A Budapest–Brüsszel béketerv

Mint tudjuk, hazánk a béke legfőbb, ha nem egyetlen szószólója ezen a világon, ennyiben a munkácsi turulszobor eltávolítása is érthető, hiszen hozzánk nem egy ragadozómadár illik, hanem egy jól táplált, mosolygós, gyengeelméjű galamb. Legutóbb épp Szijjártó Péter külügyminiszter szállt síkra a fegyverszünet és a béketárgyalás ügyéért, gondosan megválogatva az interjúhelyzetet, nehogy visszakérdezzenek, hogyan is képzeli Ukrajnát a békekötés után.

Azt nem lenne szexi előadni ugyanis, hogy az akkor annyi mint mínusz négy megye, szétbombázott infrastruktúra jóvátétel nélkül, szőnyeg alá söpört háborús bűnök, és oroszbarát új kormány, az ezzel járó ostoba, primitív berendezkedéssel, amely Oroszországot például ilyen bölcs kalandokig juttatta. Meg ami egy Szijjártóból minisztert képes csinálni. Mivel minden bajunkért a szankciók felelősek, értelemszerűen ezek visszavonása is benne van a pakliban, tehát végül is megsimogatjuk az oroszok buksi fejét, hogy jól van, spongya rá, felejtsük el az egészet.

Erre esetleg az amerikai közönségnek még a jobboldala is kiköpne egy habosat, és bevezetnék a magyaring fogalmát arra, amikor vén KGB-ügynököket elégít ki valaki koszos vonatvécékben. Pedig erről van szó pontosan, nem véletlen, hogy sohasem fejtik ki, mit jelentene a béke konkrétan. Lehet ilyet gondolni, ki is lehet mondani, viszont azt javaslom, mutassunk példát egy kisebb jelentőségű konfliktusban. Játsszuk el Ukrajnát kicsiben!

Van ugye nekünk egy vitánk az Európai Unióval. Az agresszor itt nem rakétákkal és bombákkal támad – akármi is szerepel a plakátokon –, hanem zsugori módon becipzározta a zsebét, és nem hagyja, hogy abból mi ügyesen kivarázsoljuk a pénzét, és kastélyfelújításra meg Rolexre költsük, ahol a legjobb helye lenne. Ehhez egész ideológiát épített, miszerint mi egy nép vagyunk, és kötelességünk lenne legalább nagyjából úgy viselkedni, ahogy ők elvárják. Ezen olyan képtelenségeket ért, mint jogállamiság, sajtószabadság és holmi elrugaszkodott fantáziák arról, hogy az ide küldött pénzt nem eheti meg egyedül a Nemzet Potroha, hanem el kell vele számolni, és még a vejének sem adhat belőle. Mit számít ezeknek a család! Állítólag az is felmerült, hogy az Európai Ügyészség vizsgálódjon itt nálunk, beleütve a horgas orrát tisztán családi ügyekbe, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. A szuverenitásunk forog kockán, nem babra megy a játék. Ha most engedünk, az Európai Unió megroppantja nemzetünk gerincét, és veszélybe sodorja a keresztény-nemzeti egyed­uralmat. Mondjuk ki: protektorátust csinálnának Magyarországból, amelynek ezek után bizonyos mértékben liberális demokráciaként kellene működnie, pedig az nekünk kényelmetlen, szorít derékban és a tyúkszemnél is.

Helyzetünk szorult, forintunk visít, mint a választási malac, nyers erő fenyegeti önrendelkezésünket.

Nos, akkor tegyük azt, amit Ukrajnának javasolunk. Vagyis a fegyvert le.

Már csak azért is jó okunk van erre, mert Ukrajnát a fél világ támogatja – mi a másik feléhez tartozunk, épp erről van itt szó –, minket viszont csak a Bosnyák Bajuszpödrők Egyesülete segít a harcban. A Gazprom, ugyebár, nem annyira áll mellettünk, hogy a legvidámabb barakkja lehetnénk; az ötödáron adott gáz sajnos már akkor hazugság volt, amikor elhangzott.

Hát legyen béke. Szedjük le első körben ezeket a bombás plakátokat, jószándékunk jeleként, mert amíg kinn vannak, addig senki se fogja elhinni nekünk, hogy békét akarunk, meg azt se, hogy itt nem kizárólag sült hülyék laknak. Aztán tervezzük meg aprólékosan a hanyattvágódásunk koreográfiáját.

Küldjünk hivatalos meghívót a CEU-nak, száz évre garantált szerződéssel, hadd térjen vissza, és képezze itt a janicsárjait, ha ez a béke ára. Képezzünk állami sajtóalapot, amely az auditált közönség alapján oszt támogatást, nem pedig lojalitás szerint; nehogy ránk süsse bárki, hogy részrehajló sajtópolitika folyik Európa közepén. Válasszunk le napi négy órát a közmédiából, adjuk oda az ellenzéknek, csináljon vele, amit akar; elvégre az közös pénzből működik, és mi bízunk az igazság erejében. Legyen garantált kvóta óriásplakátokra!

Adjuk át az európai pandúroknak Tiborcz Istvánt, előre összekötözött végtagokkal, hiszen róla tudható, hogy lopott a pénzükből. Ennyit megér a béke, ugye? Vonjuk vissza az összes kisebbségellenes, diszkriminatív, szélsőjobbos törvényt és alkotmánymódosítást. Semmisítsük meg az önkormányzatokat sújtó elvonásokat. Végül helyezzük az Európai Parlament irányítása alá Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Zala megyét.

Probléma? Az egy szál se. Ez mind csekélység ahhoz képest, amit Ukrajna nevében hajlandók vagyunk feláldozni a békéért. Különben ez csak gondolatkísérlet. A mi receptünk szerint ennyi befolyásunk sem lenne a megoldásra, hanem megegyezne erről Brüsszel és Washington a fejünk felett, mi meg szorgalmasan bólogatnánk.

Na mi van, mi nem tetszik? Mégsem kell a béke, ti háborús uszítók?