Parti Nagy Lajos talált magának egy csúnya négybetűs kulcsszót

Mivel ez a nyári hónapforduló kissé sűrűnek ígérkezett, s a kulcsszavaim, mint mindig, csak péntek délután voltak érkezendők, kénytelen voltam már szerdán összeírni ezt-azt, ha és amennyiben, akkor és netán, bár a fenti kulcsszavak előre kitalálhatatlanok. Bevallom, a teniszszövetség eszembe se jutott, ahogy Hosszú Katinka kedves látogatása sem Orbán Viktor szerény munkahelyén, de az új zeneipari varázsszószó, a garázskoncert se tűnt fel, noha van benne nyelvi potenciál. Főleg azon tűnődtem, hogy mivel is kezdjem ezt az énhetet, mi a fasszal, hogy őszinte legyek.

Eseménytelen nyári hétnek ígérkezett, nem gondoltam, hogy pénteken felszáll a füst, és kinevezik a legsértettebb és legnagyobb hatalmú nemzeti színházcsinálót, a rezsim egyik fő kultúrmarkát az SZFE kényurának, természetesen a tanárok és a diákok megkérdezése nélkül, úgy is mondhatnám, rájuk küldik, a nyakukra ültetik, ledugják a torkukon – ami akkor is pőre aljasság, ha nincs benne semmi meglepő. Következményei beláthatatlanok, épp mert nagyon is beláthatóak, csicskáztatni, szétzilálni, elfoglalni, ide nekem minden porcelánt, s aztán egy „nem mi voltunk”-kal bezöttyenni a mindenbe. Is.

A pro forma múlt heti, ám velejéig NER-kompatibilis eset a fasszal Győrben esett meg. E szép, tömör, sajnos valószínűleg idegen (finnugor) eredetű főnevünk annak köszönheti szitokszó voltát, hogy az élet több jelentős tartományával bizonyos tán szükséges, de nem elégséges kapcsolatban áll, s mint ilyen, mindmáig tabu alá esik. A lefaszozás – az „ostoba férfiú” jelentés már a 16 század végén megjelenik – kétségkívül pejoratív a szó közkeletű értelmében, s kétszeresen az, ha NER-potentátok a hasonlítottak, pláne ha az illető (lényegében mindegy, de Radnóti Ákos győri alpolgármester) e kommentben (!) elkövetett minősíthetetlen minősítéstől annyira sértve érezte magát önnön becsületében, hogy legott jogi útra terelte az elkövetőt, aki a bíróságtól első fokon három év próbaidőt kapott, az eset pedig sokkal nagyobb nyilvánosságot, mint e példás ítélet nélkül.

Mármost nevezettnek teljesen igaza van, hogy minden egyes kommentnek a körmére néz, netán nézet, és nem hagyja annyiban, hanem azon melegében bepereli a lefaszozót, hogy ő márpedig nem egy fasz, nem, nem, soha; csak sajnos ebben a nemzetietlen euburgum világban egy ilyen férfiú hamar a 22-es csapdájának kellős közepében találja magát, ezt egy másik Heller fundálta ki ugyan, de akkor is. Sőt, már-már haseki magasságokba emelkedhet sértés és megtorlása.

Merthogy ez a csúnya szóval illetett illető, meséli majd Svejk, egyszercsak azt hallotta, a NER strandkerítésén kívülről, hogy „na, ez az a fasz, aki perelt, mert egy kommentben lefaszozták.” Erre bizony nem volt rest, hanem fölpattant, velejéig kiszaladt (pedig egy nerstrandon ki-be szaladgálni tilos), hogy hé, miket dumálol te ott, és ezt ez elkövetőt is beperelte három év próbaidőre, és így tovább, mert hosszú a kerítés, de a tisztelet az még hosszabb, és sajnos már a teremszolgák, de a bírák is arról a csúnya dologról ismerték, mert minden nap bíróságokra járt, szerencsére nem egyedül, hanem igen művelt, úri társaságban, mivel ezt az egész tiszteletet parancsolást felkapta a rezsim eleje, feketéllett az Audiktól minden törvényszéki parkoló. Nem telt bele sok idő, a „Tiszteletet tűzzel-vassal”-program keretében a fél ország próbaidős lett, aztán a fél Európa is próbaidős lett az ellene megvívott csaták során, már nem győzött nem kimondani bizonyos szavakat, és ennek még nagyobb bolondokháza lett volna a vége, ha az egész uralkodás egyszer csak, talán nem is sokára, be nem fuccsolt volna, meséli majd Svejk, hozzátéve, hogy a faszolás a hajdani katonanyelvben a tágan értett vételezést jelentette, ha tetszünk érteni.

Ami a csatákat illeti a p…nisszopó Európa ellen, azokat a vezérlő tábornok mind megnyerte, hozta haza a pénzt kacsingatva, s le is nyilatkozta, hogy a nagy fenét kapunk mi az Uniótól, legföljebb visszakapjuk annak kis részét, amit a nyugatiak, (Audik ugye és társaik) kivisznek innen, a megannyi hoppon maradt nemzeti közbeszerzér orra elől. Ezek nyilván azok a nyugatiak, akiknek a vezér csontig nyalja a tisztelt hátsó felét, ugyana nyelvvel, amellyel efféle mondatokat populál bele a hálás magyar péntek reggelbe.

Szép júliusi hét, a nyár legközepe, Balaton-part, igaz, nem mindenhol és nem mindenkinek, viszont tócentrikus kilátás, édesvíz észszerű adagolásban, hozzá a szolid árak Mészáros Lőrinc prototipikus tihanyi strandján, ahová, hála a magyarok gondoskodó istenének, saját zenét és ételt (táskavizit, ropiproletárok kíméljenek) valamint saját napernyőt, s bármilyen hozott árnyékot bevinni tilos. Természetesen – mivel emberek vagyunk, sőt – a bagatell 6000 forintos (hétköznap 50 % engedmény) belépő fejében jár egy napozóágy (egy ágyon csak egy ember foglalhat helyet) és egy törülköző (kaució 2500). A kétszemélyes VIP-ágy roséborral megvan 20 ezerből, a kis gazebó harmincezer, a nagy gazebó negyvenezer egy napra.

Ízlelgessük a kifejezést: kis gazebo, nagy gazebó, gazebóság, gazebóizmus, s ne gondoljunk a próbaidővel.

Az pedig a világ legszebb országában (egyébként vannak még szépek, engedte meg O.V. pénteken), az egyik legjobb egészségügy védelmében igazán örvendetes, hogy a Balaton-part nem mindenkié, hanem valakié. Rég itt volt az ideje, hogy a büdös nádasok, a szedett-vedett prolikempingek helyén nerszállodák épüljenek, s végre elkészüljön a nagy beléptetőrendszer, a Tavi Gyoda nemzeti plánuma, mely végképp kikulturálja az egységes magyar nerstrand viszonyait, Mészáros és szabadlábi nertársai természetesen várnak mindenkit, aki maga is valaki, a többinek marad a garázs-strand, a kád-plage, a slaug-beach, ezektől nem várnak el semmit, ha Lepsény magasságában kórusba verődve dalra fakadnak tisztelettel s előadják A tihanyi Tachóhoz című szép zeneszámot, azt kegyesen meghallgatják.

Egyébiránt ez a hét is az Index hete volt, és bizony a többi is az lesz, hígabban vagy töményebben, a rezsimnek minden kell, egyre sóvárabban és gátlástalanabbul, minden egyenes és minden kanyar, ahol, Matolcsy szerint, illetve a seregek ura szerint a legjobb előzni, igaz, a más autóján és a más pénzével, ami rég elvesztette a máspénze jelleget, ahogy a Balaton-part a máspartja, az Index a másújságja-jelleget.

Persze a kiállás az kiállás, főhajtás érte az Index újságíróinak és tisztelet, a kinyírás pedig kinyírás, akkor is, ha a tulajdonos azt csinál, amit akar a tulajdonával (s a főtulajdonos az ő tulajdonával). A magyarázkodások, a gyalázkodás, a féknyúzás a rendes üzemmenethez tartoznak, ami a NER száján kifér. Ami történik, az a delelőjére hágott, sőt szárba szökkent EU-konform diktatúra újabb csínytevése, szép példája a magyar jogállami mindennapoknak. Lám, már jönnek is a következők, hogy ők aztán igazán független lapot csinálnak majd, nem mint ezek a libernyákok, akiket Európa Rambója avagy a ramboló torpedó vígan elcipel a hátán.

Már ömlenek is az életrajzok – az ömlők egyike fél napra ki is neveztetik, aztán visszamondja –, miközben a felmondottak helye még ki se hűlt, ne is hűljön, égesse csak mindazok seggét, akik beülnek a távozó újságírók, egyetemi oktatók székeibe, s némi külső-belső tréningek után el is hiszik, hogy amit ők fognak csinálni, az maga lesz a NER-honorált függetlenség, előbb önmagában lesz független, aztán a mondott bajkeverőktől, akik nem szűntek és szűnnek meg tömegesen, ergo tiszteletlenül fölmondogatni, mielőtt még tényleg kiderült volna, hogy van miért, naná – és újra elölről, elfoglal, nyakra ül, csicskáztat, szétzilál.