket, az segít a gyógyulásban. Be is dobták a mély vízbe, kapálódzon az életéért. Nagyon ügyesen kapálódzott.
Azután még a betevő falatért is kapálódzni kellett, mert az apja 1918-ban lelépett, a 14 és 13 éves fiúk pedig elszegődtek vízimentőnek. Mentették a könnyelmű fürdőzőket a Michigan-tóból.
Johnny 11 éves korában csatlakozott az YMCA-hoz (Young Men’s Christian Association), a keresztény fiúk nemzetközi szervezetéhez, amelynek az volt az alapeszméje, hogy edzett, erős, egészséges fiatalok lehetnek csak a keresztény hit oszlopai.
Az Illinois Athletic Club úszó szakosztálya a legjobbak egyike volt az Egyesült Államokban. Ennek a versenyzője lett Johnny, aki amellett, hogy minden úszóversenyt megnyert, amin elindult, a futásban és magasugrásban is kiváló eredményeket ért el.
A beteges, nyápic gyerekből 190 cm magas, 95 kilós izompacsirta lett, akinek az idomait világszerte csodálták a nők, amikor Tarzanként ugrált a liánhintán fáról fára.
Az Illinois Athletic Club úszó- és vízilabdaedzője, egyben a chicagói YMCA úszás instruktora (zsidó létére) Bill Bachrach volt. A korszak legkiválóbb edzőinek egyike, aki a szárnyai alá vette Johnnyt. Szinte apja helyett apja volt.
1921. szeptember 27-én, nem sokkal a tizenhetedik születésnapja után úszta az első világcsúcsát. És rögvest a másodikat is ugyanazon a napon. 100 méteren és 150 yardon. (67 világcsúcsának egy része ma már ismeretlen távokon született, yardos távokon vagy például 500 méteren.)
Még nem volt húsz éves, amikor már Magyarországra is elért a híre:
„Amerika sportjának csodái”, „Weissmüller csodás sprint- és hátúszórekordjai” – ilyen címmel, alcímmel számolt be a Sporthírlap (1922. március 20.) az új, nagyszerű amerikai úszógeneráció sikereiről.
1922. július 9-én a világon először úszta le egy percen belül a 100 métert. „Johnny Weissmüllerről rövid ideig hallgatott a hír. Utoljára akkor ontották az Amerikából érkezett Reuter-táviratok az új úszó világrekordok özönét, mikor ‘a csikágói úszócsoda’ elmerészkedett Honoluluba, Kahanamoku és Kealoha olimpiai bajnokok és világrekorderek birodalmába és sorra javítva a világrekordokat, többek között 1 percen belül úszta a 100 métert./…/ Johnnyt természetesen valóságos díszmenetben kísérték haza Csikágóba, miután megint vitézül visszaverte az interjúra éhes riporterek rohamát.” (Az Est, 1922. október 18.)
A hawaii-i bennszülött Duke Kahanamoku, a szörfözés elterjesztője, az 1912-es olimpia bajnoka, aki nyilván nyert volna még egy-két olimpiai bajnoki címet, ha a világháború nem söpri el 12 évre az olimpiát, úszópályafutása után, 1925-től filmszerepekben tündökölt. Az ő példáját követi majd Weissmüller.
1923-ban hírek érkeztek arról, hogy szívtágulást észleltek nála, és talán nem is úszhat többé. Ám rövid pihenő után újra rajtkőre állt, és a legnagyobb sikerei még csak ezután következtek.
1973 előtt az úszók számára világbajnokságot nem rendeztek. A világ legjobb úszói csak az olimpiákon találkoztak egymással. Weissmüller pályafutásába két olimpia fért bele, bár több is beleférhetett volna, ha akarja.
1924-ben Párizsban (amikor a 400 méteres gyorsúszás előfutamában a közönség szórakoztatására fitogtatta a hatalmas fölényét) győzött 100 és 400 méteres gyorsúszásban, tagja volt az aranyérmes 4× méteres gyorsúszó váltónak, és az amerikai vízilabdacsapattal is nyert egy bronzérmet. 1928-ban az amszterdami olimpián is győzött 100 méteren és a 4×-as gyorsváltóval. 100-on a magyar Bárány István végzett mögötte másodikként, 59,8 másodperces Európa-rekorddal, így ő lett az első európai, aki egy percen belül úszta le a távot.
A sportújság olimpai tudósítója a párizsi olimpiáról azt jelentette, hogy Mister Johnny a női úszószámoknál mindig ott áll a célnál, egyenként kisegíti a vízből a hölgyeket, hozza a fürdőlepedőjüket. „Egy nagy mosoly ez az egész fiú, valami boldog, belülről jövő egészséges kacagás teszi végtelenül vonzóvá Johnny Weismüllert, az olimpiász legnagyobb hősét, a rejtélyes úszócsodát, a víz korlátlan fejedelmét.” (Sporthírlap, 1924. július 24.)
Az 1927-ben felállított 100 yardos világcsúcsa 17 évig élt. Korábban is megdőlhetett volna, mert megdöntötte ő maga 1940-ben, 36 éves korában, az új világrekordját azonban nem hitelesítették, mivel akkor már nem volt igazolt sportoló, az úszóversenyzéstől rég visszavonult, és a sokadik Tarzan-filmjénél tartott. Úgy vonult vissza a versenyzéstől, hogy soha nem előzték meg.
Weissmüller John Harvey Kellog holisztikus életreceptjének, vegetáriánus eszméinek lelkes követője és propagátora volt.
1929-ben a Glorifying the American Girl című pikáns filmben jelent meg először a filmvásznon cameo szerepben. Cameónak azt nevezik, amikor híres embereket egy-egy rövid epizódban felléptetnek egy filmben, hogy velük is vonzzák a közönséget. A híres bajnokot Adonisz szerepében tálalták föl. Csak egy fügefalevelet viselt. Ebben a kosztümben vitte a vállán a kevés textillel fedett főhősnőt, a szemrevaló Mary Eatont.
A civilizált világot kiábrándító, szörnyű világháború alatt és után az emberek éppen egy olyan hősre vártak, amilyen az Edgar Rice Burroughs által 1912-ben kitalált Tarzan volt. A vadonban felnevelkedő vadember, a magányos, bátor hős, erős harcos, aki egyedül áll szemben a megromlott világgal és emberiséggel, aki még tudja a maga természetes, a civilizációtól meg nem rontott eszével, hogy mi a jó és mi a rossz. Aki megmutatja, hogy a vadállatok mennyivel emberibbek, mint a civilizáció emberei.
Hogy az Adonisként bevált Weissmüller játssza Tarzant, az Cyril Hume ötlete volt, aki a forgatókönyvet írta Burroughs Tarzan, a majomember című regényéből. Miután visszavonult a versenyzéstől, Weissmüller a férfi fehérneműt gyártó és forgalmazó BVD-cég modellje lett. Leginkább fürdőtrikókat reklámoztak vele. Ebből a szerződésből kellett őt kiváltani, hogy Tarzan lehessen. Az MGM filmvállalat ezért cserébe beleegyezett, hogy Greta Garbo és Marie Dressler fellépjen a BVD reklámjaiban.
Burroughs utálta az MGM Tarzanját, ezért egy másik Tarzan-sorozatot készíttetett, amelyben Hermann Brix, egy olimpiai ezüstérmes súlylökő alakította Tarzant. Tarzannak sokféle változata keletkezett az idők során, de mindig Johnny Weismülleré maradt az igazi, az ő jellegzetes Tarzan-üvöltésével, amelyet az anyukájától tanult jódlizó hangképzéssel állított elő, és még a hangmérnök is megmanipulálta.
12 Tarzan-filmet forgatott 1932 és 1948 – 28 és 44 éves kora – között. Mindig hangsúlyozta, hogy ő igazából nem nagyon jó színész. Nem is volt az, de mégis körülrajongott filmsztár lett belőle. A Tarzan-filmek egyszerű ideológiája, erotikája, kalandos történetei az eleve híres és rokonszenves főszereplővel bőven elegendők voltak a sikerhez. A Tarzan-filmek Magyarországon is igen népszerűek lettek.
A hitleri Németországban elégették a Tarzan-filmek kópiáit, de ez magyarországi jelenlétüket nem befolyásolta.
A második világháború éveiben Tarzant is bevetették a nácik ellen. A képregényekben is és az 1943-ban elkészült Tarzan Triumphs című filmben is, amelyben Tarzan az őserdőben nyüzsgő nácik fölött arat diadalt. Ezt a filmet a nácikkal szövetséges Magyarországon már nem vetítették. 1945 után annál inkább. De csak 1948-ig. A pártállam számára Johnny Weissmüller és filmjei megszűntek létezni.
A gazdag, híres és daliás úszóbajnok filmsztárra természetesen ragadtak a nők. A házasságai azonban nem voltak igazán sikeresek. Az elsőt egy bárénekesnővel kötötte 1931-ben, akitől aztán két évvel később elvált. A második felesége egy ismert mexikói színésznő volt, Lupe Velez. Ez a házasság hat évig tartott. A harmadik feleségétől született a három gyermeke. Négy év házasság után ez a feleség is beadta a válókeresetet. 200 ezer dollárt és havi 1650 dollár tartásdíjat követelt a maga és gyermekei számára kegyetlenséggel vádolva a férjét. Ezt a házasságot azonban csak öt évvel később bontották föl. A negyedik házassága már tizennégy évig tartott, de annak is válás lett a vége. Az ötödik házassága tartott ki a haláláig. Legalábbis papíron.
A Tarzan filmekből kiöregedett filmsztár készített még 8 év alatt 16 Jungle Jim-filmet, aztán ugyanebből egy tévésorozatot, de ezekkel már nem ért el olyan nagy sikert. 1957-ben hagyott fel végleg a filmezéssel.
A vagyonából kényelmesen eléldegélhetett volna a haláláig, ám ő vállalkozásokba fogott, még bankvezetőnek is felcsapott Floridában. Rosszul tette. Elvállalkozta a vagyonát.
1984 januárjában, életének nyolcvanadik évében bekövetkezett halálakor már a magyarországi sajtóban is el lehetett őt búcsúztatni. A búcsúztatás nem volt nagyon vidám: „…amikor az az élet ára, hogy túl kell élnie saját, nem kőbe faragott dicsőségét. Ez az ember tragédiája. A bálványok bálványa a poharak fenekén keresett vigasztalást, elhízott, arca felpüffedt./…/ Barátok segítségével még kapott néhány statiszta szerepet a tévénél — de nem bírta cérnával. Elszegődött csalogató portásnak egy Las Vegas-i hotelbe, de egy csúnya napon elesett, csípőcsontját törte, s az állásnak is befellegzett. Ágynak esett, betegség betegséget követett. A kórházi költségek még az aranyérmek árát is elvitték. Jött az első szívroham, ezt rövid időn belül még három követte. Kibírta. Már csak botra támaszkodva tudott járni. Ezt is kibírta. Négy éve gégerákot állapítottak meg nála az orvosok, szondán keresztül táplálták. Elméje megzavarodott, már üvölteni sem tudott.
Az utóbbi öt évben a mexikói Acapulcóban tengődött, emlékeitől gúzsba kötve. Egy színészotthonban kapott menedéket. Még akkor is levelek százait írták neki a mozirajongók.” (Kurcz Béla, Film Színház Muzsika, 1984. február 4.)