Parti Nagy Lajos hétköznapi fasizmust lát

A kovid második hullámának sötét erdejében, e hét csütörtökén, az evidensen maszkot hordó SZFE-diákok előtt, a puccs-kuratórium id. Vidnyánszky által kijelölt kancellárja azt firtatta, miért nem vállalja itt az arcát senki, de legalább az miért nem, aki ideküldte a hallgatókat. Ideküldte, haha. Szarka Gáboron valami lovagias félreértésből nem volt maszk, miközben azzal sietett a helyszínre, hogy őneki halaszthatatlan aláírnivalói vannak – az irodájában. Másként fogalmazva: helyből elment a lófaszért.

Pontosan tudta, hogy nem fogják beengedni. Rövid, idétlen tingli-tangli után felolvasott a telefonjáról egy jó előre megfogalmazott nyilatkozatot, hogy ő nem tudott bemenni a munkavégzéséből kifolyólag, ezért külső helyszín kijelölését kéri a kuratóriumtól, iroda céljából, továbbá ezt a belépősdit nem preferálja a továbbiakban, hanem minden energiáját a nagy múltú egyetem megújításának szenteli, majd elhagyta a Vas utcát. Jött-ment, áthaladt, tranzit, de közölte, az öt évét ki fogja tölteni kancellárként. Nagyon meg volt sértve, bár ezt kisebb elánnal adta elő, mint főnöke, a kultúrmarsall, úgy látszik, a kulturhadjárat főtisztjeinek ez a sértettség a tölgyfa lombja.

Fellépése felejthető volt, pedig nemcsak ezredes volt korábban, hanem gyerekszínész is, ami mégiscsak szakirány. Nem értette, ő vele miért nem tárgyal senki, holott nem vele nem tárgyaltak, hanem az SZFE által elutasított kuratórium kancellárjával. A kuratóriuméval, amit törvényesen, hisz a vezér bábjai megszavazták, de aljasul a nyakukra ültetett a fenntartó. A hallgatóknak Palkovics minisztériumával van tárgyalnivalójuk: vonják vissza a nélkülük, oktatók és hallgatók nélkül hozott döntést, nevezzenek ki új kuratóriumot. Ebben a helyzetben nagy süketség, bár szükségszerű úgy viselkedni, mintha minden rendben lenne: gyerekek, volt, ahogy volt, lenyomtuk magunkat a torkotokon, de most már legyetek kompromisszumkészek, kiscsibéim, ez már így van, beálltam ugyan egy védhetetlen ügy mögé, de amúgy toleráns vagyok, civilebb vagyok, mint ti, akik sorfalat álltok ellenem. Miért baj, hogy erre jártam a karrier rögös útján, meg hogy szeretem az érdekes feladatokat? Akkor ti látatlanba mit nem szerettek rajtam, azt a ragyogóját?

Mikor ezt írni kezdem, szombat van, kék ég, bárányos ragyogás, zöldellnek az utcák, az erkélyek, közömbösen zöldül tova a Duna, villognak a maszkok, villog a maszktalanság a maga tanácstalan és öntudatos változatában is, tapintható az idegesség.

Mária országa a sorsra és a jószerencsére hagyatkozik, hogy az majd hátha megsegíti, mint tavasszal. Orvosaiban, ápolóiban bízhat, kormányában, úgynevezett vezetőiben nem, igaz, eddig sem.

A vasárnapi adatok alapján 1068 új fertőzött van, 10023 teszt alapján, de ez lassan mindegy, mert ennyi labor egy nap alatt nem tud több tesztet végezni, úgyhogy most ennyi fertőzött lesz egy darabig, függetlenül attól, hogy mennyi fertőzött van. Újabb huszonegy halott, 1252-en vannak kórházban, 138-an lélegeztetőgépen. Próbálok mindent, sok mindent bevetni a rosszkedvem ellen, hátat fordítani, de bármerre fordulok, ha akarom, ha nem, nem akarom, nő bennem a félelem, pedig dolgozom, igen, s ha dolgozom, Esterházy Pétert idézve, megnő bennem a szeretet.

A szeretet „ez iránt a gyalázatos és gyönyörűséges tarkaság iránt, ami több nálunk együtt és külön, s túlél, Szabó Lőrincet idézve, minket is és túléli ellenségünket is”. Így kezdtem az első Azénhetemet, épp tavaly ősszel, aznap, mikor az ellenzék megnyerte az önkormányzati választásokat. Nem oktalan lelkesedésemben a rezsim végének kezdetét oda dátumoztam, 2019 október 13-ára, s még a leghosszabb végnek is 2022 nyarára tettem a végét.

Egyébiránt rosszkedvünk tele tán enyhül majd, ha lesz vakcina, s a vakcinaháborúk elültével végre kezelhetővé válik a világkovid, már amennyire, szóval a tömeges oltással biztos enyhül, de megszűnni 2022 tavaszutóján szűnhet meg, mikor Orbán és lakájai nem tudnak akkorát lukasenkázni, hogy megnyerjék a megtartott vagy akár meg se tartott választásokat. Lesz pár szörnyű hónap, menekítik majd a smukkot, a koronát, a megagázszerelőcsarnokot szállodástúl, életbiztosításostúl – s akkor még, ettől még hol lesz az az idő, amikor York napsütése tündöklő nyarat csinál? (Vas István fordítása, amúgy Shakespeare, akit melegen ajánlok Dúró Dóra parlamenti képviselőnek és a magyar náciknak további bedarálásra).

Az elég nagy bajban csak a kisebbik baj, hogy a nemzeti szélsőjobb roppant piártudatosan mesekönyveket iratmegsemmisít és tépdes, felolvasásokat tesz lehetetlenné, könyvesboltokon helyez el náci feliratokat, mint elődei. A kontextusra tekintettel, hisz nem műveletlen, csupán ordas bunkó, nem éget, hanem iratmegsemmisítővel dolgozik, ami tiszta, neutrális, igaz, a majdani kemény munkához, az egész libernyák érzékenyítés rendbetételéhez lassú lesz, de vannak nagyobb, gyorsabb szerkezetek, ezek közbeszerezhetőek lesznek, hiszen mire van az EU-pénz, ha nem erre?!

Akkorra a daratistáknak papírjuk lesz arról is, hogy a Föld lapos.

A nagyobbik baj az, hogy az ország miniszterelnöke és szócsövei ájtatos rókaképpel asszisztálnak ehhez, sőt, a nem létező migránsokról, nagyon úgy fest, a melegekre teszik át ellenségkereső libidójukat. Lehet készíteni a rózsaszín háromszöget és mind, a többi szépemlékű szövetemléket. Aki pedig mindezt nem tolerálja, az ne beszéljen toleranciáról, s ha annyira oda van, s ha egyáltalán történt ízlésvitán kívül bármi, forduljon a rezsim hatóságaihoz. Amúgy meg örüljön, hogy a könyv még mindig ilyen fontos kérdés e honban.

Ami az orrunk előtt történik, illetve meg-megesik, ez bizony az, aminek látszik, hétköznapi fasizmus. A cél bármiféle másság és aztán bármiféle szabadon kijelölt mások, személyek, boltok, kiadók, színházak és egyetemek vegzálása, nettó félelemkeltés, előbb szimbolikus, aztán rusztikus eszközökkel. Ne legyen félreértés, bármiféle másságról beszélek, konkrétan bárkiéről, aki nem tetszik, akinek olyasmi tetszik, ami a kivezényelt tetszetőknek nem tetszik.

A (Lázár Ervint idézve) „fékezhetetlen agyvelejű” Deák-Sárosi László kiguvadt szemmel igyekszik nevezett nagy írót a kiskorúak egészséges fejlődésére károsnak beállítani. Az, hogy e művelet közben az egész erdő röhög rajta, az csak erősíti ellenségkutató igazában, hogy leleplezze „az első magyarországi LMBTQ-mesekönyv előzményeit”. Erre az attitűdre komoly karrier építhető. Az erdőlakók meg, Dömdödöm, a Hétfejű tündér és társai, előbb-utóbb megkapják a maguk daráját, ki így, ki úgy. „Hosszan lopakodó érzékenyítés” című cikke, amiben implicite lehasznosidiótázza Lázár Ervint, tekintettel a kitudjaholállmeg homofób-kampányra, haszontalan idiótaság.

A Transparency International még januárban kiadott jelentése szerint Magyarország az EU második legkorruptabb országa, a 180 vizsgált országból pedig a 70. helyen áll (Németország a 9., Ausztria a 12.). E remek számok alapján az Európa Parlament egyik alelnöke, Katarina Bagoly azt merte mondani, hogy Orbán Veréb családjához uniós pénzek csorogtak, mire utóbbi a szép magyar közmondással vágott vissza, hogy kigoly mond kirébnek nagyfejűt, arról nem is beszélve, hogy őnéki, azt a zordonbordonát, semmiféle veje nincs is, pláne Tiborcz, aki semmiféle üzletekkel, úgy világítás mint sötétítés, soha az életben, és különben is, nem a semmiből nem lett a 34. nem leggazdagabb magyar, amiből a magyar emberek akaratából, akik magukból indulnak ki, az következik, hogy a német nyelvterület sokkal korruptabb, sőt itt-ott Skandinávia is. Haha.

Ez a haha a magyar emberek négyszögletű kerek erdejéből hallatszik, nem hangos, nem sok, sőt kevés, de azért próbálom elnyomhatatlannak gondolni.