A kivezető út

Az őrület már akkor kezdődött, amikor Rákay Philip valamikor a Petőfi-film bemutatójának előestéjén bejelentette, hogy hazafias kötelezettség elmenni a moziba és megnézni a filmet.

Hogy mondhat ilyet egy ember? Egy alkotó. Ez nagyjából olyan kaliberű badarság, mintha azt mondanánk, hogy igazi tűzoltó csak az lehet, aki elolvassa Kosztolányi regényét, a Nero, a véres költőt. Ha fölgyújtotta a császár Rómát, ha nem, valami gigantikus tűzeset történt. Vagy legalább tekintse meg a Tűz van, babám! című filmet.  Aztán innét már csak lejjebb haladunk. Azt is kifejtette Rákay, aki amúgy a film producere, forgatókönyv­írója, sokáig az Orbán-rendezvények disc jockey-ja, hogy alkotótársaival együtt hazafias kötelességük volt végre filmet készíteni Petőfi Sándorról meg a márciusi ifjakról, ami persze így nagyon fals, indirekte az is benne van, hogy az összes szerencsétlennek, aki nem csinál ilyen filmet, hézagos a hazafias érzülete. Vagy valahogy így, de ne legyünk kicsinyesek. Az mindenesetre intelligencia kérdése, hogy a szerző, alkosson bármilyen műfajban, darabja elkészülte után tartózkodik attól, hogy direktívákat állapítson meg már a mű fogadtatásáról is. A jobboldali közélet egy ismert figurájának például nem tet­szett, sőt komoly fenntartásokat fogalmazott meg, azt találta írni, hogy a film minden vonatkozásában rossz lett, amit a rengeteg ráköltött pénz sem tesz elviselhe­tőbbé. Nem is úszta meg: a mester úgy fogalmazott: „Kétezer éves történet. Nagycsütörtökön és nagypénteken mindenkiről kiderül, kicsoda is valójában.” Vagyis – aligha lehet ezt másként értelmezni –, aki ilyet ír a Petőfi-filmről, az áruló. Hazafias érzelmű ugyan, mert megnézte a filmet, de áruló, mert nem tetszett neki. Júdás. Különösen, hogy a jobboldalról mond ilyeneket. A film, mondjuk úgy, alkotója nem kevesebbet mond, mint hogy Petőfiről nem lehet rossz filmet csinálni. (Bocsánat a lapos gondolatvezetésért, de nem az enyém, hanem Rákay Philipé.) Amúgy az is meglehet, hogy igaza van, a film kiváló, akik meg nem így látják, azok vakok és süketek. Ez a felfogás amúgy ismerős, a kormányfő is ugyanígy van ezzel, úgy indul közéleti csatákba, hogy ő mint szuverenista politikus mindenki előtt jár, a többiek véleménye súlyos tévedés, sorosbérenc, balliberális lakájsajtó, hazaáruló az összes. Az első héten hetvenezren nézték meg a filmet, a második héten ennek tíz százaléka. Baj ez? Alapjában véve nem, és az is kétségtelen, hogy mély politikai okok is hatnak Rákay személye miatt, de hát ezt, ha szabad így fogalmazni, ki kell érdemelni. És ő, kétségtelen, kiérdemelte. Nem biztos, hogy azzal kell kurzusfilmeket gyártatni, akinek egész pályafutása az egyik politikai oldal feltétel nélküli és a jó ízlés határát jelentősen tágító, ordenáré kiszolgálása.

Nagyjából ebben az időben a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Kossuth rádió Az este című adásában a kultúráért és innovációért felelős miniszter vendégeként értékelte a nyugati polgárságot. Szabadsághiányos állapotban van a nyugati civilizáció, és ez egyenlőtlenségekhez vezet – mondta az igazgató, és ebben mindketten egyetértettek, sőt abban is, hogy „a nyugati civilizációban korlátozzák a vallásszabadságot, a szólásszabadságot, a saj­tó­sza­bad­ságot és az akadémiai szabadságot”. Ez a szöveg amúgy megy már egy jó ideje, ami egyfelől nem igaz, másfelől olyan ország vezető emberei mondják ez alkalommal is, akik tevékenységükkel, megnyilatkozásaikkal, vagy épp hallgatásukkal szerepet játszottak egy egyetem elüldözésében, az Akadémia erőszakos átalakításában, az egyetemi autonómia folyamatos csorbításában. „A szabadsághiányosság kezd extrém irányba elfajulni – szögezik le –, a nyugati világban az akadémiai élet elesett, a média elesett” – mondja Schmidt Mária.

„Az Isten hiánya az egyén felértékelődésével járt, eluralkodtak az egók, mindenki egotripben van, és azt gondolja, hogy róla szól a világ”, sőt, az elit egy része mind az USA-ban, mind Nyugat-Európában „szürke, jellegtelen, gerontokrata, ötlettelen, vízió nélküli alibipolitikusokból áll”, akik félnek bármit mondani.

Ebben a kilátástalan helyzetben mutatja Schmidt a kivezető utat: „Magyarországnak az a feladata, hogy a józan eszünket megőrizve, a józanság hangja legyen, mint olyan sokszor az 1100 éves történelemben!” Meg vagyunk mentve.