444.hu, 2024. február 8.
UJ PÉTER
180.1.1. Múlthetütt, midőn jelen hírlevelem közvetlen jogelődjét kiküldtem Önöknek, jelentős világpolitizálás bontakozott kifelé nem elhanyagolható magyar közreműködéssel, miszerint Brüsszel (a tömeggyilkos, Moszkvánál, Hitlernél rosszabb, komcsináci Brüsszel) EU-csúcsnak adott otthont, az EU-csúcsnak meg több se kelletett, otthon is érezte magát, fölbaszta a lábát a asztalra, alsógatyában nyomkodta a távkapcsolót, vakargatta a heréit, aztán döntött Ukrajna ötvenmilliárd eurós támogatásáról. És megszavazta természetesen Orbán Viktor is, aki verbálisan végigvétózta az elmúlt heteket.
180.1.2. Ennek kapcsán alakult ki némi purparlé, miszerint az ellenzék (vagy micsoda) kárörvendezett, hogy na, az Orbánt becsicskították, hogy megadta magát, hogy segget csinált a szájából, hogy satöbbi. Az Orbán-propaganda pedig nyomatta a központi narratívát, ahogy köll, a békepárti magyar külpolitika elkerülhetetlen sikereiről, plusz még maga Orbán is futott egy tiszteletkört saját magának a szokásos Kossuth-interjúban, a szokottnál is arrogánsabb és cinikusabb (már ha ez a szintagma, illetve a relatív fokozás jelenthetne bármit is a szigorúan monoton nyelvi radikalizálódás orbáni közegében) beszólásokkal, az ukránok úgy döntöttek, hogy háborúznak, nekünk meg, ezeréves magyaroknak ne mondják már meg valami szlávok a kóserpecsétet. A tökkéletessen kivitelezett nackó pampogás, pont, amit a közönsége imád.
180.1.3. De, és ez nagyon nagyon de, elég riasztó látni, ahogy a magukat ellenzékinek tételező politikusok és elemzők vagy akár nyugati újságok próbálják megfejteni Orbán mozgását, illetve megvonni az EU-csúcs Orbán-szempontú mérlegét. Anélkül, hogy tételesen végigvennénk a téves diagnózisokat, rögzítsük, hogy
– nem, Orbánt nem csicskították be;
– nem, nem (elsősorban) a zsarolás volt a célja a vétó belengetésének;
– nem, nem Meloninak/Macronnak/a pápának sikerült meggyőznie Orbánt;
– nem, nem szigetelődött el.
180.1.4. Valójában pont az vagy valami olyasmi történt, amit akart. És amit nagyon sokáig nem tudott elérni. Róla szól hónapok óta az európai politika. Ez most nem a háztáji sajtó által összehordott „Európa erős embere” kamu, ez most ténykérdés, ha megnézzük a világ fontosabb közéleti lapjait, például.
És lassan megtanulhatnánk: az orbáni (trumpi satöbbi) rendszerben mindent mindig elsősorban az egyéni ambíció mozgat, és mindig minden hatalmi játszma. Nincsenek erkölcsi kérdések, nincsenek „politikai kérdések” (már abban a régi értelmezésben, ahol a politika mégis a köz érdekeivel, ügyeivel állt valamilyen kapcsolatban), de még anyagi kérdések sincsenek valójában. (Ami annak látszik, az is elsősorban hatalmi kérdés, és ha fontos hatalmi kérdés adódik, akkor sosem lehet anyagi akadály.)
180.1.5. A Financial Times elemzése talán a legpontosabb: ha ma még úgy is tűnik, hogy Orbán elszigetelt, fújnak rá az EU-ban, a NATO-ban, az egész nyugati világban, ő már úgy számolhat, hogy rövidesen változik a helyzet.
Magabiztosan parádézik a brüsszeli gazdatüntetésen (amelynek szervezéséhez is adott némi segítséget, nyugati sajtóértesülések szerint), és nyilatkozik demokráciadeficitről, az emberek valódi miegymásáról.
Arra számít, hogy rövidesen Franciaországban, Németországban és ami a legfontosabb, Amerikában is változik a politikai széljárás.
180.1.6. Tizenhárom és fél év alatt számtalanszor ütközött az EU-val, harcolt, kampányolt, szájalt, és mindig remekül hasznosította belpolitikai céllal a műbalhékat is. De komoly ügyekben mindig lepattant, mindig kompromisszumokra kényszerült. De aztán megint kezdte előről, újra meg újra, nekiment, bumm. Fejjel. Nagy rutinja van ebben.
És aztán a sokadik falba fejelés után megjelentek a repedések. Nem a fején, a falon.
180.1.7. Orbán ráér, bőven van ideje. Otthoni hatalmi bázisa stabil, rendszere évtizedes távlatban sem látszik kihívhatónak. Ilyen háttérrel, ilyen idődimenziókkal egyetlen európai vezető, egyetlen ellenfele sem számolhat.
Nem az a terv, hogy kilépünk az EU-ból, hanem az, hogy elfoglaljuk – idézi az FT Orbán egyik tévéinterjúját. És persze szeret nagyon nagyokat mondani, sőt az egész rendszer egyik legfontosabb jellemzője ez a kényszeres, számonkérhetetlen nagyotmondogatás. Mindig eggyel nagyobbat. De most tényleg van esélye valami olyasmire, amit nagyotmondott. Afelől persze nincs sok kétségem, hogy ez az elfoglalás, és trumpos-lepenes-áefdés-orbános konstelláció meg beláthatatlan következményei hosszú távon katasztrofális következményekkel járnak mindannyiunkra, dehát hosszú távon, ugyebár, mindannyian el leszünk sajnálatosan halálozva, legyen nekünk könnyű a föld.
180.2. Táltos utca 2
180.2.1. A nagy nyilasozásban legutóbb (179.1.7.) előkerült a XII. kerület keleti határán, a Déli pályaudvar (igen, a siralmas romhalmaz, ahol nemrég csodavécét avattak) síneibe futó Táltos utca, mint számos egykori szadista tömeggyilkos honfitársunk lakóhelye. A Városmajor környékén elkövetett nyilas rémtetteket kutató író, Zoltán Gábor szerint az utca egyik háza, a 7-9. amolyan nyilaskeltetőnek is nevezhető, annyi aktív tagot adott a legbrutálisabb kerületi pártszervezetnek. Na, de erről múltkor is volt már szó.
180.2.2. Viszont azt meg teljesen elfelejtettem a nagy bayerozásban, hogy éppen a Táltos utca címet kapta (az egyik dalról) a Karabély zenekar 2002-es nagylemeze, amelyet én simán a magyar popzene csúcsprodukciói közé sorolok, Gyáni Leventét, az énekes-gitáros-dalszerzőt pedig minden idők legjobb dalszövegírói közé, kábé a Lovasi, Vig Mihály, Molnár Gergely, Nagy Feró, FeLugossy Laca, Pajor Tamás ligába. (Megjegyzés: Fenyő Miklós, Geszti Péter és Lukács László már másik liga lesz.)
Nincsen hely és idő bővebben fejtegetni, pedig lehet, hogy több értelme lenne, mint egysmásnak, de Gyáni szövegei valahogy össze tudták hozni a századfordulós és két háború közti kabaré/orfeumvilágban gyökerező Zsütitől Fenyőig húzódó táncdalos-kuplés vonal tréfás könnyedségét, suszterinasos közérthetőségét a nagyobb költői erejű, és költőibb minőségű, erősebb képekkel, kifinomultabb utalásokkal, mélyebb érzelmi átmozgatással, és nem utolsó sorban a dadaista-szürrealista, őrült, spontán, lacai-badai sámánszövegeléssel.
Ehhez képest a Karabély mindig a legundergroundabb underground undergroundja maradt, Gyáni Levente pedig ironikus módon egy kis amatőrfelvétel révén lett ellenzéki körökben mikroközismert 2013-14-ben, amikor dunai kenuzás közben eldalolászta az aktuális hírfelhozatal lényegét hibátlan műnépdalformában, aztán a felvétel kijutúbolódott. (Vadászni mennek a keresztények/Semjén Zsoltnak gond a nemi élet/Bónusz Brigád olcsón ad új májat/Baltás gyilkos az új címerállat…)
180.2.3. Még egy kis fun factoid illetve fun mozgókép: néhány évvel ezelőtt valahogy előkerült egy felvétel az FMK (Fiatal Művészek Klubja; utolsó programfelelőse: Para-Kovács Imre) zárósorozatának Karabély-koncertjéről (1997), és amikor a közönség közé támolyog a kamera, az egyik oszlop mellett, a sötétben az én fejem is föltűnik néhány tizedmásodpercre.