Az utolsó helyen

Most meg itt ez a Transparency International-jelentés. A szervezet korrupcióérzékelési indexe azt a keserves valóságot mutatja, hogy hazánk az előző év után most is az Európai Unió legkorruptabb országa.

A közlemény szerint a 100-ig terjedő skálán Magyarország ugyanúgy 42 pontot szerzett, mint egy éve, viszont az utolsó előtti Bulgária 43-ról 45 pontra javított. A harmadik legrosszabb uniós tag, Románia 46 pontot szerzett, ugyanannyit, mint egy éve.

Mi a kormányoldal válasza? Az, hogy a Transparency egy, a Soros-hálózathoz tartozó szervezet, amelyiket a BKK felkért a Lánchíd felújításához kapcsolódó közbeszerzési folyamat felügyeletére, de elkerülte a figyelmét, hogy a baloldali vezetés alatt mindig kedvező helyzetbe került az A-Híd nevű cég.

Ha ez így van, az baj. Ki kell vizsgálni és a végére kell járni, hogyan születtek az idevágó fővárosi döntések. Az ugyanis nem lehet, hogy olyan országban, ahol példás pályázati tisztaság közepett nyer a Mészáros Lőrinchez, Tiborcz Istvánhoz és társaihoz kapcsolható összes vállalkozói csoport jelentős beruházásokat, vásárol bankokat, kap autópálya-koncessziót, vesz-elad erőműveket, hovatovább hegyeket és folyómedreket, ilyen országban akad egy cég, amelyik egy hídfelújítás során folyton kedvező helyzetbe kerül. Erre amúgy nyilván reagál majd a Transparency. Amúgy, ahogy mondani szokás, Magyarország gyenge kezdés után alaposan visszaesett: 2007 óta tart a romlás. A tizedik hely környékén állt, aztán folyamatosan estünk vissza. 2020-ra jutottunk el oda, hogy Romániával és Bulgáriával hármas holtversenyben az EU legkorruptabbjai lettünk. 2021-ben Bulgária még nálunk is nagyobbat rontott, 2022-re viszont visszaszereztük az unió legkorruptabb tagállama címet, immár egyedül. A tavalyi év térségi viszonyításban is a legrosszabb teljesítményt hozta, de persze tekinthetjük bármilyen európai összehasonlításban, aki utolsó, az a legutolsóbb. Különösen szembetűnő a magyar kormány tétlensége akkor, amikor több uniós eljárással kell szembenéznie, ezek egyik pontja épp a korrupció visszaszorítása lenne. Azok a hivatalok és hatóságok, amiket többnyire az unió nyomására szerveztek, érdemi eredményeket nem hoztak, egyetlen korrupciós ügyet sem tártak föl. Ez nyilván nem is lehet másként, hiszen egy olyan országban, ahol a korrupció nem a rendszer és a jog ellenében, hanem ellenkezőleg, annak részeként létezik, ott ellene akkor sem lehetne eredményesen fellépni, ha az arra hivatott szervek a rendőrségtől az ügyészségig, és a hirtelenjében összekalapált Integritás Hatóság vagy Korrupcióellenes Munkacsoport valóban komolyan venné magát és a feladatait. Az is érdekes, és mondhatni, unikális megoldás, amikor a parlamentben a képviselők a legfőbb ügyészt kérdezik zavaros vagy nagyon is átlátszó korrupciógyanús ügyekben, mire az ügyészség a törvényesség őre szerepéből kivetkőzve máris a kormányzat védőügyvédje lesz. Példa számtalan van, egy legutóbbi ügyben azt kérdezte egy képviselő Polt Pétertől: „Ön szerint jogilag rendben van, hogy az állami Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a New York Timesban az Orbán család érdekeltségét is hirdeti?”. Az ügy előzménye, hogy a közzétett reklámban a klasszikus budapesti nevezetességek mellett ajánlották a Flava Kitchent is, ami a Tiborcz István tulajdonában lévő BDPST érdekeltsége. Sőt, a Budapest gasztronómiájáról szóló részben hosszan nyilatkozik Langó Tamás, a BDPST Group „executive sommelier”-je – írja a 444.hu. A BDPST csoport egyik cégének, a BDPST Konceptnek egyébként Orbán legidősebb lánya, Ráhel az ügyvezetője. Orbán Ráhel a színfalak mögött pedig évek óta alapvető befolyással van a reklámcikket fizető MTÜ tevékenységére, amit korábban a szervezet vezetője, Guller Zoltán is elismert.

Polt feljelentésként értelmezte a kérdést, és elküldte „elbírálás céljából” a II. kerületi rendőrkapitányságnak. Egyre gyakoribbak ezek a megoldások, amikre jog szerint nyilván lehetőség van, de aligha kerül el Magyarország az utolsó helyről addig, amíg az ilyen maszatos ügyek maszatos megoldásai napi rutinként működnek. Hogy a magánpénzeket nem lehet különválasztani az állami pénzektől. Amíg az ország leggazdagabb emberei a miniszterelnök családi és baráti köréből kerülnek ki. Amíg világos nappal be lehet adni az ország nagy részének, hogy a becslések szerint harmincmillió euróért felújított és a kormányfő apjának a nevén szereplő hatvanpusztai birtok ügyeibe Orbán Viktornak nincs belelátása, üzletileg semmi köze hozzá, mert amint mondta, ő nem üzletember. Két éve egy képviselő a parlamentben elhangzott, Hatvanpusztát firtató kérdésére ezt válaszolta: „Nálunk az a szokás, hogy a gyerekek nem beszélnek bele a szülők dolgaiba.”

Ebből pedig az következik, hogy alighanem mindig utolsók maradunk, a korruptok között is a legkorruptabbak.

Mi van ma? Szervezetten érkeznek Magyarországra ázsiai vendégmunkások elbocsátott magyar dolgozók helyére – állítja a Párbeszéd, tájékoztatnak a lapok és a híradók –, már persze, ahol nem működik a jobboldali eszme éberségtechnikai apparátusa. Valamint látja ország-világ. A Salgótarjánban lévő dél-koreai Bumchun akkumulátorgyárban például a külföldi vendégmunkások szállását és utaztatását a gyár szervezi és biztosítja. A magyar dolgozók nem szívesen nyilatkoznak, de azt megerősítették az ATV Híradónak, hogy az elbocsátottak helyére szervezetten érkeznek a külföldiek. Egyikük azt mondta, „a magyar munkavállalókat folyamatosan cserélik le a koreai gyárban, helyükre most épp Vietnámból érkeznek”.

Mára ennyi lett abból, amit Kovács szóvivő 2015-ben mondott a magyar munkavállalók védelméről. Ha lefejtenénk az út mentén időközben további kormányzati hazugságplakátoktól arasznyira vastagodott fölső papírréteget, most is előbukkannának a 2015-ös migránsellenes kampányszövegek.

Miről hoz törvényt a parlament kormánypárti ereje? „A magyar munkavállalók munkahelyeinek megőrzése érdekében” – kezdődik a kormány honlapján közzétett törvénytervezet, amely valójában nem másról szól, mint „a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról”. Az indokolás szerint ugyan „a Kormány elkötelezett a magyar munkavállalók munkahelyeinek megőrzése mellett”, mégis szükségét látja annak, hogy külön jogszabályban rögzítse a külföldi „vendégmunkások magyarországi foglalkoztatása átlátható szabályozási kereteit”. Vagyis, nyolc év alatt akkora lett a munkaerőhiány, hogy amint Soros megjósolta, Európa össze fog omlani, ha nem segít a bevándorlókon. Ne tippelgessünk: Magyarország is. Vannak aztán további, egészen különleges indokok. A kormányfő politikai igazgatója például egy, a Gulyáságyúnak adott interjújában úgy érvelt, „kellenek a külföldi munkavállalók, mert az utánuk keletkező adóbevételeket a nyugdíjemelésekre lehet fordítani”. Ezt vajon hogyan és minek hozta így össze? A nyugellátást meg az ázsiai munkavállalókat. Már azon kívül, hogy a gondolat sunyin és biztosan a nyugdíjasok ellen hangol: mondván, azért kellenek a külföldiek, mert emelni kell a nyugdíjakat. Más magyarázat aligha van. A nyugdíjak reálértékének alapja nem a vietnámi meg az indonéz buszsofőr utáni adó, hanem a gazdasági versenyképesség meg a produktivitás. És akkor még mindig nincs válasz arra, miért cserélik le a magyar munkaerőt külföldire, miért nincs használható kormányzati perspektivikus program. Amit újabban a törvényhozás igyekszik összebuherálni a „kell is, meg nem is kell vendégmunkás” ügyében, a Fülöp-szigeteki targoncás után keletkező adóbevétellel, az nem kormányprogram. Megoldások és stratégia helyett szlogenek és nagy­ívű halandzsák: mostanában az úgynevezett Hazaváró Irodák mennek nagyot, hogy megkönnyítsék a külföldön élő magyarok hazaköltözési törekvéseit – magyarázta Kövér László is egy interjúban. 

De hát ilyen már volt, aztán mi lett belőle? Vállalkozz itthon, fiatal! – kábították 2017 körül haza a külföldön már vállalkozást indítókat. Sokan hazajöttek, aztán sokan nem kapták meg időben az ígért támogatást a minisztériumtól. Be sem tudták indítani a céget, a külföldit nyilván megszüntették már.

Vagy például tisztességben és szakmai becsületben megőszült egykori miniszterünk magvas gondolata ugyancsak megoldás helyett: Kásler Miklós egy alapkőletétel alkalmával fejtette ki, hogy a munka és az imádság határozza meg az életet. Szép gondolat, bár ha az imádkozó és dolgozó emberek megbetegszenek, valamivel többet is várnának az egészségügyért felelős minisztertől, mint amit Szent Benedek lassan 1500 évvel ezelőtt hagyott örökül. Például, hogy legyen emberhez méltó kórházi ellátás, megfelelő színvonalú betegügyi gondoskodás, és ha eljön annak az ideje, tisztességes végórák. Ezek viszont nincsenek, és mert ezek megoldására a miniszter úgyszólván egyetlen gondolata a Tízparancsolat volt, az a keserű realitás, hogy belátható időn belül nem is lesznek. Már nem ő a miniszter, de ma sincs több, mint az Írás: ezzel gyógyítaná a halálos betegségeket, mondván, ezek hetven-nyolcvan százaléka „a Tízparancsolat betartásával elkerülhető”. Ez így elég kevés.