Nagyapák és kisfiúk

Amikor a kvázinyilas Imrédy Béláról kiderült, hogy dédanyja zsidó volt, a kabaréban elég volt annyit mondani a röhögéshez: nahát! Bayer Zsolttal most nem ez a helyzet. Ő sohasem verte az asztalt azzal, hogy a nyilas gazemberek családját hetedíziglen ki kell zárni a nemzetből. Sok mindenki másról írta ezt, de speciel a fasiszták ellen nem nagyon fenekedett. Az ő nagyapja persze nemcsak náci pribék, hanem kommunista spicli is volt, ami már zsenánsabb. De csak azért, mert ide most be lehetne fűzni a szerzőtől két flekk idézetet arról, hogy a kommunista családok leszármazottainak mennyire kellene szégyellniük magukat, továbbá eltakarodni a közéletből örökre. Ezeket itt felsorolni egyébként tájba illő volna. Ugyanis Bayer már évek óta annyira utál írni, hogy inkább idéz valakitől negyven sort, eléírja, hogy „szemétláda”, mögé meg hogy „meddig tűrjük”, aztán kész is. Lehet fáradni a kasszához lovagkeresztért.

És ez az igénytelenség sokkal fontosabb, mint hogy ki volt a nagyapja. Mint ahogy fontosabb a bármihez hozzáfűzött „meddigtűrjük”. Az ideggörcs amiatt, hogy vannak másféle, másképp gondolkodó magyarok, és azok nem fogják be a szájukat. Az, amit ő maga képvisel, most. Ez a világkép kínosan rímel ugyan a táborban kegyetlenkedő és besúgó nagyapa munkásságával, mégsem abból vezethető le. Ha onnan származtatjuk, az nem vád, hanem enyhítő körülmény. Szegénynek telebeszélte a fejét a papi, azért ilyen vérgőzös tulok. Talán a papi is másolta jelentéseit a többi spicliről, attól lett a kis Zsolt ilyen lusta dög?

Nagyapáink születése óta eltelt nyolcvan-száz év. Egy világháború, két és fél rendszerváltás, szédítő fejlődés a petróleumlámpától az internetig. Még ha átadhatták is a világnézetüket, azt kíméletlenül írja felül az idő normális emberekben. A maradéknak meg mindegy. Azok nyilas tata nélkül is megtalálják maguknak a szélsőjobbot, QAnont, Fideszt, ami épp kéznél van. Bayer Zsolt családfájának rothadt gyümölcsei szinte teljesen irrelevánsak.

Egyetlen apróság van hátra, hogy ebben megegyezzünk. A töredelmes bocsánatkérés. Kellemetlen lesz. Meg kéne szólítani Dobrev Klárát és Donáth Annát, például. Visszavonni sarkos ítéleteket. Megkezdeni egy folyamatot, amelynek a vége az, hogy eggyel kevesebb oka lesz utálni másokat, már amennyiben nem akarja saját magát is gyűlölni. Kisülhetne belőle egy szép fejlődésregény – csak az az átkozott lustaság ne volna.

Martin Bormann német birodalmi miniszter elsőszülött fia hitlerista gyerekként nőtt fel. Aztán katolikus papnak állt, és az engesztelésnek szentelte életét. A vér nem determinál.

Nincs más választásunk, mint megbocsátani másoknak a felmenőik bűneit. Akinek kedve és hite van hozzá, fordulhat a keresztény hagyományhoz. Hiszen bűnösök vagyunk mindannyian. Ha apáink és nagyapáink szentek voltak, akkor is. Biztosan akad egy útonálló ükapa. Vagy épp egy korrupt csendőr. A legcikibb a nemesi származás: ott a bűnök évszázadokat hatnak át, maga a nemesség ebül szerzett jószággal kezdődik, és folyamatos szemétkedésből meg élősködésből áll.

De ezt könnyű belátni hitetlenül is, nem kell hozzá semmilyen isten. Ebben is sokfélék vagyunk, és talán amikor Zsolt lemászik a családfáról és két lábra áll, képes lesz elfogadni ezt is. Spoiler: nem.

Köszönettel tartozom Ungváry Krisztiánnak, amiért szembe kell néznem nagyapám múltjával – írta Bayer válaszul, zavaros és szükségtelen mentegetőzés után, amelyben viszont nem szerepel önreflexió, sem vezeklés. Egy kisfiú bujkál a felelősség elől. Tartozik viszont még valamivel. Annak elismerésével, hogy igenis kell egy egészséges országnak szabad nyilvánosság, tudományos autonómia, független sajtó. Ezeknek is köszönettel tartozik – mert a kormánycsecsen hizlalt baromságkutató intézetek soha nem hozták volna felszínre azt, amit Ungváry Krisztián.

Az, ahogy Ungváry a kutatását tálalta, nem elegáns. A gondosan összeszedett tények konyhapszichológiával és rosszindulatú spekulációval keverednek. Találgatások, ráolvasások arról, hogyan vezet ez a vérvonal a főállásban elkövetett uszításhoz. Szinte biztos, hogy nem ezen múlt. Sokkal többet számított volna még egy evőkanál tehetség, kitartás vagy szorgalom – hogy ne kelljen átállni oda, ahol fél szemmel is gólkirály lehet. Viszont a pribékek mindig így kalkulálnak, függetlenül attól, ki volt a nagyapjuk. Hálásak a rezsimnek, amely csak hűséget követel, kiválóságot nem.

„Megerősít a régi hitemben: aki bármely gyilkos eszme… szörnyállam, utópia vagy társadalommérnökösködés szolgálatába szegődik, abban a pillanatban ráteszi a lábát a pokolba vezető útra” – vonja le a következtetést Bayer a sokk hatása alatt. Ígéretes gondolatok, csak be kéne fejezni. A szörnyállam, kedves Zsolt, pont az, aminek eljövetelét nap mint nap sürgeted. Ahol nincs különvélemény, nincs vita, kritika, nincs ellenzék és pimaszkodás, csak igazodás, egység és vezér. Rajta vagy te azon az úton régóta. Leépülten, tolókocsiban bóbiskolva gurulsz rajta. De sohasem késő behúzni a féket, a jobb lator is épp időben kapcsolt.

Gondolj az unokádra!