Georgiai emberünk

A hősnő Marjorie Taylor Greene, röviden MTG, egy vidékies georgiai választókerület republikánus képviselőnője, aki arról nevezetes, hogy minden előforduló összeesküvés-elméletben hisz, kezdve a QAnontól odáig, hogy a kaliforniai erdőtüzeket zsidó űrlézerek okozzák, a szálak a Rothschildokhoz vezetnek (de közben iszlamofób is), és miközben a COVID-ellenes rendszabályokat a holokauszt gázkamráihoz hasonlította, részvényei vannak a vakcinákat gyártó nagy cégekben. Egyszóval, mondjuk úgy, rendhagyó személyiség, de annyira, hogy nagy Trump-rajongó létére még Trumpnak is kínos.

Magát keresztény nacionalistának hirdeti. Amellett (vagy emiatt?) hevesen és makacsul ellenezte Svédország és Finnország NATO-tagságának ratifikálását, az Ukrajnának nyújtott hatvanegymilliárd dolláros amerikai segítséget, szidta az ukránokat és dicsérte Putyint. Utóbbit egészen látványosan. Nem csoda, hogy őt is szerették a Kremlben, Margarita Szimonjan, az RT nevű tűzoltócső-média főszerkesztője közölte, hogy a kevesek egyike az amerikai Kongresszusban, „aki úgy néz ki, mint egy ember”, és megjegyezte mint fontos tényt, hogy „demonstratívan heteroszexuális”.

Trump végül feladta dacos ellenállását, és a Képviselőház megszavazta a hatvanegymilliárdot. De amiért ez a sztori érdekes lehet a magyarországi – és most már a szlovákiai – olvasónak: a feldühödött MTG még leadott egy utolsó lövést. Persze hiába. Benyújtott egy módosító indítványt, hogy ne kezdjék folyósítani az összeget, „amíg meg nem szüntetik az etnikai kisebbségek, így a kárpátaljai magyarok anyanyelv-használati jogának korlátozását az iskolákban”.

Mielőtt továbbmennénk ezen a szálon: a 2017-es ukrán oktatási törvény nyelvi rendelkezései valóban diszkriminatívak, szerzett jogokat vesznek vissza, és ellentmondanak nemzetközi egyezményeknek. Erre a jelek szerint mostanra az ukrán kormányzat maga is rájött. De reális-e a feltételezés, hogy a sajátos tájékozottságú georgiai edzőterem-tulajdonosnő ennyire szívén viseli a világ 0,013 ezrelékét képező kárpátaljai magyarság sorsát, s egyáltalán tudja, „mi az a Kárpátalja”, ahogy Schindler fogalmaz. Becslése szerint ezer amerikai közül egy hallott róla, az ottani magyar kisebbségről még kevesebb.

Nehogy azt higgyék, mintha valami elvetemült magyarellenes hólyagról volna szó. Hadtörténészént két könyvet is írt az I. világháborúról osztrák-magyar nézőpontból, az egyiket – A kétfejű sas bukása, középpontban a galíciai csatával –, olvastam is, nagyon izgalmas. Ebben a posztban pedig az összefüggések megértetése kedvéért elmagyarázza az angol ajkú olvasónak, Trianon mit is jelent. Empátiával (éppenséggel több empátiával, mint amit magukat liberálisnak hívő magyar érttelmiségiektől szoktam tapasztalni) és korrektül.

Szintén leírja Kárpátalja kanyargós történelmét 1918-tól kezdve. Elemzi, hogy mit jelent Kárpátalján a ruszin politikai mozgalom (érdekes módon a magyar kormányzat nem emlegeti a ruszinok nyelvi jogait, noha a ruszin elismert nemzeti kisebbség Magyarországon, de Szlovákiában és a térség több más országában is). Kitér arra, hogy miért különleges a magyar kisebbség helyzete, azzal a megjegyzéssel, hogy „egy kisebb határmódosítás jórészt megoldaná Kárpátalja kisebbségi kihívásait”, csak éppen „a határváltoztatás most egyszerűen nincs napirenden, elvégre erről szól Oroszország Ukrajna elleni agressziója”.

Schindler nem tudhat Ziemowit Szczerek lengyel író „diplomata körökhöz közeli emberektől” származó, „természetesen nem hivatalos értesüléséről”, hogy 2014-ben az Orbán-kormány kapott egy „nem hivatalos ajánlatot” Kárpátalja ügyében (Via Carpathia, Budapest: & kiadó, 2022, 107. oldal). Tud viszont a Putyinnal készült Tucker Carlson-interjú ama részletéről, ahol Putyin kereken tagadja, hogy ilyesmiről beszélt volna Orbán Viktorral. Ami – az orosz dezinformáció hosszú történetét ismerve – okot ad valamelyes gyanúra. („A TASZSZ cáfolta, tehát igaz”. Ez ugyan vicces poén, de izmos tapasztalat van mögötte.)

Tud továbbá arról az esetről, amiről a magyar kormányzat mélyen hallgat: hogy miután felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári székházát, amiért a budapesti vezetőség azonnal és kétely nélkül a központilag szított ukrán nacionalizmust okolta, hamarosan kiderült: a merényleteket lengyel szélsőségesek hajtották végre egy orosz zsoldban álló német AfD-aktivista irányításával, aki aztán Moszkvába menekült, és ott halt meg rejtélyes körülmények között. Azaz orosz provokáció volt a magyarok és az ukránok összeugrasztására. Talán nem az egyetlen.

Az oroszok feloldják a valóságot a propagandában. A magyar kormányzat feloldja a valóságot a propagandában. Miután az ukránok módosították az oktatási törvény EU-ban hivatalos nyelvekre vonatkozó rendelkezéseit, új ürügyet találtak Ukrajna uniós megsegítésének blokkolására: a szomszéd ország a részben állami tulajdonú Richter Gedeon Nyrt. több készítményének is vissza akarja vonni az engedélyét. Ami tehát elegendő ok, hogy Magyarország kormányzata gátolja az ukrán háborús védekezést, azaz tovább kövezze az utat az oroszok népirtó agressziójának.

Van élő ember Ukrajnában, aki elhiszi, hogy ezzel a vétóval Orbán köre a piaci verseny tisztaságát akarja helyreállítani, és nem orosz rendelést teljesít? Ám tegyük fel, hogy mind tévednek, és Orbánnak szívügye a piaci verseny tisztasága, azonkívül távol áll tőle a Kreml kiszolgálása. Biztos ezt is lehet bizonyítani. De mint mondtam, a magyar kormányzat feloldja a valóságot a propagandában. És akkor mért higgyék – például – az ukránok valóságnak azt, amit Szijjártó és a hasonló lumenek mondanak, és mért ne vonjanak le következtetést abból, ami látszik?

Miért ne higgyék – például – az ukránok, hogy a kisebbségi jogok védelme, ami ömagában támadhatatlan, nemes ügy volna, igazából csak álca, miközben a magyar kormányzat egy olyan rablógyilkos állammal játszik össze, amely vérrel-vassal, rombolással és népirtással valósítja meg a területi revíziót? A magyar kormányzat semmit sem tesz, hogy ezt a látszatot elhárítsa, inkább rá-rápakol még egy lapáttal. És még eggyel s. í. t. Mindez hosszú távon, józan számítás szerint, csak akkor nem jelent katasztrófát az Ukrajnában élő magyaroknak, ha az oroszok győznek, és Ukrajna, ahogy ma ismerjük, felszámolódik. Ám ez aligha történik meg.

Marjorie Taylor Greene Amerikában groteszk hatást keltő, mert érthetetlen betartási kísérletét a hírszerzési szakértő egyébként nem magyar befolyással magyarázza (holott névértékben magyar érdek forogna kockán), hanem a legújabb német kémbotrányból kiindulva (letartóztatták az AfD stábjának egyik tagját), azt latolgatja, nem vehették-e meg az oroszok az amerikai Kongresszus némelyik fiatal, agyondolgoztatott és rosszul fizetett stábtagját – például MTG környezetéből.

Ami azt jelentené, hogy amerikai s egyáltalán nyugati szemmel valamikor alaposabban megnézik az ukrajnai magyar kisebbség ügyét, akkor sajnos nem magyar érdeket látnak, hanem oroszt. A magyar sérelmi nacionalizmus a magyar közösségeknek árt. Ukrajnában, megeshet, végzetesen. Ott most háború van, és a budapesti kormányzat szerepét semmilyen retorikával nem lehet tisztára mosni.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.