Művelt Nép, 1951-01-01 / 1. szám

A hercegszántói délszláv ifjúság készül a kultúrversenyre

Hercegszántót nemcsak a félórányi távolság választja el azoktól a füzesektől, ahol a jugoszláv határ húzódik. Nyomasztó, sötét világ kezdődik odaát: a dolgozó nép szenvedéseinek világa.

Ott túl, az erdő mögött, ma Tito véres uralma tombol. Háta mögött ott állnak az amerikai imperialista háborús gyújtogatók, s lesik a pillanatot, hogy aljas terveiket végrehajthassák.

Odaát a dolgozó népnek nem jut kenyér, de gyakran még tű sem, amivel rongyait megvarrhatná. Hercegszántó viszont — ez a néhányezres délszláv és magyarlakta község — a felszabadulás óta egyre gyorsuló fejlődésnek indult. Termelőszövetkezete viruló jólétet hoz, a közeli csátaljai gépállomáson fürge traktorok dohognak és ma már a községet a Tanácsban a dolgozó nép legjobbjai vezetik, délszlávok és magyarok együttesen.

A községben a felszabadulás óta. a Párt támogatásával, élénk délszláv kultúrélet virágzott ki.

A DISZ keretében működő hercegszántói délszláv kultúrcsoport ma már országosan ismert. A multévi DISZ kongresszusi versenyen megyei díjat nyertek. A Népművelési Minisztérium nemzetiségi kultúrautóján az idén Baranya, Somogy és Pest megye területén 50 községet bejártak, s mintegy 45.000 vegyes nemzetiségű hallgató előtt szerepeltek, délszláv és magyarnyelvű műsoraikkal.

A körútjáról nemrégiben hazatért csoport most a téli kultúrversenyre készül, most tartják a főpróbát. A fiatal Sibalin István Majakovszkij-verset szaval horvátul, majd a község délszláv kultúrfelelőse a kultúrcsoport énekkarát szólítja színpadra. A lámpa fényében a csillogó népviselet úgy ragyog, mintha színezüstből szőtték volna.

A kórus énekel. Lelkes ütemben zeng a dal a szabadságszeretetről, a Szovjetunió dicső hadseregéről. Aztán délszláv népdalok röppennek fel, tilinkóhangú üde énekek a bácskai mezőkről és a szerelmesről, aki a réten kedvesének szedret szedeget.

A színfalak mögül hirtelen harmonikaszó, majd a tambura hangzik fel. Már forog is a kör: fiúk, lányok kólótánca — a Farbacsica — hullámzik mind sebesebben.

Ez is az épülő szocializmus diadala: ezek a lelkes fiatalok, az egykori cselédek gyermekei, akiknek nyelvét, kultúráját a földesurak, csendőrök Magyarországa mesterségesen elsorvasztotta, — most ujjongó táncban, izzószavú versekben, jelenetekben, anyanyelvükön fejezik ki, hogy felszabadultak, mint dolgozók és mint délszlávok is.

»Belgrád utcáin leselg a halál« — hangzik most Deszecsár Magda szavalata a Tito rabságában szenvedőkről. A szavaló hangjában vád cseng a füzes-soron túlra. a határ felé, ahol a trösztvezérek és bankárok parancsára börtönt építenek a jugoszláv hazafiaknak. De a költemény utolsó strófája már azokat idézi, akik majd visszavezetik a leigázott jugoszláv népet is a szabad népek családjába.

A próba befejezése után a kultúrversenyre készülő csoport tagjaival beszélgetünk. Az egyiknek kezében színes címtáblájú horvátnyelvű könyv: a Népművelési Minisztérium kiadásában megjelent 5. sz. műsorfüzet. Miközben lapozgatom a füzetet, Bozsity Simon elvtárs úti élményeiről beszél. Elmondja, milyen szeretettel fogadták őket a magyar községekben. Ceglédbercelen, Abonyban, Szigetszentmártonban és többfelé, előadás után ajándékokkal halmozták el a csoportot.

Egy művészi Sztálin-plakettre mutat:

— Ezt Nagykőrösön kaptuk.

Jelity Mária, egy holdas paraszt lánya, arról lelkendez, hogy Cegléden a honvédség kívánságára, kétszer is meg kellett ismételniük előadásukat.

Fucin József a kulturcsoport baranyai élményeiről mesél. A többi közt a felsőszentmártoni kultúrest hangulatáról.

— A végén már — mondja — a közönség együtt énekelte velünk a délszláv csasztuskákat Markó kulákról.

Bartulov Mária azt emlegeti, hogy a potonyi magyar-délszláv »Micsurin« termelőszövetkezet dolgozói tiszteletére a majorság udvarán adtak rövid műsort. Műsor után. mindannyian táncrakerekedtek.

— Hát még — veti közbe Jelity Mária — amikor Verseden zeneszóval jött elibénk a falul! … Az volt a szép! Tele volt az utca emberekkel. A délszláv kultúrcsoportot köszöntötték. Minket.

Késő éjszakába nyúlik a beszélgetés. A délszláv fiatalok büszke öntudattal számolnak be kultármunkájukról, hisz ezzel népi demokráciánk ügyét, a magyar és délszláv dolgozók testvéri barátságát erősítik.

Búcsúzóul felharsan a délszláv partizánok szabadságdala:

»Budi sze isztok is zapad
Budi sze szever i jug…«

VIHAR BÉLA