A széthúzás reménye

Az Orbán-rendszernek akkor lesz vége, ha az egyatáboregyazászló széthasad. Az egész rendszer arra épül, hogy egységes tömb áll szemben egy széttöredezettel. Erre az állapotra szabták a választási és egyéb törvényeket.

A széttöredezettség jó. Minél több párt van, annál karakteresebb lehet valamennyi, annál rugalmasabban követhetik a sokféle politikai stílust, véleményközösséget, választói igényt. Annál kevésbé kell összezárva lenni tőlünk idegen elemekkel, számunkra politikailag vagy erkölcsileg nehezen elfogadható emberekkel és csoportokkal. Annál kevésbé kell befogott orral, rossz lélekkel szavazni kisebbik rosszra.

A széttöredezettség azonban csak általában jó. Ha nem terjed ki a politikai mezőny egészére, kivált arra a részére, amely a politikai verseny, a demokrácia megsemmisítésére törekszik, akkor nem jó. Mert egységes fellépés nélkül sokkal kisebb ellenerő áll szemben a demokráciapusztítással.

Az önérvényesítés, a saját irány felmutatásának érdeke, az eszmei, hatalmi, anyagi érdek szembeállít, az ellenzék létérdeke, a demokrácia érdeke egymáshoz rendel. Ezek az ellenható erők biztosítják az ellenzékben a frusztráció, a konfliktusok és megalkuvások, a kölcsönös vádaskodások folyamatosságát. Aki ebből a fojtogató és morálisan elkoptató állapotból ki akar válni, az szükségét érzi, hogy új pártot alapítson, az ellenzék ellenzéki ellenzékének szerepében lépjen föl. Ezzel pedig növeli az elveszett szavazatok számát, illetve bonyolítja az alkalmi egységteremtés nehézségeit. Vagyis tovább rontja a helyzetet. Bizony a kétfarkú kutyának is bele kell szállnia ebbe a kínos ellenzéki egységkavarásba, pedig éppen a kívülállás volt a szexepilje.

És ez így lesz mindaddig, amíg egy az országrombolás tábora és zászlaja.

Fogalmam sincs, itt van-e az a pillanat, amikor ez megváltozik, és Magyar Péter lesz-e az, aki megváltoztatja. Bárki legyen is, hozzám aligha áll majd közel, bizonyára távol is tartom majd magam tőle.

Biztosan nem fogom vele ünnepelni egyik forradalmunkat sem, de ez a döntő jelentőségű fejlemény mégis örömömre szolgál majd, mert visszahozza a demokratikus Magyar Köztársaság helyreállításának lehetőségét.

Egyetértek Vásárhelyi Máriával: „Az, amit MP elmond a demokráciáról, a jogállamról, a titkosszolgálati eszközök politikai ellenfelekkel szembeni alkalmazhatóságáról, gyűlöletkampányokról – az rémisztő. Mert hogy szerinte a jogállam és a demokrácia nem fontos, erről nem érdemes beszélni, és a politikai küzdelemben mindenhol természetes a titkosszolgálatok felhasználása és a gyűlöletkampányok működtetése”.

Szegő Péterhez hasonlóan nekem is herótom van az olyasféle szlogenekből, amilyen MP március 15-i meghívóját díszíti: „Nincs jobb, nincs bal, csak magyar”. Nem azért van ettől herótom, mert, miként Szegő emlékeztet, hasonlít a MIÉP egykori jelszavára: „se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar”. Nem is azért, mintha ragaszkodnék a jobb és a bal dichotómiájához. Egyáltalán nem. Ezeket a jelzőket már régóta használhatatlannak vélem, nem is alkalmazom, a saját politikai identitásom jelölésére pláne nem. Hanem két másik okból.

Egyrészt ezek a jelszavak alkalmi hazugságok olyan emberek részéről, akik egyébként jobboldaliként határozzák meg magukat. Másrészt ennek a jelszónak az az implikációja, hogy a magyar jelzőnek van politikai tartalma, holott nincs. Minden politikai iránynak vannak magyar és nem magyar képviselői az országban és a világban.

Mindettől függetlenül: az a NER-döntő lehetőség, amit MP felvázol, az egyetlen, amit itt és most reálisnak tarthatunk.

Az egyatáborból kiszakított rész mint harmadik erő az ellenzékkel együtt, megmozgatva a választásra jogosultak nem választó harmadának egy részét, biztosítja azt a kétharmadot, amellyel le lehet váltani Orbán hűbéreseit a jogállam működése szempontjából fontos pozíciókból, és aztán a különböző felek elkezdhetnek alkudozni az utódokról, mint a régi szép időkben. Áldott legyen az MDF-SZDSZ-paktum emléke!

Az Orbán-rendszert bizony exorbánista utódpárttal vagy utódpártokkal és exorbánista káderekkel fogjuk lebontani, ha fogjuk. A szovjet típusú rendszert is így bontottuk le, a Putyin-típusút is így fogjuk. Ez bizony nem megy másképp. Most sem tetszünk majd forradalmat csinálni. 

Az Orbán-rendszerben konzervatív-nacionalista-klerikális értékek deklarálásával öncélú és önérdekű önkényuralmat működtetnek. Ez nem stabil szerkezet hosszabb távon.

Egyrészt leválhatnak róla azok, akik ezekhez az értékekhez kapcsolódnak, és nem találják meg azok szolgálatát a merőben más természetű önkényuralomban. A szavak és tettek divergenciáját egy idő után öncsalással is nehéz elnézni. Másrészt maga az önkényuralom is ellentétes azzal az EU-val és a fejlett világgal kompatibilis rendszerrel, amelyben az ország kielégítő módon működhet és fejlődhet. Tehát leválhatnak azok a deklarált értékekhez kevéssé, az önkényuralom haszonélvezetéhez inkább kötődő részek is, amelyek nem találják meg a számításaikat, nem látják a perspektívát a maguk számára sem a zsákutcás „fejlődésben”.

(Végül is – megváltoztatva a megváltoztatandókat – így darabolódott fel az előző átkos állampártja is. Annak az utódpártját és utókádereit sem lehetett nélkülözni.)

Ez megtörténhet előbb, megtörténhet utóbb, de az unokáimnak bő félszázadnyi előnyük van Orbán Viktorral szemben.