181. Tóni kiméri, elintézi, takarít

181.1.0. Hát akkor muszáj leszünk tovább novákozni. Vagy továbbnovákozni. Nem novákoznák, de mosmár késő. Tovanovákozhatnámom van. (Monoton, süppedő homokon. Rewind Verlaine: Sanszon dölotom.) Gyalog, mint balog. (Asse különb az öveges tót lakodalmas kutyájánál.)

181.1.1. Nem erősségünk, sajna, az a zigazság, különösebben a szelfkaser, a flekszolás, hogy mennyire nem: ezt sem dicsekvésképpen mondom, hiszen néha – a MAI VILÁGBAN – nem jönne rosszul egy kis nagyobb arcúság, flekszelési tehetség, finomabban: önmarketingolási képesség; itt van például a ziccer, de mekkora, megbuktattuk az elnököt! Hát van innen még valahová? Nem-e vagyunk császárok?! (Mindettől függetlenül azok vagyunk, persze.)

Dehát tudjuk (vagy azt se tudjuk): nem mi buktattuk meg igaziból, hanem Orbán, mert itt megbuktatási (és bármilyen más) jogosítványa csakis neki van, és hogy ő miért buktatott, az azért nem nagyon akar kiderülni. Soha semmi nem akar kiderülni, úgy kell kideríteni, ez ennek a posztépeszű világnak a fondámentoma vagy mecsodája, színe kvanonja, sőt, QAnonja, hogy Bicskétől messzire ne menjünk, a Don Pepe mellett nyílik úgyis az új Pizza Gate.

181.1.2. A hangsúly itten van, pont: hogy nem derül ki, hanem ki köll derítni. A kiderítés még – egyelőre – lehetséges. És a kiderítés fontos. Lenne. A kiderítés lehetőségeinek szűkítéséért azért sokan tesznek, sokat, sokból. Milliárdokat költenek rá. A kiderítésekre is sokat költünk, ha nem is milliárdokat, de százmilliókat évente, és itt jönnek Önök, kedves előfizetők, mert Önök költik valójában, ránk, mi meg a kiderítésekre. Közös siker – mondaná a rutinos önmarketingoló pupolista. Félretéve a hülyeséget: ha nincsenek Önök, ellőfizettők – nincsen kiderítés. Ilyenkor muszáj mindig elmondanunk. Márcsak azért is, mert ahogy a klímát (nem a légkondit, hanem a polt és a gazdot) elnézzük, nagyon nagy szükség lesz még Önök, az Önök erőfeszítéseire. (És be is fejeztem ezt a patetikus nagyőzést.)

181.1.3. Ahogy tegnap lepublicisztikáztam („…a bokám”): a mi részünkről ez klasszikus, tankönyvi újságíró-aprómunka volt: éber hírszerkesztés, motivált, sőt lelkes infószerzés, kitartás, rakkolás, hajtás, semmi több. (Értsd: „semmi több”, kacsintós szmájli.) Sokkal értékesebbnek és fontosabbnak gondolom jelen helyzetünkben ezt a nagy kunsztoktól, bravúros mesterfogásoktól, akrobatikus mutatványoktól mentes hangyamunkát, mint bármi mást. Alig van már belőle.

Olyasmi meg aztán tényleg szökőévente fordul elő, hogy az előrakkolt információból, a cikkből ekkora felfordulás kerekedjen.

181.1.4. Ez már kevésbé múlik rajtunk. Maximum annyi, hogy nem engedjük el. Nem engedjük elhalni. Elhalasztani.

Valószínű, sok minden apró részletnek kellett szerencsésen – Orbánék szempontjából: szerencsétlenül – összejönnie, hogy két csúcsáldozatot követelő (illetve követelni követel még harmadikat is, minimum, de az egyelőre menekül) megabotrány, amit még a végtelen milliárdokkal etetett dezinformációs droidhadtest és az antisajtó sem tudott elhárítani.

Ilyen volt a téma (pedofil bűncselekmény), a társadalmi hangulat, a satöbbi.

A nagy kérdés az, hogy fajulhattak idáig a dolgok az állítólag nagyon profin és kifinomultan működő rendszerben? Hogy került az elnök asztalára ilyen kérvény? Hogy írhatta alá? (Jó, ezt tudjuk. Azért van ott, hogy mindent aláírjon, amit elé tesznek.

Ezekről a részletekről csak spekulálni tudunk, de a történtek menetéből és a kiszivárgott információkból alighanem egész értelmes (vagy legalábis: valószerűnek tűnő) következtetéseket lehet levonni.

181.1.5. Két verziót tudok elképzelni (én, mint a helyi tanács), az első variáció, elég valószínűtlen, inkább összeeskövéselméletes, dehát időnként a legképtelenebb baromságokról derül ki, hogy hoppáré. Eszerint ez amolyan Kurszk-katasztrófa, rosszul sikerült gyakorlat volt. Orbán tesztelte az embereit (szokása neki), mozgatta kicsit az udvartartást, a kilentúrát, amúgy Boston Politicsosan, és úgy gondolta, ha megbuknak a teszten, abból is jól jön ki, gyorsan kirúgja őket, föllép nagy rendcsinálóként, így erősödik is, el is dobja az esetleg túl népszerűvé cukiskodó/arcoskodó csúcsbábokat, a pártban megint mindenki észbe kap, hogy résen kell lenni, és csak egy politikai akarat létezhet, egyetlen döntési centrum, egyetlen vezér, a tábor (majd Tóni kiméri) meg csodálhatja az erős vezetőt megint. Aztán a gyakorlógránát a kelleténél kicsit nagyobbat robbant. De a főnökre még így sem veszélyes.

181.1.6. A másik verzió sokkal valószínűbb, de nem sokkal szívderítőbb. Hogy ebben a posztneopszeudo-kádári struktúrájú, szépen és kellőképpen mereven hiearachizált, kliens-patrónus–uram-bátyám rendszerben egy megfelelően jó kapcsolatokkal rendelkező, és maga mögé még a valóságosnál is nagyobb hatalmú pártfogókat vetítő figura megindult, úgy gondolta, némi ügyességgel simán el tud intézni egy kis kegyelmet, ha már annyi mindenkit ismer, és még a Balog püspök úr is támogatja. A kellőképpen ügyes vetítés és az erős pártfogók láttán a fegyelmezett pártkatonák sorfalat álltak az elnöki asztalig, az igazságügyminiszter és az elnök összecsapták négy darab bokáikat, és gondolkodás nélkül írták az alát. Aztán mindenki reménykedett, hogy nem derül ki vagy ha kdierül, majd jön Tóni, kiméri, és takarít.

181.1.7. Ha így történt, az megint azt mutatja, hogy ez a néha iszonyatosan profinak és hatékonynak tűnő rendszer valójában mennyire rosszul, bénán működik. Sorra követ el súlyosabbnál súlyosabb hibákat, de iszonyú pénzből nagy aparátust működtet, hogy ezeket a hibákat utólag elfedje, elhazudja, illetve azokat, akik a hibákat lepelezve megpróbálnának föllépni a rendszerrel szemben, megfélemlítse.

Ez a rendszer – a Tóni kiméri, aztán ha kell, lejáratja/átkeretezi/megpropagandázza – tényleg hatékony, de a költsége is hatalmas. A lopott pénzből bőven jut. Pláne, hogy a lopásokat is így kell elhazudni/átkeretezni/beadni. Így nem lesz soha komoly „ügy” az isten pénzéért beszerzett, semmire sem jó lélegeztetőgépekből (és Európa egyik legrosszabb covidhalálozási statisztikájából), a teljesen elmebeteg áron, fölöslegesen beszerzett orosz gázból, a tök fölösleges ársapkázásból és a haverokhoz kiszórt, gigainflációt okozó gazdaságélénkítésből és még a rengeteg satöbbiből.

A rendszer buta döntéseket hoz, sokat, mert merev hierarchiában működik, katonás rendben, felülről irányítva. A nagy vezérnek pedig ez a módszere: határozott döntések, azonnal, zsigerből, radikálisan, a langyosakat kiköpi az úristen, és akár fejjel kell menni a falnak. Általában bejön. Ha meg nem, a Tóni kiméri, és elsikálja.

181.1.8. Sorolni lehet a válogatott kreténségeket, és hogy lett nekünk világraszóló gazdasági sikerünk a valójában regionális bronzéremre is kevés növekedésből,  kigyúrt grillcsirkének látszó űberocsmány aranyszarvasunk százmilliókért a Krisztina körúton, hatvanméteres jachtunk az Adrián és  és satöbbink. Csak remélni lehet – bár elég halovány remény – hogy az akkugyárőrület nem ilyen kreténségnek bizonyul.

181.1.9. Talán csak egy kérdést kellene föltenni, hogy megválaszoljuk az Orbán-korszak alapkérdését:  vajon mekkora esély van arra, hogy egy olyan rendszer, amely a hatalom megtartása céljából ezermilliárdos apparátust tart fenn ellenfelei lejárátására, saját baklövései kimagyarázására/felelősséghárításra/bűnbakgyártásra, mégis képest valahogy  a többség hasznára, a közösség érdekében, tehát jól működni?

Szerintem nulla.

De ez csak egy vélemény.

181.2. Fontos bejelentés

181.2.1. A Magyar Jeti Zrt. kiadásában megjelenő 444.hu főszerkesztőjeként ezúton szeretném bejelenteni, hogy szerkesztőségünk 2024-ben Rényi Pál Dánielt indítja a Mark Zuckerberg-hasonmásversenyen. Munkatársunknak ezúton is sok sikert kívánunk!