Bántják a svédek

A hét elején Orbán Viktor magyarországi látogatásra hívta meg Ulf Kristerssont, Svédország miniszterelnökét, nagyjából azzal egy időben, hogy kiderült, a török parlament valószínűleg ratifikálja a svédek NATO-csatlakozását. Tayyip Erdogan elnök várhatóan aláírja, és ezzel lezárul egy hosszadalmas folyamat, amely a törökök néhány nyugati szövetségesét aggasztotta.

Az utóbbi időben szinte minden lényeges világpolitikai vagy akár térségi kérdésben önmagával is rendre ellentmondásba keveredő magyar kormány magyarázata szerint azért van szükség a svéd kormányfő budapesti útjára, hogy megismerje a magyar álláspontot, miért késik a ratifikáció. Kicsit ellentmondásos ez, hiszen a magyar kormányfő és emberei időről időre, olykor a diplomáciában szokatlanul nyegle hangon elmondják, Svédország felvételét azért ellenzik, mert vezetői úton-útfélen kritizálják a jogállami berendezkedés magyarországi állapotát. Megnevezve néha többek között az egyetemi autonómia korlátozását és az embertelen idegenrendészeti intézkedéseket.

Orbán meghívója nemcsak a török döntéssel esett egybe, hanem David Cameronnal folytatott telefonos tárgyalásával is: a jelenlegi brit külügyminiszter, korábbi kormányfő azt írta, Svédország gyors NATO- csatlakozásának fontosságáról tárgyaltak annak érdekében, hogy a szövetség és az euroatlanti térség biztonságosabb, a NATO erősebb legyen. A saját és nemzete szuverenitására oly büszke Orbán ezek után hívta meg a svéd miniszterelnököt, feltehetően kármentési célzattal. Mondván, legyen valami komolysága a dolognak, aztán majdcsak történik valami. Ahogy lenni szokott: bármilyen rossz a helyzet, majd, ahogy mondják, kiforogja magát. Ekkor még nem sejtette, hogy ez sem megy olyan egyszerűen, a Politico jelentése szerint ugyanis Svédország nem kíván különtárgyalásokat folytatni a magyar kormánnyal. Tobias Billström külügyminiszter kedden el is utasította Magyarország felhívását. „Egyelőre nem látok okot a tárgyalásra – mondta. – Amit remélünk, hogy Magyarország mielőbb ratifikálja a tagságot.” Vagyis Svédország nem kér abból a buherálós, zavarosban halászó, taszító politikai kultúrából, amit Orbán olyan nagyon kedvel.

A svédek ráadásul ismerik a magyar kormány kommunikációját, ami abban összegezhető, hogy Svédországnak több tiszteletet kell tanúsítania a magyarok, pontosabban a magyar kormány felé. A svédek amúgy nem tesznek egyebet, mint amit az unió különböző testületei: kritizálják az itteni közállapotokat. Miért ne tennék? Ezért tényleg fölösleges lenne idehívni a svéd kormányfőt, különösen az afféle odavetett pökhendi megnyilvánulások ismeretében, mint Gulyás Gergely kormányszóvivő két mondata az úgynevezett kormányinfón: „A csatlakozás a svédeknek nem olyan fontos, mint a NATO-főtitkárnak. Ha nekik nem fontos, nekünk miért legyen az?” – vetette oda, már távozóban.

Amúgy a valódi okokat nemcsak a svédeknek kellene megérteniük, de a kormány érdemi magyarázattal tartozik állampolgárainak is. Az nem magyarázat, hogy a svédek, mondjuk úgy, pikkelnek ránk. Ilyet Büchner mond a Tanár úr kéremben Frőhlichről, az is komolytalan, Büchner is csak kifogásokat keres. A török álláspont legalább megfogalmazható: F–16-osokat vennének az amerikaiaktól. „Ha az amerikaiak betartják az ígéretüket, akkor a mi parlamentünk is állja a szavát” – jelentette ki Erdogan a Reuters beszámolója szerint, még tavaly. Lássuk be, ebben is van zsarolás, de ez konkrétabb, mint hogy „Magyarországnak jár a tisztelet”. Főleg akkor látszik egy ilyen mondat sunyibbnak, amikor egyre világosabb, hogy az orosz–ukrán háború akár eszkalálódhat is. A NATO erősítése alapkérdés. Szép, hogy a kormányfő védi a magyar becsületet, de ez a magyarázat első hallásra is szimpla kifogás volt. De ez sem rossz, és legalább ennyire lapos: a házelnök maga jelentette ki a kormány valamelyik házitelevíziója legfőbb házisajtósának, „miután a magyar parlament jóváhagyta Finnország NATO-hoz való csatlakozását, már másnap beálltak abba a perbe, amit az Európai Bizottság indított Magyarország ellen a gyermekvédelmi törvény miatt”. A 444 által szemlézett beszámoló szerint Kövér Lászlónak ez a problémája a finnekkel, még az sem zavarja, hogy az eljáráshoz már tizenöt uniós tagország: Ausztria, Belgium, Görögország, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Málta, Németország, Portugália, Spanyolország, Svédország, Szlovénia, valamint az Európai Parlament is csatlakozott.

A kormányfő talán maga sem tudja már, miért utasította el korábban Svédország csatlakozásának ratifikációját, hacsak azért nem, mert Putyinnak ez kedvére volt. Amíg érdemi magyarázattal nem áll elő, addig marad a feltételezés, meg a tény: a magyar kormány évek óta, a menekültügytől az Ukrajna elleni szankciókig, jóformán az összes lényeges vitában úgyszólván egyedül marad. Ez a szájaló hősködés mára perifériára lökte az országot. Mindig akad majd egy-egy politikai matador, aki az Orbánéhoz hasonló lázálmos önimádat miatt mellé áll vagy mellé sodródik. Eddig volt Jarosław Kaczyński. Miután megbukott, jött Robert Fico. Ha hozzájuk számítjuk a többi barátot, Trumpot, Bolsonarót meg Erdogant, plusz a szovjet utódállami diktátorokat, pontosan tudni, merre tartunk.

Nem egészen egy éve Hende Csaba, az országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke népes deputációt vezetett Stockholmban, a két ország álláspontjának kölcsönös megismerése tárgyában. A svéd sajtónak úgy fogalmazott, elégedett a találkozóval, ami barátságos hangulatban telt. „Támogatjuk Svédország NATO-tagságát” – jelentette ki Hende, ugyanakkor hozzátette: kívánatos lenne, ha svéd politikusok nem sugalmaznák, hogy Magyarországon problémák vannak a jogállamisággal. Támogatjuk, nem támogatjuk, ahogy jön. A hátát lapogatjuk, máskor meg kiátkozzuk. Nem túlságosan összevissza beszéd ez olyan, állítólag igen mélyen európai beágyazottságú politikusoktól, mint például Hende Csaba? Vagy éppen Szijjártó Péter és a magyar külügy további figurái? Egy példa korábbról. Johannes Hahn, az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosa a Die Weltnek adott interjújában a 2027-ig szóló uniós költségvetéssel kapcsolatban arról beszélt: nem hagyják magukat megzsarolni. Orbán ugyanis az unió költségvetési biztosának szavai szerint csakis abban az esetben hajlandó beleegyezni az Ukrajnának szánt segélyekbe, ha az unió folyósítja a Magyarországnak szánt támogatást.

Ezzel szemben a miniszterelnök politikai igazgatója a biztos szavaira reagálva nem sokkal később azt írta: „Magyarország fenntartja saját szuverén álláspontját az Európai Bizottság költségvetés-módosítási javaslatával és a jogállamisági eljárással kapcsolatban is. A kettőnek pedig semmi köze egymáshoz.”

Nem igaz, hogy ilyen a politika: a mi politikusaink ilyenek.