Ha Magyar Péter a köztársaság népéhez kíván szólni, felejtse el a „mimagyarokat”

Magyar Péter viszonyult Gyurcsány Ferenchez. Gyurcsány Ferenc viszonyult Magyar Péterhez. A politizáló polgárnak viszonyulnia kell mindkettőhöz.

Viszonyulok.

Gyurcsány szembeállítja Magyar Pétert azokkal, akik „történelmi gyalázatnak tekintik Orbán kormányzását, akik azzal egy percre sem alkudtak meg.”

Ha történelmi gyalázatnak nevezzük – és nevezhessük bízvást – azt a kormányzást, amely a jogállam elpusztítására, a politikai pluralizmus felszámolására, az emberi és politikai jogok elsorvasztására, az államhatalom korlátainak lebontására tör, akkor nem csupán Orbán hatalomgyakorlása történelmi gyalázat, hanem Kádár Jánosé is, hogy ne hátráljunk messzebbre a magyar történelemben.

Gyurcsány Ferenc egykori és mostani párttársai egy részével együtt aktivistája volt a Kádár-rendszer történelmi gyalázatának. Miként Horn Gyula, Medgyessy Péter és a vele együtt kormányzók, valamint a mostani ellenzéki pártok kádereinek egy része is. A rendszerváltásban részt vevők között nagyon kevesen voltak, akik „egy percre sem alkudtak meg” a rendszerváltás előtti „történelmi gyalázattal”. Nemhogy Gyurcsány, de a demokratikus ellenzék élvonalába tartozók többsége sem mondhatta ezt el magáról. Antall József sem. Az ötvenhatosok között sokan nem is Kádár, hanem Rákosi híveiként kezdték közéleti pályájukat.

Gyurcsány azokra hivatkozik hiteles ellenzékiként, akik „egyetlen percig se szolgálták Orbán rendszerét, soha nem szavaztak a Fideszre”.

Én például nem tartozom ezek közé. Szavaztam a Fideszre, sőt magára Orbán Viktorra is, amikor 1990-ben a Ferencvárosban a kiváló szabad demokrata történész, Szabó Miklós visszalépett a javára. 1991 nyaráig, 35. születésnapomig a Fidesz tagja voltam. Még valami politikai tanácsadótestületbe is beválasztottak.

Sohákat és egyetlenpercresemeket tartalmazó mondatokkal nem érdemes fellépni az amnéziában szenvedők körén kívül, mert akiknek az emlékezete vagy a történeti tudása átfogja a mögöttünk lévő néhány évtizedet, tisztában van azzal, milyen hatalmas változásokon mentek keresztül emberek és pártok.

Ennyit arról, hogy ne bízzuk a politikai küzdelmet „tegnapi ellenfelekre”. A demokráciáért folytatott küzdelmekben sajnos ritkán lehet nélkülözni a tegnapi ellenfeleket. Mint ahogy Gyurcsányt sem lehetett a rendszerváltás éveiben, amikor ő volt a demokrácia „tegnapi ellenfele”.

„Az emberben, hacsak nem született gonosztevő, kétféle természet lakozik, ezért mindig van esély egy belső robbanásra, a szó igazi értelmében vett pálfordulásra.” Ezt Bodor Ádám mondja életútinterjújában, A börtön szagában – emlékezve egy Calciu nevű emberre, aki a szamosújvári börtön szörnyetegei közé tartozott. Azok közé, akik bestiális kínzásokkal „nevelték át”, tették emberi mivoltukból kivetkőztetett szörnyetegekké rabtársaikat, ha meg nem ölték őket. Ezek a Kommunista Meggyőződésű Rabok Szövetségében tömörített átnevelő szörnyetegek többnyire szélsőjobboldali vasgárdistákként kerültek a börtönbe. Calciu „vezeklésképpen rettenetes bűneiért elvégezte az ortodox szemináriumot, és pappá szenteltette magát. Rendíthetetlen ellenfele, bírálója lett a rendszernek, ezért aztán hamarosan újra rács mögé került, de ekkor már minden leheletével az elesetteket szolgálta.”

Magyar Péterrel ellentétben Gyurcsány és hívei lennének azok, „akik az Orbánnal szembenálló ellenzék teljeskörű együttműködését és nem megosztását, pláne nem leváltását sürgetik”?

Az elmúlt bő évtizedben a teljes körű együttműködés volt a kivétel az eddig létezett ellenzéken belül, és a – legalább részleges – megosztottság volt a szabály. A Jobbik neonáci korszakában Gyurcsány éppúgy nem szorgalmazta a vele is való, tehát teljes körű együttműködést, mint most a Mi Hazánkkal. Minden új politikai tényező szükségképpen megoszt. Ezen az alapon az ellenzéki pártok majd mindegyikét ki lehetne átkozni, kezdve a 2011-ben megalakult Demokratikus Koalícióval, amely már az Orbán-korszak kezdetén megosztotta az ellenzékbe került korábbi kormánypártot.

Magyar Péter szájából szombaton ez a szöveg jött ki: „Mi magyarok vagyunk, és ugyanazt akarjuk, a Jóisten segítségével visszavesszük a szülőföldünket. A haza minden előtt!” Ez a giccsadóra méltó szöveg a legkülönbözőbb szándékú szónokok szájából is kiszállhat.

Először is, a Trianonhoz vezető 19. századi nacionalizmus alapköve volt, hogy Magyarország állampolgári közösségéhez tartozóknak magyar identitással kell bírniuk, az állampolgári közösség egyenlő a „mi magyarokkal”. Attól, hogy Trianon, Párizs, a lakosságcserék, kitelepítések, a jiddis nyelvű ortodox zsidók kiirtása és az asszimiláció olyannyira lecsökkentette nem magyar honfitársaink számát, nem változtat azon az elven, hogy a nem magyar állampolgártársaink ugyanúgy részei az állampolgári közösségnek, mint a magyarok.

Aki a köztársaság népéhez kíván szólni, felejtse el a „mimagyarokat”.

Továbbá ne zárja ki azokat a milliókat sem, akik nem hisznek a Jóistenben és az ő segítségében, vagy éppen egészen más Istent értenek Jóisten alatt, mint a szónok. A Jóisten segítségét kérje mindenki a maga és hittársai nevében, ne a „mimagyarok” nevében, és pláne ne állítsa azt, hogy „mi magyarok” ugyanazt akarjuk. Ez a legdurvább kirekesztés szófordulata. Ha ugyanazt akarnánk, nem lenne helye és tétje a politikai küzdelmeknek, vitáknak, választásnak.

Ennyit a „turáni átok” megtörésének céljáról. Az az átok ugyanis nem turáni és nem átok. A különböző felfogású, törekvésű emberek mindenhol a világon megosztják a politikai teret, a közvéleményt, és ez így van rendjén.

„A haza minden előtt!” – sajnos történelmileg megszentelt balítélet, melynek 19. századi érvényét a tekintélytisztelet tartja fenn. Akkor a közpolitika léptékváltása a nemesi közösséget kiterjesztette a nemzeti közösségre. Azóta viszont újabb léptékváltás történt. A domináns nemzetek helyett a különböző származású, egyenjogú polgárok közösségének birtoka az ország, a legfontosabb létkérdések pedig csak nemzetközi szinten közelíthetők meg. Amúgy pedig ez a jelszó végképp összeegyeztethetetlen az egyetemes Jóistennel, mert miként lehetne a haza az Isten előtt? Mint ahogy nem lehet az Istentől függetlenül sem az egyetemes értékek előtt, nem lehet a bolygónk, az emberiség létérdekei előtt sem.    

Ostoba közhely az is, hogy „ma Gyurcsány Ferenc a pillére és biztosítéka a NER-nek. Orbán Viktor az ő párosa húsz év óta állandó. A magyart magyar ellenségévé tették.”

A „pillér” és „biztosíték” szándékosságra utal. Aljas rágalom, hogy Gyurcsány szándékosan éltetné a NER-t. Orbán 2010-es alkotmányozó – vagyis alkotmánypusztító – erejű győzelmében természetesen súlyos felelőssége van Gyurcsánynak, az ő kormányzásának, az őszödi beszédének, a védhetetlen rendőrségi brutalitás védelmének stb. De ezzel nem veheti le Magyar Péter a maga és a 2010-ben a Fideszre szavazó társai válláról a felelősséget.

Pláne az nem, aki még 2022-ben is a Fideszre szavazott, illetve Orbán csapatában játszott. Orbán Viktor első kormányzásából, ellenzéki viselkedéséből, kötcsei beszédéből, ezernyi jelből tudni lehetett, hogy pontosan annyira fogja pusztítani a demokráciát, amennyire módjában áll. Ezt nem lehet elintézni azzal, hogy a Fideszre szavazók csupán változást akartak Gyurcsány után. Volt alternatívája Gyurcsánynak is, Orbánnak is. Én például nem szavaztam egyikre sem. Ha többen lettünk volna ilyenek, akkor nem veszett volna el az én szavazatom sem, és nem lett volna Orbánnak kétharmada.

Gyurcsányra sok rosszat lehet mondani, én is mondom rá a sok rosszat sok-sok éve, meg ebben a cikkben is, de a demokratikus Magyar Köztársaság szándékos elpusztításában nem bűnrészes. És aki ezt a Köztársaságot akarja visszaszerezni, az nem azonosíthatja Gyurcsányt Orbánnal, és nem akarhatja, hogy a demokratikus jogállamban élni akaró magyarok ne legyenek ellenségei a demokratikus jogállam elpusztítására törő magyaroknak.

A mai Magyar Péter például a tegnapi Magyar Péter ellensége, holott tegnap is magyar volt, ma is az.