Navalnij halálára

A hivatalos orosz közlés szerint Alekszej Navalnij a sarkkörön túli Harp településen lévő börtönben, 2024. február 16-án, moszkvai idő szerint 14 óra 17 perckor – a fél órán át tartó újraélesztési kísérletek ellenére – meghalt. A halálhír bejelentésével párhuzamosan annyit lehetett megtudni, hogy Navalnij a szokásos napi börtönsétájáról visszatérve váratlanul rosszul lett, elveszítette az eszméletét, és hiába érkezett ki hozzá a közeli kórház mentőcsapata, életét már nem tudták megmenteni. Nem sokkal később a külföldre sugárzó orosz propagandatévé, az RT már azzal a verzióval állt elő, hogy a halál oka trombózis. Ami már csak azért is meglepő állítás, mert ezt csak a boncolás során lehet megállapítani. Navalnijt azonban sem 16-án, sem a következő napon nem boncolták fel, sőt e cikk nyomdába küldéséig, 21-én reggelig sem lehet tudni arról, hogy mi történt a holttesttel, azon a kevésen kívül, hogy (valószínűleg még a halál napjának éjjelén) átvitték a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet központjába, Szalehardba. A börtönökben és büntetőtelepeken meghaltak holttestét elvileg a halált követő két napon belül át kell adni a hozzátartozóknak, de ez – arra hivatkozva, hogy különféle, többek között szövettani vizsgálatokat kell elvégezni – egyelőre nem történt meg. Sőt, hétfő délután a hatóságok már azt közölték, hogy legkevesebb két hétre lesz szükség a vizsgálatok befejezéséhez, és addig nem adják ki a holttestet.

Sűrű tehát a homály Navalnij halálának körülményei körül. Nem véletlen, hogy a Novaja Gazeta több kérdést tett fel, amelyeknek megválaszolását az orosz büntetés-végrehajtási szolgálattól, a központi nyomozóhatóságtól és a boncolást végző orvosoktól várja.

Az első kérdés a történések időrend­jével kapcsolatos. A lap szerint nem teljesen világos, hogy időben hová kell tenni azt, amiről a Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat hivatalos közleményének ez a mondata szól: „[Navalnij] a sétája után rosszul érezte magát, gyakorlatilag azonnal elvesztette eszméletét.” Navalnij korábbi beszámolója szerint ugyanis a napi félórás börtönsétáira mindig reggel fél hét és hét között került sor. Ha ez 16-án is így történt – miért is történt volna ez másképpen –, akkor az eszméletvesztés és a halál hivatalosan bejelentett bekövetkezte között több mint hét óra telt el. Erre mégiscsak magyarázatot kellene adni. Az sem világos, hogy a közeli városból állítólag hét percen belül kiérkező mentőcsapat miért a börtönben próbálta újraéleszteni Navalnijt, ahol ehhez minden feltétel hiányzik; miközben alig egy kilométerre van a szalehardi kórház harpi részlege, ahol jóval nagyobb eséllyel menthették volna meg az ellenzéki politikust.

Az is válaszra vár, hogy az állam propagandagépezete miért kezdte rögtön a halálhír publikálása után, de még a boncolás előtt, arról győzködni az orosz nyilvánosságot: a politikus halálának trombózis volt az oka. További kérdés, hogy kik írták alá azokat az orvosi igazolásokat, amelyek huszonhét ízben lehetővé tették, hogy Navalnij összesen 295 napot töltsön SIZO-ban, vagyis „büntető elkülönítőben”. Az orosz büntetés-végrehajtási törvény szerint ugyanis a rabot orvosi vizsgálatnak kell alávetni, hogy az megállapítsa, az elzárásnak ezt a formáját az elítélt egészségi állapota elviseli-e. Sajnos, nincs esély arra, hogy a Novaja Gazeta jogos kérdéseire a hatóságok hitelt érdemlően válaszoljanak. Amíg a putyini rendszer fennáll, erre aligha kerül sor. Láttuk ezt 2020 augusztusában, amikor a novicsokkal megmérgezett Navalnijról az omszki kórház orvosai hetet-havat összehordtak, csak épp az igazat nem mondták el.

De ki is volt Navalnij, akivel szemben a rezsim – élén Putyinnal, aki az ellenzéki politikus nevét soha nem volt hajlandó kimondani – ilyen kitartó és ádáz hajtóvadászatot folytatott? Miért is volt olyan fontos Navalnij politikai küzdőtérből való kiszorítása, bebörtönzése és kiiktatása? Mivelhogy a legkisebb kétségünk sem lehet afelől, hogy az ellenzéki politikust meggyilkolták. Vagy úgy, hogy pokollá tették minden egyes börtönbéli napját, és ez felőrölte egészségét, vagy úgy, hogy valamilyen, egyelőre ismeretlen módon elvették az életét. Ennek a dühödt ellenszenvnek több oka is volt. Amikor először döntöttek arról, hogy jobb Navalnijt rácsok mögött tudni, Oroszország a 2021-es őszi alsóházi választásokra készült. Navalnijnak ugyan nem volt saját pártja – egyes források szerint kilencszer, mások szerint tizenegyszer utasították vissza pártbejegyzési kérelmét –, de korrupcióellenes alapítványa s annak országos hálózata nagy mozgósító erő birtokában éppen ott támadta a hatalmi elitet, ahol az a leginkább sebezhető volt. Lehet, hogy ha megengedték volna neki a pártalapítást, sokkal kisebb problémát okozott volna a hatalmi elitnek, mint amekkorává vált. Ennek megértéséhez érdemes felidézni Navalnij politikai befolyásának és pályájának alakulását.

Első politikusi lépéseit Navalnij a szociálliberális Jabloko pártban kezdte, de rövid időn belül konfliktusba került a párt vezetésével, részben nacionalista megnyilatkozásai miatt, részben mert konkurenciát jelentett a vezetőségnek a párton belüli növekvő befolyásával. A Jablokót elhagyva Navalnij néhány éven át nacionalista aktivistaként vétette észre magát, rendszeresen részt vett a hazafias tábor „orosz menetelésein”. Szélesebb körben 2011–2012 fordulóján vált ismertté, amikor is egyike volt az elcsalt választások miatti tüntetések szervezőinek. A tiltakozások azonban 2012 nyarára lecsengtek. Ha Navalnij nem vált „profilt”, és nem fog bele a hatalmi elit korrupcióját leleplező alapítványának szervezésébe, valószínűleg egyike lett volna a gyorsan elfelejtett ellenzéki politikusoknak. De mert a hatalom jóvoltából kénytelen volt váltani, és tevékenységének súlypontját a korrupció elleni küzdelemre helyezte át, egyre népszerűbb lett. Olyannyira, hogy 2013 őszén, a moszkvai főpolgármester-választáson – hatalmas ellenszélben – a második legtöbb szavazatot nyerte el, huszonnégy százalékot kapott.

Ahogy nőtt az ismertsége, egyre távolabb került korai „nagyorosz” nacionalizmusától, és egyre inkább a születőben lévő oroszországi közép­osztály egyik meghatározó szószólójává vált. Ha a 2020-as évek elején pártot alapíthatott volna, az a párt alighanem jobboldali középpárt lett volna, amelyik szót emel a politikai és polgári szabadságjogokért, a szabad és tisztességes választásokért, a független bíróságokért, a sajtó-, szólás- és gyülekezési szabadságért, a jó kormányzásért, a kevesebb bürokráciáért és kevesebb korrupcióért. A szociális jogok ügye aligha lett volna központi témája, noha tisztában volt azzal: a rossz és korrupcióval terhelt kormányzás az egyik legfőbb oka annak, hogy az orosz társadalom 2014 – vagyis az ukrajnai orosz beavatkozás – óta egyre rosszabb körülmények között él. Idővel nemcsak bel- és társadalompolitikai nézetei változtak meg, de a külpolitikaiak is. A 2008-as ötnapos grúziai háború idején még teljes mellszélességgel állt ki az orosz katonai beavatkozás mellett, sőt a Kremlt még határozottabb fellépésre biztatta. Az ukrajnai beavatkozás idejére már jóval visszafogottabbá vált, és nem lelkesedett a Krím annektálásáért, a félsziget visszaadását egy újabb – valódi nemzetközi megfigyelés mellett megtartott – helyi népszavazás eredményétől tette volna függővé.

Az gyorsan kiderült róla, hogy eltökélt, rendkívüli munkabírású politikus, akivel ugyanakkor nehéz szövetséget kötni, mert nem erőssége a kompromisszumkészség. Ez az attitűd a korrupció elleni küzdelemben érthető és értékes vonás, ám az autokráciával szembeni politikai harcban, ahol minden lehetséges szövetségesre szükség van, inkább hiányosság. Az azonban már a tízes évek elejétől érzékelhető volt, hogy Putyin és környezete mégis súlyos kockázatot látott Navalnij közéleti szerepvállalásaiban, noha sem elnökjelöltként, sem egy ellenzéki párt vezetőjeként nem jelentett volna közvetlen veszélyt rá és a hatalom többi birtokosára. Úgy gondolták, Navalnij a már jó ideje kialakított „alternatívanélküliség” állapotában is valamiféle alternatívát képvisel. Ilyet egyetlen autokrácia sem képes elviselni, még akkor sem, ha ez az alternatíva mindvégig virtuális maradt. Alighanem ez az egyik oka annak, hogy a hatalom miért lépett fel ilyen határozottan és kitartóan Navalnijjal szemben.

Közrejátszhatott valószínűleg az is, hogy a Kreml már ekkor készülni kezdett az Ukrajna elleni invázióra. 2021 elején talán még nem dőlt el, hogy Moszkva Ukrajnát, ha kell, akár fegyverekkel is kész megszerezni, de már akkor is látszott, hogy Oroszország külpolitikája tartósan Nyugat-ellenes pályára állt. Ez pedig számos konfliktus lehetőségét vetítette előre, s ezekre gondolva a Kreml jobbnak találta, ha megszabadul belső politikai ellenfeleitől. Egyébként is közeledtek az őszi parlamenti választások. Nem volt kétséges, hogy Navalnijt, ha visszatér németországi rehabilitációjáról, jobb rácsok mögött tudni.

Az ellenzéki politikust 2020. augusztus 20-án megmérgezték. Életveszélyes állapotba került, Merkel német kancellár határozott fellépésének köszönhetően néhány nappal a mérgezés után, Putyin engedélyével átkerülhetett egy berlini kórházba, ahol egy ideig mesterséges kómában tartva sikerült megmenteni az életét. A német hadsereg laboratóriuma hamarosan kiderítette, hogy Navalnijt bináris ideggázzal, a 2018 márciusában Salisburyben már használt Novicsok újabb változatával próbálták megölni. A német vizsgálat eredményét egy francia és egy svéd laboratórium egyaránt megerősítette, s kevés kétség maradt afelől, hogy az orosz állam, illetve annak egyik titkosszolgálata lehet az elkövető. Ám az is nyilvánvaló volt, a Kreml nemcsak hogy mindent tagadni fog, de még vizsgálatot sem indít az ügyben. Arra kevesen számítottak, hogy Moszkva nem éri be ennyivel, és előbb Németországot, majd magát Navalnijt vádolja meg a merénylet elkövetésével. Az utóbbi változatot maga Putyin adta elő az egyik, Macronnal folytatott telefonbeszélgetésén. A vádat a francia elnök olyan képtelennek találta, hogy rögtön gondoskodott a kiszivárogtatásáról. De a rezsim cinizmusa ezzel nem ért véget. Navalnijt – arra hivatkozva, hogy nem tett eleget a büntetés-végrehajtási hatóságon történő rendszeres jelentkezésnek – hazatérésekor a moszkvai repülőtéren azonnal őrizetbe vették, majd másnap harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték.

Ebben a politikai ütközetben azonban nemcsak a Kreml volt elszánt, de Navalnij is, aki „betárazva” tért vissza hazájába. Berlini tartózkodása idején fejezte be azt a nagyszabású, munkatársaival közösen készített filmet, amelyben a Putyinnak épített fényűző gelendzsiki palotát mutatták be. A YouTube–ra feltöltött filmre már az első héten több mint 80 millióan voltak kíváncsiak, és fél év elteltével közel 120 millióan kattintottak rá, többségükben Oroszországból. A film ugyan óriási figyelmet keltett, de viszonylag keveseket győzött meg arról, hogy Putyinnak bármi köze volna a Fekete-tenger partján épült palotához. A moszkvai független közvélemény-kutató intézet, a Levada Központ 2021 februárjában, vagyis a bemutató után alig néhány héttel végzett felmérése szerint arra a kérdésre, hogy a film megtekintése nyomán hogyan változott meg a válaszadó Putyinhoz való viszonya, mindössze 17 százalék válaszolta azt, hogy romlott, míg 77 százalék azt, hogy változatlan maradt. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy hitelt érdemlőnek tartja-e a filmben látottakat, 33 százalék mondta azt, hogy nem, míg 38 százalék, hogy igen, de azzal a megkötéssel, hogy a film állításait nehéz ellenőrizni. Csak a megkérdezettek 17 százaléka állította határozottan, hogy igaznak tartja a filmben közölteket.

Mindaz, ami Navalnijjal történt, az orosz társadalom egy részét nem hagyta közömbösen. Alig egy héttel azután, hogy a Moszkvába visszatérő ellenzéki politikust a hatóságok törvénytelen módon letartóztatták, országszerte hatalmas tüntetésekre került sor. A 2021. január 23-án tartott utcai tiltakozások több tekintetben is mások voltak, mint a korábbiak. Ezúttal nem korlátozódtak az ország két metropoliszára, Moszkvára és Szentpétervárra. És még csak arra a további tizenhárom, legalább egymilliós nagyvárosra sem, ahol többnyire eddig is megszokott volt, hogy az emberek, ha okuk van rá, kimennek tüntetni. Összesen 112 városban vonultak utcára a tiltakozók. Hogy pontosan mennyien, nehéz megítélni. Országosan valószínűleg két-háromszázezren lehettek. A hatalom persze felkészült erre, és mindent megtett annak érdekében, hogy hasonló méretű demonstrációra többé ne kerüljön sor.

A legerősebb késztetést a tüntetőknek a Navalnijjal történtek adták. Független orosz jogászok szerint amúgy az elfogatóparancs kiadása is törvénytelen volt. Azt ugyanis csak abban az esetben lehetett volna kiadni, ha a Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat keresetét – amelyben kéri Navalnij felfüggesztett szabadságvesztésének letöltendőre változtatását – a bíróság megalapozottnak találja, és elrendeli a büntetési forma megváltoztatását. Most nem így jártak el. A büntetés-végrehajtás közvetlenül a rendőrséghez fordult, s ott még december végén – amikor kiderült, hogy az ellenzéki politikus visszatér Oroszországba – kiadták azt az elfogatóparancsot, aminek alapján Navalnijt Moszkvába érkezése után rögtön őrizetbe is vették.

Az ellenzéki politikust azonban nemcsak a büntetés-végrehajtásnál történő rendszeres jelentkezés elmulasztásával vádolták meg – ami, tekintettel külföldi gyógykezelésére, már önmagában is abszurd –, hanem időközben egy újabb köztörvényes ügyet is kreáltak ellene. Az ügyészség szerint Navalnij az alapítványához befolyt adományok egy részét saját céljaira használta, vagyis sikkasztott. Erről a vádról az első pillanattól fogva feltételezni lehetett, hogy éppolyan koncepciós ügy, mint aminek alapján évekkel korábban bűnösnek mondták ki az Yves Rocher oroszországi leányvállalatának megkárosításáért. Hiába nyilatkozott a francia cég vezetése többször is, hogy a vállalatot semmiféle kár nem érte, a bíróság ezt figyelmen kívül hagyta, és Navalnijt három és fél éves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A rezsimnek erre azért volt szüksége, hogy a jogerős bírói döntésre hivatkozva megakadályozhassa az ellenzéki politikus indulását a 2018-as elnökválasztáson. Ehhez azonban ekkor még elég volt a felfüggesztett börtönbüntetés. Utóbb kiderült, hogy ez az ítélet arra is jó lehet, hogy a megfelelő pillanatban letöltendőre lehessen változtatni, és ilyen módon kivonni Navalnijt a közéletből.

2014 decemberében, amikor az eredeti ítélet megszületett, a Kreml még nem merte vagy nem akarta börtönbe juttatni Navalnijt. 2021-ben viszont már igen. Korábban még tartottak a botránytól, ezért inkább meghátráltak, és másodfokon felfüggesztettre enyhítették az első fokon még letöltendőként megszületett ítéletet. 2021 elejére azonban megváltozott a helyzet. A Kremlt ekkor már sem a hazai, sem a külföldi közvélemény felháborodása, sem vezető nyugati politikusok tiltakozása nem érdekelte. A rezsim azonban nem érte be annyival, hogy csak a nem egészen hároméves büntetés idejére tartsa Navalnijt távol a politikától. Újabb és újabb vádakat kreált. Azok után, hogy csalás vádjával 2022 márciusában további kilenc évre ítélték, 2023 augusztusában újabb, tizenkilenc éves büntetést szabtak ki rá. Ezúttal a vád szélsőségességet támogató közösség szervezése, annak finanszírozása és a szélsőséges nézetek propagálása volt.

Ha addig nem lett volna világos, a két koncepciós perben kimondott verdikt egyértelművé tette: a rezsim mindent megtesz azért, hogy Navalnij ne jöhessen ki élve a börtönből. Ezt egyébként már akkor sejteni lehetett, amikor az RT főszerkesztője, a putyini propagandagépezet egyik kulcsalakja, Margarita Szimonyjan már 2021-ben több alkalommal is azt vetette föl, hogy Navalnijt hazaárulásért kellene elítélni, mert azért akár húsz év is kiszabható. A Kreml akkor még nem fogadta meg propagandistája tanácsát, helyette más megoldást választott, és elkezdte felszámolni Navalnij szervezeti hátterét. Ennek volt az első lépése, hogy a moszkvai városi bíróság 2021. június 9-én „szélsőséges szervezetté” nyilvánította és bezáratta Navalnij rendkívül hatékonyan működő Korrupcióellenes Alapítványát.

Miért kellett Navalnijnak épp most meghalnia? Talán azért, mert március közepén elnökválasztás lesz Oroszországban, és bár Putyin újraválasztását semmi nem veszélyezteti, az elnök és környezete a legkisebb meglepetést sem kedveli. Ezért kaszálták el a különböző ellenzéki csoportok közös jelöltjét, a háborúellenes programmal fellépő Borisz Nagyezsgyint is. A közvélemény-kutatási eredmények azt mutatták, hogy a szavazatok akár tíz százalékát is begyűjtheti. Ez viszont azt jelentette volna, hogy az orosz társadalom mégsem egy emberként sorakozik fel Putyin és a háború támogatása mellett. Navalnij meg, akitől Putyin minden jel szerint a legjobban tartott, megint kitalálhat valamit, mint ahogy néhány éve kitalálta az „okos szavazás” stratégiáját. Úgyhogy a legjobb, ha ő sem zavarja meg a választást.