Litera, 2024. június 1.
NÁDAS PÉTER
Nem is tudom, hol kezdjem, kedves barátaim. Szépírás a hivatásom, elbeszélés a műfajom, most sem tehetek mást, történetet mondok. Hivatásom szerint hozzá vagyok láncolva a múlt időhöz. Számomra a jelen nyersanyag. Hadd érjen. Viszem fel a hegyre, mielőtt önnön súlyától fogva visszagördül. Tempi passati. Háromszéken közel ötven éve jártam. Ettől aztán merő káprázatban állok itt.
Akkoriban két újságírót kísértem, egy franciát, Manuel Lucbert-nek hívják, a párizsi Le Monde munkatársa volt, egy svédet, Richard Swartznak hívják, a stockholmi Svenska Dagbladet szerkesztője volt, az ő feleségét, Susanne Wident, a műfordítót, aki híresen biztonságos svéd autójukon sofírozott minket idáig Budapestről.
Barátjuk voltam, ezennel szinkrontolmácsként szolgáltam, nehogy Erdélyben olyan helyzetbe kerüljenek, hogy valami fontosat ne értsenek, amit magam is szívesen megértenék. Nézzünk szembe együtt a nyers realitással. Kormányaik, mármint a svéd és a francia, némiképpen el voltak telve magukkal és el voltak tévedve az európai realitás labirintusában. Eltévelyedésük érdekükben állt. Ami szabad embereket persze nem akadályozhat meg abban, hogy kormányaikkal szemben írjanak, beszéljenek. Merő honszeretetből. Ha igaz, kormányaik jelen idejű eltévelyedése veszélyes lehet a jövőre. Előbb Kolozsvárott jártunk, majd Marosvásárhelyen, onnan Brassóba mentünk, így értünk el idáig. Most Gombosszegről jövök, Göcsejből. Szeg és szék a régi magyarban ugyanazt jelenti. A háromszéki Megyei Tükör arról jelentett azon a pénteken, hogy svédországi látogatásán Nicolae Ceaușescu elvtárs és Elena Ceaușescu elvtársnő csütörtökön délben a stockholmi királyi palotában ünnepélyes külsőségek között, értsd ünnepélyes szélsőségek közepette magas svéd kitüntetéseket vett át. Mondanom sem kell, ugyanilyen magas kitüntetéseket adományozott. Őfelsége, XVI. Gustav Károly király a Seraphim Királyi Érdemrendet adományozta Nicolae Ceaușescu elvtársnak, ugyanakkor Elena Ceaușescu elvtársnőnek, bocsánat, a Sarkcsillag Királyi Érdemrend Nagykeresztjét. Utazásunkat mindenesetre jó előre előkészítettük Budapesten. Látni a realitást, hozzá még az égi mását, meg a sokféle torzítást, színlelést, látszatot, ámítást, illúziót, velük a sok megvetemedett és megveszekedett mondatot, nem olyan egyszerű, mégis elemi szakmai kötelezettség. Aznap este az Állami Magyar Színházban Sütő András valamelyik darabját adták, meg nem mondom, melyiket. Úgy emlékszem, egy másik város másik színházának vendégjátéka volt, de nem is ezért jöttünk, hanem azért, hogy a szünetben minden feltűnés nélkül az ősöreg Balogh Edgárral úgymond konspiratív beszéljünk. Aki akkor oly ősöreg volt, mint én most, ha nevét és tevékenységét még valaki ismeri. Ha még tudja valaki, hogy a konspiratív mit jelent. Ne hozzuk hírbe a másikat. Ne tartóztassák le, ne verjék, ne öljék meg őt egy készülő tudósítás miatt. Hírhozókkal és hírvivőkkel szerveztük, legalább tizenkét ember heteken át találkozók előkészítésen dolgozott. Önkényuralomnak több a füle, mint a farka, s minden hosszú füle örökösen nyitva áll. A határtól még így is a Securitate díszkíséretében részesültünk. Olykor le tudtuk rázni őket, hol meg nem, akkor nem volt találkozó. Mégis csodálatos egy előadás volt, a svédek és a francia haja szála égnek állt, habár az én susogásom a szövegértésben aligha segíthette ki őket. Színházat nem szó szerint kell érteni. Soha addig, soha azóta nem érzékeltem, hogy színpad és nézőtér az embermelegtől ilyen forró lehet és ilyen erővel együtt lélegezhetek vele. Nem a darab tette, nem a színészek, nem a közönség, az együttesük. Politikai tüntetés lett, az enyém is, kollektív ellenállás. Kizárólag diktatúrában történik meg ilyesmi. A szabadságvágy embertani adottság. Szelepet keres magának és megtalálja. Ha az elbeszélő mondatok tisztességesen vannak megpakolva múló idővel, akkor az olvasás örökös jelenében nem pusztán a múltról áll össze kép, hanem egy bizonyos személy áll benne a többiekkel a nagy csillagos ég alatt, ahonnan akár a bizonyos sarkcsillag is látható, amit éppen Elenának adtak. Elbeszélőnek és olvasónak a mesés imaginárius idejéhez múlt és jelen között, csak sok szerencsét kívánhatok az elkövetkező napokra is.
Amint aztán a visszaúton a hegyekből a lehető legjobb látási viszonyok közepette egy véghetetlen mezőségre értünk, hogy lezárjam a történetet, egy keresztúton jött felénk egy traktor, és jól belénk jött a marha. Nem állítanám, hogy nem megrendelésre tette. Ha nem lett volna olyan híresen biztonságos a svéd gyártású eszköz, akkor sok nem maradt volna belőlünk. Így csak az árokba tolt bele, át az úttest másik oldalára. Amint kikászálódtunk, magas üléséről hangos nyögéseket hallatva lemászott a traktorista. Bizonyosan nem volt traktorista, épp kiserkedt szakállú, igen koszos kis katonácska volt, aki rögtön nyekegve és ordítva sírt. Ami valódi volt. Ilyen volt az úgymond realitásunk. Valami olyasmit kiáltozhatott, hogy bocsánat, bocsánat, bocsássunk meg neki, miközben Susanne kezét megragadta és csókolta, csókolta volna.
Hogy ő mit tett, mit tett. Ami valószínűleg szintén igaz volt, nem tudta, mit tett. Vagy amit tett, nem tette eléggé. Mára így végződik a történetem ebben a szép és méltósággal teli kísérleti jelenben.
Nádas Péter
A beszéd elhangzott 2024. május 23-án a sepsiszentgyörgyi könyvvásáron (SepsiBook), melynek egyik díszvendége Nádas Péter volt.