Szavak és szavak

Emlékeztetőül egy óriásplakát 2015-ből, amikor Magyarországra érkezett az első menekülthullám: „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját.” Ma már tudni, amit akkor is lehetett. Ezeknek az embereknek eszük ágában sem volt itt maradni, elvenni a magyarok munkáját, húzott mindenki tovább nyugatra. Kovács Zoltán akkori kormányszóvivő hangsúlyosan fejtegette, hogy aki Magyarországra érkezik, annak tiszteletben kell tartania az ország törvényeit, továbbá nem veszélyeztetheti a magyarok munkahelyét.  A kormányközeli lapok pedig elborzadva taglalták, hogy Soros György szerint Európa össze fog omlani, ha nem segít a bevándorlókon. A Financial Times egyik cikkében arról értekezik, mennyire ostoba és szerencsétlen Európa, amiért nem a lehetőséget látja a bevándorlókban.

Mi van ma? Szervezetten érkeznek Magyarországra ázsiai vendégmunkások elbocsátott magyar dolgozók helyére – állítja a Párbeszéd, tájékoztatnak a lapok és a híradók –, már persze, ahol nem működik a jobboldali eszme éberségtechnikai apparátusa. Valamint látja ország-világ. A Salgótarjánban lévő dél-koreai Bumchun akkumulátorgyárban például a külföldi vendégmunkások szállását és utaztatását a gyár szervezi és biztosítja. A magyar dolgozók nem szívesen nyilatkoznak, de azt megerősítették az ATV Híradónak, hogy az elbocsátottak helyére szervezetten érkeznek a külföldiek. Egyikük azt mondta, „a magyar munkavállalókat folyamatosan cserélik le a koreai gyárban, helyükre most épp Vietnámból érkeznek”.

Mára ennyi lett abból, amit Kovács szóvivő 2015-ben mondott a magyar munkavállalók védelméről. Ha lefejtenénk az út mentén időközben további kormányzati hazugságplakátoktól arasznyira vastagodott fölső papírréteget, most is előbukkannának a 2015-ös migránsellenes kampányszövegek.

Miről hoz törvényt a parlament kormánypárti ereje? „A magyar munkavállalók munkahelyeinek megőrzése érdekében” – kezdődik a kormány honlapján közzétett törvénytervezet, amely valójában nem másról szól, mint „a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról”. Az indokolás szerint ugyan „a Kormány elkötelezett a magyar munkavállalók munkahelyeinek megőrzése mellett”, mégis szükségét látja annak, hogy külön jogszabályban rögzítse a külföldi „vendégmunkások magyarországi foglalkoztatása átlátható szabályozási kereteit”. Vagyis, nyolc év alatt akkora lett a munkaerőhiány, hogy amint Soros megjósolta, Európa össze fog omlani, ha nem segít a bevándorlókon. Ne tippelgessünk: Magyarország is. Vannak aztán további, egészen különleges indokok. A kormányfő politikai igazgatója például egy, a Gulyáságyúnak adott interjújában úgy érvelt, „kellenek a külföldi munkavállalók, mert az utánuk keletkező adóbevételeket a nyugdíjemelésekre lehet fordítani”. Ezt vajon hogyan és minek hozta így össze? A nyugellátást meg az ázsiai munkavállalókat. Már azon kívül, hogy a gondolat sunyin és biztosan a nyugdíjasok ellen hangol: mondván, azért kellenek a külföldiek, mert emelni kell a nyugdíjakat. Más magyarázat aligha van. A nyugdíjak reálértékének alapja nem a vietnámi meg az indonéz buszsofőr utáni adó, hanem a gazdasági versenyképesség meg a produktivitás. És akkor még mindig nincs válasz arra, miért cserélik le a magyar munkaerőt külföldire, miért nincs használható kormányzati perspektivikus program. Amit újabban a törvényhozás igyekszik összebuherálni a „kell is, meg nem is kell vendégmunkás” ügyében, a Fülöp-szigeteki targoncás után keletkező adóbevétellel, az nem kormányprogram. Megoldások és stratégia helyett szlogenek és nagy­ívű halandzsák: mostanában az úgynevezett Hazaváró Irodák mennek nagyot, hogy megkönnyítsék a külföldön élő magyarok hazaköltözési törekvéseit – magyarázta Kövér László is egy interjúban. 

De hát ilyen már volt, aztán mi lett belőle? Vállalkozz itthon, fiatal! – kábították 2017 körül haza a külföldön már vállalkozást indítókat. Sokan hazajöttek, aztán sokan nem kapták meg időben az ígért támogatást a minisztériumtól. Be sem tudták indítani a céget, a külföldit nyilván megszüntették már.

Vagy például tisztességben és szakmai becsületben megőszült egykori miniszterünk magvas gondolata ugyancsak megoldás helyett: Kásler Miklós egy alapkőletétel alkalmával fejtette ki, hogy a munka és az imádság határozza meg az életet. Szép gondolat, bár ha az imádkozó és dolgozó emberek megbetegszenek, valamivel többet is várnának az egészségügyért felelős minisztertől, mint amit Szent Benedek lassan 1500 évvel ezelőtt hagyott örökül. Például, hogy legyen emberhez méltó kórházi ellátás, megfelelő színvonalú betegügyi gondoskodás, és ha eljön annak az ideje, tisztességes végórák. Ezek viszont nincsenek, és mert ezek megoldására a miniszter úgyszólván egyetlen gondolata a Tízparancsolat volt, az a keserű realitás, hogy belátható időn belül nem is lesznek. Már nem ő a miniszter, de ma sincs több, mint az Írás: ezzel gyógyítaná a halálos betegségeket, mondván, ezek hetven-nyolcvan százaléka „a Tízparancsolat betartásával elkerülhető”. Ez így elég kevés.