Gondoljuk már meg!

„Minden magyar embernek ma az a kötelessége, hogy arra a politikai közösségre adja a voksát, amely egyedül beszél és tesz a békéért, és nem hagyja, hogy belerángassanak bennünket a háborúba” – mondta Kövér László Újfehértón, hozzátéve: „aki a szívére hallgat, a Fidesz–KDNP-re szavaz, aki az eszére hallgat, meg pláne”.

Vagy nem. Tehetjük hozzá, mert ez a mindent elsöprő békeszöveg a másik oldalról meg azt jelenti, hogy aki olyan módon óhajtja a békét, mint Kövér és eszmetársai, az minden további nélkül elfogadja egy ország – most épp Oroszország – háborús terjeszkedését, azt a könyörtelen és embertelen, kegyetlen expanziót, amiről az ember úgy gondolná, különösen a második világháború után, hogy ilyen szörnyűséget nem engedhet meg a világ egyetlen háborús idiótának sem. Erre mit ad isten, a magyar kormány melléje áll. Tudom, a kormány nem állt mellé, csak békét akar. Ebben a túljátszott békeakarásban persze Orbánék részéről még soha egyetlen ép mondat nem hangzott el arról, hogy mit is jelent koponyájukban a mostani helyzetre vonatkoztatva a béke. Az nem válasz, hogy tegye le mindenki a fegyvert, mert aki ilyet mond, nyilvánvalóan nem gondolja komolyan. Európa recseg-ropog, milliók menekülnek Ukrajnából életüket féltve, sokak összes vagyona két teletömött nejlonszatyor. Az orosz nehéztüzérség és kapcsolódó harcászati egységei már nagyvárosokat döntenek romba, amikor a magyar kormányfő fontosnak tartja újra és újra bejelenteni: lesz rezsicsökkentés, amíg Paks 2. szerződése létezik. És fölhívja a figyelmet az úgynevezett stratégiai nyugalomra: minden átgondolatlan lépéstől óvakodni kell!

Mondja az a kormányfő, akinek tizenkét év alatt sikerült addig-addig űznie a jellemtelen kettős játékot az oroszok meg az unió között, míg az általa vezetett ország egy váratlan pillanatban az összes európai ország közül a leglehetetlenebb helyzetben találta magát. Szeretett barátja, az Orbán által minden pillanatban megbízható, korrekt partnerként kezelt Putyin úgy indított háborút Magyarország közelségében, hogy arról nyilván nem tájékoztatta a magyar kormányfőt, sőt, öt nappal a csapatok megindítása előtt Moszkvában fogadta, és nagy mennyiségű, a kormánypropaganda szerint megfizethető energiát ígért neki. Annak idején ezt a hírt hozta haza lelkesen a magyar miniszterelnök, ezt harsogta a kormánypropaganda, csakhogy közben történt valami váratlan. Kitört a háború. Orbán kedves barátja, Vlagyimir Putyin indította, elpusztult több százezer ember, de lassan három év elteltével a magyar kormányfő még azt sem nagyon merte kimondani, hogy háború. „A katonai műveletek és a szankciók miatt a kapcsolataink sok kárt szenvedtek” – mondta Orbán tavaly októberben Pekingben, magyarul is hallhatóan kerülve a háború szót. Oroszországban törvény tiltja, hogy az Ukrajna ellen Putyin által megindított háborút háborúnak nevezzék – a tények azt mutatják, hogy a büszke magyar miniszterelnök, ha nem is lelkesen, de aláveti magát. Nyet bumági! – igazíthatták el a Kremlben, azóta ezt szajkózza: Nincs hadüzenet, nincs háború. Csak több százezer halott, háromszor annyi sebesült és több millió földönfutó. Ezt azzal elintézni, hogy ő békepárti, nagyjából annyit ér, mint 1977-ben a Sportcsarnokban a titokban Bukovszkijjal kicserélt Corvalánnal világbékét éltetni és a Venceremost harsogni.

Amikor a Ház elnöke azt mondja Újfehértón, amit fentebb, hogy „minden magyar embernek ma az a kötelessége, hogy arra a politikai közösségre adja a voksát, amely egyedül beszél és tesz a békéért, és nem hagyja, hogy belerángassanak bennünket a háborúba”, az buta véleményprivilegizálás, mintha a béke megszerzésének egyedüli módja lenne, hogy a honvédők leteszik a fegyvert, kapitulálnak, az agresszor pedig berendezkedik a megszállt területeken. Ez Orbán, Kövér és Szijjártó békéje. A teljes megadás. De ennek a békedumának fölösleges a tartalmát keresni, mert nyilvánvalóan nincsen. Körülbelül annyi van, mint hogy, már engedelmet kérek, „Fradi-drukker segge kukker, abba néz a Dózsa-drukker”. Van ennek értelme? Nincsen, ahogy annak sincs, hogy mi békepártiak vagyunk. Más kérdés, hogy ilyenkor, választások előtt, jól hangzik, jól fizet, és azt a látszatot kelti, hogy ennek az embernek van tekintélye: békét akar. Az is látszik azonban, hogy ezzel a békepártisággal Európa jelentős részén sincs egyetértés. Az európai világ nagy részén még értik, mit jelent agresszornak lenni, és mit jelent a haza védelme. Valamikor talán Orbánék is értették, vagy talán ma is értik, ki tudja. De ahogy ma gondolkodnak, annak alapján már Nándorfehérvárt is hagyni kellett volna a francba, hiszen mekkora volt a török sereg, és milyen gyenge a magyar. El is foglalták a Magyar Királyság területét. Nyilván történelmietlen a példa, de azt a gondolkodást talán érzékelteti, hova lehet jutni, ha a választási siker meg a hatalom megtartásának érdekében túlbuzgólkodjuk magunkat.

A helyzet pedig romlik. A magyar kormányzati politika egyre jobban föltöltődik félművelt, kulturálatlan emberekkel, akik képtelenek fölfogni, hogy másnak is van véleménye, és nem biztos, hogy egyezik az övékével. Szijjártó volt az első túldurvult hazai diplomata, de már ott habzik nyomában egymást túlharsogva több fröccsöntött fiatal politikus. Például Menczer Tamás, akit szintén a Bem térről szalajtottak: „Magyarország békéjének védelme nem egy lezárt folyamat, azt folyamatosan, tárgyalásról tárgyalásra meg kell védenie a miniszterelnöknek” – mondta a Kossuth rádióban Menczer. És miután a Kossuth rádióban kérdés nincsen, így folytatta: „Ez csak akkor lehetséges, ha a magyar emberek június 9-én világos igent mondanak a békére és odaállnak Orbán Viktor miniszterelnök mellé.”

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint például szégyen, hogy Piliscsabán a KDNP-s polgármester a fideszes választókerületi elnökkel együtt el akarja távolítani a Stop háború! feliratú plakátot az iskola mellől. „Ez a plakát ugyanis közterületen teljesen jogszerűen lett elhelyezve, és a gyerekekre nem a plakát, hanem a háború jelent veszélyt” – mondta. Bizonyosan jogszerűen állt ott, az iskola mellett, de mi van akkor, ha a polgármester ízlésbeli okok miatt gondolta odébb vinni az egyébként amúgy is megtévesztő, de leginkább hazug táblát.

Csak hát mi van akkor, ha ízlés nincsen már? Akkor alighanem baj van, mert a politika ízlés kérdése is. Gondoljuk már meg!