Élet és Irodalom,
LXVIII. évfolyam, 17. szám, 2024. április 26.
KOVÁCS ZOLTÁN
Csak remélni lehet, hogy Orbán választási mondanivalója nem merül ki abban, amit országjárása során Nemesgörzsönyön mondott, hogy ő Magyarország első „falusi miniszterelnöke”. Ez részben nem igaz, mert Fehérváron született, másrészt meg teljesen mindegy, ki hol született, az mégiscsak lényegesebb, hogy mi lett belőle. Meg hogy ha már politikus, mit akar az országgal, bár azt meg már látjuk: birtokolni szeretné, foggal-körömmel, tűzzel és vassal, mindent ennek rendel alá.
Az ember autózik mondjuk kétszáz métert, és mit lát az út mentén álló politikai posztereken? Azt, hogy mindenki, akinek nem az a véleménye, ami Orbánnak, az hazaáruló, hiszen végtére is föltálalja a hazáját Brüsszelnek, ott is ül a poszter közepén, mint főalak, Ursula von der Leyen. A mellékalakok balról jobbra Gyurcsány Ferenc migránspárti, Karácsony Gergely genderpárti, aztán Dobrev Klára háborúpárti, és Magyar Péter zárja a sort. Nála nincs konkretizálva, mit ajánl föl a hazából Brüsszelnek, ő csak úgy van, mint általános egyenértékes hazaáruló: a minden rosszat csereértékes alapon bármilyen más rosszra beváltható eszköz.
Hogy az ország egy jelentős része másként látja a menekültkérdést, mint Orbán és társai, az mindegy: árulja a hazát az is, mind. Mint ahogy mindenki, aki eltérően vélekedik a másságról, az azonos neműek házasságáról, az is mind árulja a hazát, de pláne akik szerint Putyin egy véreskezű diktátor, aki százezrek haláláért és kínlódásáért felel, az meg mind háborúpárti, Orbánnal szemben, aki békepárti. Aki nem az azonnali békekötés híve, az háborúpárti. Hogy ez az egész így mennyire buta és történelmietlen, az nyilvánvaló, de ez sem érdekes. Jól hangzik, és a nép benyeli – bár ebben azért annyira már nem volnék biztos. Ez nagyjából akkora képtelenség, mint békét követelni a második világháborúnak abban az időszakában, amikor Leningrád és Sztálingrád épp ostrom alatt állt. Vagy ellenezni a brit–amerikai csapatok normandiai partraszállását 1944-ben, mondván, ez a háború eszkalációját jelenti.
De ez a plakátra feszített zagyvaság mégiscsak pusztító erejű. A magyar miniszterelnök és valamelyik kommunikációs szakértője abban biztosan egyetért, hogy a politikai élet szimpla számtan. Ha a közpénzen tápoltatott végtelen számú felmérő azt a számot hozza ki, ami a kizárólag törzsi alapon saccolt Fidesz-szavazók számát mutatja, és ez a szám feltehetően elég a győzelemhez, akkor a többi globalista-liberálbolsevik hazaárulózása semmilyen kockázatot nem jelent, ezzel szemben a szuverenista állomány bátorítása nemzeti feladat. Így lettek ezek a gigaposzterek, különben mi másért? A legteljesebb kormányzati egyetértés: néhány kivételes képességű fideszes szaktárs összehajol, és ezek nemzeti beágyazottságú erőfeszítései kihozzák, hogy a nemzet fele hazaáruló. De – amint a Századvég ambiciózus beszállítói kidolgozták – a politika a hatalom megszerzésének tudománya, a folyamatos birtoklás tehetsége. És kész.
Természetesen fontos a megszerzés meg a birtoklás. De a politikai tehetséghez hozzátartoznak további értékek is: a nemzet – amint a reformkorban megfogalmazták –, a nemzet felemelése (ó, milyen korszerűtlen idea!), az oktatás- meg az egészségügy folyamatos korszerűsítése, a szegény térségek iparosítása, a leszakadtak segítése. Ez is a politikai tehetség része kellene hogy legyen. Sajnos, Orbán ilyen szempontból erősen féloldalas, megszerezni tud, a köz javára hasznosítani nem. Vagy ötven viharvert év után végre az unió tagjai lettünk. Ott vagyunk, ahova mindig is igyekeztünk, de ha így megy tovább, Orbánnal az élen kiviselkedjük magunkat innét. Időről időre fogadalmakat tesz ugyan, hogy nekünk ott a helyünk, de amúgy meg minden helyzetet arra használ, hogy elhitesse, az unió lejárt lemez, idejétmúlt, avítt szervezet, és meg kell újítani. Ahogy fogalmaz: el kell foglalni Brüsszelt. Az új fogalmi struktúrában – istenem, ez is milyen szimpla – mi vagyunk a szuverenisták, a többiek meg a globalisták. Amint hallgatom, egyedül is kiállna a világ ellen, egyedül is lenne szuverenista – amúgy Európában most is majdnem egyedül áll. Barátai Trump, Bolsonaro, Erdoğan és Hszi Csin-ping, plusz a Türk Államok Szervezete.
De bármi lehet, az a lényeg, hogy erről beszéljünk! A szuverenizmusról, és közben egy szó se essék a hatvanpusztai grófságról, a vő agyontámogatásáról, az iskolai jópajtás rettenetes méretű vagyonáról. Az egész, amúgy jól hangzó szuverenitás-tétel ezt fedezi, nem Magyarország boldogulását. Ami egyszer bizonyára eljön, de ahhoz egy új reformkor kell. Meg kaparj, kurták helyett reformerek.