444.hu, 2024. február 1.
UJ PÉTER
179.1.1. Hogy akarjam magának kifejezni?
Érdekes dolog ez megen. Érdekes. Ismételten. Érdekes kísérlet túlapákésfiúkozni az apákésfiúkozás Paganinijának Mozartját, csimborasszójának pápáját, szuperlatívuszának nonpluszultráját.
És értem Ungváry történész érveit, komolyan, hogy miért is jogos mostan mégis az apákésfiúkozás, pedig amúgy nem az; de hogy a múlttal való szembehogyishívják, és a viselkedésének a megértésének a miegyéb, és különben is: megérdemli. Mind igaz.
179.1.2. Csak az nem világos, hogy mire jó?
Lesz-e a valami mostan ettől jobb?
El-e rettententi ez majd – mintegykvázi apákésfiúk-neutronbombaként – Paganini Mozartot a további, sajátosan szélütöttnyilasos hangulatú hörgedelmek közlésétől? Általánosabban: hozzájárulhat a közbeszéd megizélódásához? Vissza-e tér a józan ész és távozik a részeg hülye? Megadja-e magát pupolizmus végre és zokogva-e elkullog?
Attól tartok: megannyi nem. (Nem, soha.)
179.1.3. Sőt. Ha figyelmesen figyelünk, éppen azt látjuk, hogy a gátlástalan/aljas akármizés annál gátlástalanabb/aljasabb és annál népszerűbb lesz, minél inkább lelepleződik a gátlástalansága és aljassága. Tetszenek követni az amerikai elnökjelölti ámokfutást például?
De nem menjünk messzire: magát Magyarországot?
Olyan ez az egész, mint az Ötödik elemben a Nagy Gonosz Sötét Tűzgömb: ha támadják, csak erősebb lesz. És egyelőre nincsen egy darab Leeloominaï Lekatariba-Lamina-Tchaï Ekbat de Sebatunk se, ugye. (Nemhogy Bruce Willisünk.)
179.1.4. Egyébként a túlapákésfiúkozási kísérlet utáni nyomorult magyarázkodások, maszatolások (ahogy az alperes csípőből szuverenitásozásnak próbálta átkeretezni a legaktuálisabb pártdirektívának megfelelő rendszerben saját retromagát, az még parodisztikus ultraközhelyességében is komikus) megint Ungváry történészt látszanak igazolni, de ez a lényegen nem változtat: ha Paganini Mozart éppen Adolf Hitler vagy a Patás Ördög egyenesági leszármazottja volna, akkor sem az, mármint a konkrét leszármazás ténye volna problematikus a vonatkozásában.
179.1.5. Nagyon megjegyzem, legyen még bármekkora sunyiskodás az ügyben, azért a XII. kerületi polgármester rekordját nehéz lesz megdönteni. Pedig Pokorni nagyságrenddel nívósabb figurának tűnt egy darabig. De amit annak idején a turulszobor ügyében alakított, azzal nem lehet fölvenni a sunyulási versenyt: miszerint odaállt a kamerák elé megrendülni/zokogni, hogy a nyilas nagypapa meg minden, aztán elmentek a kamerák, ő meg beterjesztette szépen a törvényt, hogy maradjon csak a horgas csőrű kőmadár ott, az egykori gyilkosságok helyszínétől néhány méterre, ahol még 2005-ben is százak (talán nem ezrek) zúgták a „Mocskos zsidók!” kórust.
179.1.6. Ács Dániel kollégám – vagy talán mondhatom: barátom – három éve készített filmet a XII. kerületi nyilasok bűncselekényeiről és a turulszoborról (Zoltán Gábor regénye, az Orgia volt a kiindulópont), érdemes megnézni megint (és újra és újra): a magyar történelem egyik legsötétebb epizódjának különösen mocskos részlete bomlik ki, a mérhetetlen aljasság és gyávaság erőszakos orgiája (a regénycím nem véletlenül az, ami), és borul rá szépen a morálisan, khm, hát minimum ingatag, de inkább gatya aktuálpolitikusok haszonkereső gusztustalansága egy pazar köztéri alkotás és a körülötte bonyolított – hangos zsidózásokkal és pszeudonáci fölvonulással egybekötött – kutyatragikomédia formájában.
179.1.7. És vannak itt közös szereplők, helyszínek ezzel az újabb nyilasfelmenőssztorival, a Táltos utcai nyilaskeltető például, ami nekem is személyes ismerős, mivel gyakran járok arra, a szomszédban van egy jó kávés bolt, de egyébként is arra visz az utam, ha az Alkotáson a szokásosnál nagyobb a dugó.
179.1.8. Jut még eszembe a végén, hogy Hitler eltitkolt unokája gyakran szokott mirólunk is gyalázkodva hergelődni. Konkrét apákésfiúkozás tárgya rendszeresen egyik kollégánk, akinek nagyapja, mit tesz Isten, illetve hogy, hogy nem, elvtársak, az érett kádári rendszer oszlopa volt, magas sajtópozícióban, kábé olyasmiben, mint éppen Bayer most, bár az illető nagypapa kevésbé volt hajlamos ultragiccses álirodalmi tárcaszerűségekkel, árvalányhajillatú gyerekkorral, gyöngyházfényű nagyszülők szemében megcsillanó jáspismicsodával kiszolgálni önkényuralmi rendszerét, ami cserébe kétségtelenül sokkal kártékonyabb volt a Paganini Mozart által kiszolgáltnál.
(Azt csak nagyon mellékesen zárójelezem ide, hogy kipécézett kollégánk kipécézett családjában nagyobb számban találhatna nemzetközi hírű tudósokat, mint pártszolgálatos lapszerkesztőket, dehát nyilván nem az a cél. Se az út.)
179.2. Nem látni az antifától az antierdőt
179.2.1. Szerencsére a magyar kormány nemcsak a szavak szintjén veszi komolyan a neonácik védelmét, de a tavalyi antifasiszta támadások fő gyanúsítottját, az olasz tanárnőt is úgy őrizteti és teszi közszemlére mintha Oszama Bin Ladent és Hannibal Lectert együtt fogták volna el, és amikor a szélsőbalosok iránti szimpátiájáról eléggé kevéssé ismert olasz miniszterelnökasszony szóvá meri tenni, hogy mégis fölösleges és brutális kreténségnek tűnik, ami művelve van, hát rögtön, a karmester egyetlen intésére Soros-izé lesz belőle, hiába fasiszta.
De, itt jön megint a Nagy Sötét Gonosz Tűzgömb tulajdonságú agyhalál: lehet ezen röhögni, annál is inkább, mert röhejes, de ez nem árt az egész őrületnek, az csak nő és nő szigorúan monoton. (Vagy ahogy a nagy francia antifa fogalmazott: Les sanglots longs/Des violons/De l’automne/Blessent mon coeur/D’une langueur/Monotone.)
Arra egyébként emlékszik még valaki, hogy ugyanebben az ügyben a kormánysajtó hónapokon át főbűnösnek állított be egy magyar balos szervezetet, egy tagját és a szervezet vezetőjét, pedig semmi közük nem volt az egészhez? Minden következmény nélkül.
Sőt.
Illetve dehogy.
Pont fordítva.